6. Meglátni és megszeretni

Sziasztok,

köszi a komikat és a pipákat. Most nem fecsegek feleslegesen, hanem csak annyit mondok: Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

6. fejezet - Meglátni és megszeretni

~ Robert ~

 El sem hiszem, hogy ilyen boldog vagyok. Lehetetlen dolognak tartottam, hogy a közeljövőben ilyen érzéseket élhetek át. Egyrészt a hőn áhított álmom, miszerint színész legyek teljesült. Viszont ezzel együtt jár egy olyan sötét oldal, amire senki nem képes felkészülni. Pusztán elfogadni és talán beletörődni. Akármerre járok a rajongók rohamával találom szembe magam. Sőt mondhatom, hogy néha teljesen megijesztik az embert.

Hirtelen váltottak a gondolataim, s a mellettem fekvő csodálatos nőre koncentráltak. Éreztem, hogy Zoé fészkelődik a karjaimba, majd halkan motyogott valami olyasmit, hogy „Vesd le a farmerod, elég kényelmetlen alváshoz!”. Az információ feldolgozása elég hosszúra sikerült. Főleg a mondat első fele ragadt meg. Valamiféle folytatásra számítottam, de Zoé békésen szuszogott tovább. Így utána vágyakozva, amint lehetőségem adódott rá eleget tettem a „parancsának”. Ahogy szorosan odabújtam hozzá, egyből eszembe jutott, mikor megláttam a londoni reptéren.

Már akkor gyönyörűnek láttam. Ahogy arra a pillanatra gondoltam egyből magam előtt láttam teljes alakját. Kék farmer, fekete felső és világoskék kapucnis pulóver, fekete edzőcipő volt rajta. Ott ácsorgott egyedül a terminálban. Látszott rajta a szomorúság, a türelmetlenség. Végigfuttattam rajta a szemem, s a tekintete rabul ejtett. A szemei annyi bánatot sugároztak. Szinte éreztem, átéreztem a fájdalmát. A hömpölygő és rohanó tömegben mégis olyan nyugodtan álldogált, mit sem törődve a környezetével. Bár mikor leszálltunk New Yorkban megláttam azzal a két sráccal. Az egyik éppen ölelgette, a másik hűvösen ácsorgott mellettük. Nem is az ölelés volt, ami zavart, hanem az a hirtelen jókedv, mely egész eddig elkerülte – messziről hallatszott édes kacagása, a szemei, pedig csak úgy csillogtak. Irigy voltam, mert nem én okoztam neki örömöt, nem én voltam az, aki mosolyt csalt az arcára.

A levegőt viszont bennem rekesztette, mikor elindult felém. Megijedtem és egyszerre csalódtam is. Egyből arra gondoltam, hogy felismert és ő is csak egy rajongó. Ő is egy a sok közül, s nem különbözik tőlük. De nem így lett, csak egy szórólapot adott nekem, s már távozott is. A válaszom sem várta meg, még a nevemet sem tudtam megmondani. Elbűvölt a bátorsága, és kicsit pimasznak is tartottam, de így még jobban megtetszett.

Eltűnt előlem, már nem láttam sehol a reptéren. Bár nem maradt időm tovább foglalkozni vele, mert beszippantott a megszokott tömeg. Az őrök gyűrűjében jutottam el a kocsiig, s mikor a fenekem leért az ülésre, illetve becsapódott mögöttem az ajtó, akkor lélegezhettem fel. És amint egy szabad percem lett, egyből a titokzatos lányon gondolkoztam. Piszkálta a fantáziám, mert nem bírtam kiigazodni a viselkedésén.

