32. Menny és pokol

Sziasztok,

repesek a boldogságtól, hogy ennyi komit és természetesen pipát kaptam. Ezért hoztam hamarabb a folytatást. :) Nagyon köszönöm Mindenkinek!

Dona!
imádom a komijaid! a következő fejezet válasszal szolgál, mi történt Robbal, miért viselkedett úgy, ahogy...
bízom benne, hogy továbbra is megörvendeztetsz a komijaiddal. :) siettem, és hogy ne sokat kelljen várnod. :) BUÉK!

Zsuzsi!
hát a boldogság egy kissé távolra került a szereplőimtől. most a háttérben kicsit többről van szó, mint szimpla féltékenység, de a kövi fejezetben mindenre fény derül.
Köszönöm a jókívánságokat! BUÉK!

Kitty!
Rob viselkedésének több oka van, ami kiderül a kövi fejezet.
Zoé és Rob sincs könnyű helyzetben, de Zoé dönt és kitart az elhatározása mellett... elmondhatok annyit, hogy lesz még itt bonyodalom... :)
Vettem a célzást, s megérkezett a fejezet! :)
BUÉK!

Klau!
Zoé fejében is hasonló dolgok jártak. Nos igyekszem minél változatosabb karaktereket hozni. Ezúttal sok tényező együttes hatása miatt lett ilyen Rob...
Zoé nem hagyja magát, talán túl határozott is lesz... BUÉK!

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~
 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

32. fejezet - Menny és pokol




~ Robert ~

Két hete hagytam el újra Los Angeles-t. Már akkor vihar dúlt a lelkemben. Hiszen egy óriási pofonnal ért fel, mikor Zoé egyből kifogásokat gyártott az utazás ellen. A szívem telve volt félelemmel. Őrületbe kergetett a tudat, hogy Zoé nincs velem, mikor éppen csak visszakaptam. Tőle távol kell lennem.

Két nyamvadt hét telt el, s mégis mennyi minden változott meg ilyen rövid idő alatt. Amint Ashley-vel visszarepültünk a forgatásra egy alapos fejmosást kaptunk a rendezőnktől. A kis akciónknak köszönhetően megcsúszott a forgatás, így keményebben kellett dolgoznunk, hogy időben végezzünk. Az eligazítás után rögtön munkába vagyis a díszletbe álltunk. Az egyik szünetben az egész „család” minket faggatott. Nem meglepő módon aggódtak érte. A szívem átjárta a melegség, hiszen tényleg egyre inkább családként gondolok rájuk. S többen nem értették, hogy hol van Zoé. Miért nem hoztam magammal. Ez valahol engem igazolt, a tudtukon kívül adtak nekem igazat, csakhogy Zoé-t mégsem tudtam rávenni, hogy velem jöjjön. Lehettem volna erélyesebb, de igazság szerint nem kényszeríteni akartam, mert az biztos, hogy semmi jóra nem vezetett volna. Egy lehetőséget adtam, amivel Ő úgy döntött, nem él.

Elkeseredtem, és elbizonytalanodtam. Most először nem a féltékenységem befolyásolt. Kétely gyötört Zoé-t illetően. Szerettem Őt, de már nem voltam teljesen biztos eme érzés viszonzásában. S amúgy is labilis lelkiállapotom mellé még hallgathattam Kristen megjegyzéseit. Először nem tudtam eldönteni, hogy direkt mondta vagy végig sem gondolta a megnyilvánulásait. Nem tudtam rákérdezni, mert folytatódott a munka. Az agyam azonban tovább zakatolt. Ezzel csak azt érte el, hogy még jobban felidegesített. Még nagyobb kételyt idézett elő.

Éjszakákon át nyugtalanul forgolódtam az ágyban. – Miért nem mondott igent az utazásra? – tettem fel újra a kérdést, de csak önmagamnak. Többféle választ fabrikáltam, de egyik sem illett a képbe. Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképp semmiről sem beszéltünk. Veszekedtünk és szeretkeztünk. Mindössze ennyire szorítkozott az együtt töltött időnk. Zoé semmit sem mondott el arról a rohadt két napról, mikor halottnak hittük. – Hol volt egyáltalán? Kivel? – újabb kérdések válasz nélkül. - Nem! Nem tett semmit. Nem lehetek féltékeny. – próbáltam magamra parancsolni. Elgondolni könnyű volt, azonban az élet erre rácáfolt.

