22. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már meg is hoztam a folytatást. Íme jön a 22. fejezet. Szép szám! :D Teljes egészében Flóra szemszög lesz. :D és ismételten egy hosszú fejezettel érkeztem. Remélem, elnyeri a tetszéseteket és továbbra is kitartóan komiztok.
A fejezet második fele 18+-os!

Köszönöm a komikat és persze a pipákat is! Szokás szerint részlet jön, ha komiztok! :D

- Ancsa! a most következő fejezetben ki fog derülni, mi történt a bár és a kanapé között. Flóra ivott ugyan, de ő tisztán emlékszik mindenre. :D

- Demon! nem megoldás, de már tovább egyikük sem bírta ki. azok a bizonyos rezgések közöttük már jóval korábban megvoltak, csak most adták meg magukat.

- Dona! így van! a vágy győzött. a bizalom és őszinteség hiánya bizotnyítja, hogy van hova fejlődnie a kapcsolatuknak. akár valós, akár megjátszott legyen.

- Klaum! mindent megírtam neked mail-ben! és siettem a folytatással, hogy mielőbb olvashassátok.

- Pixiem! a szenvedély java csak most jön. remélhetőleg, most elégedett leszel a hosszával. egészen biztos, hogy változás lesz :D


- Hella_eila! köszi! lesz bártól kanapéig rész :D Claire és Rob párbeszédére egy kicsit még várni kell, de már nem sokat. A sejtéseid jók Francoval kapcsolatban ;)

Jó olvasást!

Kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,

ZoÉ

„(...) a szeretkezés nem pusztán két ember kellemes együttléte. Megnyilvánul benne minden, ami két embert össze kell hogy kössön: bizalom és elkötelezettség, remények és álmok, az ígérete annak, hogy kitartanak egymás mellett, bármit hoz a jövő. Soha nem értette meg az egyéjszakás kalandokat, sem azokat, akik néhány hónap után kereket oldanak, és valaki másnak az ágyában kötnek ki. Ez egyszerű aktussá fokozza le a szeretkezést, mintha nem lenne több, mint egy búcsú puszi a kapuban.”

(Nicholas Sparks)

~~~ xxx ~~~

Flóra

London, 2011.05.23.

Képtelen voltam kiverni a fejemből a tegnap történteket. Minden ott motoszkált a fejemben, emiatt még aludni sem tudtam. Újra és újra megfordultam. Próbáltam a hátamon feküdni, hason, de mindegyik kényelmetlennek bizonyult. Fáradt sóhajaim betöltötték a szoba csendjét. Már nem tudtam, mi helyes vagy mi helytelen. A józan eszem és a megbántottságom viaskodott egymással. Csakhogy valamiért egyik sem nyerhetett. Hirtelen a pillanat hatása alatt döntöttem, nem egy előre átgondolt folyamat ment végbe. Csak cselekedtem, mert egyszerűen helyesnek éreztem.

A készülődéssel akkor végeztem, mikor megszólalt a csengő. Jókedvűen léptem ki az ajtón. Cosmo bókjai kifejezetten szórakoztattak és felvidítottak. Még magamnak is alig akartam bevallani, de Rob szavai valamiért nagyon is mélyen érintettek. Bántottak. Nem bírtam rájönni ennek az okára. Máskor is találkoztam már tapló viselkedéssel, sőt erős beszólogatással, ajánlattétellel, de azokat még csak fel sem vettem. Rob más volt, minden tekintetben.

Cosmo a jelenlétével, a megjegyzéseivel segített elterelni a figyelmem. A rádióból szóló dallal igyekeztem minél jobban ráhangolódni az este folytatására. A hangom kiengedésével valamennyire a lelkem terhei is ideig-óráig felszabadulhattak. Egyre nagyobb mosolyra húztam a szám, ahogy az ismerős parkoló felé kanyarodott be legjobb barátom.

A parkolóban felsorakozó autókból szólt a zene, s ezzel egy előbulit rögtönöztek. Mindegyik modell mellett egy-egy kíváncsiskodó csoport ácsorgott. Cosmo BMW-jének közeledtére egy emberként fordultak felénk. Ez amolyan tiszteletadás volt nekünk. Nem ez volt az első eset. Nem hittem abban, hogy tényleg megérdemlem vagy megérdemeljük. Mégis újra és újra szembesültünk vele. Ennek viszonzásának jeléül, szinte mindegyik járművet megcsodáltuk, s csak ezután léptünk be a zsúfolt bár forgatagába.

- Helló! Szia Szépségem! Érezd jól magad! – köszöntött Noah két puszival és egy öleléssel. Noah nagyon népszerű volt a lányok körében. A puszta üdvözlésem alatt is nem egy szúrós pillantást kaptam a környezetünktől. De őket az irigység motiválta, mert a roppant jó képű pasi, aki azzal a titokzatos mosollyal csábított, nem őket ölelte meg, hanem engem. Puszit is nekem adott, nem pedig nekik. Láttam ezeket a nem éppen kedves pillantásokat, de még csak fel sem vettem. Nevetve továbbhaladtam Cosmo kíséretében.

Gemma és Teresa már rettentően vártak bennünket. Éppen csak felértünk, máris húztak magukkal táncolni. Vigyorogva tartottam velük, míg a kabátom a hoppon maradt barátunk kezébe nyomtam. Aztán tényleg kezdődhetett a tánc. Pont az egyik kedvencem szólt, s így még felszabadultabban mozogtam. Két-három számot végig táncoltunk, mikor megszomjaztunk. Cosmo-ékhoz, az egyik boxba siettünk. A kikért italok elfogyasztása után természetesen újra a táncparkett közepén voltunk. Nem törődtem semmivel. Csupán szórakozni akartam, ennek megfelelően sem az alkohollal, sem a csábító riszálással nem spóroltam.

A srácok inkább csak ücsörögtek és dumáltak. Cosmo-t sehogy sem lehetett rávenni, hogy legalább egyet táncoljon velem. Ezért ért meglepetésként, mikor Heiko kezeit éreztem meg a derekamon. Közel húzott magához, de egy pillanatra sem álltunk meg. Feldobottan hagytam, hogy a zene átjárjon, s a lüktető ütem átvegye a testem felett az irányítást. Szemérmetlenül vonaglottam. A lányok csak kuncogva kacsintottak össze, és folytatták a táncot.

Egyik pillanatban még Heiko kezét éreztem a csípőmön, a következőben meg hirtelen Rob ragadott magához. Magas sarkúban voltam, így nem álltam olyan stabilan, s szinte nekicsapódtam a mellkasának. Kijózanító és fejbevágó érzés volt a karjai között lenni. Farkas szemet néztem vele, s amilyen gyorsan csak tudtam lesöpörtem magamról a kezeit. Dühösen néztem rá, most tényleg nem hagytam, hogy hipnotizáljon a szemeivel.

- Mégis mi a francot művelsz? – üvöltötte nekem. Többnyire a hangos zene miatt, bár a szemeiben villámok cikáztak. Tipikusan a féltékeny fajtából. – Te várod el, hogy elhiggyem, nem vagy escortlány? – hirtelen kikerekedtek a szemeim. Kedvem lett volna jól megsuhintanom.

- Mi van? Szerinted mit csinálok? Csak táncolok. Táncolok, ha nem tűnt volna fel! – az első másodpercekben alig hittem, hogy tényleg Ő áll velem szembe. Aztán már veszekedtünk.

- Az Istenit, ez nem tánc! Az a barom, totál rád mászott! Te meg hagyod! – megkísérelt újra magához ölelni, de kitértem előle. Rob folyamatosan méregette Heiko-t, nem hagyott közeledni hozzá. Pedig csak két lépés lett volna közöttünk. Egyszerűen nem értettem Robot. Heiko-val szembe ráadásul semmi esélye sem lenne. Több ok miatt, egyrészt a barátom eléggé jártas a harcművészetekben, másrészt örömét is leli a bunyókban.

