Novella 3.12 - Szerencse kegyeltje

12.

Csalódás

Robert…

Hosszú és szerelmes csókkal üdvözöltem a puha ajkakat. Édes íze szétrobbant a számban, és boldogan figyeltem Olívia sugárzó tekintetét, meg persze a pólóból kikandikáló formás combjait. A reggeli készítése még sosem volt olyan szórakoztató, mint vele és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lopjak tőle egy-egy csókot. Persze Lív nem nyugodott, s újra és újra rafináltan faggatózott a lakás miatt. Aztán végül feladtam, inkább színt vallottam.

Aztán a jó kedvem kissé lankadt, mikor meghallottam a drága ügynökömhöz rendelt csengőhangom. Az orrom alatt morogva sétáltam a készülékért. Rosszat sejtettem, mert csak nagyon kivételes esetben zavarta meg eddig is a szabadságom.

- Helló, Steph! - Kissé morcosan emeltem a fülemhez a telefont és vártam, hogy fény derüljön mindenre.

- Szia, Rob! Figyelj, megváltoztak a dolgok! Megsürgették a forgatást, így megkapták a szükséges engedélyeket. Vissza kell jönnöd! Előbb kezdtek, mégpedig három nap múlva!

- Ez nagyon nem jó vicc! A francba is szabadság nekem is jár. A szerződést is úgy írtam alá, hogy csak később kezdődik a forgatás. – egyre ingerültebben magyaráztam, bár a lelkem mélyén tudtam, ez egyáltalán nem Steph hibája.

Drága ügynököm aztán két pillanat alatt lehűtött. Csakhogy ettől nem voltam egy centivel sem beljebb. Igaza volt, mert aláírtam és vállaltam a filmet. Tehát nincs más választásom, mennem kell, még akkor is, ha nem szívesen. Legfőképpen Olívia miatt.

- Rob, mi történt? Mit mondott Steph? Talán baj van? – Lív arcáról eltűnt a mosoly és komolysággal telve kérdezgetett.

- Lív… El kell mennem… Vissza kell mennem… Visszamegyek LA-be… - hajtottam le a fejem, miközben a tányéromon lévő maradékot piszkáltam. Olívia olyannyira meglepődött, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Muszáj volt néhány percet hagynom neki, de aztán a következő kérdésére azt sem tudtam, mit feleljek.

- Meddig?...

Három nap pillanatok alatt tűnt el. S már közel sem volt olyan felhőtlen a hangulatunk, bárhogy próbálkoztunk fenntartani a látszatot. A közelgő búcsú ránk nyomta a bélyegét, s túlságosan hamar el is érkezett a fájdalmas elválás. Nehezen, de felpakoltam magam a repülőre, miután Lívvel megígértettem, hogy minden nap beszélünk. Szívem szerint elcsaltam volna magammal, de ezt az ötletet elvetettem. Rádöbbentem, hogy megkezdődik a forgatás, akkor alig lehetek vele. Arról nem beszélve, hogy L.A. a hiénák Mekkája. Annak a tortúrának meg nem szívesen tettem volna ki. Így végül egyedül vágtam neki az útnak.

Egy szót sem szólhattam, hiszen a múlt évben bemutatott filmek felkeltették végre a szakma figyelmét. Rengeteg új és változatos forgatókönyvet küldenek Stephnek. Lassan nem győzte a munkát egyedül, de aztán úgy is én ittam meg az egésznek a levét. Az egész évemet már jó előre és teljesen betáblázta a lelkes ügynököm. Eddig is csak annyi időm volt két szerződés között, míg azokat kiállították, aláírtuk, és a szöveg- és sminkpróbák zajlottak. Egy-egy hétvégét sem tudtam csak otthon tölteni. Ezen azonban most mindenképpen változtatni akartam. Persze hiába határoztam el, ha semmi sem úgy jött össze. A forgatás eleje olyan keményre sikerült, hogy mindössze az a néhány telefon és e-mail tartotta bennem a lelket. A második hónapnak indultunk neki, mikor lazult végre a beosztás, és az első adandó alkalmat megragadtam. Repülőre pattantam, s minden előzetes bejelentés nélkül megleptem Olíviát. Csakhogy ez sem egészen zökkenőmentes volt, mert ilyenkor Lív dolgozott szinte folyamatosan. Nem lehetett még két értelmes szót sem váltani egymással, mert mikor azt hittük, hogy sikerül kettesbe lennünk, akkor Ben csinált valami turpisságot. Az éjszakát sem szeretkezéssel töltöttük, mert Olívia úgy hanyatlott be mellém. S egy perc múltán már aludt is. Még csak esélyt sem adott némi összebújásra. A szabad időm minden pillanatát hiába szerettem volna kihasználni. Minden összeesküdött ellenem, ellenünk. Aztán már indulhattam is vissza.

