31. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már olvashatjátok a folytatást! Köszi a komikat!

- Ancsa! Nagyon köszi, hogy írtál! Egy kicsit valóban régen volt Flóra, de majd nem sokára ismét az Ő szemszögét olvashatjátok. Hamarosan a forgatásra is ellátogat és kiderül, mit gondol Sarah-ról.

- Pixiem! Köszi a szavaid! Sokat jelentenek. Nem szeretem a sablonos megoldásokat, igyekszem mindig valami egyedit belevinni a töribe. Rob szemszög és benne Sarah :)

- Klaum! Köszi a komit és a biztatást! Most méginkább kiderül, mit gondol Rob.


Nagyon örülnék neki, ha minél többen írnátok! és akkor még részletet is hozok a kövi részből!
JÓ olvasást!


Puszi,
ZoÉ 

„Amikor itt, a földön, emberként minden gátlás és félelem, minden gondolkodás és aggodalom nélkül megéled az érzelmeidet, megéled önmagadat. Amikor szeretsz, maga vagy a szeretet. Nincs ott az egód, hogy félj, nem jelenik meg az aggodalom, eszedbe sem jut a holnap... De még saját magad sem. Egyszerűen csak boldog vagy, mert hát te magad vagy a szeretet.”

(A. J. Christian)

Robert

Toronto, 2011.06.01.

Jól indult a reggel. Az a hatalmas barna szempár figyelt, mikor felébredtem. Mégis kissé aggódva léptem ki a lakosztály ajtaján. A fejemben még mindig a Flórával folytatott hadakozás kavargott. – Miért nem képes megérteni, hogy neki akarok jót? – sóhajtottam egy nagyot, mikor beléptem a liftbe. – Még egyáltalán nem ismeri ezeket az átkozott hiénákat! – dőltem neki a falnak. A velem szembe lévő csillogó borításon láttam a saját ábrázatom és azt is, hogy Dean érdeklődve figyelt. Mióta elhagytam a szobánkat, azóta egyetlen szót sem ejtettem ki a számon. Rutinszerűen lépkedtem a testőröm mellett, aki tiszteletben tartottam a közöttünk lévő csendet. Az autó lent várt ránk a garázsban. Bevágódtam a hátsó ülésre és vártam, hogy megérkezhessünk. A hallgatás egész úton elkísért, míg a stúdióhoz nem értünk. De ott is zsebre dugott és a gondolataimba mélyedve követtem Dean-t.

- Rob… - távolról észleltem az engem szólongató hangot. – Rob… Megérkeztünk!

- Tessék? – néztem fel tétován a hang irányába.

- Rob, jól vagy? Már egy ideje szólongattalak, de nem reagáltál.

- Igen, csak legyen kéznél a telefonom és a tied is! – azzal Dean kezébe nyomtam a telefonom, majd beleültem a sminkes székébe.

Szerencsére a smink nem is vett túl igénybe túl sok időt, úgymint az előző forgatásaimon. Azonban a hajammal elbíbelődött a fodrász, míg végre minden egyes szál arra állt, amerre szerette volna, hogy álljon. Ez a kissé félrenyalt stílus elég messze állt tőlem, bár kétségtelenül valamivel komolyabban néztem ki. Tetszett az összhatás. A sminkes és a fodrásznál elszenvedett tortúra után következett az öltöző. Magamra kapkodtam azt a pingvin jelmezt. Még kész sem voltam, mikor akadt egy segítőm, aki megigazgatta a nyakkendőm vagy az ing gallérját tűrte le rendesen. Szó nélkül tűrtem mindent, hiszen ez volt a munkám. De így legalább fejben kicsit ráhangolódtam a szerepemre.

Már az első pillanatokban lenyűgözött David és a munkához való hozzáállása. Annyira precízen és annyira pontosan tudta, mit és hogyan szeretne a vásznon látni, hogy az már félelmetes volt. Mindössze néhány szóval, néhány utasítással maximálisan át tudta adni a gondolatait, és mindenki a kívánsága szerint cselekedett. Az egész stábban olyan összhang uralkodott, mintha már évek óta együtt dolgoznának. Mások, más stábok csak remélni tudják, hogy a kollektív munkájuk valamiféle hasonló együttműködés eredményezzen. De általában némiképp csalódnak.