- Heiko a barátom, és nem mászott rám. – kicsit visszafogottabban magyaráztam Robnak.

- Meséld másnak, aki elhiszi. – feleselt, mint egy vérig sértett kamasz. Csakhogy nekem tovább nem volt türelmem hallgatni a hülyeségeit.

- Barom vagy, akinek elment az esze! – kiabáltam Rob képébe. Felhúzott pedig olyan jól éreztem magam. A boxhoz léptem, kihalásztam a kabátom, s a hátsó kijárat fele törtettem. – Idióta! Hatalmas idióta! – ismételgettem folyamatosan, míg ki nem értem a levegőre. - Minden olyan jól indult! – sóhajtottam fel.

Az épület mögötti sikátorba kötöttem ki. Errefele csak ritkán jártak, többnyire csak a személyzet és az áruszállítók. Egyedül voltam. Muszáj volt megállnom, mert rohadtul megszédültem. Jóval többet ittam, mint szoktam, és a bennem fortyogó indulatok is rátettek egy lapáttal. Mély levegőt vettem, hogy a kitisztítsam a fejem, csakhogy két erős kar megfordított. Lendületből csapódtam a mellkasának, újra. Az este folyamán már nem először csinálta ezt velem. Ködös tekintettel az ajkaimat néztem, majd nem tétovázott tovább.

Szenvedéllyel csókolt meg. Nyelve erőszakosan nyomult előre. De csak azért sem csókoltam vissza, nem mentem bele a játékba. Elszakítottam magam tőle, és még fel is pofoztam. Rob zavartan nézett rám, de cseppet sem volt rám hatástalan az a csók. A pofon elcsattanását követően két kezem közé fogtam az arcát, s úgy húztam közelebb magamhoz egy csókra. A tiltakozás legapróbb jelével sem találkoztam, sőt kifejezetten élvezte.

A fal tövébe húzódtunk. Rob szinte neki préselt a falnak. Szorosan nyomta magát nekem, még csak a lehetőséget sem akarta megadni, hogy elmeneküljek. A nyakában, a tarkóján járt a kezem. Simogattam, belemarkoltam a hajába, míg vad csókba bonyolódtunk. Rob keze az egyik lábamra téved, addig erősködött, míg a csípője köré nem került. A rövid ruhám így még jobban felcsúszott. A fedetlenné váló combomon éreztem felfelé tartó a tenyerét. Levegőért kapkodtam hátravetett fejjel, így Rob a nyakam csókolgatta, szívta a bőröm. De amilyen hamar jött a szenvedély, olyan hamar távozott. Helyében pedig a düh, a sértettség érzetét hagyta. Váratlanul csusszantam ki Rob kezei közül.

- Flóra! Most mi van? Te is akarod! – kiabálta a hátam mögül, mert amint kiszabadultam, távolodni kezdtem tőle. Igen, akartam. Emiatt csak még jobban szidtam magam. - Majdnem bedőltem neki. – Nem tudtam, hogyan érte el ezt. - Egyik pillanatban felképelem, a másikban meg csókolom.

Néhány lépés után zörgés hallottam abból az irányból, ahonnan tulajdonképp távolodni akartam. Megállásra késztetett. Egy láthatatlan erő azonban nem engedett tovább. Megtorpantam. Félve fordítottam arrafelé a fejem. A lámpa halvány fénye nem volt elegendő, hogy ilyen távolságból tisztán lássak. Erősen fókuszáltam arra a pontra, ahol Robot hagytam. De nem láttam. A mellkasomban valamiféle, eddig ismeretlen szorító érzés hatalmasodott el. Visszafordultam. Nem hallottam mást, mint a kopogó cipőm, a vadul dübörgő szívem és a zihálásom, mert futottam vissza fele – már amennyire a magas sarkú cipőm engedte.

Robot a falnak vetett háttal találtam. Pocsékul nézett ki. A halvány fényben is szembe tűnő volt a sápadtsága. Félve közelítettem felé. Mélyeket szippantott a levegőből. Mélyen beszívta, majd lassan fújta csak ki. Hirtelen félelem hasított belém arra a gondolatra, hogy Rob esetleg rosszul van.

