33. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

először is nagyon szépen köszönöm a sok komit és a chat-ben hagyott üziket! Nagyon feldobott engem minden hozzászólás. Éppen ezért voltam megdumálható, hogy előbb jöjjön a folytatás.

33. fejezet

Bűvös szám! Igyekeztem minél élvezetesebbé tenni a részt. Sokféle érzelemmel tarkítottam. Bízom benne, hogy ugyanilyen lelkesen fogjátok várni a következő részt is és ennek megfelelően komiztok!

Egy kis kitérőként válaszolok a komikra:

- Pixiem! Köszi! Már egy párszor megbeszéltük, de megismétlem: nagyon fontos a véleményed!
- Ancsa! Köszönöm, hogy írtál! Nyugi a meglepetéseknek még nincs vége!
- Dona! Reméljük Rob hathatós lesz, hogy Flóra elmeséljen neki mindent és herélésre sem lesz.
- Elena! Örömmel hallom, hogy bejött! Rob szemszögből sok minden kiderül!
- Alice! Teljesen véletlenül jött, hogy Sarah és Sara lett a töriben. Sara tervezett karakter volt, a kép utal rá, miért! Sarah meg a forgatás miatt mégsem hagyhattam ki.
- Klau! Mielőbb hoztam a folytatás. és kiderül néhány dolog Sara-ról és másról is!
- Bulika! Köszönöm a szavaid! Lesz csavar! Le a kalappal előtted! Cosmo <3 valóben egy picikét mellőztem, de majd kitalálok valamit!


Most pedig JÓ olvasását!
Kíváncsian várom a véleményeket!


Puszi,
ZoÉ

„Van az emberben valami, ami nem elégszik meg azzal, hogy titokban birtokoljon valamit. Vágyik rá, hogy erről mások is tudomást szerezzenek. Így van ez a szerelemmel, a nővel is. Ha más érzi, hogy a nő hozzám tartozik, ez új kéj, külön gyönyör.”

(Zilahy Lajos)

Robert

Toronto, 2011.06.21.

Büszkeséggel töltött el, hogy Flóra mellettem van. Mindenkivel tudatni akartam, hogy Ő hozzám tartozik. A birtoklási vágyam elhatalmasodott rajtam, de sikerült mérsékelnem, így pusztán kézen fogva sétáltunk. Flóra érdeklődve figyelte a nekem már szinte természetessé vált rohangálást. Nagy volt a nyüzsgés, hiszen David mindenkitől a maximumot várta. Nem a hajcsár, vagy diktátor módszerével. Ugyanakkor a feleségem kíváncsian hallgatta meg a locsogásom, amit a forgatás váltott ki belőlem. David már javába készítette elő a felvételt. Ez amolyan főpróba volt. Most még szerencsére nem kellett felvennem a jelmezem, végigülni a sminkes munkálatait. David egy egyszerű kéz mozdulattal jelezte, hogy menjünk. Flórához léptem és egy gyors csókot váltottunk. Meghagytam hű testőrömnek, hogy még véletlenül se tévessze szem elől Flórát. Megszaporáztam a lépteim. A bejárat előtt Sarah is csatlakozott hozzám.

- Szia! – mosolygott rám. – Remélem éhes vagy! – kacsintott rám. Játékos hangneme, könnyed mosolya ismételten lenyűgözött. Tökéletes színésznő.

- Szia! Nagyon. – nevettem fel. Együtt léptünk be az étterembe. David-del gyorsan megbeszéltük a beállást, hogy Sarah-val elpróbáljuk a jelenetünket. Grimaszolva próbáltam ráhangolódni a szerepemre. Kolléganőm nagyon jól szórakozott rajtam. Mosolygott, kuncogott vagy éppen felnevetett. Ettől viszont nekem is felfele görbült a szám.

