35. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

minden alkalommal, mikor ezeket a sorokat írom egyszerre vagyok izgatott és ideges. Izgatott, hogy mit szóltok majd a történésekhez és ideges, hogy vajon elnyeri a tetszéseteket az újabb fejezet, szám szerint a 35. Ezúttal egy teljes Flóra szemszöget olvashattok. Mást nem is fűznék hozzá a fejezethez.

Köszönöm az előző fejezethez érkezett komikat, főleg úgy, hogy nem főszereplő szemszöge volt.

- Bulika! ebben a fejezetben szerintem megkapod a kérdésedre a választ.

- Ancsa! A részlet valóban kiméletesebb lett, és nem izgatta fel annyira az olvasókat. Kíváncsian várom, hogy a kövi fejezetet hogyan értékeled!

- Dona! jók a megérzéseid Francoval kapcsolatban. Bizony lesznek még bonyodalmak.

- Elena! Az érzések felismerése felé mindenképp tesznek Flóráék lépéseket.

- Pixie! ismerős érzés, olykor valóban nem tudom, én is mit írjak neked. Örülök, hogy lekötött Franco, ez nagyon fontos dolog. Túl a barátságon! Ez nagyon tetszik, roppant találó!

- Alice! Franconak megvannak a tervei és eszközei, hogy elérje a céljait. Túl egyszerű lenne, ha Franco csak úgy feladná.
- Klau! Köszi a komit! GRATULÁLOK! Már ketten vagyunk, mert nekem is Franco belopta magát a szívembe. De még hogy fel fogja rázni a dolgokat! S már itt is a folytatás!

Jó olvasást! Kíváncsian várom a véleményeteket!

Puszi,
ZoÉ

„A földön kétmilliárd és néhányszáz millió ember él, így mondják. Tudjad tehát: kétmilliárd és néhányszáz millió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. (...) Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.”

(Márai Sándor)

Flóra

Toronto, 2011.06.21.

Az étteremben zajló eseményeket figyeltem. Rob néhány pillanat alatt szinte szemmel láthatóan átalakult. Egy komoly, magabiztos férfi ült majdnem velem szemben és ez nagyon tetszett. Azon gondolkodtam, ha Rob a való életben megtalálná a karaktere és önmaga között az arany középutat, akkor sokkal jobban viselné a felhajtást maga körül. Aztán ahogy néztem őket egy furcsa érzés lopakodott a lelkembe. Nem volt ismeretlen előttem, de lehetetlennek éreztem a meglétét. Ez a különös érzés pedig egyre fokozódott, mikor a jól szórakozó párost figyeltem a jelenetek közötti szünetben. Sarah és Rob láthatóan túl jól megértették egymást. – Igazam volt. Minden állításom igaznak bizonyult. – suttogtam magam elé, persze úgy, nehogy Dean megneszelje. Ebben a pillanatban pedig az égiek a pártfogásukba vettek.

- Dean, ezt fel kell vennem. Cosmo az, bizonyára üzleti ügyben keres. Beszélek vele, és visszajövök! – daráltam le a testőrnek. Azzal a céllal, még véletlenül se forduljon meg a fejében, hogy kövessen.

- Szia, Virágszál! Rég hallottam a hangod. – nevetett az a lökött, aki már rettentően hiányzott.

- Cosmo, nagyon hiányoztok! – sóhajtottam, míg igyekeztem valami nyugis helyet keresni. Reméltem, hogy a lakókocsiban nyugtom lesz. Egy kissé zajossá vált az éledő utca is.

- Virágszál! Megijesztesz. Minden oké? Mondd azt, hogy nem és már most indulok a reptérre, estére pedig ott leszek! – hirtelen változott meg Cosmo hangja. Az aggodalommal átitatott szavai jól estek. Ezekkel más sokadszorra bizonyította, mennyire fontos vagyok neki.

- Cosmo, minden oké… - egy nagyobb sóhaj után tudtam csak befejezni a mondatot - vagyis volt eddig...

