hát itt volnék ismét és nem üres kézzel jöttem. Bár nem teljes fejezetet hoztam, de remélhetőleg egy finom részlettel szolgálok nektek.
- Most akkor
mi van? – fáradtan indultunk el a lakókocsim felé. Az összes dolgom ott várt
rám.
- Azt mondták,
hogy egy óra szünet. De szerintem ebből a forgatásból nem lesz semmi.
- Neked legyen
igazad! - Az épület egyik asztalán egy halom magazinra lettem figyelmes.
- Megint
megjelent egy csomó pletyka. Ne foglalkozz vele! – Dean megelőzte a kérdésem.
Ismer már. Elég rég óta. - Csak találgatás, talán egy-két kép valódi, de fikció
az egész.
Bólintottam,
majd rágyújtottam. Elsőször a telefonomért nyúltam. Szerelmemet hívtam. Foglalt
volt. Még kétszer próbáltam meg, de sikertelenül. Észre sem vettem, hogy Ash
üzenetet küldött. Átfutottam, az érdeklődő kérdések után egy bulit tartana. Egy
„családi” összejövetelre gondolt. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, így
beleegyező választ küldtem. A negyedik csörgés után végre szerelmem felvette a
telefont.
- Igen? –
fáradtan cseng a hangja.
- Szia Kicsim!
Nagyon hiányzol.
- Rob! Te is,
nagyon hiányzol. De nem forgatnod kellene? Ugye nincs baj? Jól vagy? – egyből
aggódóan faggat.
- Nem, nincs
baj. Velem nem! Csak a díszlettel. – nevetek, ahogy felsóhajt.
- Itt vagyok!
– válaszolt valakinek, de ismeretlen a hang tulajdonosa. Csend. – Ne, Jeremy
nem! Engedj el! – kacagó hangja elvarázsolt. Egy pillanatra még a dühöm is
elszállt. De nem sokáig. Ki a franc az a Jeremy? Eddig nem beszélt róla. Nem
hallottam róla.
- Olívia,
szerelmem ott vagy? – feszülten vártam a választ.
Hamarosan teljes fejezetet olvashattok!
Addig ajánlom a Just... folytatását!
Puszi,
ZoÉ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése