Novella 3.5 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

ha hétfő, akkor az egyet jelent a novella következő részével. Nagyon szépen köszönöm a komikat, s ebben a részben jó pár új információ lesz... ezzel pedig kicsit tisztulni fog a kép.

Jó olvasást!
Várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ

5.
Szalad az idő

Olívia...

Másfél év múlva…

Szinte a nap sugaraival együtt ébredtem fel. Túl korán volt még, mindenki békésen aludt, nyugtató csend uralkodott a házban. Az ablak felé fordultam, s inkább a napsugarak ébredését figyeltem. Szalad az idő. - A nagyi hajtogatta ezt mindig. Igaza volt, teljes mértékben. Másfél év szinte pillanatok alatt szaladt el mellettünk. Még kimondani is nehéz. Hiszen annyi minden megváltozott még ilyen rövid idő alatt.

Egy furcsa, de nagyon boldog család részének mondhatom magam. Büszke vagyok rájuk. Minden erőmmel azért küzdöttem nap, mint nap, hogy ők büszkék legyenek rám. Mozgalmas másfél év áll a hátunk mögött. Új otthonunk lett, London egyik kertvárosába költöztünk. Nem sokkal Rob távozása után Jack találkozott Carollal. Váratlan és mindent elsöprő szerelem volt már az első pillanattól kezdve. Irigyeltem őket, mivel Rob azóta sem jelentkezett. Akkor az ő karjaiban találtam vigaszt. Azóta sem láttam, ugyanúgy ahogy Conor-t sem. Mindketten egyik pillanatról a másikra tűntek el az életemből. Akkor valamilyen megmagyarázhatatlan erő felém sodorta őket, és a megjelenésükkel pedig kissé felkavarták az életem.

Rob hirtelen, míg Conor néhány találkozó után szívódott fel, miután megkapta, amit akart, engem. Sejtettem és valahol megértettem, hogy egyáltalán nem kisgyerekes életet képzeltek el maguknak a húszas éveikre. Rob karrierje rohamosan felfele ívelt. Szebbnél szebb színésznők, modellek társaságát élvezheti, bulik és fényűző élet várt rá mérhetetlen szórakozással. Persze, hogy ehhez jobban ragaszkodott, mint egy gyerekes nőhöz, mert Benről semmilyen körülmények között nem mondtam volna le. Aztán meg ott volt Conor. Egy régi barát, akinek csak pusztán a kellemes emlékek miatt adtam egy második lehetőséget. Egykor régen kapcsolat volt közöttünk, bár mostanra tudom, hogy szórakozásnál és szexnél nem volt több. Mindketten fiatalok voltunk. Naiv voltam, mert nem egyszer hallottam Conor-tól a nagy monológot, hogy nem túlzottan rajong a gyerekekért. Akkor és most is hittem benne, hogy változni fog, vagyis Conor is változott ennyi idő alatt, éppen úgy, ahogy én. De tévedtem. Ezt pedig bizonyította, hogy sehogy se jött ki Bennel. A kis fickó talán direkt csinálta, talán nem, de nehezen viselte el Conort, és fordítva. Ben leginkább azzal húzta Conort, hogy mindig Rob után érdeklődött, aztán beletörődve vette tudomásul, hogy egy darabig nem találkozhatnak. Majdnem a szívem szakadt meg Ben bánatos tekintetétől. De aztán jobb kedve lett, mikor megismerkedett Rob nővéreivel, mert velük baráti viszonyba kerültünk éppen úgy, ahogy a család többi tagjával.

