4. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

bocsi, kicsit kicsúsztam az időből, de megérkeztem a 4. fejezettel…
Nagyon szépen köszönöm a komikat! Ezt a részt Nektek ajánlom!

Alice! Igyekszem minden kérdésedre válasszal szolgálni, ami fokozatosan fog megtörténni. Akkor nem lenne túl izgalmas a töri, ha minden egyből kiderülne. Egy biztos, hogy Flóra reakcióját megismerhetjük

Kitty! Mindig öröm olvasni a komijaid! Nos a történet alapja igazából csak most fog kibontakozni. Oh… a vége…. az reményeim szerint még messze van és hogy mi lesz happy vagy nem… Nem tudom, hogy azt sem, hogy hány rész lesz, nagyon nyitott kérdés nekem is…

Pixiem! Köszi! Hát igen, Rob nem mindig képes kordában tartani a száját. Flóra reakcióját részben megismerhetitek a kövi fejiben. Az igazi izgalmak meg úgyis csak ezután jönnek!

Ancsa! Üdv a blogomon! Remélem, hogy ez a töri, és a többi is jó kikapcsolódást, szórakozást biztosít Neked! Érdeklődve várom majd a véleményed!

Jó olvasást és várom a véleményeteket!

Puszi,

ZoÉ

„Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj.”

(Csitáry-Hock Tamás)

  ~~~ xxx ~~~

 Robert

Budapest, 2011.05.13.

  

A repülőúton alig bírtam magammal. Túlzottan izgatott voltam. Ahhoz leginkább, hogy elviseljem, hogy egyhelyben kell maradnom. Össze-vissza mocorogtam a helyemen, akárcsak egy rossz gyerek. De mit lehet tenni, ha dolgozik bennem az izgalom. A kicsivel több mint másfél órás repülőutat borzalmasan hosszúnak érzetem. Mintha sehogy sem haladnánk előre. Már ott tartottam, hogy percenként néztem rá az órámra. A viselkedésemmel egyre inkább az őrületbe kergettem a mellettem helyet foglaló Steph-et. Csodáltam, hogy még egyszer sem szólt rám. De egyre sűrűbben és egyre nagyobbakat sóhajtott. Egyértelműen a tudtomra adva, hogy tényleg elege van már a fészkalódásomból. Nick egy sport magazint lapozott, ha jól láttam akkor éppen valami focival kapcsolatos cikket kezdett el olvasni. Dean pedig csak hátra dőlt az ülésben és pihent. Irigyeltem, hogy ennyire nyugodt.

Megadtam magam, az ablak felé fordultam. A távolba tévedtek a szemeim, melyeket a gondolataim is hamar követtek. Nem egészen egyetlen napja tettem ama meggondolatlan kijelentést, mellyel szabályszerűen egy őrületet indítottam el. A szálloda előtt óriási tömeg várakozott rám, minden eddigi képzeletemet felülmúlva. A rajongók, a fotósok teljesen összekeveredtek egy hatalmas emberi masszát alkotva.

A reptéren sem volt másképp. Csakhogy ott volt néhány hírlap árus is, ahol megcsodálhattam a saját arcképem szinte összes magazin, újság címlapján. Minden azt bizonyította, hogy a bejelentésem hatása elképesztő méreteket öltött. Mindenhol ez volt a vezető hír. Egyesek még fotókkal is tarkították a cikkeket. Tudom, mert megnéztem. Nem bírtam ki és az első néhány kezem ügyébe kerülő újságból vettem egyet. Hiba volt, most így utólag már tudom. A felszállást követően egyből értük nyúltam, s ugyan csak elég volt végigfutnia a szememnek a cikkeken. Csak még jobban sikerült tőlük felhúznom magam. Így aztán hagytam a fenébe az olvasást.

