23. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

újra egy szép hosszú fejezettel érkeztem, melyre megint csak érvényes a figyelmeztetés: 18+.

Teljes Flóra szemszög lesz :D Izgalmakban és szenvedélyben nem lesz hiány! ;)

Az esetleges hibákért előre elnézéseteket kérem, ha még maradt benne! Ki fogom javítani!

Köszönöm szépen a komikat! Most csak tényleg röviden válaszolok:

- Kitty! Rob egy picikét idióta volt, de megtesz érte mindent, hogy megbocsásson Flóra és ti is :D minden mást, amit gondoltam megírtam a mail-be :D

- Pixiem! remélem a következő fejezet is hasolnó élményeket okoz. :D

- Neso! köszi! örülök, hogy tetszett!

- Ancsa! a kövi is hasonlóra sikerült ;) lépésenként jönnek a válaszok.;)

- Névtelen! köszi, hogy írtál! és jön a folytatás!

- Klaum! siettem a folytatással és remélhetőleg sikerült hoznom a szenvedélyt és gyengédséget :D

- Alice! igen, ott kellett abbahagynom. de már érkezik is a folytatás :D

- Judy! köszi, hogy most itt vagy és írtál!

Jó olvasást!

Kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,

ZoÉ

„Legyen a szex lépcsőfok egy bensőséges szerelmi kapcsolódás felé. Használd a szexet ahhoz, hogy két lélek találkozhasson - hogy ne csak két test találkozzon. Legyen a szex két ember energiájának meditatív tánca. És egy tánc sokkal gazdagabb, ha egy férfi és egy nő táncol együtt... és a szex a végső tánc... ahol két energia találkozik, egybeolvad, táncol és örvendezik.”

