3. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

köszönöm a komikat. ♥ ♥ ♥ Tényleg még a töri elején tartunk, és még sok a tisztázatlan kérdés. Néhány szó a komikhoz kapcsolódóan:

Alice! Flóra titokzatosságának az oka ki fog derülni a töri során, de pont eme tulajdonsága miatt válik még érdekesebbé a karaktere :)

Pixie! halad a történet előre, s Rob szemszögéből látjuk az eseményeket, ezért némi választ is kapsz, mi történt éjszaka, hogyan kerültek az ágyba ;)

Judy! Rob és Flóra fog találkozni, nem is sokára! ezt garantálom! De Flóráról még csak kevés dolog derül ki, egyenlőre. Rob szépen lassan fogja jobban megismerni a lányt ;)

Klau! a lényeg, hogy olvastál és írtál! :D Mindenkinek vannak titkai, ez alól Flóra sem kivétel. De azt megtudod, hogyan kerültek az ágyba.

Kitty! először is Rob szemszög lesz ;) Igyekszem megőrizni a titokzatosságot, de közben fokozatosan tisztulni fog a kép. Az időben haladunk tovább. Ha a múltba tévednénk, azt jelezni fogom, ígérem. A dátumozás segít a feji elején. Az első és a második feji ugyanazt a  napot mutatta be, csak két szemszögből. Ahogy Rob megélte, és ahogy Flóra.

Jó olvasást!
Most még inkább várom a komikat!

Puszi,

ZoÉ

„Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben.”

