58. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

nem is húzom sokáig az időt, szerintem a fejezet sokkal kifejezőbb lesz és jó pár kérdésetekre választ kaptok, persze remélhetőleg sok újabb kérdés is megfogalmazódik a fejetekben!
Rob szemszög!

JÓ olvasást!
Kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

„Néha a múlt nem múlik el, nem hajlandó feledésbe süllyedni. Mellettünk marad, mintha azt mondaná: még nem végeztél velem.”

(Agatha Christie)

Robert

New York, 2011.12.12.

Egykedvűen ébredtem, ugyanúgy, ahogy az elmúlt két hónap során. Flóra kilépett az életemből, s akkor tényleg azt hittem, hogy jól döntöttem. Így utólag már tudom, hogy engednem kellett volna neki. Bár azt nem tudom még most sem felfogni ép ésszel, hogyha annyira szerette volna a bocsánatom, akkor miért adott fel minden olyan könnyen. Kisétált, vagyis kirohant az étteremből, és azóta nem is keresett. – Azt sem tudom, hol lehet! – csattantam fel kissé mérgesen. Roppant módon bökte a csőröm ez az egész, de nem volt időm tovább foglalkozni ezzel. A telefonra pillantva láttam, hogy bizony megint sikerült elaludnom. – Minden csakis Ross hibája! – dörmögtem az orrom alatt, míg kimásztam az ágyból és a fürdőbe trappoltam.

Fogmosás és a folyó ügyeim után magamra kaptam a trénin ruhám. A gondosan összeállított étrendemet követve pár szem gyümölcs, egy nagyobb pohár gyümölcslé és egy marok vitamin csúszott le a torkomon. Majd fintorogva kerestem elő az edzőcipői és a telefonomhoz a fülhallgatókat. Felvettem a kapucnis pulcsim és a baseball sapim, majd már siettem is a lift felé, hogy még véletlenül se késsek el a megbeszélt találkozóról. Persze indulás előtt a biztonság kedvéért a recepción leadtam a kulcsom, nehogy elhagyjam valahol.

Az utcára kilépve megrázkódtam a hűvös időtől, csakhogy nem tökölészhettem tovább, sietnem kellett. A hoteltől a Central Park felé vettem az irányt. Az elmúlt hónapokban nem egyszer tettem meg ezt a távot, és nem a kocogás lett a kedvenc sportom. Sosem szerettem futni, mégis muszáj volt, szorosan hozzátartozott a filmre való felkészülésre. Tökéletes leszek a szerepre, ha némi izmot sikerül magamra szednem. Ezért természetesen a segítségemre voltak, hiszen saját személyi edzőt kaptam. Ross azonban egy igazi rabszolgahajcsárra is felért, egyáltalán nem ismert kegyelmet, sőt kifejezetten élvezte, ha lógott a bele a sok munkától.

A zene dübörgött a fülemben, és mivel gondolataim is ezer fele jártak, alig érzékeltem a külvilágot. Emiatt is történhetett meg, hogy véletlenül nekiütköztem a mellettem elhaladni igyekvő nőnek. Csak egy pillanat volt az egész, de mintha áramütést éreztem volna. Az első pillanatban csak automatikusan rohantam volna tovább, csakhogy a következő pillanatban megtorpantam. – Flóra! – ért el a felismerés, de mire megfordultam, addigra már nem láttam a nőt semerre. Zavartan tekintettem körbe, de nem láttam senkit, aki csak egy kicsit is hasonlítana rá.

Hitetlenkedve sétáltam tovább, mert a szívem még mindig kalapált. Nem akartam elhinni, hogy tényleg Ő volt. – Nem lehetett Flóra! – győzködtem magam, míg el nem értem az eredeti célomat. Ross már türelmetlenül várt.

- Végre, hogy ideértél!

- Jó reggelt neked is! – Ross-t ritka pocsék hangulatban találtam. - Legyen, de nem érünk rá… Gyerünk, nem érünk rá malmozni!

