53. Ünnepi hangulat

Sziasztok,

köszönöm a türelmeteket, s meghoztam a folytatást. :D Kicsit nehéz volt ugyan visszarázódni a télbe, mert bennem már nagyon dolgozik a tavasz, már beindult a tavaszi zsongás, de remélem, sikerült átadnom a hangulatot, amit elképzeltem.

Ugyanakkor egy szomorú kötelességnek is eleget kell tennem. Ezen kívül már csak 2 rész jön, s fájó szívvel elbúcsúzunk Zoé&Rob történetétől. Szóval nagyon hálás lennék, ha az utolsó három részhez komiznátok, akár azok az olvasók is, akik amúgy nem szoktak írni.

Most pedig élvezzétek a fejezetet! :D
Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~

53. fejezet - Ünnepi hangulat

Csodálatos óriás pelyhekben hullott a hó, de nagyon úgy tűnt, hogy egyre nagyobbak lesznek a lassan lehulló hópelyhek. A kertet teljesen ellepte a hó. Már sehol sem látszott ki a fű, s a fák is mintha fehér ruhába bújtak volna. Oly méltóságteljesen tartották meg az ágaikon a vékony hóréteget. Imádtam a telet, imádtam a havat, és az egész évszak hangulatát. Ennél jobban már csak a kivilágítot, égőkkel feldíszített város tudott megbűvölni. A karácsonyi díszek, égők mesebelivé varázsolták az amúgy szürke és barátságtalan utcákat.

Megbabonázva álltam az ablak előtt, karomban Marion-nal. Egy kicsit belefeledkezem a látványba, míg a kicsi lányom gügyögve játszott a hajammal. Manócska felé fordultam, azok az óriási kék szemek felragyogtak. Miután a hajam kiszabadítottam, az ujjam markolászására tér át Marion. A vállam fölött pillantottam hátra, ahol is Rob egy saját műsorszámot adott le. A szüleihez készültünk, ma hozzájuk voltunk hivatalosak. Csak éppen pont Rob volt, aki reggeli csókból repetát követelt, majd odáig jutottunk, hogy nem bírtuk elengedni egymást.

Vidáman, mosolyogva ébredtem. Éreztem, ahogy Rob szorosan a hátamhoz simult, s még így is magához ölelt. Újabb éjszakát töltöttünk a szerelemnek adózva, valamikor hajnalban aludtunk el. De mégsem voltam fáradt. Bármennyire szerettem volna még élvezni a közelségét, azonban egy icipici éhes száj szólított. Óvatosan csúsztam ki szerelmem karjai közül. Nem akartam felébreszteni, ami sikerült. békésen szuszogott tovább, észre sem vett, hogy felkeltem. – Talán túlságosan is lefárasztottam az éjszaka. – haraptam bele a számba, de egyszerűen nem bírtunk megállni. Felkaptam a földről Rob pólóját és a hercegnő szobájába tartottam.

Marion gügyögött s a kiságy feletti játékokat bűvölte. Felhúztam a masinát, egyszeriben felcsendült a lágy dallam. Egyből kapálózni kezdett, miközben gyönyörű babamosolyt küldött felém. Rá kellett jönnöm, hogy az előbbi sírós hang mégsem az éhségét jelentette. Így gondolkodás nélkül mehettem a fürdőbe. Arra a zuhanyra nagy szükségem volt. Tisztán és illatosan, immár a sortomba és a trikómba lépkedtem vissza manócskához, aki mostanra tényleg megéhezett.