Mindketten jókedvűen várakoztunk, míg David a háttérben még utasította a többieket. Tekintetem egyre többször tévedt Dean és Flóra felé. Az üvegen keresztül mindent láttam. Aztán David mellénk lépett és kiadta az utasítást, hogy egy-egy mondatot mondjuk el a szövegünkből. Megtettük. Sarah ismét felvette a komoly és hideg tekintetét, a jól sikerült álarcát. Megbűvölt, nehéz volt elvonatkoztatni a szavaitól. Aztán az egész varázs, amely Sarah-t körbevette egy pillanat alatt szűnt meg.

David elküldött mindkettőnket a sminkbe és az öltözőbe, míg befejezik a kamerák beállításait. Bólogatva keltünk fel mindketten a helyünkről. S sorba hagytuk el az éttermet. Sarah a lakókocsijához indult egyből, míg én Dean és Flóra felé. Ők még mindig ugyanott ácsorogtak. Könnyen megtaláltam őket. Szerencsére Nicole is mellettük volt, aki remélhetőleg kávét szerez nekünk. Ebben a pillanatban ölni tudtam volna egy jó nagy adag kávéért. Mikor melléjük értem úgy tűnt, hogy beszélgetésben vannak. Nem akartam megzavarni őket.

- Nicole, kérlek szereznél nekünk kávét? – gyorsan kértem az életmentő nedűt. Az asszisztensem és Flóra furcsán méregette egymást. Valami nem stimmelt. Közelebb vontam magamhoz a feleségem. – Édes, mi történt? – egyre jobban érdekelt, mi a fene folyik itt, amiről nem tudok.

- Semmi… leszámítva, hogy megint lenyúltad az öngyújtóm. – kissé indulatos volt a drágám. Valóban lenyúltam az öngyújtóját, mert ismételten nem találtam a sajátom. Gyorsan kellett egy gyújtó, de arra már egyáltalán nem vettem a fáradtságot, hogy nekiálljak megkeresni a sajátom. Volt egy halvány sejtésem, hogy egy a kabátomban maradt, vagy a nadrágomban, esetleg az öltözőben. De nem érdekelt, mert nálam volt Flóráé. Csakhogy azzal az eggyel nem számoltam, hogy a rutin mozdulat annyira bennem van, hogy simán zsebre vágom.

- Tessék, itt is van… - könnyűszerrel elővettem és odaadtam neki. Egy pillanatra fordítottam el a fejem, hogy Dean-nek elmondjam a menetrendet. Azután viszont csak kapkodhattam a fejem, mi mindenről maradhattam le.

- Úgyhogy semmivel sem vagy jobb nálam! – csak a felét hallottam, így nem értettem a két nő között lezajló beszélgetésből semmit. De a feszültség csak úgy áradt Flórából. Maga volt a megtestesült vad amazon. Gyönyörű és izgató jelenség volt. Mégis képes volt a legnagyobb indulatok ellenére megőrizni a hidegvérét.

- Tévedsz aranyom! Nagyot tévedsz! – Flóra normál hangerővel beszélt. Felfigyeltem rá természetesen. – Nem a szeretője vagyok, hanem a felesége… - mások is felfigyeltek a beszélgetésre. Flóra jelenléte, a személye és a megjelenése amúgy is megindította a pletykafolyamot. – Rob felesége vagyok… - Flóra szájából kifejezetten jól esett hallani.

- Itt meg mi a fene történt? – Dean volt az egyedüli személy, aki megadhatta volna a választ. Sürgettem a testőröm, hogy válaszoljon, mert Flóra egyre messzebb került tőlünk.

- Ha jól értettem, akkor ismerik egymást és még véletlenül sem barátnők… - ennyi bőven elég volt, mert Flóra távolodó alakját láttam csak. Sejtettem, hogy valami gáz van az asszisztensemmel, de álmomban sem hittem volna, hogy ismerik egymást Flórával. Már az előbbiekben annyira óhajtott kávé is tárgytalannak bizonyult. Flóra után iramodtam, engem pedig Dean követett. A feleségem nyíl egyenesen a lakókocsimat célozta meg, így legalább nem veszítettem szem elől. Egyre közelebb értem hozzá, mikor megállítottak. Feltartottak.

