Just the way you are 11.

A férfi lehunyt szemekkel nyújtózkodott a hűs lepedőn. Elégedett, vagyis inkább kielégült volt. Fantasztikus éjszakát töltöttek együtt az eszményi nővel. Az első pillanattól kezdve teljesen egymásra hangolódtak és apró érintésekből tudták, mit óhajt a másik. Felszabadultan merültek el a kéjes mámorban anélkül, hogy gondoltak volna a másnapra. Csak a ma, csak a most és az együtt töltött édes pillanatok számítottak. A női test a férfiéhez simult, a vágy és a szívük diktálta ütemre együtt mozdultak. Újra és újra.

A férfi lassan fordult át a hátára, elterült az ágyon. Néhány hosszú percet követően jutott el a tudatág, hogy egyedül maradt a hatalmas ágyban. – Már le is lépett? – ülőhelyzetbe tornázta magát. Nem tetszett neki, talán még csalódott is volt, hogy a nő ilyen könnyen otthagyta őt. S mivel semmit sem hallott és látott, egyre inkább beigazolódni látszott az elméletét. Némi düh lobbant benne és félredobta a takarót. Úgy, ahogy volt, vagyis meztelenül, kimászott az ágyból. Nagyot nyújtózkodott, s izmos teste megfeszült. Egy apró zajra figyelt fel, mely a fürdőből ékezett.

Határozott léptekkel a fürdőbe ment, ott találta a nőt a tükör előtt. Ahogy meglátta a nem is olyan régen még magához ölelt karcsú testet, késztetést érzett, hogy megérintse, átölelje és csókkal hintse be az édes testet. Csakhogy a nő másképp gondolta, mert már felöltözött, sőt indulni akart. Mégis egymáshoz simultak és egyre forróbbá váló csókba merültek el.

- Este láthatlak? –a férfi egy törölközőt csavart a dereka köré, s úgy kísérte ki a nőt, akit nem tudott maradásra bírni. Reménnyel telve tette fel a kérdést, bízott az igenlő válaszban

- Szeretném én is. – sóhajtotta a nő vágyakozóan, és egy újabb csókot váltottak. – Telefonálok, ha végeztem. – elmosolyodott a nő, majd könnyed léptekkel távozott.

A becsukódó ajtót nézte a férfi, és valamiféle számára ismeretlen és idegen érzés férkőzött a tudatába. Effélével korábban nem találkozott, legalábbis egyetlen nő sem tudta elérni nála. Zuhanyozott, reggelizett és felöltözött, mert néhány sürgető feladattal kellett foglalkoznia. Bár várta, hogy a telefonja mielőbb megszólaljon.

***

Ránéztem az órámra. A fél óra túlságosan hamar lejárt, éppen csak annyi volt az egész, hogy lepakoljam a cuccom. William is befutott, és egy aktát kért, melyet gyorsan kikerestem a többi közül. – Itt az idő! – motyogtam magamnak. Eric-hez kellett mennem, amit sehogy sem akartam, semmi kedvem nem volt hozzá, legfőképp a múlt éjszaka után. – De jelen pillanatban ő a főnököm. – sóhajtottam fel és felállt a helyemről, félre toldtam az iratokat, megigazítottam a szoknyámat és a blúzomat.

- Ne félj, Eric nem harap! Csak szereti, ha ezt hiszik róla. – vigyorgott William, észrevette, mennyire feszült vagyok ettől az egésztől. Pedig ő még csak nem is sejtette, mi történt az éjszaka.

- Nem félek Eric-től. – jelentettem ki határozottan, míg megkerültem az asztalom. Tényleg nem tőle féltem.

- Ezt bevinnéd neki, és kérlek, írasd is alá! – egy köteg dossziét kaptam William-től, amit felmarkoltam és elindultam az oroszlán barlangjába. Elhatároztam magam, és megacéloztam magam, hogy még véletlenül se lásson Eric gyengének. Senki előtt sem szerettem annak tűnni, de ez a férfi teljesen más volt. Céltudatosan haladtam előre, míg egy fülsértő hang meg nem állított.

- Te meg mit képzelsz! – szólt rám Ash, mintha valami főnök lenne.

- Mr. Packer vár rám. Ő kérte, hogy jöjjek. – húztam el a szám, mert semmi kedvem nem volt pont neki magyarázkodni.

- Akkor sem így működik! – szúrósan nézett rám, s ömlengve beszélt bele a telefonba. De Eric valamivel lehűthette, mert a bájosnak hitt mosolya egyből lekonyult. – Menj, már vár rád!

