21. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

elérkezett egy mindenki által várt fejezethez. Nem is akarom sokáig húzni az időt. Csak annyit mondok, hogy Nagyon Köszönöm Mindenkinek a komit!

- Demon! most verésből nem lesz több, és a kövi fejezettel tovább jutnak hőseink.


- Ancsa! kérésed meghallgattatott. Rob szemszög jön, amit majd Flóra követ :D Rob látni fogja a házat, a szobát ;)


- Bulika! Rob szemszögben lesz a srácokkal folytatott beszélgetés :D a mamát még kicsit hanyagoljuk :)

- Dona! jön Rob és a barátainak a beszélgetése. és a következő fejezet pedig Flóra lesz ;)


- Klaum! Chris majd fel fog tűnni, de mindenki a maga idejében fog érkezni ;)

- Alice! hidd el, én is örülnék egy saját Cosmonak XD sőt vagyunk így jó páran :D már érkezik is a folytatás!

- Pixiem! nem tudom, hogyan vagy honnan jött a Virágszál, de ez annyira illett Cosmo-hoz. :D

Jó olvasást!

Várom a véleményeket!

Puszi,

ZoÉ

„Haragjában gyakran olyanokat mond az ember, amit maga sem hisz, utólag csak megbánni tudja. El kell fogadni a megbánásokat. Sőt, egy idő után el kell felejteni a sérelmeket. Nem szabad őket naponta újra meg újra bemagolni.”

