34. fejezet - The show must go on

Sziasztok,


meghoztam a folytatást. 34. fejezet. Ez egy különleges fejezet lesz, de nem szeretném lelőni a poént előre. Nagyon szépen köszönöm a komikat és a boci szemeket!
- Bulika! Jön egy egészen nagy csavar. Ígérem, hogy választ fogsz kapni, de egy picit várni kell rá.
- Elena! A következő részben jóval több múltbeli részlet lesz, és már jön is a folytatás.
- Klau! Rob sármjának nehéz ellentállni. A rajtakapós dolog meg annyira adta magát, hogy vétek lett volna kihagyni. Rob tipikus pasiként viselkedik, nem képzelődsz.
- Pixie! Köszönöm neked a segítséget!
- Ancsa! csak annyit mondok, hogy a bonyodalmak előszele érkezik meg ebben a fejeztben.
- Alice! Remélem bejön a tipp. Egy újabb csavart tervezek.
Jó olvasást!
Kíváncsian várom a véleményeket!


Puszi,
ZoÉ

„Minden nap meghozza a maga hírét, és a híreknek ragadozó karmuk van, és tépik szét az eleven húst.”

(Tormay Cécile)

Franco

Toronto, 2011.06.21.

Hatalmas léptekkel haladtam Chris után, aki a legnagyobb körültekintéssel kísért a kijárat fele. A reptér parkolójában már vártak ránk. A bérelt autóval egyenesen az irodába tartottunk volna. Csakhogy megbolygatták, vagy inkább felforgatták a közlekedést a lezárt utcákkal. Valami forgatás zajlott, ami teljesen hidegen hagyott engem. Sokkal jobban lekötöttek a cég ügyei. – Miért nem képesek egyedül boldogulni?- Rossz kedvem volt, de türtőztettem magam. Ezen a maratoni megbeszélés sem segített és egyre gyorsabban fogyott a türelmem.

A telefonom vad csengésére figyeltem fel. Az asztalra dobtam éppen a kezemben tartott dossziét. A számok és az értékelések sokaságától elfáradtak a szemeim. A mobilom után nyúltam. Megütközve néztem a kijelzőre. Nem hittem a szememnek.

- Szerintem megbeszéltük, hogy az életben többet nem lépünk kapcsolatba egymással. – kissé erős volt a nyitásom, de a rossz kedvemet ez a hívás csak tetézte.

- Nem ok nélkül hívtalak… Különben inkább hálás lehetnél, mert információim vannak. Merre vagy? – míg Sara magyarázott, addig felkeltem a tárgyaló asztalától és a hatalmas üvegfelület elé sétáltam. Nem szerettem munka közben magánbeszélgetéseket lebonyolítani, de ezzel a telefonnal néhány percre elszakadhattam a kötelességeimtől.

- Nem vagyok vevő bájcsevejre. Dolgozom. – vázoltam röviden a helyzetet nem túl finom stílusban. – Úgyhogy gyorsan mond, mert leteszlek! – okkal hívott. Okkal keresett meg. Csak azt nem tudtam, hogy ennyi év után nekünk mi a fene közünk lenne egymáshoz. Főleg, hogy azóta szánt szándékkal kerültük egymást.

- Flóra… - hatásszünetet tartott. Kiválóan. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. – Összefutottam Flórával és a férjével. – a másik kezem automatikusa ökölbe szorult, ahogy meghallottam a férj szót. – Hát mégsem volt olyan nagy a szerelem köztetek?! – egyértelműen éreztem a hangjában a gúnyt. Képes lettem volna puszta kézzel megfojtani azt az idegesítő libát.

- Sara! Hagyd abba! – förmedtem rá, bár a hangom vissza kellett fognom, mert már így is érdekes pillantásokat kaptam az asztal mellett ülőktől. Egy nagy levegőt vettem, ezzel megfékeztem egy nagyobb kitörésem. – Miért kéne neked hinnem?

- Nem kell. Csak gondoltam szólok. – igyekezte leplezni magát, de túl jól ismertem a vonal másik végén lévő személyt.

- Hol vannak? Hol találkoztál velük? – Sara-nak mégis sikerült felpiszkálnia a kíváncsiságom.

- Toronto-ban vannak. A forgatáson. – fejbe vágtak a szavai. Felrémlett,hogy a kocsiban ülve mennyire bosszantott az elterelt közlekedés, amelyre filmforgatás miatt volt szükség. A két dolog pedig összefüggött. - Te tényleg nem követed a bulvár híreket?! – gúnyolódott tovább az a liba.

- Ne szórakozz velem! – ismételten, mérgesen szusszantottam bele a telefonba.