- Eddig? És most? Most már nem az? – nem láttam, de tudtam Cosmo most kezdte el a járkálást. Ha ideges vagy feszült volt, akkor önkénytelenül járkálni kezdett. Körbenéztem az utcán, mert nem volt szükségem kíváncsi fülekre. Már csak pár lépés volt a lakókocsi.

- Nem tudom. – végre elértem a célom. Az őrök pedig kinyitották nekem az ajtót. Beléptem a lakókocsiba és csak annyit bírtam kinyögni. – Hirtelen annyi minden történt. – nemcsak Sara-ra és a vitánkra gondoltam abban a pillanatban, hanem a Robbal eltöltött együttlétünkre. Egy pillanatig engedtem a kellemes élményeknek, de Cosmo rögtön észhez térített.

- Mi az, hogy hirtelen annyi minden történt? Várj, ha ezzel akarod ködösíteni, hogy Rob csinált valamit? Tudtam, Rob csinált valamit! Kiherélem, csak érjek oda! – ezt a harcias pasit ismertem és mindig imádtam érte. Az előbb ütök és utána kérdezek taktika már nem egyszer sodorta kellemetlen, sőt egyenesen kínos helyetekbe.

- Nem… Nem Ő volt. – szinte ösztönösen jött, hogy védjem meg Robot. Ártatlan volt amúgy is. Aztán elhelyezkedtem a kanapészerű ülő alkalmatosságon. Így jóval kényelmesebb volt telefonálni.

- Akkor nem értem, mi van! – Cosmo megállt a járkálásban. Egyértelműen a fejét vakargathatta. Mosolygásra késztetett, és örültem, hogy ilyen könnyen sikerül neki felvidítani. Persze addig csak, míg ki nem nyögtem, mi bánt valójában.

- Találkoztam Sara-val. – egyből elszállt a jókedvem. Fintorogva mondtam ki annak a ringyónak a nevét.

- Azzal a ribanccal? Mit keres az ott? – Cosmo már az első pillanattól kezdve nem csípte, és ez nagyon gyenge kifejezés. Talán találóbb lett volna az érzéseire az egyenesen utálja kifejezés.

- Rob asszisztense. – még mindig hitetlenkedve ejtettem ki a szavakat. Ennyi év után, mire kezdtem magam tényleg összeszedni jön ez a liba. Pedig tényleg többször jutott eszembe a Robbal való kapcsolatom egészen más aspektusból. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán lehetne igaz a kapcsolatunk.

- Virágszál ez rossz vicc. – mérgelődött Cosmo, mintha én nem tudnám.

- Nem vicc. Tényleg itt van és az első szópárbajunkon is túl vagyunk. – amiből egyértelműen én kerültem ki győztesen. Ez pedig némi elégtételt jelentett.

- Jobban örülnék neki, ha azt mondtad volna, hogy rendesen megtépted vagy elverted. Már nagyon is megérdemli. Én a helyedben kikaparnám a szemét, mert a férjed körül ólálkodik. – hát reméltem, erre nem kerül sor. Főleg azért, mert Robnak megígértem, hogy rendesen fogok viselkedni. Nem kell a balhé.

- Inkább arról mesélj, mi a helyzet nálatok? Hogy vagytok? Még ugye áll a ház? – tereltem a témát egy kicsit érdekesebb irányba.

- Nincs szükséged örök lakótársakra? Imádjuk a házat. Nyugi még állnak a falak és nem tettünk benne maradandó kárt. – felnevettem, mert újra a lökött formáját hozta. Még beszélgettünk egy keveset, lökte a sódert. Mesélt néhány futamról, amivel kissé megfájdította a szívem. Aztán jókedvűen üdvözöltem a többieket és végül elköszöntem Cosmo-tól.

Kicsit elgondolkozva indultam vissza a felvétel helyszínére. Hiányzott a vezetés, az adrenalin. Szerettem volna valakivel megosztani az érzéseim, erre Rob volt a legalkalmasabb. Kisebb akadályba ütköztem, viszont mikor továbbléptem volna egy olyan kép tárult elém, amit soha nem szerettem volna látni.

