28. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

megérkezett a 28. fejezet! :) Remélem ebben a forróságban egy kis felüdülést hoz a rész. :)

Előtte azonban szeretnék megosztani veletek pár dolgot:

- az utóbbi időben merült fel bennem, hogy valamiféle rendszert kellene kialakítanom a frissítésekkel kapcsolatban. Nos arra jutottam, hogy 2 rész lenne egy héten. :) Mégpedig egy rész érkezne SZERDÁN és egy pedig HÉTVÉGÉN. Természetesen, ha valami közbejön, azt időben közlöm!

- Ezért már most szólok, hogy az elkövetkezendő napokban (szerdától-szombatig) kicsit pihizek és bulizok, így nem biztos, hogy lesz időm az írásra. Szóval elképzelhető (ez még nem jelenti azt, hogy úgy is lesz), hogy a következő rész csak EGY HÉT MÚLVA kerül fel.

Nagyon köszönöm a komikat! <3 Bízom benne, hogy a folytatás is elnyeri a tetszéseteket. Újabb információk és újabb izgalmak várnak rátok!

Kíváncsian várom a véleményeket!

Jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

„Mindenfélét tapasztalunk. És vagy a véleményünket igazítjuk, korrigáljuk a tapasztaltaknak megfelelően, vagy a tapasztalatainkat elemezzük úgy, átértékelve, meghamisítva őket, amíg látszólag igazolják a már előzetesen kialakult véleményünket. Az első esetben megismeréshez jutunk, a második esetben előítéletekhez.”

(Popper Péter)

Stephanie

Los Angeles, 2011.05.27.

Kora reggel volt, még csak kevesen nyüzsögtek az irodaépületben. Stephanie az extra nagyadag kávéjával a kezében lépkedett végig az iroda hűvös folyosóján. Ilyenkor nagyon szerette az irodát. Békésen elszürcsölhette a kávéját, míg elérte a saját irodáját. A pezsgő mindennapokhoz egyáltalán nem hasonlított a kora reggeli hangulat. Az ügynöknek nem volt kifogása a maximális fordulatú pörgés ellen sem, azt még jobban imádta, az igazi dolgos mindennapokat. Mosolyogva gondolt arra, hogy olyankor érezte igazán, hogy pörög az élet.

Stephanie a kávéjával a kezében lépett be a saját irodájába. Az íróasztalához pakolta le a táskáját és a kávé utolsó kortyait a hatalmas ablakok előtt ácsorogva fogyasztotta el. Az ügynök azóta nem találta a békét, mióta elhagyta Londont. Robert vádló szavait képtelen volt kiverni a fejéből, pedig minden már egy hete történt. Mégis olyan tisztán hallotta még most is a férfi szavait. - …miért tettétek ezt velem? képtelen vagyok felfogni…. Képesek voltatok a lelkébe gázolni… Flóra mit kapott tőletek? Vádaskodást, vagdalózást és bántást! Ítélkeztetek, anélkül, hogy bármit is tudtatok volna róla! - Steph nagyot sóhajtott, mert semmi másra nem tudott gondolni. A Londonból Los Angelesbe tartó járaton volt éppen elég ideje átgondolnia a tervét, mely már régóta érlelődött benne, de a Roberttől való viharos búcsú megerősítette az elhatározását. Megitta az utolsó csepp kávét is, majd a szemetesbe dobta a műanyag poharat. A tekintete közben a karórájára tévedt.

- Még nem jelentkezett. – suttogta maga elé. Megkerülte az íróasztalát, majd a határidőnaplóját kereste elő. – Mai napra ígérte. – futatta végig az ujját az aznapi bejegyzéseken. Újra az órájára nézett, és a telefonjára. Sem hívás, sem üzenet nem érkezett, ettől azonban egyre feszültebb lett.

Csalódottságának adott néhány percet, aztán egy újabb sóhajjal igyekezett továbblépni. Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy lehiggadjon és a munkájára koncentráljon. Az irodában egy másik asztal is helyet kapott, melyek mellett a tárgyalásokat szoktál folytatni. Ide tévedt az ügynök tekintetet. Azonban Steph kedvenc ügyfelét annyi ajánlattal látták el, hogy más funkciót kapott a tárgyalóasztal. A nagy ovális asztalon sorakoztak az újabb és újabb forgatókönyvek, a szerződések, és azok az események hosszú sora. - Mindezekről Robnak kell dönteni.