Elszakítottam a tekintetem az ablaktól. S vigyorogva vettem tudomásul, hogy néhány perc múlva leszállunk. Utána pedig találkozhatok Flórával. Teljesítettem az elhangzó utasításokat, és vártam. Vártam, hogy földet érjünk, majd azért, hogy elhagyhassuk a gépet. Steph a szemeit forgatta akárhányszor rám vagy felém pillantott. S mikor végre landoltunk akkor még mindig töretlen vigyorral igyekeztem a kijárat felé. Dean és Nick csendben és minden különösebb gesztus nélkül lépkedett.

A reptéren ugyanúgy nyüzsgés, rohangálás és tömeg fogadott. Mégis valahogy más volt az egész. Kíváncsian néztem körbe és körbe. Duplán biztosítva voltam, mert egyrészt az állandó kíséretem szorosan mellettem és mögöttem haladt, ugyanakkor még ugyanennyien a reptér biztonsági szolgálatából is hozzánk szegődtek. De így is néhány nagyon kitartónak bizonyuló fotósnak sikerült tartania a lépést. Kattogtak a kamerák és villogtak a vakuk. Zavaróak voltak a villanások, de egyáltalán nem tudtam velük foglalkozni. A kijárat felé megtett minden lépéssel ismét felerősödött az izgatottságom és a türelmetlenségem. Mikor pedig kiléptem az ajtón, akkor végre elérkezett a találkozás pillanata.

De abban a pillanatban megtorpantam. Flóra gyönyörűbb volt, mint mikor utoljára láttam. Ott állt az autó mellett és telefonált. Azt hittem rosszul látok. – Az az autó kísért engem. – Volvo xc60-as. Egy kicsit lekonyult a vigyorom, de nem tarthatott tovább egy-két másodpercnél. Egyből a tettek mezejére léptem. Hátrahagytam mindenkit és közelebb léptem Flórához. Azonban Ő észre sem vett.

Váratlanul jött egy ötlet. Egyből megöleltem a csodás nőszemélyt, aki a váratlan érintéstől ugrott egyet ijedtében. Válaszul csak megsuhintotta a vállam, majd arcát a mellkasomba fúrta. A nyakába pusziltam, mivel sehogy nem fértem sem az arcához, sem a homlokához. Belátom így utólag, hiba volt. Akkor is meg kellett tennem, meg kellett ölelnem. Körbevettek minket a fotósok és folyamatosan kattogtak. Ugyan nem támadtak le bennünket, nem kiabáltak, de nagyon közel voltak hozzánk. Ennek következtében láttak és megörökítettek mindent.

Mikor megbontottam az alakzatot, már akkor Dean utánam lépett. Tartotta a távolságot, azonban felkészült egy esetleges támadásra. Így hű testőröm már az első pillanattól kezdve mellettünk volt ugyan, de egy ember nem tudott volna megvédeni mindkettőnket. Steph és Nick távolabb állt meg, de egyértelműen megdermedtek a látványtól. Akartam inteni nekik, hogy jöjjenek közelebb, azonban pont ebben a pillanatban Flóra lenyomta a telefonját. Rám emelte tekintetét, azok a nagy barna szemek újra ámulatba ejtettek. Miközben huncutul vigyorgott. Továbbra is a karomban tartottam.

- Szia! Végre itt vagy! – alig észrevehetően, lopva pillantott a minket figyelők felé. – Tudod, hogy mindenki minket figyel? – suttogta felém mosolyogva. Árgus szemek az összes mozdulatunkat követték, Flórán mégsem láttam a zavar egyetlen jelét sem. Nyugodt és természetes volt még most is.

- Szia! Igen, tudom. – Hogyne tudnám. Hiszen ez az életem. Amennyire szeretem a forgatásokat, annyira nem szeretem ezt az eltúlzott kíváncsiságot a személyem, az életem iránt. Most hogy Flórát öleltem átragadt rám a belőle áradó nyugalom. Ilyenre azelőtt nem volt példa. - Mindenki féltékeny, hogy itt ölelgetjük egymást. – egyszerűen csak kibukott belőlem.