A stúdióban forgattunk zöld háttér előtt. A helyemen ültem, s onnan figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. Egy fél limuzinban ültem, míg velem szembe a kamera kapott helyett és az egész berendezés mögött pedig látszott a zöld háttér. Az első felvételek alkalmával megdöbbentett, hogy a hangom olyan ridegnek hatott. De mégis úgy éreztem, hogy ezzel is még inkább hozni tudom Eric karakterét. Aztán szépen lassan megszoktam.

Kimásztam a helyemről, és egyből hárman léptek mellém. Egy, aki a sminkem igazgatta, egy a ruhám igazította meg és az asszisztensem. Egy világos barna lány sokat váró mosollyal pásztázott engem. Nem ez volt az első alkalom, hogy elkaptam a pillantását pedig még csak az első napnál tartottunk. Viszont kérés nélkül a kezembe nyomott egy adag kávét. Megköszöntem, és igyekeztem nem tudomást venni a kacérkodásáról. Szerencsémre abban a pillanatban intet magához David.

Alig hittem el, hogy már az ebéd szünetnél tartottunk. Olyan gyorsan zajlott minden, hogy szinte nem is érzékeltem az idő múlását. A szünet idejére visszavonultam a lakókocsimba Dean kíséretében. Amint beléptem az ajtón lekaptam magamról a zakót és a pultra dobtam. Az ingem felső gombjait is kilazítottam. Halk és gyors kopogás után ismét nyílott az ajtó. A kissé túl lelkes asszisztensem még ebédet hozott nekem, aztán észrevette Dean-t és lelépett. A hű testőröm kissé rosszallóan nézett rám, mikor odaadta a telefonom, és egy kicsit elkeserített, hogy Flóra nem jelentkezett.

- A francba ne nézz így rám! – morogtam Dean-nek, míg előkerestem Flóra számát. – Nem csináltam semmit, és nem is akarok! – mintha én tehettem volna arról, hogy a lányok, nők teljesen belebolondultak Edwardba. Egy furcsa és roppant makacs kórságnak tűnt, mert fiataloktól kezdve az érett nőkig bezárólag imádták a karaktert. De én több voltam, én hús-vér ember voltam.

- Egy szót sem szóltam! – emelte fel a kezeit védelmezően. – Üdvözlöm Flórát! – aztán magamra hagyott.

Vidáman csicsergett bele a telefonba, amint felkapta. Csakhogy a figyelmem egyáltalán nem kerülte el a háttérzaj. Beszélgetés, nevetés hallatszott. Majdnem eldobtam az agyam, hogy mégis a kérésem ellen tett. Már indultam is az ajtó fele, hogy riadóztassam Dean-t. Erre még nekiállt csitítani engem. Felsóhajtottam és inkább bosszúsan elhelyezkedtem az ágyon. Egyik pillanatban az idegtől dobom el az agyam, míg a másik pillanatban az izgalomnak. Ez pedig mind Flóra műve volt. A hangjában lévő pajkossággal felizgatott, ráadásul az sem segített, hogy vizuális típus lévén egyből megjelent előttem meztelen valójában. Hiába próbáltam fenyegető lenni és megőrizni a komolyságot a hangomban egyáltalán nem ment. – Az este érdekesnek ígérkezik! – vigyorogva néztem a telefont, miután letettem.

Hátra vetett fejjel és mélyeket sóhajtva próbáltam megnyugodni. Jó néhány percnek el kellett telnie, mire tényleg azt éreztem, hogy lehiggadtam. Összeszedtem magam, de mégis úgy éreztem, hogy ölni tudnék egy szál cigarettáért. Dean kíváncsian nézett rám, mikor kiléptem az ajtón és a lakókocsi mellett rágyújtottam. Néhány lépésnyire volt tőlem, pár biztonsági emberrel beszélgetett. Megráztam a fejem, ezzel jeleztem, hogy nincs semmi bajom. A cigi után pár falatot futtában tömte be a számba, mivel lejárt az ebédidőnk. Berongyoltam a lakókocsiba a cuccaimért. A stúdió felé menet kaptam magamra a zakóm. Nem volt okom aggódni, mert amint megérkeztünk újra körülvetek és gatyába ráztak.

A délutáni forgatásra volt ütemezve a taxis jelenetem Sarah-val. Különlegesnek tartottam, hogy még ezt a jelentet is zöld háttér előtt vesszük fel. Mindenki sürgött-forgott, az utolsó simításokat végezték, hogy a felvétel tökéletes legyen. Minden készen állt, már csak mi, mint szereplők hiányoztunk a díszletből. Ekkor lépett be az ajtón Sarah. Céltudatosan lépkedett David-hez. Néhány másodperc múlva pedig a díszletül szolgáló taxihoz lépett. Leesett az állam, és csak pislogtam, míg ő elsétált előttem. Felém sem biccentett. Pedig nekem elegendő lett volna. Simán megelégedtem volna ennyivel. Meglepett és csalódott voltam egyszerre.