Fáradtan ültem le a kijelölt helyemre. A fodrász és a sminkes felváltva dolgozott rajtam. Szótlanul tűrtem, mikor hirtelen kivágódott az ajtó és váratlanul az egyik asszisztens robogott be mellénk. Lendületesen magyarázott, amit próbáltam követni. Ha jól értettem, akkor a díszletekkel van valami nagy gond, ezért ideiglenesen szünetet rendeltek el. A lány a mondandója után sarkon fordult és szaladt is tovább. Befejezték rajtam a munkát, nagy nyújtózkodást követően keltem fel a székből és Dean jött oda hozzám.

- Most akkor mi van? – fáradtan indultunk el a lakókocsim felé. Az összes dolgom ott várt rám.

- Azt mondták, hogy egy óra szünet. De szerintem ebből a forgatásból nem lesz semmi.

- Neked legyen igazad! - Az épület egyik asztalán egy halom magazinra lettem figyelmes.

- Megint megjelent egy csomó pletyka. Ne foglalkozz vele! – Dean megelőzte a kérdésem. Ismer már. Elég rég óta. - Csak találgatás, talán egy-két kép valódi, de fikció az egész.

Bólintottam, majd rágyújtottam. Elsőször a telefonomért nyúltam. Szerelmemet hívtam. Foglalt volt. Még kétszer próbáltam meg, de sikertelenül. Észre sem vettem, hogy Ash üzenetet küldött. Átfutottam, az érdeklődő kérdések után egy bulit említett meg. Egy „családi” összejövetelre gondolt. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, így beleegyező választ küldtem. A negyedik csörgés után végre szerelmem felvette a telefont.

- Igen? – fáradtan cseng a hangja, mégis elvarázsolt.

- Szia Kicsim! Nagyon hiányzol.

- Rob! Te is, nagyon hiányzol. De nem forgatnod kellene? Ugye nincs baj? Jól vagy? – egyből aggódóan faggat.

- Nem, nincs baj. Velem nem! Csak a díszlettel. – nevetek, ahogy felsóhajt.

- Itt vagyok! – válaszolt valakinek, de ismeretlen a hang tulajdonosa. Csend. – Ne, Jeremy nem! Engedj el! – kacagó hangja elvarázsolt. Egy pillanatra még a dühöm is elszállt. De nem sokáig. Ki a franc az a Jeremy? Eddig nem beszélt róla. Nem hallottam róla.

- Olívia, szerelmem ott vagy? – feszülten vártam a választ.

- Rob, szeretlek! Most mennem kell! Később hívlak! – és már csak a búgó hangot hallottam.

Megsemmisülten ültem le a lépcsőre. A lábaim felmondták a szolgálatot. Ha nem ülök le, gyanítom Deannek kellett volna felkanalazni. Így is elég rémült képet vágott. Megráztam a fejem, de egyetlen hangot sem bírtam kinyögni. – Lekoptatott. Csak úgy. – Még mindig a lépcsőn ültem, mikor az előttünk elfutó asszisztens közölte a forgatás folytatását.

A szöveg és a jelenet felvétele segített elterelni a figyelmem. Azonban nem bírtam megemészteni, hogy Olívia lekoptatott. A munka végére majdnem szétrobbantam az idegességtől. Egy kicsit sem lett jobb, mikor a szállodába értem vissza. Hiába próbáltam Lívet visszahívni, nem ment. Végül a zuhanyt céloztam meg, majd egy sör társaságában vártam a szerelmem telefonját. Ha már én nem tudom, akkor talán majd Ő hív. De semmi sem történt, azt leszámítva, hogy megittam két üveg sört és elszívtam egy fél doboz cigit. Mindössze egy rövidke üzenetet küldött. „Édesem! Holnap beszélünk” Nem értettem, mi a franc történt. De nagyon úgy tűnt, hogy ezt nem most fogom megtudni. Csalódott voltam, és mivel nem tudtam mit csinálni, így kelletlenül vonszoltam magam az ágyba. Kimerültnek éreztem magam. Elaludtam, de valami nem hagyott nyugton. Egy kellemetlen érzés, egy rossz megérzés. Az eddig nagy nehezen felépített világom kezdett szétesni.

Reggel csak a beállított telefonnak köszönhetően nem késtem el. Dean megjegyezte, hogy még piálás után, másnaposan jobban nézek ki, mint most. Egyetértettem vele. Csak abban bíztam, hogyha végére ér a forgatásnak, akkor talán újra Olívia mellett lehetek. - Amúgy is a kisebb-nagyobb csúszások miatt három és fél hónapot jelentett a forgatás. – számoltam magamban. - Basszus április. Kris szülinapja. Most esett le, hogy Ash szülinapi bulit szeretne összehozni. – eset le, míg a sminkes cifra káromkodások közepette ültetett le a székbe. Nem díjazta, akár mit is műveltem magammal.

