39. Beteljesülő békülés

Sziasztok,

megérkeztem és már hozom a friss és ropogós folytatást. :D

Köszönöm az összes komit, és most itt válaszok:

Dona!

a két szerelmes végre megkapja, amire annyira vágyik :D

és persze kiderül az is, miért jöttek a szülők :)

Gabó!

örülök neked! és a komidnak is! :)

kíváncsian várom a véleményed a Nagyvárosi Angyalról, mert hát ott is jól megtekertem a szálakat. nagyon megköszönném, ha tényleg írnál pár szót róla. (akár mail-ben)

a karácsonyi novella szívből jövő ajándék volt nektek!

Ria!

örülök neked! és a komidnak is! :) köszönöm a dícsérő szavakat!

a babázást már én is várom, de addig talán még történik egy-két dolog :)

Kitty!

mivel nagyon szerettétek volna, hogy romantika legyen, ezért most van! de ez pont jó, mert így ebben is kipróbálhattam magam, s pont bele illett a történet alakulásába.

megtudhatjátok, miért jöttek a szülők.

Zsuzsi!

elég sok szomorú fejezetet hoztam, és most itt volt az ideje a vidám és boldog részeknek. köszönöm a szavaid!

Klau!

köszönöm, hogy jöttél és komiztál! hálás vagyok a dícséretért!

talán írói elfogultság, de szeretem Zoét és Robot, és ezek a fejezetek közel állnak a szívemhez, mégha néha nehezebben jönnek a szavak, akkor is ;)

Örülnék neki, ha a továbbiakban sem lankadna a lelkesedés, már ami a komikat illeti. :)

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~ 

39. fejezet - Beteljesülő békülés

Rob csókokkal ostromolt. Először összebújva ízleltük egymást, majd mikor már a szenvedélyünk eluralkodott rajtunk Rob fölém kerekedett. Óvatosan és mérhetetlen gyengédség jellemezte a mozdulatait. Már-már túlzásba is vitte, de megértettem. Csak jót akart. Kizártam a terhességemből, így tulajdonképp fontos pillanatokról maradt le. Ugyanakkor a terhességem miatt ennyire óvatos velem.

- Mi a baj kicsim? Nagyon elgondolkoztál? – hagyta abba a csókokkal való kényeztetetésem. Felkönyökölt mellettem. Az arcunk közel volt egymáshoz, mégis a szemébe tudtam nézni. Mindig elbűvöltek a szemei. Annyi mindent képes volt egyetlen pillantásával, a tekintetével közölni. Eszembe jutott, mikor legelőször találkoztam ezzel a tökéletes szempárral.

„Megkezdhettük a beszállást a New Yorkba tartó járatra. Még egy utolsó pillantást vetettem a körülöttem lévőkre, illetve inkább búcsút mondtam Londonnak, Európának. Befele haladtam, mikor egy kisebb tömegre lettem figyelmes. A tömeg közepén, középpontjában egy srác állt, aki pont engem bámult. Gyönyörű csillogó szemei azonnal megbabonáztak. Kár lenne tagadnom, de megtetszettek.”

- Nincs semmi baj… Nem vagy fáradt? Pihenned kellene! Mikor aludtál egyáltalán? – megcirógattam Rob arcát. Beletúrtam a hajába. Bűntudatom lett, ahogy a fáradt szemeit és nyúzott arcát néztem.

- Kicsim, ne aggódj, jól vagyok! – a homlokát a homlokomhoz nyomta. Sejtettem, hogy azért sem fog aludni, pedig egyre inkább látszott rajta a kimerültség. Aggódtam érte, hiszen éppen olyan fontos volt nekem, mint a babánk.

- Itt maradok veled… - váratlanul cselekedtem, így a meglepetés erejével sikerült a hátára döntenem. Felnevetett. A hangja betöltötte a szobát, s melengette a lelkem a vidám nevetése. A mellkasára hajtottam a fejem. – Nem megyek sehova… Itt leszek akkor is, mikor felébredsz… - reméltem, hogy ezzel elérem a célom.