- Öntelt hólyag vagy. – vágott vissza. De még most is mosolygott.– Mehetünk? – lassan bontakozott ki a karjaim közül. Az autó felé pillantott.

- Csak őszinte. – puszit nyomtam az arcára. Egyszerűen ezt váltotta ki belőlem.– Mehetünk. – bólintottam.

Teljesen elengedtük egymást. Kíváncsi voltam a reakciójára, ezért rákacsintottam. Újabb mosoly lett az eredmény. Végül Flóra kinyitotta a csomagtartót, egyből bedobtam a hátizsákom és a gitárom. Dean pedig berakta a másik táskám. Miután ezzel megvoltunk követtem Flóra példáját, aki már beült a kocsiba. Stephnek és Nicknek már a kocsiban ülve intettem búcsút. Ki akartam élvezi teljes mértékben ezt az egyetlen nyomorult szabadnapom. Aztán vissza sem néztem, és már indulhattunk is.

Az ablakon néztem mereven kifele, mert beértünk a városba. Tömeg, autók, dugók jellemezték az utakat, de a házak, az épületek másak, csodálatosak voltak. A maguk szennyezett pompájukkal kimagasodtak a hétköznap forgatagából. Egy rövid ideig a városban szinte lépésben haladtunk, de miután elhagytuk azt gyorsabb tempóra kapcsolt. Gyorsan, sőt nagyon gyorsan haladtunk előre. Az autópályán haladtunk elég sokáig, mire újra városkák mellett vitt az utunk. Megváltozott a táj, s vele együtt változtak az épületek jellege. Kisebb-nagyobb házak, főleg családi házak sorakoztak. Egyre többször kényszerített megállásra a forgalom, piros lámpák. Nem tudtam, hogyan vagy mikor kellene bevallanom a baklövésem. Erőt vettem magamon, s megszólaltam.

- Elkövettem egy aprócska hibát... – Flóra ijedten nézett rám. – Tudod, Rómában a sajtótájékoztatón… és végül is Berlin óta azon csámcsogtak, ki vagy te. Milyen kapcsolatban állunk és mit csinálok a szülinapom… meg ilyenek… - össze-vissza csapongtam és az ujjaimat tördeltem, mert eléggé zavarban voltam. - Berlini találkozásunk óta folyamatosan vezető hír vagyunk… Az erkélyen kaptak le bennünket, azok a képek rohadt félreérthetőre sikerültek… - dőltek belőlem a szavak. Anélkül, hogy bármit is mondtam volna arról, amit tényleg ki kellett volna mondanom.

- Nekem ez új… Komolyan? – kíváncsian várta a válaszom, miközben újra beletaposott a gázba. Nagyon úgy tűnt, hogy imádja a sebességet.

- Tényleg? – döbbentem meg. Valahol mégis reménykedtem benne, hogy személyesen mondhatom el neki a dolgokat.

- Igen, amint mondtam a telefonban sok dolgom volt… és hát ilyesmit, mármint pletyka magazinokat nem olvasok… tv-t már ezer éve nem néztem… a laptopom meg elsősorban munkaeszköz… és nem volt rá időm, hogy szörföljek a neten… - vonta meg könnyeden a vállát.

- A francba így még nehezebb… - nagy levegőt vettem – Azt mondtam, hogy a feleségem vagy… - Első reakcióként kinevetett. Vele nevettem, kínomban. Aztán megdöbbenés. Felfogta, mit mondtam.

- Aprócska hiba? Most komolyan? – megemelkedett a hangja minimum egy oktávval. – Feleség… pont feleséget csináltál belőlem… A feleséged… Gratulálok! Mert ehhez aztán teljesítmény kell, hogy ezt összehozd! – forgatta meg többször is a szemeit.

- Valahogy le akartam rázni őket, nem gondolkoztam… és csak kicsúszott a számon… - mentegetőztem.