Rob és Sara túlságosan közel voltak egymáshoz. Nem hallottam semmit abból, amiről beszéltek. Sara csábítónak hitt pillantásai elárulták ők. Aztán Sara otthagyta Robot, aki meg szégyentelenül a távozó ribanc után nézett. Kicsapta nálam a biztosítékot. Rob visszafordult és döbbenten nézett farkas szemet velem. Értetlenül nézett rám, míg legszívesebben felrobbantam volna. Újra azt az átkozott érzést éltem át, amelyet egy hasonló helyzettel okozott az a ribanc. Sarkon fordultam, mert most még Robra sem voltam kíváncsi.

- Flóra… Flóra… - Rob kiabált utánam. Aztán megragadta a karom. Erősen tartott, pedig igyekeztem kiszabadulni. – Kérlek, fejezd be! – szólt rám. Határozottan és keményen beszélt, de ezzel még inkább arra ösztönzött, hogy ellenkezzek. Azonban egyre jobban szorított magához – Hagyd abba! Mindenki minket figyel. – megálltam mozdulat közben. Nem akartam elhinni, hogy ezt csinálja. Megragadott és szó szerint úgy vonszolt vissza a lakókocsiba. Minden próbálkozásom meghiúsította. – Fiúk, jobb lenne, ha egy nagyot sétálnátok! – vetette oda a mellettünk elhaladó őröknek, mire azok elismerően és mindent tudóan bólogattak Robnak. – Befejezted? – egymással szembe álltunk, mikor már csak ketten voltunk a lakókocsi belsejében.

- Még nem! – szusszantottam indulatosan. Rob felém lépett, de nem engedtem, hogy hozzám érjen még egyszer. Most először irtóztam az érintésétől.– Nem tetszik, ha ellenkeznek veled? – a szemeit forgatta, de nem válaszolt. – Oh, bocsánat, mert megzavartam mindent. Csak azt nem értem, akkor miért cibáltál vissza ide? – tártam szét a karjaim. Újra közeledett felém, olyan pillantásokkal nézett rám, mint mikor szeretkezésre invitál. Kikerültem őt, újra. – Nem! Most nem fogsz megdugni!

- Mi a fene ütött beléd? Mi a fenéről beszélsz? – mérgesen nézett rám. Nem hittem, hogy ilyen is tud lenni.

- Rólad meg Sara-ról. – megdöbbent, és ami ennél is rosszabb volt, hogy elmosolyodott. Az a mosoly pedig egy kés volt a szívembe.

- Mindent félreértettél. Nincs olyan, hogy én és Sara. Ez egy rohadt nagy félreértés! – magyarázott kissé erélyesebben.

- Ne! Ezt ne merészeld mondani! Láttam, mindent! – kiabáltam vele. Egy cseppet sem fogtam vissza a hangom. – Innentől kezdve pedig felejtsd el, hogy újra lefeküdjek veled!

- Mi van? Mit? Mégis miért? Láttál mindent, csak éppen azt nem, hogy melegebb éghajlatra küldtem. – hasonlóképp kiabálva magyarázott nekem. Egyre jobban fájt a lelkemnek, hogy így viselkedik velem. – Hát nem veszi észre, hogy az a ringyó csak kihasználja!

- Nincs köztetek semmi? – elgondolkodva néztem Robra. Az egyik felem hinni akart neki, de a másik felem, meg teljesen ellene volt.

- Nem. Nincs. Soha nem is volt. Soha nem is lesz! – olyan meggyőzően mondta, hogy kezdtem magam elszégyellni a jelenet miatt.

- Tényleg elzavartad? – mélyen a szemébe néztem. Tartotta a szemkontaktust, és fogva tartotta a tekintetem. Aztán bosszúsan felnyögött, megkísérelt kikerülni, de nem engedtem.