(Osho)

~~~ xxx ~~~

Flóra

London, 2011.05.24.

„- Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! (…)És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni.”* - újra a fülemben csengtek a bűvös szavak. Kellett néhány másodperc, hogy újra észhez térjek.

- És ha tényleg így van? Ha tényleg félek? Félek, és emiatt nem merek szeretni? Félni… A félelem olyan kézenfekvő válasz. – vettem fel vele a szemkontaktust. Majd nyugodtan folytattam tovább. - Arra nem is gondoltál, hogy nem tudok szeretni? Vagy esetleg nem is akarok szeretni? – nem engedte el a tekintetem.

- Akkor csak engedd, hogy valaki szeressen! – lágyan cirógatta meg az arcom.

- Az cseppet sem lenne igazságos. Hogy várjam el, hogy valaki szeressen, ha még csak viszonozni sem tudom? Nem. – ráztam meg a fejem.

- Csak engedd! Engedd nekem! – egyre közelebb kerültek az ajkai. Lehelet finoman érintette meg szám. Gyengéden ízlelt, semmi sürgetés, semmi követelőzés. A maga köré tekert lepedőben állt előttem. A csókunk alatt is olyan közel húzott magához, amennyire csak tudott. Fokozatosan, apróbb puszikat nyomva egymás szájára, míg végül elváltak egymástól az ajkaink. A karjaim a dereka köré fontam. Mellkasára hajtottam a fejem. A vadul kalapáló ütemet hallgattam. Néhány pillanat után azonban kényszert éreztem, hogy megszólaljak.

- Rob, ennél többet nem tudok adni. Ne várj többet! – Rob felemelte az állam, így ismét találkozott a tekintetünk, de még mindig ölelt.

- Mit jelent, hogy ennél többet? Mi lenne az ennyi és mi lenne a több? – pajkosság csillogott a szemében.

- Ez, itt és most! Ez az ennyi. Mi, ketten, együtt. Mi jól működünk akár barátok, akár szeretők. Ez az ennyi! Ezt tudom adni neked. De szerelmet nem. Nem szeretlek. Elfogadod így vagy nem? – tisztáznunk kellett a jelenlegi és a jövőbeni felállást. Ez így fair. Önmagammal és Robbal szemben is.

- Igen, elfogadom így. Megbocsátasz nekem? Elfelejtjük a múltat? – csibészes vigyora bizonyított arról, hogy most nyeregben érzi magát. Néhány pillanatig engedtem, hogy kiélvezze a helyzet adta előnyt. Azonban már koránt sem volt olyan nagy az öröme, mikor kinyitottam a szám.

- Az attól függ… - elgondolkodva és direkt Rob agyát húzva ejtettem ki a szavakat. Erősen szuggerált, várta, mi a fészkes fenét találtam ki. Most rajtam volt a sor, hogy pajkos mosolyt küldjek felé.

- Mitől függ? Mond már! – türelmetlenkedve meresztette rám a szemét.

- Hogyan teljesítesz… - vigyorogva böktem a fejemmel a hatalmas és üres fekhely felé. Kacsintva kapott a karjaiba, amit sikkantással fogadtam. Egy szempillantással később pedig huppanva érkeztem meg az ágyra.

- Azzal nem lesz baj! – susogta a fülembe, majd rám vetette magát a férjem.

Teljesen kipurcantam. Némi alvás után mosolyogva ébredtem. Bár az sokkal jobb kifejezés lenne, hogy fülig ért a szám. Kettőnk közül én ébredtem fel korábban. Feldobottan, erőtől és jókedvtől kicsattanóan pattantam ki az ágyból. Mégsem tudtam egyből csak úgy otthagyni az ágyat. Pár pillanatig még csorgattam a nyálam. Rob a hasán feküdt, az ágy tetemes részét elfoglalva. A feje alá gyűrte az egyik párnát. Mosoly játszott azon a fenséges ajkakon. Megnyaltam a szám, olyan látványt nyújtott az alvó férfi. Másrészt nem kerülte el a figyelmem, hogy egy-két karmolást elhelyeztem a hátán. Olyan lendülettel, olyan szenvedéllyel éltük ki minden vágyunk. Egyáltalán nem kíméltük egymást, egymás karjában kergettük a legfenségesebb örömöket. Tényleg csak a totális kimerültség állított meg bennünket.

