38. Újabb lépések

Sziasztok,

bocsánat, hogy ezúttal ilyen későre sikerült hoznom az új részt. Kíváncsian várom a véleményeteket!

Minden Kedves Komizónak köszönöm, hogy írt nekem! és a pipákért is hálás vagyok!

Kitty!

sosem hülyeség, amit írsz vagy írtok. Sőt most TE adtál egy remek ötletet :D amúgy a kérdésedre: Zoé bemutatása, illetve a  szülőkkel való ismerkedés szerepelt már (15. és 16. fejezetben), de a szülők még nem lefutott ügy :D

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

38. fejezet - Újabb lépések

- Sajnálom… sajnálom… - Az elhatalmasodó kétségbeesés miatt folyamatosan ismételgettem. Mereven néztem Rob arcát. Remélve, hogy észre veszek rajta valami árulkodó jelet. De semmit nem találtam. Semmi. Egyetlen kósza átfutó érzelmet sem láttam. Elhomályosodott a látásom, s megéreztem a nedvességet az arcomon. Elfordítottam a fejem, ne lásson így.

- Semmi baj… Kicsim figyelj rám! Nincs semmi baj… - a mutató ujját az állam alá csúsztatta, úgy emelte maga felé a fejem. Az arcomat a tenyerével borította be, míg az áruló könnycseppet a hüvelykujjával kotorta le. – Szeretlek… Éppen ezért nem sürgetlek… Szeretlek… Várok Rád, ameddig csak kell! – komolyan nézett a szemembe. – Szeretlek. – ismételte meg, majd homlokát a homlokomnak döntötte. Így álltunk, s apránként felfogtam a szavait.

- Várok, még akkor is, ha belepusztulok… - suttogta. Mire elszakadtam tőle, s hitetlenkedve kerestem tekintetét. – Ne nézz így rám! Nem tudod elképzelni, mekkora csábítást jelentesz.. Nem vagy tisztában önmagaddal és a varázsoddal… – huncut mosolyra húzta száját. Míg azon gondolkoztam, mibe verte be a fejét vagy csak megromlott a látása. Visszalépett hozzám, még közelebb, mint volt. Csibészesen néhány milliméterre hajolt az arcomhoz. Csókra számítottam, de az utolsó pillanatban megállt.

- Ha tudnád, mennyire elvarázsoltál… - ujjait végigfuttatta a nyakamon. Beleremegtem. – Imádom a formás alakod… - keze lecsúszott a dekoltázsomba, elakadt a lélegzetem és a szívem is megállt abban a pillanatban. – Nagyobbak és kerekebbek, mint voltak… - Fel sem fogtam, mit csinál. Rob az ajkamra hajolt s megcsókolt.

Perzselt a vágy, a kigyulladás határán táncoltam. Elhúzta a kezét melleimről, de csak azért, mert taktikát váltott. A ruhán vezette végig, míg a ruha szélét el nem érte, majd fellibbentette az anyagot. Csupasz bőrömön éreztem a felfelé araszoló ujjait. Újabb csókban forrunk össze. Még szenvedélyesebb, még hosszabb lett. Rob szakadt el a számtól.

– Ki fogom bírni, mert szeretlek…

A kezét nyújtotta, nem is értettem, mit csinál. Annyira a hatása alá kerültem, hogy már magam sem tudtam, miért állítottam le legelőször. Most már nagyon bántam. Csakhogy most már késő volt. Rob a derekamra csúsztatta a kezét, s így kísért vissza a szobámig. Vártam, hátha történik valami. Akárcsak egy kis esély adódna, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. De nem. A lakosztály ajtaja előtt egy könnyed csókot lehelt a számra. Még csak meg sem közelítette a mai első csókunkat.

- Holnap forgatás után jövök! – újabb csókot adott, valamennyivel mélyebb lett, de ez sem Robon múlott. Nem engedtem, s igen is rendes csókot akartam, amit végülis készségesen viszonzott. Majd sarkon fordult és távozott.

A távolodó alakját néztem, míg a folyosó el nem nyelte. Képtelen voltam még mindig megnyugodni. Pezsgett a vérem, és sehogy sem akart ez az érzés alább hagyni. Nagyot sóhajtva léptem be a szobába.

- Túl hamar visszaértél. – a hang irányába kaptam a fejem. Az erkély ajtóban Kristen cigizett. – De ugye nem vesztetek össze.