- El. – mégis kikerült. A kanapéra dobta le magát Rob, míg magam köré fontam a karjaim és úgy néztem Őt. – Azért rohadt jól esik, hogy ennyit nézel ki belőlem. Hogy az első adandó alkalommal fűvel-fával dugok vagy megcsallak. – mérhetetlen gúnnyal mondta. – Végülis megmondtad, nem osztozol a partnereiden. - Morgolódott valamit még az orra alatt, de azt már nem értettem. Úgy éreztem, hogy szinte másodpercek alatt megfagyott közöttünk a levegő. Rob a kanapén volt, míg én vele szembe álltam. – Vagy van valami más okod? Csak egy jó okot mondj!

- Mert fontos vagy nekem! – gondolkozás nélkül kiabáltam a képébe. De a kezdeti indulatom alább hagyott. Lassan és fájdalmasan suttogtam magam elé. Ez egy olyan érzés volt, amit még önmagamnak sem vallottam be eddig. Azzal, hogy kimondtam valósággá vált. – Fontos vagy nekem. – elhomályosult a tekintetem és még egy könnycsepp is legördült az arcomon. Rob döbbenten, már-már sokkos állapotban nézett rám. Elfordultam, hogy Rob ne lássa a könnycseppet. A pultnak támaszkodtam, ahol nem is olyan régen még szeretkeztünk.

- Ha tényleg fontos lennék neked, akkor megbíznál bennem. – Rob lassan feltápászkodott.

- Nem benned nem bízom, hanem Sara-ban. – lehajtottam a fejem és lehunytam a szemem.

- Miért? Mit tett, hogy ennyire utálod?

- Rajtakaptam Francoval az ágyban! – kiabáltam Rob arcába, aki nem ezt a választ várta. Egyértelműen leolvashattam az arcáról.

- Ezt nem hiszem el, olyanok vagytok, mint a nyulak! Nem igaz, hogy nem bírjátok ki egymás nélkül! – gyors dörömbölés után és morgolódással lépett be a lakókocsiba Dean. Persze amint belépett az ajtón, egyből hátra arcot vágott. – Ma már másodszor! Rob a francba munka van!

- Dean, nincs baj. Fordulj meg nyugodtan! – vetett oda neki Rob. A testőr pedig úgy tett, ahogy az utasítás elhangzott. Először rám nézett éppen akkor, mikor a szememet töröltem meg, aztán a lakókocsi másik felében álló Robra.

- Ti meg mi a fenét műveltetek? – zökkent ki Dean a megszokott komolyságából.

Tanácstalanul vártam, mi fog történni. Ott álltam és úgy éreztem, hogy kiadtam magam. Bántott ez az egész, mert eddig még egyetlen egyszer sem veszekedtem Robbal. Mindez pedig Sara miatt volt. Annyira el akartam kerülni Rob tekintetét, hogy rajta kívül minden mást néztem. Így jutottam el Dean-ig. Zavart pillantások közepette próbálta Robot sürgetni, aki vagy nem értette vagy nem akarta érteni. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom. Rob magához ölelt.

- Mennem kell, de még nem fejeztük be ezt a beszélgetést! – az állam alá csúsztatta a kezét. Felemelte a fejem. – Nézz rám! Kérlek, nézz rám! – suttogta kérlelően. Megadtam magam. – Szerintem te is érzed, ezt meg kell beszélnünk. – aprót bólintottunk mindketten, majd váratlanul puszit nyomott a számra. Dean-hez lépett és indultak a forgatásra.

Kiléptek az utcára és néhány lépést tettek. Néztem a távolodó alakjukat. Valahogy már nem éreztem magam jól itt. Kiléptem én is az utcára, csakhogy az ellenkező irányba tartottam volna. Csak egyetlen lépést tettem, de a körém fűződő karok megakadályoztak.

- Hova a fenébe mész? – a fülembe susogta. A lehelete cirógatta a nyakam. Azonban most feszélyezett a közelsége. Nem éreztem a bizsergést, mint máskor.

- Sétálok egy kicsit. – próbáltam lefeszegetni a kezeit a derekamról. – Nem szökök el, csak muszáj kiszellőztetnem a fejem.