Richardnak köszönhetően Jack kapott egy remek üzleti ajánlatot, melyet miután megfontolt elfogadott. Ezúttal én is beszálltam az üzletbe. Közös céget alapítottunk, amelynél a reklám, a marketing feladatok az én asztalom volt, ha már azon a területen szereztem meg a diplomámat. Míg Jack a pénzügyi és a befektetési lehetőségekkel törődött. Lassan, de biztosan felvirágzott az üzlet, persze saját klub lehetőségét sem adtuk fel. A klubban privát bulikra, rendezvényekre volt lehetőség. Ezzel Carol és én foglalkoztunk. Carolra úgy tekintettem, mint a nővéremre. Mindössze néhány év volt közöttünk, néhány évvel volt csak idősebb nálam, s ezért még könnyebben összebarátkoztunk. Visszatérve Rob családjához, Claire olyan lett, mint a pótanyám. Bennek pedig a pótnagyija. Amúgy Ben már mindig anyának, anyunak, maminak hív. Lizzyt és Victoriát csak később volt szerencsénk megismerni, de velük is szinte az első pillanattól kezdve jól kijöttünk. A két lány egyből szívébe zárta Bent, sőt szerintem fülig szerelmesek lettek a kisfickóba, aki nem félt kihasználni a két lány figyelmességét.

Nyújtózkodtam, majd teljesen belefeledkeztem a gondolataimba. Éppen Ben járt az eszembe, mennyire fog hiányozni nekem. Tudtam azonban, hogy ez a néhány nap hamar el fog repülni és nem elsőször készültem elutazni, de valahogy most a zsigereimben valami rossz előérzet kezdett munkálkodni. Így aztán a kitörő öröm valahogy elmaradt. Legszívesebben lemondtam volna az egészet, de nem szerettem volna csalódást okozni. Ugyanakkor ezt már hónapokkal ezelőtt megígértem, s az ígéretem pedig szeretem megtartani. Egy hirtelen rázkódás zökkentett ki. Ijedten néztem körbe, mire a csillogó szemű fiúcska vigyorgott rám. Ben gondolt egyet, aztán berobbant az ágyamba.

- Jó reggelt! Ugye csendbe voltál? – pusziltam meg a buksiját. Következetesen fúrta magát be az oldalamba.

- Szia! Igen. Pszt! – suttogta, míg kicsi ujját is a szája elé tette. Imádnivalóan édes gyerek egy pillanat alatt csavart engem is bármikor az ujja köré.

- Mennyi az idő? – egyszerűen odanyújtotta a mobilom.

- Ma utazol el? – bólintottam egyet. - Nagyon fogsz hiányozni – ölelt át, szorosan bújt hozzám. - Már most hiányzol.

- Te is nagyon fogsz hiányozni. De tudod, már megígértem. – megcirógattam a buksiját.

- Hát jó, de akkor csinálj még palacsintát! – nem is értem, de Ben egyszerűen megőrül a palacsintáért, s mindig az az első kívánsága.

- Igen, gyere, keljünk fel, és már megyünk is!

Még szerencse, hogy előre látó voltam, és tegnap összepakoltam mindent. Palacsinta megsütése, illetve reggeli készítés után felöltöztünk és elvittem Bent az óvodába. Ehhez mindig ragaszkodtam, mert ilyenkor kicsit kisajátíthattam Bent. Repül az idő! Alig hiszem el, hogy Ben nem sokára iskolába jár. Nem is olyan rég még picúrka volt, és éppen csak azon gondolkodtunk, melyik óvodába írassuk be, s mostanra pedig már az iskolák között vacillálhatunk. Egyáltalán nem aggódtam, mert Ben talpraesett gyerek lévén a költözés sem okozott neki problémát, sőt inkább izgatottan várt az egészet. Egy nagy kalandnak fogta fel, ahogy mi is.

Mosolyogva néztem a visszapillantóba, s így nemcsak hallhattam, hanem láthattam is Ben magyarázkodását. Egész úton azt hallgattam, hogy kiskutyát szeretne karácsonyra, mivel három hét volt vissza az ünnepekig. A kisfickó töretlen lelkesedéssel és mindenáron egy kicsi házi kedvencet szeretett volna. Így oviba menet megint a kiskutya volt a téma. Ezt még valahogy Lizzy vissza fogja kapni, már eldöntöttem. Ha ő nem hozza a saját kutyusát hozzánk, akkor most Ben nem lenne oda meg vissza érte. Tényleg tüneményes kis kedvenc Lola, ezt én is elismertem. Csakhogy még nem lenne szerencsés a lakásba engedni egy kiskutyát.