A csöppség ellátását már rutinmozdulatokként teljesítettem. Egész gyorsan és könnyen megtanultuk, hogyan kell egy kicsi babát etetni, pelenkázni, büfiztetni vagy csak éppen dajkálni. Ezektől az elején tartottam, hogy helyesen meg tudom-e csinálni. Mindent jól fogok-e csinálni. Marion jól lakott, tiszta volt a pelenkája, így kicsit elpilledt. Visszafektettem a kiságyba, s felhúztam ismét a zenélő játékot. A kicsi lány egyre laposabban pislogott, s mivel korán volt még visszaaludt. Kicsit gyönyörködtem még benne, majd a kicsikém apukájához mentem vissza. Rob ugyanúgy aludt, ahogy otthagytam. Visszabújtam mellé, igyekeztem minél óvatosabb lenni. Bár nagyon nagy csábítást jelentett, hogy a józan eszemet félredobva inkább felébresszem, aztán folytassuk a kora hajnalban abbahagyott tevékenységünket. Felkönyökölve néztem, ahogyan elnyílt szájjal és kisimult arccal aludt. A takaró is a derekáig csúszott, felfedve a meztelen felső testét, volt mit bámulnom.

- Jó reggelt Zoém! – tapogatva húzott közelebb magához. S fintorogva vette tudomásul, hogy némi textillel elfedtem a testem.

- Jó reggelt Édesem! – nyomtam az ajkaimat az övére és készségesen még közelebb csúsztam hozzá.

- De Életem, mi ez a sok felesleges anyag? – még be sem fejezte, de már a keze a trikó alatt járt, egész pontosan finoman masszírozva a mellem. – Gyorsan szabaduljunk meg tőlük! – Csibészes mosolya elárulta, hogy ez még csak a kezet. Fölém gördült, miközben szenvedélyes csókolt. Elváltak az ajkaink, és az elcsábításomba a nyelvét vetette be. Végighúzta a nyakamon, s a sóhajaim egyből előcsalogatta.

- Ah, de jó vagy Szívem! – újabb sóhajok törtek fel belőlem. – Szeretlek. – egyre erősebben markoltam és vájtam bele az ujjaim a hátába, ahogy gyötrően édes kínokat okozott. A bizsergés cikázott a testemben, Rob minden érintései nyomán egy-egy újabb szikra pattant közöttünk. A bennem lobogó tüzet még inkább felszítva.

- Szeretlek, annyira szeretlek! – suttogta a vágytól reszelős hangon a fülembe. Képes még a hangjával is még jobban beindítani.

A férjem mesterien el tudta venni a józan eszem, egyetlen pillanat elég volt neki, hogy megszabadítson a trikómtól, és lesimogassa rólam a sortom. Már teljesen kész volt befogadására, sőt a kényeztető simogatásai egyre közelebb sodortak a csúcs felé. Azonban vele szerettem volna elérni a beteljesülést, így miután fedetlenül feküdtem előtte szemérmetlenül tártam szélesebbre lábaim, hogy mielőbb megmerítkezhessen. Rob egyetlen mozdulattal hatolt belém. Abban a pillanatban szenvedélyes csókra rántottam magamhoz.

Határozottak voltak a lökései, mégis minden érintésén éreztem, hogy vigyáz rám. Az egyre sűrűsödő nyögéseink, sóhajaink, vagy épp egymás nevének ismétlése visszhangzott a szoba csendjében. Hirtelen csapott le rám a gyönyör, s a fellegekig emelt az érzés. Méterekkel a föld felett lebegtem, ahova néhány pillanattal később Rob is csatlakozott. Izzadságtól gyöngyöző testünk összetapadva kapkodta a levegőt. A szívünk egy ütemre zakatolt. Az extázis eluralkodott a testünkön.

- Igazán jól esne egy fürdő. – még el sem múlt teljesen az orgazmus hatása, de Ő már a folytatáson törte a fejét. – Ugye csatlakozol? - A hangja sokat ígérően csábított. Bár szavaival egy szimpla fürdőt mondott, a mögöttes tartalom azonban messze nemcsak egy egyszerű fürdőt ígért. Éppen csak rábólintottam, mikor szerelmem egyből a karjaiba kapott. Diadalittasan cipelt a fürdőbe. Az ajtón belépve a kádat pillantottam meg, mely sok-sok pikáns emlékeket idézett elő. A szemem előtt lepergő képek azonban újra megvalósulni látszódtak. Mondanom sem kell, hogy a fürdőben eltöltött időnk minden pillanatát kiélveztük. A szó teljes és maximálisan az élvezetekre összpontosító értelmében, ennek köszönhetően azonban késésben voltunk.

