Novella 3.11 - Szerencse kegyeltje

Sziasztok,

megérkezett a folytatás, bár nem tudom, mennyire várjátok (remélem, lelkesen!). 
Nagyon örülnék neki, ha ismét kicsit aktívabb lennétek és érkeznének komik. Jó persze tudom, hogy ez közel sem olyan színvonalú és tartalmú történet, mint a legutóbbiak. Ennek több oka van, egyrészt ez egy korábbi történetkezdemény, s azóta talán egy icipicit még fejlődtem is. (Bár ezt többnyire Ti tudnátok értékelni.)
A lényeg a lényeg, hogy most itt a folytatás!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

11.

Katasztrofális romantika

Olívia…

Izgatottan készülődtem, hiszen annyira hiányzott már Rob. S mikor megérkezett nem vesztegettem az időt tudatni vele. Éreztem az ölelésén, hogy éppen úgy örült nekem, mint én neki és fenséges csókjai ízlettek a legjobban. Az egész este nagyon jó hangulatban telt és boldog voltam. Jack és Carol éppen egymással voltak elfoglalva, és ahogy őket figyeltem egyre jobbnak tűnt a tervem, egyre biztosabb voltam benne, hogy sikeresen alakulnak a dolgok. Pont megfelelő volt az időzítésem és elsőként egy puszi nyomtam Rob szájára.

- Nem is olyan sokára gyakorolhatsz kedvedre… Persze, ha van kedved hozzá! – nem egészen ilyen reakcióra számítottam Robtól. Kikerekedtek a szemei és fal fehér lett. Aztán, mint akit fejbe vertek, esett le, mire is gondolhatott. – Uramisten! Rob… Nem… Félre értettél…

- Akkor magyarázd el! – kicsit zavaros tekintettel nézett a szemeimbe. – Mert ez nagyon is úgy hangzott, mint egy bejelentés…

- Inkább egy ötletemhez szerettelek volna megfűzni… Bűnrészesnek…

- Ez egyre jobb lesz… Még ilyet sem hallottam… Érdekes felvezetés…

- Egy hét múlva lesz Carol és Jack évfordulója… Arra gondoltam, hogy meglepném őket. Egy romantikus hétvégét kapnának ajándékba valamelyik hotelben…

- Óóó… Így már értem…

- Egy nyugodt hétvégét sírás, büfi és pelenka csere nélkül… Együtt kettesben… Mindenki imádja a romantikát. – kíváncsian néztem Robra, mit reagál. Csibészes mosolyra húzta a száját és egyre jobban közelített felém. Finom szerelmes csókot váltottunk. – Szóval arra gondoltam, hogy ketten talán elbírunk a három picúrral.

- Nagyon tetszik az ötlet… Szívesen segítek… - újabb csókot váltottunk, melyet a közénk furakodó Ben szakított meg.

Rob a karjába vette, s segített lefektetni, mivel a rosszcsont nem volt hajlandó elengedni Őt. Fürdés és meseolvasás után sem tűnt úgy, hogy Ben aludni szeretne. Nekem már majdnem lecsukódtak a szemeim, mikor még mindig Robot szórakoztatta, vagyis inkább egymást. Rob valami eszméletlen történetet kezdett el mesélni, ami megtette a hatását, mert Ben egyre laposobban pislogott, majd végül végre elaludt.

Lekapcsoltam a villanyt és összebújva sétáltunk végig a folyosón Robbal. Csókokat váltva borultunk az ágyamra, s csak élveztem a közelségét, a csókjait, az érintését. Nem sokat kellett győzködnie, hogy maradhasson. Örültem neki, hogy velem van, de olyan fáradtnak éreztem magam, hogy jól esett csak belesimulni az ölelésébe. Még néhány csók után el is aludtam.