Az óvodához kézen fogva sétáltunk. Ben amint meglátta a barátait, kihúzta a kezemből a kezecskéjét és már el is száguldott előre. Bár egy puszira még visszaszaladt hozzám, de már futott is vissza. Valami rosszban sántikáltak, mert a három grácia vigyorogva magyarázott egymásnak. Mosolyogva intettem még egy utolsót, aztán az autó fele igyekeztem. Az ovi után még be kellett ugranom az irodába. A forgalom nagy volt, s olykor csak lépésben tudtam előre haladni. A kormányon egyre idegesebben táncoltak az ujjaim, aztán az utolsó akadályt jelentő lámpa zöldre váltott és a gázba tapostam. Az utazáshoz gyorsan összeszedtem még néhány iratot, mert ha már úgy is LA-be utaznom, akkor ez a kicsi üzleti kitérő is belefért. Jack intézte idáig az ügyet, nekem tulajdonképp a szerződések hosszabbításait kell aláíratnom.

Azt hittem, hogy jövök és megyek. Egyszerűen, minden gond nélkül az iratokkal a kezemben elhagyhatom az irodaépületet, csakhogy alig akartak elengedni. Újabb és újabb munkatárs sietett hozzám, hogy a reklám vázlatokat szignózzam, mert akkor küldhetik tovább őket és nem lesz fennakadás a munkafolyamatban a távozásom miatt. Reméltem, pár aláírással megúszom, de tévedtem ismételten. A hétvégi partihoz a megrendelő lapokat kellett ellenőriznem, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű italok kerüljenek a poharakba. Ugyanakkor két rendezvény dátumcseréjét meg kellett vitatnom a megrendelőkkel. Mindezek után indulhattam csak tovább, de valahogy nem bántam egy cseppet sem. Imádtam ezt a fajta pörgést, a lendületet.

Otthon sem állt meg az élet, míg távol voltam, sőt éppen etetésre értem haza. Carol és Jack büszke szülei egy gyönyörű ikerpárnak. Két csodaszép lány: Flóra és Camilla. Nem kis meglepetést okozott Carol terhességének híre is, nehogy a bejelentés, miszerint ikreket vár. Jack amint megtudta, hogy apa lesz, sőt duplán, még jobban kiugrott a bőréből. Tökéletes párt alkottak, s az ikrek érkezése csak megkoronázta a boldogságukat. Mindketten megérdemelték, hogy igenis azok legyenek.

Carol Flórt etette, míg Jack Camillával játszott. A kis hercegnőt átvettem, míg az iratokat átadtam a büszke apának. Biztos, ami biztos alapon még Jack vetni szeretett volna rájuk egy pillantást. Amúgy is imádtam babázni. A tüneményes csöppségek szinte napról napra változtak, növekedtek. Ikrek voltak, s mégis amennyi hasonló vonásuk volt, éppen annyi dologban különböztek egymástól. Camilla sokkal nyugodtabb baba volt, mint a testvére, s míg a karomban tartottam, addig a hatalmas szemeivel csodálta a világot. A kicsi ujjacskáit nyitogatta és tapogatva ismerkedett a környezetével. Türelmesen várakozott, míg sorra kerül. Mire megéhezett, addigra Flóra már régen tisztán és illatosan aludt, aki rendesen kikövetelte magának a figyelmet. Sokkal nyűgösebb baba volt, s a törődést is jobban igényelte. Kisebb időeltolódás volt a két baba szükségleteiben. Carol szerint ez csak még könnyebbé tette az ellátásukat. Carol végül átvette tőlem Camillát, ámulattal néztem anyát és gyermekét. Ilyen pillanatokban bennem is felébredt a vágy, hogy szeretnék egy apró kis életet kihordani és felnevelni.