- Nem… azt nem… - lemondóan befele csoszogtam a szobámba. Már nem volt, mit tenni. Kristen szó nélkül elnyomta a cigijét és követett.

- Gyerünk, ne húzd már az agyam! Mi történt? – huppant le az ágyamra. Természetesen Lucas cucca volt rajta. A trikó, mely nagyon nagy volt rá a derekára volt csomózva.

- Az elején nem is volt gond… Fenn a lakosztályban elő volt készítve minden… - magyaráztam, míg beléptem a fürdőbe, hogy átöltözzek. Ledobtam a ruhám, s helyette az óriási pólóba és egy sortba bújtam bele.

- Aztán? Mond már! – sürgetett Kris.

- Romantikus vacsora. Annyira hangulatos volt minden. Rob kitett magáért. Zongorázott, majd táncoltunk… - ahogy meséltem, újra átéltem mindent. Ábrándozásom Kris félbeszakította. Nem volt túl türelmes.

- Aztán? Te csak húzod az agyam! – vágta hanyatt magát Kris. – Gonosz nőszemély! – kuncogva helyezkedtem el az ágyon.

- Jól van… jól van... Csókolóztunk. A szakítás óta és újratalálkoztunk óta most először…

- Hol itt a baj? – könyökölt fel Kris. Értetlenül várta a válaszom.

- Rob továbblépett volna… túl nagy lépést várt… - lehajtottam a fejem. – De arra egyáltalán nem voltam kész, hogy vele töltsem az éjszakát.

- Valahol megértem… egyetértek veled… - a mondat azonban félbe maradt. Kris túlságosan is elgondolkozott. – De ugye nem képzeltél be semmi hülyeséget, ami miatt nem… szóval nem léptetek tovább… Gyönyörű vagy, nehogy már valami idiótaság miatt ne legyetek boldogok…

- Aha, hatalmas bálna… - motyogtam, de Kris meghallotta. Nem bírta ki és egy kispárna landolt a képembe.

- Nah, erről a hülyeségről beszéltem! – szörnyülködött el. Színpadiasan és már csak az én felvidításomra is eltúlzott gesztusokkal hüledezett tovább. Elérte, mert először csak megmosolyogtatott utána meg megnevettetett.

- Rob hogy reagált rá? Mármint, hogy leállítottad… - vette komolyabbra a hangját új barátnőm.

- Azt mondta, hogy vár… - kicsit belepirulva tettem hozzá a folytatást - még akkor is, ha belepusztul… - együtt kuncogtam Kris-szel.

Egyáltalán nem voltam sem álmos, sem fáradt. Így inkább Kris-t kezdtem el faggatni. Mesélt az új szerepéről, amit nagyon szeretne eljátszani. Olyan lelkesedéssel, sőt odaadással magyarázott, hogy öröm volt hallgatni. Rokonszenv csak még inkább fokozódott bennem. Kris is annyira szereti a munkáját, mint ahogy én az enyémet. Álmosan Lucas kukucskált be a szobába. Viccesen ezer fele állt a haja. Csak egy alsó volt rajta, így megcsodálhattam a tökéletesen kidolgozott hasizmát.

- Hát itt vagy? Csak egy cigiről volt szól… - csoszogott beljebb. Kris felpattant az ágyon, s onnan egyből Luc nyakába ugrott. Kris pille súlya meg sem kottyant a férfinek.

- Drágám, minden oké? – nézett rám Lucas, míg Kris a karjaiban ficánkolt. Addig helyezkedett, hogy a lábait Luc dereka köré csavarta. Azok az apró kezek, pedig a férfi nyakába kapaszkodtak.

- Persze, csak egy kicsit beszélgettünk… - kacsintottam Krisre, aki buzgón bólogatni kezdett.

- Már mehetünk is! Jó éjt Zoé! –integetett Kris vissza az ajtóból.

- Jó éjt Zoé! – köszönt el Luc.

Egyedül maradtam a gondolataimmal és a kalapáló szívemmel. Elég csak Robra gondolnom, hogy mit csinál vagy alszik-e már, s a szívem egyből meglódul. Főleg úgy, hogy a csábító szavait képtelen vagyok kiverni a fejemből. - Tényleg ennyire tetszem neki? – Valahogy olyan hihetetlen, bár tény a meggyőzésemre választott módszere nagyon is hatásos volt.