Az egy hét olyan gyorsan elszaladt. Izgatottan vártam a hétvégét, mert olyan szép meglepetést sikerült összehozni Carol-nak és Jack-nek. A romantikus estéhez minden kelléket beszereztem: lefoglaltattam a lakosztályt, megrendeltem a hangulatos vacsorát. Egy egyszerű, de annál szebb csomagolásba rejtettem el a meglepetés egyik felét.

Carol ujjongva fogadta az ajándékom és Jack-nek is az a sejtelmes mosoly ült ki a vonásaira. Imádtam, hogy egy ilyen aprósággal ekkor örömöt tudok nekik szerezni. Persze Carol egyből a picikre gondolt, mi lesz velük.

- Semmi baj, majd vigyázok rájuk… Hidd el, nem lesz gond! Rob is átjön s segíteni fog…

- Tényleg? Nem okoz nektek gondot? Mert hívok segítséget… - bólogatva biztosítottam, hogy minden menni fog. - Köszönjük! – ismételte sokadszorra Carol.

- Jaj, ezt nem hiszem el… - ugrott Jack nyakába és szenvedélyes csókot váltottak.

- Köszönöm, Kiscsillag. Nagyon jól esik!

- Tudom, azért is gondoltam erre a meglepetésre…

Késő délután Rob vigyorogva érkezett meg hozzánk. Pont akkor, mikor Jack és Carol indulni készült. Péntek esti vacsorával indult a közös estéjük, s egyúttal a mi közös hétvégénk is. Az irodából hazafele ugrottam be Ben-ért az oviba, így a kis rosszcsont egyből rávetett magát az új játszó pajtására. A lányok éppen a délutáni szunyókálásukat töltötték, így gyorsan előkészítettem némi harapnivalót nekünk, illetve a lányoknak is a finom falatokat.

Ben-nek a gyümölcsöt szeleteltem, mikor Rob a hátamhoz simult. Felkötöttem korábban a hajam, s így most könnyűszerrel csókot lehelt rá. Észre sem vettem, úgy csent el egy eperszemet. A felét leharapta megízlelte, majd nekem nyújtotta. Az édes levével az ajkam kente be, majd a számba csúsztatta a maradékát. Aztán nyelvét éreztem az alsó ajkamon. Az eper csak még inkább megédesítette a csókunkat. S abban a pillanatban, mielőbb még egy újabb mély csókban forrtunk volna össze megszólalt a babafigyelő. Egy keserves hangocska jelezte az ébredést, majd kicsit elcsendesedett.

- Ez most nekem szól. – sóhajtottam fel, miközben vadul dübörgött a szívem. – Megnézem a lányokat… és a gyümölcs pedig Ben-é lesz.

- Menjünk! – fogta meg a kezem, s maga utána húzott. – Te megnézed a kicsiket, addig hozom Bent… - nagyon tetszett, hogy ennyire beleélte magát a segédkezésbe.

Az ikrek szobája előtt egy puszival váltunk el. Még hallottam, ahogy nevetgéltek, viszont az újabb sírás cselekvésre késztetett. Flóra újra rázendített, s csak úgy hullottak az óriási könnycseppjei.

- Jaj, picikém, itt vagyok! – csitítottam, míg közelebb léptem a kiságyához. – Jól van, mindjárt felveszlek… - de már finoman megemeltem és ringatni kezdtem. A babusgatás máskor bevált, de most csak nem akart elcsendesedni, sőt még Camilla is pityeregni kezdett. Megnéztem a pelenkáját, de nem is volt a ludas.

- Mi a helyzet nálatok? – kukkantott be Rob a szobába.

- Felvennéd Camilla-t? Vagy átveszed inkább Flórát? – némi tétovázás után azonban az utóbbi mellett döntött.

- Mi a baj, hercegnő? - S legnagyobb meglepetésemre a kicsi lány csendesedni kezdett, ahogy meghallotta Rob hangját. – Egy ilyen tündér miért sír? – ügyesen tartotta és olyan gondoskodással bánt a csöppséggel.

- Kicsikém… - felvettem Camilla-t. Egy kis babusgatásra mosolyogva figyelt. – Rob, tudod hozni? – kíváncsian figyeltem szerelmem, aki teljes átéléssel babázott.