Először a szállodába vittek. Birtokba vehettem a szobám. Majd a rendezőnkkel folytattam egy hosszabb eszmecserét a forgatásról, a elkövetkezendő néhány nap menetrendjéről. A direktor aztán utamra bocsátott. Még szerencse, hogy Tom éppen a városban volt. Régen beszéltünk, régen tudtunk találkozni. Így dumálás közben tettünk néhány kört a városban. Rá tudtam beszélni Tom-ot, hogy nézzük meg a Gold Knight-ot, bár próbáltam nem elárulni magam. Ahogy mindig, most is a paparazzik minden lépésem követték. A feltűnő kíséret miatt néhány rajongó is a nyomunkba szegődött. Nem voltam hajlandó megállni, pózolni nekik, csak szerettem volna élvezni egy szabad estét. Káosz keletkezett a bár előtt. Két srác jött megmenteni – a két reptéri srácot fedeztem fel bennük – ők állították le a paparazzikat és a rajongók hadát. Bár nekik sem volt egyszerű, mégis elég sikeresen megoldották a dolgot.

Izgatottan vártam a találkozást, de a titokzatos tünemény nem egyedül volt. Őt is egy csapat vette körül, ahol mindenki a kegyeit leste. Elállt a lélegzetem a ruhája láttán. Az a nadrág sem volt semmi, amely tökéletesen passzolt rá. Ráfeszült a combjaira és a fenekére. Rohadtul izgató látványt nyújtott. Az izgalmi állapotom csak még jobban fokozódott, mikor úgy fordult, hogy megcsodálhattam dekoltázsát. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy egyre inkább szűkösebb lett a hely a nadrágomban. Még szerencse, hogy Tom épp egy pincérlányt igyekezett elbájolni, s velem nem foglalkoztak.

A következő pillanat egy vödör jeges vízzel felért, rögvest lehűtött. A két előző srác csatlakozott hozzájuk, lopva pillantottam feléjük. Figyeltem az eseményeket. Az egyik srác ölelgette a mosolygós lányt, aki egy csöppet sem tiltakozott, sőt a nevetés közepette puszikat nyomott az arcára. A a szemét mázlista! – csattantam fel magamban. Elöntött az irigység, mert én akartam úgy ölelni, magamnak akartam azokat a puszikat. Azt akartam, hogy velem legyen olyan viszonyba. Mély levegőt vettem, s kifújtam. Elszomorodva vettem tudomásul, hogy már most vereséget szenvedtem. Talán pont a pasijához jött. Míg én hülye módon belelovaltam magam, hogy majd megismerhetem.

Tom észrevette rajtam, hogy már koránt sem vagyok olyan vidám. Rögtön rákérdezett és szóvá tette a maga stílusában. Kár lett volna tagadnom bármit is, hisz már pelenkás korunk óta ismerjük egymást. Egyből ki tudjuk szúrni, ha valami nem kerek. Meghúztam a söröm, majd gyorsan elmondtam legjobb cimborámnak a bánatom. Reméltem, hogy nem tart őrültnek. Sőt meglepődtem, mikor felajánlotta, hogy kideríti mi a helyzet a lány körül. Még be sem fejezte a mondatát, s már a bárpultnál volt és beszélgetésbe kezdett vele. Tom a laza stílusa miatt pillanatok alatt képes barátságot kötni bárkivel. Sőt ha valakit kiszemel még rátesz egy lapáttal, s szinte mindig célba ér. Most azonban nem így történt. Meglepődtem, mikor az a tünemény lerázta Tom-ot. Haveromnak sikerült mégis a legfontosabb információkat megszereznie. Zoé-nak hívják – nagyon megtetszett, különleges név. És az előbbi srác nem a pasija! Ez volt számomra a remény. Ezt követően minden este megcsodáltam.

A forgatás szinte egész nap zajlott. A elsőként az utcai és külső jelenetekkel kezdtünk. Újra és újra meg kellett ismételni az egyes beállásokat. Rengeteg rajongó gyűlt össze a kordonok túloldalán, és volt bekiabálás, taps, sikítás és persze folyamatosan fényképeztek. Hogy tud így dolgozni az ember? Nehezen. Nagyon nehezen.