Hogy ne legyek féltékeny, ha mindenhonnan olyan képek, hírek bukkannak fel, melyek épp okot szolgáltatnak a féltékenységre. S egyre megalapozottabbnak láttam, az elméleteim. Állandóan Lucas. Lucas. Mindenhol ott volt. A magazinok, és pletykalapok ontották magukból az újabb és újabb híreket, információkat. Nem foglalkoztam volna velük, ha nem a szerelmem lenne terítéken. A fotósok szinte minden pillanatban valami friss képpel álltak elő Zoémról. A legjobban az a ficsúr bosszantott, Zoém, az én szerelmem körül legyeskedett állandóan. Az egyik ilyen képet csodáltam cigiszünetben, mikor Kristen huppant le mellém a kommentárjait persze nem tudta lenyelni. A megjegyzései egyre konkrétabbak lettek.

- A kurva életbe! Elegem van, mond meg mi a bajod! – sziszegtem mérgesen kolléganőm felé. Majd elszívtam a sokadik szál cigarettámat. Betelt a pohár az állandó piszkálódásával.

- Azért, hogy én legyek a bűnbak? – nézett rám hüledezve. – Csak azért, mert te nem veszed észre a nyilvánvaló jeleket? – nyugodtan felelt enyhe iróniával.

- Mi a pokol? Mi a francról beszélsz? Milyen nyilvánvaló jeleket? – értetlenül figyeltem. Kis híján robbantam.

- A barátnődről, ha még mindig az… - ez meg mit jelent? Egyáltalán nem lettem nyugodt a szavaitól, sőt csak még idegesebb lettem. – A barátnődről, ha még mindig az… - Hát igaz volna? Lucas elérte a célját? Elvette tőlem a szerelmem? Ezért nem akart velem jönni?

- Zoé??? – fájdalmasan nyögtem fel, mert a kirakós aprócska darabkái a helyükre kerültek. S az összkép egy cseppet sem nekem kedvezett. Ennyi lett volna?

Hosszú percekig csak magam elé bámultam. Üvölteni, törni és zúzni szerettem volna, hogy a lelkemben lévő fájdalmat kiöljem. De még megmozdulni se volt erőm. A csendet Kris törte meg. Elkezdett hadoválni valami testbeszédről, egy korábbi, rólunk szóló cikkről. Viszont csak a képet bámultam. – Ő nem, ő soha nem csalna meg. Kizárt. Annyi mindenen keresztül mentünk, veszekedtünk, vitáztunk, és vádoltuk egymást, mégis megbocsátottunk, továbbléptünk. Nem ronthatok el mindent a féltékenységem miatt. De akkor is, miért nem jött velem? – Vesztemre mégis lassan értelmet nyert minden. – Tényleg megtette. – A pokol legmélyebb bugyrában éreztem magam. – Hogy tehette? Elárult. Csak szórakozott velem?

A kezdeti csalódottságom után a düh, a harag jelentkezett. Sértett büszkeségem azt súgta, ha Ő megteheti büntetlenül, akkor én miért ne. Először csak a gondolattal játszottam. A hotelszoba félhomályába burkolózva üres üvegek társaságában. Egyetlen szerencsém az volt, hogy másnap csak később kellett megjelennem a forgatásra. A forgatást most sokkal idegesítőbb éreztem. Kris elég sokat lógott velem, megint. Nem zavart, sőt örültem neki. A felvételek alatt egy-két csók kicsit tüzesebbre sikerült, mint kellett volna. Igen, smároltunk, a vállamon a kisördög legyőzte az angyalom, és emellett még a harag tombolt bennem. Jogosnak éreztem, de ennél tovább nem mentünk. Valahogy mindennek ellenére szerettem Zoét.

A két hét alatt megcsappantak a hívások száma. Aztán a hülye pletykák miatt egyre kibírhatatlanabbak lettek a napok. Rengeteg fölös energiám volt, amit csupán egyetlen módon tudtam volna levezetni. Egy kiadós ágytornával. Minden gondolatom az ágy, a szex körül forgott. Főleg, hogy eléggé ráhangoltak a felvételek is. Éppen azt a jelenetet vettük, mikor filmbeli szerelmem a szeretkezés miatt kezd el alkudozni, majd hevesen csókolózunk az ágyon elhelyezkedve és végül megkértem a kezét. Nekem ugyan meg kellett állítanom, de az agyamnak lehetetlennek bizonyult itt megállni. Végem volt. Kész ennyi. Elvesztem.