Nick nem sokkal később gyors kopogás után érkezett az irodába. Nem is maradt sokáig az ügynöknél. Lendületesen egyeztetettek. Fő témájuk Robert és feleségének az érkezése volt. Személyesen nem ők, hanem profi testőröket bíztak meg a pár kíséretével. Steph jobban szerette volna, ha Dean is velük van. Csakhogy a testőr is a szabadságát töltötte. Kiélvezte a napokat, melyeket a családjával tölthetett, mielőtt Rob következő forgatása miatt újabb három hónapig távol lesz. Nick már távozni készült, melyet a megcsörrenő telefon meggyorsított.

- Tessék! – emelte füléhez az ügynök a telefont. Nagyon reménykedett, hogy végre a várva várt hívás érkezik.

- Stephanie! Mr. Miller keresi. Kapcsolhatom? – Miranda, a fiatal és roppant hatékony titkárnő csicsergett bele a telefonba.

- Igen, köszönöm! – sürgette Steph a lányt, akinek a munkájával elégedett volt. Pontos és precíz munkát végzett, bármit bízott rá.

- Jó napot, Ms. Ritz! – az ismerős férfi hang megnyugvással töltötte el a nőt. Végre válaszokat kaphat.

- Stephanie. – javította ki a magánnyomozót automatikusan. - Örülök, hogy hívott Mr. Miller.

- Csak Derek. – viszonozta a tegeződést a férfi is. A hangja hideg és kemény volt, de az ügynöknek mégis jól esett hallania.

- Szóval Derek, milyen hírekkel szolgál? – egyre nehezebben bírt már uralkodni a kíváncsiságán.

- Utána néztem a hölgynek. A cég ügyei, és pénzügyei rendben vannak.

- Magánélete?

- Jóval bonyolultabb téma. Stephanie, az ügy kényessége és a teljessége miatt kissé megemelkedik a díjazásom.

- Rendben. Megbeszéljük. Személyesen. Ha elégedett vagyok megszerzett információkkal, akkor hajlandó vagyok emelt összeget fizetni.

- Mit szólna egy ebédhez? Ismerek egy eldugott, csendes éttermet. Ott senki sem zavar meg minket.

- Ott leszek! Viszont látásra! – tette le Steph a telefont. Újra magával ragadta a feszültség. Egy perccel később megérkezett szöveges üzenetben a pontos hely és időpont.

- Jóval bonyolultabb téma. – ismételte meg magának az iroda csendjében. Akaratlanul is a legrosszabb dolgok jutottak az eszébe. Azzal győzködte magát, hogy előre felkészül, hogy ne ott, ne a férfi előtt érje őt a teljes megdöbbenés. Ugyanakkor az elégedettség parányi gyökerei tanyát vertek a lelkében. - Így legalább Robert is belátja, hogy az anyjának és neki igaza volt azzal a nővel kapcsolatban…

Az ügynök ugyan nem sok információt kapott, de már most sokkal jobban tudott koncentrálnia a munkájára. Egy nagy adag irathalmot vett maga elé, hogy rendezze. Ajánlatok, felkérések, meghívók egész sora várakozott türelmesen. Teljes mértékben belemerült az irodája saját kis világába, és még az időről is teljesen megfeledkezett. Ennek megfelelően Stephanie idegesen pakolta össze az asztalát. Nem szeretett semmit sem elől hagyni, ha elhagyta az irodájából. Ugyan így tett most is. Kilépett az ajtón, majd ráfordította a kulcsot.

- Miranda, ebédelni megyek. Egy óra múlva itt leszek. – szólt a titkárnőjének, aki csak buzgón bólogatott rá.

Steph cipőjének kopogása jelezte az útvonalát. Nem volt késésben, de mégis sietni szeretett volna, mielőbb az étterembe legyen. Kíváncsi volt, mit talált a magánnyomozó, mi miatt kérte az emelt díjat. Autóba vágta magát. Rutinos mozdulatokkal és kiváló helyismerettel a megadott étterem fele tartott.

Elsőként érkezett meg. A pincér egy üres asztalhoz kísérte, és felvette a rendelését a pohár vízre. Kifújta magát, de idegesen dobolt az ujjával. A pincér egy mosoly kíséretében tette le a kissé ideges nő elé a poharat. Rendelés híján távozott. Stephanie a vizéből kortyolva várta a férfit, hogy megérkezzen. Egyetlen pillanattal később az emlékképek egész sorozata jelentek meg a várakozó nő szemei előtt.