Ezek után csak még jobban vigyorogtam, még a vadalmákat is megszégyenítettem. Észbe kaptam, aztán szélsebesen öltözködni kezdtem. Az egész kimerült abban, hogy az egyik a Robnak szánt pólóba és fehérneműbe bújtam bele. Kicsit meglepődve néztem körbe a szobába, mert szétszórtunk néhány ruhát, a párnák egy részét. Az ágy mellett, a földön volt az egyik takaró is. A lecsúszott és szétdobált ágyneműt felkapkodtam, hogy ne legyen útba, természetesen a lehető legnagyobb csendben, nehogy felébresszem Robot.

Jó szokásomhoz híven mezítláb lépkedtem lefele a lépcsőn. A konyháig meg sem álltam. Elsőként kávéra volt szükségem. – Anélkül még gondolkodni sem tudok, pedig most aztán törhetem a fejem. – Rob tényleg megtett mindent azért, hogy megbocsássak neki. A tombolásom után már nem volt kedvem balhézni. Minden szavam komolyan gondoltam. – Miért ne? – Ez elmúlt éjszaka bizonyítja, hogy mindketten nyerünk rajta, főleg hogy ennyire passzolunk egymáshoz. Határozottan éreztem az együttléteinkben. Valami hasonló kapcsolatom volt Manu-val. Azonban vele az egyszerű hétköznapokon is ugyanolyan láng lobogott, mint amilyen a szeretkezések alatt. Túlzott temperamentum jellemzett bennünket. Talán emiatt nem működött. Túl egyformák voltunk. Ráadásul Manu egyre többet és többet akart. Ugyanakkor Rob élete sok szempontból nem átlagos. Elsősorban a körülötte lévő felhajtás miatt. – Nem mindennapi helyzetbe csöppentem bele. – Ez meg valahogy még izgatott is. Az ismeretlen és a váratlan különleges kombinációja dobta fel az egészet. S úgy éreztem, hogy Rob is még sok meglepetést tartogat. Nem gondoltam volna róla például azt sem, hogy ennyire tüzes szerető tud lenni.

A finom kávét kortyolgattam, míg pirítóst készítettem. Ahogy a tányérra pakoltam az elkészült szeleteket, rádöbbentem, hogy Rob is itt van, aki nagyon éhes lesz, ha felkel. Nem tudtam hirtelen, mit is készítsek. – Nem mintha túl sok lehetőségem lenne. – fintorogtam a hűtőbe bújva. Tojást még találtam, de sokát hiába is kerestem volna. Volt azonban tej, gyümölcs és zöldség, müzli, kukoricapehely és valami csokis vacsak, amit csak Cosmo miatt hagytam a házban. – Rohadtul kéne egy bevásárlás. Egy kissé elhanyagoltam mostanában. – kaptam cetlit és tollat a kezembe. Robról nehezen gondoltam volna, hogy müzlivel beérné reggelire. Így tojást sütöttem a pirítósok mellé, aztán még palacsintát is készítettem. Azokat is tányérra szedtem. Magamnak meg készítettem elő néhány szem gyümölcsöt a palacsinta mellé. Szépen megterítettem az asztalt két személyre. Jólesően néztem végig rajta. Általában a pult mellé, a teraszra kiülve vagy a nappali egyik foteljába telepedve szoktam az étkezéseimet megoldani, ha éppen otthon tartózkodtam. Persze ha a barátaim nálam vendégeskedtek nálam, az egy egészen más élményt ad.

Végeztem mindennel. Az emelet fele indultam volna, mikor a csengő hangja rázta meg a békés házat. Nem simán megnyomta a csengőt a váratlan látogató, hanem szó szerint ráfeküdt. Nem törődtem semmivel, sem az öltözékemmel, sem a kinézetemmel. Siettem ajtót nyitni, de esélyes volt, hogy Rob már így is felébredt. Az ajtó fele igyekezve Cosmo-ra gondoltam, hogy ő jött ellenőrizni bennünket, hogy egyáltalán élünk-e még. Csak úgy leléptünk a buliról, inkább jobb szó ránk a viharos távozás. Kicsikét szégyelltem magam, mert még el sem köszöntem a barátaimtól. S azóta még a telefont sem emeltem fel. A céget meg rendesen elkerültem, ami csak még jobban fokozta a bűntudatom. Elővettem a legszebb mosolyom kiengeszteléséhez, hogy minél elbűvölőbb legyek.

- Te, meg mi a francot keresel itt? – a mosolyom egyből lefagyott, mikor megpillantottam az ajtó előtt álló vendéget. Nem akartam elhinni, hogy visszajött. Itt állt velem szembe. Teljes életnagyságban. Megnémultam, s mint egy hülye álltam előtte. Kikerekedett szemekkel csak néztem, de már semminek sem láttam az értelmét.