- Hát picúr az apuci nagyon beveti magát, hogy kibékítse a mamit… - simítottam végig a pocakomon, mire a pocaklakó egyből rugdosni kezdett. – A mami már totálisan odavan érte…Szeretem az apukád… - azt a bizonyos szót viszont még nem mondtam ki Robnak. De hamarosan eljön az ideje.

Összeszedtem a szétdobált párnákat, majd elhelyezkedtem az ágyon. Nem volt egyszerű megtalálni az a pozíciót, ami kényelmes mindkettőnknek, és lehetőleg semelyik tagom nem fog megfájdulni reggelre. Miután elhelyezkedtem utat engedtem az engem ostromló képeknek, s egy csodálatos álomba csöppentem.

Ragyogó napsütésre ébredtem. A napsugarak gyengéden simogatták a bőröm. Egy kicsit nyújtózkodtam, majd az ablakhoz léptem. Teljesen elhúztam a függönyöket, hogy még több napfényt engedjek be a szobába. Az előző nap hallott dalt dúdoltam. Önkénytelenül újra és újra kezdtem, míg készülődtem. Egy darabig semmilyen zajt nem hallottam, majd barátaim beszélgetése és Kris nevetése szűrődött be. Mire kiértem hozzájuk, már addigra a reggelit is felhozatták.

Vidám hangulatban ültünk le reggelizni. Míg falatoztam, addig a szerelmes párt figyeltem. Mindketten fülig szerelmesek voltak egymásban, látszott rajtuk. Egymásnak adtak, vagy éppen elcsentek egy-egy falatot. Mégis a gyengéd csókok voltak, a legjobbak. Egyszer csak Kristen felpattant, aztán óriási mosollyal és még nagyobb virágcsokorral tért vissza.

- Ezt reggel hozta a lovagod. Kártya is van! – rakta le elém.

- Legyetek jók és kívánjatok sok szerencsét! – kapta fel a cuccát Kris. Gyors csókot nyomott Lucas szájára. – Meg kell kapnom a szerepet! – aztán már csapódott mögötte az ajtó. Magamban sok sikert kívántam neki. Drukkoltam neki, mert tudtam, mennyit jelent neki a szerep.

Egy magával ragadó vörös rózsacsokrot bűvöltem. Keresgéltem, merre lehet a kártya, elbújt a hatalmas rózsafejek között. Megtaláltam, akkor vágyakozva vettem a kezembe a lapocskát. Nem sok minden szerepelt rajta, de annál többet jelentett. Rob jellegzetes kaparásával ott áll a legfontosabb szó.

„Szeretlek,

Rob”

A kártya hátoldalán még egy aprócska üzenet várt rám. Mégpedig egy újabb vacsorameghívás. Ezúttal a szobájába hívott, mivel feltűntette az üzenet végén a szobaszámát. Ez a szám nem egyezett meg a tegnapi lakosztály számával. Az izgatott várakozás lett rajtam úrrá. Már előre sejtettem, ha Rob úgy beveti magát, mint előző este, akkor bizony fantasztikus éjszakában lesz részünk. Nagyokat dobbant a szívem. Addig azonban még túl sok időm volt, bár akkor kellőképp fel tudok készülni.

- Zoé, tudnál nekem segíteni? – zökkentett ki Lucas a mélázásomból. – Nem tudok dönteni… Túl jól sikerültek a sorozatok… - terített le elém vagy két tucat képet.

Aztán két perccel később már hozta is a laptopját. Valóban ritkán látni ennyire jó fotókat. Az előkészített tervek valahogy mégsem passzoltak a képekhez. Lucas előkereste a vázlatokat és a korábbi terveket. Aztán összedugtuk a fejünket, hogy mit lehet ezekből kihozni. Teljesen belemerültünk, olyannyira, hogy az órát nem figyeltük. Gyümölcsöt majszolva raktam össze egy hirtelen ötlettől vezérelt tervet. Luc először furcsán méregette, majd két fotó kicserélésével elnyerte a tetszését.

