Just the way you are 41. - part 2

Sziasztok!

Köszönöm a türelmet, szóval július utolsó bejegyzése megérkezett!
Nagyon köszönöm a komikat! 
Jó olvasást! 

Puszi,
ZoÉ

Eric egyedül maradt a doktor szobájában és fejében csak egyetlen dolog visszhangzott – Elsey terhes. – Egyszerűen nem fért a fejébe ez a dolog, ennél letaglózóbb hírre nem számított ebben a szerencsétlen helyzetben. Minden a legnagyobb rendben volt, mikor háta mögött hagyta New York-ot, s most pedig minden a feje tetején állt.

- Mr. Packer, kérem, kövessen! – alig hallatszott, mikor lépett a szobába a nővér, de a hangjára egyből cselekedett. Határozott léptekkel követte az előtte haladó nőt egészen a kórterem ajtajáig. Egy rövid, de annál lényegre törőbb eligazítást kapott, hogyan bújjon bele védőfelszerelésbe és mennyi időt tölthet bent a feleségénél. Eric bólintott, majd a nővér végül tényleg bekísérte Elsey-hez.

A látvány, ami Eric-et fogadta letaglózó és szomorú volt. A gyönyörű nő most összetörten, gépekkel és csövekkel körülvéve feküdt a rideg kórházi ágyon. Tetőtől talpig végigmérte a feleségét, sajnálta őt, hiszen nem érdemelte ezt meg, azonban egyetlen pillanat elég volt és a férfit saját elméje megtréfálta. Ahogy az alvó asszony arcát figyelte és belefeledkezett a látványba, úgy Jenna-t látta benne. Ez a kegyetlen tréfa pedig szíven ütötte, hirtelen légszomj lett rajta úrrá és szinte úgy érezte menekülnie kell. Miután kilépett a szobából szabályszerűen úgy tépte le magáról a maszkot, a köpenyt. A nővérek ijedten néztek össze, egyik sem volt ahhoz kellően bátor, hogy megközelítse a férfit. Jobban is tették, mert robbanás közeli állapotban volt és egy cseppet sem dobta fel a rá váró feladat. Hatalmasat sóhajtott, de a mellkasáról a nyomás csak nem akart elmúlni.

- Anya? – távolinak, sőt egyenesen suttogásnak tűnt a férfi hangja, ahogy beleszólt a telefonba.

- Eric, kisfiam, mi a baj? Szörnyű a hangod! – jajdult fel az édesanya, míg Eric csak összeszorította a szemét.

- Itt vagyok a kórházban. – a férfi hallotta, ahogy elakadt az anyja szava. – Még mielőbb jobban kétségbe esnél, jól vagyok. Baleset történt Elsey-vel.

- Kisfiam nyugodj meg, mindjárt ott leszünk! – nem szívesen fordult a szüleihez, azonban most képtelen volt tiszta fejjel gondolkozni, hirtelen túl nagy lett rajta a nyomás. A telefonját markolta, mert tudta a következő hívás még nehezebb lesz.

Hosszan hagyta kicsengni a telefont, az időeltolódás miatt nem a legjobbkor próbált kapcsolatba lépni a családdal, de ez volt a kötelessége, amit meg kellett tennie. Henry álmos hangon szólt bele a készülékbe, s Eric elhadarta a mondanivalóját. Először nem úgy tűnt, hogy a vonal túlsó oldalán megértették vagy felfogták, miről beszél. Azonban csakhamar a válaszból egyértelmű volt, tévedett. Nagyon is jól értették minden egyes szavát.

- Mr. Packer jól érzi magát? – lépett a kényelmetlen folyosói székbe roskadt férfihez az orvos.

- Egy kis szíverősítővel jobban érezném magam. – morogta Eric, mert méteres hullámokat érzett összecsapni a feje felett.

- Tartson ki, a feleségének szüksége van Önre! Most az lenne a legjobb mindkettőjüknek, ha pihenne. Talán, ha hazamenne… - Eric automatikusan megrázta a fejét. – Ebben az esetben, mint orvos tanácsolnám, járjon egyet! A büfében egyen egy szendvicset, igyon egy kávét, kicsit mozogjon! Utána jobban fogja magát érezni, sőt addigra a felesége megfigyelését egy önálló kórteremben folytatjuk. Bent maradhat mellette, akár a család többi tajga is.

- Köszönöm, Dr. Filion! – nyújtotta a kezét Eric, amit az orvos egyből el is fogadott.

Eric megfogadta az orvos tanácsát, elindult a büfé felé, mikor útközben William-mel futott össze. Kívánni sem tudott ennél jobbat, most rettentően nagy szüksége volt egy barátra. A büfében az egyik legtávolabbi asztalhoz ültek le és bár a minőségi kávétól fényévekre volt az a barna lötty, amit kávénak csúfoltak, Eric mégis letuszkolta a torkán.