- Rob nem kell kapkodnod! – állított meg Mike, az egyik műszakis srác. – Nem akar működni a berendezés… David fél óra szünetet adott, hogy helyre hozzuk a dolgokat… - elmondta, aztán már futott is tovább. Most kifejezetten jól jött ez a kényszerszünet.

- Bent van? – kérdeztem a lakókocsi mellett ácsorgó őröket. Bólogattak. S egyből kapkodtam a lábam a lépcsőkön. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót. – Megtennétek, hogy sétáltok egyet?

Nem tágítottak, de valamennyivel távolabb mentek, főleg mikor hű testőröm rosszallóan nézett rájuk. Dean határozott fellépése mindig megmentett. Elég volt néhány szúrós pillantást lövellnie és már el is érte a célját. Viszont meglepődtem, hogy csatlakozott hozzájuk. Az őrök cigiztek, míg Dean lazán álldogált mellettük. Láttam mindent még mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtót, együtt röhögtek fel valamin. A lakókocsiba belépve Flórát elég ideges állapotban találtam meg. Éppen le és fel járkált.

- Gyere ide! – tártam ki a karjaim. – Kérlek… - először megállt, aztán belesimult az ölelésembe. – Elmondod, mi történt?

- Majd este… majd ha egyedül leszünk…. – beértem ennyivel is, mert legalább ez is már előrelépés volt. – Most túlságosan feldúlt vagyok, és abból csak szitkozódás lenne… – megmosolyogtattak a szavai. Tetszett, hogy nem zárkózott el.

Néhány percig szorosan öleltem magamhoz, simogattam a hátát és úgy éreztem a tartásán, hogy lassan megnyugszik. A kezdeti feszültség fokozatosan párolgott el. Felemelte a fejét és azok az óriási barna szemek rám villantak. Rám nézett, és abban a pillanatban elvesztem. A következő pillanatban a számra tapadt. Vadul és szenvedélyesen csókolt.

- Akarlak. Itt és most… - harapdálta a fülcimpám. Igézően suttogta, mellyel csak még inkább felizgatott. A kezei meg már az övemnél jártak. Kigombolta a nadrágom és a cipzár lehúzásán ügyeskedett. Egy pillanatra lefogtam a kezét, mert egyre jobban éreztem a vágy egyetlen pontba történő összpontosulását.

- Ne… Itt bárki megláthat minket… Lebukunk… - megpróbáltam és igyekeztem küzdeni az ellen, hogy elcsábítson. De egyre inkább éreztem, hogy elvesztem.

- Nem fogunk… Majd gyorsak leszünk… - lehelete és nyelve csiklandozta a nyakam. Eszméletlen módon beindított. Már eddig is teljesen elvarázsolt. Már nem volt visszaút.

- Nem kell úgy sietnünk! Van fél óra szünetem… - nyögtem fel, mert a kezei már kényeztetően simogattak. Egyszerűen nem hittem el, hogy ezt teszem. De a józan eszem már messze járt. Flóra pedig hagyta magát. Megpördítettem magam előtt, gyorsan kiszabadítottam a nadrág fogságától. A háta a mellkasomnak feszült, míg kezeim a lába közé csúsztak. Mereven vártam, hogy körül öleljen a forrósága. Pillanatok alatt keménnyé tett, és már nem bírtam sokáig visszafogni magam. Készségesen előre dőlt. A pultba kapaszkodott meg, míg sürgetve belé nyomultam. Önkénytelenül nyögtem fel az érzéstől. Flóra sóhajtozva fogadott, majd az erős és gyors lökéseim hatására akadozva vette a levegőt. A csípőjét szorítottam, hogy jobban érezzem Őt. Finomkodásra, gyengéd simogatásokra amúgy sem lett volna elég időnk. Az idő és a kielégültség sürgetett, aztán egy végső nagy lökéssel ért el bennünket a gyönyör. Egymást öleltük, míg csillapodott a remegésünk.

