44. Barátok és meglepetéseik

Sziasztok,

van egy jó hírem és van egy kevésbé jó. Az utóbbival kezdem, ha megengeditek. Szóval a kevésbé jó hírem az, hogy lassan haladunk a történet végéhez. Higgyétek el, hogy nekem sem kellemes, mondhatom úgy, hogy nehéz az elengedésük, mert nagyon megszerettem Zoé&Rob párost.

Viszont a jó hír, hogy most itt a folytatás! :D

Köszi a komikat, imádlak benneteket!
Kitty! köszi a komid! megígérem, hogy a pocaklakónak nem lesz semmi baja és jó kis happy részt hoztam. :)

Dona! köszönöm neked is, hogy írtál! és kíváncsian várom, mit szólsz a haverokhoz! :)

Klau! köszi, hogy írtál! örülök neki, ha hatásal van rátok a fejezet. :) igyekszem minél változatosabbra írni az egyes fejezeteket, de lassan a töri végéhez közeledve ez még nagyobb feladat, mint az elején. ezért is örülök, ha mégis sikerül elérnem a célom. hát igen, az aggódás tipikusan Rob! :)


Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~
44. fejezet - Barátok és meglepetéseik

A telefon folyton kicsengett, de nem vette fel. A parányi készüléket szorongatva vártam, hogy megérkezzünk a kórház épületéhez. Lucas le se vette rólam a szemét, hősiesen viselkedett. Ő volt az, aki segítséget kért az éppen előttünk elhaladó nővértől. A nővér egyből orvost hívott. A kótyagos fejem miatt olyan tompán érzékeltem. Legközelebb, mikor elmúlt a szédülésem egy kórteremben voltam, a kétszemélyes szoba egyik ágyát nyomtam. Égett a villany, de egy csöppet sem volt bántó. Így megnézhettem, hogy az egyik karomba infúziót kötöttek. A másik oldalra fordítottam a fejem, ott pedig egy kócos kobakot láttam. Az ágyam szélén az összefont kezein pihent Lucas feje.

- Lucas… - suttogtam kissé rekedt hangon. Alig hallatszott a hangom, mégis felkapta a fejét.

- Felébredtél? Hogy vagy? Hogy érzed magad? – az örömtől csillogó szemekkel nézett rám a legjobb barátom. Minél biztatóbban néztem rá, hogy lássa, jól vagyok. Azonban nem csak a tekintetemmel, hanem a szavaimmal is alátámasztottam ezt.

- Igen, jobban vagyok. – tényleg így éreztem. Egy kicsit kényelmetlen volt már ez a testhelyzet, megkíséreltem felülni, vagy legalábbis valami kedvezőbb pozíciót találni.

- Várj, segítek! – kelt fel az ágy mellé húzott székről Luc. Megfogta a szabad kezem, bele tudtam kapaszkodni. Lassan felültem, s örömmel vettem tudomásul, hogy már nem szédülök. Luc volt olyan rendes, hogy még a hátam mögött a párnát is megigazított, még kényelmesebb legyen nekem.

- Mit mondott az orvos? Hogy van a pici? Meddig kell maradnom? – szegeztem neki a legfontosabb kérdéseket barátomnak. Most nem a székre, hanem az ágyra ült mellém. Megölelt. Jó érzés volt, hogy mellettem van.

- A vérnyomásod rendetlenkedett. Hirtelen ugrott magasra, aztán ugyanilyen hirtelen esett le. Túl sokat idegeskedtél, vagy nagyon felhúztad maga. Emiatt szédültél és emiatt lettél rosszul. – gyaníthatóan az orvos pontos diagnózisát mondta vissza.

- De a babának nem lett baja? – simítottam mindkét kezem a pocakomra. Annyira aggódtam a manócskáért. Belepusztultam volna, ha baja esik. De nem csak én, hanem az apukája is, aki már most imádja minden mozdulatát.

- Miután behoztak egyből néztek a picinek szívhangot. Mindent rendben találtak. Jól van. Ezért kell minél előbb megnyugodnod, sokat pihenni. Holnap pedig jön a doki és csinál ultrahangot. – Lucas is a pocakomra tette a kezét. Pár percig élveztük a csendet, a nyugalmat. Talán ő fáradt lehetett, de én egyáltalán nem éreztem a fáradtság jeleit.