- Elküldöm a szálloda címét, ahol megszállak. Akkor talán hinni fogsz nekem! A soha viszont nem hallásra! – ezek voltak azok a mondatai, amelyek a leginkább a kedvemre valóak voltak.

Köszönés nélkül nyomtam ki a telefont. Pár pillanat múlva valóban megérkezett a cím. Ismertem az üzenetben szereplő címet és magát a szállodát is. Nem egyszer szálltam meg ott. Az asztalra csúsztattam a telefonom, miután már tudtam a címet. Visszasétáltam a hatalmas ablakhoz és a várost néztem. Képtelen voltam az üzletre gondolni. Abban a pillanatban, mikor elhangzott az Ő neve elvesztem. Hirtelen jött a lehetőség, hogy találkozhatok vele. Ugyanakkor ezt egy jelnek tekintettem, nem is vagyunk olyan messze egymástól.

Miután Londont elhagytam, az üzlet lett az első. Szokás szerint a személyes dolgaimat háttérbe kellett szorítanom. Mindenki ezt várta el tőlem. Sara is tudja nagyon jól, hogy sosem követtem a bulvár dolgokat. Annak ellenére sem, hogy Los Angeles-ben nőttem fel és minden utcasarkon egy-egy hírességbe futhatsz bele. Nincs buli egy-egy híresség nélkül. Most elsőször életemben bosszantott, hogy nem vagyok túlzottan képben. Ezt pedig sürgősen orvosolni kívántam.

- Franco? – a hang irányába fordultam. Tudtam, mindenekelőtt le kell zárnom az üzleti dolgaimat azért, hogy Flórával foglalkozhassak.

- Még egy pillanat uraim! – kis türelemre intettem a megbeszélésen jelenlevőket. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam. – Chris. Szállodát cserélünk. Metropolitan Hotelbe foglalj helyet!

- Intézem! – azzal letette a telefont. Rá számíthattam, egyedül benne bíztam meg maximálisan.

- Köszönöm. – Ezután már teljesen a munkára összpontosítottam. Már amennyire tudtam.

Bárhogy szerettem volna sietni semmi sem ment egyszerűen. Újabb és újabb hiányosságra bukkantam. Még nem voltak túl nagyok, de ha nem léptünk volna időben, akkor elharapódzik a helyzet. Mindezek után viszont elégedetten keltem fel az asztal mellől. Távozni készülődtem, csak még néhány iratot vettem magamhoz, melyeket mindenképp át szerettem volna nézni. Láttam az egybe gyűlt társaságon, hogy egyenesen megkönnyebbült. Összepakoltam, közben még az utolsó jelentéseket szignóztam. Aztán a liftek felé indultam. Chris az épület előtt várt rám, a kocsi mellett.

- Hova megyünk? Mi a következő állomás? – komolyan nézett rám.

- A szálloda, legyen. – jelentettem ki határozottan mire egyetlen bólintást kaptam.

A hotelben az ajtó mellett álló egyenruhás férfi ismerősként üdvözölt. Céltudatosan haladtam előre a már jól ismert útvonalon egészen a recepciós pultig. A pult mögött azonban egy teljesen ismeretlen hölgy állt. Gyönyörű volt, talán a húszas évei végén járhatott. Az az igazi természetes szépség, nem az a kikent, kifent mű nő.

- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? - Kedvesen rám mosolygott, mikor a pulthoz léptem.

- Jó napot! Szeretnék bejelentkezni. – néztem a szemébe. Elégedetten konstatáltam, hogy még véletlenül sem jött zavarba. – Franco Drake. Van foglalásom. – bólintott, majd pedig néhány mozdulat után elém csúsztatta a kulcskártyát.

- Parancsoljon. Öné a 969-es lakosztály. Minden vendégünk rendelkezésére állnak a nap bármely szakában a szobapincérek. Étterem, bár, konditerem, uszoda található a földszinten és az alagsorban. Jó pihenést kívánok Önnek! – teljesítette a feladatát hibátlanul.

- Köszönöm. – gyorsan a kitűzőjére pillantottam. – Alexandra! Már csak egyetlen kérdésem lenne. Megtudhatnám, hogy Mr. Pattinson és a felesége melyik lakosztályban lakik? – ahogy kimondtam annak az ürgének a nevét egyből megvillantak Alexandra szemei.

- Sajnálom, de a vendégeinkről nem adhatunk ki semmiféle információt! – határozottan és roppant magabiztosan nézett a szemembe. – Úgy látszik nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam.