Mosolyogva sétáltam át a dolgozóba, ahol Jack telefonált. Intett, hogy várjak egy pillanatot, mert odaadta nekem dokumentumokat. Elégedetten mutatta, minden rendben velük. Más teendőm nem maradt, zuhanyozni indultam és átöltöztem. Elraktam az iratokat, ellenőriztem a bőröndöm tartalmát. Indulásra készen voltam, hogy megcélozzam a repteret.

- Szia! – ijesztett meg barátnőm. Egy pillanat alatt fordultam meg a tengelyem körül.

- Szia! Megijesztettél. Hogy hogy itt vagy? – érdeklődve fordultam felé kuncogó szőkeség felé.

- Anyu elszólta magát, hogy ma utazol. Szeretnélek kivinni a reptérre. Nincs semmi dolgom. – tárta szét a karjait.

- Megköszönném. Akkor nem kell Jacket elrángatnom. Viszont előtte el kell mennünk Benért az oviba. Kérhetnék egy nagy szívességet?

- Nem is kell kérned, természetes, hogy utána haza hozom. Imádom a pöttömöt. Kicsit olyan, mintha Rob megint velünk lenne. Úgy is olyan ritkán beszélünk, s még ritkábban találkozunk a drága öcsénkkel. Nem mintha a nővéremet többet látnám.

- Nekem is hiányzik. – sóhajtottam fel, de szerencsére Lizzy ez nem hallotta meg. Azt hittem, Ő más, mint a többi pasi, de tévedtem. Egy cseppet sem különbözött tőlük.

Ben kitörő örömmel fogadta, hogy kijöhet velünk a reptérre. Út közbe kikuncsorogta, hogy Lizzy ne egyből haza vigye, hanem menjenek inkább hozzájuk. Lolával szeretne játszani. Itt figyelmeztettem a két cinkost, hogy nem bánom, ha Lizzyvel hozzájuk mennek, de Jacknek szóljanak, merre császkálnak. Aztán következett a legnehezebb rész, könnyes búcsút vettem tőlük, s nehéz szívvel szálltam fel a gépemre.

Minden kellemetlenség nélkül, sikeresen megékeztem a LAX-ra. Egyetlen éjszakát hotelben kell töltenem, de nem bántam, mert eléggé elfáradtam az utazásban. A teljesen egyszerű, minden luxustól és felesleges cicomától mentes szoba látványa örömmel töltött el. Hosszú és forró fürdővel lazítottam, míg meghozták a harapnivalóm. Lejelentkezem egy-egy sms-sel, hogy megvagyok és épségben megérkeztem. Pazar kilátással rendelkező erkélyen ücsörögtem. Olyan gyönyörű volt az egész város. Lenyűgöző látkép megbabonázott…

Kipihenten ébredtem, s miután elkészültem elintéztem a kijelentkezést. A csomagjaim elküldtem előre. Okoz egy kis meglepetést, de nem igazán lenne jó ötlet mindent végig hurcolnom a városon. Jobb híján taxit fogtam, de a forgalom cseppet sem kedvezett nekem. Késve érkeztem meg a találkozóra. Mr. Robertson mérgesnek tűnt első pillanatban. Az idősebb urat néhány kedves szóval és csábos mosollyal sikerült elvarázsolnom. Olyannyira sikeres munkát végeztem az elterelésben, hogy Jackről kezdett el faggatni. A finom kávénak köszönheti, hogy nem ráztam le az öregurat azonnal. Készségesen válaszolgattam a kérdéseire. Immár hatalmas mosollyal és aláírt iratokkal engedett utamra.

Túl korán végeztem, így inkább a vásárlás mellett döntöttem. Vásárlás közben persze kaptam egy figyelmeztető üzit, hogy ne felejtsem el az esti programot. A nagyobb meglepetés miatt nem írtam vissza. Csak még azt nem tudtam, hogy én sokkal jobban meg fogok lepődni. Taxival vitettem magam a célállomásra. Hatalmas vigyorral lépkedtem a ház fele. Becsengettem és vártam, hogy kinyíljon az ajtó.