- Rob telefonált? Visszahívott? – reméltem, hogy észreveszi, hogy keresem. Bár számolnom kellett a forgatással. A hangját elég lett volna hallanom, vagy csak annyit mondania, hogy szeret és megnyugszom.

- Nem, itt a telefonod, de még nem keresett. – bökött a fejével az ágy mellett álló szekrény tetejére. – De később még megpróbáljuk, jó? Hívod te is, de hívom még én is! – kérés nélkül is ígéretet tett, amit biztosan be fog tartani. Újra megsimogatta a pocakom. Elérzékenyültem a kedvességétől.

- Nálad nem is kívánhat jobb keresztapát. – meghatódva, már-már könnyes szemmel néztem az igencsak meglepődött férfira. De vigyora elárulta, örül a megtiszteltető szerepnek. Sőt még puszit is nyomott az arcomra.

- Köszönöm. Ez hatalmas megtiszteltetés nekem. – aztán elgondolkozott. Valamin törte a fejét, de csak nem akart előrukkolni vele.

- Elmeséled, hogy miért borultál ki? Ideges voltál, nagyon. Biztos vagyok benne, hogy nyomos ok miatt történt mindez. – rátapintott a lényegre. Félve kérdezett, talán attól tartott, hogy megint felhúzom magam. Azonban már nem volt szándékomban. Már elmondtam mindent, amit akartam és több mondanivalóm már nem volt az engem vádoló asszonynak. Egy nagy sóhaj után úgy döntöttem, hogy beavatom Lucast.

- Minden olyan jól indult… - kezdtem bele. – Olyan büszke voltam Robra. Kiállt a szerelmünkért, és bejelentette a babát is. Váratlan volt, mert igazából nem így akartuk elmondani, de jól sült el… - mosolyogtam meg a szavaim, mert egyből Rob büszkeségtől csillogó szemei jutottak eszembe. – Aztán megjelentek a szülei. Tartottam egy kicsit ettől a találkozástól, már korábban is. Visszamentünk a hotelbe, hogy ott beszéljünk, de aztán Claire, Rob anyukája elég durván viselkedett.

- Ezzel pedig felidegesített. – töprengett hangosan Lucas. Jó helyen kapizsgált, de ahogy magam végiggondoltam mindent rájöttem, hogy az anya utolsó kérdésein kaptam csak fel teljesen a vizet.

- Részben. Ezek sem estek jól, de képes volt megkérdezni Robtól „Biztos, hogy a te gyereked?... A te gyereked várja?” – szinte láttam magam előtt, ahogy Luc álla a padló felé tart, majd ott egy óriási koppanással landol.

- Hát már nem csodálom, hogy rosszul lettél. – nyomott egy puszit a homlokomra, és közelebb húzott magához. – Remélem, jól kiosztottad vagy ki fogod osztani, amiért így beszélt veled.

- Szép szóval igyekeztem a tudtára hozni, hogy téved. Rob is így tett… - ezúttal már nem húztam fel magam. Sőt jól esett kibeszélnem magamból. Inkább vidámabb dologról szerettem volna beszélgetni. – Most te mesélj! Mi van Kris-szel?

Lucas egy szerelmes kiskamaszt megszégyenítően kezdett el mesélni. Feldobott engem is, és átragasztotta rám a vidámságát. Beszélgetésünk más irányba fordult. Egész pontosan a szóba került a munka, az iroda. Szép lassan elnehezültek a szempilláim, egyre nehezebben tudtam figyelni. Most jelentkezett a fáradtság és rövid időn belül elaludtam.

Elég sokat pihenhettem, mert újra fényesen sütött a nap. Egy nővér lépett be a kórterembe. Arra határozottan emlékeztem, hogy mikor elaludtam, akkor Lucas mellettem volt. Neki is pihenésre volt szüksége, bíztam benne, hogy visszament a hotelbe. Alszik egy kiadósat. A nővér nem sokat beszélt, csak feltette a rutinkérdéseket, majd végre megszabadított az infúziómtól. Még mielőtt távozott, akkor közölte az orvos ékezését, és hogy ultrahangot csinál. Bólintással jeleztem, tudomásul vettem.

Egyedül maradt a szobába. Az ablak fele fordultam. Robra gondoltam. Nem tudtam, ugyan mennyi az idő, talán végeztek a forgatással és ő is pihent egy kicsit. Abban a pillanatban éreztem meg a kezét. Az öröm, a vágy, a szerelem, a nyugalom, amit Ő jelentett nekem, most mindent egyszerre adott nekem a csókjaiban. Mindkettőnknek a másikra volt szüksége. Az ajtóban álló személy késztetett bennünket a csókjaink megszakítására.