A pultnak támaszkodva próbáltuk összeszedni magunk. Félve néztem Flórára, de az arcán lévő elégedett mosoly megnyugtatott. Flóra gyorsabb volt. Felöltözött és még így is kihívóan csusszant fel a pult tetejére.

- Remek elterelés… mint mindig… - támaszkodtam meg a pulton úgy, hogy a kezeim finoman súrolták a combjait. – De akkor sem felejtettem el… Tartozol még némi magyarázattal… - közel hajoltam hozzá. Csak milliméterek választották el az ajkainkat. Direkt nem csókoltam meg.

- Tudom… - megpróbált megcsókolni. – Megígértem… este beszélünk… - nem tágítottam. Nem engedtem el. Megvillantak Flóra szemei.

- Roppant kitartó tudok lenni… - rá kacsintottam. – Nagyon hathatós módszereim vannak, hogy szóra bírjalak. – elakadt a lélegzete, és abban a pillanatban megcsókoltam. Nyelveink feléledő csatája újra kicsapta a biztosítékot nálam. Flóra magához vont, a csípőm köré fonta a lábait. Így faltuk egymást. Ezért a vad zörgés is csak lassan szivárgott be az elménkbe.

- Rob, a francba! – lépett be lendületesen Dean az ajtón. – Már egy jó ideje dörömbölök… Mit csin…? – egyből felé kaptuk a fejünket. Látványosan a plafont kezdte el bámulni a testőröm. – Sejtettem…

- Dean… Mi történt? – mély levegőt vettem és igyekeztem minél előbb lehiggadni.

- Siessetek… akármit is csináltok. Már várnak rád a sminkben… - azzal kifele indult, de hallottam, ahogy az orra alatt morog. – Még szerencse, hogy nem engedtem mást… Még rájuk nyitottak volna akció közben…

Flórával összenéztünk és felnevettünk. Aztán szerencsére volt valaki olyan rendes, hogy a lakókocsiba jutatta a ruhám. Néhány pillanat alatt átvedlettem az öltönybe. Mindketten megigazgattuk a ruhánk, bár gyaníthatóan mindenki tisztában volt, mit műveltünk az elmúlt fél órában. Ezért félve léptem ki a lakókocsiból. A feleségem viszont egyáltalán nem érdekelte, hogy megbámulnak bennünket. Örültem neki, hogy Flóra itt maradt a forgatáson. Lehiggadt és láthatólag rendezte magában a dolgokat. De egyre kíváncsibb voltam, mi a fene történt a múltban. Kizártam, hogy valami apróság lett volna, mert azon nem húzta volna fel magát ennyire. Itt valami komoly dologra számítok. Flórára néztem, olyan gyönyörű volt. Kecses mozdulattal rágyújtott. Miután beleszívott a cigarettába, elloptam tőle. Cserébe az ajkára mutatott, amire készségesen puszit nyomtam. Amíg a smink felé tartottunk elszívtunk a cigit. Dean feltehetőleg végig a szemeit forgatta, ahogy előttünk haladt.

- Végre Rob, már vártalak! - a sminkes sürgetve ültetett a székbe. Az előttem elterülő tükörben pedig a vigyorgó képemmel találkoztam. Szerencsére azt a széket választottam, melyből a tükör segítségével láthattam az ajtó előtt lezajló eseményeket.

- Helló, te biztos Flóra vagy! – nyújtotta a kezét Sarah. Meglepett, hogy ő kezdeményezett. – Rob felesége. – De volt valami érdekes a hangjában, ami tőle egyáltalán nem megszokott volt.

- Szia! Te pedig Sarah! – kezet ráztak. Furcsa érzés járt át. Nem tetszett, hogy ők ketten ismerkednek és a rajtam elhatalmasodó érzés sem.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – állt meg mozdulat közben a sminkesem. – Azt kérdeztem, mi tartott eddig? – várakozóan választ várt. Mosolyra húztam a szám, és úgy válaszoltam.

- Az öltözködés… - erre mindketten vigyorogtunk, míg Ő felkente a sminkem.