Derek Miller. A magánnyomozó. Stephanie ismerte a nevet, a férfi arcát, de ő magát nem. Voltak információi a férfiről, mivel az ügynökség némely kényes ügyben felkérte Mr. Miller-t. Megbízható, precíz és elővigyázatos, tisztességes, korrekt, lelkiismeretes, őszinte, egyenes, és lojális. Néhány jelző, melyekkel az ügynök találkozott, mikor a férfi után érdeklődött.

Az első személyes találkozásuk alkalmával Steph-et lenyűgözte Derek Miller erős kisugárzása, magabiztossága és hűvös viselkedése. Bár az ügynök belátta, hogy nem is várhatott volna mást egy igazi profitól. Hogy még jobban megbízzon a férfiben, kérte meséljen magáról, a munkájáról. A magánnyomozó pedig teljesítette a kérést.

A férfi katonai múlttal rendelkezett. Szépen haladt előre a ranglétrán, azonban egy balesetben elszenvedett sérülés kettétörte a katonai pályafutását. A kiképzésének köszönhetően egymást érték a jobbnál jobb ajánlatok. A biztonsági szolgálatot, vagyis személyes testőrként teljesített faladatokat kiválóan végezte. Csakhogy az évek múlásával egyre problémásabbak lettek az ügyfelek. Előszeretettel sodorták magukat veszélybe. Egyre kevésbé maradtak a földön, sőt még a mértéktartást is elfelejtették. Egyes személyek szinte sportot űztek abból, hogy minél veszélyesebb helyzetekbe keveredjenek. Dereknek elege lett abból, hogy újabb és újabb fiatal, inkább taknyos kölyköknek és hisztis csitriknek kell játszania a pótapját. Ez utóbbi megjegyzés kifejezetten tetszett Stephanienak. A kezét a szája elé tette, hogy ezzel palástolja a kuncogását.

- Mr. Miller köszönöm, hogy megosztotta velem mindezt. – az ügynök a saját problémája felé kezdte el terelni a beszélgetést. – Ügynökként dolgozom, már hosszú évek óta. Jártas a köreinkben, ezért szerintem elegendő, ha megemlítem az ügyfelem nevét. Robert Pattinson.

- Az utóbbi idők legfelkapottabb, legnépszerűbb fiatal színésze. – bólogatott Derek a név puszta említésére.

- Pontosan. Nagyon kedves ügyfél, nemcsak nekem, hanem az ügynökségnek is. Nem mellesleg a legértékesebb is. Azonban Robert oldalán egyik pillanatról a másikra jelent meg egy nő. Robert a feleségeként mutatta be. A felesége. Szinte a semmiből bukkant fel. Egyáltalán nem bízom meg benne. Így az Ön feladata lenne mindent kideríteni a hölgyről. Ismétlem mindent és fő a diszkréció.

- Rendben. Megértettem, viszont néhány információra, mint kiindulópontra szükségem lenne… - Steph egy mappát nyújtott át, melyben néhány kép és Flóra azon adatai voltak, melyeket az ügynök ismert. Derek elvette, gyorsan belenézett, majd felnézett a papírok közül. – Milyen határidővel dolgozom?

- Az idő nem mellettünk áll. Szoros a határidőt kell szabnom. Mindössze egy hetet tudok adni Önnek. Nekem pedig a díjazásával kapcsolatban lenne kérdésem.

- Az alapdíjamat a szoros határidő miatt meg kell emelnem. – Stephanie beletörődően bólintott. - A munkadíjam két összegben kérem. Az első összeget fogja fel előlegként, ez 500$. A munka elvégzése után 750$-t kérek. Az esetlegesen felmerülő költségeket utólag rendezzük.

Miután megegyeztek, Steph átadta az összes információt, ami a birtokában volt, illetve elérhetőséget cseréltek, egy kézfogás után elköszöntek egymástól.

Stephanie halk torokköszörülésre kapta fel a fejét. Derek Miller megérkezett. Fekete öltönyt, fehér inget, fekete nyakkendőt viselt. A napszemüvege is még az orrán volt. Az ügynök egy könnyed kézmozdulattal jelezte, hogy foglaljon helyet a férfi. Derek helyet foglalt, közben levette a napszemüvegét és maga elé helyzete a vaskos mappát, mely megbabonázta az ügynököt, és képtelen volt a szemét levenni róla. Éppen csak elhelyezkedett a férfi a széken, megjelent az asztaluk mellette a pincér.