- Kérem, csupán egy szobaszám. – vettem elő a legcsábítóbb mosolyom. –Kedves ismerősök… – égették a torkom a kimondott szavak – Csak üdvözölni szeretném őket.

- Nézze Uram… – vette fel ismét a szemkontaktust, de egyáltalán nem ájult el tőlem. – Ez a munkám. Nem adhatok ki információt a vendégeinkről! Mr. Pattinson pedig külön felhívta a figyelmünket, hogy senkinek se adjunk tájékoztatást!

- Mit szólna Alexandra, ha egy ital mellett beszélgetnénk erről? – újabb csábító mosolyt küldtem felé.

- Köszönöm, de vissza kell utasítanom. Nekem ez a munkám, ha kiadnám a kért információt, akkor elveszíteném azt. – magabiztossága egy percig sem ingott meg. – Ha mégis kiadnám most önnek, akkor hogy érintené Önt, hogy a saját adatai sincsenek biztonságban?

- Alexandra! – pimasz mosolyra húztam a szám, mert tetszett a hozzáállása. Ritkán lehet ilyen kitartó szépségekkel találkozni, aki egyáltalán nem esnek hanyatt a mosolyomtól vagy a pillantásaimtól.

- Mr. Drake! – nem mutatta, de mosolyról árulkodott a hangja.

A recepciótól egyenesen a liftek felé vettük az irányt, miután Chris is bejelentkezett. A bár előtt elhaladva azonban nagyon kiszáradt a torkom. Egy whisky kifejezetten jól esett volna. Betértünk a bárba, a bárpult végébe húzódtam. Chris is helyet foglalt, de ő üdítő mellett maradt. A telefonomat a pultra tettem. Azóta, hogy helyet foglaltam a bárpultnál, az a kis vacak folyamatosan újabb és újabb hívásokat jelzett. Csak néhány nyamvadt pillanatot szerettem volna. Intettem a csaposnak és már elém is tette a kért italom. A pohár után kaptam, hogy mielőbb kortyolhassak belőle. A finom és testes íz betöltötte a szám, és gyógyírként folyt végig minden cseppje a torkomon. Annyira elmerültem a whisky csodálatában, hogy csak az tűnt fel, hogy Chris elmélyülten tanulmányoz valamit.

- Mit láttál? – húztam mosolyra a szám. Akkor még nem tudtam, hogy ez a mosoly hamar el fog tűnni a képemről.

- Mond meg te! – bökött az ajtó irányába. Chris profiként viselkedett minden helyzetben, de ha ketten voltunk, akkor csak pusztán cimborák voltunk.

- Flóra… - áhítattal néztem Őt. Semmit sem változott az évek alatt. Csodálatos volt. Hosszú fekete hajzuhatag, kecses alak, formás fenék és az utánozhatatlan boldog mosolya. Az a mosoly, amely elbűvöli és megbabonázza az embereket. Annyira rá fókuszáltam, hogy minden mást figyelmen kívül hagytam. Az a más egész pontosan Flóra derekát ölelő, jobban mondva majdnem a fenekére tapadó férfikéz volt. Összesimulva haladtak végig az előtéren nyomukban egy nagydarab fickóval. Felpattantam és a feléjük igyekeztem. Nem értem őket utol, de azt volt szerencsém látni, ahogy a liftbe lépve csókot váltottak. A kezeim ismét ökölbe szorultak, s dühöngeni lett volna kedvem.

Chris utolért és a kezembe nyomta a telefonom, amin ugrásszerűen megnövekedett a nem fogadott hívások száma. A szemeimet forgatva léptünk be a másik liftbe. A kezdeti düh után a teljes döbbenet kötött le, amit a meglesett csók váltott ki belőlem. Csak arra eszméltem fel, mikor már a lakosztályom előtt toporogtam. Chris kapta ki a kezemből a kártyát, majd pedig kinyitotta az ajtót. A folyamatosan villogó telefonom nappaliban álló étkező asztalra tettem. Nem sok csomagom volt, de azok már a kanapé mellett sorakoztak fel, rám vártak. A laptopomért nyúltam, s a telefon mellé helyezkedtem. Nem bírtam tovább, tudnom kellett. Információra volt szükségem. Ehhez pedig a legegyszerűbb keresőprogram volt a legnagyobb segítségemre. Robert Pattinson. Még Flóra nevére sem volt szükségem, mert a találatok tetemes része a fiatal színész házasságával foglalkozott. A legelső találatot megnyitottam. Nem is tudtam a szövegre koncentrálni, mert az írás melletti kép teljesen magához vonzotta a tekintetem. A telefon persze kitartóan villogott. Hirtelen cselekedtem.