A telefon pont rosszkor szólalt meg. Éppen a gondolatsor közepén jártunk. Mint kiderült Lucasnak hoztak egy csomagot. Azzal a kikötéssel, hogy személyesen kell átvennie. A férfi csak somolygott, mikor elindult lefele. Gyorsan befejeztem a projektet és mentettem. Elégedetten dőltem hátra. Hasznosnak éreztem magam. A pocaklakónak meséltem, mikor kopogtattak.

- Helló Szépségem! – támaszkodott az ajtófélfának szerelmem. – Remélem hiányoztam? – kacsintott rám. Beleremegett a lábam.

- Rob… - épp csak kinyögtem, mert az ajkamra hajolt. Lendületesen, de mégis gyengéden csókolt. A karom automatikusan a nyakába vándorolt. Rob egyre jobban belelendült a kényeztető simogatásba.

- Zoé Miranda Decker – megállt bennem az ütő. Egyrészt a hanghordozás miatt, másrészt a teljes nevem miatt. Úgy rebbentünk szét, mintha csak csínyen kaptak volna bennünket. Soha senkinek nem árultam el a középső nevem, csak ha nagyon muszáj volt. Nagyon nem szerettem, ha úgy szólítanak. Apa családjából szinte mindenki folyton Mirának becézett.

- Miranda? Tényleg ez a középső neved? – mosolyodott el Rob. Eddig nem került szóba, és a Zoét is sokkal jobban szeretem. Teljesen figyelmen kívül hagytam Robot, mert a hang irányába fordultam.

- Anya? Apa? – a nyitott ajtóban álltak a szüleim. Annyira belefeledkeztünk egymásba, hogy még az ajtót sem csuktuk be. – Örülök nektek…

- Anna, Friedrich… Jó napot! – vette elő Rob a komolyabbik énjét. – Régen találkoztunk…

- Robert… - biccentett Rob felé anya – Édes lányom, nem akarsz elmondani valamit? – fonta karba a kezét bosszúsan. Megnémultam. Válaszra várt, de per pillanat azt sem tudtam, hogyan tálaljam a nyilvánvalót.

- Drága, köszi a segítséget! Közben pont hívott Josh… - lépett be a szobába Lucas. – Mintha nem lettünk volna így is éppen elegen. – Természetesen szüleim még inkább megdöbbentek. – Sziasztok! De rég találkoztunk! – Lucas hamar visszanyerte a lélekjelenlétét és kedvesen üdvözölte a szüleimet. - Anna egyre szebb vagy… – ölelte meg anyát Luc. Hízelgett a komisz.

- Szerbusz Lucas! – adott két puszit anya. – Te semmit sem változtál. Még mindig szívdöglesztő vagy.

- Lucas. – fogott vele kezet apa, majd megropogtatták egymás vállát.

- Szóval, gyerekem… Mikor akartál egyáltalán szólni, hogy nagyszülőkké léptettél elő bennünket? Egy kisbaba! – a kezdeti bosszús hang csak tettetett volt. Nem bírta sokáig, mert egyből a karjaiba zárt. Anya velem együtt örült a babának. Apa viszont gyanúsan méregette Robot és Lucast. A tekintete a két férfi között járt.

- Apa, ne gondolj semmi rosszra! Még mindig Rob a párom… Az ő gyerekét várom… - váltottam át németre csakis apa kedvéért. Közelebb sétáltam hozzá. Hozzábújtam éppen úgy, mint rég. Imádta, mikor kicsiként nála kerestem védelmet, vigaszt vagy nyugalmat. Sokat utazott, s emiatt gyakran nem volt velünk, de mindig tudtam és mindig elmondta, mennyire fontosak vagyunk neki. Ezt pedig bebizonyította, mikor két utazás között elég hosszú időt töltött velünk.

- Csak az számít, hogy boldog legyél. – nyomot egy puszit a homlokomra.

- Hidd el, boldog vagyok! – elengedett. Csatlakozott anyához, aki éppen Lucast fagggatta.

- Szóval mit nem tudok még? – araszolt közel hozzám Rob és úgy suttogott nekem. Érzéki és csábító volt a hangja.

Ezt a pillanatot választotta Kristen is az érkezésre. Úgy robbant be a szobába. Az első dolog, ami kibukott belőle: „enyém”. Körbepillantott, s nekiiramodott. A szüleim megdöbbenve nézték végig a jelenetet, ahogy Kris megérkezett és egyből Lucas nyakába ugrott. Forró csókokat váltottak. Amint levegőt kapott Kris folyamatosan zengte a „megkaptam” és az „enyém lett” szavakat.