(Csitáry-Hock Tamás)

~~~ xxx ~~~

 Robert 

Róma, 2011.05.12.

A cirkuszi menet folytatódott. A szó szoros értelmében. A kis csapatunk mégsem volt teljes. Hiányzott Reese, aki egy üde színfoltot hozott volna az utazás és a protokoll szerint zajló események forgatagába. Kedvességével, vidámságával, sőt egyenesen magával ragadó kisugárzásával minden forgatási napon elérte, hogy könnyedén és zökkenőmentesen haladjunk. Kifejezetten szerettünk vele dolgozni, mivel a fárasztó munkanapot egyáltalán nem annak éreztük mellette. Nemcsak én éreztem így, hanem Christoph is. Azonban Reese most nem lehetett jelen, mivel valahol éppen a nászútját élvezi. A pihenést, esetleg valami kellemes időtöltést vagy ha éppen a semmit tevést választva üti el az időt. Erre a gondolatra azért egy kicsiét elfogott az irigység. Persze ésszerű határok között. Nekem is elég sok ötletem lett volna, hogy éppen mivel ütném el az időt az interjúk helyett.

Már megint ott tartottam, hogy kényszerítettem magam, de egyszerűen nem bírtam koncentrálni. Az eszem az elmúlt és a következő napokon járt. Ezen gondolatok főszereplője mindig ugyanaz a káprázatos nő volt. A program szerint tovább haladtunk, várt ránk egy újabb ország, egy újabb város. Azonban ott lesz egyetlen egy személy, aki nem a rajongása miatt vár rám. Hanem egy megbeszélt találkozó miatt. Már láttam előre, hogy nagyon sok dologról kell még beszélnünk, sok dolgunk lesz. Pedig azóta, mármint Berlin óta, napi szinten tartottuk a kapcsolatot.

Berlin belopta magát a szívembe. Egyetlen dolog miatt biztosan, találkoztam Flórával. Már az első pillanatban eldőlt minden, anélkül, hogy bármit is terveztünk volna vagy tehettünk volna ellene. Egy minden szempontból különleges nőt ismerhettem meg. Igazi nő ízig-vérig. Nem holmi fruska, hanem igazi nő. Határozottan erős, sőt továbbmegyek kiforrott személyiséggel rendelkezik. A barátaimhoz vagy bármelyik ismerősömhöz képest Flóra teljesen más volt. Emiatt még nagyobb hatást gyakorolt rám az ismeretlen. Van benne valami megfoghatatlan és egyben magával ragadó. Képes még akkor is mosolyogni, nevetni és jókedvűnek maradni, mikor legbelül bántja valami. Azokban a hatalmas szemekben lakozik a bűvös ereje. Ráadásul az igazi egyéniségét a titokzatossága miatt szinte lehetetlen kiismerni. Sosem azt teszi, mondja vagy gondolja, ami várható lenne. Kész rejtély, egy igazi talányt testesít meg.

Nem is akármilyen testtel rendelkezik, amit kellően megcsodálhattam. Azok a rettentő hosszú lábak, formás feneke és pont a tenyerembe illő mellei. Csodálatos. Azt hiszem egy kissé mindkettőnknek megártott a bor és csak egy pillanatra hagytam Őt magára, míg a fürdőbe mentem. De mire visszaértem, Ő már erősen az elalvás határán járt már. Nem hagyhattam, hogy azon a kanapén aludjon, mikor a hálóban ott egy óriási ágy. A lehető legfinomabban emeltem a karjaimba. Óvatosan fektettem le az ágyra. Reméltem, hogy nem ébresztettem fel, bár nem voltam benne egészen biztos. Még mindig az a fekete ruha volt rajta és bizonyára kényelmetlen lehetett, mert Flóra az oldalához nyúlt, s igyekezett lehúzni a cipzárt. Nem sikerült neki, így segítettem neki. Nemcsak lehúzni a cipzárt, hanem kibújni a ruhából. Hát a látvány az valami káprázatos volt, ahogy fehérneműben az ágyamban feküdt. Az erősödő kísértés leküzdése érdekében kölcsönöztem egy pólót neki Nem biztos, hogy uralkodni tudtam volna magamon, ha tovább csodálom a tökéletes női testet.

Kicsit elkalandoztak a gondolataim, de mégsem tudtam annyiban hagyni. Az egészben az a legérdekesebb, hogy annyira különbözik tőlem és mégis jó barátok lettünk rövid idő alatt, ami már önmagában kész csoda. Hiszen tudom jól, hogy sokkal zárkózottabb és bizalmatlanabb lettem az emberekkel, úgy általában. Mindig úgy gondoltam, hogy minél kevesebb lehetőséget szabad adni arra, hogy valaki hátba támadjon. Mert ez a szakma olyan. Ez az egész médiacirkusz egy kiélezett verseny, ahol csak az marad talpon, aki bírja a gyűrődést és aki nem engedi, hogy kihasználják, a rossz nyelvek tönkretegyék. Sőt azok sokkal jobban járnak, akik képesek másra kapaszkodva még inkább feljebb kapaszkodni. Amióta belecsöppentem ebbe a világba, ahova hirtelen és váratlanul ragadott magával a siker, meg kellett tanulnom megvédeni önmagam.