Ráadásul Kris totál hűen alakította a szerepét. Sőt olykor direkt hozzám dörgölőzött, véletlennek álcázott mozdulattal ért hozzám. Úgy csinált, mintha nem direkt csinálná, pedig tudtam.

A rendező hangja szivárgott el a fülemig. Végeztünk mára. Lekászálódtunk a díszletül szolgáló ágyról. Rohamléptekkel száguldottam a lakókocsimhoz. Idegesen néztem jobbra, balra, de Dean-t sehol sem láttam. Berobbantam a lakókocsiba, leszórtam a jelmezem. Váratlanul megérkezett Kristen. Kopogás nélkül jött be. Csak annyira volt időm, hogy ránézzek. Egyből elkapott, s vadul csókolni kezdett. Először a meglepetéstől mozdulatlanná dermedtem.

Vadul csókolt, apró kezei simogatva bejárták a testem. A nadrágon keresztül izgatott, s hámozni kezdett a nadrágomból. Fel sem fogtam, mi történik kettőnk között. Aztán a villám csapott belém. Eltávolodtam tőle, egyszerűen képtelen voltam megtenni. Nem, nem bírtam megcsalni Zoét. A rohadt életbe, mit csinálok. Még mindig szeretem. Szeretem.

- Én Zoét szeretem. – nyögtem ki. Akármi járt a fejemben, akármilyen harag munkált bennem. Szerettem Őt. Nagyon szerettem, s ettől csak még dühösebb lettem önmagamra.

- Hülyét csinál belőled… Nyíltan csal ország-világ láttára… - Kris felkapkodta a cuccait, aztán a kivágódó ajtó után leszaladt a lépcsőn s otthagyott. Utána akartam menni, megmondani, hogy nincs igaza. De már nem tudtam, mi igaz és mi nem. Csak most eszméltem rá a hiányos öltözékemre, ez pedig megakadályozott. Káromkodtam egy sort. Undorodtam magamtól. Az ajtóban megtorpantam. Dühös és mérges voltam magamra. Önmagam hibáztattam. Aztán vezettem le a feszültségem, aki nem ártott nekem.

- Csakhogy előkerültél! – mérgelődtem tovább. – Végre! Ha befejezted a csajozást, talán indulhatnánk. – Egy vöröset ölelgetett. Még a saját testőröm is könnyen becsajozik, holott felesége és gyerekei vannak. Tökéletes családja van, erre mindent képes kockára tenni. Zoé jutott eszembe, és az hogy majdnem megcsaltam. Felvettem egy pólót, összeszedtem a maradék holmim, s minél előbb el akartam hagyni ezt a helyet.

- Nem rossz! Formás. Felőlem hozhatod. – néztem végig azon a nőn. Nem veszi észre Dean kezén a gyűrűt? Ezt a cafkát nem is érdekli. Ha a mai nap még nem volt elég szar, erre ez a ribanc még felpofozott. Még soha életemben nem kaptam ekkor pofont. Még a kocsmai bunyóban sem. S otthagyott minket csaj.

- Ezt miért kellett? Miért vagy bunkó? – Dean szavai megleptek.

- Ez csak egy cafka… - nem győztem dörzsölgetni a képem, tuti meg fog látszani a keze nyoma. – Úgyis csak az ágyamba akarna belemászni. Miért ne? Tüzes vadmacska… kimerítő, de élvezetes lehet vele a szex… Legalább a számát megszerezted? – Most már csak azért is bántani akartam. Tapló módjára hoztam tudtára a véleményem, halálbiztos voltam benne, hogy meghallotta.

Dean megnémult, de szúrós pillantásokkal méregetett. Nem érdekelt. Már semmi sem érdekelt. Elhagytuk a stúdiót. Előtte ismételten millióan várakoztak. Sikítoztak. Legszívesebben üvöltöttem volna, bele az arcukba, ahogy ők teszik minden egyes alkalommal. Láthatóan Dean megharagudott rám, mert egész úton csendben ült. Még csak szóra sem méltatott. Hotelbe érve megint ugyanabba nőcskébe botlottunk. A többiek csak mosolyogtak, ahogy éppen Kellant ölelgeti. Eldurrant az agyam.