- Szia Szívem! Megjöttem! – viccelni szerettem volna, de amint kinyílt az ajtó, ezzel időben a szám is tátva maradt.

- Na nem! Már csak te hiányoztál! - egyből egy enyhe szívinfarktust kaptam. Ahogy a fintorgó arcot néztem.

- Azt hiszem, te semmit sem változtál! – vállat vont, majd beengedett.

***

Kristen…

Együtt vagyunk. Hivatalosan, minden titkolózás nélkül. Azonban éreztem, sőt egyre biztosabbá váltam, hogy valami már régóta megváltozott kettőnk között. Nem tudom, miért történt ez, de megtörtént. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy nem csalt meg, de mégsem nyúlt hozzám. Szimplán elhidegült tőlem? Ráadásul pont most. Egyre inkább kétségek között vergődtem. Idegesített, hogy elfelejtette az évfordulónkat. Rohadtul felbosszantott, hogy le akar lépni, csak nekem nem szól róla. A veszekedések, amelyek egyre többször és a legapróbb dolgok miatt bekövetkeztek is bizonyították, hogy már semmi sem a régi. Már régóta nem működött a mi kapcsolatunk. Csak mindketten vakok voltunk, hogy ezt végre belássuk. Ráadásul ott volt Ő is. Teljesen felbolygatott mindent. Nem tudtam napirendre térni felette, sőt a saját érzéseim felett. Mégis Robhoz ragaszkodtam. Szerettem Robot, de lehet, hogy Őt még jobban. Rob eddig egy biztos pont volt az életemben, s most még nagyobb szükségem lett volna rá, hogy mellettem álljon. Ehelyett balhéztunk.

Már csak azt kellett végiggondolnom, hogy a meggondolatlan szavaim milyen következményekkel jártak. Francba! Elszóltam magam. Egyedül nem akarom, és egyedül nem tudom végigcsinálni. Ha egyáltalán igaz. Ez egy hatalmas „ha”. Eltitkolni és felhasználni sem szándékoztam ellen. Nem! El akartam mondani, de még csak lehetőséget sem adott rá. Még három nap. Még három gyötrelmes, kínszenvedésekkel teli nap. Három napot ki kell bírnom. Inkább végigszenvedni három kerek napot.

A lépcső mellett félrehúzódva vártam, hogy végre történjen valami. Elrohantam. Az agyamat elöntő düh egyszerűen cselekvésre kényszerített, nem is érdekelt semmi. Így kötöttem ki az Ő házánál. Nem a legszerencsésebb választás volt részemről, de nem tudtam máshoz fordulni. A partiról való viharos távozásom miatt időm sem volt végiggondolni, merre tartok. Haza nem mehettem. Biztos, az az első, ahol keresni fog. A tesóim jobb, ha kimaradnak ebből az egészből. A lányok többsége forgat, vagy szabadságolta magát az aktuális pasijaikkal. Na, a romantikához meg gyomrom nincs jelen pillanatban. Hotel kilőve, biztos valaki leadná a drótot. Így is fenn áll a veszély, hogy valaki meglátott.

Összerezzentem, ahogy egy autó lassított, majd megállt. Elszívtam és elnyomtam az utolsó cigim. S még jobban meghúztam magam, közel a fal tövéhez. Egy alak a ház fele tartott, részegen. Amint felfogtam, hogy Ő az, a szívverésem hirtelen felgyorsult. Hamar feltűnt, hogy a járás elég nehezen ment neki, nemhogy még az ajtó kinyitása. Beszéltem hozzá, de kb. annyit ért, mintha a fallal társalogtam volna. Betámogattam, aztán bealudt. Hagytam, mert sokkal jobb, ha kialussza magát. Ismertem a járást, nem különösebben zavartattam magam. A cuccommal együtt az egyik vendégszobába vonultam. Lezuhanyoztam. Egy darabig csak ücsörögtem. Képtelen voltam lehunyni a szemeim. Az agyam ezres fordulaton pörgött, de csak nem sikerült valami értelmes megoldást kitalálni. Aztán legyőzötten terültem el az ágyon. Már minden mindegy volt. A történteken már úgy sem tudtam volna változtatni. Be kellett látnom, hogy a mi történetünknek Robbal vége.