A még mindig gyors szívverését hallgattam. A kezem sem bírt nyugton maradni, mert köröket rajzoltam a mellkasára vagy a hasára, sőt egészen a nadrágjából kilátszó boxer pereméig merészkedtem. Folyamatosan sóhajtozott. Rob keze a hátamat simogatta egy darabig, aztán megállt. Óvatosan emeltem fel a fejem. Csukott szemmel és egyenletes légzéssel feküdt, apró mosollyal a szája szélén. Elaludt. Nem győztem betelni a látványával. Békés és nyugodt volt. Az a férfi, akinek odaadtam a szívem és a lelkem. Meghitt pillanatokat jelentett, s újra hozzá bújtam, míg sikerült nekem is álomba szenderülnöm.

Csakhogy arra ébredtem, hogy éhes vagyok. Korgó gyomorom követelte az élelmet. Lassan és megfontolt mozdulatokkal igyekeztem felkelni az ágyból. Rob békésen szuszogott, s nem akartam felébreszteni. A nappaliból telefonáltam, s rendeltem meg a késői ebédet két személyre. Míg vártam az ebédre, addig tettem egy kis kitérőt a fürdőszobában. Így is előbb végeztem, mint megérkezett volna a pincér. Az ajtó körül sétáltam, ami amúgy jól esett. Aztán végre kopogtattak.

Gyermeki lelkesedéssel fogadtam a pincért. Bizony megéheztem mostanra. Beengedtem, s az asztalra meg is terített. A munkája végzése közben viszont gyanúsan méregetett. Nem értettem az okát. A ruhám és a hajam megigazítottam a fürdőben. Egyáltalán nem passzos ruhában voltam, szóval még a pocakom sem volt feltűnő. Illedelmesen megköszöntem a fáradozását, és a pincér volt, aki gyors távozás mellett döntött.

Mielőtt leültem volna ebédelni, visszamentem a hálóba. Rob még mindig aludt. Megnyugvással töltött el, hogy ki fogja magát pihenni. Az oldalán feküdt az ágy közepe fele fordult. Csendben ültem le enni. Nem szerettem egyedül enni, azonban a szükség törvényt bont. Engedtem a kívánosságomnak, de igyekeztem figyelni az étrendemre. Kellő mennyiségű fehérjét, vitamint, rostot és tápanyagot a szervezetembe juttatni. Evés közben ahogy a szemem körbejárt a lakosztályban jöttem rá, hogy a pincér nem engem, hanem a szoba felfordulását figyelte. Rob egy cseppet sem változott, még mindig szét szórta a holmiját. Így megtaláltam új elfoglaltságot.

Kinyitottam először az erkély ajtaját, hogy bejusson némi friss levegő. Aztán felszedtem a földről a különböző ruhadarabokat. Elsősorban pólókat és ingeket találtam, de egy-két nadrágba is belefutottam. Nem válogattam, egyből a szennyes kupacba halmoztam őket. Bár a nadrágok, illetve az ingek zsebét azért átnéztem, nehogy benne maradjon valami. Egy-kétszer elkövettem azt a hibát, hogy benne maradt a nadrágom zsebében valami, ami bizony a mosás után használhatatlanná vált.

A ruhadarabok mellett Rob a könyveket is szerte hagyta a szobában. Ezeket a dohányzó asztalra gyűjtöttem össze. Az egyik fotelben találtam egy kék lapokra nyomtatott szöveget. Ahogy jobban megnéztem, és belelapoztam jöttem rá, hogy az bizony egy forgatókönyv. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, így felcsaptam és beleolvastam. Elakadt a lélegzetem, annyira megragadta az a pár sor. Mivel végeztem a rendrakással, elég gyorsan, pedig nem is siettem. Így lábujj hegyen a hálóba mentem vissza.

Rob még mindig aludt, s továbbra sem akartam felébreszteni. De nem volt szívem tovább távol lenni tőle, így az ágy szabad oldalán helyezkedtem el. A párnát a háttámlának döntöttem, s ezzel támasztottam meg a hátam. Így kényelmesen elhelyezkedtem. Rob megérezte a jelenlétem, addig mocorgott, hogy közelebb jött hozzám. Az egyik keze tapogatva indult el a lábamon, míg végül a pocakomon állapodott meg. Megcirógattam a kezét, a haját. Aztán felcsaptam a forgatókönyv elejét.

Izgatottan faltam a sorokat. Egyre jobban és jobban magával ragadott a cselekmény. Lenyűgöztek a leírások. S egyre inkább kirajzolódott előttem az egész látványterv, az egész környezet. Kicsit csaltam, mert megnéztem a szereplők listáját. Leesett az állam a szereposztás láttán. De velük együtt lett kerek az egész történet.