- Rob… - enyhén remegő hanggal szólítottam meg, de nem reagált. Meg sem mozdult. Kinyújtottam a kezem, finoman a vállára tettem, majd megsimogattam az arcát. Újra szólongattam. – Rob… Rob, jól vagy? – lassan emelte fel a fejét.

- Azt… azt hiszem… - összeakadt a nyelve, alig tudta azt a pár szót kimondani.

- Gyere, kapaszkodj belém! – nem volt szívem otthagyni. – Várj segítek!

A kezével a vállaimat ölelte, míg az oldalához simultam és úgy karoltam át a derekát. Egy kissé rám nehezedett, de egyáltalán nem zavaró módon. A sikátor végét céloztam meg. Egyre messzebb kerültünk a bártól, ami nem is volt baj. Reméltem, hogy a séta a tisztább levegőn jót tesz Robnak. Kicsit jobb színe lett, de még mindig nem győzött meg teljesen arról, hogy jól van. A kivilágított utcán páran sétáltak, gondolom bulizni mentek. Néhány autó elment mellettünk. Majd egyszer csak lassított mellettünk egy autó.

- Elvihetem magukat? – a hang irányába fordultam. A taxis vigyorgott, mint a vadalma. A szememet forgatva bólintottam neki. Kipattan a kocsiból, s kinyitotta nekünk a hátsó ajtót. Rob-nak sikerült egyedül bemásznia, elhelyezkednie az ülésen. De amint mellé ültem a keze a combomra került, a fejét a vállamra hajtotta. Bemondtam a címet, s végre indulhattunk haza.

Mikor beléptünk a bejárati ajtón, akkor végre megnyugodtam. Rob nem lett rosszul a kocsiban, s nagyon úgy tűnt, hogy a fáradtság és a pia miatt van ennyire kiütve. Nehezen jutottunk el a kanapéig, mert Rob egyre inkább adta fel az együttműködést. Leültettem, s lehámoztam róla a kabátját. A cipőjét is lehúztam róla, ne rugdalja össze nekem a huzatot.

- Flóra… sajnálom… - valamit motyogott, de már egyáltalán nem lehetett érteni. Zagyvaság lett a vége. Aztán ahogy elhelyezkedett egyre egyenletesebb lett a légzése. S már hortyogott is.

Lerúgtam a cipőm, a fogasra dobtam kabátokat. Mezítláb az egyik vendégszobába sétáltam. Egy takaróval és egy párnával a kezemben mentem vissza Robhoz. Elaludt, békésen aludt. A párnát csak mellé tettem, mert nem tudtam a feje alá ügyeskedni. A takarót természetesen ráterítettem. Miután megbizonyosodtam, hogy minden rendben van vele leoltottam a lámpákat. A saját szobámba tartottam.

Furcsán megnyugtató érzést adott az a tudat, hogy Rob itt van és a kanapén alszik. Csak egy kislámpát kapcsoltam fel a hálóban. Ez is elegendő fényt biztosított az időre, míg levetkőztem. A fürdőben úgyis nagy villanyt kapcsoltam. Először a sminkem tűntettem el, majd kifésültem a hajam és a fejem tetejére tűztem. Mindezek után következett a zuhany. Nem siettem, mert egy cseppet sem voltam álmos. Ráadásul az ágyban sem találtam a helyem.

Sehogy sem tudtam elaludni. Álmatlan éjszaka lassan telt el. Talán csak néhány pillanat volt az egész, amit alvással töltöttem. Elég rosszkedvűen keltem ki az ágyból, amelynek forrás elsősorban az alváshiány, a fáradtság volt. A fürdőben tett látogatásom után, immár felöltözve sétáltam lefele a lépcsőn. Nagyokat ásítottam. Rutinszerűen a konyha felé tartottam, hogy kávéval indítsam a napom, mikor a halk hortyogást meghallottam. Levert a víz, hirtelen melegem lett, aztán meg a hideg futott végig a hátamon. Közelebb léptem hozzá, s ugyanúgy ahogy hagytam, úgy aludt. Vagyis annyi különbséget felfedeztem, hogy a párnát a feje alá gyűrte.