- Úgy látszik, mégsem mindenki van elájulva tőled. – Dean nem bírta megállni megjegyzés nélkül. Ezekkel a korábbi beszélgetésünkre utalt.

- Jobb is… - vontam meg a vállam, de legbelül valami feszültség keletkezett bennem Sarah-val kapcsolatban. Ezt pedig nem tudtam leküzdeni.

Beült, majd pedig engem is a helyemre parancsoltak. Felvettem a rajtpozícióm és vártam, hogy elhangozzon a felvétel elindítását jelző bűvös szó. „Felvétel!” Egy kicsit feszült voltam, de nagyon szerettem volna jól teljesíteni. Sarah gyönyörűen mondta a szövegét. Kiválóan hozta a szerepét, a hideg és távolságtartó feleségem. Amikor szembe fordultunk úgy éreztem, hogy a szemeivel hipnotizál. „Ennyi!” Kiáltotta el magát az illetékes. Majd újra kezdődött minden elölről. Nem tudom, hányszor vettük fel a jelenetet. De csak akkor fejeztük be, mikor néhány pillanatkép is készült rólunk.

Mindketten a saját öltözőnkbe tartottunk. Megkönnyebbülten szabadultam meg a szerelésemtől. Visszavettem a jól megszokott saját ruhám. A mai napra nem maradt más, mint az, hogy megvárjam az engem szállító autót. Összeszedtem a cuccaim, és kint a stúdió udvarára indultam Dean-nel. Meglepetésemre Sarah is ott ácsorgott.

- Szia! – köszöntem neki mosolyogva. Meg kellett próbálnom összebarátkozni vele. A stáb többi tagjával kijövök, akkor nem igaz, hogy vele nem.

- Szia! – visszaköszönt ugyan, de nem nézett rám. Nem akartam annyiban hagyni ezt a dolgot. – Nagyon jól játszol. – egyet bólintott. Talán még halványan el is mosolyodott.

- Köszönöm. – hideg és kimért volt még most is. - David nagyszerű, csodálatos vele dolgozni. Megtiszteltetés szerepelni a filmjében. Gratulálok, hogy megkaptad a főszerepet. Hogyan készültél a főszerepre? Felkészültél?– egyenesen a szemembe nézett, de az arcáról mégsem tudtam semmit sem leolvasni. A hangjában valamiféle élt fedeztem fel. Már éppen válaszolni akartam neki, mikor megérkezett a kocsija. Ott maradtam Dean-nel és a mérgemmel.

A kocsiba vágódtam és folyamatosan azon agyaltam, miért csinálta ezt. Egész nap hozzám sem szólt, és erre ezzel hozakodik elő. Ahogy folyamatosan ismétlődve eszembe jutottak a szavai, mindig ugyanoda lyukadtam ki. Megkérdőjelezett. Mintha a szavaival azt akarta volna sugallni nekem, hogy nem vagyok jó a szerepre. Nem tart megfelelőnek a szerepre. Rágódtam. Egyre jobban rágódtam. Ennek következtében pedig felment bennem a pumpa.

Végigtrappoltam a garázson, egészen a liftig. Fortyogtam a dühtől. Dean érezte a feszültségem és éppen ezért csendben követett. Égető szükségem volt egy szál cigire. A lakosztály előtt elköszöntem a testőrömtől, majd berontottam a szobánkba egyenesen az erkélyre. Aztán meghallottam a hátam mögül Flóra hangját. Megölelt. Jó érzés volt így maradni, azonban a mérgemen mégsem tudtam túllépni. Persze Flóra érdeklődött, és mivel nem válaszoltam rendesen, ezért eltávolodott tőlem. Nem is engedett magához közel és a terelés sem jött be. Végül csak sikerült kihúzni belőlem, mi a bajom. Ahogy kimondtam, mi jár a fejemben, balgaságnak tűnt az egész. Gyerekes módon csak önmagam húztam fel. Flóra is rá világított, hogy talán Sarah nem úgy gondolta, ahogy én értettem. Vagyis teljesen félreértettem mindent. Önmagamnak félremagyaráztam mindent. Ahogy beszélgettünk sikerült lehiggadnom. Megnyugtatott. Aztán feltűnt, hogy Flóra gyönyörűen néz ki.