Egy „Nah ugye, megmondtam!” mosolyt villantottam a titkárnők gyöngyének. Azonban az ajtóhoz lépve lefele görbült a szám. Nagy levegő után beléptem a hatalmas irodába. Eric az előkelő és tekintélyt parancsoló asztala mögött ült. Mikor beléptem az ajtón, egyből felemelte a fejét és rám figyelt.

- Ms. Perry, végre ideért! – végig követte minden lépésem. A szemeiben újra azt a tüzet vettem észre, mely féktelen szenvedélyre sarkallta az éjszaka is.

- Mr. Packer. – bólintottam neki, majd közelebb sétáltam az asztalához. Számtalan kérdés jutott eszembe, hiszen mindene megvolt és mégsem tűnt boldognak a saját bőrébe.

- Milyen pokolian szexis ma, Ms. Perry. – nyalta meg a szája szélét Eric, de úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna.

- Kérem, ezeket aláírná? William már szignálta, csak az ön aláírása hiányzik. – hagytam figyelmen kívül a megjegyzését, de most még nehezebb volt a közelébe lenni.

Ráadásul intett, hogy még menjek közelebb hozzá. Oda kellett lépnem mellé, így viszont én is az asztal túlsó oldalára kerültem. Eric úgy fordult, hogy még közelebb legyek hozzá. Letettem a dossziékat, de egyesével kellett kinyitva odatennem elé az iratokat, hogy alá tudja írni. Újabb és újabb lapok kerültek elő, míg az utolsó aláírást követően Eric félre dobta a tollat, majd kezét a combomon éreztem meg. A meglepetéstől megdermedtem, még csak meg sem tudtam mozdulni. Forró tenyér alatt egyből szikrák pattantak. A lélegzetvétel kissé nehézkessé vált, hiszen nagyon tisztán élt bennem a férfitest és minden apró rezdülése, mozdulata, mely mindkettőnknek az orgazmust biztosította.

- Mi a mai programja, Ms. Perry? – a kezét ugyan elvette a combomról, csakhogy most a csípőmre fektette, így húzott közel magához. Eric időközben felkelt a székéből, s ágyékát szorosan a fenekemnek nyomta, míg lehelet beszéd közben a nyakam simogatta.

- Nos, Mr. Packer, minden tisztelettel, de ez nem tartozik önre! – kiszakítottam magam a karmai közül.

- A főnöke vagyok, tehát válaszoljon! – villantak meg Eric szemei, ami most nagyon is tetszett.

- Itt igen... – vontam meg a vállam. – De az itteni munkaidőt követően már nem...

- Értékelem a tüzességét! – Eric utánam kapott, majd maga felé fordított. Az asztalának a túloldalán voltunk, nekipréselt a monumentális bútornak. – Töltsd velem megint az éjszakát! – inkább parancs volt, mint kérés.

- Nem. – bukott ki belőlem. – Ez nem így működik. – helyesbítettem. Eric szúrós tekintete nem változott.

- Mi kell, hogy velem töltsd? – a csípőm mellett támaszkodott meg, és mélyen a szemembe nézett. – Pénz kell? Mert ha csak az, azon semmi sem múlik! Megmondtam, azt akarom, csak az enyém legyél. Kizárólagosságot akarok!

- Hagyjon, engedjen el! – feszegettem magam ki. – Nem. Nem és nem! – ismételten egyre eltökéltebben. – Nem kell a pénze! Nem kell magától semmi, Mr. Packer! – Eric meglepődött, úgy tűnt, eddig még nem mondtak neki nemet. – Hát tessék, megtettem! – még én is meglepődtem. Néhány centi választott el tőle, egymásra meredve vártuk, melyikünk mit lép. Csakhogy a kinyíló ajtó zavart bennünket meg.

- Eric, megérkezett a Mr. Main. Kezdhetjük a megbeszélést, ha gondolod! – William pont a legrosszabbkor lépett az irodába. – Ilyen a szerencsém. - Eric rendezte a vonásait, s semmit nem lehetett az arcáról leolvasni. Míg én felkaptam az asztalról az iratköteget, és az ajtó fele igyekeztem.

- Rendben! Üdvözlöm, Mr. Main! – a két jólöltözött férfi egy pillanatra végigmért a másikon, de aztán kezet ráztak. – Ms. Perry a megbeszélés után jöjjön vissza! – szólt utánam Eric, amitől összerezzentem. Bólintottam egy fintor keretében, és kimenekültem az irodájából.