Haragudtam rá, ezt egyértelműen éreztem. Viszont mégsem volt hozzá szívem, hogy felkeltsem és kidobjam. Pedig nagyon ezt akartam. Egyre jobban éreztem, hogy Rob valamiféle különleges hatással van a nőkre, közöttük rám is. - Talán tényleg nem véletlen, hogy annyian imádják. A hülyesége, a viselkedése ellenére sem volt szívem otthagyni.

A szemeimet forgatva léptem be a konyhában. Kávét főztem, egy hatalmas adagot. Míg lefőtt, addig egy pohárba vizet töltöttem és elővettem a fejfájásra való tablettákat. Mire észbe kaptam, addigra egy tányérra pirítósokat halmoztam. Legszívesebben fejbe vágtam volna magam, mert ezzel is Robról gondoskodtam. Mindezt és még egy nagy bögre kávét is odakészítettem elé az asztalra.

A kávém elfogyasztása után a garázsba menekültem. Belebújtam a kezeslábasomba. Most egyedül egyetlen dolog tudta elterelni a figyelmem. Úgyis volt pár dolog, amit ellenőriznem kellett. A brighton-i út egy nem tervezett teszt volt, mert ha versenyezni szeretnék a kicsikémmel, akkor mindennek tökéletesnek kell lennie. Ellenkező esetben akár az életemmel játszom. Nem mintha féltem volna ettől a lehetőségtől. Már egy jó ideje nem félek tőle. Teljesen elmerültem a gondolataimban, és a bütykölésbe. Egy tompa hang húzott vissza a jelenbe.

- Végre felébredték. Szóval akkor akár mehetsz is! – nem néztem rá, hanem gyorsan befejeztem, amit éppen csináltam. Nem törődtem vele, elmentem mellette. Amúgy sem nekem volt megbánni valóm. S mivel nem követett így minden gond nélkül megszabadulhattam az overálomtól. Így maradt rajtam a póló és sort. Egy újabb adag kávérét indultam.

- Flóra, kérlek! – közelített felém, de nem voltam hajlandó megállni.

- Mire, mégis mire kérsz? – dacosan néztem fel rá. Tipikus pasiként először a csomagolást nézte meg, s csak aztán találkozhatott a tekintetünk. Bocsánatot kért, ami igazából jól esett, mert ezzel elismerte, jobb szó híján seggfejként viselkedett. Ezt értékeltem, nem sok férfi hajlandó beismerni a tévedését, és még kevesebb bocsánatot kérni. De a lelki nyugalmamhoz az kellett, hogy egyszer elmondjam neki mindazt, ami a szívemet nyomta.

- Csalódtam benned. Nem a szavaid, vagy az anyád szavai bántottak. Bár nem esett jól, hogy simán lekurváztatok, de mit számít. De az, hogy megkérdőjelezted azt, hogy őszinte vagyok veled, az vérig sértett. Lehet, hogy nem mondtam el mindent. Sőt biztos, de amit megosztottam veled, azt őszintén tettem. Az életemnek van egy olyan része, amelyet szerettem volna megtartani magamnak. Az csak az enyém legyen. Bennem volt a késztetés, hogy elmondjam, el akartam. De mindig valaki közbeszólt. Tessék, most láthatsz mindent. Ez vagyok én. Én ilyen vagyok. Szenvedélyesen szeretek egy olyan sportot, amelyet nem is lehetne folytatni. Bár nem hiszed, de éppen emiatt téged akartalak azzal megvédeni, hogy hallgatok erről. Tudatlanság olykor hatalmas kincs…De ha nem kérdeztek, akkor válaszok sincsenek. Egyszerűbb volt simán prostinak titulálni… - határozottan jobban éreztem magam attól, hogy mindent kiadtam magamból. Ráadásul Rob bénázásának köszönhetően végre szívből és felszabadultan nevettem fel.