- Hogy van Elsey? – törte meg a kettőjük közötti csendet Will.

- Kielégítő a körülményekhez, de… - Eric elakadt, nem tudta kimondani, amire gondolt. Akkor túlságosan valóságos, akkor szinte tényszerűvé válna, amit nem szeretett volna.

- Mit jelentsen ez? De? – Will sürgetően kezdte faggatni Eric-et, aki eltorzult arccal kortyolt újra a poharából.

- A balesetet megúszták, mindketten. – Eric kissé kitérően, de szándékosan többes számmal válaszolt, míg barátja álla nagyot koppant.

- Ez azt jelenti? Mármint te is? Apa leszel? Ne szórakozz, ez nem az a helyzet?

- Miért? Úgy nézek ki, mint aki szórakozik? Nem pusztán baleset volt, folyik a rendőrségi nyomozás is.

- Nem, de akkor is!

- Állapotos, talán 8-10 hetes… Felfoghatatlan, ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan. – Eric a hitetlenkedést minden oldalról körül járta. Képtelen volt elfogadni, feldolgozni ezt az információt, míg ott volt Will, aki annak idején pontosan az ellenkezőjét élte meg.

- Mi lesz most? – Will félve tette fel a kérdést, hiszen ezzel tulajdonképpen a borotvapengén táncolt.

- Rohadtul nem tudom! – csattant fel Eric. Éppen lendületbe jött volna, s végre kiadhatott volna mindent magából, csakhogy a szülei érkezése megakadályozták ebben. Erősnek, felnőtt, érett férfinek kellett látszódnia, legfőképp a saját apja előtt.

A büfében egyre többen figyelték őket, így jobbnak látták, ha visszatérnek Elsey kórterme elé. A folyosón ácsorogtak, ücsörögtek, a legfontosabb információkon kívül nem is nagyon beszéltek semmiről. Eric a baba témát gondosan kikerülte, még véletlenül sem akarta felhozni, s úgy tűnt sikeresen manőverezik.

- Mr. Packer – szólította meg Eric-et Elsey kezelőorvosa. – A feleségét éjszakára még itt tartjuk intenzív megfigyelés alatt, de holnap, amennyiben tovább javulnak, az eredményei áthelyezzük egy másik szobába. Kérem, most menjenek haza! Mindannyian! Pihenjék ki magukat, és holnap jöjjenek vissza!

William addig taszigálta Eric-et, aki hajlandó volt megmozdulni, míg a szülei első szóra távoztak. Jó barátként hazafuvarozta Eric-et, s próbálta kicsit a figyelmét is elterelni. Az utazásról, a tárgyalásról és az üzletről kérdezősködött, de csak harapófogóval tudott bármit is kiszedni a barátjából. Azonban egyre világosabbá vált előtte, hogy jóval több minden történt ezen a kis kiruccanáson, és Jenna jóval nagyobb szerepet kapott Eric életében, mint az bármelyikük is gondolta volna.

- Akkor most távozom, Sandy biztosan halálra aggódja magát. – kászálódott fel Will az egyik fotelből.

- Kösz haver, mindent! – veregette meg Eric a barátja vállát.

- Ugyan, fordított helyzetben te is ezt tennéd! Mással ne is foglalkozz! Az üzlettel majd foglalkozom én.

- Bízom benned, maximálisan! – Eric megtorpant. – Senkinek egy szót sem, mi történt.

- Senkinek? – Will meglepődött, mert egyetlen személyre gondolt, azonban nem értette Eric miért ennyire elutasító vele.

- Neki se!

Will kezet fogott Eric-kel, majd távozott. A férfi ismét egyedül volt a gondolataival, melyek egyre nyomasztóbbak voltak. Most tényleg arra lett volna szüksége, hogy valaki átölelje, megcsókolja és mindent kiűzzön a fejéből. Nem is valaki, hanem egyetlen személyre vágyott igazán, mégpedig Jenna-ra. Egy felemás ígérettel hagyta ott, majd keresni fogja. Csakhogy még ő maga sem tudta, mihez kezdjen, és ebbe hogyan fog bele illeni a lány, akit mindennél jobban maga mellett akar tudni. Hiába szorongatta a telefont, hallani akarta a hangját, mégsem hívta fel, de még csak egy üzenetet sem küldött neki. Helyette inkább felidézte a Miamiban töltött édes pillanatokat, remélve, hogy a jelen mindössze csak egy rossz álom, melyből hamar fel fog ébredni. Amikor nem lesz szó balesetről, apaságról, hanem csak vad és szenvedélyes együttlétről, Jenna-val.

***