32. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

elérkezett a következő szerda, amely egyet jelent, hogy jön a folytatás. Úgy érzem sikerült egy változatos fejit hoznom. Ráadásként néhány újabb mozzanattal, mellyel megismerhetitek Flóra múltját.
Köszönöm a komikat! nagyon sokat jelentenek nekem!

- Elena! Köszi, hogy szakítottál rám idő és olvastál! Bízom benne, hogy a folytatás is elnyeri a tetszésed!

- Zsófi! Köszi, hogy írtál! Még jó néhány meglepetést tartogatok nektek, néha lesznek nyugisabb és izgalmasabb fejezetek is!

- Ancsa! Köszi a komit! Halkan súgom meg: NEM! Izgalmak pedig még biztosan lesznek.

- Bulika! Köszönöm a komid! Ígérem csavarok a törin, nem is akárhogy!

"A férfiak folyamatosan hódítani akarnak, legszívesebben lefeküdnének minden útjukba kerülő nővel, a nők pedig örök lángolásra, szerelemre vágynak. Ostoba tinédzser fejjel és felnőtt nőként is." (Szalai Vivien)

- Klau! KÖszi! be fogom vonni Sarah-t a töribe, és kicsit jobban megismerjük majd. kíváncsi vagyok rá én is. Majd meglátjuk, ki és mit kockáztat!

- Alice! Örülök, hogy visszatértél és köszi a komit! Sarah úgy látom a többségből ellenérzéseket váltott ki, bár nem szándékoztam gonosszá formálni. Ígérem, mindenre fény derül!


- Pixiem! nagyon köszönöm a komid és hálás vagyok a segítségért! Örülök, hogy tetszenek ezek a kis apróságok.ezek is megszínesítik a fejiket! 

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.”

(Paulo Coelho)

Flóra

Toronto, 2011.06.20.

Már három hete voltunk Torontoban. A hétköznapok és a hétvégék adta ritmusba mindketten belerázódtunk. Jól éreztem magam ebben a városban is, főleg miután elértem, hogy kíséret nélkül is utcára léphessek. Az alkudozás részét külön élveztem. Minden egyes beszélgetésünk izgatóra sikerült. Különösen azért, mert újra és újra ellent mondhattam Robnak. Persze végül megköttetett a megállapodásunk, amelyet egy forró éjszakával pecsételtünk meg.

Ahogy telt az idő úgy növekedett bennem a le nem vezetett energiák. Mióta elhagytuk Londont egyetlen egyszer sem vezettem, nem versenyeztem. Így mást módot kellett találnom a felesleges energiák levezetésére. A szeretkezés jó megoldásnak tűnt, de mégsem emésztette fel az összes energia készletem. Ugyanakkor hiányzott, pokolian hiányzott a felszabaduló adrenalin érzése.

Rob hajnalban kelt, majd rutinosan készülődött. Volt mikor csak alvást színleltem, és végignéztem ahogy öltözködik vagy bénázik. Persze Ő meg volt győződve arról, hogy még az igazak álmát alszom. Nem sokkal utána szoktam felkelni, hogy elmenjek kocogni. Muszáj volt valami plusz energia égető módszert kitalálnom. Kocogni jártam, előszeretettel látogattam meg a szálloda uszodáját vagy éppen a konditermet. Ezek azonban a délelőtt csekély részét tették ki. A közbe iktatott reggelit követően céges ügyekre is mindig szakítottam időt. Természetesen egy-egy póker parti sem maradt ki, de ez a srácokkal közös titkunk volt. A hétköznapokat Rob a munkának szentelte, ennek megfelelően kevesebbet foglalkozott velem. Egy hosszú forgatási nap után fáradtan hozták vissza a szállodába. Egy közös vacsora, közös filmnézés vagy nyugtató beszélgetés, lazító masszáz után végül mindig az ágyban kötöttünk ki. Egy-egy kiadós szeretkezés után pihegve. Nem éreztem magam elhanyagoltnak vagy kihasználtnak. Nem unatkoztam, mert Rob dolgozni érkezett ide és végül is mindig kitaláltam valamit és sikerült elfoglalnom magam valamivel. A hétvégek persze együtt töltöttük. Szigorúan munka mentesen, bár ezt néha nehéz volt Robnak betartani.