Ben folyamatosan nyüzsgött, beszélt, mesélt, miután egy-egy falatot eltűntetett. Rob meg jókat nevetett, míg a kajában a kicsi lány habzsolt. Camilla kicsit lassabban evett, de szépen fogyott a cumisüvegének tartalma. A büfizés egy érdekesebb mutatvány volt, amit Rob pólója jócskán megszenvedett. Akaratlanul is kuncognom kellett Rob vicces, ugyanakkor meglepett képén. Ben is fennhangon kacagott velem együtt. Aztán gyorsan észbe kaptam és szerelmem segítségére siettem, de előtte Camilla-t tettem elsőként a hordozójába, hogy át tudjam venni a pórul járt férfitől a másik kicsikét.

- Ezt nem hiszem el! – nyögött fel, míg a pólójától szabadult meg a fürdő fele igyekezve. Szépen a nyakába kapta az egészet.

- A mosdó melletti szekrényben vannak a törölközők… - szóltam Rob után, aki csak egy grimaszt vágott, de bólintott.

Legszívesebben Rob után mentem volna, de a három picire kellett vigyázni. Ben minden áron rajzfilmet szeretett volna nézni, míg a lányok a hordozókból figyelték a világot. Thomas a gőzmozdonyra esett a választás. Elindítottam, annyit jelentett, hogy Ben szinte rátapadt a képernyőre.

- Kicsim, ne olyan közelről nézd! Gyere, ülj ide mellénk! – csaltam hátrább, de nem nagyon tetszett neki az ötlet, azonban mégis megcsinálta. Camilla azonban pityeregni kezdett, így megelőzve a nagyobb baj a karomba vettem. A ringatásra mosolyogva figyelt.

- Reméltem, hogy utánam jössz… - súgta a fülembe Rob, mikor mellém telepedett a kanapéra. Ráadásul a nyakamba csókolt, amitől még levegőt is elfelejtettem venni.

- Talán majd, ha lefektettük a csöppöket! – nyomtam egy puszit a szájára és igyekeztem a lassan elalvó Camilla-t visszavinni a kiságyába.

Addig nem is volt baj, míg le nem akartam tenni a csöppséget. Amint megérezte, hogy már nem ringatom egyből kipattantak a szemei és lefelé görbült a szája. Pityeregni kezdett, s újra ringatni kezdem. A második próbálkozásra azonban sikerrel jártam. Camilla nem ébredt fel és édesen szuszogott. Ott álltam a kiságy mellett és néztem a gyönyörűséget. Aztán mikor megbizonyosodtam, hogy békésen alszik, akkor indultam vissza a másik kisasszonyért. Az engem fogadó kép szinte mennyei volt. Rob volt a középpontjában. Jócskán lecsúszott a kanapén, úgy tartotta a mellkasán szuszogó babát, míg a másik oldalához Ben bújt. Szerelmem mosolyogva figyelte a képernyőt, míg gondosan ügyelt a picurkára.

- Lefektetem… - meleg mosollyal az arcomon léptem Robhoz. – Hozod Bent? – egy aprót bólintott és segített felemelni az alvó babát. A karjába vette Bent, aki egyből átkarolta a nyakát. Rob csókra nyújtotta a száját, amit készségesen viszonoztam.

- Tegyük le őket, aztán megszeretgetlek téged… - súgta szerelmem a fülembe.