Kocogással kezdtünk, a szokásos útvonal megtételével pedig a szállodához értünk vissza. A felszerelt konditerem adott volt, így aztán Ross utasításait követve két órás kínzásban volt részem. Már komolyan számoltam vissza a perceket, hogy mehessek végre lecsutakolni magam és a proteinben gazdag „finom” ebédem elfogyasszam. Mélyen, a lelkem mélyén tudtam, hogy mindez a szerepemhez tartozik hozzá. Egy nyomozó mégsem lehet egy nyeszlett alak, ugyanakkor nem volt rossz formába kerülni. De mikor éppen az aktuális gyakorlatokat kellett csinálnom, akkor a pokolba kívántam mindent.

- Oké, így jó! Jól csinálod Rob, már csak egy sorozat van hátra! – vigyorgott Ross és el is kezdett visszaszámolni. – Nyolc… hét… hat… öt… - míg ő a gyakorlatokat, addig én a perceket számoltam. – négy… három… kettő… egy… - s végre vigyorogtam, miközben kapkodhattam a levegőt, hogy meg ne fulladjak.

- Kösz, Ross! – fogtam vele kezet, majd elköszöntünk egymástól. Ő futólépésben hagyta el a hotelt, míg én ugyanígy rohanhattam a lakosztályomba, hogy időben odaérjek a lőtérre, hogy Beckett nyomozó folytassa a kiképzést a fegyverekről.

Kissé kapkodva és a ruháimat szétszórva rohantam tusolni, majd rohamtempóban öltözködtem. Ugyanakkor az ebédemet is megejtettem még indulás előtt. Már a kocsiban ültem Dean mellett, mikor leesett, hogy egész nap arra a különös találkozásra gondoltam. Képtelen voltam kiverni a fejemből azt a különös érzést.

- Mi a gond Rob? – hű testőröm lopva pillantott rám, de a hangjából érezhető volt, hogy aggódik értem.

- Nincs semmi… - vontam meg a vállam, majd az utca forgatagát figyeltem.

- Ugye nem felejtetted el, hogy este meg kell jelenned a MET-ben? – enyhe szigorral pirított rám Dean. Már-már komikus volt az egész, hiszen tudtam, mennyire utálja ő is, velem együtt a pingvin szerkót. Mégis minden egyes alkalommal, rezzenéstelen arccal tűri az egész procedúrát.

- Nem, hogy tehetném… - drámaian megforgattam a szemeim. Steph gondoskodott róla, hogy tényleg zsúfoltak legyenek a napjaim. Bár igaz volt, mert így a forgatás előtt letudhattam a kötelező köröket, s mikor ténylegesen indul a forgatás, akkor semmi mással nem kell foglalkoznom. – Bár tartanán már ott!

- Mit mondtál? – kérdezett vissza Dean.

- Jah, semmit… Csak már jó volna, ha a forgatásnál tartanánk… Jó, már csak pár hét és kezdünk, de akkor is. – nem unatkoztam az elmúlt két hónap alatt sem, mert szerencsére a Marcus, Sam és Tom is egyszer-egyszer meglátogatott és buliztunk egyet. Persze jól ki is röhögtek, mikor sör helyett csak valami üdítőt szürcsöltem el.

- Mi miatt csúszott meg a forgatás? – a testőröm kíváncsinak bizonyult, de nem volt okok titkolózni előtte.

- Allen-t egy másik produkció köti le, ott is csúszás van… Meg a stúdióval sincs valami rendben… - hiába mondtam ki ezeket a dolgokat az agyam teljesen máshol járt.

Azokra az éjszakákra gondoltam, melyeket nem éppen egyedül töltöttem el. Egyáltalán nem vagyok büszke magamra, hogy ilyen felszínes kalandokba bonyolódtam, de képtelen voltam ellenállni a kísértésnek is. Főképp úgy, hogy teljesen megbabonáztak, mert annyira hasonlítottak Flórára. Persze csak külsőleg, mert bár kielégítő volt a szex, de mégsem volt benne semmi extra. Míg Flórával képtelenség volt betelni. Minden alkalommal meglepett és lenyűgözött a vad tűz, mely benne lobogott. A szenvedély egyáltalán nem csillapodott, míg be nem teljesítettük a vágyunkat.

