Just the way you are 41. - part 1

Hosszú órák teltek el anélkül, hogy Eric jelentkezett volna. Nem hívott, nem is üzent, s ettől még reménytelenebbnek éreztem a helyzetet. David segített felcipelni a csomagom, majd kedvesen elköszönt, bár a szemében némi aggodalmat fedeztem fel. – Látta rajtam. – sóhajtottam fel, miután ismét a telefonom kijelzőjét figyeltem. Mindössze csak az óra számlálója váltott, ezen kívül semmi sem történt. Egyedül voltam, olyan hirtelen történt mindent, még lehetőségem sem volt Rose-nak üzenni, hogy előbb érkezem. Tanácstalanul néztem körbe a lakásba, pakolászni egyáltalán nem volt kedvem. Némi rövid tanakodás után vettem egy gyors zuhanyt és átöltöztem, ezt követően pedig az ágyamon heverésztem. – Mi lesz holnap? – fordultam át a hátamra, a plafont kezdtem el bámulni. Nem bírtam elszakadni Eric utolsó pillantásától, mélyen a lelkembe égett. Aztán a gondolatok sorra követték egymást, és ismét ugyanoda jutottam el. Eric nős, kettőjüket összeköti a házasság, míg nekem a titkolt légyottok, csalárd pillanatok jutottak. Az eszem tudta, hogy nem szabadna belemenni a férfi játékába, azonban az együtt töltött pillanatok erre minden alkalommal rácáfoltak. Ahogy akaratlanul lehunytam a szemem újra Miamiban találtam magam, ott az ő karjaiban.

- Jenna! – huppant mellém Rose. – Nem is szóltál, hogy érkezel! – kitörő örömmel üdvözölt, ami engem is mosolyra késztetett.

- Nem így terveztük. – sóhajtottam fel és feljebb tornáztam magam.

- Mi történt? – lepődött meg Rose, és aggodalom suhant át az arcán. – Talán nem volt jó a kiruccanás? Esetleg összevesztetek vagy nem sikerült jól a tárgyalás? Ne csigázz!

- De nagyon is jó volt, elképesztő volt ez a néhány nap. – ábrándosan a múltba tévedtem, és úgy meséltem tovább a kíváncsi barátnőmnek. – Saját lakásában szálltunk meg, csak mi ketten voltunk.

- Ha jól sejtem, akkor minden adandó alkalmat megragadtatok, hogy huncutkodjatok?

- Ne csináld már Rose! Hidd el, Eric-nek egyszerűen képtelenség nemet mondani. Eléri a célját és tulajdonképpen a végén mindketten megkapjuk, amit akarunk. – nem bírtuk ki kuncogás nélkül, azonban egy pillanat alatt sikerült Rose-nak belém fojtania a szót.

- Szerintem te időközben beleszerettél ebbe az Eric-be.

- Ez nem szerelem. Távol áll az tőlünk. Mindössze szex, amit nagyon élvezünk. Különben is megismerhettem azt a fúria Rachel-t, Eric korábbi nőjét, aki mindent megtett azért, hogy akadályozza a tárgyalást. Azok a kétértelmű megjegyzések, zavarba ejtő pillantások.

- Hát még véletlenül sem vagy féltékeny. – nevetett fel Rose, majd a telefonja csilingelése miatt kitáncolt a szobámból.

- Féltékeny, én? Szerelem? – kérdeztem ismét magamtól, bár jelen pillanatban elég abszurdnak tűnt, hogy ilyesmire még csak gondoljak.

- Szóval, gyerünk folytasd! Jeremy munka miatt elutazott, csakis a tiéd a figyelmem. – sétált vissza a szobába, majd pillanatok alatt ő is átöltözött. – Eric tényleg annyira jó az ágyban?

- Nagyon. – belepirultam, ahogy az utolsó vérforraló együttlét ugrott be. – Irányításmániás, és ha éppen legyőzi önmagát, akkor hihetetlen mikre nem képes.

- És ez a Rachel? Vele is lefeküdt?

- Viszonyuk volt, hónapokon keresztül. Idősebb, tapasztaltabb nő, és mi tagadás tényleg még mindig nagyon szép. Bepróbálkozott újra Eric-nél, de végül csalódnia kellett.

- Ha minden jól ment, akkor hogyhogy előbb jöttetek vissza? Mi volt a gond?

- Eric feleségét elgázolták. A rendőrség értesítette a férjét, aki a kötelességének eleget téve hazaérkezett. Nekem meg annyit mondott, majd keresni fog, de eddig nem tette.

- Erre számítani kellett, hiszen nős és a felesége mellett a helye. – súgta oda végül még Rose, majd lassan elcsendesedett a csacsogásunk. Aztán fáradtságra hivatkozva inkább lefeküdtem, és hiába vártam, csak nem tudtam elaludni. Túl sok minden motoszkált a fejemben.

Nehezen indult a másnap reggel, valahogy semmi sem akart zökkenőmentesen működni. Pattanásig feszült minden idegszálam, ami valószínűleg annak volt köszönhető, Eric nem jelentkezett. Lassan aggódni kezdtem érte, hiszen úgy tűnt egyedül kell megbirkóznia ezzel, és ebben a nehéz helyzetben szívesen lettem volna támasza. Azonban ő már nem kért belőlem.

Idegesen sétáltam az ismerős épület felé, minden olyan volt, mint napokkal ezelőtt, de mégis valami megváltozott. Egészen pontosan én magam. Meg kellett acéloznom magam, éppen ezért minden idegszálammal a magabiztosságot akartam demonstrálni, pedig végig a torkomban dobogott a szívem. A táskámba és az előkészített dossziéba kapaszkodtam, de ahogy az iroda ismerős környezetébe csöppentem vissza, egyre kevésbé éreztem magamban elég erőt, hogy magabiztosságom fenntartsam.

- Helló Jenna! – összerezzentem már pusztán Will hangjától. – Bocs, nem szerettelek volna megijeszteni. – a férfi igyekezte a mosolyát eltűntetni, csakhogy kevésbé járt sikerrel.

- Csak kicsit elgondolkodtam. – próbáltam mentei a menthetőt, de csak még félreérthetőbb lettem ettől.

- Sejtem, de megértem.

- Will – tétován szólítottam meg, bár láthatta vagy tudhatta, mit szeretnék, miután Eric irodája felé biccentettem.

- Eric nem jött még be, és úgy gondolom, nem is fog. – egy cseppet sem esett jól William válasza, még ha valami hasonlóra számítottam.

- Ezek szerint ennyire rossz állapotban van Elsey?

- Attól tartok, igen. Nem pusztán baleset volt, folyik a rendőrségi nyomozás. Jenna, ne haragudj, viszont nem mondhatok többet! Ez csak Eric-re tartozik, az ő feladata, de a cég ügyeit, mint helyettese a kezembe veszem. Nyugodtan add át nekem az iratokat! Átfutom őket, és intézkedem, ha maradt valami tennivaló.

- Will, köszönöm az őszinteséged.

***