- Helló Rob! Te itt? Miről maradtam le? – nézett végig az egybegyűlt társaságon.

- Kristen, Lucas barátnője. – vettem kézbe a dolgokat. Míg Luc talpra állította a felettébb boldog színésznőt. – Kris, szeretném bemutatni neked a szüleim.

Kezet ráztak. Aztán Kris Lucas oldalához simult. Úgy beszélgettek tovább. Akartam figyelni, s egy darabig követtem a beszélgetést, elvette az eszem a szorosan mellettem álló személy. A puszta jelenléte olyan hatást gyakorolt rám, hogy alig bírtam magammal.

- Ez egy olyan nyugodt napnak indult… - sóhajtoztam. Rob a derekamra csúsztatta a kezét, majd a pocakomra.

- Nyugalom Édesem, itt vagyok… Bár azt elmondhatnád, apukáddal mit beszéltél? – Rob le se tagadhatná a kíváncsiságát. De nem érdekelt. A mellkasának dőlhettem, s úgy ölelt. Lassan köröket írt le a tenyere a pocakomon. Amit a babánk ficánkolással viszonzott.

– Nem úgy volt, hogy csak este érsz rá? – jutott eszembe a kártyán szereplő parányi üzenet.

- Megléptem az ebédszünetben… Nem bírtam ki, hogy csak este láthatlak.. – elszólta magát. Abban a pillanatban szólal meg a mobilja.

- Oh, ezt most miért kellett? Éhesek vagyunk… - morgolódtam, míg szerelmem telefonált. Egy cseppet sem jó híreket kapott. Erősen ráncolta a homlokát s az orrnyergét masszírozta hosszú percekig. A hanghordozása és a válaszai sem voltak biztatóak. A végére már az összes szempár Robot követte, mert hát jó szokásához híven járkálni kezdett. Aztán megállt, s letette a telefont.

- Bocsánat, de mennem kell… A forgatáson gondok vannak… Zoé, kicsim, - két keze közé fogta a kezem, s szemében megbánás tükröződött. - Sajnálom, de úgy néz ki, hogy ugrott a mai esténk… Éjszakai forgatás lesz… - nem akar összejönni az este. Most már mélységesen bántam a tegnapi döntésem.

- Semmi baj. Menj, el ne késs! Puszilom Reese-t és a többieket! – mi mást mondhattam volna neki.

- Átadom! – majd végre megcsókolt. Per pillanat kicsike kárpótlást jelentett a csókja, vagyis csókjai, mert még az ajtóban is csókolóztunk. Nehéz volt búcsút venni tőle úgy, hogy csak másnap láthatom, pedig rendesen ráhangolódtam az estére. Becsukódott az ajtó, s onnantól kezdve inkább csak testben voltam jelen, mert a gondolataim, a lelkem Robnál jártak.

Anyáék is látták rajtam, hogy „használhatatlan” vagyok bármiféle komolyabb beszélgetéshez. Mert a váratlan és meglepetésszerű jövetelük arra engedett következtetni, hogy nem ok nélkül jöttek. Ama ok viszont elég fajsúlyos lehet, ezért a kötetlen csevejjel egybekötött vacsora mellett döntöttek. Szüleim nem ismerték be, de láttam rajtuk, hogy azért az a repülőút lemerítette őket, így csak a szálloda éttermére esett a választásunk. A vacsora előtt természetesen visszavonultak a szobájukba. Felfrissíteni magukat és átöltözni. Úgy állapodtunk meg, hogy a bárban várjuk meg egymást. Szerencsére ragaszkodtak hozzá, hogy ne csak hárman legyünk. Csatlakozott Lucas és persze Kristen is, aki kicsit feszülten érezte magát, hogy őt is bevonjuk. Somolyogva nyugtattam meg, hogy remek lesz az este, s nem kell a szüleim miatt aggódnia.

Kris ezerrel pörgött, olyan boldog volt, hogy semmi sem tudta volna elrontani a kedvét. Lucas szerelmével együtt örült. Viszont készülődés közben Kris jött be hozzám. Az extra passzos farmerét viselte egy fekete pólóval. Egyszerű, de mégis hozzá illett. Egyetlen dolog volt nem megszokott az pedig a cipője volt. Nem a converse-ét viselte. Hanem fekete magas sarkú volt rajta.

