43. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok Nekem! Nagyon sokat jelentettek a soraitok, s ezért már el is készültem a folytatással.
Ezúttal 2 szemszög lesz! Kiderül, ki járt Robnál, mert szerintem mindenkit ez foglalkoztat a legjobban. Ugyanakkor egy kicsit lezárós rész is, mert a kedvenceink elhagyják Torontót és már most megnyugtatok mindenkit, hogy nem lesz gonosz a fejezet vége!
Elena! siettem a folytatással, mielőbb a kíváncsiság végezne veletek! Fordulatokban nem lesz hiány!
Alice! MÁr jön a folytatás, és kiderül ki járt Robnál!
Hella_eila! Köszi, hogy írtál és örülök, hogy nemcsak Flóráék története, hanem a novella is elnyerte a szimpátiád. Hamarosan jön annak a folytatása is!
Ancsa! Ami Franco-t illeti, ami késik, nem múlik. Szóval lesz még Franco, nem is akármilyen! Köszi, és a tipjeid részbe bejönnek!
Pixiem! Sztem már párszor bizonyítottam, hogy tudok gonosz lenni, és még leszek! De félre a tréfával örülök, ha tetszik a fejezetem! Az egyik kedvenc részed lesz!
Klau! Már hozom is a folytatást, és remélem, hogy bejön a tipped!

A NOVELLA pedig hétfőn érkezik! 

Jó olvasást!
Kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

„Olyan gyönyörű napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.”

(Született feleségek c. film)

Robert

Toronto, 2011.07.14.

Jó kedvűen trappoltam a szobám fele. A délelőtt folyamán felvettük az utolsó kockákat, s tulajdonképp a részemről befejeződött a forgatás. Ez egy kicsit meg is érződött a forgatás hangulatán, mivel jóval többet bakiztunk, indokolatlanul röhögni kezdtünk az abszurdnak ható párbeszédek közben. Ezt David is átérezte, mert olykor mosolygott, vagy éppen velünk nevetett. Persze végül a rendes jelenetre is sor került és felvettük a tökéletes snittet. Paul kicsit rosszabbul járt, mert délutánra, illetve másnapra kerültek a jelenetei.

Benyitottam a szobámba, a dzsekim egy laza mozdulattal félre dobtam, lerúgtam a cipőim és a telefonnal a kezemben a kanapéra vágtam magam. Tárcsáztam, s mosoly ült ki az arcomra. Hallani akartam a hangját, ha már nem láthatom, ha már nem csókolhatom, ha már nem lehet itt velem. De a mosoly hamar leolvadt az arcomról, mert a gépi hang bemondta, hogy nem elérhető. Kinyomta a telefonját. A kezem egyből lendült, és a maradék hajamat szántottam végig. – Mi a fenéért kapcsolta ki a telefonját? - Az ujjaim vadul szorították azt az átkozott masinát, már lassan fehéredni kezdtek. A szemeim előtt megannyi kép jelent meg. A legnagyobb félelmem látszódott beteljesülni. – Az a seggfej mégis eléri a célját! – Idegesen pattantam fel a helyemről, nem bírtam megülni a fenekemen. Idegesen járkáltam, s nem egyszer próbáltam meg felhívni, de egyetlen egyszer sem sikerült elérnem. Más elérhetőségét nem tudtam, mindössze csak az az egyetlen telefonszám kötött hozzá. Képtelen voltam rávenni, hogy a villába menjen, és a lakás számát meg a hülye fejemmel elfelejtettem elkérni. Legszívesebben beleöklöztem volna a falba, de tudtam, hogy az semmit sem oldana meg. Kínomban az erkélyre törtettem és rágyújtottam. A második szálat szívtam el, mikor kopogtattak. Elnyomtam a csikket és rohamléptekkel siettem az ajtóhoz.