- Dean veled megy. – elengedett, de nem fordultam meg. Ugyanazon a helyen álltam. Nem kérdezte, nem kérte, pusztán kijelentette.

- Nem. Egyedül megyek. – szemébe néztem, melyekben nem kevés fájdalmat láttam. Zsebre dugta a kezeit és beletörődően sóhajtott.

- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy visszajössz vagy a szállodába mész egyenesen! – nem tudtam hirtelen mit mondjak neki. Viszont a szemében lévő fájdalmat el akartam űzni.

- A forgatás végére visszajövök. – simítottam végig az arcán, aztán szapora léptekkel az eredeti útvonal fele indultam.

Nem volt semmi célom, nem volt semmi konkrét tervem. Csak mentem előre. Reméltem, hogy minden megtett lépéssel a hátam mögött tudom hagyni a rossz érzéseket. De nem bírtam másra gondolni, csak Robra és a szemében lévő fájdalomra. Nem akartam bántani, Őt végképp nem. – Fontos nekem. – Franco óta Rob az első, akinek ezt ki mertem mondani. Azzal pedig, hogy kimondtam valóság lett.

Néhány saroknyira érve tűnt fel, hogy követnek. Össze kellett magam szedni. Egy étterem volt mellettem, s jobb híján oda menekültem be. Úgy láttam sikerült leráznom a váratlan útitársam. Az étterem belső részében választottam ki egy asztalt. Helyet foglaltam és azon nyomban megérkezett a pincér. Finom illatok arra ösztönöztek, hogy rendeljek valami harapnivalót. Azonban a kiválasztott finomságból mindössze néhány falatot tudtam legyűrni, utána csak turkáltam a tányérom. Viszont a kávéjuk isteni volt. Abból duplát ittam.

Kavargó gondolatokkal indultam visszafele. Észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. Természetesen a telefonom, mikor szükségem lett volna rá nem volt nálam. Egészen biztos, hogy a lakókocsiban hagytam. Még szerencse, hogy a tárcám a zsebemben volt. Még nem sikerült magamban mindent tisztázni, de valamit megígértem, és azt be szerettem volna tartani. Mégis azt éreztem, hogy ahogy közeledtem a forgatáshoz megnyugszom. Ezzel újfent megleptem magam. A korábban elutasított karokat szerettem volna, hogy újra megöleljenek. A lakókocsihoz értem, ott viszont megtorpantam. Nem tudtam, vagyis inkább nem akartam tovább menni. Gyorsan magamhoz vettem a telefonom, amin Robtól néhány nem fogadott hívás volt. Zsebre tettem a kicsi vackot, majd a lakókocsi lépcsőjére ültem és rágyújtottam.

- Sejtettem, hogy itt talállak. – sóhajtotta az ismerős hang.

- Mit akarsz még? Nem kevertél már elég bajt? – szívtam mélyet a cigarettából. Ahogy a parázs a cigi végén, úgy izzottak fel a szemeim is.

- Nem önszántamból jöttem ide. – gúnyosan húztam felfele a szám. – Csakis a férjed miatt.

- És erre most mit kéne mondanom? Mit vársz tőlem? – nem tudtam túllépni a gúnyos hangvételemen. Vele szembe már nem voltam másra képes.

- Semmit. Csak hallgass meg, hogy mielőbb mehessek! – bólintottam, mire belekezdett. – Nem az történt, amire gondolsz. Vagyis tényleg ráhajtottam Robra… A kezdetek kezdetén… Bevetettem nála mindent, de még csak rám sem bagózott… - azt hittem, hogy a cigaretta füstje keresztbe fordul a torkomon. Ez a számító aljas dög képes volt a szemembe mondani, hogy bepróbálkozott Robnál. Összeszűkített szemekkel néztem erre a hárpiára. Az életem megkeserítőjére. - A férjed hűséges és nagyon szerelmes… - ahogy kimondta örültem, hogy ülök, mert ha nem így lett volna, tutira padlót fogok Sara kijelentésétől. - Rob világosan a tudtomra adta, ha újra próbálkozom, akkor kitesz… Ezt pedig nem akarom. Szeretem ezt a munkát. Most, hogy ezt elmondtam, megyek a dolgomra. – egyszerűen nem bírtam megemészteni ennek a dögnek a szavait.