- Látni akartalak… Hiányoztál… - képes volt rezzenéstelen arccal kimondani, míg a rá jellemző vigyorgással fürkészett engem. S ettől csak még inkább felment bennem a pumpa. Mindazok után, amit tett képes volt visszajönni, beállítani, mintha mi sem történt volna. Hibáztam. Ott hibáztam, ráadásul hatalmasat, hogy lefagytam az ajtóban. Ahelyett, hogy a képére csaptam volna az ajtót. Így a meglepetés okozta bénultságomat könnyen kihasználta, és kikerült. Aztán pár lépéssel már bent is volt a házamban. A szemei körbejártak úgy, mintha beszkenelnél a terepet.

- Ne… Ezt ne! Most fejezd be! – emeltem fel a kezem, közben pedig mentem utána. Csak azért sem állt meg. Pedig minél előbb ki akartam tenni a szűrét. Elküldeni, kiűzni, ha már nem tudom egyetlen mozdulattal eltűntetni. Belőle még azt is kinézem, hogy balhét csinál, csak azért hogy megkapja, amit akar. Jelen esetben nagyon úgy tűnt, hogy engem.

- Szép ház. – nézett körbe újra. A jól ismert csábító nézését is bevetett, de ezúttal még csak a térdeim sem remegtek meg, nemhogy elaléltan zuhantam a karjaiba. – Tetszik a pólód. Egek, mennyire hiányoztál! – nézett végig rajtam újra éhesen. A póló csak a combom közepéig ért. Felfordult a gyomrom Franco pillantásától, ahogy legeltette rajtam a szemeit. Rosszul voltam tőle. A karjaimat magam köré fontam. Egyértelműen tudat alatt is védekeztem, nem akartam semmilyen kapcsolatot vele. – És a drága férjed? – a megjelenése miatt ért sokk mögött nem sokkal maradt le eme kérdés keltette zavarom. Zavart, mert láthatóan Franco túlságosan is jól informált volt, míg én azóta nem láttam, nem kerestem, még a létezéséről sem szerettem volna tudni. Ezáltal lépéshátrányba voltam.

- Még alszik. – ez a két szó olyan hatással volt rá, hogy az szavakkal leírhatatlan. Nem hagytam volna magam amúgy sem, de így még élvezetesebben mondtam ellent neki. Határozottan nem hagyta hidegen, hogy bizony más férfi van az életembe, aki történetesen a férjem. Nem bántani, nem fájdalmat akartam okozni neki, csak pusztán a fene nagy önbizalmát szerettem volna kissé visszavetni. Sikerrel jártam, jobban mint azt reméltem.

- Nem hiszek neked… - egyből ellenkezett. Villanó szemekkel tekintet körbe, mintha valami árulkodó jelet keresne, hogy kiderüljön a hazugságom. Csakhogy nem hazudtam azzal a válasszal, hogy Rob még alszik.

- Fejezd be! Te voltál, aki leléptél. Hol voltál, mikor szükségem lett volna rád? Hol voltál, mikor semmi másom nem maradt? Hol voltál? – nem győztem visszafogni magam. Fojtott hangon, de így is egyértelmű volt a haragom. – Tudod mit, nem érdekel! Csak menj el! Húzz el!

- Édes… - felém lépett, meg akart ölelni. Majdnem felnevettem a bennem lejátszódó bizarr gondolatoktól. Egyszer mindent megadtam volna neki, hogy újra így szólítson. Újra így akarjon. Aztán most, mikor teljesülhetett volna a vágyam, pusztán szomorúságot, fájdalmat éreztem.

- Nem, Franco… Nem! Kifelé! Tűnj el! – ellöktem a felém nyújtott kezét. Helyette az ajtó fele mutattam. – Most már nem dőlök be a mosolyodnak vagy a hízelgésednek. Túl vagyok rajtad! – nem tudtam, mit érzek iránta. Igaz vagy sem. - Mert mit jelent szeretni? – Akár igaz, akár nem, de az utolsó mondattól vártam és reméltem, hogy feladja.

- Drágám, minden oké? – jött le Rob a lépcsőn. Boxer és egy póló volt rajta. Álmosan dörzsölte meg a szemét. Hozzám lépett és természetes mozdulattal megcsókolt.

Időm sem volt észhez térni, mert egy pillanat alatt káosz kerekedett körülöttem. Franco érkezése annyira lefoglalt, hogy nem csuktam rá az ajtót. Így a kivágódó ajtón Cosmo viharzott be. Jól gondoltam, hogy esedékes a látogatása. A düh totálisan lefoglalta, egyből emelte az öklét és ütött. Az ütés mesteri pontossággal Franco arcát kapta telibe. Rob volt az, aki a karjaiba zárva rántott el az egymással bunyózók elől. Franco nem hagyta magát, visszaütött. Verekedtek. Teljes erőbedobással. Egyszer az egyik, egyszer a másik ökle ért célt.