Késésben voltunk, nem is kicsit. Bár a reggel minden pillanatáért hálás vagyok, és semmit sem bántam meg belőle. Miután elkészültem, felöltöztettem a kicsi lányunkat, összepakoltam jó néhány dolgot a babatáskába. Minden eshetőségre gondoltam. Ezért plusz pelenkát, cumisüveget tejjel és tápszerrel – amit annyira nem díjaztam, de tartaléknak nem baj ha van alapon került bele a csomagba –, törlőkendőt raktam el még. Rob viszont kapkodva meg rohangálva kereste a cuccait.

- Nem láttad a tárcám? Ide tettem, határozottan emlékszem rá. – Kérdezősködött, mintha én tudnám, hova keverte el a dolgait. Nem volt meg a tárcája, pedig már tényleg mindent felforgatott utána. S idegesen szántotta a haját, miközben azon törte a fejét, hova tette.

- Nem maradt a fekete farmerodban? Vagy a kabátodban? – igyekeztem segíteni, miután elléptem az ablaktól. – Tegnap az volt rajtad anyuéknál. – gondoltam végig, mégis hova tehette a tárcáját.

- Nem, a kabátomban nincs. Ott már néztem. – de azért láttam, hogy újra végigtapogatta a kabát összes zsebét. Mivel nem járt sikerrel, a férjem az emelet felé kapkodta a lábát. Marion-nak és nekem is csak a kabát hiányzott, de ameddig a férjem ide-oda rohangált a házban, addig felesleges lett volna felvenni.

- Megvan. A nadrágomban maradt. – Rob amint leért puszit nyomott a számra. Amolyan köszönöm, hogy segítettél típusú jutalom csókocska volt. Aztán továbblépett belebújt a kabátjába. Gyorsan felkaptam én is a kabátom, majd Marion-ra is ráadtam. Rob mosolyogva nézte végig, amint a szemünk fényét öltöztetem. A hercegnő mosolyogva tűrte, hogy rá kerül a kabát. A férjem segítőkészen felkapta az összekészített táskát és a babahordozót.

- Akkor megvan minden? – meg kellett kérdeznem. Valami azt súgta, hogy tegyem meg. Rob kapásból bólogatni kezdett, ezért a táskámért nyúltam. Már útban voltunk az ajtó felé.

- Nálad van a kocsi kulcsa? – erre tényleg felnevettem. Szívből nevettem, mert alig hittem a füleimnek. Miután kinevettem magam, kicsikét bosszúsan néztem a páromra. Hatásos volt, mert egyből választ kaptam. - Jaj Kicsim, csak vicceltem. – kacsintott rám, bár kár volt tagadnia. Láttam a mozdulatot, amivel a komód tetején lévő tartóból kihalászta a kocsi kulcsát.

Beültünk a kocsiba, és végre elindulhattunk. Marion élvezte az autóutat. A mozgó jármű elringatta a kicsikénk. Elég nagy volt a forgalom, és volt ahol csak lépésben tudtunk haladni a városban. Az utcák olyan szépek voltak. A frissen esett hóval, sok-sok karácsonyi égővel, melyek káprázatos látványt nyújthatnak. Kicsit elméláztam, csak arra tértem magamhoz, mikor Rob keze a combomra csúszott. Boldogan, kielégülten görbült felfele. A hosszan tartó piros lámpát kihasználva csókot loptam Robtól. A következő megállónk Rob szüleinek a háza volt. Ahogy sejtettem Claire és Richard kissé már aggódtak értünk, hol voltunk már.

Az ünnepek közeledtével nekünk is készülnünk kellett. Mindössze csak néhány nap maradt. Tom segítségével becipelt dobozokban jó néhány karácsonyi dísz bújt meg. Közöttük számos gyertyával, asztaldísszel, vagy éppen égősorral. Azonban ajándékok és a sütés-főzéshez szükséges dolgokat kellett vásárolnunk. Ezért úgy szerveztük a napunkat, hogy meglátogattuk a szüleinket, s élvezhették babázást bevásárlás időtartama alatt. Tegnap anyáéknál voltunk, ma pedig Claire és Richard tölthet el pár órát Marion-ra vigyázva.