- Zoé, kérlek, beszélhetnénk? – megleptek Claire szavai. Kételkedve fogadtam a közeledését, hiszen nem is oly rég, még ő becsmérelt. Igyekeztem megőrizni a nyugalmam, s talán ennek köszönhetőn az arcomon sem látszott semmiféle érzelem. Lopva Robra sandítottam, talán nem is tudott róla, de valamiféle halvány mosolyt produkált.

- Oh, bocsánat! – törte meg a kissé kínossá váló csendet Lucas. Sietősen az ágyam másik oldalához jött. – Kicsim, mennem kell. Josh berendelt, bármi van hívjatok. – Nyomott egy puszit a homlokomra. – Rob, te meg vigyázz rájuk! – Lucas próbált fenyegető lenni, de nem sikerült neki. Kezet fogtak, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is legjobb barátom.

- Igen, beszélhetünk. – elég fagyosra sikerült, de csak ennyire voltam képes. Claire közelebb jött, miközben Rob felállt mellőlem, csókot nyomott a számra.

- Beszéljetek, van miről! – újra közel hajolt. Vártam a csókját, de nem csókolt meg. – Nyugodtan, én melletted állok. Szeretlek. – és végre megcsókolt. – Addig megkeresem apát és Dean-t. – azzal elindult volna az ajtó fele. Láttam a hálás mosolyt, amit az anyukája fele küldött. Úgy éreztem, valami megváltozott.

- Rob, beszélnél anyáékkal? Lehet, hogy kerestek már. Megnyugtatnád őket? – szóltam éppen távozni készülő kedvesemnek. Egyből visszalépett a telefonomért. De ami a legjobban tetszett az az volt, hogy újra megcsókolt.

- Jó reggelt! Az apuka is megérkezett, akkor pont jókor jöttem. – érkezett meg a doktor a korábban látott nővér kíséretében. – Megcsináljuk az ultrahangot, hogy megnézzük a babájukat.

Azok a csillogó kék szemek elvarázsoltak. Rob teljesen elolvadt, hogy itt lehet. Egy kicsi bűntudatom, amiért kizártam, de tudtam, ezentúl nem teszek ilyet. Az orvos előkészített mindent. A zselé most is ugyan olyan hideg volt. De mosolyogtam, hisz szerelmem boldogsága erre késztetett. Claire is maradt a szobában. Könnyekig meghatódva figyelt bennünket. Rob a monitorra tapadt. A vizsgálat után az orvos távozott. Előtte megnyugtatott bennünket, hogy mindent rendben talált és Rob kapott egy újabb képet, amit ragyogó tekintettel csodált. Hiszen megtudta a babácska nemét. Ettől csak még inkább ki akart ugrani a bőréből. Egy pillanattal később felpattant, mintha észbe kapott volna és elhagyta a kórtermet.

- Sajnálom. Zoé, kérlek, bocsáss meg! – az asszony a könnyeivel küszködött. – Sajnálom, hogy ennyire lehetetlenül viselkedtem. Túl elhamarkodottan cselekedtem. – csendben hallgattam Claire-t. – Rádöbbentettél, hogy Robert milyen régen volt ennyire boldog. Olyan régen láttam ezt az őszinte mosolyát. Utoljára akkor, mikor az első igazi szakmai elismerést kapta. – Claire helyet foglalt az ágy melletti széken. Várakozóan fordultam felé, nem akartam közbe szólni. – Csak tudod, mikor Rob haza állított nagyon ramaty állapodban volt. Alig ismertem rá. Hazajött és bezárkózott. Nem bulizott, nem szórakozott, még zenélni sem zenélt. Csak némán ücsörgött. Álmatlan volt, s olyankor éjszakákat beszélgettem vele.

- Claire. Tudom, hogy a fiadat félted. Mindkettőnknek nehéz volt ez az időszak. Életem egyik legnehezebb döntése volt. – Szólaltam meg először. – Tényleg szeretem a fiad, és képtelen vagyok nélküle létezni. A kisbabánk érkezése teljesen váratlan volt.

- Belátom, hogy nagyon gonosz dolgokat mondtam… - megtörtént. Belátta a tévedését.