- Pont egy ilyen dolog… és csak kicsúszott? Most mit csinálsz? Vagy inkább mit csináljunk? – Hitetlenkedve nézem Őt. Meglepődött, ami teljesen érthető, sőt elvárható volt tőle. Elég hamar visszanyerte az uralmát a vonásai és a hangja felett. S a nekem feltett kérdései alapján tudtam, hogy még mindig partnerként tekinthetek rá.

- Nem lehetne, hogy ezzel holnap foglalkozzam… foglalkozzunk? Ma van a szülinapom… - elővarázsoltam a legcsábítóbb mosolyom, hogy meggyőzzem. Tényleg csak jól akartam érezni magam. Egy teljes nap, mikor önmagam lehetek.

- Szép! És még én szerettelek volna meglepni valamivel, de hát neked jobban sikerült. – kissé durcásan hangzottak el a szavak. Meglepetéssel készült? – Most pedig meghívsz egy jó erős kávéra, ami remélem, nagyon jó lesz, mert még a végén házastársi erőszak áldozata leszel… és egy kicsit megtalálsz halni, és még a vámpír éned sem ment meg… – ezt persze egy olyan kedves mosollyal hadarta el, hogy alig tudtam követni. Ennél már csak akkor koppant nagyobbat az állam, mikor felfogtam a szavak értelmét. Köpni-nyelni nem tudtam. A vezető ülés felől pedig egyre erősödött a kuncogás. A boszorka roppant mód élvezte, hogy kínozhat engem.

Fogalmam sem volt hol vagyunk, mégis jól éreztem magam. Nyugodt és felszabadító érzés magával ragadott. Csak arra eszméltem fel, hogy lassul az autónk, Flóra pedig egy fasor mellett parkolt le. Az égig törő fák kellemes árnyékot adtak. Kíváncsian tekintettem körbe. Bátortalanul szálltam ki a kocsiból, védtelennek éreztem magam egyedül. Tartottam attól, hogy felismernek. Egyből felcsaptam a fejemre a baseball sapkám. A járókelőket figyeltem, de ők mit sem törődtek velem. Elmentek anélkül mellettem, hogy akár egyetlen pillantást vetettek volna rám vagy ha rám is néztek, akkor sem történt semmi. Megnyugodtam, végül a napszemüvegem csak zsebre tettem.

Flóra kérdőn nézett rám, de csak megráztam a fejem, s mellé léptem. A derekára csúsztattam a kezem, teljesen ösztönös mozdulat volt. Baromi jó érzés öntött el. Így sétáltunk egymás mellett. Flóra lelkesen mesélt és magyarázott, minden kérdésemre válaszolt. Egészen addig sétáltunk, míg végre megérkeztünk egy kávéházba. Utunk során persze jó néhány irigykedő pillantást fedezem fel. Minden férfi Flórát nézte. Volt aki még szégyentelenül hátra is fordult miután elhaladtunk mellette. Elfogott a féltékenység és a gyilkolási vágy. Persze a gonosz nőszemély persze jókat kuncogott rajtam, mikor egy-egy megjegyzést fűztem a mellettünk elhaladó, nyálukat csorgatók férfiakhoz.

A kávéházban sem kegyelmeztek nekem. Amint beléptünk első pillanatban mindenki megbámult bennünket. A vendégek kilencven százaléka ránézésre nem lehetett több 18-nál és csupa lány. Drága „feleségem” ezzel mit sem törődve kézen fogva húzott maga után. Láthatóan jól ismerte a helyet, mert egyre beljebb haladt az asztalok között. Egy csodálatos teraszon találtunk asztalt. Kint a friss levegőn, körbe fák és csodaszép virágok tarkították az udvart.

- Gyönyörű. – jelentettem ki teljes áhítattal. Mintha a paradicsom egy szeletét találtunk volna meg. Egyből kihúztam az egyik széket Flórának.

- Tudom, ez az egyik kedvenc helyem. Ha erre járok, akkor mindig beülök egy kávéra. – biccentve fogadta a gesztusom, majd leült a felkínált székre.