Flórával azonban teljesen más volt a helyzet. Már most többet beszéltem vele, mint mondjuk a barátaimmal. Minden napom fénypontjának számított, ha hallhattam a hangját. Igen, minden nap felhívtam, sőt még e-maileztünk is. Rengeteget beszélgettünk. Szerveztünk, terveztünk és szövetkeztünk. A történések mindig alig férnek a fejembe.

Reggelivel vártam. Remek taktikának gondoltam, hogy míg eszünk addig csendben élvezzük egymás társaságát. Kicsi időzúzásra játszottam. Azonban mire észbe kaptam, addigra olyan témákat feszegettünk, amit nem éppen egy idegennel kellett volna megbeszélnem.

- Minden annyival egyszerűbb lenne… - motyogtam magam elé a kávém szürcsölése után. Féltem, hogy mielőbb le akar majd lépni, de szerencsére nem így lett. A beszélgetésünk is sokkal mélyebb témát érintettek, legalábbis számomra. – De hogy várhatnám el, hogy kibírja ezt az egészet, olyan nehezen elviselhető?Egy ideje már én is részese vagyok mégis könnyű szerrel elérik, hogy az őrület határán táncoljak… - fáradt sóhaj szakadt fel belőlem.

- Ha valakit szeretünk, akkor képesek vagyunk érte bármit elviselni… Legyen az jó vagy rossz... – a szavai reményt adtak, de a tekintetében, azokban az óriási barna szemekben a szomorúság újult erővel csapott le. Minden szavánál úgy éreztem, hogy tapasztalatból beszél.

- Szerinted van, aki elviselné a 24 órás figyelmet? Állandóan a nyomában lennének, figyelnék, fotóznák, hogy kivel és mit csinál… Az egész élete, illetve életünk egy nyitott könyv lenne… Az örömöt megkeserítik, és szinte minden élményre képesek bélyeget nyomni… beszennyezni mindent és mindenkit…

- Ez eléggé nyomasztóan hangzik… De csak akkor, ha hagyod magad, ha beletörődsz abba, hogy megkeserítsék az életed… - vártam a folytatást, mert láttam, hogy még mondana valamit. Azonban a szájához emelte a bögréjét, s inkább ivott egyet belőle.

Hátradőltem a széken, egyszerűen csak néztem Őt. Tetszett, hiszen bámulatos nőt láttam magam előtt. Egyenesen kívánatos nő volt azokkal a fene hosszú lábaival, formás fenekével, kerek melleivel, hajzuhatagával és démonian babonázó tekintetével. Fogalmam sincs, hogy tudott így megmaradni ebben kicsavart testhelyzetben, de Ő mindenesetre kényelmesnek érezte. Már csak a puszta látványától is izomláz kerülgetett. Rá kellett jönnöm, hogy vonzott, kifejezetten vonzott, de közöttünk mégsem szenvedélyről, vagy elemi késztetésről, vagy puszta testi örömök hajhászásáról volt szó.

Bár engedtem a kísértésnek, s bizony elképzeltem, vajon milyen lehet vele lenni. Milyen lenne, ha a karjaimban tartanám? Ha úgy ölelném, csókolnám ahogy akarnám? De nem! Őt nem lehet irányítani, hanem Ő irányít. Lehet, hogy hagyná, egy ideig, azonban hamar felülkerekedne. Gyorsan leállítottam magam, és a képzelgéseim, mielőtt túl késő lenne. Aprót, alig láthatóan ráztam meg a fejem, hogy a sok felesleges és a beszélgetésünkbe nem illő gondolatfoszlányok tűnjenek el. Nagy szerepet játszott a felém érkező kérdés, még könnyebben zökkentem vissza a megkezdett társalgásba.

- Akkor még nem is mondtam, hogyha valahol megjelenek ott káosz lesz pillanatok alatt. Még azt sem tudnám biztosan állítani, hogyha romantikázni támad kedvem, el tudnák-e menni csak úgy egy étterembe… De talán lenne egy megoldás… - hirtelen lódultak meg a fogaskerekek. A koffeintől még gyorsabb tempóban kezdek el dolgozni. De még így is túl sok volt a „lehet”, a „talán” vagy a „ha” a számításaimban. Most mégis bátornak éreztem magam. Egy próbát azonban megért. Igazából semmi vesztenivalóm nem volt. Pusztán egy kérdés az egész. Egy eldöntendő kérdés. Egyszerű válasszal. Igen vagy nem.

- Azon gondolkoztam… - szólaltam meg végül, de amint kinyitottam a szám, elszállt a bátorságom. S inkább valami felvezető szövegen kezdtem el agyalni. Rájöttem, mégsem vághatok bele a közepébe.

- Te olyat is tudsz? – Flóra tettetett megdöbbenés után felkuncogott. Jutalmul egy nagyon csúnya nézést kapott, de nem nagyon hatotta meg, sőt még jobban nevetni kezdett.

- Ott tartottam, hogy gondolkoztam… - futottam neki még egyszer. Beszéd közben erősen tördeltem az ujjaim, de most sem sikerült kinyögnöm semmit, mert megakasztott. Megint.