- Inkább a vetkőzés, pedig még segítséged is volt. – foglalt helyet Sarah mellettem. Megütközve néztem rá, mire csak kacéran villantott felém egy mosolyt. Belement a játékba, és nem akartam annyiban hagyni. Kihívó és kacér volt.

- Kicsattanóan érzem magam. – néztünk egymásra. Annyira lefoglalt bennünket az évődés, hogy észre sem vettük, hogy elkészült a sminkünk.

- Inkább kicsattanóan kielégültnek. – kacsintott rám. Nem hagyta magát Ő sem. Meg mertem volna rá esküdni, hogy némi féltékenység van a hangjában. A beszélgetésünkre a habot a drága sminkesünk adta.

– Jót tett neked, hogy itt a feleséged! Gyakrabban kellene jönnie! –ezzel engedett utunkra végül. Sarah felpattan és kiviharzott, míg én komótosan tápászkodtam fel és mosolyogva bólintottam.

- Bejössz Sarah-nak! – lökte el magát Flóra és mellém lépett. – A tipikus iskolapéldát produkálja. Hidegséget, távolságtartást szimulál, utána meg kacérkodik veled. Akar valamit tőled. – hitetlenkedve nézetem a mellettem sétáló nőre. – Neked sem közömbös… - mérgesen villant a szeme. Tudtam, hogy ez mit jelent. De szerettem volna, ha kimondja, ha beismeri.

- Csak nem féltékeny vagy? – húztam fel az egyik szemöldököm. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne terüljön el az önelégült vigyorgás az arcomon.

- Nem… De azt tudnod kell, nem vagyok hajlandó osztozni a partnereimen… - nézett szúrósan a szemembe. A szavai félelmetes hatással voltak rám. Öröm, büszkeség és elégedettség. – Bár kétlem, hogy vele ennyire élveznéd a szexet… - megvonta a vállát és tovább sétált. Míg én leesett állal csak a formás fenekét néztem. A csípőjét riszálta, de most nem a látvány miatt fagyott le az agyam. Hanem a szavai hallatán.

Miután sikerült újraindítanom az agyam, beértem a velem szórakozó nőszemélyt. Rám mosolygott, majd ahogy felém fordította az arcát egyből csókért nyújtottam a nyakam. Néhány bámészkodó zúgolódásba kezdett, de azt a hangok alapján nem tudtam kivenni, hogy támogatnak vagy bírálnak. Aztán elértük az éttermet, ahol David és Mike beszélgetett. Az üvegen keresztül láttam, hogy Sarah már a helyén ül.

- Nem keverek bajt. Tudok viselkedni. – fordult szembe velem Flóra. Engem megelőzve nyitotta ki a száját. Csak bólogattam neki. – Dean mellett maradok, majd vigyáz rám…

- Helyes. – a szájára adtam egy puszit és már hátra arcot vágtam.

A korábban elgyakorolt jelenetet vettük fel. Amint elhangzott a bűvös szó és a kamera forogni kezdett úgy vált belőlem Eric. Már most sokat tanultam a karakteremtől. Az első néhány felvétel alkalmával vicces volt, hogy újra és újra ennem kellett, miközben különös párbeszédet folytatunk. De kezdtem már tényleg jól lakni, mivel néhány falatról volt szó, csakhogy megismételt jelenetek voltak. Két felvétel közötti szünetben Flórát bámultam éppen. A száját rágcsálta, majd végignyalt az alsó ajkán.

- Csak nem jól laktál? – zökkentett ki Sarah a bámészkodásból.

- De igen. – grimaszoltam, ahogy az előkészített tányérra néztem. – Te nem vagy éhes? – pillantottam fel partnernőmre.

- Egy kicsit. – biggyesztette le az ajkát. Összezavart. A fejemben teljes káosz volt már. Már nem tudtam, mit gondoljak Sarah-ról. Latba vetettem a saját tapasztalataim, a saját megfigyeléseim, aztán ott voltak Flóra szavai. A két serpenyő közül egyik sem akart egyértelműen lefele billenni. Mindig adódott valami, ami befolyásolta az állásukat

- Kérsz egy harapást a virslimből? – fel sem fogtam, mit mondtam. Csak később esett le. Miután Sarah pajkosan felkuncogott.

