30. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

ismét elérkeztünk egy kerek számhoz. 30. fejezet. Egy kicsit még számomra is hihetetlen, hogy már itt tartunk, de remélem, hogy a továbbiakban is számíthatok rátok.

Pixie!

Külön köszönöm NEKED a rengeteg segítséget! Neked ajánlom a fejezetet!

Nagyon szépen köszönöm a komikat és a pipákat. Tudom, mostanában kicsit elhanyagoltam a válaszokat, nézzétek el nekem! Bízom benne, hogy a felmerülő kérdéseitekre az egyes részek magyarázattal szolgálna.
A postaládám mindig nyitva áll, szóval nyugodtan írjatok!

Kérlek szépen, hogy a komikról se feledkezzetek meg! Tényleg elegendő néhány szó vagy sor!

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.”

(Pierre Franckh)

Flóra

Toronto, 2011.06.01.

Lassan nyitottam ki a szemeim. Néhány pislogással segítettem, hogy teljes mértékben észhez térjek. A hálószobát lágyan ostromolták a reggeli napsugarak. Nem csodáltam, hogy betörnek a hálószobába, hiszen az égig törő épület felső részében volt a szobánk. Mesés kilátásban már az érkezésünkkor is volt szerencsém kigyönyörködni magam. Bőségesen elegendő fény volt ahhoz, hogy sikeresen megnézzem, hol a telefonom, amit nem is olyan messze felfedeztem magamtól. Az oldalamon feküdtem, így a kinyújtott kezem elérte az éjjeli szekrény tetején lévő masinát. Még nem volt egészen fél hat. Még túl korán volt, amit mi sem bizonyított jobban a hátamhoz simuló és békésen szuszogó Rob. A mocorgásom hatására ugyan a hátára fordult, de nem sokáig maradt úgy, csak addig míg a másik oldalamra fordultam. Aztán már egymással szembe feküdtünk. A tincsei még most is ezer fele álltak. Az arca kisimult. Enyhén elnyíltak az ajkai. Olykor megrebegtek a hosszú pillái, azt hittem, hogy felébredt, de szerencsére nem. Így bátran nézhettem Őt.

Hálás voltam Robnak. Okot adott, vagyis lehetőséget biztosított, hogy kicsit eltávolodjak a saját életemtől. Sajnáltam, hogy elhagytam Londont, hiszen imádtam és az egész életem ott volt. Azonban mindezt Franco a felbukkanásával felbolygatott. De cserébe újra Los Angeles-ben lehettem és az ott eltöltött napok szinte egy nyaralással felértek. Csodaszép villa, Rosa kedves, anyai gondoskodása és persze a parti a régi ismerősökkel. Újabb csodás emlékeket szereztem. Bár Stephanie akciózásától és a terhességem részleteinek felhánytorgatásától megkíméltem volna magam. Azonban ezek is hozzájárultak az élethez. A Rob által hiénáknak csúfolt fotósok is a hasznomra voltak, ugyan ez csak később tudatosodott bennem. Rengeteg kép készült rólunk az érkezés napján és a parti alkalmával is lencse végre kaptak bennünket. A köztes időt, illetve LA-ből való távozásunk is sikerült úgy intéznünk, hogy egyetlen kép se született róla. Megnyugodtam, mert ezzel csak még inkább nehezedett az előkerítésem. Tisztában voltam, hogy örökké nem menekülhetek, nem bujkálhatok, de a megtalálásom sem óhajtottam megkönnyíteni.

Kinyújtottam a kezem és megsimogattam Rob arcát. Az ujjam hegye az arccsontján siklottak végig. Büszke voltam rá. Egyetlen hónap alatt rengeteget változott. Bár berlini találkozásunk előtt nem ismertem, de már most sokkal jobban kezelte a körülötte lévő káoszt. S most itt egy újabb kaland, a forgatás. Rob nagyon izgult. Jól akart teljesíteni, amitől totál feszült volt minden izma. Hosszú órát képes volt görcsölni a papírhalom tetején. Olyankor teljesen elmerült a saját kis világába. Édesen ráncolta a homlokát, vagy húzta össze a szemöldökét koncentráció közben. Azonban most olyan nyugodt volt.