- Szerintem ne tedd, nem áll jól! - kitört belőle egy újabb nevetés. A szemeimet forgattam, de az határozottan tetszett, hogy a hangulatán sokat javítottam. Elégedettséggel töltött el.

- Ha befejezted, akkor elmondanám… vagyis egy kérdésem lenne… Lennél…?

Azóta is történt már egy s más, hogy elhagytuk mindketten Berlint. Kezdetnek mondjuk az, hogy folyamatosan jelentek meg képek rólunk. Képek, amit a mai napig nem értek, hogyan és mikor készültek. Jó a képekről egyértelműen látszik, hogy akkor kaptak le bennünket, mikor az erkélyen cigiztem. Tényleg némelyik kép az érdekes beállításnak köszönhetően roppant megtévesztő lett. Még engem is majdnem átvertek, pedig én vagyok a képek egyik szereplője. Ezzel pedig tíz napja szolgáltatja a folyamatos beszédtémát. Találgatások, pletykák keringtek rólunk. Tudom, mert megnéztem, miket hoztak le rólunk. Ha nem is mindet, de a legtöbbe beleolvastam, ami esetleg olyan volt, azt elolvastam végig. Képben kellett lennem. Nem magam miatt, vagyis inkább csak részben magam miatt. A kezdeti mérgelődésem hamar elmúlt, és helyette inkább igyekeztem a kiszivárogtatás pozitív oldalát meglelni. Hiszen ezzel akaratlanul a kezem alá dolgoztak. Sokkal jobban, mint ahogy számítottam rá. Most az egyszer sokkal jobb munkát végeztek a firkászok, mint vártam.

Mindezek ellenére a promóciók és premierek programja zökkenőmentesen zajlott le. Berlint követte Barcelona, majd Madrid. Mindkét hely ámulatba ejtett, már amennyit láttam a reptértől a kijelölt hotelig vezető út alatt. Természetesen szabad időnk éppen annyi volt, hogy két esemény között magamhoz térjek, ami egyáltalán nem akart sikerülni. A menetrend ugyan az volt, mint eddig: első nap sajtótájékoztató. Második nap premier. A harmadik nap a fotózás, interjúk a magazinok számára. Mindenhol rengeteg rajongó, fotós és újságíró várt ránk. A film, a szerepem mellett az életembe belépő titokzatos nő kapta a főszerepet a kérdések sokaságában. Nem válaszoltam, nem válaszolhattam, így maradtak a találgatások, a pletykák.

Rómában sem volt ez másképp. Szerencsére az utolsó kötelező programon ültem. Gondolataim meging teljesen máshol, ismételten másvalakinél jártak. Szinte visszaszámoltam a perceket, hogy mielőbb mehessek. Azonban az idő előre haladtával fokozódott az izgatottságom, hogy végre megérkezzek Budapestre. A magyarázat egyszerű és világos, Flórával ott találkozom. Újabb és újabb kérdésekkel rohamoztak engem, azonban annyira sikerült elkalandoznom, hogy a nekem szóló kérdésre teljesen meggondolatlanul válaszoltam, amellyel mindenkit sokkoltam.

- A feleségem… - Először fel sem fogtam, mit és hogyan mondtam ki. Életem legsúlyosabb nyelvbotlása következett be, ami miatt rendesen főhet a fejem. S most megnézhettem, megtapasztalhattam, milyen következményekkel jár a meggondolatlanságom. A kijelentésem egy atomcsapással ért fel.

Kimondtam, s innentől kezdve már nem volt megállás. Ez az én saram, mert nem figyeltem és elárultam magam. Ott abban a pillanatban rendesen megijedtem, hiszen az eddig gondosan összerakott tervünket egy pillanat alatt húztam keresztül. A kijelentés részemről olyan volt, mint a már amúgy is ingatag lábakon álló kártyavárra ráhelyezni egy következő lapot, mely dugába dönti az egész addig felépített tornyot.

A képzeletbeli kártyaváram pedig összeomlott. Az utóhatás emberi aggyal nehezen felfogható volt. A tömeg egy emberként mozdult előre, viszont vagy millió kérdés hangzott ezzel egy időben. Nem tehettem semmit, de bíztam a testőrömben, az ügynökeimben, hogy kimentenek. Félelmetes érzés ott ülni és várni, mi fog történni.

- Kis figyelmet kérnék! – a szervezők egyike, egy idősebb férfi lépett a mikrofon elé. Többször megismételte e mondatát, mire csendesülni kezdett a terem. – Köszönöm. Most próbáljuk megőrizni a program zavartalan folytatását. Egyesével feltehetik a kérdéseiket, melyekre választ várnak… - Alig fejezte be a férfi a monológját vagy tíz, de lehet húsz kéz egyszerre lendült a magasba. Zavartan mérte fel a termet, de nem tudott semmit sem csinálni. Csak rámutatni az első jelöltre. A szerencsés kiválasztott egy negyvenes nő lett. Abban a pillanatban felugrott a helyéről. Elhadarta a nevét és hogy melyik magazintól érkezett. S egyből a lényegre tért át, vagyis hozzám intézte a szavait.