- Derek, kérem, ne húzza tovább az időt! – türelmetlenül nézett fel Steph a salátájából. Az izgalom, a feszültség elvette az étvágyát és csak turkálta a tányérját.

- Rendben. – tolta félre a tányérját a férfi és megtörölte a száját. – Teljesítettem a küldetésem. Ebben a mappában megtalál mindent a hölgyről.

- Talált valami gyanúsat? – az ügynök nagyon nehezen tudta palástolni a kíváncsiságát.

- Nem tudom, mit gondol gyanúsnak. Nagyvonalakban összefoglalnám. – Steph bólintott és Derek kinyitotta a dossziét. – Az üzleti részével kezdeném… Tiszta, minden törvényes és jogilag rendben van.

- Magánélete? – a válaszok

- A magánéletét követni jóval bonyolultabb dolog volt. A fiatal korával még nem is volt probléma. Magyarországon született. A családjával ott is élt, míg kisgyerekként árva nem lett. Néhány hónapon belül két család kapott felügyeleti jogot, egy időben. Tizennyolc éves koráig egy állandó lakhelye volt, kitűnően végezte a tanulmányait. Tetemes összegű örökséget is ekkor kapta meg, bár a nevelőszülei is igen jó körülmények között élnek. Ha megenged egy személyes megjegyzést?

- Tessék csak, kíváncsian várom!

- A hölgyet egyáltalán nem a pénz motiválja.

- Lehet. – Steph bólintott.

- Folytatnám. – mosolyodott el Derek. - Miután a hölgy betöltötte a tizennyolcat hosszabb-rövidebb időre szinte eltűnt. Nagyon nehéz volt a nyomára bukkannom, emiatt emelkedik a díjazásom. Megfordult a hölgy Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Japánban és itt Amerikában. Egész pontosan itt élt Los Angeles-ben.

- Lehetetlen. LA-ben?

- Igen. Ez a legérdekesebb. Valamivel több időt töltött el itt, mint bárhol máshol és nem egyedül. Egy bizonyos Franco Drake-kel ápolt szorosabb kapcsolatot. Először munkakapcsolat volt kettőjük között, majd személyes jellegű kapcsolat. Egy kicsit a férfi után is kutattam. Vagyonos, előkelő családból származik. Terebélyes a család. A családi vállalkozásokkal csak még inkább növelték a család vagyonát. Hirtelen lett vége a kapcsolatuknak, és a hölgy viharosan távozott.

- Mi volt az oka? Kiderítette, hogy miért volt a hirtelen távozás?

- Természetesen. Sikerült néhány kórházi papírt is megszereznem. Azok alapján egy megszakított terhesség állt a szakítás hátterében.

- Képtelenség. – tátogott Steph. Hiába próbálta felkészíteni magát, teljes mértékben ledöbbent. A poharáért nyúlt, hogy néhány korty vízzel észhez térjen.

Stephanie döntésképtelen volt. Ez nagyon ritkán fordult elő vele. A mobilját szorongatta és szinte percenként nézett rá a kijelzőre. Tudta, hogy Robert és a felesége ezekben a pillanatokban érhetett a villába. Legszívesebben odament volna, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet. Azonban mégsem így tett. Az ebéd után Stephanie rögtön az irodájában sietett. Még nem volt képes Flóra szeme elé kerülni. A korábban kialakított kép egyszeriben összedőlt, összetört az ügynökben. A tények és a magánnyomozó által kiderített dolgok egészen más képet festettek a lányról. Szinte valószerűtlenné vált Steph számára, hogy Robot a pénz miatt környékezte meg és hogy gyerekkel tartsa maga mellett.

Az ügynök döntött és tárcsázott. Felhívta a kedvenc ügyfelét, hogy találkozzanak. Hivatalosan beszélt Robbal, így a férfi nem foghatott gyanút, mi miatt kéri a találkozót. Robert nem ellenkezett és szinte rögtön rábólintott a hirtelen megbeszélésre. Megszakították a vonalat. Steph továbbra is a telefont szorongatta, de magában ismételgette. - Türelmesnek kell lennie! - Legalábbis addig, míg a megfelelő személlyel nem sikerül beszélnie.

„A türelem kulcsai az elfogadás és a hit. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, szemléld reálisan magad körül a világot. Bízz magadban és döntésed irányvonalában.”

(Ralph S. Marston, Jr.)