Mikor kiléptem az irodából fel sem néztem, csak mereven előre tartottam, hogy mielőbb William irodájához érjek. Beléptem az irodába, s gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Egyáltalán nem akartam Eric-nek megadni azt az örömöt, hogy újra megkapjon. – Valamit ki kell találnom. – gondolkoztam el.

Szerencsére hosszúra nyúlt az a bizonyos értekezlet, legalábbis ebédszünetig nem kaptam felszólítást, hogy menjek. Aztán az időérzékem is elvesztettem, teljesen belemerültem az egyik ügy vizsgálatába. Az egyetemen ehhez hasonlóval még úgysem találkoztam. Kopogásra kaptam fel a fejem.

- Kipp-kopp! – Blake dugta be a fejét. – Sejtettem, hogy itt talállak. Gyere, meghívlak ebédelni.

- Blake, díjazom, de ezt be kéne fejeznem.

- Jaj ne! Hagyd, majd utána! Tele hassal jobban fog menni.

Blake rábeszélt, hogy menjek vele. Egy sarkon volt egy apró étterem, ahol végre fellélegeztem. Finom volt az ebéd, és Blake szinte minden egyes mondatával megnevettetett. Egyúttal elfeledtette velem a kis csatározásomat Eric-kel. Jókedvűen sétáltunk visszafele az irodába, és eljutottunk odáig, hogy egymást cukkoltuk. Tetszett, hogy Blake ennyire közvetlen és nyitott. William-en kívül Ő volt az egyetlen, aki kedvesen és barátságosan fogadott. A titkárnők, legfőképpen Ash utáltak, mert vetélytársat láttak bennem anélkül, hogy bármit is tudtak volna rólam. Csakhogy meg is pukkadtak volna attól az információtól, hogy én, az új lány, megkaptam azt, amire ők csak vágyakoznak. Eric velem töltött egy éjszakát. Mivel megint nála lyukadtam ki a kedvem egyszeriben zuhanórepülésben tartott lefele. A liftünk felért, és már indultam volna az iroda fele.

- Tudod mit, este menjünk el inni! – karolta át a vállam Blake. – Látom ám, hogy rohadtul rád fér egy jó nagy ital. Állom minden piát.

- Blake. – mosolyodtam el, felé fordultam volna, de a tekintetem találkozott Erikével. Megvillantak a szemei és dühössé vált. – Igazad van! Nagyon jó ötlet.

- Lásd, milyen nagylelkű vagyok, engedem, hogy te válassz helyet!

- Szerintem nem fogod megbánni. Ismerek egy remek helyet. Az igazi angyalok menedéke.

- Ez tetszik, nagyon tetszik. – összemosolyodtunk, csakhogy mellettünk egy dühödt bika törtetett el. Ezt követően pedig nem is láttam Eric-et, nem is hallottam róla. William-től kicsit később puhatolóztam, hova tűnt.

- Kapott egy telefont az anyjától. – elkomorult William arca. – Az apja rosszul lett.

- Sajnálom. – egy kicsit megszeppentem, mert amellett, hogy ő sem tudott rólam semmit azon kívül, ami esetleg a jelentkezési lapomon szerepelt, én sem tudtam róla semmi.

- Sajnálatos, de szerintem az öreg összeszedi magát. George Packer-t keményebb fából faragták.

- Várj csak! Mármint az a George Packer, a képviselő? Ő Eric apja? – a képviselő programja olyan összetett és kiforrott volt, hogy még az egyetem nagy öregjeit is lenyűgözték.

- Igen, a nagy képviselő személyesen. – William hangjában volt valami furcsa, amit nem igazán értettem. A szavaiból sütött a tisztelet és a nagyra becsülés, de valahogy volt valami éle a hangjának.

- Nem gondoltam volna. – motyogtam magamba, és valahogy egyre kuszább lett a kép Eric-ról. Most már végképp nem értettem Őt.

- Nagyon kicsi a világ. Legalábbis azt mondják. – William megvonta a vállát és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Ezt elfogadtam és nem firtattam tovább. Belevetettük magunkat a munkába, mivel William-et egy új szerződés kidolgozásával bízták meg. S most élesben láthattam a mestert dolgozni. Csakhogy letelt a munkaidő, s ahogy az óra ütötte az 5-öt Blake már ott is volt az ajtóban.