Abban a pillanatban, mikor előhúzta a gyűrűt megnémultam. Az aranyló karikát néztem a kezében. Nála volt. Mindezidáig nála volt. Tétován motyogtam neki, majd miután átvettem tőle a tenyerembe zártam és Robot magára hagytam. A saját szobámba menekültem. Becsuktam magam mögött az ajtót is. Neki dőltem, s úgy emeltem fel a gyűrűt markoló kezem. Csak néztem, ahogy csillog rajta a fény. Még képtelen voltam felhúzni az ujjamra. Már-már gyerekesen viselkedtem, nem pedig felnőtt nőként.

Miután végre összeszedtem magam az éjjeli szekrényre tettem le a karikát. A szekrényhez léptem, ahol az összehajtogatott ruhák között keresgéltem. Elraktam pár cuccot, amit a bátyáim hagytak itt. A nadrág talán megfelelő méretű volt, de a pólók között rendre csak nagyobb méretűt találtam. – Kénytelen lesz ezzel beérni. – a holmikkal a kezemben mentem vissza a földszintre. Rob törölközőbe csavarva lépett ki a fürdőből. Gátlástalanul legeltettem rajta a szemem. Nem volt sem túl izmos, sem túl vézna. A kék szemei, ahogy mindig, most is megbabonáztak. Elérte, hogy minden gondolat, minden sérelem kiszállt a fejemből. Lassan egyre lejjebb és lejjebb haladt a tekintetem s átkoztam azt a törölközőt, hogy oly szorosan öleli a férfi testet.

Egyszerre léptünk közelebb egymáshoz, félúton találkoztunk. Karjait a derekam köré fonta, míg én a nyakára tekertem a sajátom. Vad, tüzes, szenvedélyes csókcsata vette kezdetét közöttünk. Az engem ölelő karok újra életre keltek. A hosszú ujjai futottak végig rajtam. Az érintése nyomán - még így ruhán keresztül is – felizzottam. A felsőm szegélyét markolva tüntette rólam a textilt. Hevesen ostromolta a testem a vágy, amely ellen már nem akartam és nem is tudtam visszakozni. Rob ajkai átvándoroltak a csupasz nyakamra. Nyelve érzékien a kulcscsontomon futott végig. Beleremegtem és újabb hullámban csapott le vágy. Az egyik keze a mellemre csúszott. A tenyerébe temette az egyik halmot s érzékien masszírozni kezdte. Buja sóhajokat csalogatott elő belőlem.

A következő pillanatban a hátamon éreztem az ágy puha huzatának simogatását, de Rob kényeztető kínzása sokkal inkább lefoglalt, mint az, hogyan kerültünk ide. Rob keze egy pillanatra sem állt meg, már fájón keménnyé tette a mellbimbóm, míg a másik halmomra az ajka tapadt és nyelvével izgatta. Forrón pezsgő vérem tombolt az ereimben. Szívem egyre vadabb ütemet diktált, gyomrom egyre kisebbre zsugorodott. Az erős férfikezet a combomon éreztem meg. Eltűntek rólam a felesleges ruhadarabok is. Lassan csúsztatta egyre közelebb legérzékenyebb pontom felé. A forróság már mardosott. Rob felemelte a fejét, mélyen a szemembe nézett, mikor megéreztem ujjai simogatását lüktető középpontomon. Kéjes sóhajok hagyták el a szám, és a huzatot markoltam édes kínjaimban. Újra nyelvét éreztem az ajkaimon, majd szenvedélyesen csókoltam. Nyelvünk táncát a nyögéseim tarkították, mert a simogató ujjakat eltüntette bennem. Ütemes játékával gyönyört okozott, olyat melyben még soha eddigi életemben nem volt részem. Az élvezet pillanatában az egész testem megfeszült, és az ő nevét kiáltottam.