- Jó napot kívánok! Mit hozhatok Önöknek? – szólalt meg angolul a pincér. Jó vágású 30 körüli férfi lépett az asztalunkhoz. Feltehetőleg hallotta a beszélgetésünk, és ezért angolul szólalt meg.

- Szia Marci! Nem is tudtam, hogy ma szolgálatba vagy... – pattant fel Flóra. Egyből a nyakába ugrott. Megölelték egymást, sőt a pasi még puszit adott neki. Ökölbe szorult a kezem, s megmagyarázhatatlan irigység fogott el. Azt akartam, hogy csak velem foglalkozzon, csak rám figyeljen. Megdöbbentem magamon, de nem hagyhattam, hogy elcsábítsa tőlem Flórát.

- Helló! Rob vagyok, Flóra férje. – gonosz vigyorra nyújtottam kezet, mikor végre elengedték egymást. Belém bújt a kisördög, tartottam a gonosz kis vigyorom, sőt még a „feleségem” is közelebb húztam magamhoz. Flóra ugyan készségesen az oldalamhoz bújt, de mikor egy pillanatra találkozott a tekintetünk, akkor azok a káprázatos szemek megvillantak. Már akkor tudtam, hogy ezért kapni fogok, de azért sem engedtem el Őt. A pincér tekintete kettőnkön járt és azok a zavart pillantások, amiket produkált, mindenért kárpótoltak.

- Mi? Nem is mondtad… - dadogott össze-vissza a férfi. Ezzel egyenes arányban növekedett a képemen a vigyor. Megköszörülte a torkát, hogy visszanyerje az uralmat a hangja felett. – Gratulálok nektek! –néhány pillanattal később végre értelmesen sikerült megszólalnia. Nem így gondoltam, mert újra megölelték egymást. szerencsére utána a pincér azzal foglalkozott, ami tényleg a dolga.– A szokásosat hozzam?

- Igen, az jó lesz. Kettőt kérnék. – Flóra helyeslően bólogatott, és elnézően nézett a pasi után. Mi pedig helyet foglaltunk. Flóra ismételten a bájos somolygásával nézett rám, s ebből tudtam, hogy most bizony bajban vagyok. A teóriám helyességét a nekem intézett szavai egyértelműen megerősítették.– Ezért meglakolsz Pattinson! Keservesen! Nem jó emberrel packázol. Mondtam már, lehet, hogy a végén egy kicsikét meghalsz, mert agyoncsaplak. A sírodra meg az kerül, hogy „aki nem bírta tartani a száját”

- Jaj Szívem! – felröhögtem, mert sehogy sem tudtam komolyan venni a fenyegetését. Nem tudtam róla elképzelni, hogy beváltsa. Egyből megfogtam Flóra kezét. Szerettem volna mondani valamit, de abban a pillanatban vagy tízen álltak meg körülöttünk.

Felismertek, s mivel egytől egyig rajongók voltak, így bepróbálkoztak. Már az is teljesítmény volt, hogy eddig kibírták. Képet és autogramot kértek. Először vonakodtam, viszont Flóra felajánlotta, hogy majd ő elkészíti a képeket, akkor gyorsabban haladunk. Csak ezért rábólintottam. Beleestem a saját csapdámba. Egy gonosz kis vigyor megjelent Flóra arcán, főleg mikor eljátszotta, hogy nem sikerült a kép. Szóval a legtöbb rajongóval minimum két képen pózoltam.

Láttam a felénk közeledő kávékat. Reméltem, hogy ezáltal megmenekülök. Tényleg csak akkor kaptam némi szünetet, mikor megérkeztek a kávéink. Már leültem a helyemre, mikor a drágám az asztalhoz lépett. Sikerült elkapnom a kezét, s az ölembe húztam. Persze egyből ugrott mindenki, és fotózott.

- Most örülsz? Megvolt a bosszúd? – suttogtam a nyakába. Az ölembe ült, az egyik kezem a combjain, míg másik kezem a derekát átölelte. Ő pedig a nyakam kulcsolta át a kezeivel.