Hirtelen már semmi sem számított. Már csak gyerekes duzzogásnak tűnt. Most az agyam minden részét egyetlen gondolat kötötte le. Mégpedig az, hogy Flóra vadítóan nézett ki, és egyre inkább izgatott. Főleg miután az a fránya köntös végleg lekerült róla és végre a karjaimba tarthattam. Csak mosolygott rajtam, ahogy a látványa letaglózott, ezért némi cselhez folyamodtam. Játékosan simítottam végig a meztelen bőrén. Megemeltem a lábát, a csípőmre simítottam, ezáltal még inkább érezhette, mekkora hatást gyakorolt rám. Az összes vér fájón egyetlen pontba tolult. Eddig direkt úgy kényeztettem, hogy minden próbálkozása ellenére nem csókoltam meg. Aztán olyan tűzzel csókolt meg, hogy minden önuralmam sutba dobtam. Faltam az ajkait.

Aztán Flórát a karomba kaptam. Meg sem álltam a hálóig. Az ágy közepére raktam, amit egy édes sikollyal jutalmazott. Huncutul nézett velem farkasszemet, majd a csípője mellett, két oldalt megtámaszkodtam. Megcsókoltam. Lekaptam róla a csipkés melltartót. Nem voltam túl finom és az anyag hamar megadta magát. Egyenként harisnyáitól is szabadítottam meg, és valahova a szoba különböző pontjain landoltak. Majd hanyatt döntöttem és megindítottam a kényeztető rohamom, mely a mámoros beteljesülés ígéretével kecsegtetett mindkettőnket.

„Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad elég ahhoz, hogy a káoszból rend legyen, olyan rend, amely szabadságot ad elnyomás helyett.”