- Robert! Kérem, befejezné az előbbi válaszát! – reményekkel teli szemeket meresztett rám. Bámulatos, hogy mennyire kapaszkodnak akár a legapróbb morzsába, csak azért, hogy minél színesebb és minél érdekesebb információkhoz jussanak.

- Mi volt a kérdés? – nevettem fel, mert muszáj volt időt nyernem. A csillapodó nevetés után bedobtam mellé egy mosolyt és végigszántottam a hajamon is. Azonban csak néhány röpke másodpercet sikerült nyernem.

- Mit tervez és hol tölti a születésnapját? Holnap lesz az ünneplés? – hatalmas mosollyal ismételték meg a kérdéseket. Mindenki egyértelműen csakis a válaszomat leste.

- Oh, szóval én nem tervezek semmit… -  a hatás kedvéért még a vállamon is rántottam egyet. - Viszont a feleségemmel tölthetem a teljes napot... Ez pedig hatalmas ajándék és öröm egyben... – villantottam egy fogkrémreklámos mosolyt. Közben akaratlanul is arra gondoltam, hogy Flóra agyon fog vágni, abban a szent pillanatban, mikor találkozunk.

- A feleségével? – kérdeztek vissza többen döbbenten. Két lehetőséget villámgyorsan pörgettem végig a fejemben. Első opció, ha visszakozok. Nagyon úgy tűnt, hogy ezzel egyáltalán nem jutnék előbbre, sőt csak még több és több kérdést szülne. Nem mintha a másik lehetőség kevesebb kérdéshez vezetne, de nagyon az tűnt a legjobb lehetőségnek.

- Hoppá, elszóltam magam. Most jó nagy bajban vagyok! – mi tagadás, nyakig benne voltam a bajban. Legalább az igazat mondhattam, bár ezt rajtam kívül, mindenki más eltérően értelmezte. Nem csodálom.

- Mesélne a feleségéről? Mikor, hol találkoztak? Mióta ismerik egymást? Mikor házasodtak össze? – jöttek sorba az újabb és újabb kérdések, csak nem akart megszűnni a zsivaj, a nyüzsgés. Már régen nem a film, a premier vagy a színészek voltak a legérdekesebbek, hanem én és az életem.

- Sajnálom, már így is túl sokat árultam el… - ezzel lezártnak tekintettem a dolgot. Nem voltam hajlandó több kérdésre válaszolni. A rendezők egymásra néztek, majd sutyorogtak valamit maguk között. Csak lopva mertem felmérni a terepet. Steph kitágult szemekkel meredt rám.

- Köszönjük, hogy eljöttek és válaszoltak a kérdéseinkre… - A főszervező a mikrofon elé lépett, s felénk fordulva köszönte meg a jelenlétünk és a válaszainkat. Ezt követően felhangzott az egybefüggő taps. – Köszönjük…

Ez volt a végszó. Felpattantam, s elsőként hagytam el a helyszínt. Steph rögtön követett, alig bírt szóhoz jutni, ami nála olyan ritka, mint a fehér holló. Kétkedve nézett rám még mindig. Nick viszont egyből faggatni kezdett. Ki, mit, mikor? Mindent tudni akart. Csakhogy ezekre a kérdésekre tőlem nem fogja megkapni a válaszokat, ezt tudtam már most. Mégis egyre jobban szorult a hurok a nyakam körül. S ekkor mentőövként megszólalt a mobilom. „FLORA” neve villogott a kijelzőn. Természetesen a kíséretemnek nagyon is felkeltette az érdeklődését a hívás.

- Szia Szívem! – a legelbűvölőbb hangomat vettem elő, mert nem kicsit tartottam ettől a beszélgetéstől. Bizonyára még semmit sem tudhat a történtekről, de a hívását egy jelnek gondoltam. Jobb lenne minél előbb bevallani a történteket.

- Szia! De jó kedved van! Biztos jól sikerült a mai napod is. – olyan vidám volt a hangja, hogy nem volt szívem elrontani. Bár kétségtelenül rátapintott a lényegre.

- Igen, egész jól. – a hangja hallatán egyfajta vidámság ragadt rám.

- Örülök. Amiatt hívtalak, hogy mikor érkezel? Egy csomó dolgom van addig. S csak most tudunk beszélni. – olyan gyorsan hadart, hogy alig tudtam követni. Valamit hallottam a háttérből.

- Várj, hol vagy? – talán megúszom és sikerül személyesen elmondanom neki. Főleg, ha nem látta a sajtótájékoztatót. Bár jobban belegondolva ezek után kizárt, hogy ne ezzel legyen tele minden. TV, internet… minden.

- Kocsiban. Egész nap szinte a kocsiban ültem. Egyik helyről rohangálok a másikra. Még a rádió sem szól… Miért fontos ez? – közben Nickből sikerült kihúznom, mikor landolunk.

- Semmi, semmi… Majd elmondom személyesen… 10 körül landolunk… - továbbítottam a megszerzett információt. Vártam a reakcióját, és ismételten bebizonyosodott, hogy Flóra sosem azt teszi, amit várnak tőle.

- Oké, várni foglak… - aztán rám csapta a telefont. Még elköszönni sem tudtam.