Olykor annyira képes volt elveszíteni az időérzékét. Ha nagyon láttam, hogy Rob elfáradt, akkor finoman adtam a tudtára, hogy ideje pihennie. Éppen úgy, ahogy most is. A térdén könyökölt, és a tenyereibe temette az arcát. Elfáradt. S minden izma teljesen megfeszült a nagy koncentráció alatt, illetve a rossz tartása is még fokozta a bajt. Mosolyogva tettem félre mindent a kezemből. Óvatosan mögé lépkedtem. Rob nem figyelt, nem is vett észre. A kezeim a vállaira fektettem. Finoman masszírozni kezdtem. Lassan nyomogatva és gyúrva csúsztattam a tenyereim a nyakára, a tarkójára.

- Flóra úgy sajnálom! Teljesen elhanyagollak! – motyogta sóhajtozva maga elé. Minden áron át szeretett volna nézni néhány oldalt. Csakhogy a fizikai és szellemi korlátaival kellett megküzdenie és nagyon úgy tűnt, vesztésre áll.

- Ne mondj ilyet! Ez nem is igaz… - finoman masszírozni kezdtem a megfeszült izmait. Még így pólón keresztül is folyamatosan pattogtak a szikrák. Magamban fintorogtam, hogy egy felesleges energiák micsoda szexre éhes nőszeméllyé tettek. De ebben Rob is ludas volt, mert a csókjai, az érintései maga volt a megtestesült erotika.

Gondolkodás nélkül nyúltam le a feleslegessé váló póló széléig. Könnyűszerrel húztam le róla, hogy immár csupasz hátán folytassam a masszázst. Lassan enyhült a görcsös tartása, és elernyedtek az izmai. Egy-egy jól eltalált gócpont megnyomása férfias nyögéseket csalogatott elő belőle vagy az élvezetének sóhajok formájában adott hangot. Egyetlen dologgal nem számoltam, hogy rohadtul beindít. A hangja olyan csábító volt. Egyből olyan élményeket hozott elő az agyam rejtett zugából, melyekben még vadul éltek azok a pillanatok, mikor ugyanez a hang a nevem nyögte az élvezete pillanatában. Akartam, kívántam, csak minél előbb.

A következő pillanatban már előtte termettem. Robnak nem engedtem, hogy felkeljen a székről. Szerencsére eléggé kihúzta ahhoz, hogy elférjek közte és az asztal között, mivel a lábait a másik székre pakolta fel. Csillogó szemekkel nézett rám. Láttam a tekintetében, hogy sejti, mire készülök. Így azon nyomban hátradőlt és a lábait is leemelte a másik székről. Lovagló ülésben ültem az ölébe. Vadul kaptam az ajkai után, míg a kezeim a tarkóját, a haját simogatták, markolták. Körém fonta a karjait, és egyre közelebb húzott magához. A vadabb csókrohamban éreztem a belém markoló kezét, amely még izgatóbbá tette az érintéseit. A vágya egyetlen helyre összpontosult. Szorosan simultunk össze. Rob türelmetlenül kapott a felsőm után, elsőször aláférkőzött úgy simult az egyik tenyere a mellemre. Egyedül az a pulcsi és bugyi volt rajtam. Még melltartó sem. A csókcsatát akkor kellett megszakítani, mikor erőteljesen belenyögtem a csókunkba, ahogy Rob a mellem masszírozta. A következő pillanatban lekapta a felsőm, s az ajkait a mezítelen bőrömre tapasztotta. Finoman harapdált, nyelvével izgatta a keménnyé váló mellbimbóim. Buján sóhajtottam fel, minden alkalommal. Hátravetett fejjel élveztem, amit művel velem. Aztán magához húzta a fejem, visszatért az ajkaimhoz. Újra és újra megcsókolt. Vadul jártak nyelveink a táncukat. Aztán kínzóan lassan áttért a nyakamra, melyet ugyancsak finom harapásokkal kínzott. Elakadó lélegzettel nyögtem fel, mert már egyre kevésbé tudtam kontrolálni magam. Egy hirtelen gondolattól vezérelve újabb csókokkal haladt a melleim felé. Ismét nyelvével izgatta a mellbimbóm.