Zihálva igyekeztem összeszedni a széthullott darabkáim. Rob diadalittasan vigyorgott mellettem. Csókra nyújtottam a szám, amit készségesen viszonzott. Ezúttal az én kezeim indultak felfedező útra, hogy viszonozzam a nekem okozott gyönyöröket. Először a mellkasán, le a hasán át csúsztattam a kezem egészen keményen meredő férfiasságáig. Csupán egyszer sikerült teljes hosszában végigsimítanom érzékeny testrészén, mert elkapta a kezem. Maga alá fordított, a kezeim a fejem fölött szorította le. Hirtelen és egyetlen mozdulattal tövig merítkezett. Már majdnem ettől sikerült elélveznem. Az első néhány lökése lassú volt, de Rob egyre gyorsabb ütembe kapcsolt. Végre elengedte a kezeim, a körmeim a hátát szántották, fenekét markoltam. Egyszerre robbant bennünk az élvezet okozta tűzijáték, majd feltárult előttünk a paradicsom kapuja, melyet együtt vettünk birtokba.

Rob zihálva fúrta a fejét a nyakamban. Néhány pillanatig rám nehezedett. Megtámaszkodott, és végül legördült rólam. A hátán terült el, még mindig kapkodta a levegőt. Gyorsan és folyamatosan emelkedett és süllyedt a mellkasa. A szemeit lehunyta és úgy élvezte ki a helyzetet. A kielégültségtől görbült felfele a szája. Akartam, ennyivel nem akartam beérni.

Átvetettem a lábam a csípője felett. A térdeimen támasztottam meg magam. Lassan dőltem előre, míg Rob feje mellé tenyereltem. Még mindig csukva volt a szeme, de éreztem, hogy odalent már éledezik, főleg annak következtében, hogy egyszer-egyszer direkt hozzádörgölőztem. Egy csókot nyomtam az egyik csukott szemhéjára, majd a másikra. Apró puszikat nyomtam az arcára. Az ajkait a nyelvemmel rajzoltam körbe. Az alsó ajkát gyengéden a fogaim közé vettem. Rob nem hagyta, hogy befejezzem, mert rendes csókot követelt. Megadtam neki. Keményen férfiasságát éreztem nekem feszülni. Rob megmarkolta a fenekem ezzel ösztönzött, hogy megemelkedjek. Megtettem, s magamba vezettem. Robbal egyszerre nyögtünk fel. A helyzeti előnyömet kihasználtam. Én diktáltam a tempót, hevesen lovagoltam az alattam fekvő férfin. Kéjesen vonaglottam, míg a szoba buja levegőjébe sóhajok és nyögések sokasága keveredett. Újra és újra Rob megmarkolt, bele mart a combomba, a csípőmbe vagy az oldalamba, ahogy egyre közelebb kerültünk a csúcshoz. Mindketten megfeszült testtel fogadtuk a katarzis okozta édes pillanatokat.

Az idő, a külvilág s talán a valóság is elveszítette a jelentőségét, egyáltalán nem számított. Csapzottan, verejtékben úszva, de maximálisan kielégülten hevertünk egymás karjaiban. Teljesen egymásba gabalyodva. A szoba csendjébe hasított az egyre csillapodó zihálásunk. Nem voltak szavak, nem voltak vallomások, csak a jótékony csend telepedett ránk. A normalizálódó légzésünk és szívverésünk az álmok világa felé tereltek bennünket.

Lehunytam a szemem, de az álom helyett a megélt pillanatok férkőztek be az elmémbe. Nagyon hiányzott ez a fajta emberi kontaktus. Régen volt ennyire intenzív élményben részem. Amióta ismerem Robot azóta volt már pár furcsa húzásom, de ez most mindenen túl tett. Lefeküdtem vele. Szeretkeztem vele, mert ez az volt. Erre nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy csak szex. Jóval több volt annál. Több volt puszta testi kapcsolatnál. A jóleső bizsergés bejárta újra az egész testem, s képtelen voltam tovább gondolkodni. Elaludtam.