- Claire… - fogtam meg az asszony kezét. – Nem tudjuk nem megtörténtté tenni, de nekünk a jövőre kell gondolnunk. A boldogságra, a babára, az unokátokra… - őszintén és a szívemből beszéltem. Bár azzal is tisztában voltam, hogy a megbocsátás egy nehéz és hosszú feladat. Claire bántott, és olyan dolgokat vágott a fejemhez, amire egyáltalán nem szolgáltam rá. A hibáink beismerésével azonban megtettük mindketten az első lépéseket a megbocsátás rögös útján.

~~~ xxx ~~~

Pár nappal később, hogy elhagytam a kórházat. Még azon a héten Rob szülei hazarepültek. Hozzájuk csatlakoztak a szüleim, apát nem tudták tovább nélkülözni. Vissza kellett menniük nekik is. A szüleink összebeszéltek és elhatározták, hogy együtt repülnek Londonba. Sajnáltam, hogy több időt nem töltöttünk együtt a szüleimmel, de úgy váltunk el végül, nincs okunk szomorkodni. Az igazi sírás akkor volt, mikor Lucas örömétől kicsattanva elmesélte a kinevezését. A könnyeim természetesen örömkönnyek voltak, mivel nagyon megérdemelte ezt a kinevezést. Hiszen imádta a munkáját és rengeteget dolgozott. Az új posztjával azonban együtt járt az is, hogy vissza kellett költöznie New York-ba.

A kórházi kitérőm után rettentő gyorsan elszaladt az a néhány hét, amit még Los Angeles-ben töltöttem. Ez idő alatt nem láttam tovább értelmét a szállodába maradni. Főleg, hogy Rob megtartotta a lakást. Bár tudtam, hogy már nem sokáig maradunk ott sem. A lakásban szabadabb voltam, szívesen főztem és minden nap örömmel vártam haza a keményen dolgozó párom. Imádtam, hogy reggel együtt, egymás mellett ébredünk. Maga a nap elég gyorsan elment, mert mindig sikerült elfoglalnom magam valamivel. Aztán jött a nap legjobb része, mikor Rob hazaért, hozzám. Egyből csókban forrtunk össze, hiszen egész nap nélkülöznöm kellett fenséges ajkait. Aztán a nap végén az ő karjaiban hajthattam álomra a fejem.

Rob míg forgatott, addig hurcolkodtam át a lakásba. Természetesen nem egyedül pakoltam. Egy rég látott kedves barát sietett a segítségemre. Kellan. Folyamatosan dolgozott, mióta befejezték az Eclipse forgatását. A meglepetés látogatásom óta egyre kevesebbet beszéltünk, aztán egyáltalán nem is láttuk egymást. Most viszont a kíváncsiságtól hajtva meglátogatott, mivel úgyis visszajött Los Angeles-be a közelgő promóciós konferenciára.

A konferencia időpontja pedig rettentő gyorsan közeledett. Robék lassan befejezték a forgatást, aminek kedvesem részben örült és amit részben sajnált. Imádta a társaságot, a rendezőt, a színésztársait és az állatokat. Ezért sajnálta, hogy végeznek. Azért örült, hogy akkor több időt tölthet velem és a picivel. Tudta és beszéltünk róla, hogy várható az utóforgatás, amit a konferencia utánra ütemeztek. Azonban erről csak akkor tudnak konkrét tényeket közölni, ha már haladtak a vágással és a gyártás folyamatában.

A konferenciára nemcsak Kellan, hanem Kris, Ash és Jack, továbbá Peter, Elisabeth is visszajött L.A-be. Kris a montreáli forgatásról érkezett, Ash Párizsban forgatott. Jack az utóbbi időben több időt szentelt a zenének, így turnézott a bandával. Peter pedig a New York-ban dolgozott. Örömmel fogadtak engem, s a babát is. Amit mi sem bizonyít jobban, hogy a lányok babaváró bulit hoztak össze nekem. Az egészről persze semmit tudtam, éppen úgy ahogy Rob sem. Mélyen hallgattak arról, mire készülnek. Csak annyit tudtunk, hogy együtt töltjük a barátaikkal az estét, mert egy-egy este közösen mentünk el vacsizni. Rob vezetett, mivel az utasítás szerint Krisék házánál gyülekeztünk. Kedvesem ismerte az utat. A ház előtt sorakozó autókból több emberre következtettem, de nem foglalkoztam vele, hiszen Rob ahogy mindig most is a derekamra csúsztatta a kezét, úgy lépkedtünk a bejárat fele. Csengettünk, majd egy-két másodperccel később Kris fülig érő szájjal nyitott ajtót. Egyből megölelt és beterelt bennünket.