Először nem igazán tetszett az ötlet, hogy magára hagyjuk a kislányunk, mivel még olyan picike volt. Azonban az észérvek döntőek voltak. Nem szerettem volna, ha Marion megfázik, megbetegszik, illetve gondolnunk kellett egy esetleges „rajongói támadásra”. Tényleg civilként egy totál mindennapi dolgot készültünk megtenni, de mégis számolnunk kellett az adódó kockázatokkal.

Claire elénk jött, mert már nagyon várt bennünket. Rob a babahordozót vette ki, míg a babatáskát halásztam ki az ülésről. Egy-egy öleléssel és puszival köszöntött minket az anyósom. Sietve terelt bennünket befele sugárzó arccal. Láttam, ahogy tekintete újra és újra Marion felé vándorol. Teljesen úgy viselkedett, mint anya. Mindketten megőrültek a kicsiért. Most pedig arra a pár órára teljesen kisajátíthatja az unokáját.

Nem egészen így terveztük a napot, de Claire hosszasan és rettentő lelkesen marasztalt bennünket, hogy nem volt szívem csak úgy lelépni tőlük. Így maradtunk. Richard a fiával folytatott beszélgetést, amibe nagyon belemerültek. Külső szemlélőként nagyon úgy tűnt, hogy be se tudják fejezni. Ezen felbuzdulva követtem a férjem példáját. A boldog nagymama az unokáját babusgatta, miközben a közelgő ünnepekről beszélgettünk. Szóba kerültek olyan témák, mint például ki mivel készül az ünnepre, mikor érkeznek a lányok haza vagy melyik nap látogatnak meg bennünket közösen. Végre tényleg elértük a fesztelen társalgás szintjét, aminek nagyon örülte, hiszen nem volt minden zökkenőmentes Claire és én köztem.

A kifejezetten borús idő miatt még előbb sötétedett, mint úgy általában szokott, ugyanakkor ismételten késéssel indultunk. Bár én is húztam az időt a búcsúzkodással. Nehezen tudtam Marion-t otthagyni, még akkor is, ha tudatában voltam, hogy jó helyen lesz a csöppségünk. Rob nem szólt semmit, bár a szemein láttam a mosolyognak. A derekamra csúsztatta a kezét.

- Gyere Édesem, nem lesz semmi baj. – nyomot egy picike csókot a számra.

Az autóig kísért, mielőtt beültem volna még integettem Claire-éknek. Aztán beletörődtem a megváltoztathatatlanba, hátradőltem az ülésben. Nem akartam elrontani a párommal kettesben eltöltött időt. Élvezni szerettem volna minden pillanatát.

- Rob, hova megyünk? – egyre inkább a belváros felé tartottunk. Nem pedig az áruház felé. Bár kétségtelenül pazar volt, hogy még több lámpás, és karácsonyi égőkkel kivilágított utcán haladtunk át.

- Nyugalom, Kicsim! Van egy ötletem! – kacsintott rám. Ameddig vele lehetek, tényleg nincs semmi okom nyugtalankodni. Így mosolyogva bólintottam, s csak vártam.

- Megérkeztünk. – a férjem leparkolt és segített kiszállni nekem.

Rob elvitt a karácsonyi vásárra, meghitt és romantikus sétát tettünk a feldíszített utcákon. A szerelem fűtött bennünket. Végig egymást ölelve, csókot lopva egymástól, vagy éppen kézen fogva olvadtunk bele a vidám párok közé. Teljes mértékben hasonlítottunk a többi romantikázó párhoz. A meghitt együttlét eme formájára is szükségünk volt, mert mióta megszűnt a böjt többnyire a testi örömöket részesítettük előnybe. Azzal is maximálisan sikerült tudtuk a másikkal, mennyire szeretjük egymást. Azonban úgy gondolom, néha ilyen közös programra is szüksége van a pároknak.