- Szépséges Jenna, indulhatunk? – huncutkodott Blake. A jókedv igazi megtestesülése volt.

- Persze Blake! Csak összeszedem a holmim! – beleszórtam mindent a táskámba és a vállamra kaptam. - Helló, William! Holnap találkozunk!

- Gyere, rendeltem taxit! – húzott maga után Blake, de valahol még mindig William szavain agyaltam.

- Rohadtul kell egy jó pia! – megfájdult a fejem, totál zavar volt a fejemben és most rám fért egy ütős ital. Blake csak átkarolta a vállam és jót röhögtünk, míg az Angels-be tartottunk.

***

William és Mr. Main a legrosszabbkor érkezett meg. – gondolta bosszúsan Eric. Az üzlettel kellett volna foglalkoznia, csakhogy nem ment neki. Minden gondolatát Jenna kötötte le. Az a lány, akit éjjel magához ölelt, megmártózott benne és gyönyörrel teli éjszakában részesítette. Ráadásul a lány extra szexis szerelésben sétált be az irodájába. Hiába bókolt neki, meg sem hatódott tőle. Hidegen és igazi profiként viselkedett, sőt még ellenkezett is, ami az első pillanatban tetszett Eric-nek és belement a játékba. Azonban a sokadik nemet követően inkább dühössé vált.

- Töltsd velem megint az éjszakát! – követelt egy újabb lehetőséget Eric. De a lány csak azért sem hagyta magát.

Aztán kezdetét vett a megbeszélés. Mr. Main keményebb partner volt, mint gondolta. Még szerencse, hogy William formában volt és élvezte a hadakozást. Így Eric hátradőlhetett és tulajdonképpen csendestársként vehetett részt.

- Ez egész jól ment. – elégedetten dőlt hátra végül William is miután Mr. Main elhagyta a terepet. – Hol jártál? Vagy inkább hol jársz? – kérdezte érdeklődve Willaim. – Ennyire jó volt a múlt éjszaka. Nagyon tudott a kicsike?

- Ennyire látszik? – kérdezett vissza Eric. William csak bólintott és várt. – Hidd el, nem is akármilyen volt az éjszaka. De az jobban izgatja a fantáziám, hogy újra találkozzak vele. Csakhogy nem lesz könnyű menet.

- Nocsak, Eric. Valaki ellenáll neked. – William-nek tetszett, hogy a barátjának nincs könnyű dolga. – Gyere, menjünk ebédelni, közbe beavatsz a részletekbe...

Az ebédet követően sem tudott Eric másra gondolni. Az irodába tartottak vissza, mikor megszólalt Eric mobilja. Meglepetten nézett a kijelzőre, ahol az anyja száma jelent meg. Willaiam csendbe meghúzta magát, míg a barátja telefonált.

- Anya? – szólalt meg Eric.

- Eric – szólalt meg az asszony elhaló hangon.

- Mi történt? – a férfi érezte, hogy valami történt és egyáltalán nem jó dolog.

- Kisfiam, ide tudnál jönni? Apád rosszul lett és be kellett vinni a kórházba.

- Persze. Hova vitték? – kissé tárgyilagosan kérdezett vissza.

- John Memorial Kórházba... – suttogta a nő bele a telefonba.

- Sietek! – nyomta ki a telefont a férfi, és tudta, az anyjának szüksége van rá.

Viharosan távozott az irodájából, minden feladatot William-re hagyott. Csakhogy egy kis közjáték megállította és pár percre teljesen másfelé terelte a figyelmét. Meglátta Jenna és Blake párosát, mely túlságosan közeli és túlságosan meghitt volt. Ezen csak még jobban felhúzta magát, hiszen a lány neki nemet mondott. Nem akart ezt elfogadni és beletörődni meg végképp nem. A kórház felé folyamatosan agyalt, de ahogy a limuzin begördült a jellegzetes épület elé már nem Jenna volt a legfontosabb.

Sietős léptekkel haladt végig a folyosókon, hogy mielőbb megtalálja az anyját.

- Eric, itt vagyok. – lépett a fia mellé a nő. Jóval vidámabb volt a hangja, mint amire Eric emlékezett. – Apád jól van. Csak a vérnyomása emelkedett meg nagyon, mert reggel elfelejtette bevenni a gyógyszerét és valami hülyeségen felhúzta magát. Minden renden. – suttogta a nő.

- Örülök neki. – szólalt meg a férfi röviden.