Kíváncsian vártam, és egyre izgatottabbá váltam, hogyan működik egy forgatás. Rob annyi mindent mesélt már. Sok-sok lelkesedéssel és olyan szenvedéllyel magyarázott nekem, mikor a forgatókönyvet bújtuk, mint ahogy én viszonyulok a kocsikhoz, a futamokhoz. Nem hittem, hogy ennyi idő elegendő az elkezdéshez. Rob nem járt olvasópróbára, és ruhapróbán is csupán egyetlen alkalommal kellett részt vennie, ahova elkísérhettem.

Éppen csak visszaért a szállodába, belépett a szobába, és megcsörrent a mobilja. Nagyjából egy óra múlva a ruhákkal és egyéb kellékekkel telepakolt szoba kanapéján várakoztam Dean társaságában. Robot az egyik ajtó mögé száműzték. Egyikük sem árult el semmit. Úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, milyen szerzeményben fog előmerészkedni Rob. Amikor kilépett az ajtón azt hittem, hogy lefordulok arról a bizonyos kanapéról. Befele egy jobb napokat megélt csöves volt a szakadt farmerban, a kisé megviselt kockás ingjében. De az ajtó túl oldaláról egy igazi úriember lépett ki. Fekete öltönyt, fekete nyakkendőt, fehér inget viselt a kedvenc fekete napszemüvegével. A haját is kissé megigazították.

- Hogy tetszik ez a maskara? – a nyakkendőjét igazgatta.

- Maskara? – elég felháborodottan néztem rá, hogy mondhat ilyet. – Ez valami fantasztikus. Annyira jól áll neked az öltöny és a nyakkendő. – sóhajtottam játékosan. Addig incselkedett, míg ki nem csikart egy csókot.

- Robert!? – az ajtó mögül hívták, úgyhogy el is szelelt.

- Talán te rá bírod venni, hogy felnőttként öltözködjön… - nevetett a testőrünk. Valahol a lelkem mélyén egyet értettem vele, de annyira jellemző volt Robra a szakadt farmer, a kockás ing, hogy nehezen tudtam elképzelni nélkülük egy átlagos napon.

Egyből mosoly kúszott az arcomra, ahogy Dean szavai csengtek a fülemben. Tudtam, hogy ez a mai nagy nap lesz Robnak. Ma ténylegesen elkezdődik a forgatás, felveszik az első jeleneteket. Újra megcirógattam az arcát, de ezúttal lassan felnyíltak a szemei.

- Jó reggelt! Mindig ilyen látványra szeretnék ébredni! – suttogta kissé álmos hangon. Az engem ölelő keze finoman simogatni kezdett.

- Jó reggelt! – kuncogtam fel, mert a kezei a takaró alá férkőztek. S mivel amúgy sem volt rajtam semmi, a bőröm felizzott az érintésétől. Közelebb csúsztam hozzá és meg akartam csókolni, de ekkor szólaltak meg a telefonok ébresztője.

Már nem volt szerencsém megtapasztani, hogy Rob hajlamos lenyomni az ébresztőjét és a másik oldalára fordulva tovább aludni. Így kénytelen voltam a saját telefonom beállítani. A két különböző dallam együtt egy roppant idegesítő egyveleget hozott össze. Rob csak azért is magához húzott és megcsókolt míg az újszerű aláfestő zene szólt. Majd miután kimásztunk az ágyból, el hallgattattuk a masináinkat.

Rob a fürdőbe vonult, hogy időben elkészüljön. Kissé vágyakozva néztem utána, mert Ő sem viselt semmilyen ruhaneműt. A zuhany hangjai pedig olyan édes emlékeket csaltak elő, hogy egészen melegem lett. Az ágy végébe dobott köntösbe bújtam bele, aztán a telefonig csoszogtam. Rendeltem életmentő kávét és némi harapnivalót. Robnak legyen elég energiája az egész napos forgatásra. Amint rá gondoltam, törölközőbe csavarva lépett ki a fürdőből, közben a fejét dörzsölte egy másikkal.

- Mit tervezel a mai napra? – lépett közelebb hozzám, míg a nyaka köré tekerte a kezében lévő törölközőt.