- Ez a hívás…Ő volt? – Steph megszólalt, a történtek óta most először. Még most is erősen törte a fejét.

- Igen, Ő volt. – nagyot sóhajtottam. Ebből hogy mászom ki? Annak viszont nagyon örültem, hogy egyre közelebb kerültem az utazás időpontjához, ezáltal Flórával való találkozáshoz.

- Ezért… ezért tűntél el néhány napra? – mintha drága ügynököm megvilágosodott volna. Vállat vontam. De nem találta el. Eltűntem, mert elegem lett, elfáradtam. Szükségem volt némi pihenésre. A családomra és a barátaimra volt szükségem, hogy lazítsak. Akkor jobbára a családomnál és a régen látott barátaimnál voltam. Ajaj, a családom. Anya totálisan ki lesz akadva és mit fogok én kapni… De úgy gondoltam, hogy ezzel ráérek még foglalkozni.

Miután elhagytam a konferenciatermet a lakosztályomba igyekeztem. Amint egyedül maradtam őrült módjára szórtam, halmoztam a holmim a táskáimba. Minél előbb összepakoljak. Minél előbb indulhassunk reggel. Minél előbb vele szerettem volna lenni. Jó lenne. Egész este a másnapon gondolkoztam. Nagyon vártam a viszontlátást. Egy kicsit viszont féltem a elszólásom következményeitől tartva. Azon kaptam magam, hogy terveket szövögetek. Mert gondolnom kellett arra, mi lesz, ha Flóra belemegy még így a játékba. Ha kedvezően dönt. De mi lesz akkor, ha elküld melegebb éghajlatra? Sürgősen ki kell találnom egy B tervet, vagy legalábbis valamit, hogy meggyőzzem Flórát.

Még elszívtam egy cigit. Miközben a kilátásban gyönyörködtem. Nem hiába majdnem a legfelső szinten volt a lakosztályom, s az erkélyről úgy látszott, hogy a város a lábaim előtt hever. Egy kicsit lehittem, hogy tényleg így van. De elhessegettem a beképzelt gondolatokat. Kifejezetten későre járt már, mikor elnyomtam a cikket. Úgy döntöttem, hogy mára éppen ennyi izgalom elég volt. Rávettem magam, hogy elmenjek zuhanyozni. Amennyire először nem fűlött a zuhanyzáshoz a fogam, annyira jól esett mégis, mikor a meleg víz megtisztított. Lassú mozdulatokkal dörzsöltem végig a testem, majd leöblítettem magam. Miután kikászálódtam a víz alól, majd hanyag mozdulatokkal törölközni kezdtem. Miután végeztem, boxert és pólót húztam magamra. Kelletlenül vágódtam bele az ágyba, mert úgy éreztem, hogy mikor kellene akkor az idő egyhelyben toporogna. Végül mégiscsak elnyomott az álom.

Másnap reggel újult erővel, szinte kirobbantam az ágyból. Elsőként a szobapincért hívtam, hogy mielőbb megérkezzen a kávém és a reggelim. Ameddig várakoznom kellett, addig felöltöztem. A rám jellemző és nem egyszer megszólt stílusnak megfelelően farmert, pólót és a kockás ingembe bújtam. Még a fennmaradó cuccaimat pakoltam el. A táskák mellé odadobtam a dzsekim és a baseball sapkám, hogy indulás előtt felvegyem. A kopogás szakította meg a mozdulatsorom. Végre megérkezett a rendelésem. A reggeli kávé és cigi után indulásra készen vártam a kíséretem, akik nemsokára meg is érkeztek.

Elintézték a kijelentkezésem. Majd rohanva hagytuk el a hotelt, ezúttal nem azért, mert siettem, vagy hogy lerázzunk a rajongókat. Hanem, mert siettem Őhozzá. Mégis ideges voltam. Vagyis inkább izgatott. Nagyon izgatott. Vágytam és rettegtem a találkozástól, sőt inkább a következményektől. Nem ebben állapodtunk meg, nem ezt akartuk vagyis nem így. Most még inkább féltem az elutasítástól, a visszautasítástól.

„Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire, olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál, és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerűen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő, ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz, és a díler, aki korábban folyamatosan termelte benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert, amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelked is eladnád, ha még egyszer kapnál belőle. Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled, és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna. Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra, igazi csődtömeg vagy, igazság szerint te sem ismersz magadra. Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát, teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat.”

(Ízek, imák, szerelmek c. film)