Zúgott a fejem már az egész mai naptól. Nem szerettem volna mást, mint egy kis nyugalmat. – Miért olyan rohadt nagy kérés ez? – morgolódtam magamban. Le kellett valahogy higgadnom, és nem láttam más megoldást. Csak azt, hogy kicsit kiszellőztetem a fejem. Zsebre dugtam a kezeim, és egyenesen haladtam előre. Fel sem néztem, nem nézelődtem, csak mentem előre. Hű testőröm szorosan a nyomomban volt azóta, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve elhagytam a hotelt. Egy kicsit lemaradt, de a hátamon éreztem óvó pillantásait.

Lassan esteledett, mikor még Toronto utcáin kószáltam. Igazság szerint egy nagyobb kört tettem a hotel körül, de baromira jól esett. A lábaim vittek előre, míg azon kaptam magam, hogy újra és újra elmerengek. Sokszor megfordult a fejembe, hogy minden másképpen alakulhatott volna. Egyetlen döntés, egyetlen lépés képes volt mindent romba dönteni. – Fiatalság, bolondság! – de ez sem ment fel a vétkeim alól.

Az első kép, mely beugrott az első találkozásunk pillanat volt. Még most is kristály tisztán magam előtt láttam Flórát, mikor belépett a tárgyalóterembe. Az aznap is ugyanúgy indult, mint a többi. Annyi különbség volt egy átlagos munkanaphoz képest, hogy a félévenként megtartott megbeszélést pont arra a napra időzítettük. Éppen csak betöltöttem a huszonnégyet, de már több éves tapasztalat állt a hátam mögött. Az apám már jóval korábban bevont a cég ügyeibe, s szerette volna, ha minél hamarabb átveszem tőle ezt az irodát. Ezt pedig a huszonötödik születésnapra tűzte ki. Addig pedig sok tennivalónk volt még. Némi szervezeti átalakításra és ennek megfelelően biztonsági intézkedések voltak az elsődlegesek. Az öregek ragaszkodtak rég megszokott és már egyre kevésbé biztonságos rendszer fenntartásához, erre szavaztak. Így maratoni lett a megbeszélés, és már nagyon elegem volt.

Egész nap mást sem hallottam, mint az öregek óvatoskodó stratégiáit. Ekkor kinyílt a tárgyaló ajtaja és belépett Flóra a maga húsz évével. Üde mosollyal és magabiztossággal sétált az apámhoz. Egy rövid és vérlázítóan szűk szoknyát viselt, mely kiemelte a formás fenekét és hosszú lábait. Felüdülés volt a szemnek, ahogy akkor még ismeretlen lányt néztem, a pocakosodó, öregedő, kopaszodó és öltönyben feszítő férfiak helyett. Apám arcán a nap folyamán egyáltalán nem látott mosoly terült el. Flóra egyetlen dokumentumot adott át az öregnek, egész pontosan Gregory Simons ajánlását. Az a fiatal nő képes volt lenyűgözni a mogorva üzletembert. Mindenki érdeklődve figyelte apám derűs arcát, amint helyet foglalt és egy egyszerű bólintással átadta a szót Flórának.

- Üdvözlöm Önöket! – a hangja barátságos dallam volt a füleimnek. Aztán azt vettem észre, hogy a tárgyalóban mindenki arra a roppant magabiztos fiatal nőre figyel. – Információ hatalom! Legfőképp a gyors és biztonságos információ. Cégünk mottója három szóban merül ki: gyorsaság, biztonság és megbízhatóság. Köszönöm a figyelmet! – vastaps fogadta a beszédért. S az eddig az óvatoskodó stratégiák mellett kardoskodó férfiak egyszeriben harciassá váltak.

Ahogy leperegtem előttem az emlékfoszlányok, teljesen elvesztettem a külvilág jelentőségét. S mire felnéztem újra a szálloda előtt találtam magam. Öntudatlanul is visszaértem a kiindulópontra. Megálltam a bejárattal szembe és csak néztem az épületet. Ott volt az elmémben a tudat, hogy Flóra itt van. Egyszerre volt felszabadító és szorongató az érzés. Pusztán a tudat is hozzá vonzott, de ma már túl késő volt ahhoz, hogy bármit is tegyek. Alexandra kedves mosollyal és enyhe fejbiccentéssel üdvözölt, amint meglátott. Fogadtam és viszonoztam az üdvözlését, majd egyenesen a lifthez sétáltam. Bevártam Chris-t, majd mindegyikünk a maga szobájába tartott.