 

 Az ünnep közeledtével valahogy mégis egyre idegesebb lettem. Végig csak arra tudtam gondolni, hogy ez lesz az első közös karácsonyunk, s szerettem volna minél tökéletesebb ünnepet varázsolni. Arról nem is beszélve, hogy a szüleink egyszerre fognak meglátogatni bennünket. Tudat alatt pedig nekik akartam megfelelni. Tudom, belátom, hogy talán túlzás és nem kicsit őrültség, de ezt az érzést mégsem tudtam elűzni.

Szépen lassan egyre több karácsonyi dísszel, gyertyákkal csinosítottam fel a házat. Marion kedvencei a csengettyűk voltak, amint apukája megszólaltatta őket a hercegnőnk csilingelő nevetéssel viszonzott. Rob meg ezer wattos vigyorral örvendezett a kicsi lányának.

December 24-én a következő nagy feladat a fadíszítése volt. Rob ragaszkodott hozzá, hogy nagy élő fenyőnk legyen. Ami valóban sokkal szebb, mint egy kicsike. Egyetlen feltétellel mentem bele, hogy az általa kiválasztott hatalmas fa kerüljön be a lakásba, ha vállalja a feldíszítését. Belement, így eldöntetett a kérdés. De megesett rajta a szívem, mikor tanácstalanul nézegette a díszeket, hogyan is kellene a fát feldíszíteni. Végül jó kis közös program kerekedett belőle. Halk zene szólt a háttérben, olykor Rob, olykor én dúdoltam a kedvenceinket. S mikor közös kedvenc csendült fel, akkor pedig csókot váltottunk. Marion-t a babahordozóba raktuk, így mellettünk lehetett, figyelhettünk rá. A kicsike apukája pedig az összes csillogó díszt megmutatta a lányának, aki hangos sikkantásokkal és izgő-mozgó kezekkel és lábbakkal adta tudtunkra, mennyire tetszenek neki a díszek.

A picike babák még többnyire tényleg a színekre reagálnak, a minél színesebb, csillogó és villogó tárgyak keltik fel az érdeklődésüket. Ez még inkább bebizonyosodott, mikor az ajándékok csomagolásával babráltam. Kértem Rob segítségét, azonban látván a bénázást, a saját épsége és a lelki nyugalmam érdekében jobbnak láttam, ha inkább Marion-t szórakoztatja. Nem kellett kétszer mondanom neki, Mariont ölbe kapva dalolászott a kicsinek. Egymást lefárasztották, mert mire végeztem az összes ajándék becsomagolásával, addigra aludtak mindketten. Rob elnyúlt a kanapén, kezéből egy igen ismerős forgatókönyv esett ki, mert óvón vigyázott manócskára, aki az apukája mellkasán pihegett. Nem hagyhattam ki a felkínálkozó remek alkalmat, egyből a fényképezőgépem után nyúltam. Imádnivaló képet sikerült készítenem. Egy örök kedvenc lett.

A készülődéshez hozzá tartozott a sütés-főzés. Ebben szerettem volna a legjobban megfelelni. A fejemben már összeállt a menüsor, és már tényleg csak a kivitelezés volt hátra, hogy a 25-ére szervezett közös családi vacsorára minden kész legyen. Már kora délelőtt nekiláttam az előkészületekhez. Megpucoltam a zöldségeket, a hosszabb sütési időt igénylő ételeket vettem előbbre és a sütemény sütését.

Rob bánatosan sündörgött körülöttem, mivel reggel csak néhány csókra voltam csak kapható. Igyekezni szerettem volna, s a csábításának ezúttal ellenálltam, ami pokolian nehéz volt, de meg kellett tennem. A férjem arca egyből felvidult, mikor már nem bírtam tovább nézni a bánatos arcát, s csókra nyújtottam az ajkaim. Az öröme azonban lankadt, mikor a kezébe nyomtam a tálat, hogy kevergesse nekem a tésztát. Rob a homlokát ráncolva koncentrált, amikor a további segítségét kértem. Morcosan motyogott az orra alatt, mikor rákoppintottam a kezére, ha éppen az elkészült süteményből vagy a krémből akart csenni. Durcásan inkább cigizni ment. Felmarkolta a cigis dobozát és az öngyújtóját, mikor a megszólaló telefonjáért visszalépett. Csókot dobott, majd elvonult a tüdejét roncsolni, amire csak a szemeim forgattam.