Az ajtóig vezető néhány lépés éppen elegendő volt arra, hogy számtalan dolog átfusson az agyamon. Reméltem, hogy talán Flóra érkezett meg. Csak azt nem tudtam, hogyan viselkedjek vele. Ragadjam magamhoz és csókoljam, míg a levegőnk el nem fogy? Követeljek magyarázatot? Egyszerűen rettegtem attól, hogy Franco behálózza Flórát. S erre a birtoklási vágy elemi erővel kerített a hatalmába. Mégis csak az én feleségem. Azt akartam, hogy Ő csakis és kizárólag az enyém legyen. Az a mocsok meg tartsa magát távol Flórától. De ha így fogatom Őt, akkor ezzel csak egy féltékeny ősember benyomását kelteném benne. Többet ártanék vele. Ugyanakkor meg az mégis csak jelent valamit, hogyha visszajött hozzám. Ezekre a gondolatokra mosoly kúszott a számra. Aztán jött egy újabb gondolat. Mi van, ha mégsem Flóra az? Egy másik személyre gondoltam, aki nem is olyan régen ugyanígy váratlanul látogatott meg. S vele aztán végképp nem tudtam, mihez kezdjek. Még mindig vonzott, még midig izgatta a fantáziám, főleg az elcsattant csókot követően. De Flórával mégsem tehettem meg. Egy tisztességtelen lépés lett volna a részemről, hiszen én rángattam bele ebbe az egészbe.

Elértem az ajtót, s mielőtt lenyomtam volna a kilincset még vettem egy utolsó nagy levegőt, hogy lehiggadjak. Mosolyt erőltettem az arcomra, ami nem volt könnyű, hiszen az ideg majd szétvetett. Lendületből nyitottam ki az ajtót, de amint megpillantottam a velem szemben álló mosolygós nőt lefagytam. Néztem Őt, ahogy bájosan mosolygott. Szakadt és koptatott farmer feszült a kecses lábaira. Egy fehér blúz volt rajta, mely látatni engedte a dekoltázsát. A gyönyörű szőke fürjei hullámos tincsekben omlottak a vállára. Igazi alabástrom szépség volt, mégis képes volt megőrizni a természetességét.

- Szia! – tétován szólalt meg. – Talán rosszkor jöttem? – nézett mélyen a szemembe.

- Szia! – feleszméltem, s igyekeztem összekapni magam. – Nem, gyere be! – húzódtam félre, hogy beengedjem. Ahogy elsétált előttem, finom édes illatot húzott maga után. Becsuktam az ajtót, és indultam volna Sarah után. Csakhogy Ő néhány lépés után tétován állt meg a szobában, amit csak későn vettem észre és összeütköztünk. A karjaim automatikusan fonódtak köré, ezzel megakadályozva, hogy esetleg elessen. Ő pedig amint érezte, hogy kibillen az egyensúlyából utánam kapott, vagyis a karjaim után. Zavartan néztünk egymásra, s talán még azt is megkockáztatnám, hogy elpirult, aztán a következő pillanatban már szét is rebbentünk.

- Nem szeretnélek zavarni… Már megyek is… - lopva pillantott felém, míg csak halványan és bíztatásként mosolyogtam rá.

- Egyáltalán nem zavarsz. Örülök a társaságnak, úgyis egyedül vagyok. – fogalmam sincs, hogy miért mondtam ezeket, csak egyszerűen kibukott belőlem. Felkapta a fejét, s már-már aggodalom ült a szemiben. Egyértelműen tudtam, mire gondol. – Jaj, nem! Nem azért… - kínomban felnevettem és a féloldalas hajkölteményembe túrtam bele. – Los Angeles-ben van, dolgozik… Kérlek, foglalj helyet, ne ácsorogj ott! – kínáltam hellyel.

- Nem… Nem… Köszi, de megyek is!… Csak ezt szerettem volna odaadni. – a táskájában kotorászott, majd egy DVD tokot húzott elő. Felém nyújtotta. – Neked hoztam. Ne gondolj semmi rosszra, ez nálam egy amolyan hagyomány. Imádom a filmeket és gyűjtő vagyok, és egy-egy forgatás után nagyon szívesen ajándékozom meg a kollégáim. – kedves mosollyal mondta végig, mire bólintottam és elvettem a DVD-t.

- Köszönöm, de kérlek, ülj le egy picit! – néztem rá már-már kérlelően. Sután bólintott, s ismételten nem kerülte el a figyelmem az arcán átfutó pír. Sarah elült a kanapé egyik végébe, majd a másik végébe ültem én is. Megforgattam a kezemben tartott tokot, s szinte követelte, hogy olvassam el az ismertetőt.

- A forgatáson szerettem volna odaadni, de olyan gyorsan eltűntél. – suttogta alig hallhatóan. – Viszont nagyon szerettem volna ezt a filmet neked odaadni. Szerintem tetszeni fog.