Derek Miller

~~~ xxx ~~~

„Minden férfi álma egy nő, akinek odaadhatja a világot.”

(Fantasztikus négyes c. film)

Robert

Los Angeles, 2011.05.28.

Még ki sem nyitottam a szemem, de a kezeim már életre keltek. Finoman siklottak végig a lepedőn. Az ágy üres volt mellettem. Legnagyobb sajnálatomra Flórát nem találtam magam mellett. Pedig arra határozottan emlékeztem, hogy a karjaimban cipeltem a hálóba és azokra a csókokra is, melyek még mindig az ajkaimon égtek. 

Már akkor félálomban volt, mikor az ágyra raktam. Mégsem tudtam megállni, hogy csókot ne hintsek az ajkaira. Talán ösztönből, vagy egyszerű rutinból csókolt vissza. Oly tüzesen, oly édesen. Amint elhagyták egymást ajkaink, úgy illékony sóhajokkal végleg átlépett az álmok világába.

Az ágy melletti kis lámpa halvány fényében néztem Őt. A kecses és törékeny testet, melyet nem kímélt az élet. Csodáltam, hogy minden egyes pofon után képes volt talpra állni, tovább lépni. Elviselte a fájdalmat, a szenvedést, a keserűséget, a veszteséget és önmagát mégsem veszítette el. Már értettem, honnan az erős jelleme.

Elszakítottam a tekintetem alvó feleségemről és a  fürdőbe battyogtam. Leszórtam a ruháim, majd a zuhany alá álltam. Zaklatottságom, melyet Steph-fel folytatott beszélgetésem eredményezett szépen alábbhagyott. Feldúlva értem haza, de talán jobb lett volna, ha ki se teszem a lábam. Kötelességtudatból és remélve, hogy Steph lenyugodott, míg nem beszéltünk, minden további nélkül belementem a találkozásba. Hát szépen megbántam. De itthon béke várt, Rosa személyében és Flóra csókjaiban. Aztán pedig a csobogó víz lassan elmosta a megmaradt kellemetlen érzést. Elzártam a vizet, majd törölközőért nyúltam. Szárazra töröltem magam és felhúztam egy tiszta alsót. Pólót felesleges volt felvennem, hiszen úgyis meleg volt az éjszakánk. Óvatosan csúsztam Flóra mellé. Egyből megérezte a közelségem, és hozzám bújt.

Kelletlenül keltem ki az ágyból. Az emlékeimben szétszórt ruhák most egy kupacban voltak az egyik fotelben, kissé összehajtva. Csakis Flóra lehetett. Gyorsan mosakodtam, és emberi külsőt varázsoltam magamnak. Rövidnadrágot és pólót húztam magamra. A konyha fele indultam, hátha ott találom az eltűnt feleségem. Már ahogy az említett helyiség felé tartottam a finom illatok magukkal csábítottak. Fenséges kávé és ínycsiklandozó falatok illatát szippanthattam magamba. Lendületesen léptem be a konyhába, de üresen találtam.

A kacagó hangok azonban azonnal megütötték a füleim. Flóra csilingelő nevetése szállt felém. Követtem a csábító hangját. A teraszon voltak, kint kávézott a két nő, miközben kedélyesen cseverésztek.

- Jaj, Drágám, látnod kellett volna! – magyarázott Rosa. Flóra pedig mosolyogva, felkacagva figyelte. – Annyi szennyest és mosatlan edényt még soha nem láttam… Ha akkor nem jövök, belefulladt volna… - a régmúltban kalandoztak. - Robert olyan jó gyerek… Megkedveltem, már az első pillanatban… - engem beszéltek ki, de most az sem érdekelt. Az ajtónak támaszkodva figyeltem őket, csakhogy teljesen máshol jártam fejben. Flórára pillantva felötlött a beszélgetésünk, megbízott bennem, de azt az egyetlen és legfontosabb információt mégsem osztotta meg velem. Steph viszont kiderítette.

Gyorsan hajtottam, pedig én egyáltalán nem szoktam ilyen őrült módon vezetni. Most valami mégis belülről hajtott, hogy mielőbb végezzek, mielőbb letudjam eme tiszteletkört. Nem utolsó sorban pedig Flóra mellett legyek, mégis csak éppen megérkeztünk. Szerettem volna ha velem együtt fedezi fel a házat, és miért ne alapon az ágyam is kipróbálhattuk volna. Minden nekünk kedvezett, Rosa lelépett, rajtunk kívül egy lélek sem volt, de a mobilomnak meg kellett szólalnia. Ennek következtében kocsiba ültem és Steph-hez tartottam. Nem sejtettem semmit, munkára gondoltam. Ugyanakkor mivel semmi különöst nem hallottam Steph hangjában, reméltem megbékélt velem, Flórával és azzal, hogy egyszer nem úgy döntöttem, ahogy ő szerette volna.