- Nyugi, megleszek! – nyomtam egy játékos puszit a szájára. – Van egy picike lemaradásom a cég ügyeinek átnézésében. Talán még Cosmonál is bejelentkezem… - soroltam fel azokat a tevékenységeket, amikre mindenképp szerettem volna sort keríteni.

- Jó. Tetszik. – átölelt és csókot nyomott a számra. De az Ő csókja jóval szenvedélyesebb lett, mint gondolta. – Ha mégis ki szeretnél menni a szállodából, akkor kérlek szépen szólj Dean-nek! Stúdió felvételek lesznek, szóval Dean simán le tud lépni… - győzködött, miközben mindent beleadott. Egyedül a kopogás mentette meg, mert megérkezett a reggeli kávé.

- Rob… Tényleg nincs szükségem kíséretre. – kortyoltam bele a kávémba. A fotelbe helyezkedtem el, és néztem ahogy Rob öltözködik. – Meg tudom védeni magam.

- Flóra! Erről nem nyitok vitát! Dean nélkül sehova. – most először nagyon komolyan nézett rám, míg felhúzta a farmerjét. – Nyugodtabb vagyok, ha melletted van. Elhiszem, hogy meg tudnád védeni magad, de ezek a piócák nem ismernek irgalmat és könyörületet. – bújt bele a pólójába. – Adsz nekik egy apró mosolyt, s azon kapod magad, hogy rögtön százan vannak körülötte és egy lépést sem tudsz tenni… Dean legalább tudja és ismeri az összes lehetséges taktikát.

- Jól van! De ezt minden reggel el fogod játszani? – szusszantottam mérgesen.

- Igen, ha kíséret nélkül akarnál kimenni a szállodából… - erre bizony összehúztam a szemeim, mert nem akartam beleegyezni. – Ne nézz rám így! Lásd be, vagy Dean vagy valaki más! De szerintem Dean-nel jobban kijönnél. – még be sem fejezte, de már kopogtatott az emlegetett testőr.

- Jó reggelt! – lépett be az ajtón Dean, aki elég értetlenül nézett ránk. Rob az ajtó mellett állt, de farkasszemet néztünk egymással. – Indulhatunk? Elkészültél?

- Még egy perc! – pár hosszú lépéssel előttem termett. – Be szeretném tartani az ígéretem… - teljesen sokkos lettem eme mondatától. Ennyire komolyan vette Cosmo hülyéskedését. De már semmit sem tudtam mondani, mert puszit nyomott a számra és már csukódott is mögöttük az ajtó.

Egyedül maradtam. Hirtelen úgy éreztem, mintha eltűnne alólam a talaj. Le kellett ülnöm. - Be szeretném tartani az ígéretem… - Rob szavai visszhangoztak a fejemben. Ezek után kissé alább hagyott a harciasságom, de akkor sem tetszett a gondolat, hogy korlátozzon. Néhány nagy sóhaj után a fürdőbe vonultam. A hatalmas kádat megtöltöttem vízzel s ott ejtőztem egy kicsit. Már nem voltam álmos, visszaaludni úgysem tudtam volna. Az éjszaka nyomait meg úgyis el kellett tüntetnem magamról, szóval úgyis zuhanyoztam volna. A kellemest összekötöttem a hasznossal.

A pihentető és feltöltő fürdő után bekapcsoltam a lejátszót, mert kezdett az agyamra menni a csend. Farmert és egy trikót húztam magamra, majd az egyik fotelbe vackoltam magam. Ahogy számítottam rá jó néhány üzenetet és feljegyzést továbbítottak nekem, hogy nézzem át. A srácok az ilyen molyollós melókat szívesen passzolták le mindig. A cég munkálatainak az alapjairól volt szó. Három folyamatban lévő projektet ellenőriztem, hogy azok a megadott ütemben haladnak. Másik kettőt, mely a jövőbeni tervek között szerepelt, azt kénytelen voltam visszadobni, ráfért némi javítás. Elsősorban ezek miatt hívtam Heikot, de másról is beszélgettünk nemcsak az üzletről. Cosmo megérezte, hogy vonalban vagyok, és magának követelt. Mindenről kifaggatott, a hogy érzem magamtól, a mit csinálok és Rob még mindig normális velem kérdéseken át elhangzott még egy tucat tanács, jókívánság. Mindkét majomnak hiányoztam, ahogy nekem is ők. Cosmo végül elmesélte, hogy először Chris, majd pedig Franco is feltűnt engem keresve, de aztán hamar követtek bennünket, mert az újságból értesültek róla, merre járunk. Erre számítottam én is, de ahogy ezt meghallottam egészen mélyen érintett a tény, hogy Franco még mindig meg akar szerezni.