- Igen, szerintem is. Nagyon szeretem a francia filmeket. Nagy álmom, hogy a neves francia rendezők filmjeiben szerepeljek. – egyszerűen nem értettem magam, csak úgy áradtak belőlem a szavak. Sarah kíváncsian figyelt, aztán mire észbe kaptunk már mindenféléről beszélgetünk.

- Ezt én is így gondolom. – felnevetett velem együtt, és a csilingelő hangja betöltötte a szobát. Megdöbbentem, hogy a hideg külső mögött egy jókedvű és roppant barátságos fiatal nő bújik meg.

- Tényleg hasonlít David és Brandon stílusa? Milyen volt velük dolgozni, mármint úgy értem, apa és fia? – egymás felé fordultunk és már jóval közelebb kerültünk egymáshoz, nemcsak fizikailag a kanapén ülve, hanem a beszélgetés alatt is egyre jobban megnyíltunk a másiknak.

- Valamennyire hasonlít a rendezéshez való hozzáállásuk, de ugyanennyire eltérőek is… - Sarah belelkesülten mesélt a másik forgatásról, s a Daviddel való munka a saját forgatásunkra terelte a szót.

- Örültem, hogy részese lehettem ennek a projektnek. Hihetetlen, hogy ráadásul egy főszerepet szánt David nekem.

- Nagyon tehetséges vagy, kitartó és alázatos… Szerintem ezt látta benned David is… - a kanapé háttámláján lévő kezemre fektette a kezét Sarah. Az érintése jó értelemben felkavaró volt.

- Túlzás, nem vagyok nagy szám – vontam meg a vállam, mert ez túlzásnak érzetem a dicsérő szavait.

- Szerintem Te sokkal tehetségesebb vagy… Nagyszerű volt veled dolgozni és megismerni téged. – azon kaptam magam, hogy fordítottam a kezünk helyzetén, immár az ő keze volt alul s finoman a kézfejére fektettem a tenyerem. Aztán mindketten észbe kaptunk és elkaptuk a kezünk.

S ekkor váratlanul kopogás mentett meg a zavart és kínos csendtől. Mosolyogva lépkedtem az ajtóhoz. Magamban megjegyeztem, hogy mekkora forgalom van nálam.

- Anya? Apa? – tátva maradt a szám, a mai nap már nem először. Drága szüleim ácsorogtak az ajtóban.

- Jaj, kisfiam! – ölelt meg anya egyből, míg apa csak anya által szabadon hagyott vállam paskolta meg, aztán kikerült bennünket. Két lépés után azonban gyanúsan kapta rám a szemét. Anya elengedett, és akkor fedezte fel Sarah-t. Felé fordultam, a kanapé előtt ácsorgott. - Robert? – anya egy fél oktávval magasabbra emelte a hangját és ennyiből tudtam, mire kíváncsi.

- Sarah, hadd mutassam be a szüleim. – mindhárman közelebb léptek egymáshoz. Sarah kezet fogott a szüleimmel és mindkettőjükre bájosan mosolygott. - Anya, apa, Ő pedig Sarah, a kolléganőm.

- Örülök, hogy megismerhettem Önöket! – Sarah felkapta a táskáját és az ajtó fele araszolt. – Nem is zavarok tovább, most megyek!

- Drágám, ne menj még! – anya feltűnően kedvesen marasztalta.

- Köszönöm, Asszonyom! De tényleg mennem kell! – anya beletörődve bólintott és a fejével intett, hogy kísérjem Sarah-t az ajtóig.

- Köszönöm a filmet, mindenképp megnézem. Jó volt beszélgetni veled.

- Nagyon szívesen. Veled is. Nemsokára találkozunk. Talán majd megismételhetjük.

- Mindenképp. Vigyázz magadra! – fel sem fogtam, mit csinálok, csak cselekedtem. Puszit nyomtam Sarah arcára. A gyönyörű jég kék szemek hatalmasra nyíltak.

- Szia! – egy zavartan suttogta nekem, aztán sietve távozott. Úgy, hogy néhány perc múlva már el is tűnt a folyosón.

Elgondolkodva csuktam be az ajtót, a szüleimről pedig teljesen megfeledkeztem. Rájuk néztem, ők is engem néztek. Anya enyhén mosolygott, míg apa szigorú tekintete fogadott. Még csak ötletem sem volt, vajon mi jár a fejükben. A látogatásuk is váratlan volt, szóval biztosra vettem, hogy valami történt.