- Szia Steph! – mosolyogva köszöntöttem és egyből helyet is foglaltam.

- Szia Rob! – a hangjában valami furcsa érzelem bújt meg. – Örülök, hogy ilyen hamar eljöttél.

- Szeretnék sietni, szóval ha nem bánod, rátérhetnénk arra, mi volt ilyen fontos. – a mobilommal játszottam. Titkon egy vészhívásra számítottam, mely kimentett volna innen.

- Azért hívtalak ide… - hallottam Steph szavait, de gondolatban Flóra formás alakja jelent meg azokban a parányi textildarabokban. Én marha meg képes voltam otthagyni egyedül. Elképzeltem, ahogy csobban a medencében, majd pedig ahogy kifelé lépked a vízcseppek végig futnak a testén. - … nyomoztattam Flóra után…

- Hogy mit csináltál? Nyomoztattál? – teljesen felháborodtam és felpattantam a helyemről. Idegesen, a hajamat tépve körözni kezdtem, mert úgy éreztem mentem felrobbanok.

- Mindössze ennyi jutott el a tudatodig abból, amiről beszéltem? – Steph is mérgesen vágott vissza.

- Már megbocsáss, de azt hiszem az a tény, hogy nyomoztattál a feleségem után elég súlyos dolog, hogy igen is jobban érdekeljen. – csattantam fel elég flegmán és még talán egy gúnyos grimaszt is produkáltam.

- Sajnálom… Tényleg sajnálom… De nem bíztam benne és féltettelek. – sütötte le a szemeit drága ügynököm. Tényleg megbántást mutatott. – Tévedtem, és beismerem… - bólintottam. – Ezek szerint te mindent tudsz róla?

- Igen, a feleségem, amely feltételez egyfajta igen bizalmas viszonyt. Megbízok benne és Ő is megbízik bennem. – Steph egy vaskos mappát vett maga elé, és a megvillanó szemei kicsit elbizonytalanítottak.

- A cégről és a partnereiről? – ezzel egy idegesítő kérdez felek vette kezdetét.

- Mielőtt elutaztunk volna, jártam bent a cégnél… Utána tudsz nézni, jó néhány hiénába belefutottunk az irodaház előtt. Heiko, Cosmo és Flóra. Hárman, együtt vezetik a céget. Személyesen ismerem a srácokat.

- A családjáról, a szüleiről és a nevelőszüleiről?

- Találkoztam a családjával… Ezt már egyszer elmondtam. Náluk töltöttem a születésnapom. Rémlik?

- A pénzügyeiről? A költekezéséről?

- Sok pénzt örökölt… Dolgozik… Jól megy a cég… - itt viszont meg kellett állnom. Beugrott a futamon látott nem csekély mennyiségű pénz, melyről tulajdonképp egyetlen futam döntött és máris gazdát cserét a hatalmas köteg pénz.

- Eszedbe jutott valami? – felcsillantak Steph szemei, de amint megráztam a fejem egyből letört.

- Nem… - tagadtam a végsőkig. – Csak nem értem, miért van erre szükség?

- Hogy tisztán láss! – suttogta Steph, nem akarta, hogy meghalljam, de nem volt szerencséje. – Flóra rengeteget utazott… és itt is élt LA-ben. – válaszul csak hanyagul megvontam a vállam. – Egy bizonyos Franco Drake-kel… - Úgy éreztem, hogy kifordult a világ önmagából. A felháborodásom egy cseppet sem volt alaptalan, de amikor Steph kimondta a nevet úgy éreztem magam, mint akit pofon vágtak.

- Franco… - nehezen nyögtem ki a nevét, mérhetetlen utálattal. A saját szemeimmel láttam, mekkora fájdalmat okozott Flórának a felbukkanása. – Volt szerencsém megismerni…

- Akkor bizonyára azt is tudod, hogy elvetette a gyerekét attól a férfitól… A drága feleséged képes volt megszakíttatni a terhességét…

- Orvosi utasítás volt… - Steph szája tátva maradt. - Méhen kívüli terhesség… Orvosi utasítás volt… a műtét, mely alatt komplikáció lépett fel… - Úgy tűnt, hogy jóval több információm volt a feleségemről, mint ahogy azt Steph gondolta.