Miután elbúcsúztam Cosmo-tól annyira felzaklatottak a hírek Franco-ról, hogy már képtelen voltam koncentrálni a munkámra. Ha pedig nem megy a koncentráció, akkor felesleges időt pocsékolni rá. Egyből félre is tettem a laptopom és a hálóba masíroztam. Zsebre vágtam a telefonom, ledobtam magamról a trikót és helyette egy csíkos felsőt vettem fel. Aztán már azon kaptam magam, hogy lefele tartok a lifttel.

- Sajnálom, de a bár még zárva! – szólt rám egy kissé mogorva hang. Nem terveztem, csak egyszerűen a bárnál kötöttem ki.

- Mrs. Pattinson… Miben állhatunk a rendelkezésére? – még csak meg sem tudtam fordulni, mert már egy másik hang hízelgett. A hátamon futkosott a hideg tőle.

- Kérem, erre nincs semmi szükség. Szólítson Flórának! – mosolyogtam a túlbuzgó menedzserre. – A bárba készültem, de úgy látom zárva.

- Nem dehogy! Lenny azon nyomban kiszolgálja. – intett a másik hang felé. A menedzser szúrós pillantásokat lövellt Lenny-re, s miután bólintott az alkalmazott elégedetten távozott a pöffeszkedő főnek.

- Sajnálom, nem szerettem volna bajt okozni. – néztem szembe a velem maradt férfival. A harmincas éveinek végén járt. Jó képű volt, kedves mosolyú, mert a szavaim mosolyt csaltak az arcára. – Inkább elmegyek…

- Ne asszonyom! Kérem, azzal nagyobb bajba kerülnék. – ragadta meg a karom. – Oh, bocsánat! – azzal kinyitotta előttem az ajtót.

- Rendben. Kérem szólítson Flórának! – egy mosoly után beléptem az ajtón.

Lenny & Colin, Pete, Jacks

- A francba, hol voltál már Lenny! Csak rád várunk! – a bár valóban zárva volt, a teremben fel voltak pakolva a székek és egyetlen nagyobb asztalnál ültek hárman. Onnan kiabáltak. – Bocsánat… asszonyom… - álltak haptákba.

- Kérem ne! Flóra vagyok. – intettem feléjük. – Ne haragudjanak, hogy megzavartam Önöket.

- Flóra, mit hozhatok? Italt? – kérdezte Lenny.

- Túl korán van még az alkoholhoz, egy gyümölcskoktélt kérek. Köszönöm.

- Csatlakozik hozzánk? Ez amolyan hagyomány… műszak előtt, ha már úgy is itt vagyunk, akkor lezavarunk egy kört… Póker… Beszáll hozzánk?

- Miért ne! – vontam meg a vállam. Közben Lenny meghozta az italom, a specialitását, csakhogy az alkoholt kihagyta belőle a kedvemért. – Köszönöm!

- Hagyományos póker… és egyúttal be is mutatkoznánk. – ült le a körünkbe Lenny. – Lenny, vagy pultos vagyok. Az a nagyszájú ott a pincérek gyöngye, Jacks és a haverja Pete. A másik oldalán pedig Colin ül, ő a konyhában dolgozik. Ez a mi titkos társaságunk.

- Helló mindenki! – intettem mindenkinek. S magamban újra megismételtem a neveiket, hogy el ne felejtsem.

- Zsetonnal játszunk, de nem a pénz miatt. A vesztes kénytelen besegíteni a nyertesnek a húzós napokon… - nevetett kárörvendően Jacks. – Balfék!

- Nem sokáig röhögsz így, ma nagyon érzem a lapokat! Vesztes! – szólalt meg Colin először.