- Hiányzol Flóra… - egy sóhajjal álcáztam a vallomásom, amit Dean vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Tovább nem álmodozhattam, mert Beckett nyomozó már várt bennünket. Amint meglátott bennünket elhajította a csikkjét és kezet fogott velünk. Egy újabb sóhaj után vártam, hogy ma milyen gyakorlatot fogunk végre hajtani.

Órákkal később a lakosztályomban voltam, és a tükröt bámulva próbáltam helyére igazítani a csokornyakkendőt. A hagyományos szabású Gucci öltönyhöz a múlt századi kultúrmadzagot rendelt a stylist, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésem.

- Hagyd, majd segítek! – kuncogott fel a galád nőszemély.

- Mert szerinted hagyom? – miközben újra nekifutottam a manővernek, de csak nem sikerült megkötnöm.

- Ez sosem ment neked, úgy emlékszem! – rám kacsintott, majd kikapta a kezemből a nyakkendőt és pillanatok alatt megkötötte. – Rob, te semmit sem változtál!

- Holly, te sem! Vagyis még gyönyörűbb lettél! – bókoltam a szépséges nőnek, aki a füléig vörösödött. Az arcán hatalmas rózsák jelentek meg.

- Bolondokat beszélsz! – legyintette meg a vállam. – Inkább induljunk, mert a végén el fogunk késni.

- Nem baj, legalább a fotósokat megússzuk…

- Ne mondj ilyet, én igen is azzal a jó pasival akarok végigvonulni a vörös szőnyegen, aki a filmben majd a szerelmem lesz… Úgyhogy húzd ki magad és gyerünk! Hadd irigykedjenek! – erre már mindketten felnevettünk, mert eddig tartott Holly komolysága.

- Akkor gyere, Édesem! Parádézzunk! – Holly megforgatta a szemeit, de belém karolt.

Így vonultunk a liftig, majd a kocsiig is. Imádtam Holly vidámságát, töretlen jó kedvét és a munkában való elhivatottságát. Vicces volt az első közös munkánkra gondolni. Több mint tíz éve volt az egész. Mindketten kezdő fiatal színészek voltunk, s minden lehetőségbe kapaszkodtunk. Az akkori tévés film elég nagy dolognak számított. De ha jobban bele gondolok, arra jutok, hogy örülök, elvállaltuk a szerepeket. Holly azóta is vállal hasonló szerepeket, de Ő a színházat is imádja. Úgyhogy sokkal változatosabb a szerepeinek a listája, mint az enyém.

- Rob, mosolyogj! – bökött oldalba partnernőm. – Vidám képeket szeretnék holnap viszontlátni a címlapokon! – bújt még közelebb hozzám Holly, ahogy a fotósok előtt megálltunk.

- Igyekszem, de nem túl sok kedvem van itt vigyorogni. – suttogtam alig észrevehetően, mintha egy puszit nyomtam volna Holly hajába.

- Megígérted, hogy segítesz nekem féltékennyé tenni Charles-t.

- Túl meggyőző voltál és túl rámenős, mert képes voltál rávenni még erre is.

Mindketten felnevettünk, s ekkor távolabbra tévedt a tekintetem. Az éppen begördülő limuzinból egy csábító nő szállt ki egy műmacsó oldalán. Ahogy végignéztem a formás testen egyre ismerősebbek voltak a vonásai. A pasas diadalittas vigyorral a képen sétált a nővel az oldalán a lépcső közepéig. Ott álltak meg és pózoltak rezzenéstelen arccal. Engem pedig abban a pillanatban fejbevágó érzéssel köszöntött a felismerés. – Flóra az! – nem győztem levenni a szemem róla. Olyan gyönyörű és tündöklő volt abban a fekete ruhában. Pár pillanattal később váratlanul találkozott a tekintetünk.