Nem csak nekem, hanem a többi színészt is zavarta a hirtelen jött közönség. De a stábtagok életét egyaránt megnehezítették a rajongók. Egyszerre volt ez az egész felemelő és megterhelő. Előbbi azért, mert a szeretetük felbecsülhetetlen, s végső soron értük csináljuk a filmeket, hogy őket szórakoztassuk. Utóbbi pedig a túlzott figyelemmel és a viselkedésükkel őrületbe kergetnek.

Ráadásul amint volt egy szusszanásnyi időm, egyből elkalandozott a figyelmem. Egész pontosan egy valaki körül járt minden gondolatom. Nem tudtam eldönteni, miért foglalkoztat ennyire ez a lány. Egyértelműen kívántam, csak a hülye nem mozdulna rá, de nem pusztán emiatt volt. Vagy az elérhetetlensége tette még vonzóbbá. A francba! – pöcköltem el a sokadik cikket. Még a cigizés sem nyugtatott meg. Tovább úgy sem agyalhattam, mert jött az egyik asszisztens, aki a testőrök gyűrűjében kísért át a következő helyszínre.

Alig vártam, hogy végre vége legyen az aznapi forgatásnak. Amint végeztem a hotelbe rohantam. Gyors zuhanyt és átöltözést ejtettem meg, majd igyekeztem a bárba. Figyeltem és a szépsége előtt adóztam minden este, de nem volt olyan bátorságom megszólítani, mint neki a reptéren. Nem akartam semmit sem elkapkodni vagy elrontani. Arra is gondolnom kellett, hogy követnek. Így még azzal is számolnom kellett, hogy a túlzott figyelem el ne ijessze Őt. Úgy éreztem, hogy ez a lány más mint a többi.

Az én időm akkor következett, mikor értesültem a fellépés lehetőségéről. Eldöntöttem, most vagy soha. Kockáztattam nem keveset, de érte megérte. Szívből énekeltem neki. És mondhatom: győztem! Azt hiszem tökéletes volt számválasztás. Bár volt benne rizikó, és ezzel egyúttal felfeledtem magam előtte. Jól döntöttem, ennek bizonyítéka volt, hogy a szemei sokkal jobban csillogtak, mint azelőtt. Sőt könnyekig meghatódott. Mikor odaléptem hozzá, meglepődött. Az örömömet a rajongók megzavarták, nem volt más választásom. Muszáj volt távoznom. Figyeltem, ahogy kikerekedett szemekkel nézett rám. De egy bocsánat elsuttogásán kívül már másra időm sem volt.

Bosszúsan fújtattam végig az úton, míg elértem a hotelba. Kíséretem furcsán méregetett, de egyik sem mert kérdezni. Talán jobb is, hogy nem firtatták a dolgot. A düh elég erőteljesen munkált bennem. Dúvadként caplattam fel a lakosztályomba. Magam után jól bevágtam az ajtót. A feszültség feszített, szét akart szedni. Az erkélyre vonultam rágyújtani. Útközben még magamhoz vettem sört. Még ez sem segített, hisz ott voltam, cél egyenesben voltam. Erre a rajongók meg elrontottak mindent.

A másnapi meló, illetve a jelenlegi tehetetlenségem miatt megittam az utolsó korty söröm és elnyomtam az cigim. Bevánszorogtam a fürdőbe, egy kiadós zuhany után bevágtam magam az ágyba. De aludni mégsem sikerült. Egy jó ideig a sötétben a plafont bámultam.

Kora reggel a telefon átkozott csipogására ébredtem. Hogy utálom azt a rohadt vackot. Egy újabb nap vette kezdetét. Nem indult túl jól az egész, mivel késéssel érkeztünk meg a forgatás helyszínére. A késés – ami természetesen a forgalomnak volt köszönhető – megbolygatta a napi menetrendet. A rendezőnk hozzám hasonlóan bal lábbal kelhetett, mivel elég morgósra vette a figurát.