(A. J. Christian)

~~~ xxx ~~~

„Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk... Itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.”

(André Maurois)

Robert

Toronto, 2011.06.15.

Csendben másztam ki az ágyból a békésen szuszogó feleségem mellől. Pár pillanatig engedtem a kísértésnek, és megcsodáltam. Az arcán könnyed mosolyt fedeztem fel, a vonásai nyugodtak és kisimultak voltak. Újabban összegömbölyödve aludt, de így legalább szorosan a háta mögé tudtam simulni. Minden vágyam az lett volna, hogy vele maradjak. Azonban egy újabb dolgos munkanap kezdődött. Ahogy egyre jobban belerázódtunk a forgatásba, úgy szoktam hozzá szép lassan a korai ébredéshez. Korán reggel kellett azért felkelnem, hogy időben beérjek. Miután betettem a lábam a stúdióba egyből sminkes és az öltöztetők kezére adtak. Ők gőz erővel Eric-et faragtak belőlem. Szeretem, megszerettem ezt a szerepet. Megtaláltam benne a varázst. Azonban mindennél jobban szerettem azt a pillanatot, mikor visszavittek a szállodába. Átléptem a lakosztályunk küszöbét és végre újra a karomba tarthattam Flórát. Akkor tényleg megnyugodtam.

Visszagondolva kissé túlzásba vittem az aggódást, mellyel legszívesebben a négy fal közé szorítottam volna Flórát. Ez már akkor elvetélt ötlet volt, mikor kigondoltam. Ő egy igazi temperamentumos szabad lélek, akit nem lehet korlátok közé szorítani. Ragaszkodott hozzá, hogy kíséret nélkül akkor és oda mehessen, ahova a kedve tartotta. A hétvége szabad volt számunkra. Ilyenkor ágyban reggeliztünk. A napot olyan dolgokkal töltöttük, amelyekben örömet leltünk. Filmeztünk. Beszélgettünk. Esetleg a hotel kertjében szórakoztunk. Az ágyba heverésztünk és újra ugyanannál a témánál tartottunk.

- Rob, kérlek, értsd meg! Néha muszáj ki tennem a lábam… - Flóra beengedte a szobapincért, majd a tálcával egyensúlyozva jött vissza a szobába. – Így is úgy hiányzik a versenyzés… - mindent letett a kezéből. Mellettem volt, és kíváncsian vártam, mit fog lépni. A lábát átvetette az én lábamon, majd pedig a combjaira ült. Gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se feljebb helyezkedjen el. – Hiányoznak a srácok is, bár velük szinte minden nap beszélek…

- Flóra, hidd el, csak téged szeretnélek megóvni. – nyújtottam ki a kezem, és végigsimítottam az arcán.

- Kössünk alkut! – áthatóan nézett rám, hogy valahogy éreztem, ebből jól nem fogok kijönni. – Testőr, vagyis Dean nélkül mászkálhatok… Ha csak egyszer is valami gubanc lenne… Fotósok vagy rajongók akadékoskodnának, túlzottan nyomulnának, akkor Dean lesz az első, akinek szólok… Onnantól kezdve pedig csakis kísérettel leszek hajlandó kimozdulni… Rob értsd meg, meg kell adnod nekem az esély… Kérlek... – olyan áthatóan nézett rám.

- Egyszer? Egyetlen egyszer? – néztem vele farkasszemet. Bólintott minden kérdés után. – És utána Dean nélkül sehova sem mész? – újabb bólintás. – Legyen! – adtam be a derekam, miközben már most reméltem, tényleg nem lesz testőrre szüksége. De az a boldog mosoly, az az édes csók mindent megért.

Flóra még mindig békésen aludt. Csendben a fürdőbe vonultam. Még az ajtót is becsuktam magam után. A frissítő zuhany után szárazra dörzsöltem magam a törölközővel. Aztán következett a borotválkozás. Mindig utáltam, de a szerep megkívánta és nem mondhattam csődöt. Rutinos mozdulatokkal tűntettem el a borostám. Nem maradt más hátra, mint az öltözködés. Bármennyire igyekeztem voltam olyan béna, hogy belerúgtam néhány dologba. Az első alkalommal el tudtam fojtani a hangom, de a másodiknál már felszisszentem. Elnyomtam magamban egy cifra káromkodást is a bénaságomra. Ezek után végre neki tudtam állni öltözködni. Szakadt farmert, pólót és a bőrdzsekim kaptam magamra. A kedvenc edzőcipőmmel. Elégedett voltam magammal. Mindent képes voltam úgy végrehajtani, hogy az alvó feleségem nem ébresztettem fel. De anélkül nem bírtam itt hagyni, hogy egy csókot ne adjak neki, amit egy feltörő sóhajjal viszonzott.

Dean éppen megkísérelt kopogni a lakosztályunk ajtaján, mikor kiléptem rajta.

- Ilyet is ritkán láttam nálad! – nevetett fel testőröm. – Képes voltál felkelni?

- Csendesebben! Fel ne keltsd Flórát! – morogtam Dean-nek, míg már a lift felé lépkedtem.

Valóban nem volt erősségem a felkelés ilyen korai órán. A Sarah-val folytatott beszélgetést követően eggyel több okom volt, hogy maximálisan teljesítsek. Még csak az esélyét sem akartam megadni annak, hogy kételkedjenek bennem. Jó színész szeretnék lenni, és egy úttal bizonyítani akartam mindenkinek. Még Sarah-nak is. David okkal választott engem.