- Örülök a váratlan látogatásotoknak! – léptem vissza a szüleimhez. Majd anya még egyszer meg és helyet foglaltunk.

- Anyád jönni akart, nem tudtam róla lebeszélni. – apa a szokásoshoz képes mogorvább volt. Talán csak az utazás miatt.

- Bejelentkeztetek? – mire mindketten bólintottak. – Ugye maradtok még legalább a hétvégére? Holnaptól már szabad vagyok és csak szombaton lesz egy búcsú buli. Addig is együtt tölthetjük ezt a kis időt! – belelkesültem, de a szürkeállományomban ott motoszkált Flóra hiánya és Sarah látogatása.

- Mi is így terveztük! – anya a kezem után nyúlt, majd megfogta, aztán teljesen másról kezdett el beszélni. – Nagyon helyes lány. – bólogatott anya, miközben azzal a sokat sejtető, mindent tudó mosolyával nézett rám. – Szóval Ő lenne az? Ő az a lány, akivel ország-világ látott csókolózni?

- Igen… Ő az…- némi habogás után sikerült kinyögnöm. – Hát ezért jöttek a szüleim? Emiatt, az ostoba pletyka miatt? – egyszerre esett jól a törődésük, és ijesztett meg, hogy mi fog most történni. – Egy jelenetet vettünk fel… és igen, csókolóztunk. De ez munka volt, s most meg minden szennylap szemétként állít be.

- Mesélj még Sarah-ról! Nagyon szimpatikus fiatal nő. – fordult felém anya. –Milyen filmekben játszott? Tehetséges? Van barátja? – anya kismillió kérdést zúdított rám, de a legkülönösebb az az utolsó kérdése volt.

- Kanadai színésznő, és itt igen híres. Nagyon tehetséges. – kezdtem bele az áradozásba, míg végig az utolsó kérdésen agyaltam. – Nem tudom, hogy van-e az életében valaki.

- Ezt nem hiszem el! – csattant fel apa a nagy hallgatás után. – Halljátok ti egyáltalán, miről beszélgettek és hogyan?

- Richard, kérlek! Ezt megbeszéltük – nézett rá anyu azzal a nyugtató pillantásával.

- Nem, Claire! Ezt akkor is elmondom. – az öreg felpattant a helyéről és velem szembe állt meg. Fenyegetőn tornyosult fölém, csak pislogni tudtam. – Csalódtam benned, fiam! Azt hittem, hogy rendes gyereket neveltünk belőled. És te, Claire, miért csinálod ezt? Nem okoztál még elég bajt?

- Apa, miért mondod ezt? – de a hang a fejemben folyamatosan ugyanazt ismételte. „Csalódtam benned, fiam!”

- A viselkedésed miatt. Hinni akartam benne, hinni akartam, hogy az újságban szereplő dolgok hazugságok. Te tisztességes férfi vagy! Hát ezt érdemli tőled a feleséged?

- Sarah és köztem nem történt semmi. – egyből védekeztem, pont mintha tényleg bűnös volnék, pedig azt a nyavalyás puszit leszámítva tényleg csak barátokként beszélgettünk egymással.

- Nem, mert megérkeztünk és megzavartunk benneteket. – morogta tovább apa az orra alatt, de természetesen tisztán értettem minden egyes szavát.

- Richard, kérlek, nyugodj meg! Kérlek, még a végén felmegy a vérnyomásod. – anya kérlelőn beszélt, de nagyon nehezen tudta elérni, hogy az öreg megnyugodjon.

- Sajnálom, ha így gondolod, hogy nem tartasz tisztességes felnőtt férfinek. Igenis az vagyok! Fájnak a szavaid. Sosem vetemednék olyan dologra, mellyel akárcsak egy parányi fájdalmat okoznék Flórának. Még azt az átkozott csókot is azon nyomban bevallottam, pedig az csak a munka miatt volt. De azok a hülye firkászok mindent elferdítenek, kiszíneznek, és mocskos alaknak állítanak be. Nektek kellene a legjobban tudnotok, hogy mi a véleményem a megcsalásról, a hűtlenségről. – visszafogottan, de a feszültségtől remegő hangon adtam a szüleim, vagyis elsősorban apám tudtára a véleményem. Kifakadásom mindössze egy elégedett mosollyal nyugtázta. Összezavarodtam és úgy néztem rá, mint egy őrültre.