- Oh, azt hiszed, hogy ez volt a bosszúm? Akkor el kell, hogy keserítselek én magam szeretem végezni bosszúmat, nem pedig mással elintéztetni… – bökött a rajongó lányok felé a fejével. – Látszik, hogy nagyon nem ismersz még. Különben meg nem azt mondtad, hogy nem akarsz ma foglalkozni az elszólásoddal és annak következményeivel?

- De… Azt sem engedhettem, hogy a szemem láttára rád másszon… - vontam meg a vállam.

- Szóval féltékeny típus vagy. Ezt azért jó tudni. Pedig Marci a barátom, és jóba vagyok a feleségével. – Flóra lassan kimászott az ölemből, és visszaült a helyére. Mindketten a kávénkért nyúltunk.

Egyre többen jöttek oda hozzánk. Már sem én, sem Flóra nem élvezte a tömeget. Sok rajongóhoz képest sokkal csendesebben, normálisabban viselkedtek. Azonban egyre többet kérdeztek, faggattak bennünket, s ettől vált kényelmetlenebbé a helyzet. A kávéra végül a ház vendégei voltunk, nem akartuk elfogadni. Közösen egy tisztes borravalóban maradtunk, utána pedig gyorsan kereket oldottunk.

A sétálgató emberek között sikerült elbújnunk. Elvegyültünk, igyekeztünk beolvadni. Most csak kézen fogva lépkedtünk egymás mellett. Nem siettünk sehova, így kicsit jobban meg tudtam nézni az utcát, az üzleteket, melyek előtt elhaladtunk. A könyves bolt nagyon csábító volt. Már elolvastam az összes, magammal hurcolt könyvemet. Nem ártott volna frissíteni a gyűjteményem. Aztán meggondoltam magam. Mégsem mentem be az üzletbe. Beszélgetve indultunk tovább. A telefonom zavart meg bennünket. Steph hívott, felvettem.

- Mi a fenét csinálsz? Ő lenne a drágalátos feleséged? Aki előtted egy másik pasit ölelget? Miért nem jöttél a szállodába? – a hangja baljós volt.

- Steph… - hiába akartam megszólalni, belém fojtotta a szót.

- Tele van az internet rólatok szóló bejegyzésekkel, minden lépésed nyomon tudom követni. Ezüst Volvo, séta ölelkezve. Kávézó. Ott van ez a nőszemély meg az a sötét ruhás pasi. – hagytam, hadd mondja el a mondanivalóját. Addig előkotortam a cigim és rágyújtottam. Néztem jobbra, néztem balra, de Flórát sehol sem láttam. Ötletem sem volt, hova tűnhetett. Alig néhány percre nem figyeltem és elnyelte a föld. – Választ várok!

- Ah, az Marci a pincér. Amúgy nős és régóta ismerik egymást. – slukkoltam egyet a cigimből. – Steph, minden rendben. Nem lesz semmi baj! -

- Még szerencse, hogy rajongók folyamatosan közlik, mikor hol vagy… Az össze felbukkanásod követhetem… Meg az a másik szerencséd, hogy ma van a születésnapod. Így csak holnap rúgom szét a feneked. – egyetlen nap alatt már ez volt a sokadik fenyegetés, amit begyűjtöttem egy számomra fontos nőtől. Bár Steph szavai kicsit komolyabban érintettek, de tudtam nekem akar jót. – A premier előtt látni szeretnélek! Megértetted?

- Oké, kegyelmezz! Holnap a premieren… - felnevettem, tényleg szívből nevettem miközben kinyomtam a telefonom.

Boldognak, felszabadultnak és nem utolsó sorban szabadnak éreztem magam. Nevettem, mosolyogtam, főleg akkor mikor Flóra is visszajött hozzám.

„Néha el is felejtem, milyen csodákat tud tenni a nevetés.”

(Ken Kesey)

„Egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. Azokét, akik egymásra mosolyognak.”

(Csitáry-Hock Tamás)