Erősen kellett koncentrálnom, hogy tartsam magam. Erős akartam lenni, pedig a belőle áradó vonzalom nem volt hatástalan. Még éppen időben szakadtam el tőle, s Holly-t átkarolva sétáltunk befele. A kavargó vendégek között könnyedén el tudtunk tűnni.

- Rob, jól vagy? Olyan sápadt vagy. – még a helyünkre sétáltunk, addig Holly aggódva súgta oda, de csak némi bólogatással feleltem neki. Valahogy már ekkor tudtam, hogy elkerülhetetlen a találkozásunk.

A bárpultnál futottunk össze, még csak felkészülni sem volt időm. Talán kicsit túlzásba estem ezzel a hűvös magatartással, de hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Legszívesebben magamhoz rántottam volna Flórát, forró csókkal üdvözöltem volna, majd pedig a bárpult tetején megmutattam volna neki, mennyire hiányzott nekem. Elhessegettem az ötleteim, mielőtt túl pikáns részre tértem volna.

- Rob, hát tényleg ennyi lenne?… Túlléptél rajtam és mindenen? – nézett rám Flóra azokkal a hatalmas átható barna szemekkel.

- Képtelen vagyok… - felcsillantak Flóra szemei. – De ez nem azt jelenti, hogy nem próbálom meg.

- Talán vele? – bökött Flóra a közelünkben vidáman beszélgető társaság fele. – Ő miatta? – egyértelműen féltékenységgel volt átitatva a hangja, ami elégedettséggel töltött el.

- Te sem panaszkodhatsz… - pont akkor tűnt el Flóra kísérője, és éppen felénk tartott. Flóra felé kapta a tekinteté, majd rám. Zavart arc kifejezése engem is elbizonytalanított.

- Rob, nem az van, amit gondolsz… - Flóra hirtelen vad magyarázkodásba kezdett, de már nem voltam rá kíváncsi. Nem esett jól a tudat, hogy talán mást is beengedett az ágyába, azonban én sem szólhattam egy szót sem, hiszen én is megtettem. Az is jelent valamit, hogy jelentek meg egy ilyen neves rendezvényen.

- Flóra nem kell magyarázkodnod… Már nem… - felhörpintettem az italom, és magára hagytam Őt.

Igazam lett, mert a sors nem engedet el Őt, és újra összehozott minket, csakhogy teljesen felkészületlenül ért a találkozás.

Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.

