3. Ismerkedés a bárral és a bárban

Sziasztok,

nagyon, de nagyon ügyesek vagytok! 4 komit kaptam! igen és én ennek is örülök. :-)

Zsuzsi:
lassan, de haladunk tovább a töriben. remélem, hogy "kék szemű idegen" el fogja nyerni a szimpátiád :-)

Gabó:
köszönöm a letöltést :-) tudom, hogy szeretitek A könnyebb megoldás-t, ezért döntöttem amellett, hogy egybe is elérhetővé teszem. :-)
köszönöm a megelőlegezett bizalmat is! a kérdéseidre a következő fejezet részben válaszol :-)

Emi:
Szia! köszöntelek az olvasóim között! köszönöm a dicséreted, nagyon sokat jelent! remélem, hogy a folytatás is elnyeri a tetszésed!
ha van kedved, olvasd el az előző törim (egészben és szerkesztve fenn van a "Letöltés" bejegyzésnél) vagy  2 részből álló novellám (Novella 1.1 és 1.2.).

judy:
köszönöm! íme itt a folytatás!

Jó olvasást!
Puszi,

ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

3. fejezet - Ismerkedés a bárral és a bárban

Lassan nyitottam csak ki a szemem. Először azt sem tudtam, hol is vagyok. Kellett néhány perc mire felfogtam, hogy az új szobámban, az új ágyamban. Majd hirtelen eszembe jutott, mennyi idő lehet? Danny vajon miért nem szólt, hogy megy a bárba? Következő pillanatban már örülten kutattam a telefonom után. Ránéztem a kijelzőre: nyolc óra néhány perc. Nagyot sóhajtottam, aztán a fürdő felé vettem az irány. Birtokba vettem az új szobám és a fürdőm. Kívülről sokkal kisebbnek látszott a zuhanykabin, de mikor beléptem rácsodálkoztam. Két embernek is bőven elegendő hely volt. Ahogy megnyitottam a csapot, s a meleg víz cseppjei a bőrömre hullottak. Minden csepp simogatva futott végig a testemen. A jóleső érzés ellenére a gyors zuhany mellett döntöttem. Már csak a tiszta ruha volt hátra, vagyis hogy felöltözzek. Pakolászás közben azonban az asztalon heverő cetlire lettem figyelmes. Danny tipikus kaparásával néhány sor.

- Milyen figyelmes! Oh, de sietnem kell! Mit is vegyek fel? Miért írta, hogy „Légy csini!”??? – ezen morfondíroztam, míg a ruháim között matattam.

Arra jutottam, teljesítem a kérését. Túlzásba azért nem vittem, sokkal inkább voltam sportos típus, mint kiöltözős vagy csajos. De ha meg kellett adni a módját, akkor ki tudtam öltözni, felvenni a legszexisebb ruhám. Most egy kék hosszú farmerre esett a választásom, bár ez egy igen sötét árnyalatú volt. Nem egy szimpla farmer volt, mert úgy passzolt rám, mintha a második bőröm lenne. Hozzá egy mély dekoltázsú, csipkés világoskék felsőt választottam. Balerina cipőm után kutattam, de a fekete magas sarkúmat előbb találtam meg, így az lett. Egész hamar felöltöztem, enyhe smink. A smink inkább azért kellett, hogy jobban hasonlítsak régi önmagamra. Ez a mostani sokkal sápadtabba, meggyötörtebb. Szemeim alatt sötét karikákat mindenképpen el kellett tüntetnem. Végül kibontottam a hajam, gyorsan átfésültem. Mire mindennel végeztem és a táskámért nyúltam kopogást hallottam.

- Szia álomszuszék! – viccelődött Danny. Belépett a szobába, majd elismerően bólintott. Átöltözött ő is. Fekete farmert és világos inget viselt. Nyakkendővel és mellénnyel. Elegáns volt teljes mértékben.

- Szia! – köszöntem. Mosolyogva odaléptem hozzá és megpusziltam az arcát.