A kicsik békésen aludtak, s ketten maradtunk. A kapcsolóért nyúltam, hogy lekapcsoljam a tévét, mikor megéreztem Rob kutakodó kezeit magamon. Magához húzott és forró csókkal üdvözölt, sőt olyannyira belemerültünk a nyelveink járta táncba, hogy a kanapén dőltünk el. Egyre többet s többet szerettünk volna. Rob keze már a ruhám alatt matatott, érzékien masszírozta a melleim, a nyelve végigszaladt az ajkaimon, majd nyakamon éreztem meg. Egy könnyed mozdulattal az apró gombokat bontottam ki. Már csak az ing volt rajta, s amint végeztem, lehúztam róla a felesleges ruhadarabot. Rob csupasz nyakára tapasztottam az ajkaim, s mellkasán lefele haladva csókokkal kényeztettem. Ágyéka is egyre keményebben feszült nekem, izgató volt, ahogy egyre jobban egymásnak feszültünk. Egyre sürgetőbben hámoztuk egymás a felesleges textilből, mikor egy sírós hang szólított.

- Rob… Rob… - nyögtem fel, az izgalom átjárta minden porcikám. – Rob… Engedj! – forró csókjai és marasztaló simogatásából nehéz volt kiszabadulnom. – Kérlek, engedj! – a vágytól elfúló hangon kérleltem. – Meg kell néznem a picit… még mielőtt felébreszti az egész házat…

- Neee… Ne hagyj itt… - újabb rohamot indított, de muszáj volt mennem. Egyre keservesebben jött a sírós hang a babafigyelőn keresztül.

- Menj előre a szobámba! Sietek… - Kiszakítottam magam az ölelő karok közül, de még egy utolsó puszit adtam.

Csak néhány pillanat volt az egész. Még csak ki sem kellett vennem a picúrkát az ágyából. Rosszat álmodott és miután megsimogattam a pocakját, kicsit dúdoltam neki és már aludt is tovább. Megnéztem a másik kiságyat is, és Ben-hez is bepillantottam, aztán siettem vissza szerelmemhez.

A szobában félhomály volt, de az ágyam üres volt. Meglepődéstől megtorpantam, mikor hátulról karok zárultak össze engem ölelve. Rob egy nagyobb vággyal fordított maga felé és szenvedélyesen vette birtokba az ajkaim. Hátrálva közelítettük meg az ágyat, s a következő pillanatba, már egymáshoz simulva csókolóztunk tovább. Robon már csak a boxere volt, s sürgetve szabadított ki a felsőmből, a farmeromból. Hosszú csókokat érzéki simogatás követte. Buja sóhajok szálltak a szoba csendjébe. Aztán megpecsételtük a szerelemünk egy varázslatos együttléttel.

Hajnalban ugyan egyszer felébresztettek bennünket az ikrek. De szerencsére csak épphogy hüppögtek és hamar elcsendesedtek. Azonban reggel Ben ébresztett bennünket úgy, mint máskor szinte berobbant az ágyamba. Még szerencse, hogy az ikrek akcióját követően belebújtam egy pólóba, míg Rob magára kapta az alsógatyáját. S az ébresztőt követően elindult a hétvégénk, s innentől kezdve egy pillanatnyi megállásunk nem volt. Ben és a lányok is sokkal aktívabbak, nyüzsgőbbek voltak, mint általában. Még szerencse, hogy Rob velem volt, mert a három gyerek tényleg kitett magáért. Nem csak én, de Rob is szabályszerűen úgy hanyatlott este be az ágyba.

- Nem vagyok én ehhez hozzászokva… - sóhajtott Rob, mikor a nyakamba fúrta a fejét. A forró lehelete csiklandozott, s felkuncogtam. – S még ki is nevetsz? Nem szép dolog ám! – s a következő pillanatban már vadul csiklandozni kezdett…

Nem értettem, hogy kerülünk ide. Rob-bal programot terveztünk, vacsorázni indultunk, s mégis egy számomra ismeretlen lakásban kötöttünk ki. hiába kérdeztem Robot, mire készül, de csak nem akart semmit sem elárulni.

- Rob, kérlek, áruld el! – kérleltem szüntelenül, de nem volt hajlandó. Csak somolyogva csóválta a fejét.

- Gyere, már csak pár lépés! – összekulcsolta az ujjainkat és maga után húzott az ajtóig. – Most csukd be a szemed, ne less! – babrált a zárral. – Kérlek!