- Tessék, itt a bizonyíték, hogy igazam volt. Ez csak egy ribanc. Már megvan az új áldozata… - nem bírtam ki, elröhögtem magam az arcuk láttán. Döbbenten néztek rám.

- Most mi van? – csendesedett el a nevetésem.

- Tudod, az van… - fordult szembe velem az a cafka. Levette a parókát és szerelmem ismertem fel benne. – Csak a képzeletem játszik velem. – Kikerekedett szemekkel bámultam rá. – Hogy voltam olyan hülye, magamat okoltam, hogy nemet mondtam az utazásra. Majd két héten keresztül azért hajtottam, hogy eljöhessek hozzád. Erre bunkó, tahó beszólásaiddal megalázol, megbántasz. Arról nem beszélve, hogy megcsaltál. Hát ez van!

- Minden szavam igaz volt. – felhúzott egy pillanat alatt. Még ő csinálja itt a cirkuszt. Mikor kitudja, hogy a külön töltött idő alatt kivel csalt meg. Jobban mondva a kis Lucas-szal csal folyamatosan. – Minek akkor ez a maskara?

- Te nagyon hülye vagy… - Kellan csapott a homlokára. Egy mosolyt kapott, mire csak felhorkantam. Persze most meg itt bájolog a szemem láttára a haverommal.

- Azért, mert ha nem vetted volna észre azok az átkozott fotósok mindenhova követnek… Nemcsak téged, de engem is. Részben azért, mert a barátnőd vagyok még – mikor kimondta az utolsó szót, azt hittem menten összesem. Szíven szúrt az az egy szó. – Másrészt a munkám miatt… Neked szerettem volna meglepetést, de még attól is elment a kedvem, hogy egy légtérbe legyek veled… - mégsem bírtam befogni a szám.

- Most aztán vérig sértődtem, majd Lucas megvigasztal vagy Roy. – a hülye féltékenység, a düh elvette a maradék eszem. Ahogy kimondtam, már tudtam, hogy a képletesen kiásott síromnál ezek a szavak az utolsó lapát földet jelentették.

- Nem tudom, mi a pokol történt két hét alatt… Gratulálok, megmutattad, milyen vagy valójában. Egy undorító féreg, és még téged neveztelek a páromnak. Nem ilyen embernek ismertelek meg, azt hittem, hogy te más vagy... Egyszer s mindenkorra megtanultam a leckét. Néhány óra alatt sikeresen leromboltál mindent. Megkönnyítem a dolgod, kimondom: vége! – kiabált, én meg kapkodtam a fejem. - Jól értem, amit mond? Vége? Kimondta? – S mintha a világ végét jelentette volna be, valami helyrekattan a fejembe. Rájöttem, mekkora kretén vagyok, jól elbasztam mindent.

- Zoé, kicsim! – megvilágosodtam. De hiába, ellökött magától.

- Ne, nem! Ne szólíts így! Nekünk innentől kezdve nincs közünk egymáshoz! Szabad vagy! – eltaszított magától.

- Zoé! – léptem mellé, megfogtam a kezét. Remegtem a bocsánatáért, de már késő volt.

- Eressz el! Ne érj hozzám! Dean, ha megtennéd, visszaadod a csomagjaim. Sajnálom, de képtelen vagyok tovább itt maradni… - szótlanul bólogatott a körülöttünk lévők.

- Hova készülsz? – kapottam el ismét a karját.

- A reptérre. Nincs értelme tovább maradnom. Már megmondtam, szabad vagy! Semmi közünk egymáshoz! – nem vesztegette az időt. Dean vitte ki a reptérre.