- Fiúk, moderáljátok magatokat! Nem érzitek a megtiszteltetést? Egy igazi híresség ül az asztalunknál. – Pete a lapjait bámulta, míg a srácok pedig engem kezdtek el bámulni.

- Pete, te hülye, ne kábíts! – hurrogták le kórusban.

- Flóra elárulná nekik a lakosztályuk számát. Leteszem a nagy esküt, innen nem fog kiszivárogni! – kacsintott rám Pete. Csak most esett le, hogy ő hozta fel a reggelinket. Bár reggel teljesen el voltam foglalva Robbal és a korlátozásaival, illetve Pete most nem azt a feszes tartást produkálta, hanem hanyagul ült a széken.

- 2068 – suttogtam a kért számot.

- Ne, kérem ne vicceljen! Abban a színész Pattinson lakik. Az a nyálvámpír… Nem értem, mi a fenét esznek rajta a nők! – Jacks fintorogva és grimaszolva adta elő a magánszámát.

- Jacks, várjá, de az a bájgúnár nem egyedül érkezett… - gondokozott el Colin. – Hanem… - erre mindannyian rám meredtek. – a feleségével… - és sorba koppantak az állak, ahogy Colin kimondta az utolsó szót.

- Jaj, fiúk, ne csináljátok már! Mi is emberek vagyunk! Mond meg nekik Pete! – biztattam a nagyszájú pincért, hogy most is beszéljen.

Kár volt biztatnom, mert megtette önszántából is. Egyből kapott az alkalmon és elmesélte a reggelt, hogy volt szerencséje nekünk szervírozni a reggelit. Tetszett, hogy amint a reggel szóba került egységet kovácsoltak és buzgón faggattak. De már a megtorláson törtem a fejem. Megtaláltam a legjobb taktikát és ezzel a módszerrel szórakozom is egy kicsit, sőt ahogy előrefutottak a gondolataim még többet nyerhetek.

- Ezt nem hiszem el! – sopánkodott Colin és Pete felváltva.

- Már megint! – Jacks sem akarta feladni, de mégis sikerült csorbítanom a magabiztosságán.

- Nemes célt fog szolgálni a nyereményem! – nevettem fel, mikor zártuk a játékot.

Sokkal jobban szórakoztam, mint azt gondoltam. Teljesen elterelték a figyelmem, nem gondoltam semmi másra, csak a szórakozásra. Asztalbontás és a bár megnyitása után a pulthoz csalt Lenny, hogy kóstoljam meg a legjobb alkotását. Szórakoztatott, pedig nem kértem, sőt még ebédet is varázsolt elém.

- Szia Rob! – emeltem a fülemhez a telefont. – Hogy megy a munka? – böktem a villámra a következő falatot.

- Szia! Megy, éppen szünetet kaptunk, hogy ebédeljünk. – egy pillanatra elhallgatott. – Édesem, hol vagy? A francba Flóra ezt megbeszéltük! – csattant fel mérgesen. – Hol vagy? Hallom a nyüzsgést körülötted! Maradj ott, várd meg máris küldöm Dean-t! – édesen morgolódott. Szinte láttam magam előtt ahogy összehúzza a szemeit, a homlokán azok az erek is kidudorodnak.

- Rob! Lélegezz! Igen, megbeszéltük, ezért nem is hagytam el a szállodát. – próbáltam megnyugtatni. Ez talán sikerült, mert hatalmasat fújt és talán még valahova le is dobta magát.

- Élvezed, hogy játszol velem! – sóhajtott fel, de a hangjában dallamosság játszott.

- Tudod, hogy nagyon. – susogtam bele a telefonba.

- Asszony, most fejezd be! Így is nehéz, hogy nem vagy mellettem. Erre még itt megpróbálsz felhúzni? – kuncogással válaszoltam. – Ne csináld, mert nem mehetek… és még messze a nap vége…

- Te hívtál. Szóval te vállaltad a kockázatot. – incselkedtem vele csak azért. – Itt ülök és ebédelek. – kuncogtam újra. – Akkor jobb ha el sem mondom, hogy telt a mai napom…

- Édesem! Ezt most miért csinálod velem? Ne kímélj! Ezután a beszélgetés után tuti kell a jeges fürdő! – feladta a küzdelmet ellenem, vagy inkább önmaga ellen.