Egyre növekedett bennem a vágy, már szinte szétveszített. A vérem pezsgett, a bizsergés, mely bennem cikázott. A testem egyre jobban követelte a beteljesülést. Rob folyamatosan és szenvedélyesen csókolta a testem. Miközben egy kicsit megemelt a fenekemnél fogva, és a bugyim reccsenéssel adta meg magát. Ennyi nem volt elé, s ujjait a forró nedvességbe fúrta. Hosszú ujjai táncát vérlázítóan élveztem. De mégis úgy éreztem, ha vele együtt élem át ezeket a pillanatokat, még felemelőbb élményben lesz részünk. Gyorsan szabadítottam ki a merev férfiasságát börtönéből, amit még néhány simítással izgattam tovább. Rob erősen fogott, miközben kicsit előbbre csúszott. Már nem bírtam tovább, s egyből magamba vezettem.

Az egyesülésünk pillanatában felnyögtünk. Direkt lassan kezdtem el mozgatni a csípőm. Minden egyes mozdulat hatását kiélveztem. Rob csókkal hintette be a melleim, a mellkasom, a vállam, a nyakam, de egyre erősebben szorította combom, a fenekem, és igyekezett gyorsabb mozgásra ösztönözni. Sikerült neki, mert egyre gyorsabban ringattam a csípőm. A szívem majd ki ugrott a helyéről, mert olyan gyorsan verte a tamtamot. Buja hangok, érzéki nyögések és vágytól túl fűtött sóhajok vettek bennünket körül, míg a csúcsra értünk. A beteljesülés pillanata egy igazi robbanással ért fel. Mindent elsöprő érzés szétáradta az egész testünkben. Úgy éreztem, hogy nemcsak a testem, de a lelkem is lebegett a kielégültség hatására. Mindketten kapkodva vettük a levegőt. Rob vállára borultam, mire ő pedig szorosan ölelt át. Még mindig bennem volt, éreztem Őt. Összekapcsolódtunk testileg és lelkileg.

Még mindig a vállára hajtottam a fejem, míg átkaroltam. Éreztem, hogy a forró leheletem jóleső borzongást vált ki belőle. A kezem lágyan cirógatta a nyakát, a mellkasát. Az Ő keze a hátam simogatta, de nem volt elegendő számára a meztelen bőrfelület. Feltehetőleg ezért kalandozott el a csípőmön, a fenekem és a combjaimon. Erősen élt bennem a testet-lelket megrengető érzés, mikor Rob újra akcióba lendült. Keménysége egyre jobban kitöltötte a belsőm. Hirtelenül és váratlanul a fenekem alá nyúlt, s megemelt. A nyakába kapaszkodtam. Nem ment messzire, csak egyetlen lépést tett. Annyit, hogy a papírjaival terített asztalt elérje. Az egyik kezével félresöpört mindent, majd felültetett a tetejére, aztán végigfektetett rajta. Végigcsókolt. Mérhetetlen gyengédséggel bánt velem, de mégis erőteljes lökésekkel űzött a gyönyörig.

Nem sokkal később teljesen kielégülten vigyorogtunk egymásra, mikor a felforgatott és a földre hullott papírokat szedegettük össze. Egy óvatlan pillanatban elcsakliztam Robtól a forgatókönyvét, hogy jobban megismerkedjek a történettel. Aztán addig kérleltem Robot, míg egy-egy jelenetet be nem mutatott. Ő fejből mondta a szövegét, míg nekem a kijelölt részt kellett felolvasnom. Kiválóan hozta a karakterét, lehengerlő volt. - Édes istenem! Azok a jelenetek! – mert természetesen pikáns jelenetet választott. A szerep kedvéért felvett egy napszemüveget. A limuzint pedig az ágy helyettesítette. Ahogy játszott, vagyis inkább ahogy játszottunk úgy ragadott magával a magabiztos kisugárzása. Ez az erő Robban is megvolt, azonban ahogy a karakterének bőrébe búj szinte áradt belőle.

- Gyere velem! – bukott ki Robból.

- Tessék? – néztem rá, mert gondolataim egészen máshol jártak. Az együtt léteinken gondolkoztam. Passzoltunk egymáshoz. Vadság, szenvedély, tűz tekintetében. Főként ezek uralták a szeretkezéseinket. Persze Rob gyengéden és odaadóan bánt velem. Viszont a pajkosság, a játékosság hiányzott. Akartuk, kívántuk egymást és meg is kaptuk. - Mit mondtál? – kérdeztem vissza.

- Kísérj el! Gyere el velem a forgatásra. Holnap… az étteremben forgatunk… Dean, majd vigyáz rád! – csillogó szemekkel nézett a szemembe.