A sminkben és a fodrászoknál jó egy órát töltöttem el. Aztán végre indulhatott a rendes munka. Két nagyobb jelenet volt ütemezve és pár kisebb, amely olyan átvezető jelenetnek számított. Az egyik nagy jelenet éppen egy kiadós veszekedést volt. Kiabálva, tajtékozva kellett mondanom a szövegem. A francba rohadtul jól esett, mert igencsak volt bennem fölös energia. Ezzel egész hamar elkészültünk. Épületen belül voltunk, így a rajongók sem zavarhattak meg. A másik jelenetben nem sok szövegem, de a jelenlétem annál fontosabb volt. Ez nehezebben ment mindenkinek, de csak sikerült ezt is letudni. Ebéd szünetben éppen a lakókocsimhoz araszoltunk, mikor néhány csepp eső felkavarta a rajongók tömegét. Abból a pár csepp esőből elég kiadós zápor kerekedett. Ezzel totálisan áthúzta a rendező elképzeléseit.

Az összes kisebb jelenet kinti, utcai lett volna. Csakhogy az eső bezavart. Mást pedig nem lehetett helyettük forgatni, mivel azt meg a szereplők beosztása akadályozta meg. Megadatott az a szerencse, hogy egyszer előbb lettünk elengedve a forgatásról. Tudtuk, hogy eme ritka esetet úgyis mi szívjuk meg, a több órás plusz munkával. Feltűnés nélkül léptem le a forgatás helyszínéről. Senki sem látott, senki sem tudott róla, hogy áll a forgatás.

A szállodába zuhanyoztam, átöltöztem és összeszedtem minden bátorságom, hogy ma a sarkamra állok. Meghívom Zoé-t egy italra, sőt vacsorázni. Beszélgetünk, és végre megismerhetem. A tervem megvolt, bár itt-ott azt a rögtönzésre építettem. A bárban azonban először csalódnom kellett, mert nem volt ott. Viszont mikor megtaláltam, annál csodálatosabb volt a viszontlátás.

- Hello! Zoé-t keresem, nem tudod, hol találom őt? – kérdeztem félve a pultostól. Ellenségesen nézett rám, de azért válaszolt.

- Hello! Zoé nincs itt. Sajnos ma még nem láttam, és az sem biztos, hogy ma bejön. – hangjában ugyanúgy megvolt az ellenségesség.

- Szia! Jól hallottam, hogy Zoé-t keresed? – tudakozódott egy kedves hang.

- Szia! Rob vagyok. Igen, muszáj lenne beszélnem vele. Eddig minden este itt volt.

- Szia, Sarah-nak hívnak! – mosolygott – Gyere, elviszlek hozzá! – nagyon ismerős volt már az első pillanattól kezdve. Aztán beugrott, hogy ő is itt dolgozik.

- Oké! - Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. A báron keresztül mentünk, majd fel a lépcsőkön, aztán egy hatalmas szobában találtam magam. Nem figyeltem az útra, csak követtem a kísérőm, mert a Zoé-val való találkozásunkon gondolkoztam.

- Hallod a zenét? – kérdezte Sarah, bólintottam – Kövesd, és megtalálod Zoé-t! Nem akarok zavarni! - majd a lépcsőre mutatott, hogy menjek felfele. És el is tűnt mellőlem.

Félve indultam felfele. Újabb lépcsők. De egyre jobban hallottam a zenét. Nem értettem a szövegét, de éreztem a szomorúságot a dallamából. Mintha egy álom vált volna valóra, mikor felértem és beléptem a szobába. A szoba közepén nekem háttal állt Zoé – egy szál törölközőbe. A törölköző éppen csak leért a feneke alá. Micsoda látványt! Elvesztettem minden józan eszem, s a tipikus pasi módjára nem az agyam vezérelt. Mindennél jobban kívántam, mindennél jobban akartam, hogy megöleljem, megízlelhessem azokat az édes ajkakat. A bőrét a csókjaimmal hintsem be.