- Azt meg hol találtad? – álmos hangon motyogott az éppen ébredező férfi mellettem. Hatalmasat ásított. – Már mindenhol kerestem… Azt hittem elhagytam…

- Kint volt a nappaliban, az egyik fotelben… - felkönyökölt, majd csókra nyújtotta a száját. Édesen mosolygott, ahogy elváltak ajkaink. S a pocakom simogatta, majd olyat tett, amit eddig nem. Puszit nyomott rá, miközben a picúrnak suttogott. Könny szökött a szemembe. Meghatódtam. Hamar eltöröltem a könnyeket, hogy csak a boldog mosolyom maradjon.

- Az egyik fotelben? – kérdezett vissza, mintha valami eget rengető nagy dolgot mondtam volna.

- Igen… Rendeltem kaját… Kicsit rendet raktam… Még mindig szétszórt vagy… - nevettem, míg összecsuktam a könyvet és az éjjeli szekrényre tettem.

- Hogy mit csináltál? – felugrott. Jobban mondva kiugrott az ágyból. Majd rohamléptekben hagyta el a hálót. Még megmozdulni sem volt időm, mert már vissza is ért. Az arca egyre pirosabb, sőt vörösebb lett. Nem igazán értettem, mi ütött belé. – Ezt miért kellett? Terhes vagy, az Istenit! Ki kért rá egyáltalán, hogy rendet rak? A francba, vigyáznod kell magara! – idegesen járkált. Nem tetszett a stílusa, a hanghordozása, de aggódott értem.

- Rob… - nyögtem fel. Nem akart rám figyelni. – Rob… Jól vagyok. Terhes vagyok, de nem halálos beteg. Kifejezetten jó elesett mozogni…

- Biztos, hogy jól vagy? Nem fáradtál el? – végre normális hangon beszélt velem. Az ágy szélén ültem. Odajött hozzám, s mellém ült. – Csak nagyon aggódom érted… értetek… Ti vagytok a legfontosabbak. Szeretlek.

- Szeretlek, de tényleg jól vagyok… - fordultam szembe vele. Nem bírtam levenni a szemem a szájáról. Annyira csábított, annyira hívogató volt, hogy megízleljem.

Egyre gondolhattunk, mert Rob sem húzta tovább az időt. Megcsókolt. A rajtam keresztül futó érzések sokaságát kedves ismerősként üdvözöltem. Először én, majd szerelmem is belenyögött a csókba. Lendületesen csókoltam. Az ajkai kényeztetése után a nyakára tértem át. A kezem végig csúsztattam csupasz mellkasán, elértem a nadrágja peremét. Lefogta a kezem. Rám emelte csillogó szemeit. Mélyen a szemembe nézett, mikor megszólalt.

- Biztos vagy benne? Akarod? Most? – képes volt csak ezért leállítani. Már hogy a fenébe ne akarnám. Már nem volt bennem semmi akadály. Szeretem őt, s egyáltalán nem gondoltam meg magam. Sőt inkább amiatt kezdtem bosszús lenni, hogy ezzel is elpazaroljuk az időnket.

- Még semmiben sem voltam ennyire biztos… - sietősen mondtam, s újult erővel faltam ajkait.

Immár kezem szabadon bejárhatta a mellkasát, kibontottam a nadrágját, hogy mielőbb megszabadulhasson tőle. Aztán átvette az irányítást a szédítő csókjaival. Lassú és gyengéd mozdulatokkal oldotta kis a nyakamban a megkötött anyagot. Simogató mozdulatokkal tűntette el rólam a ruhát. Tökéletes rálátása lett fedetlen kebleimre. Végig döntött az ágyon fölém helyezkedett. Éreztem nekem feszülő vágyát. Végre elszállt minden aggályom, hogy mégsem akar engem. Ajkai csókokkal hintették be a nyakam, s mikor áttért a melleimre szemérmetlenül felnyögtem. Már az apróbb érintésekre is sokkal érzékenyebbek voltak. Levegőért kapkodtam, mert túlságosan jól eltalálta azokat a csókokat és érintéseket.