- Végre visszaértél. – rántott magához Rob a következő pillanatban. – A rohadt életbe! Úgy aggódtam érted. Legközelebb telefon nélkül még a mosdóba sem mehetsz ki. – ölelt és kapaszkodott belém. Az első pillanatban még levegőt sem kaptam. Szép lassan megbizonyosodott róla, ahogy a karjaiban vagyok és nem ellenkezem, úgy lazultak a karjai. Feleszméltem és láttam, hogy Rob már a saját ruháit viseli. Ez egyet jelentett, hogy valóban már induláshoz készültek. Ez akkor lett egyértelmű, mikor Dean vigyorogva megjelent mellettünk.

- Gyertek nyuszikák, visszaviszlek benneteket a hotelbe! Kezd kicsit sok lenni belőletek… - motyogott Dean, míg a kocsihoz kísért bennünket. – Flóra, ha lehet, akkor legközelebb egyeztessük, mikor jössz forgatásra!

Rob sem az autóút alatt, sem a szobánkig nem engedett el. Vagy a kezem fogta, vagy a derekam ölelte. Nem menekülhettem. Ahogy a szobához közeledtünk, úgy tudatosodott bennem, hogy nem tudok a beszélgetés alól kibújni. De tartoztam annyival magamnak és Robnak, hogy végre nyílt lapokkal játszunk. Dean-től még a folyosón elköszöntünk. A szobába belépve romantikus félhomály és gyönyörűen terített asztal fogadott.

- Meglepetés. – mosolyodott el Rob. – Sok volt ez a nap. Arra gondoltam, hogy egy finom vacsora és bor mellett megbeszéljük a történteket. – a hátamhoz simult és a hasamon összefűzte az ujjait.

- Köszönöm. – simultam bele a karjaiba. Pár percig csak álltunk és élveztük egymás közelségét. Felváltva frissítettük fel magunkat a fürdőben, hogy utána asztalhoz ülhessünk. – Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Sajnálom, nem viselkedtem valami éretten. Sajnálom azt is, hogy alaptalanul gyanúsítottalak meg. – piszkáltam az ételt, míg beszéltem. Nem mertem Rob szemébe nézni.

- Nem esett jól. De nem haragudtam rád, még akkor sem, ha a tetteim vagy a szavaim az ellenkezőjét sugallták volna. – felkaptam a fejem és a kék szemek tengerében fürödhettem. Már nyoma sem volt fájdalomnak. – És mennyire vagyok fontos neked? Megbízol bennem? – pajkosság költözött a tekintetébe.

- Fontos vagy nekem, egyre jobban azzá válsz. – úgy éreztem, hogy a pír elönti az arcom. Nálam ez egy igazi vallomás volt.

- Te is az vagy nekem. – megfogta a kezem az asztal tetején és áthatóan vizsgálta az arcom. – Elárulod, honnan ismered Sara-t? Mi történt veletek?

- Los Angeles-ben találkoztunk. Egy helyen dolgoztunk. – lassan belekortyoltam a poharamba. Időt nyertem, aztán folytattam. – Azt hittem, hogy barátok lettünk. De tévedtem… Ez akkor derült ki, mikor rajta kaptam őket… - Észre sem vettem, és a felvezető után válaszoltam Rob összes kérdésére, ami a Sara-val való különös ismertségemre vonatkozott. Aztán megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem. – csak néztem, ahogy Rob felkel a helyéről és a kezét nyújtotta felém. A tenyerébe csúsztattam kezem, segített felállni. – Fárasztó napunk volt… - derekamra csúsztatta a kezeit. – Sok izgalomban volt részünk… - a nyakamhoz hajolt, és finom puszit nyomott a bőrömre. - Mit szólnál egy kényeztető fürdőhöz, ahol a kényeztetés részét tőlem kapnád?