Jót tett a séta. Kissé higgadtabb voltam. A hosszú nap után elsőként a bárszekrényhez léptem. Töltöttem magamnak egy italt. Pohárral a kezemben sétáltam az erkélyre. Ott kortyoltam el az italom, míg a tájban gyönyörködtem. Képtelen voltam nem Flórára gondolni.

Fantasztikus fiatal nőként ismertem meg. A fiatal kora ellenére határozott elképzelései voltak a munkájával, az élettel kapcsolatban. Nehéz volt meghódítani Őt, nem hagyta magát könnyen megnyerni. Újabb és újabb meglepetést okozott nekem. Nem olvadt egyből a karjaimban, mint bárki más. Őt egyáltalán nem nyűgözte le a nevem, nem érdekelte a vagyonom vagy az az életstílus, melyet könnyedén biztosíthattam volna neki. Mit sem értek nála a drága vacsorák, a luxus ajándékok. Minden próbálkozásom elutasította és az ajándékaim is visszaküldte. De kitartó voltam és nem ijesztett el.

Az üres poharat az üveg mellé tettem. Aztán beiktattam egy zuhanyt. Szárazra töröltem magam, majd egy száraz törölközőt csavartam magam köré. Egy újabb italt költöttem magamnak és rendeltem némi kaját is, mert alig ettem egész nap. Ugyan úgy törölközőbe csavarva telepedtem le a kanapéra ölemben a laptopommal. Mivel nem vettem fel a telefonom, így a postaládámban várt néhány üzenet. Átfutottam a listát. Nem túl fontosnak ítéltem meg ezeket a hívásokat, vagyis ráérnek holnapig, így újra a keresőprogramot nyitottam meg. Ezúttal Flóra nevére kerestem rá. Képek millió örökítették meg az ifjú pár szinte minden lépését.

- Boldog. Flóra... – néztem végig a mosolygós képeken. – Olyan, mint régen! – A boldog pillanataink jutottak eszembe. – Talán még nincs semmi elveszve! – bíztattam magam. Akartam, nagyon akartam, hogy legyen még nekünk esélyünk. Londonban inkább a féltékenységem dominált és meggondolatlanul cselekedtem. Letámadtam, ahelyett, hogy a régi taktikát követtem volna. Bár most is erősen bennem élt a féltékenység. Még mindig nem akartam elhinni, hogy ezt a nyálas ficsúrt választotta. Az meg ekkora hatást tett volna Flórára? - Annyira nem hozzá való. - Újra én akartam Flóra mellett lenni. Velem ossza meg az ágyát. Engem ajándékozzon meg azokkal a fantasztikus éjszakákkal. Olyan élvezeteket éltünk át, melyben azelőtt és azóta sem volt részem.

Rochemarine-re gondoltam. A francia Riviérán eltöltött napjaink nem szóltak másról csak kettőnkről és az élvezetekről. Hirtelen jött az utazás lehetősége, és mivel még olyan friss volt a kapcsolatunk remek lehetőségnek találtam, hogy közelebbről megismerjük egymást úgy, hogy nincsenek figyelő szemek. A saját apartmanunkban elbújhattunk. Imádtam a francia táj eme részét, a Miramar-öblöt és villanegyedet.

Alig bírtam magammal, már türelmetlenül vártam, hogy elfoglaljuk a lakrészünk és zárt ajtók mögött legyünk. Amint ez megtörtén, már nem kellett tovább várnom. Éhes ragadozóként kaptam a zsákmány után, ami jelen esetben Flóra volt. A szenvedélyes szeretkezés kifejezés éppen csak megközelíti azt, amit műveltünk. A csókjai, a sóhajai, a nyögései hallatán csak még jobban felizgatott és csúcson a nevem sikította.

Aztán, mikor az ablak előtt megpillantottam Őt. Meztelen volt és még véletlenül sem fedte el semmivel sem a testét. Amint végigfutott rajta a szemem egyből bevetésre kész volt. A napsugarak bearanyozták a csodás bőrét. A vágy elhatalmasodott rajtam. Újra fel akartam fedezni a testét, újra elmerülni benne és a gyönyörben.

- Vissza foglak szerezni… Újra együtt leszünk… - az elhatározásom pedig az emlékek és a képek hatására sziklaszilárd lett.

„Vannak napok, amelyek úgy bomlanak ki, mint a rügyek: bennük a jövő ezer aprócska lehetősége. (...) Más napok olyan lassan szállnak, hogy szinte meg lehet számolni a szárnycsapásokat - csak hogy eszünkbe jusson, milyen szerencsések vagyunk, amiért nekünk megadatott ez a plusz pillanat.”

(Melanie Gideon)