- Aww… A fürdő… Jaj, hogy hiányoztál mellőlem… magányos voltam a tus alatt…

- Ezért kapni fogsz, ha visszavisznek a szállodába! – Rob felnyögött és tudtam, ezt a csatát megnyertem.

- Holnap munka lesz, pihenned kéne éjszaka, nem pedig csatározni!

- Akkor sem menekülsz! Az enyém leszel, nem is akár hogy!

- Erre kíváncsi leszek! Jó munkát!

- Köszi! – egyszerre tettük le a telefont. Most aztán kíváncsi lettem volna Rob ábrázatára.

Lenny az orra alatt igyekezte elrejteni a vigyorgását, de nem sok sikerrel. Elmajszoltam az utolsó falatokat, megtöröltem a szám. A tányér mellé készített pohár vízért nyúltam, mikor újra Lenny-re pillantottam. Összeakadt a tekintetünk, mire vadul vihogni kezdett.

- Ne kímélj! Mond, mert még a végén megpukkadsz a visszatartott röhögéstől! – kortyoltam bele a vízbe.

- A férjed… Szegény embert így megkínozni! – kevert egy italt, míg velem beszélgetett. Pasik szolidaritása egyből működésbe lépett nála.

- Ő kezdte… - vontam meg a vállam. – Legalább nem unalmas az életünk. – erre már mindketten felnevettünk.

Egy darabig még a pult mellett ücsörögtem. Szereztem egy napilapot és azt is kiolvastam. Kávéztam és közben Lenny magarázta, hogy éppen milyen italt kever. Nem akartam felmenni a lakosztályba, még nem, mert amúgy is egyedül lettem volna. Robot sem akartam tovább idegesíteni azzal, hogy esetleg egyedül kiteszem a lábam a szállodából. Éppen ezért, mikor meguntam az ücsörgést elhatároztam, hogy körülnézek a szállodában. Tetszett, hogy minden igényre gondoltak. Konditerem, uszoda, szauna, jakuzzi. Nekem mégis a szabad ég alatt lévő terasz, és a medence melletti napozó tetszett. Köröskörül a természet zöldjével körül vége. Az egyik szabad asztalhoz letelepedtem és rágyújtottam. Az utóbbi napokban kicsit kevesebbet dohányoztam, emiatt még nagyobb élvezetet jelentett a cigaretta.

Jacks lépett oda hozzám. Kezében étlappal és itallappal. Megnyerte az a kitüntető feladatot, hogy segítsen előkészíteni az estét. Szerettem volna Robnak kedveskedni egy finom vacsorával, ugyanolyan borral, mint amit a megismerkedésünk napján ittunk. Pontosan egy hónapja ismertük meg egymást, s azóta nem kicsit sikerült felforgatnunk a másik életét. Nem mintha bármelyikünk is megbánta volna eme különleges ismeretséget. Jacks biztosított, hogy minden kézben tart és személyesen fog gondoskodni arról, hogy időben kész legyen ez a meglepetés. Mikor a szorgos és kissé nagyszájú pincér távolodó alakját néztem, akkor engedtem meg magamnak, hogy tovább tervezgessem az este folytatását. A telefonbeszélgetésünk alatt sikerült felhúznom szegény Robot. De így még hatásosabb lesz, az amire készültem. Remek alkalomnak láttam, hogy a Londonban vásárolt fehérneművel lepjem meg. Elnyomtam a csikket, és a szobánk felém indultam.