- Csak a te kedvedért. – sóhajtottam fel, de még véletlenül sem hagyta, hogy lessek. Rob mögé lépett és befogta a szemem.

- Ne aggódj, navigállak! – finoman egymáshoz simultunk, s valóban vezetett. – Meglepetés! – suttogta Rob a fülembe és elvette a kezét.

Eltátottam a szám, olyan gyönyörűen feldíszített nappali várt ránk. A dohányzó asztalon behűtött pezsgő volt, két személyre megterítve, a puha szőnyegen néhány párna szétdobálva. Minden megvolt a romantikus estéhez. S lenyűgözött, hogy Rob ennyit fáradozott, hogy minden ennyire tökéletes legyen.

- Nagyon köszönöm! – fordultam szembe Robbal, a nyaka köré fontam a karjaim. – Még sosem kaptam ilyen szép, romantikus meglepetést. – s az örömöm és a szerelmem egy ízletes csókba tömörítettem.

- Szabaduljunk meg ezektől! – szerelmem a kabátom után nyúlt. Lesegítette az enyémet, a sajátját is levette, majd félre tette. Az asztalkához vezetett, majd a szőnyegre telepedtünk. A pezsgőért nyúlt, hogy töltsön nekünk. Csakhogy a dugó elszállt, s a pezsgő pedig sugárban ömlött ki. – A csudába! – felnevettem, mert olyan lehetetlen volt az egész.

- Semmi baj, így is tetszik. – csillapodott a nevetésem.

 Nem így akartam, de egészségünkre! – nyújtotta át nekem az egyik poharat.

- Egészségünkre! – csilingeltek a poharak, aztán egyet kortyoltunk a saját poharunkba. a fenséges pezsgővel ízesített csókot váltottunk, csakhogy hevesebbek lettünk és sikerült felborítanunk a poharakat. Szerencsére nem sok volt a pohárba, melyet a szalvétákkal fel is itattuk gyorsan.

- Talán a vacsival kéne megpróbálkoznunk! – ajánlottam fel, mert láttam Robon a növekvő feszültséget. Erre nekem sikerült majdnem felborítanom az egyik dobozt, melyben a vacsoránk volt. Nevettem, bár ez inkább kényszeredett, mint inkább jókedvű. Szerelmem is felsóhajtott, de a feszültsége mégsem szűnt meg, sőt érezhető, kézzel tapintható volt.

Amilyen jól indult az este úgy tartott egyre inkább valamiféle katasztrófa felé. Semmi sem úgy alakult, mint ahogy gyaníthatóan Rob eltervezte. Egyszerűen, mint a kisiskolások össze-visszabénáztunk. Feldöntöttünk, kiborítottunk mindent, amit csak lehet. Nevettünk, könnyesre röhögtük magunkat, mert abszurd volt az egész helyzet. Eddig minden olyan rendben ment közöttünk, s most meg egyszerűen semmi sem működött. Valahogy nem így képzeltem el a romantikus estét. Ráadásul a ruhámra borult az újabb adag pezsgő. Ez volt az a pont, ami már nekem sok volt, nem volt kedvem nevetni. Felpattantam és a fürdőbe siettem.

Az édes pezsgőtől ragacsossá váltam. Próbáltam menteni a menthetőt, de feleslegesnek láttam. A mosdó szélén támaszkodtam meg és igyekeztem összeszedni magam, hogy ne boruljak ki. Rob követett, csak pár pillanattal később vettem észre, amint az ajtófélfának támaszkodott. Egymásra pillantottunk, aztán hirtelen lendült. Szenvedélyesen kapott utánam. Erősen tartott, közel magához. Egy cseppet sem finomkodott, a csípőmön járt a keze, majd a fenekem alá nyúlt és a mosdó mellett komódra emelt. Szétnyitotta még nagyobbra a lábaim, s közéjük férkőzött. Merev férfiasságát egyre követelőzőbben dörzsölte nekem. Sürgetve szaggatta le rólam a ruhám, s túlfűtött szenvedéllyel kényeztetett. Kezdetnek az ujjai okoztak gyönyört, melybe az egész testem beleremegett. Buja sóhajokkal fogadtam Rob csókjait, s nyelvének mámorító játékát. A kéj hullámainak hatására a körmeim szerelmem hátába mélyeztettem, vagy éppen a nyakát harapdáltam.