Kissé kótyagos fejjel támolyogtam ki a szobából. A konyhapulton kávét találtam, meg egy cetlit. Egyedül maradtam a lakásban. Semmihez sem volt kedvem, inkább élveztem a csendet körülöttem. A fáradtság és a bennem lévő rettegés elemi erővel csapott le rám. Nem sokkal később pedig ismét elszundítottam. Nem sokat aludtam, mert arra ébredtem fel, hogy megint csak dobálom magam. A szemem pihentetése után jutott eszembe a mobilom. Még előző nap kinyomtam, ne érjenek utol senki. Erőt vettem magamon, s beüzemeltem a párányi készüléket. Az ágyon heverészve néztem végig, hogy elég sok üzenet és nem fogadott hívást kaptam. Tudtam, Rob egyből végigtelefonált mindenkit, ezért keresett mindenki. De most senkivel sem akartam beszélni, Robbal meg főleg nem.

A csengő hangja rázta meg a házat, s sietve lépkedtem az ajtóhoz. Kikukucskáltam, hogy ki feküdt rá a csengőre. Egy futár volt, aki ismételten rátenyerelt a csengőre, így kénytelen voltam kinyitni az ajtót. Egy csomagot hoztak Garrett-nek, amit átvettem, bár lehet, hogy még sem kellett volna. Kicsivel később ismét megszólalt a csengő. Szitkozódva az ajtóhoz vágtattam, és lendületből kinyitottam azt.

- Szia, Szívem! Megjöttem! – hangzott a kedves üdvözlés, amit egészen biztos, nem nekem szánt.

- Nah nem! Már csak te hiányoztál! – ledöbbentem. Kikerekedett szemekkel néztem a látogatóra.

- Azt hiszem, te semmit sem változtál! – vállat vontam. Beengedtem, de hozzáteszem nem szívesen.

- Hogy kerülsz ide? – tértem rögtön a tárgyra. Idegesített a jelenléte.

- Garrett meghívott a premierjére. – erre akaratlanul felhorkantam. Majd folytatta, ami meglepett. – Nem tudom, hogy miért utálsz annyira. Nem ártottam neked semmit. Garrett egy nagyon kedves barátom. Mellesleg Jack rokona. Hónapokkal ezelőtt említette a premiert és már akkor meghívott. Neked nem a barátoddal kéne lenned? – mért végig.

- Nem utállak. – sóhajtottam megadóan. – Akkor sem utáltalak.

- Nem úgy tapasztaltam. – egyből reagált, ami igazából tetszett, hogy nem hagyja magát. Inkább irigyeltem, akkor és most is.

- Tudod, kicsit másképp terveztük akkor a dolgokat… Aztán rendesen áthúzták a számításainkat. Ettől csak dühös lettem és te pedig akkor jelentél meg. Rob is túlzottan érdeklődött utánad… Hanyagoltnak éreztem magam. – már nekem nem számított a múlt. De talán így kicsit megérti, mit miért tettem.

- Tényleg nem akartam semmit Robtól. Nem volt semmilyen hátsó szándékom. – őszinte volt.

- Tudom és sajnálom, hogy még csak lehetőséget sem adtam neked, mert egyből támadtam. – már bántam mindent.

- Nem haragszom, akkor sem haragudtam, csak furcsa volt az ellenségeskedésed.

- Felejtsük el!

- Részemről rendben. Lizzy-nek igaza van, tényleg tök kedves vagy. – ezen meglepődtem.

- Lizzy, mármint Rob nővére Lizzy?