Halkan mögé léptem. Nem vett észre semmit. Átszellemülten énekelt együtt a szám előadójával. Váratlanul az én hangom szólalt meg, az én számom csendült fel. A nevemet suttogta alig hallhatóan. Egy eddig számomra ismeretlen érzés kerített hatalmába. Már egyáltalán nem a birtoklási vágy dominált, hanem valami egészen más motivált.

- Itt vagyok! Maradok, ameddig csak akarod!... – suttogtam válaszul a fülébe – Bár remélem, rám gondoltál…

A mérhetetlen öröm, elégedettség hatására gondolkodás nélkül simogattam a karját, húztam szorosan magamhoz és csókoltam a nyakát. Először azt hittem, hogy megijed, vagy ellök, de nem. Sőt miután megfordult két kézzel vontam még közelebb magamhoz. Heves csókolózásba kezdtünk. Rengeteg kérdést szegezett nekem egy-egy levegővételnél a csókok között. Amire tudtam válaszoltam, bár nem tetszettek neki a válaszaim, mert felöltözött.

Némi félelemmel követtem a többiekhez. Tartottam tőle, hogy a két sráccal még meggyűlhet a bajom. De ahogy Zoé mellettem volt, minden félelmem szertefoszlott. Jó volt a társaság. Sarah és Danny is jó fejnek tűnt. Azért megkaptam, ha bántod megverlek szöveget Danny-től. Zoé megragadta a kezem, a galéria felé indult. A formás fenekéről, ahogy a lépcsőn előttem haladt, nem bírtam levenni a szemem. Amint felértünk, magamhoz húztam s csókolni kezdtem. A következő pillanatban már az ágyon feküdtünk, és máris csókokkal halmoztuk el a másikat. Bármennyire is akartam, mert efelől semmi kétsége nem lehetett, el kellett szakadnom az édes szájától.

- Késő van, jobb lenne, ha most mennék! – hát totál elment az eszem, hogy ezt mondtam. – Holnap még dolgoznom kell. Még szerencse, hogy itt van a forgatás a városban.

- Ne! Kérlek, ne hagyj itt egyedül! – egyszerre volt kérlelő és csábító a kérése. A francba, hogy fogom kibírni, hogy ne vessem rá magam. De a csillogó szemei megfogtak, s nem bírtam nemet mondani.

- Akkor nem foglak itt hagyni! Maradok! – visszadőltem az ágyra. Zoé hozzám bújt és egy szenvedélyes csókot adott, amitől elszálltam. Mindaddig míg a forgatás eszembe nem jutott.

- Gyorsan telefonálok még egyet. – tényleg siettem a telefonálással. Dean-nek szóltam, egyedül benne bízom meg maximálisan. Őt kértem, hogy reggel a sofőrrel a bár címére jöjjön értem.

Letettem a telefont. Tekintetem az ágyon fekvő női testet csodálta. A hajam szántottam, mert muszáj volt valamit csinálnom. Kaján vigyor terült el a képemen, ahogy az elmémben Zoé egyre kevesebb ruhát viselt. Háromig jutottam a számolásban, mert egyből a tünemény mellett voltam s kényeztetően simogattam és csókoltam. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy türtőztessem magam, de sikerült. Érte képes vagyok még erre is. A mellkasomra hajtotta fejét, s elég hamar elaludt.

Most el sem hiszem, hogy a karjaimba tartom. Lehet, hogy korai erre gondolni, de menthetetlenül beleszerettem. Hiába ilyet még soha senkivel nem éreztem. Egyetlen barátnőm sem volt rám ilyen hatással. Tudtam, hogy Ő különleges. Apró csókot leheltem ajkára, majd elnyomott az álom. Remélve, hogy egy angyalról álmodom…