- Mi a francért jöttél vissza? Maradtál volna ott, ahol voltál! Bazd meg! Nem engedem, hogy megint elszarj mindent. Flóra boldog, úgyhogy takarodj! Ő már Robhoz tartozik és jók együtt! – Cosmo lendületesen csépelte Franco-t, míg kiabálva adta tudtára a véleményét. Ezzel bizonyította, hogy bár olykor dühös vagy mérges Robra, mégis csak bírja a fejét. Fraconak egy cseppet sem tetszettek a barátom utolsó szavai, mert még nagyobbat suhintott, amitől Cosmo a földön landolt. Rob pedig már nem volt mellettem.

- Flóra hozzám tartozik! – sziszegte Rob, aki rögtön átvette Cosmo helyét. – Takarodj! Flóra az enyém! – Úgy vitatkoztak rajtam, mintha holmi tárgy lennék. Cosmo szavait megértettem, sőt még kedvesnek is tartottam. Rob viszont meglepett. Kellemes melegség és bizsergés járt át.

- Elég, hagyjátok abba! – kiabáltam el magam. Ahogy kiengedtem a hangom, egyszerre három kíváncsi szempár szegeződött rám. – Te – böktem Franco-ra – tűnj el az életemből! Végeztem veled!

- Még nem végeztünk! Nem most látsz utoljára! – azzal Franco sarkon fordult és elhagyta a lakást.

- Hát így állunk. – Mikor kikeltem az ágyból, nem gondoltam, hogy ekkora bajba csöppenek. Nagyon gyorsan változnak a dolgok. - Mostantól kezdve számítanom kell Franco aljas húzásaira. - Kisétált az ajtón, ezúttal, de ez még közel sem azt jelentette, hogy az életemből is. Ismerem annyira, hogy tudtam nem adja fel, sőt az ellenkezésemmel, Cosmo kirohanásától és persze Rob miatt csak még jobban el akarja érni a célját.

Teljesen lefoglaltak a gondolataim, így nem vettem észre, mit csinálok. Rutinszerűen pakoltam át az asztalra, csészékbe töltöttem kávét. Rob és Cosmo nevetésére tértem magamhoz. Mindkét férfi az asztal mellett ült. Mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna. Cosmo megszerezte a kedvenc csokis pelyhét és bele-belemarkolt a dobozba. Majd pedig az egészet a szájába tömte. Úgy ropogtatott, mint egy kisgyerek. Elhaladtam mellette és kikaptam a kezéből a dobozt.

- Hé, Virágszál! Add vissza! – kapott volna a csomag után, de éppen időben emeltem fel, hogy ne érje el.

- Van rendes kaja. Egyél azt! – tettem félre a pelyhet. Tányért nyomtam Cosmo kezébe, mert ugye csak két személyre terítettem. Aztán leültem az asztalhoz.

- Örömmel látom, mindenki megvan. Nem nyírtátok ki egymást. – kacsintott rám a barátom. - Sőt ép és egészséges, roppant kielégültek vagytok. Bocs, tegnap nem tudtam jönni, mert az a hülye bekavart. De talán jobb is, hogy nem jöttem. – azt hittem félre nyelek Cosmo szövegét meghallva. - Jól sikerült az este, mi? – kacsingatott ránk az az ütődött. Nem reagáltunk semmit, így folytatta. – Most mit vagytok úgy oda! Elég csak rátok néznem. – folyamatosan forgattam a szemeim, de hatástalannak bizonyult. Rob fele fordult. – Nah, meg vámpír létedre szépen megjelöltek. Nehéz egy vadmacskát megszelídíteni. – Cosmo teli torokból nevetni kezdett. Robra kaptam a fejem. Eddig észre sem vettem, hát tetszetős kis lenyomatot hagytam a nyakán.

- Békítő szex – erre még Rob is adta Cosmo alá a lovat. Mosolyogtam, de nem volt őszinte. Folyamatosan Franco-n járt az eszem. El kell tűnnöm. Nem maradhatok itt, ha ő a közelben van, mert abból semmi jó nem sül ki. Csak hülyeséget csinálok olyankor. Aztán leesett, mit mondott Rob.