- Szerinted így jó leszek? Mit fognak szólni a szüleid? A francba, mit vegyek fel? – tárta szét a karját.

- Nagyon csini vagy! Tetszik a cipőd… majd talán egyszer újra felveszek olyat… - nagyon rászoktam a lapos talpú cipellőkre, főleg a balerina cipőkre, szandálokra. Nem is hordtam magas sarkút. De nem csak ebben változott az öltözködési stílusom. Amióta gömbölyödöm, azóta egyrészes ruhákat hordok, rövidebb, ami a térdig érőt jelent, vagy hosszabbat, ami meg bokáig ér. Most az utóbbi mellett döntöttem.

Krissel együtt léptünk ki a szobámból. Lucas egyből a karját nyújtotta mindkettőnknek. Így indultuk lefele. Egyszerre a megbeszélt találkozó pontra a szüleimmel. Anya és apa haladt elől, míg az egyik pincér mutatta az utat az asztalhoz. Mi pedig követtük őket. Az asztalfőre apa ült, egyik oldalára természetesen anya, míg a másikra Lucas került. Anya mellett én, míg Luc mellett kedvese ült.

Anyának nagyon megkedvelte Kristen. A szimpátia úgy tűnt kölcsönös, Kris az összes kérdésre válaszolt a maga nyitott és egyedi stílusában. Aztán engem sem hagytak ki, mert minden apró részletet el kellett mesélnem a pocaklakóról, a munkáról és addig csűrték-csavarták a kérdéseket, míg Robra lyukadtunk. Nem sok értelme volt titkolni a dolgokat, hiszen úgyis tudták, mi történt. A Robbal való szakítás óta ugyan otthon nem sokat voltam, két európai munka között egy-egy napot töltöttem Londonban.

Elsőként anya dőlt ki, s így ők köszöntek el először. Úgy beszéltük meg, hogy délelőttöt anyával töltöm, mert apának valami üzleti ügye van. Annyira boldog voltam. Jól sikerült az egész este. Beszélgettük, s méltóképp megünnepeltük Kris szerepét. A szerelmes pár is hamar elvonult. Az ünneplés egy másik módját választották.

Elfoglaltam a szobámba, bekapcsoltam a tévét alapzajnak. Aztán a fürdő mellett döntöttem. Kényelmesen elhelyezkedtem a kádban a finom víz simogatta a bőröm. Túl jó volt a hasonlat, mert egyből Rob ugrott be, hogy ha Ő simogatna úgy. Hiányzott. Nagyon hiányzott, mert már tudtam, mi összetartozunk. Mindeddig Ő bizonygatta, mennyire szeret, s most bizony rajtam volt a sor, hogy ugyanazt megtegyem. A fürdőt követően még egy darabig a csodaszép kilátásban gyönyörködtem. Annyira varázslatosak voltak a fények, magával ragadott a hangulat. De az álmosság legyűrt.

A másnap délelőttöt anyával töltöttem, kettesben. Ahogy sejtettem egy kicsit sétáltunk, beültünk egy kávézóba és természetesen vásároltunk. Olyan igazi anya-lánya programot hoztunk össze, melyre bizony nagyon régen volt példa. Próbáltam anyától kicsikarni valamiféle magyarázatot, de kikerülte a válaszadást. Aztán a sokadik próbálkozás kudarca után feladtam. Vártam, s percenként bűvöltem a telefonom, valamiféle jelet vártam Robtól. Egy üzenet formájában meg is kaptam az áhított jelet.

„11-re visszaérek a hotelbe! Csók, Rob”

A megadott időpontra már tűkön ültem. Addigra már kétszer öltöztem át, sminkeltem is egy picikét. S úgy döntöttem, hogy elébe megyek, így a hallban várakoztam, hogy végre befusson Rob. Azonban nem jött. A kezdeti lelkesedésem szerencsére lassan apadt. Már majdnem negyed 12 volt, mikor felbuzdult az utcán lévő tömeg. Furcsa volt úgy kilépni az ajtón, de anyával minket megnéztek, de ennél több nem történt. Talán egy vagy két fotós csinált pár futó képet, de aztán ennyivel kimerült a dolog. Továbbra már nem voltunk érdekesek. A mostani villogás egyértelmű jelét adta, hogy mi folyik kint.