- Látod, Claire! – nézett elégedetten és még nagyobb mosollyal anyám felé. – Igazam lett! Ez az én fiam! – veregette meg a hátam.

- Ti meg miről beszéltek? Én is itt vagyok, de semmit sem értek! – idegesen szántottam végig a hajamon.

- Ezt akartam hallani fiam. Anyád meg volt győződve arról, hogy most aztán tényleg vége van a házasságodnak, de mondtam én, hogy nem tennél olyat… Egyáltalán nem az az eszetlen flótás vagy, aki csak úgy hűtlenkedne… - nem nyugodtam meg, bár kétségtelenül megkönnyebbültem, hogy ez az egész csak valami hülye teszt volt. – Bár, mikor azt a kislányt itt találtuk, azért rendesen elbizonytalanítottál.

- Erre innom kell egy nagyot! – kiszáradt a torkom, és reméltem, hogy egy erős itallal helyre tudtom tenni a gondolataim egy részét.

- Tölts egyet nekem is! – a bárszekrényhez léptem, s teljesítettem a kérését.

- Ugye, tényleg minden rendben van Flórával? És a házasságotokkal? Flóra hogy viseli ezt az egész felhajtást? – anya tényleg őszintén kíváncsisággal hangjában érdeklődött.

- Igen, anya. Nem könnyű megbirkóznia vele, de sokkal jobban viseli, mint bárki más. Őszintén mondom. Flóra egy talpraesett nő… - Aztán innentől kezdve már minden rendben volt közöttünk. Vidáman beszélgettünk, kifaggattak a forgatásról, a rendezőről és a kollégákról. Anya is mesélt nekem Lizzy koncertjeiről, mert egy-kettőn ők is ott voltak, és Vick előléptetéséről, amit ismételten kihagytam. Ezek miatt kicsit rosszul éreztem magam, de valahol tudtam, hogyha elkészül a film és sor kerül a premierre, akkor azzal viszonozhatom a mulasztásaim. A premierek sokat jelentenek a nővéreimnek, olyankor roppant büszkék tudnak lenni rám.

Éppen megmosolyogtatott, ahogy anya enyhe bosszankodással beszélt apához. Újabb kopogás hallatszott. Felkeltem a helyemről és az ajtó fele sétáltam. Ma már nem először tettem meg ezt az utat és megannyiszor más-más élményt kaptam. Röhejesnek találtam, hogy újra az ajtó fele tartok és semmit sem sejtek. Bárki vagy bármi lehet az ajtó túloldalán. Jó vagy rossz. Kinyitottam az ajtót, s végre Ő nézett velem szembe. Első pillanatban a meglepetéstől lefagytam, s még észhez sem tértem, de már Flóra a nyakamba vetette magát. Elsöprő hévvel csókolt meg, és közben erősem hozzám dörgölőzött. Átkaroltam, öleltem és tartottam egyszerre. Amint megéreztem igéző illatát, az ízletes ajkát egyből vehemensen vettem ki a részem a csókcsatából. Újabb és újabb rohamot indítottunk, aminek az lett a következménye, hogy Flóra kezecskéi megindultak, hogy feltérképezzék a testem, aminek alapjáraton nagyon is örültem volna, hiszen ez azt bizonyította, hogy éppen annyira kíván, mint én Őt. Csakhogy nem tudtam megfeledkezni a kanapén várakozó szüleimről, így kénytelen voltam megállítani Őt.

- Flóra, nem vagyok egyedül! – nagyon nehezen tudtam elválni tőle, így a szavaim még a szájába motyogtam el. Aztán Flóra felfedezte a vendégeim.

- Miért vannak itt a szüleid? – hozzám bújt, és úgy suttogta el nekem a kérdését, hogy csakis én halljam. Majd elváltunk egymástól, s a távolsággal a feszültség növekedni kezdett mindkettőnkben.

Megkövülten álltam, éppen úgy, ahogy Flóra mellettem. A torkomban dobogott a szívem. A feszültség kézzel tapintható volt, s ahelyett, hogy csökkent volna, inkább egyre csak növekedett. Farkasszemet néztek egymással, s azt vártam, mikor esnek egymásnak és azzal pedig veszekedés indul el. Hiszen a vihar előszele már körbelengett bennünket.