- Elég sok minden megváltozott ennyi idő alatt…

Megdöbbentem, mennyire rosszul ítéltem meg Olíviát. Elkezdtünk beszélgetni. Értelmes emberek módjára. Rá kellett jönnöm, hogy csodálom őt, meg persze irigyeltem is rendesen. Mutatott képeket. Ben, akit én is láttam, csomót nőtt. Ráadásul láttam a lányok fotóit is. Három kicsi gyerek, mikor engem még egy is képes halálra rémiszteni. A beszélgetésünknek a telefoncsörgés vetett véget. Kár volt felvennem, mert a düh elemi erővel csapott le rám. A premier miatt fodrász, sminkes és stylist vett volna kezelésbe. A ruhámat sem választottam ki. Egy cifra káromkodás után csaptam le a telefonom.

- Minden rendben? Tudok segíteni? – Lív kedvesen mosolygott rám.

- Ez az átkozott premier. Nincs ruhám, de néha amilyen ruhát rám adnak attól csak még szarabbul érzem magam.

- Hát talán tudok segíteni. – elhallgatott. – Nem tudom, milyen ruhát szeretnél, illetve mi illik egy ilyen alkalomra. Két ruhát hoztam, ha gondolod…

- Köszönöm, de igazán nem kell… – kezdtem ellenkezni. Két teljesen tökéletes ruhát varázsolt elő. Az egyik világos színű volt márvány mintával. Térd fölé érő pántnélküli csoda. A másik fekete volt, és sokkal merészebb. Pántnélküli volt ez is, de jóval többet mutatott a dekoltázs. Rövidebb volt maga a ruha, beborította a csipke, de a ruha alsó részen már csak csipke maradt, mely finoman látatni engedte a combokat.

- A világos! Ez gyönyörű! – egyből arra böktem.

A ruhát kiválasztottuk, és Olívia megígérte, hogy segít a sminkben, és a hajammal kezd valamit. Végre jobban éreztem magam, mert Lív elterelte a figyelmem és nem faggatott. Neki elég volt annyi, amit úgy gondoltam, hogy önszántamból mondok el neki. A nap egyre jobban haladt előre, viszont Garrett még mindig nem került elő. Azonban mindketten éhesek lettünk. Külön az én kérésemre nem indultunk el étterembe. A kajarendelést, pedig Lív nem díjazta. A konyhában a kávéfőzésen, illetve egy-két egyszerűbb süti elkészítésében kimerült a tudományom. Olívia ezzel szembe a hűtőbe bújva vette számításba, mihez van alapanyagunk.

Pár dolgot kipakolt a pultra, majd összekeverte. Nem tudtam, hogy mi lesz a végeredmény. Leültem vele szembe és vártam, közben folytattuk a beszélgetést. Aztán észre se vettem, mikor mentem át faggatózásba. Minden kérdésemre kaptam választ, mindegyik válasz őszintén és szívből jött. Csak később vettem észre Olívia hangulatának változását. Már nem mosolygott, már nem volt vidám. Rá akartam kérdezni, mi miatt változott meg hirtelen, de az éppen haza eső Garett megakadályozott benne.

***

Garrett…

Leparkoltam a ház előtt. Az összes cuccot próbáltam egyszerre bevinni. Egyensúlyozva értem el az ajtóig, ami egy pillanat múlva szélesre tárult előttem. Két dühös nővel találtam szembe magam. Szikrákat szórtak a szemeik. Hát megvan, miért volt rossz előérzetem. Köszönés után félve közöltem, hogy hoztam kaját. Kezdtem a legrosszabbra gondolni, és a romok után kezdtem el kutatni a szememmel Bár egy jó cicaharcot megnéztem volna egy jó sör társaságában. Behordtam mindent a konyhába. A lányok pedig szó nélkül követtek. Időt kellett valahogy nyernem. Cigit vettem elő, és kivonultam elszívni egy szálat. Egy cigi helyett kettő lett. Mikor visszamerészkedtem, akkor egy megterített asztal várt rám. A lányokat sehol sem láttam. Aztán váratlanul mindketten egyszerre öleltek meg. Nevetni kezdtek. Leesett, hogy ezek ketten átvertek, de rendesen.