- Elkészültél? Indulhatunk? – nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam. Azonban ahogy lefele haladtunk végül a derekamra csúszott a keze.

- Igen, persze. Mennyit aludtam? – határozottan sokat javult a kedvem, mióta földet értem. Majd vigyorogva indultunk lefele a lépcsőkön.

- Hát nem tudom pontosan, de jó néhány órát. Nem vagy éhes? – kérdezte Danny érdeklődve. Még mindig totál hálás voltam, hogy a múltat nem hozta szóba. Nem kezdett el faggatni.

- Most, hogy így mondod, már szívesen ennék valamit. – valóban éhes voltam. Mindeddig inkább a kényszer miatt ettem néhány falatot.

- Akkor még szerencse, hogy lefoglaltattam egy asztalt nekünk. – csak bólintással válaszoltam, mert határozottan a lépcsőre koncentráltam. Most nem lenne jó leesni.

A főbejárathoz értünk, vagyis ott is végighaladtunk a lépcsőn, már a nagy vaskapuval szemeztem, mikor Danny hanyagul odavetette: „Erre megyünk!”

A lakáshoz felvezető lépcső mögött volt egy megbúvó másik ajtó. Danny a kulcsaiért nyúlt, aztán már ki is tárta az ajtót. Félve léptem be, mivel igen sötét volt. Ekkor vettem észre, hogy ez a szűk folyosó egy raktár mellett halad el, majd egy konyha következett, a következő ajtó, pedig már a pub belsejébe vitt minket. Hatalmas terem, telis-tele asztalokkal, székekkel, a sarokban félreeső boxok voltak. A túloldalon még egy színpadot is felfedeztem. A legszebb és legfigyelemreméltóbb a faragott mintás bárpult volt, sötét színeivel olyan méltóságteljesen emelkedet ki a többi berendezéshez képest.

- Végre ideértetek! – kiáltott Matt. Sötét nadrágot és inget viselt ő is, bár ő valamivel lazábban nézett ki, mint Danny.

- Igen, ideértünk. – mondtuk egyszerre Danny-vel. Mire kimondtuk két gyönyörű pincérlány futott hozzánk. Egy-egy puszit nyomtak kedvesük szájára, majd kíváncsian engem fürkésztek.

- Sziasztok Zoé vagyok! – vettem kezembe az irányítást.

- Szia, én Sarah vagyok, Danny barátnője, én pedig Jane, Matt-tel. – kedvesen kezet nyújtottak.

- Nagyon örülök! – mondtuk mindhárman.

Ekkor tűnt fel, hogy csak mi lányok álldogálunk a bárpult mellett. A fiúk a bejárat felé mentek, egyik sem volt túlságosan boldog. Kint az utcán elég nagy hangzavar volt, meg valami villogás és sikítozás. Nem törődtem vele. A lányokkal kedélyesen beszélgettem. Néhány perc alatt is sok mindent megtudtam a róluk.

- Talán kimaradtam valamiből? – lépett hozzánk egy magas, izmos férfi. Csodálattal néztem, mert a rajta lévő szűk pólón keresztül tökéletesen látszott szinte minden izma. Feltűnt neki, hogy megtetszett, mert olyan széles mosolyt kaptam, mint amilyet a fogkrém reklámokban szoktak villantani a színészek. Persze nem pasizok! – csaptam képzeletben a saját homlokomra. Csak épp, hogy kitettem a lábam Európából. De azóta, mintha megőrültem volna.

- Helló, Roy vagyok! – mutatkozott be. Elbambulásom miatt nézhetett rám ilyen furcsa tekintettel.

- Örvendek, én Zoé! – üdvözöltem, s igyekeztem minél természetesebbnek tűnni.

- Te lennél Danny rokona? – hát innen fúj a szél.