A telefonomra pillantottam, és megnyugodtam, mert még bőséges mennyiségű idő állt a rendelkezésemre. Elsőként bekapcsoltam a lejátszóm. A kedvenc dalaim gyűjteményét hallgattam, míg kicsit összepakoltam. Rob imádja szétszórni a dolgait, a ruháit, de nem sokkal maradtam le mögötte én sem. Annyi különbség volt kettőnk között, hogy az én ruháim Rob hevessége miatt kerültek szétdobálásra. Miután körbeértem a nappaliban, és következett a háló. Mosolyogva léptem a bőröndömhöz, hogy elővegyem az elrejtett csipkés csodát. Kiterítettem az ágyra, majd a fürdőbe vonultam. Zuhany, hajmosás után vidáman léptem a tükör elé, hogy megszárítsam a hajam és enyhén göndör fürtöket varázsoljak magamnak. A sminkkel folytattam, majd következhetett a fehérnemű felvétele. Egy-kék pillanatig vacilláltam, hogy a harisnyatartót és a combfixet felvegyem-e. – Ha már ilyesmibe vágtam a fejszém, akkor ne aprózzunk el semmit. – igazítottam helyre mindent a nagy tükör előtt állva. Tetszett a látvány és bíztam benne, hogy Robnak is fog. Ehhez a felszereléshez nélkülözhetetlen volt a magas sarkú cipő, még szerencse, hogy az utolsó pillanatban betettem. Miután abba is belebújtam egy egészen másként festettem. Fejbevágott a felismerés, hogy ez az izgatott készülődés többet jelent, jóval többet, mint azt első pillanatban gondoltam. Tetszeni akartam, Robnak akartam tetszeni. Rá gondoltam, és rá vágytam.

Kopogás megzavart, és biztos voltam benne, hogy nem Rob érkezett meg. felkaptam a köntösöm és az ajtó fele menet megkötöttem a derekamon a pántját. Nem volt semmi bajom sem az alakommal, sem önmagammal, de azért mégsem éreztem illendőnek szexi fehérneműben ajtót nyitni. Jacks és Pete várakozott az ajtó túloldalán a megpakolt kiskocsikkal. Beengedtem őket, és figyeltem, ahogy pillanatok alatt egy gyönyörű asztalt varázsoltak elénk. A srácok viccelődve köszöntek el tőlem, s egy következő pókeres napra már most meghívtak. Boldogan bólintottam rá, aztán mosolyogva a hálóba siettem.

Nem sokkal később, talán néhány perccel később az ajtó hangosan csapódott be. Olyannyira, hogy szinte összerezzentem a hang hallatán. Kicsit félve lépkedtem ki a hálóból, nem tudtam, mire számítsak. Az asztal érintetlen volt, és Robot sem láttam sehol. Aztán a tekintetem tovább haladt az erkélyajtó fele. Tárva nyitva volt, pedig határozottan emlékeztem rá, hogy becsuktam szellőztetés után. Újra szorosra húztam a derekamon a köntösöm, úgy léptem ki az ajtón. Látszott, hogy feszült, feldúlt. A tartása egészen feszes volt.

- Szia Rob! De jó, hogy megjöttél! – simultam a hátához, a kezeimet a hasán kulcsoltam össze.

- Szia! – meg sem fordult, de a tenyerét a kezemre fektette. Majd beleszívott a cigarettájába.

- Milyen napod volt? Hogy ment a forgatás? – faggattam, mert csak nem akart oldódni ez a feszült hangulata.

- Ne is beszéljünk róla! – dühösen csattant fel. Jobbnak láttam elengedni Őt, és egy lépést hátráltam. Utánam kapott, nem ért el, de legalább megfordult. – Nem történt semmi!

- A semmi miatt húztad fel így magad? - Karba fontam a kezem és vártam.

- Készülsz valahova?

- Ne terelj! Én kérdeztem előbb? Szóval? – vártam, de nem akart megszólalni. – A forgatás a baj? Nem jól ment? Nem olyan, mint ahogy elképzelted?

- De! – kaptam egy rövid és tömör választ, amivel azonban semmire sem mentem.

- Valami történt. Ebben biztos vagyok! Talán a rendezővel nem jössz ki jól?

- David nagyon rendes, fantasztikus az összhang és minden tökéletes. – vonta meg a vállát.

- És a kollégák? – ahogy kiejtettem ez a szót láttam, hogy szinte újra megfeszül a tartása. Ismét szótlan lett. A korlátnak dőlt karba font kezekkel. Így álltunk egymással szembe. – Szóval valamelyik kollégád a hunyó! – sóhajtottam fel. – Vele nem találod a közös hangot. Jól sejtem?