- Nem… - közelebb hajolt. – Az egészet akarom… - úgy suttogta a fülembe. Megvillantak a szemei.

- Telhetetlen vagy! – farkas szemet néztünk, amit David hangja zavart meg.

A felvétel végül olyan jól sikerült, hogy a rendezőnk végre elfogadta. Elégedetten el bennünket, hogy előkészüljünk a következő jelenethez. Egyből Flóra keresésére indultam, mert nem láttam a testőröm mellett. Ettől persze egyszeriben irtó dühös lettem. Dean-re, aki nem figyelt eléggé Flórára, magamra, mert teljesen elvonta a figyelmem Sarah. A feleségem, aki amúgy is egy eltűnő-művész volt, kihasználta a kínálkozó alkalmat és lelépett. Úgy éreztem magam, hogy menten felrobbanok. Az étteremből úgy törtettem ki Dean-hez, aki éppen egy biztonsági őrrel diskurált.

- Hol van a feleségem? - jó erősen megnyomtam minden egyes szót. Dean egy kissé értetlenül állt a hirtelen jött rossz hangulatom előtt.

- Telefonál. Cosmo hívta. Kérte, hogy mondjam meg, hogy mindjárt jön. – kicsit kétkedve fogadtam az imént hallottakat.

- Jó, de hol van? Merre ment? – körülnéztem, de sehol sem láttam.

- A lakókocsi felé indult. – kaptam meg végre a választ.

Öles léptekkel indultam a megfelelő irányba. Fél szemmel láttam még, hogy Dean lemaradva ugyan, de követett. Egy kisebb akadályba ütköztem, pedig már csak néhány lépés választott el a célomtól. Pár segítő kábelkötegeket és dobozokat hordtak a következő helyszínre, ezzel pedig kisebb úttorlaszt hoztak létre a közlekedésre kijelölt és biztosított útvonalon.

- Tessék, hoztam kávét… - egyből megcsapta az orrom a finom illat, mely a felém nyújtott pohárból szállt fel. Csakhogy olyan mosolyt is kaptam a kávé mellé, amelytől már én éreztem magam zavarban. A csábítónak szánt pillantásairól nem is beszélve.

- Köszönöm. – elvettem a poharat és belekortyoltam. Már nagy szükségem volt rá, hogy eme csodás fekete folyadékot a szervezetembe juttassam.

- Tehetek érted még valamit? – meresztett rám olyan szemeket az asszisztensem, mint még soha. Közelebb hajolt, de arra ügyelt, hogy ne legyen túl feltűnő. Bár így is már túl közelinek éreztem. – Akármit kérhetsz! Bármit! – a fülembe susogott, majd a végén még rám is kacsintott. Nálam pedig betelt a pohár.

- Nicole fejezd be! Nem akarok tőled semmit! – szúrós pillantásokat lövelltem felé. Igyekeztem a hangom nem felemelni, mert botrányt el akartam kerülni. – Sem most, sem máskor! Koncentrálj a munkádra, máskülönben nem tartok igényt rád! – elég kemény volt a hangom, amin láthatóan a lány meglepődött. Már eddig sem volt túlzottan ínyemre a folyamatos próbálkozása. Aztán most meg kiderült, hogy Flórával is inkább ellenséges a kapcsolatuk, mint baráti. Nekem meg Flóra többet jelentett, mint ez a felfelé kapaszkodó nőszemély.

- Rendben. – ennyit mondott, majd sarkon fordult és távozott. Egy pillanatra még utána néztem, de nagy hiba volt.

Visszafordultam és már léptem volna tovább, de nem tudtam megtenni. Azok a roppant szúrós pillantások találkoztak az én döbbent tekintetemmel. Egyszerűen megállásra kényszerített, ahogy rám nézett. Földbe gyökereztek a lábaim, pedig az agyam egyre inkább szorgalmazta, hogy induljak el felé.