- Igen, az volnék. Egész pontosan az unokahúga vagyok, vagy ha jobban tetszik a hugicája… - Még be sem fejeztem, már át is ölelt Roy. Megilletődve bújtam ki öleléséből. Nem mintha kellemetlen lett volna, de azért még ennyitől senkinek a karjaiba nem omlok. Pusztán attól a pajkos mosolyától és a kacsintó szemeitől.

Közben egyre nagyobb tömeg lett, a lányok visszamentek az asztalok közé, Roy a bárpult mögé került. Matt és Danny még mindig a bejáratnál voltak. Csodálattal néztem körbe a pultnál ücsörögve. Roy volt olyan kedves, hogy hozott a kedvenc gyümölcslevemből. Így a kiszáradás miatt nem kell aggódnom. Majd próbáltam kitérni Roy kíváncsiskodása elöl. Eléggé zavarba tudott hozni a kérdéseivel.

Két srác haladt el mellettem. Két átlagos srác volt, jó barátok. Mióta bejöttek, folyton egymást cukkolták. Bár az egyik elég furán nézett ki baseball sapkában és napszemüvegben, mikor kint már totál sötét volt. Viszont az is feltűnt, hogy a sapis végig engem nézett. Féloldalas mosolya imádnivalóvá tette. A legbelső, még szabad boxba ültek be, egyből rendeltek is. Ismerős volt valahonnan a sapis srác, de nem tudtam, nem jöttem rá, pedig törtem a fejem. A gondolataimból Danny ölelő karjai zökkentettek ki.

- Ne haragudj, hogy csak így itt hagytunk! – mondta bocsánatkérően. Aztán puszit nyomott az arcomra. De továbbra is ölelt.

- Semmi baj, legalább megismerkedtem a lányokkal, jah és Roy-jal már randit is egyeztettünk. - Danny elég mérges arcot vágott. Roy meg ahogy számítottam kacsintott és felnevetett.

- Most komolyan mondod? – elengedett és szembe fordított magával. Úgy kérdezett bosszúsan.

- Oh, dehogy is! – majd én is nyomtam egy puszit az arcára. Egyből megenyhült az a borús arc.

- Ha nem tudnám, hogy rokonok vagytok, simán elmennétek házasoknak… - poénkodott Matt miközben elhaladt mellettünk.

Mindenki kacagásba tört ki. Szemem véletlenül elkalandozott arra a belső boxra. Meglepődve tapasztaltam, hogy a korábbi féloldalas mosoly eltűnt az sapis srác arcáról, inkább gondterhelt, meglepett és csalódott lett egyszerre. A sapi még mindig a fején volt, de a napszemüveg az asztalon pihent. Öngyújtóval játszadozott, mintha zavarban lenne.

Olyan sokan lettek hirtelen, hogy a lefoglalt asztalunk is szolgálatba állt, így a pultnál maradtam. Már elég éhes voltam, de alig akart egy-két falat lemenni a torkomon. A narancsléből viszont két pohárra is megittam. Egyedül voltam, de mégsem. Mindenki tett a dolgát, ha volt néhány szabad percük, akkor velem beszélgettek, vagy nekem meséltek. Arra jutottam, hogy én is szívesen dolgoznék itt, még ha csak a koszos tányérok összeszedését bízzák rám…

A következő 10-15 perc magányosan telt, bár az órát sem tudtam, mennyit mutathat. Ekkor egy váratlan dolog történt. A két srác egész este abban a boxban ült, megittak jó néhány sört, majd az inkognitó nélküli srác odajött hozzám, persze Roy legnagyobb meglepetésére.

- Helló! Tom vagyok, csak szeretném megkérdezni mi a neved? Egy angyalnak, mint Te csakis gyönyörű neve lehet! – elég magabiztos volt. Egyből az ugrott be, hogy fel akar szedni. Már lázasan dolgozott az agyam a menekülő útvonalon, de kénytelen voltam megszólalni.

- Szia! Kösz a bókot! Zoé vagyok! – vettem elő egy elfogadható mosolyt.