Otthagyott. Elhagyott. S mindent csak magamnak köszönhetek. Magamnak és a beteges képzelgéseimnek, a féltékenységnek. Mit tettem? Bántottam. Megaláztam. Barom voltam. Mitől egész életemben a legjobban rettegtem, bekövetkezett. Szereztem némi tapasztalatot, korábbi barátnőm is hagyott el, azonban az közel sem fájt ennyire. Zoé a távozásával a szívem is elvitte. Hisz már korábban neki adtam, azonban a sajátját visszavette. Zoé megfosztott a szívétől, a szerelmétől, önmagától…

A barátaim, a családom sem kímélt. Megszidtak és kioktattak a hülye viselkedésem miatt. Igazuk volt, tényleg. Az első sokk miatt alig tudtam végiggondolni, mit kell tennem. Abba sehogy sem bírtam belenyugodni, hogy tényleg elveszítsem. A forgatás miatt azonban meg volt kötve a kezem. Többnyire telefonon próbáltam utolérni, de hiába, nem válaszolt. Próbáltam a barátaim rávenni, hogy felhívják. Ők sem jártak sikerrel. Sarah-ra gondoltam, hogy talán érdemes lenne beszélnem vele. Végső elkeseredésemben tárcsáztam a számát, de semmit nem tudott Zoéról. Különös, hiszen nagyon jóban voltak. Lehetetlen, hogy őket kihagyta volna ebből az egészből. Ugyanakkor az ügynökség szerint szabadságon van szerelmem. Akit a föld nyelt el, vagy legalábbis megtett mindent, hogy senki se érje el.

Két hetet főttem a saját levemben, még a munka is pocsékabbul ment. Mintha ennyi nem lett volna elég, az egész világot ellepte a szakításunk híre. Levegőt kapkodva hívtam fel Steph-et, magyarázza már el nekem, mi a franc történt.

- Steph, mi ez az egész? – utaltam a hírekre. Igyekeztem mélyeket lélegezni, hogy megőrizzem a nyugalmam.

- Szia Rob! – Steph hangjában valami furcsát fedeztem fel.

- A kérdésemre felelj! Mi ez?

- Zoé hivatalos közleménye. Nem tudtam megakadályozni. Rob, hidd el, próbáltam! De muszáj volt belemennem, mert ha nem én, akkor valaki máshoz fordul. Mondtam, hogy beszéljétek meg… De nem hallgatott rám… Sajnálom…

Még inkább beszélni szerettem volna Zoéval. Az összes létező módon próbáltam bele kapcsolatba lépni: telefonhívások tucatja, hangposta és szöveges üzenetek, e-mailek nap, mint nap. Az irodát elárasztottam virágokkal, ajándékokkal, mivel a lakásnál senki nem vette át őket, így oda továbbküldték.

A végső döfés akkor kaptam, mikor egy boríték érkezett a nevemre. Benne voltak a lakás papírjai, a szerződések és Zoé kulcsai. Most már be kellett látnom, hogy nincs értelme tovább küzdeni. Feladtam. „Megünnepeltem” az elmúlt időszakot egy kiadós berúgással. Soha életemben nem voltam ennyire részeg. Csak a srácoktól tudom, hogy szó szerint úgy kellett nekik összekaparniuk az egyik kocsmában.

A forgatás végeztével első utam Los Angeles-be vezetett. A lakásunkból eltűntek Zoé cuccai. Az összes. A szívemben ismételten éles fájdalom hasított, főleg a hálószobánkba lépve. Eszembe jutott az első és az utolsó közös éjszakánk ebben a lakásban. Mindkétszer forró szeretkezésben volt részem, s az emlékek hatására kellemes bizsergés járt át. Az viszont, hogy szerelmem lemondott, sőt már ki is költözött ebből a lakásból, bizonyította, lezárta a velem folytatott kapcsolatát. Felkászálódtam az ágyról, ahol eddig ültem, s kimenekültem a lakásból. Az ajtóból visszanézve az első nap képe kúszott szemeim elé. A meglepetés okozta öröm, ami Zoé arcán, szemében tükröződött. Most is magam előtt láttam Őt. Nem bírtam elengedni…

~ ~ O ~ ~

Egymást váltották a napok, a hetek, a hónapok. Borzalmasan éreztem magam. Sehogy sem tudtam túltenni magam a szakításon. Akármit próbáltam, semmi sem működött. Zoé döntött, mely döntés mellett kitartott. Nem hatotta meg semmi. Eltűnt, felszívódott, megtett mindent, hogy kiiktasson az életéből. Nekem ez nem ment, még mindig szerettem.