Bármennyire is Robra koncentráltam, egyre zavaróbb lett a szobába beszűrődő dörömbölés. Nem foglalkoztam vele, de mikor nem szűnt, akkor már Rob is felkapta a fejét. Értetlenül néztünk egymásra. A dörömbölés csak még jobban erősödött. Rob szitkozódva tápászkodott fel. A fürdőbe ment, ahonnan egy köntösben jött vissza. Éppen akkor kötötte meg a derekán, ezzel takarva kielégítetlen vágyát. Morogva indult a hang irányába.

Egy-két pillanatig elengedtem magam. Elterülve az ágyon pihegtem. Majd magamra tekertem a takarót. Gyanús volt, hogy Rob még nem jött vissza. A takaróba burkolva magam indultam kifele. Félúton futottam bele szerelmembe. Egyből megölelt, a fejét a nyakamba temette.

- Úgy sajnálom… Kicsim… El nem tudom mondani mennyire…

- Rob, igyekezz, már így is késében vagyunk! – hallottam meg az ismerős hangot. Dean volt az. A nappaliban toporgott.

- Jól van már! – engedett el Rob egy aprócska csók után. Ezzel azonban remek rálátása lett a testőrnek rám. Bár rajtam volt a takaró, de akkor is kissé kellemetlenül éreztem magam.

– Oh, szia Zoé! Én… nem… tudtam… - a hatalmas testőr is zavarban volt. Minden másra nézett, csak rám nem. Amiért még ha nem is látta, de hálás voltam.

- Szia Dean! Most felöltözök… - intettem vissza a háló felé. S már indultam is vissza. Nem akar nekünk összejönni az együttlét Robbal. Mindig valami megakadályoz bennünket. Vágyakozva sóhajtottam, míg felvettem az imént levetett ruhám.

- Most utoljára történt ez. A hétvégén nem fogsz szabadulni tőlem. – ölelt meg Rob. Hideg áradt a testéből. Pedig már farmer és póló is volt rajta.

- Vigyázz, mert szavadon foglak! – adtam egy csókot a szájára. Hagytam, hogy összepakolja a maradék holmiját, viszont a forgatókönyvét lenyúltam. Eldöntöttem, hogy el fogom olvasni. Végig.

Hárman hagytuk el a szobát. Rob és Dean a forgatásra tartottak, míg a szüleim szobája felé vetem az irányt. Kaptam egy rövid üzenetet Lucastól, bár csak most vettem észre. Elmentek szórakozni és Kris-szel romantikáznak. Szóval egyedül maradtam volna. Csakhogy nem felejtettem el azt, hogy a szüleim érkezésének az okát még mindig nem derítettem ki. Kopogtam, s vártam, hogy kinyíljon az ajtó.

- Szia kincsem! Pont jókor jöttél. – anya egyből megölelgetett.

- Zoé, drágám! Csatlakozol hozzánk? Vacsorázni készültünk. – gombolta be az ingét apa.

- Szívesen. Elmondjátok végre a váratlan utazás okát? – kíváncsiskodtam. Ismét a hotel éttermét választottuk. Már nagyon vártam a válaszokat a kérdésemre. Talán egy icipicit még féltem.

- Nincs semmi baj, drágám. Üzlet miatt repült apád New York-ba. Látni szerettem volna Danny-éket, és reméltem, hogy te is ott leszel. Olyan keveset voltál otthon… Az elmúlt hónapokban… - fogta meg a kezem anya beszéd közben.

- Jaj, Zoé… Tudod, milyen aggódós az anyád! – vetette közbe apa.

- Aggódtál?

- Egyik nap beszélgettem Sarah-val és Danny-vel, míg apád tárgyalt. Ők is aggódtak érted, és ahogy beszélgettünk előjött, hogy Rob összevesztetek…

- Már értem. – eltöprengtem, de aztán mégis a folytatás mellett döntöttem. – Minden kapcsolatban vannak jobb és rosszabb időszakok. Ez nálunk sincs másképp. Összevesztünk, de mostanra sikerült mindent rendezni, megbeszélni… Boldogok vagyunk… Szeretjük egymást…

- Ha így van, akkor megnyugodtam. Mindennél fontosabb, hogy boldog legyél… Most beszéljünk arról, hogy vagy… és a baba? Döntöttetek, hol telepedtek le… vagy legalábbis az első néhány hónapban? London? New York? Vagy talán Los Angeles?