- Meglepetés! - A nappaliba érve egyszerre kiáltották a ránk várakozók sokasága. Érdeklődve pillantottam körbe a feldíszített házban. S körbevettek bennünket a barátaink. A sok ismerős arc között felfedeztem néhány számomra idegent, azonban Robot egyből közrefogták és együtt röhögtek fel. Miután Rob kiszabadult a borda és váll ropogtatások után, maga mellé húzott.

- Srácok! Szeretném bemutatni nektek a párom, Zoét… Jah, és Apa leszek… - büszkén kidüllesztett mellkassal bökte ki. Megforgattam a szemem, mert egy pillanat alatt elérte, hogy a figyelem középpontjába kerültem.

- Helló Szépségem! Ugye emlékszel rám? - kacsintott rám Tom, és még kezet is csókolt. De a következő pillanatban már meg is ölelt.

- Hé Tom, állj üresbe! – Rob egyből többiek felé fordított. Persze mindenki hatalmas röhögésben tört ki. – Ő itt Sam… Bobby és Marcus… - megöleltek ők is. Aztán egyre többen és többen jöttek hozzánk, gratuláltak nekünk. Rob egy csomó új embernek mutatott be.

- Mi van haver, csak nem félsz, hogy lecsapom a kezedről? – cukkolta Tom haverját. – Ezért hallgattál a barátnődről? – míg Rob Tommal szópárbajozott, addig valaki megfogta a kezem, s kicsit arrébb húzott tőlük.

- Hagyd ezt a két lököttet, válassz inkább engem! – kacsintott rám Sam. Persze közben huncut mosolyra húzta a száját, és direkt átkarolta a derekam. Mindezt úgy vitte véghez, hogy Rob is lássa.

- El a kezekkel, mert ha nem is én, de az asszony tutira kinyír. – Rob gonoszkodva vetette oda Sam-nak, aki egyből elengedett. Szerelmem, pedig ismét Tom felé fordult, és indult a következő mente.

- Srácok, már ti is kezditek? – néztem hol Bobby-ra, hol Marcusra, mert ketten fogtak közre.

- Bocs fiúk ezt buktátok! – hallottam meg a hátam mögül a kedves hangot. – Ő csak az enyém lehet… - egyből megfordultam. Lucas kitárta a karjait, s mindjárt belevetettem magam.

A brit srácok totál ledöbbenve néztek bennünket. De azon jobban csodálkoztak, hogy Rob egyetlen szót sem szól. Sőt miután kiröhögték magukat Tommal és szent volt a béke, akkor lekezel Lucas-szal.

- Ideértél! – kacagott fel mellettünk a tornádóként közeledő Kristen. Lendületből Lucas nyakába ugrott, szenvedélyesen falták egymást. Hagytuk őket kibontakozni.

Ezt a lányok kihasználták Ash, Nikki és Elisabeth közrefogtak, s milliónyi kérdéssel halmoztak el. Robot a srácok sörözni csalták, nem mintha nagyon nagy erőfeszítésbe került. Mikor Kris és Luc is csatlakozott a lányokkal folytatott beszélgetésünkhöz, láttam a kíváncsi pillantásokat a többieken. Kris és Ash nem bírta tovább, egy totálisan megpakolt asztalhoz vezettek, amely roskadozott a színes ajándékoktól. Csupa-csupa édes és aprócska holmikat, plüss állatkát halmoztak fel.

Elhomályosodott a látásom. Meghatódottságtól könnyek szöktek a szemembe. Elérzékenyültem, hogy ennyi mindennel készültek. Megtöröltem a szemem, és boldogan mosolyogtam a barátainkra. Rob mellém osont. Megéreztem, amint a közelemben férkőzött. A szívem vad vágtája megsúgta, mellettem van. Hozzábújtam, beszippantottam az ismerős illatát. Átölelt, így az orrom hegyét végighúztam a nyakán. Beleremegett, majd puszit nyomtam a füle tövébe.