(J. R. Ward)

~~~ xxx ~~~

A tökéletes szerelem kérdését... a véletlen oldja meg. A sors szeszélyétől függ, hogy azok közül a nők közül, akiket szeretni tudnánk, s akik bennünket szeretni tudnának, kikkel találkozunk, kikkel kerülünk össze, s a körülmények kedveznek-e, hogy létrejöjjön az a boldog harmónia, amelyben ez a probléma - mint valami nagyszerű befejező akkordban - megoldódik.

(Csáth Géza)

Robert

New York, 2011.12.22.

Ráérősen készülődetem a karácsonyi bulira, pedig legszívesebben már most a repülőtérre tartottam volna. Nem is értettem igazán ezt a hozzáállást. Karácsony a szeretetről, a családról kellene szólnia, míg az elmúlt napokban nem szólt másról, hogy ki milyen partira látogat el. Nekem a karácsony sokkal többet jelentett, mint egy újabb buli, ilyenkor a nyugalom és a családom volt a központban. De rábeszéltek, így az utolsó pillanatban már nem volt szívem visszamondani.

Az elmúlt héten már volt egy hosszabb olvasópróba, ami nagyon tetszett. Holly-val rengeteget röhögtünk egymás bakijain. Egy cseppet sem bántam meg, hogy végül Ő lett a partnerem. Persze végül egyedül maradtam, mert Holly kibékült Charles-szal, aki minden jóval elhalmozta a kibékített barátnőjét. Azóta szinte elválaszthatatlanok, mindenhol együtt jelennek meg és dúl közöttük a szerelem. Éppen úgy, ahogy Sarah és újdonsül barátja között is. Valamelyik nap együtt kávéztunk, s alig ismertem rá a jégszemű szépségre. Teljesen kicserélődött, sugárzott a boldogságtól. – Csak nekem nem akar semhogy sem összejönni… - Magamra kaptam a dzsekim és felmarkoltam a telefonom, aztán útnak indultam.

Már nem emlékeztem rá, ki szervezi a partit, vagy miért kell jelen lennem. Igyekeztem minél jobban érezni magam. Egyedül voltam és ezt egyre kevésbé viseltem jól. Elegem volt már, és a második pohár pia után úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kicsit jobban körülnézzek, hátha szerencsével járok.

Ahogy körbe jártam és felmértem a terepet egy-két ismerőssel sikeresen össze is futottam. Majd egy újabb adag italért indultam, mikor földbe gyökereztek a lábaim. A félhomályban megpillantottam egy igazi csodát. Izgató táncot lejtett, igézően vonaglott, de mégis minden mozdulatában mérhetetlen elegancia volt. Csábított és vonzott magához, mintha láthatatlan kötelék lenne kettőnk között. Bár nem láttam az arcát részben a fények, részben pedig a haja miatt. Mégis egyetlen érzés járt át tetőtől talpig. – Nekem Ő kell! – Minden porcikám Őt követelte és eszem vesztettem a hirtelen rám törő vágytól.

Nem számított semmi, mint a prédájára lecsapó vad, úgy közelítettem felé. Semmi sem tudott eltéríteni tőle. Egyenesen felé tartottam. Mellé léptem, s elkaptam a karját. Egyből szikrák pattantak az érintése nyomán, azonban nem engedtem. A világ semmi kincséért nem engedtem el a kezét, míg ki nem értünk a tömegből. A fal tövébe húzódtam, s egyből az ajkaira tapasztottam a szám.

Édes puha ajkak egyből engedelmeskedtek, és bebocsátást engedtek nyelvemnek. A lány testét a falhoz szorítottam, míg a kezem az oldalán csúszott végig a felsője aljáig. Aztán határozott mozdulattal a csillogó anyag alá nyomultam, miközben ajakitól egy pillanatra sem váltam el. A lány egy cseppet sem ellenkezett, sőt egyre intenzívebben vett részt kettőnk játékában. A csípőjét az ágyékomnak nyomva izgatott. Zakatolt a szívem és pezsgett a vérem. A vágyam teljesen legyőzött.

- Rob… Ah, Rob… - nyögte a fülembe a lány, s abban a pillanatban ledöbbentem.

- Flóra… - nyögtem fel rekedtes hangon, de ködös agyam már nem igazán fogta fel a dolgokat.

Újabb lendülettel hajoltam az ismerős ajkakhoz, hogy fenséges csókokat váltsunk. Egyre hevesebbek lettünk, viszont körülöttünk is növekedett a nyüzsgés, így a távozás mellett döntöttünk. A hátsó ajtón távoztunk és a legelső taxiba vágódtunk be, ahol Flóra újult erővel lendült támadásba, mely egész úton tartott. Bár egy cseppet sem érdekelt, merre tartunk, mert végig Flóra testével voltam elfoglalva. Az emlékeimben egyre élesebben éltek a kecses vonalai, a puha halmok, a feszes feneke és a körém csavarodó hosszú lábai. Az agyam teljesen lezsibbadt, már csak a vágy motivált, hogy minél előbb megkaphassam Őt.