Flóra újra felkacagott, és ezzel mosolyra késztetett. Azonban most oly távolinak éreztem magamtól. Be kellett vallanom magamnak, hogy roppant módon bántott és még mindig azon rágódtam, hogy Flóra Franco gyerekét várta. Hinni akartam abban, hogy Flóra túl van a múltján, és lezárta a kapcsolatát azzal a férfivel. De láttam és amellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy már csak a puszta jelenléte mit okozott Flóránál.

Egy gyerek. Egy gyermekkel ajándékozta volna meg azt a szemetet. Kész lett volna neki gyermeket szülni. Szerette őt, úgy még senkit és mindezt Flóra magam árulta el nekem. Hihetetlen érzések csaptak össze a lelkemben. Irigyeltem Franco-t, nagyon. Flóra neki adta a testét, a lelkét, a szerelmét. Az a görény pedig simán eldobta magától. Hiába mondom, hogy a feleségem és a szeretkezik velem minden további nélkül, ha nem kaphatom meg a szívét. Ha nem engedi és ha nem adja a szívét, a lelkét nekem.

- Rob… - szólongatott Flóra. - Rob… - hadonászott előttem mosolyogva. Csak nehezen tudtam mosolyt erőltetni magamra. Ott motoszkált az elmémben minden.

- Tessék? – néztem fel. Elrugaszkodtam az ajtófélfától, és az asztal fele lépkedtem.

- Azt kérdeztem, hogy kérsz kávét? – bájosan nézett rám Flóra. Mellé léptem és egy könnyed csókot leheltem ajkaira.

- Igen, kérek. – ültem le az asztalhoz.

- Tessék, gyerek! – mosolygott rám Rosa. – Szedjél, van minden, amit szeretsz! A kedvenceid készítettem.

- Köszönöm, Rosa. De azt hittem, azok a mi titkaink! – kacsintottam rá, remélve érti a célzást. – Amiket az előbb kifecsegtél…

- Jaj, ne csináld ez! Családban marad. – Rosa felnevetett, aztán drámaian a szívéhez kapott. – A szívem… - Reggeli kifejezetten jó hangulatban telt, de feltűnt Flóra szótlansága. Mosolygott akárhányszor összenéztünk, sőt Rosa meséit is úgy hallgatta. De csendben volt, túlságosan csendben.

Rosa szó szerint elzavart bennünket az asztaltól. Flóra dobta fel az ötletet, hogy sétáljunk a birtokon. Cigiért nyúltam, majd egymás mellett lépkedtünk a színes kövekkel kirakott ösvényeken. Csend állt be kettőnk között. Változott közöttünk valami. Meleg volt, mégis Flóra maga köré fonta a karjait, mintha fázna. Elszívtam a cigim, s közben lopva felé pillantottam.

- Rob… Flóra… - egyszerre szólítottuk meg a másikat. Abban a pillanatban megtorpantunk. Földbe gyökerezett a lábunk. Egymás felé fordultunk.

- Először te! – ajánlottam fel a kezdeményezés lehetőségét. – Mond csak!

- Rob, mi történt? Miért viselkedsz így? – Flóra váratlanul, de roppant pontosan beletalált a kérdéseivel. – Most én kérlek, sokat segítettél nekem, én is itt vagyok neked. – félve nézett rám. - Olyan távolságtartó vagy. Mi bánt? – a torkomban dobogott a szívem.

- Flóra erről nem könnyű beszélni… - ezt Ő nálam is jobban tudja. Hogy kérdezzek rá, mert nem állíthatom elé azzal a szöveggel: „Franco nem pusztán a ex-barátod, hanem a gyereked apja volt?”

- Ha az elején kezded, talán nem lesz olyan nehéz. – erősködött Flóra. Kibontotta a karjait és megfogta a kezemet.

- Tudom, hogy Franco volt a kicsi apja… - suttogtam úgy, hogy a szemébe néztem. Azok a hatalmas barna szemek kikerekedtek és elhomályosultak. Könnyek szöktek a szemébe. Pont ettől féltem, hogy fájdalmat okozok neki. Hiszen a megélt tragédiát elevenítették fel a szavaimmal.

- Mit… mit.. mondtál?… - dadogott Flóra. – Honnan… honnan… tudod?… - egyből lehullottak rólam a kezei és kibuggyant az első könnycsepp.

- Nem számít, hogy honnan. Csak az, hogy tudom. – az arcát a tenyeremmel borítottam be, míg ujjbegyemmel letörölt az újabb cseppeket.