- Még nem döntöttünk, de az biztos, hogy Los Angeles-ben nem szeretnék maradni. Remélhetőleg Rob is megérti… Bár nála nem lehet tudni, Ő oda megy, ahol éppen a forgatás helyszínét jelölik meg…

A beszélgetés a továbbiakban elterelődött, de nem hagyott nyugodni a kérdés, amit anya feltett. Gondolkoztam rajta, már korábban is. Csak akkor nem mertem abban hinni, hogy Robbal közös a jövőnk, s közös otthonban gondolkozzak. Volt egy hely, melyet közös otthonnak neveztem. Akkor nem sok időt töltöttem ott, épp csak beköltöztem, aztán meg kiköltöztem. Nem is tudom, hogy Rob mit kezdett a lakással. Talán felmondta, megszabadult tőle.

A vacsora után visszavonultam a szobámba. Gyors zuhany után bevackoltam magam az ágyba. Már vártam, hogy újra a kezembe kerüljön a forgatókönyv. Egyre jobban belemerültem, de aztán a fáradtság mégis legyőzött. Nehezen pislogtam, így félretettem a könyvet.

A délelőtt nagy részében egyedül voltam, de így legalább nem zavart senki olvasás közben. Lucas kora hajnalban érkezett meg. Boldogan, de rettentő fáradtan. Kris-nek már kora reggel megbeszélése volt, ezért csak egyedül jött vissza. Ennyit még elmondott, mielőtt aludni ment. A szüleim még a vacsora alatt említették, hogy közös programot csinálnak, kicsit felfedezik a várost. Vakációznak. Apa elintézett néhány nap szabadságot magának. Rob meg forgatott. Egész éjjel, sőt még délelőtt is. A recepción érdeklődtem utána, de még mindig nem tért vissza.

Egy darabig az erkélyen ücsörögve olvastam, majd után a szobámba. Nagyon élveztem az olvasást, sőt most tényleg nem is volt máshoz kedvem. Azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy ma sem sikerült együtt töltenem Robbal azokat a szerelmes pillanatokat, melyekre már nagyon vágytam.

Társaság hiányában, illetve a könyv kivégzése után ránéztem a levelezésemre. Az utóbbi időben elhanyagoltam. Meglepődve láttam, hogy Sarah és Emma is írt. Hosszasan ecseteltem, hogy bizony kezdenek rendbe jönni a dolgok, és Robot is megemlítettem. Miután elküldtem a leveleim, nem bírtam ki és felmentem a netre. A legtöbb hír Rob új filmjével volt kapcsolatos. Csak párat tudtam átfutni, mert felébredt Lucas.

Késő délután volt, mikor kopogtattak. Rob somolygott az orra alatt. Farmert, fehér pólót és szürke inget viselt. A nyakába ugrottam, annyira örültem neki. Nem hittem, hogy ma még ideér, de abban a pillanatban már nem számított. Forrón csókolt.

- Kicsim, szeretnélek elvinni valahova. – hirtelen azt sem tudtam, mit kérdezzek.

- Átöltözzek? Vigyek valamit?

- Édesem, csak te kellesz… Esetleg, ami neked szükséges… - Nem sokat segített. Erősen gondolkoztam, hova mehetünk. De nem volt ötletem. Gyorsan a biztonság kedvéért összepakoltam néhány dolgot.

Elkészültem, s Rob a karjaiba zárt. Magához húzott, a derekamra csúsztatta a kezét. Készségesen simulta az ölelésébe. A liftben, ahol kettesben lehettünk újra csókot váltottunk. A lift a mélygarázsban állt meg. Az autóhoz kísért, ahol viszont egy kendőt húzott elő a zsebéből.

- Kérlek, kicsim, tedd fel ezt! – nézett rám várakozva.

- Miért? – egyszerű és világos volt a kérdésem.

- Szeretnélek meglepni, és ahhoz az kell. Kérlek!

Végül engedtem és hagytam. Nem tetszett az egész onnantól kezdve, hogy a kendő a szememre került. Jó abban biztos voltam, hogy biztonságban vagyok és ameddig Rob mellettem van, semmi rossz nem történhet. De mégis zavart, hogy nem tudtam, merre tartunk. Aztán tényleg nem maradt más, mint beletörődni a dologba. Hátradőltem s vártam, hogy megérkezzünk.