- Ezt nekem kellene felajánlanom… - sóhajtottam fel, ahogy az ajkai éppen csak karcolták a nyakam. Erre felkapta a fejét, de a tekintetén már láttam, hogy a fantáziája jóval előbbre jár.

Megragadta a kezem, aztán csibészes mosollyal a fürdőbe vezetett. A fürdő közepén álltunk, egymást ölelve miközben egyre szenvedélyesebb lett nyelvünk játéka. Lassan megszédülve araszoltunk közelebb a zuhanykabinhoz. A hatalmas üvegfelületnek döntött. Megszakadt a csókunk. Mélyen egymás szemébe néztünk, míg Rob keze lassan csúszott végig az oldalamon. Ajkai újra végigkarcolták a nyakam, majd a fülem mögé tapasztotta a száját. Csengéd harapásokkal kezdett, majd pedig lágy puszikkal folytatta. A kezeimen nem bírtam uralkodni, a hajába túrtam vagy a tarkóját simogattam. Elkapta a kezeim, a csuklóimat a fejem fölé szorította. Néhány perccel később elengedte és lassan bújtatott ki a ruháimból. A fedetlenné váló bőrömet pedig forró csókokkal hintette be. Melltartóban és bugyiban álltam előtte, míg Ő még teljes öltözetben. Áhítattal és bujasággal átitatott tekintettel mért végig. Majd Rob hagyta magát levetkőztetni. Hozzá hasonlóan gyengéden csókoltam végig a nyakát, a mellkasát. A kezem, az ujjaim újra és újra végigfutottak a mellkasán, majd a hasán. Férfias sóhajokkal élvezte minden simogatásom. Ismét, egész testünkben összesimult. Pattogtak a szikrák, izzott a levegő körülöttünk. Az utolsó ruhadarabok lekerülése közben voltak a legérzékibb simogatások.

Együtt léptünk be a hatalmas kabin belsejébe. A csapot engedtem meg, hogy a finom meleg víz kényeztetését is érezhessük. Rob a hátamhoz simult, míg egyik tenyerével fejem melletti csempén támaszkodott meg. Éretem a keményen nekem feszülő vágyát, de mégis csak azzal foglalkozott, hogy a nyakam és a vállaim csókolja rendíthetetlenül. Lassan fordultam vele szembe vele. Elvesztem a csillogó szemeiben. Átöleltem és ínycsiklandozó csókra nyújtottam az ajkaim. Rob hátán, sőt egészen a fenekéig kalandoztak a kezeim.

A hideg csempét éreztem a hátam alatt, ahogy Rob nekidöntött. A jobb kezét a mellemre simította és érzéki masszában részesített. Megrészegülten élveztem a ténykedését. A kezét a nyelve követte, míg szinte markoltam az égnek álló tincseit. Míg nyelvével a mellbimbóim izgatta a keze tovább csúszott a testemen lefele. A lábaim közé férkőzött. Felemelte a fejét. Látni akarta, ahogy élvezem minden érintését, mert rabul ejtett a tekintetével. Körkörös simogatásokkal vette el a maradék józan eszem. Úgy éreztem, hogy szétesem. Egyik kezemmel a csaptelepbe, másikkal Rob nyakába kapaszkodtam. A feltörő sóhajaim sűrűsödtek, kisebb sikkantások hagyták el ajkaim. Aztán már nem voltak elegendőek a simogatások, hanem két ujját belém fúrta. Újra néhány pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, és szenvedélyes csókkal háláltam meg lenyűgöző odaadását. Ütemes játéka pedig meg sem állt, míg orgazmust nem okozott nekem.