„Gyakran nem is az emberekkel, hanem a körülményekkel kell megküzdeni.”

(Xenophón)

~~~ xxx ~~~

„Minden új probléma magával hoz egy még nagyobb ajándékot, amely gazdagíthatja életünket.”

(Adam J. Jackson)

Flóra

Toronto, 2011.07.16.

Szombat este lévén a tükör előtt sminkeltem magam. Készültünk a búcsú bulira, amire Rob hivatalos volt. Sokadik próbálkozásra tényleg sikerült lezuhanyoznunk, s miután Robot törölközőbe csavarva kitessékeltem a fürdőből, egyedül maradtam. Szárazra töröltem magam és belebújtam a fehér neműmbe. A sminkem már régen elkészül, de mégis a tükörbe bámultam már hosszú percek óta. Csak néztem a velem szemben lévő nőt, közben még mindig a szülők váratlan látogatásán agyaltam.

Claire és Richard a kanapén ültek, s ránk vártak, ugyanakkor páholyból nézhették végig a belépőm. Ezt egy cseppet sem bántam, sőt talán ezzel is eloszlathattam Claire negatív gondolatait, miszerint csak ki akarom használni a fiát. Ameddig Rob ölelt és csókolt addig minden rendben volt, de amint elengedett és távolodni kezdtünk egymástól, úgy kerített hatalmába a feszültség, de nemcsak engem, hanem Robot is. Mindketten megfeszült izmokkal vártuk, hogy történjen valami, vagy valaki szólaljon meg. Kézen fogva járultunk a szülők elé, hogy minél előbb túlessünk az üdvözlésen.

- Szervusz, Flóra! – Claire szólalt meg elsőként, elegánsan biccentett, s részéről letudta az üdvözlést. Alig szólalt meg, de még így is láttam rajta a vívódást, még mindig nem tudott elfogadni, bár kétségtelenül próbálkozott.

- Drágám, de régen láttunk! – Richard sokkal barátságosabb volt, még meg is ölelt. Az asszony nem igazán díjazta a férje viselkedését, de csendbe maradt és csak a szemeit forgatta.

-  Hogy utaztál? Nem vagy fáradt? Miért nem szóltál, hogy jössz? – Rob mit sem törődve a szülei jelenlétével a fotelbe ült, s a derekamnál fogva húzott az ölébe.

- Jaj, Rob! – kicsit kellemetlenül éreztem magam, ezt mégsem a szülei előtt kellene. Csakhogy mikor a házaspárra néztem, akkor valamiféle elégedett nyugalom sugárzott belőlük. – Jól utaztam, szerencsésen elértem egy korábbi járatot. – elmosolyodtam, és folytattam. – Meg szerettelek volna lepni, úgy ahogy te engem… - erre Rob csintalansággal a szemében nézett rám.

- Lesz még rá alkalom. – Rob egyből kapcsolt, mit forgattam a fejemben és persze, hogy felvillanyoztam a fantáziáját azzal, hogy homályosan utaltam az LA-ben történtekre. Aztán megcsókolt, finoman puhatolózva ízleltük egymást nem túl hosszan. Mikor megszakítottuk a csókot egyből hiányérzetem támadt.

- Nézz csak rájuk, nincs itt katasztrófa! – motyogta Richard Claire-nek. Robbal szétváltunk, s kanapén egymáshoz bújó házaspár felé fordítottuk a fejünket.  – Szeretik egymást, ezt a vak is látja! Azok a szennylapok csak túloztak és rémeket láttattak velünk…

A mosdóba kapaszkodtam, mert úgy éreztem, kicsúszik a lábaim alól a talaj. „Szeretik egymást, ezt a vak is látja!” – újra a fülemben hallottam a szavakat. Azóta, hogy elhangzottak folyamatosan ott motoszkáltak a fejemben. – Ennyire vak lennék? – sóhajtottam, majd lehunytam a szemem, hogy végre megnyugodjak. Jó mély levegőt vettem, pár pillanatig benntartottam, majd lassan és egyenletesen fújtam ki. A második sorozatnál azonban a tüdőmben rekedt.