Kipattantak a szemeim, s lendületből ültem fel az ágyban. Meg voltam róla győződve, hogy álom kerített hatalmába. Olyan valóságosan éltem meg minden egyes érintést, mozdulatot és azt ahogy magáévá tesz. Az összekapcsolódó testünk az élvezetek legmagasabb szintjére emelt minket. - Egy álom volt. - Legalábbis ezt hittem. De a testemen végigcsúszott a takaró anyaga. Normális esetben nem lett volna baj, ha a lehulló anyag fedetlen bőrfelületet hagy maga után. A számhoz kaptam a kezem, hogy ezzel álljam útját a torkomból feltörő hangoknak. - Nem álom volt! - Erről akkor bizonyosodtam meg teljesen, mikor oldalra fordítottam a fejem.

Az álomban szereplő férfi testet fedeztem fel magam mellett. A mellkasa egyenletesen fel és le mozgott, minden egyes levegővételnél. Csupasz volt, sőt még a takaró is a hasáig lecsúszott. Remek látvány volt, azonban az arca sokkal inkább lekötötte a figyelmem. Felé fordultam és felhúzott térdeimet öleltem, hosszú percekig a békésen szuszogó férfit néztem. Markáns arcán borosta jelentkezett. Az ajkai finoman szétnyíltak. Kedvem lett volna megcsókolni, megízlelni őket. A haja ezer fele állt, de még így is jó néhány tincs az izzadságtól nedves homlokára tapadt. Minden tekintetben csábító kép tárult elém.

Azt hiszem, itt volt az ideje, hogy bevalljam magamnak, hogy szükségem volt egy kiadós szeretkezésre. Rob pedig minden várakozásomat felülmúlta. Vele, akinek még csak a nevét sem voltam hajlandó kiejteni, és még Manuval sem éreztem akárcsak ehhez foghatót. Elég volt csak visszagondolnom a történtekre, máris a forróság elöntötte az összes porcikám. Rob csókjainak, a nyelvének és érintéseinek a nyomát éreztem a bőrömön, de mindenből a gyengédség sugárzott. Nem azért ölelt és csókolt, mert birtokolni akart. A kettőnk között történtek viszont teljes mértékben új alapokra helyezték a kapcsolatunk. Csak azt nem tudtam, merre tovább, pedig sürgetően ki kellett volna gondolnom valamit.

Váratlanul Rob megmozdult. Összerezzentem. – A francba! – kaptam a takaró után, mert még mindig meztelen voltam. Zavartan másztam ki az ágyból. Előbb magamban kell helyre tennem, hogy mit is műveltem Robbal. Úgy éreztem, hogy el kell távolodnom tőle. Óvatosan csúsztam az ágy szélére.

- Ne, Flóra, ne menj! – ült fel Rob az ágy közepén. – Gyere vissza! – nyújtózkodott felém. Teljesen összezavart és megleptek a szavai.

- Nem. Meg sem szabadott volna ennek történnie. – néztem mélyen a szemébe. A szavaim ugyan azt mondták, hogy hiba volt. A lelkem, a szívem azt súgta, hogy egyáltalán nem volt az.

- Ne mond ezt! - Felkaptam magamra egy tiszta pólót, emiatt nem láttam Robot. Aki mindeközben a lepedőt a dereka köré csavarta és előttem állt. Majdnem megijedtem, hogy ennyire közel van. – Talán… talán… megbántad? – kinyújtotta a kezét, hogy megérintsen. Remegett a keze. Majd gyengéden az arcomra borította egyik tenyerét, míg a hüvelyk ujjával finoman cirógatott. Rabul ejtett a szemeivel. A füleimben csengett a kérdése, de egyszerűen nem tudtam a helyes választ.

- Nem… - tétován, elhaló hangon rebegtem végül a válaszom. Egy kicsit talán meg is bántam, hogy kiadtam magam. Ezzel a válasszal tulajdonképp bevallottam, hogy semmit sem bántam meg.

- Te félsz szeretni!... - Lágyan szólalt meg és halványan elmosolyodott. Szeretett sugárzott belőle. A szavai hallatán még levegőt is elfelejtettem venni…

„- Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.

- Már nem így vagyok...

- De igen!... Sajnos igen!... Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élethalál-kaland... Pokoljárás... Nem mered élvezni, félsz, hogy belehalsz... Jéggé fagyott tűz lángol benned.”

(Müller Péter)