Csiga lassan vánszorgott az idő. Az egyik cigi szünetben megejtettem egy beszélgetést Ash-sel. Ő legalább szóba állt velem. Megnyugtatott, hogy már mindent elintézett és rájött már az első pillanatban, hogy nem vagyok képben. Volt még néhány percem, ezért újra megkíséreltem szerelmem felhívni. Megint nem vette fel. Minden szünetben megpróbálkoztam, aztán végső elkeseredésemben felhívtam anyát. Semmit sem tudott, hogy Lív miért nem elérhető. Tárcsáztam Carolt is, abban reménykedtem, hogy csak nem vette észre, mert a kicsik lefoglalják őket. Tévedtem. Legutolsó embert hívtam, akitől segítséget reméltem. Persze a torkomban dobogott a szívem, legfőképp akkor, mikor az a morcos hang felelt. Neki szegeztem minden kérdésem, de konkrét választ mégsem kaptam. Jack mesterien tudta irányítani az embereket, így minden egyes perccel fogyott az esélyem, valami információhoz jussak. Bosszúsan vágtam zsebre a telefonom. Semmivel sem lettem okosabb, és Olíviát is a föld nyelte el.

Megvontam a vállam, mert semmi mást nem tehettem. Mindent megpróbáltam, aztán a forgatás amúgy is újraindult. Morcos ábrázattal sétáltam vissza a helyemre, s miután megigazították a hajam és a sminkem a rendező elkiáltotta magát. Már forgott is a felvétel. Szerencsére a forgatásnak előbb vége lett, és a rendező elégedetten tapsolta meg az utolsó jelenetünket. Aztán egy rövid értékelő és elköszönő monológ után engedett el bennünket. Ezúttal nem a hotelbe vitettem magam. Dean is nagyon csodálkozott emiatt. Nem sok kedvem volt egyáltalán ehhez az egészhez, viszont nem akartam tapló lenni. Nagyon nem törtem össze, de úgy gondoltam, hogy egy remek ajándékot sikerült választanom. Büszke voltam magamra, s ennek örömére kedvenc testőrömmel beültem kajálni. Míg várakoztunk, illetve evés közben az élet nagy kérdéseit tárgyaltuk ki.

Az este már nehezebb dió volt, hiszen egyáltalán nem volt kedvem egyedül maradni. Tulajdonképpen nem is tudom, honnan jött az ölet vagy a bátorság, de taxiba vágtam magam, és az egyik felkapott kocsmához vitettem magam. Mikor megérkezett a taxi, s láttam a bejárat előtt kígyózó sort, akkor már nem voltam olyan biztos benne, hogy be akarok menni. Csakhogy a taxiból kiszállva néhány ismerősbe botlottam. A rég látott cimborákkal aztán elég rendesen nekiálltunk iszogatni. Rohadt jól esett kiereszteni a fáradt gőzt, meg rám is fért a lazítás. Ezerrel hajtottunk a forgatáson, és akkor még Lív felszívódása is rátett egy lapáttal az amúgy sem rózsás hangulatomra. Mikor a hotel felé támogattak vissza, akkor jöttem rá, hogy Lív nem hívott. Mindössze ugyanazt az üzenetet kaptam meg.

Jó néhány órát végigaludtam, így legalább ki tudtam kapcsolni az agyam. A nap már kellően magasan járt, s pont betűzött az ablakon és kiégette még a csukott szemeim is. Lassan fordultam az oldalamra, hogy ne zavarjon a fény. Csakhogy a mozdulat nem esett túl jól, mivel a fájdalom erősödni kezdett nemcsak a fejemben, hanem a szívem körül is. Egy kellemetlen érzésként indult, s egyre elviselhetetlenebbé vált. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet vagy mikor tudatosult bennem. Feltápászkodtam, majd egy frissítő zuhany és liternyi kávé után a laptopom az ölembe vettem és kutakodni kezdtem. A leveleim között egyetlen egy levél sem szerepelt Olíviától. Ellenben a net, az online pletykalapok ontották magukból a frissebbnél frissebb fotókat szerelmemről. A szövegekkel nem bajlódtam, mert teljesen felesleges lett volna. A képek sokkal árulkodóbbak voltak, melyekből rengeteget találtam. Közöttük szerepeltek régi és új dátummal ellátott fotók. Elég sok képen Olívia egyedül szerepelt. Nagyon úgy tűnt, nem vette észre a fotósokat. Teljesen természetesen viselkedik, már szinte rémisztően. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy teljesen más nőt ismertem meg. Az agyam akkor borult el, mikor több lengén öltözött képbe futottam bele. Azt az anyagdarabot, amit magára vett semmilyen körülmények között nem lehetett volna ruhának nevezni. Ráadásul hatalmas dekoltázsú és rövidke volt az a vacak. Törni-zúzni lett volna kedvem, de inkább a cigi mellett döntöttem. – Mi a fészkes fene történt? - Javában cigiztem, mikor Steph telefonja rángatott vissza a jelenbe az újabb szerződések miatt. A megbeszélések miatt végül egy ebéd mellett döntött. Nem igazán akartam kimozdulni, viszont addig sem egyedül vergődtem a kétségek mocsarába.