Csak nagyon nehezen tudtam magam türtőztetni, egyre jobban fokozódott a vágyam, s lassan bizony szemmel jól látható jele is mutatkozni kezdett. Amint épületen belül voltunk, magamhoz rántottam Flórát, s hevesen csókolni kezdtem ott, ahol értem. A buja sóhajok, melyeket hallatott csak még jobban beindítottak. Még szerencse, hogy a liftben csak mi ketten voltunk. A kecses testét a fényes felületnek préseltem, és a kezem már a melltartóba csomagolt puha halmokra tapadt a felsője alatt. Flóra a hosszú egyik lábát a derekam köré csavarta, úgy szorított magához. A csípője finom mozgásával majdnem az őrületbe kergetett.

Kellően késő volt már ahhoz, hogy senki sem járt a folyosón, így még a liftben Flórát az ölembe kaptam és úgy cipeltem végig a folyosón. A finom ajak a számon és a nyakamon jártak fel s alá. Minden érintéssel pedig egyre közelebb kerültem, hogy a vágy szétrobbantsa a testem. Az ajtót egy szempillantás alatt nyitottam ki, majd hangos csapódással zárult mögöttünk. Elérkezett a pillanat, mikor őrült módjára a ruhákat tépve, szakítva vetkőztettem le Flórát. Nem érdekelt, mi szakad, csak mielőbb birtokba akartam venne a karjaimban tartott nő érzéki testét.

Flóra pillanatok alatt csupaszon feküdt alattam a puha szőnyegen, mert még arra sem vettük a fáradtságot, hogy esetleg a kanapén vagy az ágyba essünk egymásnak. Teljes mértékben megfelelt a hatalmas üvegfelületek alatt elterülő szőnyeg. A pólóm lekerült rólam, míg a nadrágból csak merev testem oldottam ki, és finomkodás nélkül, egyetlen határozott mozdulattal merültem el a gyönyörben gazdag forróságban. A vágy hajtotta kemény lökésekkel űztem magunkat egyre magasabbra. Flóra finom csókokat adott, harapdálta a nyakam, és sikolyok közepette vonaglott alattam. Egyre jobban ziháltam, és egy utolsó határozott lökéssel megadtam mindkettőnknek a vágyott orgazmust.

Beleszédültem a hihetetlen magasságokba, s levegőért kapkodva gurultam le Flóra törékeny testéről. Úgy éreztem, hogy egyszerre estem millió darabra, és álltam helyre egyetlen egésszé. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mert nem akartam elhinni, hogy ez a valóság lenne.

A játékos nyelve ingerlő érintésére pattantak ki a szemeim. Flóra csókokat nyomott a mellkasomra, nyelve a nyakamra futott, miközben a kezei a hasamon keresztül csúsztak egyre lejjebb, melyet rövid időn belül ajkai követtek. Felkönyököltem, aztán kissé fel is emelkedtem, mert Flóra addig mesterkedett, míg a farmerom és a boxeremből ki nem szabadított. Könnyed mozdulattal dobálta félre a ruháim, és fölém mászott. Már a látványa kis kellően nagy hatással volt rám, pillanatok alatt újra kőkemény lettem. Flóra azonban játszadozott velem, hozzám dörzsölődött ugyan, de még nem merítkezhettem meg benne. Egyre jobban feszített a vágy, és a türelmem is egyre fogyott. Nem volt kedvem játszadozni, csak vad és szenvedélyes szexre volt szükségem. A sors furcsa tréfájaként éppen Flórát sodorta az utamba. Aztán meggondoltam magam. Flórát magam alá fordítottam és egyből szélesebbre tárta a lábait, ezzel utat engedve nekem. Csakhogy fölé helyezkedtem, de még nem hatoltam belé. Vad csókot adtam a szájára, majd édes bőrét finoman harapdálva indultam el a nyakától kezdve.

- Rob… Kérlek… - kéjes hangon könyörgött nekem, de úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna.

- Finom vagy… - rajzoltam köröket az egyik kőkemény mellbimbója köré.

- Akarlak… - nyögések közepette ért el a hangja, mikor éppen a másik mellbimbóját tüntettem ki a figyelmemmel.

- Édes… - újabb és újabb harapásokkal, vagy éppen a bőrét megszívva gyalogoltam végig a testén. - Ízletes…

-  Ne kínozz tovább! – utánam kapott, s ajkaihoz húzott. Nyelveink szilaj csatáját hamar követte az egymásba forró testünk.

A kéj, a szenvedély és a gyönyör utáni sóvárgásunk elemi erővel tört ránk. Teljesen megszűnt körülöttünk a világ. Nem számított semmi, csak az azonos ritmusra mozgó testek és az extázis. Kikapcsoltam az agyam, és csak élveztem a mámort…

„Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.”

(Született feleségek c. film)