- Ugye jól érzed magad? Jó kis meglepetést hoztak össze… - suttogta nekem szerelmem, a leheletétől a jól eső borzongás futott végig rajtam. Arra késztetett, hogy még közelebb bújjak hozzá.

- Nagyon jó a buli és a meglepetés fantasztikus… - váltottunk egy könnyed csókot.

Miután a csók után elváltunk egymástól körülöttünk kuncogni kezdtek. Rob mellkasába fúrtam az arcom, mert a hirtelen megjelenő pírt érzékeltem. Szerelmem a hátam és pocakom simogatta. Pár perccel később, miután leküzdöttem a zavarom egy sokkal jobb dolog következett. Elsőként Kris, majd Ash kapott fel egyet-egyet az ajándékok közül. Várakozóan pillantottak felénk, míg kibontottuk a csomagolást. Tündéri rugdalózók, aprócska zoknik, partedlik hadát kaptuk. Az egészben tetszett a legjobban, hogy a néhány rózsaszín mellett volt minden más színű is. De mindegyik lánynak való volt. Olvadozva mutattam Robnak a parányi lábacskákra való zoknit vagy cipőt. Mosolygott, majd végül felnevetett, míg csókot nyomott a számra és a homlokomra.

Az este legeslegemlékezetesebb pillanata mégis az lett, mikor Sam, Bobby és Marcus rögtönzött koncertet adott, és Rob is csatlakozott hozzájuk. Ragyogó szemekkel figyeltem, ahogy Rob átszellemülten játszotta az akkordokat. Négyen játszottak és énekeltek, mégis le se tudtam venni a szemem szerelmemről. A hangjától csöpögőssé olvadtam. Felhőtlenül boldog voltam. Mégis lassan jelentkezni kezdett a fáradtság rajtam. Rob észrevette rajtam. Nem akartam elrontani az estét, de a barátaink elnézőek voltak. A srácok vállalkoztak, hogy kihordják az ajándékokat a kocsihoz. A lányok kísértek ki. Ők mentek tovább bulizni, talán az egyik klubba tartottak. Mi pedig haza indultunk. Robnak levakarhatatlan volt a vigyora végig.

 Elég hamar értünk haza, aminek roppant módon örültem. Amint felértünk a lakásba végre úgy csókolhattam meg Robot, ahogy már korábban is nagyon szerettem volna. Csak éppen a hely és az idő nem volt megfelelő hozzá. Hosszasan járták a nyelvein a vad táncot. Szerelem kuncogva vált el tőlem, mert még azt sem engedtem meg neki, hogy a kezében lévő csomagokat lepakolja. Szó szerint letámadtam. Hagytam, hadd szabaduljon meg a csomagoktól, addig a fürdősbe lépdeltem.

Fáradtan szórtam le a ruháim, majd beléptem a kabinba. Még szerencse, hogy a vizet nem megnyitnom meg. Mert szempillantással később kinyílt, majd pedig becsukódott mögöttem a zuhanykabin. Rob hátulról ölelt magához, puha ajkai egyszeriben lecsaptak a nyakamra. Apró és selymes csókokkal hintette be a bőröm.

- Szeretlek. – Rob amint elérte a fülem, suttogva szerelmet vallott. Nem lett volna rá szükség, hogy kimondja, mert tudtam és éreztem. Sugározta felém minden porcikája, minden mozdulata.

- Szeretlek. – viszonoztam elhaló hangon.

Gyengéden és kényeztetően mosdattuk egymást. Somolyogtam ahogy Rob keze újra és újra a pocakomra tévedt, miközben a kedvenc tusfürdőm habosította a testemen. Ugyanakkor itt-ott tovább időzött el, mint kellett volna. Azonban kifejezetten jól esett, hogy érezhettem őt. Rajtam volt a sor, a tusfürdőért nyúltam. A tenyerembe nyomtam, amit finoman dörzsöltem el Rob testén. A mozdulataim hatásra megfeszültek az izmai, a sóhajai sűrűsödtek. Mégis elegendőek voltak ezek a meghitt érintések és a olykor-olykor váltott csókok. A finom fürdőt követően egymást töröltük szárazra, majd pedig ismételten és megunhatatlanul Robhoz bújtam az ágyban. Az újabb csókok után az elhatalmasodott rajtam a fáradtság, amit egyáltalán nem bántam, hiszen a legjobb helyen voltam. Rob karjaiban. Folyamatosan simogatta a hátam, puszikat nyomott a hajamba, míg el nem aludtam.