Nagyjából két óra magasságában vitt vissza Steph a hotelbe. A sajgó fejem miatt amúgy sem bírtam volna tovább. Hiába kaptam be pár pirulást nem igazán akartak hatni. Zsebre dugott kezekkel sétáltam át a hallon, mikor ismerősöket fedeztem fel. Ash és a közös barátaink, egyben kollégáink vidám csoportjába botlottam.  Nem értettem, hogy kerülnek ide, de kifejezetten tetszett ez a helyzet. A viszontlátás öröme elfeledtette a baljós gondolataim. Jobb ötlet híján a lakosztályomba hívtam fel őket, csakhogy Ash erősködött, hogy várjunk még, mire a lányok csak összemosolyogtak. Így ezt rájuk hagytam, s inkább bekapcsolódtam a srácok beszélgetésébe. Éppen a legutóbbi nőügyeiket tárgyalták ki. Ezúttal nem tudtam rájuk koncentrálni, mivel arra lettem figyelmes, hogy valaki bökdös. Egyszer a jobb oldalon. Megfordultam, de senki. Visszafordultam, de akkor a bal oldalamnál éreztem. Megfordultam és már nagyon kezdett elegem lenni a dologból, mikor végre felfedeztem ki a hunyó.

- Benjamin. - Ennyit bírtam kinyögni. - Megvagy! – elkaptam egy kis kezecskét. – Anyádat hol hagytad? – bosszúsra sikerült a kérdésem, talán nem okkal.

- Szia, Rob! Ott van! – elvigyorodott a kiskópé és édes mosollyal a recepció irányába mutogatott. Követtem az irányt, s valóban ott volt. Szó szerint ragyogott. Szívem hevesen dobogott.

- Olívia. – nyögtem fel, pont abban a pillanatban, mikor felém fordult.

- Rob. – boldogan mosolyogva lépett felém. Mikor elért meg akart csókolni, csakhogy egyáltalán nem kértem belőle. – Mi a baj? – lepődött meg a reakciómon.

- Mi a baj? – megemelkedett a hangom, és indulattal is megtelt. – Még kérdezed? Ne merj hozzám érni! Ezek után főleg! – nem gondolkoztam, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.

- Szerelmem… - Olívia hangja megremegett. Többet nem is bírt kinyögni.

- Nem! Annyit megérdemeltem volna, hogy legalább visszahívj! Azt hittem, hogy szeretsz, de már egyre kevésbé vagyok biztos ebben... sőt vagy abban, hogy egyáltalán szerettél-e... – kemény pengeként szelték a szavaim a levegőt. A többiek csak csendben és visszafojtott lélegzettel figyeltek. Lív szemei könnyben úsztak, de egyszerűen nem ment, nem tudtam megenyhülni. Megbántott voltam, csalódtam.

Lív sem szólt egyetlen szót sem, s tovább nem szerettem volna látványosság lenni, így beléptem a liftbe. A lakosztályomig meg sem álltam. Amint kinyitottam az ajtót, a hajamat szántva masíroztam a kanapéig. Leroskadtam, s vártam, hogy végre felébredjek. Egy pokolian rossz álomba éreztem magam, egyik pillanatról a másikra mehet tönkre minden. Ráadásul nem tudtam, mi volt az a pont, ahol ennyire vakvágányra értünk. A tehetetlenség pedig fojtogatott.

Egyedül voltam, már azt sem tudtam, hogy vajon a többiek utánam jönnek vagy sem. Olyan mértékben ideges voltam, hogy folyamatosan járt a lábam, képtelen voltam aztán egy helyben maradni is. Végül kínomba az erkélyre mentem ki és rágyújtottam. Közben persze önmagam szidalmaztam, hogy miért nem tudtam befogni a szám. Letámadtam Olíviát, s amilyen barom voltam az is lehet, hogy most fogja végleg kiadni az utam. – Gratulálok, Rob! Ezt jól megcsináltad! Azt a halvány esélyt is sikerült elpuskáznod!...