Jó néhány órával később végeztem mindennel. Zuhanyozni indultam, de Rob mindent bevetett, így végül közös zuhanyozásból egy rögtönzött együttlét lett. Miután gyengéden mosdattuk egymást. Törölközőbe csavarva fésülködtem, csakhogy nem is a saját tükörképem vonzotta a tekintetem. A tükör tökéletes rálátást adott az éppen megtörölköző férjemre. Egyszerűen nem bírtam betelni vele. Igazi férfi volt a szó minden értelmében, aki elrabolta a szívem.

- Tetszik a látvány? – tekerte a derekára a törölközőjét, majd szorosan a hátamhoz simult. Csókot nyomott a vállamra. Ahogy beszélt, a lehelete finoman simogatta a bőröm. Teljesen libabőrös lettem tőle.

- Szerintem baj lenne, nagy baj, ha nem tetszene a látvány. – kuncogtam fel, mint egy kisiskolás.

Még szerencse, hogy az öltözködésben nem volt fennakadás, ellenkező esetben egy szál semmiben tudtuk volna fogadni a vendégeink. Rob nyitott ajtót, mert Marion megtett mindent azért, hogy ne sikerüljön rá adnom a csini ruhácskáját, ráadásul mindezt ennivaló igazi babamosollyal tette, ami csak még jobban meglágyította a szívem. Aztán énekelni kezdem, amire megnyugodott, s együttműködött velem.

Megérkeztek a szüleink, akik hatalmas pakkokat hoztak. Anya és Claire lenyűgözve nézett körbe, ami mélységes megnyugvással töltött el engem. Innentől kezdve tovább már nem nyugtalankodtam. S azzal, hogy megnyugodtam teljes mértékben élvezni tudtam az estét. Kicsit késve, de legnagyobb örömömre Lizzy és Vick is csatlakoztak hozzánk. Mindkét lány hozta a párját is. De rövid időn belül Marion került a középpontba. Egymást váltva babusgatták a csöppséget. Ha eddig az apukája nem, akkor most a nénikéi teljesen elkényeztették. Ha manócska csak egy kicsike hangot hallatott már egymással versenyezve sietett Lizzy és Vick. Rob-bal csak kuncogtunk a dolgon, bár egyszer meg mertem volna esküdni, hogy Rob durcásan nézte a nővéreit, akik elrabolták az Ő kicsi hercegnőjét.

Kicsit beszélgettünk, koccintottunk, majd leültünk vacsorázni. Az este fénypontja az ajándékok átadás volt. Picikét tartottam az ajándékok fogadtatásától, de úgy tűnt, hogy mégis sikerült eltalálnunk és mindenki olyan csomagot kapott, aminek szívből tudott örülni. Természetesen a legtöbb ajándékot Marion kapta, az összes családtag hozott valamit a kicsinek. A nénikék összebeszéltek és majdnem kész ruhatárat vásárolt össze Marion-nak. A szülők a praktikusabb oldalról közelítették meg az ajándékokat, de annál fantasztikusabbakat voltak.

Nagyon jól éreztük magunkat, olyannyira, hogy késő este kaptak észbe a szülők, hogy ideje nekik is hazatérniük. Lizzy és Vick viszont felpörgött, s inkább egy bár fele vették az irányt. A vendégek távozása után Marion nyűgössé vált, de Rob pillanatok alatt megnyugtatta, ellátta és elaltatta. Addig a konyhában kezdtem el a rendrakás nagyját.

- Rájuk fér a pihenő… – sóhajtozott Rob, míg segített a koszos edényeket összeszedni. – Túl sok munkát vállalnak… Néha többet is mint, amennyit bírnak… - miután végzett a férjem leült a pult mellé, s komótosan majszolni kezdte a megmaradt csokis sütit.

- Boldognak tűntek, és helyesek a párjaik...