- Oh, igen? Akkor egy darabig biztos megleszel nélküle… - azzal felkeltem a helyemről és egy újabb adag kávéért indultam. Tettetett bosszúságom mellett a szempilláim alól lestem, mit lép Rob. Elkapta a kezem, nem engedett tovább. Az ölébe húzott. Elkotorta a hajam, s a póló nyakába mélyesztette az ujját. Természetesen úgy hajtotta végre a manővert, hogy közben megcirógasson. Meg ahogy az ölében ültem kissé felcsúszott a pólóm. Rob nem hagyta ki, a tenyerét ráborította a combomra. Azok a fenséges hosszú ujjak alatt pattogtak a szikrák.

- És te? Megleszel nélkülem? – Egy csókot nyomott a nyakamra. – Szerintem hiányoznék neked… - összeszűkítettem a szemem. Megtorlást kiáltottak a megjegyzései. Finoman megmozdítottam a csípőm, kihasználtam, hogy Rob ölében vagyok. Szinte abban a pillanatban felnyögött.

- Szóval ki és mit nem fog kibírni? – szempilláimat rebegtetve kérdeztem tőle. Aztán már azon kaptam magam, hogy az ajkait bűvölöm. Félelmetes, hogy a múlt éjszaka, egyetlen éjszaka alatt ekkor változást idézett elő. A szunnyadó vágyaimat felszította. S már most attól, hogy az ölében voltam, a fenekem alatt éreztem a vágyának keményedő bizonyítékát, pezsgett a vérem.

- Basszus húzzatok szobára! Most! Ha ennyire nem bírjátok már! – Comora kaptam a tekintetem. Teli szájjal vigyorgott. – Látom, hogy képtelenség veletek értelmesen beszélni.

- Miről szerettél volna még beszélni? – fel akartam kelni, de Rob nem engedett el. A vállamra tette az állát. Átölelte a derekam, bár inkább lefogott, hogy tovább ne mocorogjak már.

- Van itt egy tag, aki csak úgy felbukkant. Nem tudom, mit kellene kezdeni vele. Talán jobb lenne egy kicsit, egy kis ideig meghúzni magunkat. – elgondolkodtunk mindketten. – Chris. Ez a tag neve, vagy legalábbis ezen a néven fut. Neked mond valamit?

- Chris… Chris… - ismételtem meg a nevet. Az agyam lázasan pörgette, hogy hallottam-e vagy ismerem-e őt. – Nem, nem tűnik ismerősnek. Nem ellenőrizted le?

- De! Szerinted nem néztem utána? – persze költői volt a kérdés. Tuti, hogy utána nézett. Cosmo mindenkinek utána néz. Amúgy sem bírja ki, hogy ne tudjon mindent akár a partneréről, akár az ellenfeléről. – Nem találtam semmit. Tiszta. – megvonta a vállát. - Beszélek Heiko-val… Ti meg… csináljátok, amit eddig… Virágszál majd hívlak! Nyugi ismerem a járás! Az ajtót is becsukom. – azzal már távozott is. – Virágszál, vegyél még pelyhet, mert ez az utolsó doboz! Különben összeveszünk! Sziasztok! – aztán már csapódott is az ajtó.

- Szóval ha már ketten vagyunk… Elfogyott a kávé… és felhúztál, akkor… - a kezei már bőven a pólóm alatt jártak, és nem csak a combomnál. Kapkodtam a levegőt, mert vérforraló játékot űzött velem. Pedig a nyelvét és az ajkait még csak be sem vetette. Egyetlen pillanatig engedett el, de csak néhány milliméterre csak, így szembe fordított magával. Ekkor aztán ajkai támadásba lendültek. Nyelve határozottan tört utat magának és ugyan ilyen szenvedéllyel követelte a táncot. Kapaszkodtam Robba, de nem akartam ilyen könnyen megadni neki, amit annyira akart. Magammal is kitoltam, de bíztam benne, hogy a folytatás mindkettőnket kárpótol érte. Egy óvatlan pillanatban kicsusszantam az engem ölelő karok közül. Két lépést tettem. Rob még nem tért magához a kábulatból, így kicsit lassabban fogta fel a dolgokat. A vállam felett néztem vissza rá.

- Fent kényelmesebb lesz… - a legcsábítóbb hangon susogtam. Egy újabb lépést tetettem a csípőm ringatva. Rob szemei már így is kocsányon lógtak, mikor egy újabb lépést követően merészen lekaptam a pólóm és a képébe dobtam. Aztán meglódultam előre.

- Oh, megállj! Ezért még kapsz! Gonosz bestia! Mit játszol az érzelmeimmel? – akárhogy siettem, egyre közelebbről hallottam Rob hangját.