„Üres szavak alá rejtettük azt a rettenetes izgatottságot, mely egymáshoz kergetett. Dadogva titkoltuk, hogy akarjuk egymást. Megjött az a pillanat, amelyben kíváncsiak lettünk egymás ízére, és meg akartuk kóstolni egymást. A szerelmi emberevés ünnepi pillanata, amikor egymásnak esik az éhes férfi meg az éhes asszony, és kézzel, szemmel, szájjal, miden érzékével iparkodik mennél többet falni a másikból, hogy a ruhán, húson és csonton keresztül eljusson a mindentől megfosztott, mezítelen lélekig.”

(Heltai Jenő)

Flóra

Toronto, 2011.06.21.

Rob-bal kézen fogva sétáltunk a jelenet helyszíne felé. Dean természetesen szorosan mögöttünk volt. Rob folyamatosan mesélt, magyarázott. Ez még amolyan próba beállás volt, ahogy Rob mondta, így még nem kellett felvennie az öltönyét. A farmerjében, a kedvenc pólójában és sapkájával a fején haladtunk előre. Egy étteremnél kötöttünk ki, ahol sürögve-forogva készülődtek. A rendező úr a jelenetben szereplő statisztáknak tartott eligazítást, ki hova és hogyan üljön. Rob egy utolsó gyors puszi után hatalmas lépésekkel közeledett David-hez. Előtte azonban meghagyta Dean-nek, hogy vigyázzon rám és ne veszítsen szem elől. Figyeltem Őt, ahogy távolodik tőlem, majd néhány perc múlva egy szőkeség lépett hozzá. – Ezek szerint Ő lenne Sarah. – ismertem fel magamban a sosem látott nőt. Együtt indultak be az étterembe, elhelyezkedtek. Hétköznapi ruhában ültek egy étterembe. Teljesen beleillettek a környezetbe. Néztem őket, ahogy egymásra mosolyogtak, egymásra néztek. Vigyorogtak, szórakoztatták egymást. Nem bírtam elszakítani tőlük a pillantásom. Egy felkavaró érzés hatalmasodott el rajtam, amivel nem tudtam mit kezdeni. Kényszerítenem kellett magam, hogy ne őket nézzem. Cigarettáért nyúltam, de egyetlen dolog hiányzott.

- Dean van nálad öngyújtó? – fordultam a testőr felé. Az étterem előtt maradtunk, bár onnan tényleg jobban lehetett látni mindent.

- Várj! – tapogatta végig a mellénye zsebeit. – Talán… - már kezdem lemondani róla, hogy sikerül rágyújtanom. – Nem… nincs nálam… - ezzel végleg megpecsételte, hogy a nikotinhiányom csillapítsam.

- Egyszer még agyon csapom ezért Robot! – húztam fel az orrom, míg Robot néztem az étterem ablakán keresztül. Sarah-val nevettek megint. Dean halkan felnevetett mellettem. – Már megint lenyúlta az öngyújtóm! Csak azt nem értem, minek neki annyi… - hirtelen a hátam mögül hallottam meg a női hangot. Azt hittem, csak rosszul hallok. Egy átkozott kísértetnek is jobban örültem volna, mint neki.

- Tessék, nekem van tüzem… - nyújtotta felém az öngyújtóját. Elfogadtam a felkínált tüzet. Reméltem, hogy a szétáradó nikotin és a megszokott mozdulatsor lenyugtat. Egy hatalmas slukk után szólaltam meg.

- Sara Ellis… - mondtam ki a nevét, amivel sikerült meglepnem. A napszemüvegem, ami jótékonyan takarta az arcom, lassan feltoltam a fejem tetejére. – Rád aztán végképp nem számítottam… itt… - főleg az utolsó szót nyomtam meg elég rendesen.

- Flóra… - így már felismert. Enyhén gúnyos mosoly terült el a képén. De csak azért sem akartam neki megadni az örömöt, hogy lássa rajtam a látványa okozta rosszullétem. Inkább újra beleszívtam a cigimbe.

- Ismeritek egymást? – Dean tekintete kettőnk között járt. Komoly volt, mint még soha.

- Igen. Csak régen találkoztunk. Mikor is drágám? – a gúnyos mosoly csak nem akart eltűnni a képéről, hanem még szélesebb lett.