- Édesem, ne duzzogj, mindjárt megérkezünk. – lágyította el a hangját Rob. – A francba, ez mindig megpuhít! – Csak a meglepetés miatt erre szükség…

- De nem szeretem a meglepetéseket… - bár ahogy kimondtam, rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem igaz. Az elmúlt napokban Rob számtalan meglepetéssel kedveskedett, amik igenis a kedvemre valók voltak. Kaptam tőle gyönyörű virágokat, de az sokkal többet jelentett nekem, hogy zongorázott. A romantikus vacsora vagy ahogy a lágy zenére ringatóztunk. Ezek a pillanatok milliószor értékesebbek voltak számomra, mint bármiféle méregdrága ékszer vagy csecsebecse.

- Megérkeztünk. – jelentette ki Rob. – Várj egy pillanatot, segítek kiszállni! – azzal csapódott az autó ajtaja.

- Nem vehetném le? – kérdeztem türelmetlenül, mikor kinyílott mellettem az ajtó.

- Kicsim, csak egy kicsikét bírd ki! – fogta meg a karom, s lassan tapogatózva szálltam ki. Derekamra csúsztatta a kezét, s szorosan kapaszkodtam belé. Mintha vak lettem volna, Rob úgy vezetett. – Előttünk egy lépcső, nagyot lépj! - Tényleg kezdett egyre idegesítőbb lenni ez az egész. – Várj, kinyitom az ajtót! – hallottam a kulcs zörgését. Csak a hangokra, a zörejekre hagyatkozhattam, semmit sem láthattam. Liftbe szálltunk, ahol Rob megcsókolt, a figyelemelterelés lehető legjobb módszerét választotta ki. Megállt a felvonó, s újra Rob navigált. Csakhogy most már nem álltunk meg. Egyetlen ajtó sem jelentett akadályt. Pedig megesküdtem volna, mintha azt hallottam.

Fenséges illatokat éreztem, amint beljebb lépkedtem. Aztán Rob megállított. Leheletét a fülemnél éreztem. Belecsókolt a nyakamba. Beleborzongtam, ahogy a bőrömhöz ért meleg levegő. Aztán az ujjait éreztem meg. Végre lekerült rólam az a nyavalyás kendő. Tátott szájjal néztem körbe. – Ez nem lehet! Lehetetlen! – ismételgettem magamban.

Rob csillogó szemeibe néztem, s elvesztem. Az agyam kikapcsolt, s nem létezett már csak Ő és én. Elrugaszkodtam, s a nyakába vetettem magam. Nevetve ölelt magához. A boldogság egy egészen más szintjét éltem meg. Nem tétováztam tovább, s az időt sem szerettem volna tovább pazarolni. Megcsókoltam. Rob a karjaiba kapott, s a hálóba vitt. Az ágyra tett le finoman. A gyengéd érintései, simogatásai és a csókjai csak még jobban feltüzeltek. Nem érdekelt semmi más. Körül sem néztem, csak azzal foglalkoztam, hogy szeressük egymást. Türelmetlenül húztam le róla először az inget, aztán a pólóját. A feszes mellkasára csókokat hintettem, de kezem már az övénél járt. Ki akartam szabadítani a maradék ruhaanyagból. Hasonlóan tett Rob is. Pillanatok alatt bújtatott ki a ruhámból, míg fedetlen keblekkel és bugyiban voltam előtte. Végigdöntött az ágyon, s a bugyim már rajtam sem volt.

Égtem a vágytól, hogy mielőbb Robé legyek. Ő azonban saját vágyát háttérbe szorítva nekem okozott örömöt. Már szinte könyörögtem érte. Kérleltem, hogy eggyé váljunk, amit végre teljesített. Először lassan mozgott, majd fokozott az ütemén. Egyre sűrűsödtek és egyre kéjesebbé váltak sóhajaim. Egyszerre ért bennünket a beteljesülés. Végül a csúcson Rob nevét sikítottam. Mert bizony nem fogtam vissza sem magam, sem a hangom.

Kipirultan, de mosolyogva néztem Rob szemébe. A halvány fényben meg-megcsillantak az izzadságcseppek a testünkön. Némi oxigén után újra adóztunk a szerelem előtt, még szerelmesebben, mint azelőtt. Ez az éjszaka lett a kibékülésünk és az újrakezdésünk tökéletes pillanata. Végre csak ketten voltunk, s minden zavaró tényezőt kizártunk. Egy saját kis világot hozhattunk létre. Ahol addig szerettük egymást, míg kimerülten egymás karjába nem omlottunk valamikor hajnaltájt…