„"Elindulok" - gondolta. De nem mozdult mégsem. Nem mozdultak a lábai, a kezei, az izmai. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül, és mozdulatlanságra kényszeríti. (...) Döbbenet futott át rajta, szinte remegtető döbbenet. És ekkor egyszerre megérezte a csöndet maga körül. (...) Azt a súlyos, fehér csöndet, mely, mint egy láthatatlan nagy búra, ránehezedett kereken a világra, és a világ nem volt képes moccanni alatta, még lélegezni sem.”

(Wass Albert)

~~~ xxx ~~~

„Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.”

(Charlotte Bronte)

Sara Nicole Ellis

Toronto, 2011.06.21.

- Flóra… Flóra… Flóra… - grimaszolva és roppant dühösen ismételgettem a nevét, akárcsak valami szitokszót. Kis híján felrobbantam a méregtől. – Miért kellett felbukkannia? – morogtam magam elé.

Szerencsére mindenki a felvételhez készülődött, ott segédkezett vagy éppen a színészeket, rendezőt ugrálták körbe. Így aztán nem hiányoztam a nagy kavarodásban, minden gond nélkül húzhattam meg magam az egyik lakókocsiban, amelyet kifejezetten az asszisztenseknek tartottak fent. Ide lepakolhattunk, eltölthettük a szünetünk. A pult mellett lecsúszva a földre üldögéltem. Akaratlanul is bevillantak a képek, az emlékek, melyek keserű pirulák voltak számomra.

Semmi okom nem volt panaszra. Az egyik legnagyobb világváros lakója voltam. Imádtam a munkám, amely nem  is fizetett rosszul. Sok barát vett körül. Élveztem az életem. De amint megjelent Flóra, mindent felforgatott a jól működő életemben. Csak mert belibegett már mindenki az ő kegyeit kereste. Egyszeriben mindenki más már nem is számított. Erre a legjobb példa volt Franco.

Túlzás lenne azt mondanom, hogy mi együtt voltunk, mert nem alkottunk egy párt. Sohasem. Időnként buliztunk és szórakoztunk együtt, elsősorban a közös baráti társaság miatt. Néha-néha valóban megosztottuk az ágyat, mert vétek lett volna kihagyni egy-egy olyan eszméletlen éjszakát, melyet a tökéletes testű pasival élvezhettem ki. Az a test, az a tekintet, még most is bizsereg tőle az egész testem. Ez nem volt több közöttünk, mint puszta kaland. Roppant módon élvezetes és fantasztikus kaland. Aztán jött Flóra. Minden csakis és kizárólag róla szólt. – Flóra így, Flóra úgy!

Életem egyik olyan pillanata volt az, mikor Flóra rajtakapott minket az ágyában, amely elégtételt jelentett mindenért. Amúgy sem maradtam volna ott tovább és ez tökéletes befejezésnek bizonyult. Feladtam mindent és felejteni akartam. Egy új életet kezdeni távol azoktól, akinek már amúgy sem számítottam. Sikerült. Tovább léptem. Új életet kezdtem, új munkám lett, amit sokkal jobban imádtam, mint minden mást.

Csakhogy az élet hozott egy véletlent és újra találkoztam vele. Ez a találkozás és a tudat, hogy Robbal van, vagyis nem pusztán van, hanem már a felesége, dühöt szított bennem. – Mitől jobb ő nálam? – nem egyszer tettem fel a kérdést, de soha sem találtam kielégítő választ. Aztán a hab a torta tetején Rob kirohanása volt, amely ugyancsak tovább fokozta a mérgem.

Fel sem fogtam, mit csinálok. Csak cselekedtem. Az agyam kikapcsolt, már egyáltalán nem a józan ész vezetett. Előkaptam a mobilomat és már tárcsáztam is. Talán hármat csengett, mire a keresett személy hangját meghallottam a vonal túlsó oldalán…

„S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.”

(Márai Sándor)