Remegve kapaszkodtam bele Robba. Még remegtem a gyönyörtől, mikor Ő ismét a nyakamra hajolt és nyelvével rajzolta bőrömre. Olyan voltam a karjaiban, mint egy rongybaba. Engedtem, hagytam magam, bármit csinálhatott volna velem. Az ujjai úgy játszottak az oldalamon, mintha éppen egy zongorát próbálna megszólaltatni. Csakhogy belőlem sóhajokat, nyögéseket és sikolyokat csalt elő. Úgy éreztem, hogy minden újabb érintéssel a vágy tűzét táplálja belém. Ismételten égtem a vágytól, de már nem egyedül szerettem átélni a gyönyör pillanatait. Rob is hasonlóan gondolta, mert combomon át a térdhajlatomra siklott a keze. Megemelte a lábam, a csípője köré. Kicsit lejjebb csúsztam a falon. Rob keménysége pedig egyetlen mozdulattal merült el bennem. A csípőink automatikusan vették fel a ritmust, mely egyre közelebb sodort bennünket a beteljesüléshez.

A ránk folyó vízben, egymásba kapaszkodva pihegtünk. Úgy éreztem, hogy a remegésem még mindig nem csillapodott. Rob csibészes mosollyal nyúlt a tusfürdős flakon után. A tenyerébe nyomott egy kisebb adagot. Magához ölelt, úgy tartott, mert a lábaim még mindig igatagok voltak. Lágyan kente be a testem, lágy habot képzett. Az érintései a selyem tapintásával vetekedtek, úgy mosdatott. Mikor elég erőt éreztem magamban, akkor valami hasonlóval próbálkoztam meg. De nem sikerült teljesítenem, mert ahogy a kéklő szemeibe, majd az ajkaira néztem újra akartam Őt.

Szenvedélyesen tapadtam az ajkaira. A csókok ostromának a légszomj tudott csak véget vetni. Kapkodtam a levegőt, hogy újra támadásba lendülhessek. Igyekeztem, hogy Robon se csak lefolyjon a tusfürdője. Elkapta a karom, a fejem felé emelte. Végigcsúsztatta a tenyerét rajta, majd a tenyerünk találkozott és ujjaink egymásba fonódtak. Lágy, puhatolózó, már-már szerelmes csókot váltottunk. Már nem bírtam tovább a vágy mardosó lángjait. A csípőm automatikusan mozdult, erősen hozzádörgölőzve Rob ágyékához. Célt értem, mert Rob kéjesen felnyögött. Aztán már cselekedett is. Lekapta a zuhanyrózsát és mindkettőnket leöblített. Sürgetve egymást, úgy törölgettük egymást. Ezzel is még inkább izgatva a másikat. A törölközők a földön landoltak, majd Rob újra a karajiba kapott és meg sem állt a hálószobáig. Az ágyra rakott. Előtte feküdtem fedetlenül és felfedve önmagam.

- Olyan mérhetetlenül gyönyörű vagy… - nézett végig rajtam. Ha eddig nem, akkor ezektől a pillantásoktól biztos éreztem volna a felpezsgő vért cikázni az ereimben. Lassan közelített hozzám. Az ágy közepére helyezkedtünk el. Fölém gördült. Ujjaim megcirógatták gyöngyöző homlokát, melyekre pár tincs rá is tapadt. Aztán végigfutattam az ujjam az arcán is, mikor lejjebb ért a kezem, akkor belecsókolt a tenyerembe. Az odaadó simogatásaimmal szerettem volna megköszönni az eddig átélteket. Gyengéden tárta szét lábaim, s újra érezhettem Őt. Az egyesülésünkkor a nevem nyögte. – Flóra... - sóhajok közepette beszélt, és megállt. – Értsd meg, csak téged akarlak elcsábítani… - összekapcsolódott nemcsak a testünk, hanem a tekintetünk is.

- Akkor ne csak beszélj, hanem cselekedj! – markoltam bele fenekébe. - Roppant jó úton haladsz! – búgtam, vagy inkább doromboltam a fülébe. Azt hittem, hogy Robbal eddigi szeretkezéseinket nem lehet felülmúlni. Erre azonban rácáfolt a fürdőben átélteket, majd pedig az éjszaka…

„Semmit nem akarok jobban, mint elcsábítani téged, teljesíteni minden vágyadat, míg már senki más nem létezik számodra, csak én!”

(Helen Brooks)