- Szerencséd, hogy hoztál kaját, mert akkor tényleg lett volna egy jókora bunyó!

- A desszertről mi gondoskodtunk… - vágtak egymás szavába.

- Hm… - jelentőségteljesen végigmértem mindkét lányon, csak a játék kedvéért. Bár Kristen laza viselete túlságosan tetszett.

- Hé! – egyik az egyik, másik a másik vállamra csapott.

Aztán mesélni kezdtek, magyarázni, mikor és hol találkoztak, honnan ismerik egymást. Lív engem is kifaggatott Krisszel kapcsolatban az első adandó alkalommal, mert rögtön kiszúrta, hogy a beszélgetés és ebéd közben többször Krist figyeltem. Akaratlanul vonzott minden mozdulata, rezdülése. Ő nem szúrta ki, vagy csak nem akart tudomást venni róla, hogy igenis Őt nézem. Olívia ezzel szembe mindentudóan mosolyogni kezdett.

Kajálás után Lív egyből a mosogató gépbe pakolt, egy pillanatra sem állt meg. Imádom, ahogy sürög-forog mindenki körül. Már a puszta jelenléte jobb kedvre deríti a körülötte lévőket. Egy óvatlan pillanatban sikerült elkapnom, hogy legyen szíves, álljon már meg, de csak mondta, ismételgette, hogy szívesen csinálja. Nem szereti, ha nincs semmi dolga. Csakhogy a telefonja hirtelen csörögni kezdett. Felkapta és beszélni kezdett. Intettem Krisnek, s mi meg a teraszra ültünk ki cigizni.

- Kris, mi történt? – nagy levegő után végre volt elég bátorságom megkérdezni.

- Nem tudom. Vagyis tudom. – zavartan motyogott, majd egy nagyobb slukk után folytatta. – Köszi, hogy befogadtál.

- Nagyon szívesen. Beszélhetünk, ha gondolod. Tudom, hogy valami nem kerek. Rob hívott, rohadt kiborult… - jobb az őszinteség, ezt mindig szem előtt tartottam.

- Mikor? Mikor hívott? – meglepetten nézett rám.

- Tegnap, a kocsmában. Vagy a kocsmából kifele jövet… nem tudom… nagyjából…

- Jó. Veszekedtünk. Egyre többször, de tegnap valahogy más volt az egész. Ordibáltunk, egymás fejéhez vágtunk dolgokat… Olyat mondtam, amit nem kellett volna… Ő meg le akart lépni… Csak előbb tudtam meg, de az sem rajta múlott… Kiborultam tőle… sőt abban sem vagyok biztos, hogy elmondta volna.

- Kris – olyat tettem, amivel mindkettőnket sikerült kizökkentem. Megfogtam Kris kezét. Nem tiltakozott. Nem húzta el. – Rám számíthatsz. Barátok vagyunk. Hallod! – bólintott, de aztán mégis elhúzta a kezét.

Ezután ő még ücsörgött egy picit a teraszon. Én viszont képtelen voltam egyhelyben maradni. Befele nézelődtem, hátha látom Lívet, de ő kitartóan telefonált. Végre megszólalt Kris, elterelte a figyelmem. Az estéről, a premierről és a filmről beszéltünk. A következő forgatásról meséltünk, a forgatókönyvekről. Úgy éreztem, kicsit megnyugodott és felszabadult. Csak addig, míg meg nem kezdték a lányok a készülődést. Bevetették magukat a fürdőbe. Finoman közölték, hogy tűnjek el öltözni én is. Felvánszorogtam a saját szobámba, s felvettem a mai napra rendelt maskarámat. Nem is sejtettem, milyen fordulatokat hoz még ez az este…