Már két hete folyamatosan. Érdekes és fordulatokban gazdag volt már ez a rövidke időszak is. Egyrészt váratlanul ért, hogy Sarah köszönt reggelente. Az első pár napban ugyan nem beszültünk, de legalább már elfogadta a köszönésem és viszonozta is. Legalább ezt is valamiféle biztató jelnek vettem. Talán tényleg Flórának volt igaza, hogy Sarah csak barátkozni akartak volna, csak éppen nem értettük meg egymást. Tökéletes ellenpélda volt Juliette, akivel már az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk. Ennek köszönhetően nem feszélyezett a jelenléte, mikor David a felvételhez szólított bennünket. Éppen csak néhány szót beszéltem a tapasztalt színésznővel, majd a következő pillanatban a karaktereink bőrébe bújva szexelnünk kellett. Ugyan többször meg kellett ismételnünk a jelenet felvételét. Nagyon jól sikerültek és mindketten élveztük.

A stúdióba érve a szokásos útvonalon haladtam. Barátságosan üdvözöltek a mellettünk elhaladó stábtagok. Aztán az utam a sminkesnél ért véget. A korai időpontnak köszönhetően kis híján elaludtam a székben, míg rendbe szedték az arcom, és a hajam. Ezzel szemben kintről csilingelő nevetés hallatszott. Ismerős volt a hang, de alig bírtam beazonosítani a meglepetéstől.

- Kész vagy, Rob. Mehetsz! – sürgetett a sminkes asszisztens, de én még mindig azon a nevetésen gondolkoztam. Felkeltem a székből, erre ketten ugrottak hozzám, hogy megigazítsák a nyakkendőm és a zakóm. Éppen kiléptem a levegőre, mikor végre választ kaptam. Dean mellett Sarah ácsorgott, illetve az asszisztense.

- Szia! Ha nem bánod, akkor csatlakoznék hozzád. – fagyos kecsességgel lépett mellém, míg a hangja vidámságról árulkodott.

- Helló! Nem, persze… Csatlakozz! – egymásra mosolyogtunk, majd pedig elindultunk a felvételre.

- Sajnálom, hogy félre értettük egymást. – őszintén csengett a hangja. Nem tudtam megállni, és vidáman felfele görbült a szám.

- Mit szólnál, ha teljesen tiszta lappal kezdenénk? – rábólintott. – Rob. – nyújtottam felé a kezem. A tenyerembe csúsztatta a finom puha kezét. Gyengéden megszorította a kezem.

- Sarah. – olyan mérhetetlen eleganciával ejtette ki a nevét. Pajkosság csillant a szemében, amitől a fantáziám életre kelt. - Remélem a feleséged nem veszi zokon… Hogy a feleséged játszom… - felkaptam a fejem, mert olyan érzéki hangon beszélt. Megint.

Elképesztő hatással volt rám Sarah. Szinte vártam azokat a felvételeket, melyekben együtt szerepeltünk. A hideg és távolságtartó feleségemet játszotta, de mégis ahogy a szövegét mondta, vagy a gesztusaival elérte, hogy még jobban csábítson. Míg forgott a kamera, addig a nagyon komoly, profi odalát adta, mint egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező színésznő lenne mellettem. A szünetekben viszont egyre gyakrabban kerültek elő az édes, vonzó mosolyok. Egy életvidám fiatal nővé változott. Egyszerűen megőrjített ez a kettősség. Vonzott. Piszkosul vonzott, hogy megtudjam, milyen is valójában. Milyen, mikor teljesen önmaga, mikor nem figyelik árgus szemekkel. Felpiszkálta a kíváncsiságom.

Lassan a végéhez közeledett a forgatás, legalábbis a mai napra. A lakókocsimhoz lépkedtem fáradtan. Bármennyire is élveztem a forgatást, lemerültem a nap végére. A rajtam elhatalmasodó fáradtság inkább szellemi volt, mint fizikai. Enyhén elbambulva haladtam előre. Sarah kocsija előtt vitt az utam. Nem tudom, miért, de valami arra késztetett, hogy felnézzek. Ekkor szembesültem azzal, hogy az ajtó nincs rendesen becsukva. A keskeny résen pedig a szemem egyből a kecses alakot pillantotta meg. Sarah lány éppen öltözködött.

Egy másodpercre még a lélegzetem is elakadt. Aztán összeszedtem magam és megszaporáztam a léptem. Magához vonzott, de az éppen rendeződő helyzetünket még véletlenül sem akartam felborítani. Azzal, hogy rajta kapott volna, hogy őt bámulom, kivertem volna nála a biztosítékot. Kissé eszelős módjára szedtem össze a holmim, cseréltem le a ruhám. Még Dean-t is sürgettem, hogy mielőbb a kocsihoz érhessünk. De nem álltam a világ mindenség pártfogása alatt, mivel várakoznom kellett a kocsira. Pedig most mindennél jobban el szerettem volna tűnni.

- Holnap találkozunk! – köszönt el Sarah valakitől. Összerezzentem, ahogy meghallottam a hangját. Meg sem mertem fordulni, nem hogy rá nézni. A hangja hallatán az elmémben az előbbi kép jelent meg. Karcsú alakja, kerek mellei, formás fenék. Mellém ért. Azt hittem, itt a vég és kezdődik a balhé. Tévedtem. Finoman megfogta a karom, végigsimított rajta. Rám emelte a jeges szemeit. - Remélem, tetszett a látvány? Talán egyszer viszonozhatnád! – kacsintott rám. Nyitva felejtettem a szám, mely vészesen kiszáradt. A pillantásától nemhogy megfagytam volna, inkább a forróság söpört végig rajtam. Kacéran elmosolyodott és az éppen megérkező autóba pattant, mely egy pillanattal később tovább is gurult.

„Más az a nő, más! Hiszen a virág is mind a föld szülötte, de ezernyi virág között is mily más a kis alázatos gyöngyvirág! Csupa finomság, csupa titok! Illata semmi más virágéhoz nem hasonlít, sem a formája. A föld szülötte. De mintha valami ismeretlen világból került volna a földre...”

(Gárdonyi Géza)

„Minden érdekelt vele kapcsolatban, és szinte pattanásig feszült minden érzékem, hogy bár vele vagyok, mégsem érezhetem őt.”

(Benina)