- Már hogy a fenébe ne számítana! Igen is tudni akarom! – bosszúsan szusszantott.

- Steph… - csuklott el a hangom, ahogy a fájdalommal teli szemeibe néztem. – Tudom, hidd el… Tudom, hogy amit csinált, az egyáltalán nem helyes… Kutatott…

- Nem, ez nem kutatás… Ezt egyszerű kutatással nem tudhatta meg… - dacosan emelte fel a fejét Flóra. – Ezt viszont én tudom! Magánnyomozó volt, mi?

- Sajnálom… Steph is sajnálja… - megdöbbentem, hogy így kiszúrta és összerakta az infókat. – Magánnyomozó.

- Most már tudod! Franco volt az apja… Hát ez bántott annyira?

- Beszéltünk mindkét dologról, mégsem említetted, hogy összefügg a kettők. Mikor akartad egyáltalán megemlíteni nekem vagy el sem akartad volna mondani?

- Mit számít! – Flóra elfordult tőlem, maga köré tekerte a karjait. – Nem kellettem… nem kellettünk neki… - felzokogott. Fájdalmasan. Képtelen voltam elhinni, hogy képes volt az a szemét eldobni egy ilyen kincset, mint Flórát. Talán fiatalok voltak és egy gyerek hatalmas felelősséget jelent volna, de az sem magyarázat arra, hogy Franco csak emiatt elhagyja.

- Sajnálom… Kérlek, bocsáss meg nekem… - magamhoz húztam, szorosan öleltem át. Nem volt hajlandó felém fordulni, így a hátához simultam. Rosszul éreztem magam, hogy ezt én okoztam.

- El kellett volna mondanom… - engedett fel a feszült tartása és hagyta, hogy rendesen megöleljem. - De meg kell értened…

- Értem… Megértem… - emeltem fel a fejét, hogy találkozhasson a tekintetünk. - Ne, kérlek… Ne mondj semmit… - aztán lassan közelítettem az ajkai felé.

Féltem egy kicsit, hogy túl korai, de megkockáztattam. Megcsókoltam. Ráadásul visszacsókolt. Gyengéden. Néhány másodpercre teljesen megfeledkeztem mindenről és azt éreztem, hogy ez egy igazi szerelmes csók. A lassan kibontakozó szerelem valódi pecsétje. Aztán egyre többet akartam én is, aztán Flóra is. Hirtelen gondolattól vezérelve a karjaimba kaptam a feleségem. Felsikkantott a váratlan támadásomtól.

- Mit szólnál, ha az ágyban vezekelnék a bűneimért? – csibészesen kacsintottam a karjaimban tartott nőre.

- Mindent be kell vetned a kényeztetésemben, mert rengeteg megbánnivalód van! – kapott újra az ajkaim után.

Siettem amennyire csak tudtam a hálószoba felé. Bár nem volt könnyű. Flóra erősen kapaszkodott a nyakamba, ennek következtében remek rálátásom volt kebleire. A rövidnadrág is csak éppen fedte a fenekét, így ahogy a karomban tartottam éreztem a combja bársonyos bőrét. Már most pezsgett a vérem. Nevetgélve törtettem végig a lakáson, mikor Rosa megpillantott bennünket és cinkosan mosolygott felénk. Pánik szerűen a kert fele tartott. A házban botladozva jutottunk el a hálóig, mivel Flóra megrészegített a csókjaival.

- Mit fog szólni Rosa? – nyögte bele Flóra az egyik csókjába.

- Semmit… Főleg, hogy Ő már a trónörököst emlegette… - motyogtam bele a csókba. Kissé meggondolatlanul szólaltam meg. – Ne! Csak élvezd! Élvezd, amit adok neked! – nem hagytam, hogy tönkre menjen a hangulatunk.

Gyengéden terítettem végig az ágyon, és forró csókokkal kezdtem meg a kényeztető hadműveletem. Hosszú és teljes körű kényeztetést akartam adni a csodás nőnek, aki egyre fontosabb szerepet töltött be az éltembe. Aztán pedig úgy akartam vele szeretkezni, hogy minden érzésem, minden gyengédségem, minden odaadásom érezze…

„Számtalan szép ember él a világon, milliók, akikbe beleszerethetsz. De olyan, akinek a szája tökéletesen illik a tiedhez, csak egy létezik.”

(Tony Parsons)

„Megtudtam, milyen tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni!”

(Török-Zselenszky Tamás)