- Rob… Rob, gyere!... Kérlek… - könyörögtem érte, s kissé lejjebb csúsztam, még jobban érezzem Őt s egy pillanattal később egy határozott mozdulattal már el is merült bennem. Egyre gyorsuló ütemet vettünk fel és egyre hangosabbak is lettünk. Rob férfias nyögései, az élvezet okozta sikolyaim keveredtek a buja sóhajokkal és kapkodó levegővételekkel. Az intenzív élmény hatására szerelmem remegve borult az ölelő karjaim közé, a tarkóját, a hátát simogattam. Egymásba kapaszkodtunk. Rob a nyakamba fúrta a fejét, csókot hintett a bőrömre, s kezei cirógattak.

- Talán egy kényelmesebb helyen folytathatnánk? – az a csillogó szempár megbűvölt, amint szerelmem felemelte a fejét és találkozott a tekintetünk. Bólintottam és egy finom csókot követően Rob a karjaiba emelt és a hálóba vitt. Az ágyra fektetett és egyből szorosan összebújtunk s folytattuk a mámorító szeretkezést…

Reggelre teljesen összegabalyodtak a tagjaink, ami egy cseppet sem bántam, mert így még közelebb érezhettem magamhoz Robot. Álmában is ragaszkodóan ölelt magához. Lassan megrebegtek a pilláim, s néhány önkénytelen pislogás után nyíltak ki a szemeim. Egyből mosoly kúszott az arcomra, amint megpillantottam alvó szerelmem. Komikusnak éreztem az egész helyzetet, hiszen a katasztrofálisan sikerült este. Ennek ellenére a szeretkezéseinkben mégsem volt hiba, szavak nélkül, puszta érintésből és csókból tudtuk, mit szeretne a másik.

- Jó reggelt, Édesem! – emelte fel a fejét Rob, s pajzánul görbült felfele a szája.

- Jó reggelt neked is! – köszöntöttem Őt, s egyből puszit váltottunk. - Min mosolyogsz ennyire? – néztem rá kissé furcsán, mert valami megfoghatatlan vidámság látszódott a vonásain.

- Magunkon és a tegnapon… Ennyit bénázni… de a szeretkezés és az éjszaka minden korábbi élményt jócskán felülmúlt. – motyogta bele a számba, majd nyelve szilaj táncba invitált.

- Nem volt semmi, azt meg kell hagyni! – nevettem fel, mert Robnak sikerült úgy az oldalamat megsimogatnia.

- Szóval megvan a gyenge pontod! – diadalittasan nézett rám, mintha ezzel az apró információval most nagy előnyre tett volna szert.

- Lehet, de én is tudom a tied! – gonosz vigyorral fordultam szembe Robbal. Már csak ettől is nagyot kellett nyelnie, mivel semmi sem fedte a testem. Aztán a látványba belefeledkezett, amit nem féltem kihasználni. Már át is vetettem a csípőjén a lábam, a helyzet kedvéért a csuklóit is elkaptam, a feje fölött szorítottam le. – Azt hiszem, én győztem! – kínzóan végighúztam a nyelvem az ajkain. Egyből csókot akart.

- Megadom magam… Szeretlek… - suttogta szerelmes hangon, amitől teljesen elérzékenyültem.

- Szeretlek… én is szeretlek… - ahogy kimondtam a lelkem egyből szárnyalni kezdett. Meglazítottam a tartásom, Rob rögtön magam mellé fordított, s úgy kezdtünk csókolózni. Hosszú és szerelmes csókokat a korgó gyomrunk miatt kellett megszakítanunk.