Tényleg nagyon közel volt. A szoba ajtaján léptem be, mikor Rob szó szerint nekem csapódott. Lendületből pedig az ágy előtti puha szőnyegen kötöttünk ki. Sietve az idővel versenyezve kapkodtam le Robról a pólóját. A férfiassága is már erősen követelte, hogy kiszabaduljon börtönéből. Rá simítottam a kezem a nemes testrészre, míg ajkaim Rob szájára tapasztottam. Belenyögött, belemorgott a csókunkba, de egyre jobban átadta magát a játékom okozta élményeknek. Feladta a küzdelmet ellenem. Hagyta magát. Örömöt akartam okozni neki. Élvezettel néztem végig a hátán fekvő férfin, és újabb csókot követeltem. Az ujjaim egy pillanatra sem álltak meg, ami nem volt könnyű feladat, mert olykor Rob simogatott, belém markolt. Ezzel pedig a maradék józan eszem kísérelte meg elvenni. Mindeközben egyre jobban kapkodta a levegőt, sűrűsödött a morgása is. Az újabb simítások pedig egyszerre megadták a kielégülés pillanatát, melyben a csábító férfias hangját is kiengedte.

Erősen szorított magához, míg észhez tért. Majd pedig puszikkal hintette be a vállam. Lágyan futottak végig ujjai a combomon először fel, majd lefele. Széttárt lábaim közé helyezkedett. Teljesen kinyúltam. A kezeim a fejem felett markolta a puha, bolyhos szőnyeget. Rob hozzám dörgölőzött az újjáéledő ágyékával. Már remegtem, annyira kívántam, annyira akartam Őt. Sürgetve emeltem a csípőm, a finom mozdulatok még jobban ingerelték Robot, melynek következtében nem húzta tovább az időt. Varázslatos pillanatként éltem meg, mikor magamban éreztem Őt.

Lassan mozgott. Minden lökésével úgy éreztem, mintha egyre mélyebbre tornázza magát. Hiába sürgettem, hiába szerettem volna gyorsabb tempót, Rob nem hagyta, hogy átvegyem az irányítást. Tartotta a lassabb ütemet, viszont az elnyújtott mozdulatokkal csak még erőteljesebben az orgazmus felé hajtott. Testem és lelkem már reszketve várta a fenséges élményt. Rob minden mozdulatában ott vibrált az ígéret, hogy gyönyört okozzon. Aztán megérkeztünk a csúcsra. Úgy éreztem, reng az egész világ.

A férfi test rám nehezedett. Rob a fejét a nyakamba fúrta. Lihegett. Forró lehelete üdvözölte a bőröm. A kezem a hajába túrtam, az ujjaim újra és újra végigfutottak a nedves tincsei között, egészen a tarkójáig jutottak. Lassan felemelte a fejét, és hiányzott, hogy nem érzékelem a leheletét a nyakamon. Egy puha csókot váltottunk, majd Rob kiscsusszant belőlem és legördült rólam. A hátára fordult. A mellkasa még mindig gyorsan emelkedett és süllyedt. Felkönyököltem mellette, de hiányzott hogy nem annyira közvetlenül érzem. Kicsit közelebb csúsztam hozzá, egyik lábam átvetettem a közelebbi, kinyújtott lábán. Rob keze egyből a combomra csúszott. Forró tenyere fogadott.

- Jól esne egy zuhany… - sóhajtottam fel, ezzel pedig megtörtem a közöttünk lévő csendet. Szótlanok voltunk ugyan, de a tetteink jóval beszédesebbek voltak. Rob a combom simogatta, míg én a mellkasára köröket rajzoltam vagy éppen azzal a néhány szőrszállal játszottam.

- Nekem is… - nyomott egy kóbor cuppantást az ajkaimra.

Lassan tápászkodtunk fel az elég kényelmesnek bizonyuló szőnyegről. Egymás után mellett lépkedtünk a fürdő fele. Rob lépett be először a kabinba. Lemaradtam, mert előkaptam két tiszta törölközőt, melyeket odakészítettem a zuhanyzó mellé. A kabinban már beállított víz csobogott ránk. Megöleltük egymást, még csókot is váltottunk, mely után óvatosan mosdattuk egymást. A kellemes zuhanyzás után még a törölközésben is segítetünk egymásnak.