- Helyesek? – köhögve és prüszkölve kérdezett vissza a férjem. - Neked bejönnek az ilyen tetőtől talpig kinyalt ficsúrok? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Nem a ficsúrok, de még szexisebbé teszi a pasikat az öltöny és a nyakkendő… - haraptam bele az alsó ajkamba, hiszen drága páromnak is roppant jól állt a komolyabb viselet. – Rajtad is imádom…

- Szóval így állunk? – kapott utánam, az ölébe vont. – De én utálom, mindig pingvinnek érzem magam….

- Az én pingvinem… - fontam a nyaka köré a karjaim. Aztán megcsókoltam, de már éreztem, ahogy a kezei a ruhám alá igyekeznek férkőzni. – Még nem adtam oda az ajándékom… - sóhajtoztam, amint elváltak ajkaink és végre levegőt is kaptam.

- Tudom, én sem… - Rob egyetlen pillantásával elérte, hogy megremegtek a térdeim.

- Megkapod az ajándékod, nem kell itt elkápráztatnod… - böktem meg a mellkasát, amire csak még inkább felnevetett. A szívből szóló nevetés pedig betöltötte a házat, ez már önmagában elegendő ajándék lett volna nekem. Hiszen még kívánni sem kívánhattam volna többet.

- Hagyd, majd holnap megcsináljuk! Inkább segítek, csak gyere… - csalogatott a férjem. Végül engedtem a csábításnak, ma már nem először és nem is utoljára. A hálószobába csalogatott. Készült, mert egyből az ágy szélére ültetett. Elém térdelt, és hosszú percekig csak a csodásan csillogó kék szemeivel bűvölt. – Neked adom oda, bár igazából a hercegnőnk ajándéka…. – húzott elő a zsebéből egy parányi dobozkát. Felpattintotta a fedelét, s azt hittem elájulok. Egy angyalkát ábrázoló medál lógott arany láncon. – Ő a Kicsi Angyalom, s mikor megláttam a medált, Mariont juttatta eszembe…

- Ez csodálatos. Tökéletes. Ha kicsit nagyobb lesz, biztosan imádni fogja… - simogattam meg Rob arcát. Csupa örömöt láttam a vonásaiban, soha nem láttam még boldogabbnak.

- Ez pedig a te ajándékod. – most cselesen a másik zsebéből húzott elő egy másik dobozkát. A torkomban dobogott a szívem, hiszen elképzelésem sem volt, mit vett nekem. Magabiztosan nyújtotta nekem át, míg az izgalomtól remegő kezekkel vettem el a bársonydobozt. Felpattintottam a fedelet, elhomályosult a tekintetem. A dobozban rejlő csoda és a férjem vigyorgó arca között járt a szemem. Csak még jobban remegni kezdett a kezem. – Remélem tetszik?

- Tetszik? Az nem kifejezés. Ez… erre… ez… nincsenek szavak. Bámulatos. – össze-vissza dadogtam. Ahogy kivettem a gyűrűt egyből szembe ötlött a belsejében megbúvó felirat. Elolvastam, meghatódtam, mégpedig úgy, hogy kibuggyantak a könnyeim. - Örök szerelemmel Rob – Szeretlek, örökké szeretni foglak. – borultam a férjem nyakába, miután Ő húzta fel az ujjamra a gyűrűt. Egyből finom csókokkal jutalmaztam.

Aztán leesett, hogy oda kell adnom az én ajándékom. A gardróbba, ahova eldugtam az utolsó pillanatban befutott ajándékot. Nagyon izgultam, mert nem akart megérkezni, pedig biztosítottak arról, hogy karácsony előtt megérkezik. Rob szemei egyből megcsillantak, mikor meglátta a gitártokot. Egy különleges darab pihent a tokban, melyből csak néhány darab készült el. Még Jackson vitt el abba az üzletbe, ahonnan végül megrendeltem.

- Szeretlek. Ez valami mesés… Oh, a srácok meg fognak pukkadni… Milyen gyönyörűen szól… - örvendezett Rob, amivel csak még inkább melengette a lelkem és ahogy az ujjaimra pillantottam.

Tökéletes lett az első karácsonyunk…