- Együnk valami, mert éhen halok… A vacsorához sem nyúltunk… - húzta el a száját szerelmem.

Egy utolsó csókot még engedélyeztünk magunknak, s feltápászkodtunk az ágyból. Rob a szekrényhez lépett, s egy pólót vett elő nekem, míg ő a boxerébe bújt. Olyan hihetetlen volt az egész, mert minden flottul ment. Teljesen egy hullámhosszon voltunk, nem voltak ügyetlen mozdulatok, bénázás, mint előző este. Reggelit közösen készítettünk, olykor-olykor csókot loptunk a másiktól. Boldog voltam eddig is, de ez valamiféle teljességet adott az életemnek.

- S ki volt olyan kegyes vagy kit fizettél le a lakásért? – tudakozódtam sokadszorra, majd betömtem egy falatot a számba.

- Jól van! Elmondom, mert úgy látom, nagyon foglalkoztat… - sóhajtott Rob. – Lizzy volt… A barátaival kiruccantak és kölcsön kértem a lakást, ha már úgy is itt árválkodik… Vigyázok a lakására!

- Micsoda nagy áldozat a részedről! – kuncogtam fel. Szerelmem szólásra nyitotta a száját, de hamar be is csukta és fülelni kezdett.

- Ezt nem hiszem el! Pont a legjobbkor… - mostanra én is hallottam a dallamot. – Steph az! Ezt fel kell vennem! Sietek! – puszit nyomott a számra, majd felkapta a telefonját.

Csendben figyeltem a telefonáló férfit. Lassan falatoztam közben, s csodáltam Őt. Lendületesen beszélt, hadonászva magyarázott, mintha a vonal túloldalán bárki is látná. Aztán hosszú csend következett. Rob vonásai meg erőteljesen megváltoztak. A kezdeti vidámság felszívódott, s egyre többször pillantott felém. Egyre komolyabb képet vágott, de még mindig nem szólt egy szót sem. Bennem is növekedni kezdett a feszültség, hiszen ez a fene nagy szótlanság aggodalommal töltött el. Egyből a legrosszabb jutott az eszembe, képtelen voltam nem erre gondolni. A gyomrom ennek megfelelően zsugorodni kezdett, s már egyetlen falat sem ment el a torkomon. Letettem a villám, és még a tányérom is félre toltam. A pult szélébe kapaszkodtam, mert kis híján lefordultam a székről.

Rob letette a telefont, és rezzenéstelen arccal sétált vissza hozzám. Puszit nyomott a számra, majd a tányérját maga elé vette és enni kezdett. Nem mondott semmit, csak falatozott, bár már koránt sem olyan jóízűen.

- Rob, mi történt? – remegett a hangom, amit egyből torokköszörüléssel igyekeztem megszűntetni. – Mit mondott Steph? Talán baj van?

- Nem, nincs baj… - Nem nézett rám, s ebből tudtam, nem mond igazat. A tányért fixírozta, az étellel játszott.

- Akkor miért vagy ilyen? Ilyen… ilyen… más? – kicsit feljebb csúszott a hangom.

- Lív… El kell mennem… - azt hittem, rosszul hallom a szavakat. Még levegőt is elfelejtettem venni. Rob végre felemelte a fejét, s rám nézett. – Vissza kell mennem… Visszamegyek LA-be…

Tudtam, hogy egyszer eljön a búcsú, hiszen Robot, minden az amerikai kontinenshez kötötte. Csak azt nem hittem, hogy ilyen hamar elérkezik ez a pillanat. Amint az agyam felfogta, mit mondott elhomályosult a tekintetem. A következő pillanatban már ki is buggyantak a könnyeim. – Elmegy… - ismételte a hang a füleimben.

- Mikor? – nagyon nehezen tudtam megszólalni, de mégis sikerült.

- Három nap múlva…

- Meddig? – jött a következő kérdésem. Nem hittem, hogy ennél lehet rosszabb, de lett, mert a válasz egyetlen vállrándítás lett. – Nem mostanában jön vissza…