- Tudod nagyon jól, mikor találkoztunk. – szívtam el az utolsó slukkot. Rosszul voltam tőle és a tettetett kedvességétől. - Utoljára vörös voltál… az én ágyamban hemperegtél… az én párommal… - felfordult a gyomrom, ahogy felvillantak előttem a képek. Szinte az elmémbe égtek. Egykor hittem ennek a viperának, sőt még barátnőmnek tartottam. Még erőfeszítéseket tettem, hogy legyenek közös barátaink. Erre ez a rohadt barátkozás annyira jól sikerült, hogy hátba támadt. – De úgy látom, mégsem jöttetek össze. – a káröröm jól esően áradt szét bennem. Dean finoman megfogta a karom. Érezte a belőlünk áradó feszültséget. Hacsak feszültség lett volna! – Mi a fenét csinálsz itt?

- Valóban… nem… jöttünk össze… - nevetett fel Sara. A gúnyosságán sehogy sem tudott túllépni. De ez most valahogy önmagának szólt. – Már nem volt benne semmi igalom, sem a találkákban, sem a szexben, hogy tudtál rólunk… - megvonta a vállát, mintha csak az időjárásról beszélne. Legszívesebben agyon csaptam volna ezért a mondatáért. – Asszisztens vagyok… - csakhogy váratlanul érkező személy megzavarta a beképzelt libát.

- Nicole, kérlek szereznél nekünk kávét? – Rob udvariasan kérte meg, mire buzgón bólogatni kezdett. Kitágult szemekkel itta magába a látványt, amit Rob nyújtott. Közben én még mindig a megszólításon rágódtam. Kicsit furcsa volt nekem a megszólítás. Mindig Sara-nak ismertem ezt a lotyót. – Édes, mi történt? – lépett mellém Rob. Egyből a derekamra csúsztatta a kezét.

- Semmi… leszámítva, hogy megint lenyúltad az öngyújtóm. – szusszantottam egyet. Egy patthelyzetben éreztem magam. Ez a ribanc, aki láthatóan Rob mellett sürög még bajt okozhat. Ha patáliát csapok akkor Robot hozom kellemetlen helyzetbe, és még szórakozatom a lotyót azzal, hogy önmagam keverem bajba.

- Tessék, itt is van… - Rob előhúzta a zsebéből az öngyújtót. Aztán valamit Dean-nek magyarázott, amire nem tudtam figyelni, mert az a ringyó mellém lépett.

- Te sem panaszkodhatsz, kedves Flóra… Szépen beújítottál egy pasit… - hümmögve nézett végig Robon. – Nem is akármilyen pasit… - elismerés volt a hangjában. Aztán az éhes keselyű pillantásával méregette Robot. Direkt csinálta, csak azért tette és mondta mindezt, hogy felhúzzon. - De nem adom meg neki ezt az örömöt. – döntöttem el magamban. Mellém ellépve folytatta a monológját az a cafka. – Egy baj van, hogy nős… Ott virít az ujján a gyűrű… Úgyhogy semmivel sem vagy jobb nálam! – kuncogva haladt volna tovább, de nem bírtam ki. Utána szóltam.

- Tévedsz aranyom! Nagyot tévedsz! – normál hangerővel beszéltem, így bárki hallhatta a mondanivalóm. – Nem a szeretője vagyok, hanem a felesége… - több szemöldök is felszaladt homlokig és több száj is nyitva maradt. A lekoppanó állakról nem is beszélve. Mosolygásra, sőt nevetésre ösztönző lett volna a megdöbbenések látványa, azonban az adott körülmények között egy csepp jó kedvem nem volt. – Rob felesége vagyok… - majd sarkon fordultam és otthagytam az idegesítő libát, aki most először megnémulva tátogott, mint az aranyhal.

Jobb ötlet híján visszaindultam Rob lakókocsijába. Érdeklődő pillantások, kíváncsiskodók és sugdosás kísérte az utam. A nagy bemutatásra nem volt lehetőségünk, és ezzel a kitörésemmel sem éppen a legjobb színben tűntettem fel magam és egyúttal Robot. Ő miatta, hogy mégis ilyen helyzetbe hoztam, éreztem némi bűntudatot. A bemutatást úgy terveztük, hogy a próbabeállás után megejtjük, ami aztán szépen meghiúsult. Minden kecsességet elfeledve, dühtől fortyogva haladtam az utca másik oldalán parkoló kocsihoz. Mielőtt az étterem felé vettük az irányt, Rob felhívta rá a figyelmem, hogyha nyugalomra van szükségem akkor ott elbújhatok. A körülötte álldogáló őrök, akik biztosították a területet, kedvesen rám mosolyogtak. Az egyik még az ajtót is kinyitotta előttem, amit egy kedves bólintással viszonoztam. Kettesével szedtem a lépcsőt, amely a lakókocsi belsejébe vitt. Miután becsukódott mögöttem az ajtó, elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy kiadjam a dühöm.