- Rég voltunk már ilyen jó helyen! Még szerencse, hogy ma idejöttünk, mert ellenkező esetben veled sem találkoztam volna. Bár be kell vallanom, a haverom győzött meg – bökött a háta mögé. A tekintetem követte a mozdulatot. -, hogy feltétlenül ide jöjjünk, valami szórólapon látta meg a címet… - e szavak hallatán, olyan furcsa deja vu érzés söpört végig rajtam. Reptéren az a szempár.

- Köszi tényleg, akkor gyertek máskor is… - nem tudtam befejezni, mert közben észrevettem Danny-t, amint nekem kalimpál.

- Bocsáss meg, de most mennem kell, várnak rám! Gyertek máskor is! Szia!

- Szia! Várj csak! – szólt utánam – Ő a pasid?

- Nem, a bátyám! – kissé meglepett a kérdés, de akaratlanul is elárultam. Majd siettem Danny-hez. Tom visszatért a haverjához. Beszéltek néhány szót, majd az ajtó felé indultak. Utolsó pillantást vetettem a távozó srácokra. A sapisnak megint jó kedve volt, mert kaptam repetát a féloldalas mosolyából, de én is viszonoztam egy kacér mosollyal. De ők távoztak hamarabb…

Ágnes Vanilla : Deja vu (mintha itt lennél)

„Ahogy a szél kísérte álmaimból

Esőt bont a hajnal,

Mint ha itt lennél a némaságból,

Kristálytiszta hanggal,

Így jössz felém,

Véget nem érő szép remény

Érintetlen lelkemre várva

Így jössz felém,

Végtelen vágyak tengerén

Váratlanul, így még ártatlanul.

Deja vu, bíbor színű

Rejtett világból feléd fordulok

Szemed tüzében talán felolvadok

Csak a láthatatlan szárnyasokkal,

Táncoló szavakkal,

Annyi szép reményeket idéző

Furcsa gondolattal,

Most így tűnik el, de miféle fény takarja el?

Érintetlen, lelkembe zárva,most miért nem felel?

Mondd, kinek az angyala vitte el?

Váratlanul egy hang így szólt válaszul.

Deja vu, bíbor színű

Rejtett világból feléd fordulok

Szemed tüzében talán felolvadok”

 

Nagyon élveztem az egész estét és a legjobb része csak ezután következett. Annyira jó volt társaságban lenni. Csupa különleges ember vett körül. Ők nem faggattak, s nem kellett rettegnem, hogy felszakadnak a régi sebek. Ahogy egyre kevesebb és kevesebb ember maradt úgy lettünk lazábbak. S miután az utolsó vendég is távozott, bezártuk az ajtókat. Vidáman táncoltunk először mi lányok. A srácok engedélyeztek maguknak egy-egy sört. Csakhogy a lányok hatásos tánca megmozgatta a srácok fantáziáját. Aztán Danny és Matt is megragadta a maga párját és kicsit lassabb ütemű zenére kezdtek el ringatózni. Letelepedtem a pult mellé. Ittam egyet és figyeltem a párokat. Meghitten mozogtak, összeillettek. Már a harmadik szám futott, mikor Roy lépett hozzám s táncba invitált. Csodáltam, hogy ők melóztak és mégis itt „buliznak” velem.

Kora hajnalban értünk vissza a lakásba. Búcsút intettünk egymásnak, s mindenki a maga szobájába vonult. Egy icipicit irigyeltem az összesimuló párokat, de beláttam, nekem most jobb egyedül. Leszórtam a ruháim, beléptem a zuhanykabinba. Hosszan élveztem a meleg víz kényeztetését. Komótosan törölköztem, majd belebújtam a sortomba és egy trikóba. Először csak ücsörögtem az ágyon, majd a plafont bámultam. A hajnal fényei be-bekukucskáltak a szobába, de mégsem tudtam elaludni.

Kicsit féltem lehunyni a szemem, mert az esti hangulatot nem szeretetem volna elűzni. Lassan az álom fölülkerekedett rajtam. A félelmeim szerencsére alaptalannak bizonyultak…