Csak minimális mértékig öltöztünk fel. Jó idő volt, s takargatni sem volt értelme a testünket. Feltúrtam ugyan a szekrényt, de találtam egy Robra pontosan illő rövid nadrágot. Pólók jóval nagyobbak voltak, így azokat mellőzte. Egy trikóba és egy rövid nadrágba bújtam bele én is. Öltözés közben feltűnt az aranyló karika a szekrény tetején. Pontosan ott volt, ahol hagytam. Rob észrevette, mit nézek. Mögém lépett és átölelt. Talán érezte, mire készülök. Két ujjam közé fogtam az ékszert. Az engem ölelő karért nyúltam. Lefeszegetem magamról, s a tenyerébe tettem a gyűrűt. Rob megdermedt. A másik karja is lehullott rólam. Teljesen félre értette az üzenetem. Az arcán a mélységes csalódást láttam. Pedig csak annyit szerettem volna, hogy Ő helyezze vissza az ujjamra az a karikát. Szembe fordultam vele és a megfelelő kezem felé nyújtottam. Tanácstalanul nézett le a kezemre, majd az arcomra. Aztán leesett neki. Felragyogott az arca és egyetlen mozdulattal felhúzta a gyűrűt.

- Soha többet ne csinálj ilyet! Még a szívem is megállt! – húzott magához. Még erősebben, még ragaszkodóbban ölelt.

- Szerintem nincs semmi baja a szívednek… A megfelelő ütemet játsza.

A nagy ijedség után, amit Rob elszenvedett kicsit rendbe hoztuk a szobám, mert eléggé leharcoltuk. Ugyanakkor Rob tejjel meglocsolt ruháiról is kissé megfeledkeztem. Pedig megígértem, hogy kimosom őket. Teljesen egyszerű dolgokat csináltunk, de olyan jó érzés volt, hogy mellettem van valaki. Rob folyamatosan körülöttem volt. Beszélgettünk, bár azon fennakadtak a szemeim, mikor Franco-ról kérdezett.

- A múltam része… - kint ültünk a teraszon és cigiztünk. Rob ölében ültem, a mellkasának dőltem. Mikor mellé akartam ülni, nem hagyta. Így kerültem az ölébe. – Egy szépnek ígért történet csúfos véget ért… - szívtam bele újra cigimbe.

- Sajnálom… - nyomott egy puszit a vállamra.

- Már nem számít. Lezártnak tekintem azt az időszakot…

A békés napunk teljesen elszaladt. Kora este Cosmo ígéretéhez híven telefonált. Nem sokat árult el, csak annyit, hogy este a bárban fussunk össze. Egy rögtönzött stratégiai megbeszélés lesz a téma. Hős stratégiai vezérünk, röviden Cosmo, már mindenkit értesítet. Talán a helyzet nem a legmegfelelőbb, de örültem a lehetőségnek. Most remek alkalom kínálkozott, hogy a saját világomban Robbal az oldalamon jelenjek meg.

Rob saját ruháig szerencsére megszáradtak, így azokat húzta magára. Túl hamar készült el, s míg várakozott a bevetett ágyon heverészett. Onnan nézte végig, amint készülődök. Nem túl sok kedvem volt kiöltözni, inkább a kényelmes szerelést választottam. Farmerba bújtam bele. Egy sötét csípőnadrágba, míg hozzá nyomott mintás kivágott felsőt választottam. Fésülködtem és a sminkemet fejeztem be, mikor feltűnt, hogy Rob roppant szótlan és nagyon figyel.

- Min gondolkozol ennyire? – néztem rá. Még a szemöldökeit is összehúzta. Pár pillanatnyi tétovázás után szólalt meg. Talán nem akarta vagy nem merte elárulni, min agyalt.

- Nem védekeztünk… Egyetlen egyszer sem… - félve nézett rám. Nekem kellett néhány pillanat, míg felfogtam, mi jár a fejében.

- Tablettát szedek… - léptem felé és kinyújtottam a kezem. Utánam kapott és felkelt az ágyról. – Nem kell félned… Nem leszek terhes…

- Nem azért mondtam…

- Hagyjuk ezt a témát! – igyekeztem mielőbb lezárni ezt a beszélgetést. Nem akartam firtatni. Már jóval korábban döntöttem erről a kérdésről, s azóta is kitartottam e döntés mellett.

Rob nem hozta fel, elfogadta azt, amit mondtam. Kézen fogva sétáltunk a garázsig. Már várt ránk a kék csodám. Dübörgött a motor, s lopva Robra pillantottam. Vigyorgott. Újra jó kedve volt.

- Egyszer majd kipróbálhatom? – gyermeki lelkesedéssel nézett rám.

- Esetleg… - mosolyodtam el, majd pedig ráléptem a gázpedálra.

Volt valami közöttünk. Valami, ami ott vibrált kettőnk között. Egy kötelék. Egy furcsa alapokra épített barátság. Barátok voltunk. Szeretők voltunk. Akárhogy nevezem Őt, egy biztos, hogy a személyének, a jelenlétének köszönhetően jött a felfedezés. – Rá jöttem, hogy most már tényleg nem vagyok egyedül…

„Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.”

(Hősök c. film) 

*(Müller Péter)