Rob a hátamhoz simult, a bőréből és a leheletéből melegség áradt. A hajamat már korábban feltűztem, így semmi sem akadályozta meg abban, hogy az ajkait a nyakamra tapassza. Enyhén oldalra döntöttem a fejem, hogy még inkább odaférhessen. A tenyerét a csípőmre tette, de nem sokáig maradt egyhelyben, hanem gyengéd cirógatásba kezdett az oldalamon, a hasamon. Erősebben kellett kapaszkodnom, mert lecsaptak rám a vágy első hullámai, s a bizsergés végigfutott a testemen a fejem búbjától a lábujjakig.

- Kérlek, nyisd ki a szemed! – suttogta bele Rob a fülembe, s közben a lehelete csak még jobban izgatott. – Látni szeretném a szemeid… - engedelmesen eleget tettem a kérésének. Ott álltunk a tükör előtt egymást ölelve. Rob a derekam köré fonta a karjait, s ráfektettem a tenyereim. Az állát a vállamon támasztotta meg. Így néztem a csillogó szemű férfit.

- Szeret téged, még talán senkit sem szeretett így. Most már látom. – Claire sétált mellettem, míg mindketten az előttünk haladó apát és fiát néztük. Tegnap este együtt vacsoráztunk, ma meg Rob kérésére együtt indultunk neki a városnak. Sétáltunk, vásároltunk, étterembe tértünk be, amolyan igazi kikapcsolódás volt mindenkinek, ugyanakkor együtt tölthettünk egy kis időt. Claire kedvesebb volt velem, s a beszélgetésünket is ő kezdeményezte. – Bár féltem tőle, hogy mégis igazak lesznek azok a pletykák… Főleg, mikor megérkeztünk. Sarah tényleg helyes kislány, el tudnám képzelni Rob mellett… De Rob téged választott, ha veled van, akkor teljesen kicserélődik. Megnyugszik, felszabadul, mosolyog és boldog…

- Ismered Sarah-t? – egy picit meglepett, hogy Claire. Mégis honnan ismeri vagy mikor találkozott vele?

- Rob mutatta be nekünk… mikor megérkeztünk. Meglátogatta Robot. – levegőt is elfelejtettem venni, mert ezt Rob elfelejtette említeni tegnap este, miután elköszöntünk a szüleitől. Ha este nem is említette, azt még meg is értettem, mert akkor mielőbb a saját szobánkba szerettünk volna érni. De reggel igazán említhette volna, hogy Sarah meglátogatta.

- Claire… - fordult hátra Richard és az asszony hozzá sietett.

- Mi a baj? – simított végig az arcomon Rob. – Szótlan vagy és a szemeid szomorúak. – még mindig átölelt, de most felemelte a fejét és áthatóan vizsgálta a tükörképünk. – Talán nem volt elég kielégítő a fürdetős tudományon? – pajkosság csilingelt a hangjában. Fel akart vidítani.

- Bolond vagy, ha ezt gondolod – dőltem hátra és szorosabbra húztam magam körül a karjait. – Csak gondolkodtam, hogy el kell hagynunk Torontót – füllentettem, bár tényleg minden szavam igaz volt.

- Tudom, hogy mit érzel. Megszerettem én is ezt a helyet, de hidd el, LA sem lesz rossz… - kacsintott rám, mintha egy teljesen ismeretlen helyről beszélne.

- Szívem, tudom, mert éltem ott is! – nyomtam egy puszit az arcára. – Azt hiszem, ideje lesz befejezni az öltözködést, mert még a végén el fogunk késni. Aztán mit gondolnak majd rólunk.

- Csak azt, hogy ki sem engedtelek az ágyból! – bólogatott azzal a lehengerlő csibészes mosolyával. – Meg azt, hogy nagyon, de nagyon és többször is szerettelek…

- Hú, de beképzelt valaki! – bújtam ki grimaszolva a karjai közül. Rob nevetve követett, majd mindketten öltözködni kezdtünk.

Rob egy mintás fehér pólót és egy szürke inget vett fel a farmer mellé. Nem tudtam, hogy a színésznők körében mi az elfogadott, viszont nem szerettem volna kilógni a sorból. Így egy szürke szexis ruha mellett döntöttem. Rásimult a testemre, teljes mértékben látatni engedte a megfelelő formákat, de mégsem volt közönséges. Elégedetten bújtam bele a magas sarkúmba, s már csak a táskám hiányzott, hogy indulhassunk.

- Tökéletes, de aki csak a közeledbe megy és pasi, azt agyon csapom! – mustrált Rob, mikor teljesen késznek ítéltem magam. – Nem könnyíted meg a dolgom, Asszony!