- Az a ribanc…- csaptam egyet a pultra, nem mintha bármit is segítene. Végül megkapaszkodtam a pult szélébe. Erősen markoltam, lassan fehéredett már a kezem is. Egy fikarcnyit sem lett jobb. Csak egyre idegesebb, dühösebb lettem, ahogy belegondoltam, hogy az a ringyó most meg itt dolgozik. Ellöktem magam a pulttól, s járkálni kezdtem. Nem volt túl nagy a rendelkezésre álló terület, de már így is egy kicsit jobb lett. Belém martak a szavai, mert ezzel azt bizonyította, hogy képes volt tönkre tenni egy kapcsolatot és ezáltal bennünket. De ebben mindketten hibásak voltak, de talán mindhárman is.

Fájdalom nyílalt a lelkemben. Hirtelen és váratlanul érte az emlék.

Boldog mosollyal lépkedtem az autóm felé. Jobban éreztem magam. A napok óta tartó levertség, fáradékonyság, émelygés és hányingert mintha egyszeriben elvágták volna. Fittnek és erősnek éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy az utóbbi idők felfokozott hajtása, a mérhetetlen idegesség miatt így tiltakozott a szervezetem. Neki ennyi elég volt, és most pihenni szeretne. Azonban ezt valahogy lehetetlennek tartottam. Gregory Simons nem csak egy ügyfél volt, hanem az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb. Neki köszönhettük az utóbbi időben a rengeteg munkát. Nélküle Mr. Drake még csak fontolóra sem vette az alkalmazásunk. Akkor pedig végképp nem találkoztam volna Franco-val.

Gyorsan beszálltam az autóba, és haza fele tartottam. Megígértem Franco-nak, hogy ma előbb otthon leszek. Egész héten mindketten túlóráztunk, nem is láttuk egymást. Mindössze az a néhány hívással tartottuk a kapcsolatot. Gyorsan hajtottam, de így sem tudtam kikerülni teljesen los angeles-i dugót.

A ház előtt megpillantottam az ismerős autót. Ettől csak még jobban mosolyogtam, és sietve szedtem a lábaim. Vadul kopogott a cipőm sarka. A kulcsom előhalászása néhány pillanatra megállított, de utána lendületesen haladtam előre.

- Franco, megjöttem! – szólongattam, amint átléptem a küszöböt. Semmi válasz nem érkezett. – Franco… - ismételtem meg.

Lerúgtam a magas sarkúm, lepakoltam a táskám. A kulcsom az ajtó melletti komód tetején landolt. Kíváncsian kerestem Őt, mert egyetlen hangot sem hallottam. Üres volt a konyha, a nappali. Bár ez utóbbi helyiségben néhány szétdobált ruhát találtam. A méregdrága inget és zakót a kanapéra tettem. Aztán a hálóba tartottam. Az ott fogadó látványt senkinek sem kívánom. Mintha szíven szúrtak volna. Az otthonomnak hitt helyen tették ezt. Abban az ágyban, ahol nem egyszer szeretkeztünk. Most pedig az a ribanc vonaglott rajta…

Magam köré fontam a karom, erősen szorítottam magam. Nem akartam megadni magam, mert már annyiszor megfogadtam, hogy erősebb leszek annál, hogy legyőzzenek az érzések. Valamennyire sikerült, mert a bennem fortyogó indulatokat a saját javamra fordítottam. Ezekből erőt merítettem. Ugyanakkor annyira lefoglalt a dühöngés, hogy még Rob érkezését sem vettem észre.

„A szex, a fájdalom és a szerelem az emberi lét korlátait feszegető tapasztalatok. Csak az ismeri az életet, aki ismeri ezeket a határokat. Minden más felesleges időpocsékolás, unalmas ismételgetés, öregedés és halál, anélkül, hogy az ember megtudná, mit keres ezen a földön.”

(Paulo Coelho)