A vancouveri forgatás után szabadságot kaptam. Londonba, a családomhoz menekültem. Úgy gondoltam, talán ők jó hatással lesznek rám, segítenek átvészelnem ezt az időszakot. Visszahúzódtam, szinte remete életet éltem. Nem buliztam, nem szórakoztam, csak csendben ücsörögtem valahol, esetleg zenélgettem. A barátaim sem tudtak kimozdítani a depresszióból. Béke és nyugalom vett körül, mivel semmi életjelet nem adtam magamról, így a fotósok és a rajongók sem tudták, hol vagyok.

Anya volt az én lelki támaszom. Több éjszakát átbeszélgettem vele. Ő volt az én személyre szabott terapeutám. Muszáj volt valakivel beszélnem, ki kellett beszélnem magamból mindazt, ami bántott, ami a szívemet nyomta. Először nehezen ment, mert féltem attól, hogy anya csalódni fog bennem. Csalódik a fiában a viselkedése miatt, és amiatt, mert ők nem úgy neveltek, hogy egyetlen nőt is bántsak. Nem fizikailag, hanem alapvetően egyetlen nővel sem szabad így bánni. Ráadásul pont azzal a nővel viselkedtem ocsmányul, akit a szerelmemnek tartok. Azt a nőt bántottam meg, aki a világot jelentette nekem.

Titkon figyeltem, vártam, és egyből lecsaptam az összes megjelenő hírre, mely akár csak megemlítette Zoé-t. A megjelenő fotókon, interjúkon gyönyörű volt, tündökölt. Az idő előrehaladtával csak még elismertebb lett a szakmában. Dicsérő szavak, elismerések és a legnagyobbak követték minden lépését. Büszke voltam rá, hiszen emlékeztem, mikor mesélt az álmairól s vágyairól. Kristály tisztán emlékeztem mindenre. Rá, az együtt töltött pillanatokra, és a szakításra.

Azonban az sem kerülte el a figyelmem, hogy az összes kép vagy riport, amely Zoé-val vagy a munkájával foglalkozik, rendelkezett egy zavaró tényezővel. Nem volt más, mint Lucas. Mellett volt, átölelte, átkarolta, a kezét fogta. Minden ilyen alkalommal egy-egy savcsepp landolt az amúgy is sebekkel teli szívemen.

A saját hülyeségem miatt Lucas karjaiba löktem szerelmem. Ha akkor tényleg nem is volt közöttük semmi, mostanra ez már biztosan megváltozott. Lucas volt Zoé mellett. Feltehetőleg megvigasztalta. Ökölbe szorult a kezem, de már semmit nem jelentett. Lehet, hogy Zoé könnyedén továbblépett, de képtelen voltam rá.

A múló idő alatt visszarázódtam az egykori életembe. Élveztem a nyugalmat, mely körbevett. S szenvedhettem anélkül, hogy bárki látványosságot csinált volna belőlem. Annyira megszoktam, hogy újra otthon vagyok. Nem olyan volt, mint régen, de mégis. Most csak hárman voltunk. Anya, apa és én. Hiányoztak a nővéreim is, de ettől függetlenül a családi hangulat rabul ejtett. Vissza sem akartam menni.

Elérkezett a következő forgatás, mégis vissza kellett mennem Los Angeles-be. Kibúvókat kerestem, azonban Steph túl kitartónak bizonyult, illetve hatásos fenyegetéseivel elérte, feltegyem a seggem a gépre. Elég hosszú idő után jelentem meg nyilvánosság előtt. Elég nagy port kavart az utazásom. A Heathrow-n eddig nem látott tömeg lesett. Ez csak tovább fokozódott, mikor landoltam LAX-on. Dean mellé vagy hét másik, tetőtől talpig izomból álló hústorony csatlakozott. Ők vettek körül, de mégis nehezen tudtunk eljutni a kocsiig. A fényképezőgépek folyamatosan kattogtak, a vakuk villogását soha nem fogom megszokni.

Hát ez az ára, hogy híres színész légy. Nesze neked! Az egészben pedig a legrosszabb, hogy mindig körbe vehet sok-sok ember, de te mégis magányos vagy. Mivel a híresség átka, hogy a szerelmi életed terítékre kerül, kibeszélnek, mindaddig megy, míg tönkre nem tesznek.

Megtanultam a leckét, bár súlyos árat fizettem érte. Eldöntöttem, hogy nem követem el megint ezt a hibát…

 Ha olvastál, hálás lennék egy-két szóért, egy komiért!