- Az előbb még, de nagy volt a szád! – kuncogtam elégedetten.

- Várd csak ki, hogy visszaérjünk! Bizonyítok én neked, hogy nem csak a szám nagy… - egy csókot nyomott a számra és kitárta előttem az ajtót.

Egy kisebb bárba tartották a búcsú bulit. Minden színészt és stábtagot meghívtak rá. Természetesen mindenki a párjával érkezett vagy plusz főkkel. Szép számú társaság gyűlt össze. Elsőként David a rendező mondott pohárköszöntőt, hogy megköszönje a fantasztikus és zökkenőmentes munkát, sok sikert kívánt mindenkinek a további munkákhoz és jó szórakozást estére. Kavarogtak az emberek, mindenki mindenkivel váltott néhány szót. Néhány új arccal is találkoztam, majd Rob gyorsan megejtette a bemutatásom. Fogalmam sincs mikor vagy hogyan, de Robbal elsodródtunk egymástól. A bárpulthoz léptem, s kértem egy pohár bort, s kihasználtam a néhány pillanatnyi magányt.

A jókedv mögött az agyam folyamatosan dolgozott. Kétségek gyötörtek, melyektől egyszerűen képtelen voltam megszabadulni. A nyüzsgő és beszélgető kollégákat figyeltem, ahogy felszabadultan beszélgetnek és nevetgélnek. Közöttük ott volt Rob. Olyan felszabadult és jó kedvű volt. Ahogy Őt néztem, meglódult a szívem. – Meddig csinálhatjuk ezt? Meddig játszhatjuk a játékunk? – kérdeztem magamtól. Egyértelműen valami már jóval korábban megváltozott kettőnk között, de mindketten homokba dugtuk a fejünket. – Vajon boldog? Tényleg boldog, ahogy azt az anyja mondja? Szeretne és én tudnám szeretni? – belekortyoltam a poharamba, ahogy Rob felharsanó nevetését hallgattam. Végigfutott a szemem a többieken, mikor újra Robot kerestem, akkor tűnt fel mellette Sarah. A színésznő lelkesen magyarázott, majd Rob mondott neki valamit, amire szégyenlősen elpirult. Gyorsvonatként egy gondolat zúgott végig a fejemben. – Mi lett volna, ha mi nem találkozunk? Ha csak egyetlen éjszaka lett volna? Ha meg sem kötjük ezt a megállapodást? Minden másképp alakult volna? – Fájt beismernem, de egészen biztosan. Láttam, Robnak Sarah nem közömbös, és fordítva sem. Egyből Claire szavai jutottak eszembe. „Sarah tényleg helyes kislány, el tudnám képzelni Rob mellett…” Zaklatott voltam, és feléledt a bűntudatom. Nem tisztességes, amit Robbal csinálok. – Csak játszom vele, csak hülyítem, mert képtelen vagyok beismerni, hogy szeretem. Pedig nála jobban senki nem érdemli meg, hogy szeressék és boldog legyen. - Felhörpintettem a maradék italom és cigizni indultam.

Kint a kijózanító hűvös levegőn ácsorogtam, s füstkarikákat fújtam. Belefeledkeztem a füstkarikák bámulásába, s nem is foglalkoztam, kik jönnek és mennek mellettem. A mosolygós párok egymáshoz bújtak, csókot váltottak, aztán folytatták útjukat.

- Megvagy! – ragadott meg Rob. A sör és dohány illatát árasztotta magából. – Már azt hittem, megszöktél… - csókot nyomott a nyakamra és egyre jobban húzott magához. Nem kellett megszólalom, mert egy csókkal minden kétségét eloszlattam. – Ha elfáradtál, akkor visszamehetünk a szállodába?

- Még ne, olyan jó itt, így. – elnyomtam a csikkem, majd Rob dereka köré csavartam a karjaim. Az ujjai cirógatva suhantak végig a meztelen kezemen, elérte a nyakam, majd az arcom. Az ajkamon a hüvelykujjával simított végig, amit rögön az ajkai követtek. Az egyszerű érintései és a csókjai most mindennél többet jelentettek nekem.

„Az érintés meggyógyíthatja a testet és felmelegítheti a szívet. Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal szíved is kitárod.”

(Adam J. Jackson)