- Igen, jól sejted! – csattant fel megint. – Nem értem. Semmit sem értek. Mindenki rendes, kedves és profiként viselkedik. Hihetetlen energiájuk van és egyből elfogadtak… De van egy lány… - itt kicsit félve nézett rám, mire biztatóan mosolyogtam rá. – Sarah, aki a feleségemet játsza… - felkacagtam, mert valahol az iróniát éreztem benne. Végre Rob is velem együtt nevetett. – Vele nem találom a közös hangot… Távolságtartó… próbáltam megismerkedni vele, de még csak szóba sem állt velem… - Rob a nappaliba tartott és a kanapéra dobta le magát. Követtem és láttam, hogy még csak körül sem nézett. Valahogy nem hittem, hogy tényleg csak ennyi lenne a baja. Az érzékeny lelkét valóban bánthatta, hogy nem mindenkivel van barátságban, de nem ez volt az dúlás-fúlás igazi oka. – Egész nap hozzám sem szólt, levegőnek nézett, erre a forgatás végén, mikor a kocsira vártam Dean-nel Sarah megkérdezte, hogy felkészültem-e a szerepre. Egész pontosan azt kérdezte, hogyan készült fel a főszerepre. Megkérdőjelezte a rátermettségem! – végre kibújt a szög a zsákból. Az jobban bántotta, hogy sérült az egója.

- Jaj Rob, ez nem a világ vége! Szerintem nem a rátermettségedet kérdőjelezte meg. – ültem mellé a kanapéra. Arra vigyáztam, hogy a köntösöm lehetőleg takarjon mindenhol.

- Hanem akkor mit? – egy durcás kisgyerekként viselkedett. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne kuncogjak fel, mert azzal csak még jobban rontottam volna helyzeten.

- Inkább csak érdeklődött. Lehet, hogy nehezebben barátkozik… - lassan megnyugodott. Magához akart vonni, de cselesen felpattantam a kanapéról. A lejátszóhoz léptem és a kiválasztott dallamot indítottam el.

- Készülsz valamire? – nézett rám kíváncsian. Most először végig nézett rajtam úgy igazán. Bár háttal álltam éreztem a vetkőztető pillantásait. Kacéran fordultam meg, közben bólogattam. Lassan bontottam ki a köntösöm.

- Remélem nem futott fel egy szem a harisnyámon. – előre dőltem és végighúztam a kezem a bokámtól a combomig, a harisnya rögzítéséig. Ezzel a mozdulattal egyenesedtem fel.

- Ez… ez… az a… szerelés – Rob szemei már kocsányon lógtak és össze-vissza dadogott. – amit Londonban… nem engedtél… hogy… lássak?

- Remélem tetszik. – dobtam félre a köntösöm. Rob nem bírta tovább ülve, előttem termett.

- Most viccelsz… Imádom! – húzta végig az ujjait a mellem fedetlen részén. A csipkének a mintáját is végigrajzolta, majd áttért a hasamra. A fenekemre csúsztatta a kezét, aztán áttért a combomra. Pattogtak azok a bizonyos szikrák. A vérem felpezsgett. Simogatott, ujjai bejárták a testem, sőt a térdemig végigsimított a harisnyámon. Térdhajlatom alá nyúlt és felemelte a lábam a csípőjéhez. Keményen nekem feszült, ezzel még inkább izgatott. Nem csókolt meg, még mindig nem csókolt meg. Bármikor közelítettem ajkaihoz megakadályozta, hogy elérjem azokat. A lehelete cirógatta a nyakam, a melleim, miközben a nyelvét végighúzta a fedetlen bőrömön. Aztán elvesztettem az uralmam önmagam felett. Szenvedélyesen kaptam utána, hogy végre megcsókolhassam. De a csók nem volt elegendő. Akartam Őt. Érezni akartam Őt. Még közelebb magamhoz…

„Amikor nem bírtam tovább, megpördültem a karjaiban, és megcsókoltam. Több volt ez, mint köszönet. A szavak semmit sem érnek. Erősen magához ölelt, s visszacsókolt. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, életem végéig itt akartam maradni a karjaiban, az életében, a világában. Most már úgy tekintettem rá, mint az oxigénre. Szükségem volt rá, mint a vízre... a levegőre... a földre... a tűzre... Ő keltett életre, és ő éltetett.”

(Dora Craiban)