S akkor megjelent Rob. Fáradtságtól karikák díszítették a szemét. Az álmosság kiült az arcára. Azonban találkozott a tekintetünk, s egyből felragyogtak a szemei. Szerelem, vágy és mérhetetlen odaadás sütött róla. Felmarkolta a kulcsát, s egyből engem vett célba. Egyből hevesen kezdett dobogni a szívem, ahogy a féloldalas mosolyát megláttam. Rám kacsintott, s az ájulás kerülgetett. Épp csak megállt előttem, s egyből ajkaim után kapott. A szenvedély felizzott a csókban.

- Hiányoztál! – suttogta két újabb s még forróbb csók között. - Hiányoztatok!

- Rob… te is… nagyon… - nyögtem bele a csókokba. Rob szorosan magához húzott. A mellkasán pihenő kezemmel éreztem a kalapáló szívverését.

Nem is tudom, mikor vagy hogy kerültünk a liftbe. Csak az érdekelt, hogy Rob itt van velem, s most már egyáltalán nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Szerelmem olyan mértékben feltüzelt, hogy képtelen voltam észnél maradni. Rob is hasonló állapotban volt, bár kicsit jobban tartotta magát. Izgatottan vártam, hogy végre felérjünk a lakosztályba.

Rob némi bénázást követően nyitotta ki csak az ajtót. Nem bírtam ki kuncogás nélkül.

- Szóval kinevettél? Meg fogod bánni! – iramodott utánam. De nem volt elég fürge, mert sikerült a kanapé mögé érnem. Majd sikeresen a hálóba menekültem. Az ágyra terültem, úgy pihegtem.

- Kegyelem… Kegyelmezz… - hadartam, amint megéreztem a mellettem besüppedő ágyat.

- Most persze könyörögsz. – nem volt hajlandó megcsókolni. Rob a nyakamba hajtotta a fejét. Éreztem a leheletét, majd pedig ajkait a nyakamon. Szemérmetlenül felnyögtem, mert édes kínokat okozott nekem.

- Megkegyelmezek, de csak egy-két pillanat erejéig…

Feltápászkodott mellőlem. Kikerekedett szemekkel néztem rá, mit csinál. Erre csak lekapta a felsőjét, s a fürdő felé indult. Nem szólt többet, én meg nem tudtam megnyikkanni sem. Összefutott a nyál a számban, ahogy a csupasz felső testét figyeltem. Izmosabb lett. Határozottan jól nézett ki, bár még most sem a túlzásba vitt izomkolosszusra kell gondolni. Éppen csak kirajzolódtak a formák. Egyre jobban melegem lett, s nem győztem nyelni az oxigént.

Tényleg nem sokáig hagyott magamra. Csak megmosta az arcát, a kezét. Előbbiről a homlokára tapadó vizes haja, míg utóbbiról a kezében tartott törölköző árulkodott. Nem mozdultam azóta, hogy Ő a fürdőbe ment. Ugyanott voltam az ágyon. Rob mellém dőlt. Most, hogy ennyire közel volt az arca jobban szemügyre vehettem. Fáradt volt, nagyon. A szeme alatt csak még nagyobbak lettek a karikák. Egész éjjel forgattak, s egy percet sem aludt. Nagyokat sóhajtott, de a keze egyből a pocakomra került. Az én kezem sem tétlenkedett. A kissé megnyírt hajába túrtam. A tarkóját, a nyakát simogattam. Kicsit feljebb tornázta magát, lágy csókot váltottunk. A szerelem dominált, mely maga mögé utasította a vágyat, a szenvedélyt.

- Szeretlek… - egy különleges pillanatban szerettem volna kimondani. S csak erősödött bennem a késztetés, hogy ez az a pillanat. Ahogy kimondtam, egyből felszabadult a lelkem. Nem hittem volna, de egész eddig gúzsba kötöttem magam. A szó szoros értelmében szárnyaltam. Ez volt az a vallomás, ami végre kitörhetett. Megosztottam a legfontosabb személlyel, így tényleg nem volt már semmi akadály közöttünk.

- Szeretlek… - viszonozta Rob a vallomásom csillogó szemekkel. Meghatódtam, ahogy rám nézett.

- Szeretlek… - ezúttal együtt mondtuk ki és csókban forrtunk össze…