(Popper Péter)

~~~ xxx ~~~

Robert

London, 2011.05.22.

Megtaláltam Flórát, s ezzel együtt egyszeriben a belső békém is helyreállt. Utólag megértettem, hogy szüksége volt erre a pár napra. Szárnyaltam, mikor mosolyogva mondta, hogy menjünk haza. Reménnyel töltött el, hogy talán még nincs semmi sem elveszve. Bár sejtettem, hogy nem tudjuk onnan folytatni, ahol a premier után tartottunk. De talán az újrakezdés lehetőségét tartogatja nekünk a jövő.

Az együtt töltött nap felszabadító volt számomra. Brighton utcáin, a tengerparton és a mólón sétáltunk. Újra azt éreztem Flóra mellett, hogy élek. Egy normális élet illúzióját sikerült keltenie azzal, hogy mellettem volt. Szükségtelennek éreztem, hogy bármi mással vagy bárki mással foglalkozzak. Mint a turisták úgy ismerkedtünk Brighton mólójával. Öröme leltünk pusztán abban is, hogy olyan egyszerű dolgokat csináltunk, mint bárki más. Mindamellett beszélgettünk, lépésenként ismerkedtünk a másikkal. Azonban volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan érzésem Flórával kapcsolatban. Végig úgy éreztem, hogy valamit mégis titkol előlem. Nem tudtam, sőt sejtésem sem volt, mit. Be kellett annyival érnem, amennyit elárult.

Egy kissé csalódottan hagytam el azt a hotelszobát. Reméltem, hogy valami történni fog köztünk. Férfiből vagyok. Flóra testének látványa egyre erőteljesebb hatást gyakorolt rám. Arról nem beszélve, hogy azok az évődések is jóval többet sejtetnek. Ráadásul nála sosem tudom eldönteni, mit akar vagy hogy reagálna a közeledésemre. A pofára eséstől, a visszautasítástól való rettegés miatt még csak meg sem próbáltam.

A hotelből való távozás után végre megláthattam az autóját. Nem mindennapi jármű volt. Többnyire a színénél és az emblémánál kimerült a tudásom. Akaratlanuk a bárnál látott autókra asszociáltam rögtön. Azok is méregdrága autócsodák voltak, egytől egyig. De ahogy Flórára néztem, túl fiatalnak találtam, hogy már most ekkora vagyont halmozzon fel. Még ha az öröksége jelentős összeget ölelt fel, akkor is az véges, főleg a saját cégről beszélünk, mert a működésének az elején többnyire csak nyeli a pénzt.

Egész úton Őt figyeltem. Végig száguldott. A kilométeróra szinte egyetlen értéknél tábort vert, s nem akart semmiképpen 100 alá menni. Félni egy cseppet sem féltem, mert Flóra roppant magabiztosan kezelte a sebességet. Minél gyorsabban hajtott, annál elégedettebb volt az arca. Cosmo is rendesen odalépett, de Flóra még nála is sebesebb volt.

A város peremét értük el, mikor mégis megkönnyebbülten felsóhajtottam. Persze ez Flórát szórakoztatta. A mosoly pedig egyenesen az arcára fagyott, mikor kértem, hogy vigyen haza. Nem akart hozzánk jönni, amit valahogy megértettem. Nem akart anyával találkozni. Mégis sikerült meggyőznöm, hogy mégis oda menjünk elsőként. Néhány nagyobb sóhaj akaratlanul szakad fel a tüdejéből, szerintem fel sem fogta, de mégis a kedvemben járt. - Gyors és hatékony leszek. Összeszedek pár holmit és utána oda mehetünk, ahova szeretne. – eme szellemben hatalmas léptekkel közeledtem a házhoz.

Gyors mozdulatokkal nyitottam ki a bejárati ajtót. Egyből az emelet fele akartam továbbhaladni, csakhogy egy érdekes párbeszéd fültanúja lettem. Ahogy meghallottam az első szavakat egyszerűen képtelen voltam tovább menni. Megtorpantam. Leragadtam azon a szent helyen.

- Nézd Richard! Itt van megint az a nő… Rob utána ment, nem hagyta annyiban és visszahozta. – talán most először éreztem normálisnak anya hangját. Ami azért volt különös, mert akárhányszor Flóra szóba került a hangja teljesen megváltozott.

- Claire, kérlek! A felesége. Nem hiszem… - kettőjük között valamiféle beszélgetés folyhatott, mert szinte félszavakból, mondatokból megértették egymást. Apában nem csalódtam. Már az első pillanatban Flóra belopta magát az öreg szívébe.

- Nem? Akkor mond el nekem, mi más magyarázat van rá? Láttam, a saját szememmel láttam… Neki szegeztem a kérdést, de még csak meg sem cáfolta… Nem tagadta… - egyre jobban érdekelt, mi a fenéről beszélnek a szüleim, mert valami olyasmiről a mi Flórával kapcsolatos és nagyon úgy tűnik, hogy amit nekem senki nem mondott el.

- Nyugodj meg, kedvesem! – apa átölelte anyát azzal a feltétlen szeretettel, amit mindig is csodáltam benne.

- Nem, nem tudok. Robnak tudnia kell… - fennakadtak a szemeim a nevem hallatán. - De hogyan mondjam el neki, ha szóba sem áll velem. Meg sem hallgat, ha mégis megtenné, akkor meg azt hinné, hogy hazudok, pedig nem. Az egészet a saját szememmel láttam… - leforrázva álltam. – Flóra… Kiosont a házból, aztán órákkal később meg vissza, és a pénz…

- Claire, nem hiszem, hogy ilyesmivel foglalkozik. Flóra nem ilyen…

- Nem ilyen? Az a férfi, akkor éjjel is az a férfi jött el érte, hát nem érted? Csak kihasználják a fiunk.

- Ti meg miről beszéltek?- léptem be sokkoltan. A homályos célzásaik, amiket ők értettek, nekem csak halvány támpontokat adtak. A hirtelen jött következtetés azonban egy cseppet sem tetszett. – Anya? – csakhogy anya nem válaszolt, hanem a bejárati ajtó felé indult lendületesen.

- Te utolsó cafka! Elérted a célod. A fiamat megtévesztheted, de engem nem. – hát ilyet sem hallottam még anya szájából. Siettem utána, meg akartam állítani, de nem hagyta. – Nem, Robert, jobb, ha megtudod, hogy ez a nő, akit annyira szeretsz, egy hivatásos prostituált.

Nem! – ordította egy hang belül. Nem akartam elhinni, minden porcikám tiltakozott ellen. Azonban Flóra szeme még csak meg sem rebbent. Aztán hirtelen bevillantak a képek a bárból. Azok a lányok, azok a srácok. Zero, akin első találkozásunkkor két csaj is lógott. Aztán Cosmo és az a csaj. A drága kocsik, a fene nagy védelem a privát teremnél. Sokkoltak a benyomások, az emlékek. Hirtelen már azt sem tudtam, kinek higgyek. Anya az igazat mondta vagy csak vádaskodott?

De Flóra meg egyáltalán nem is tagadta. – Nem! – mint egy őrült kapkodtam a két nő között a fejem. Aztán nem bírtam tovább, az érzelmi bomba robbant bennem. Már nem tudtam uralkodni magamon. Ha elmondja, akkor sem ítélkeztem volna, sőt még segítettem volna neki. Kimászni abból az életből. Pénzt vagy bármit megadtam volna neki, csak ne kelljen tovább függnie. De nem fogadott a bizalmában, sőt még hazudott is nekem. Ezt pedig sehogy sem tudtam elviselni.

- Hazudtál nekem? Minden hazugság volt? Hát ez lenne az a jól működő cég? Escort-szolgáltatás - mérgesen és indulatból beszéltem. - Innen a pénz és az életed… Minden?…

- Sosem hazudtam neked! – mindössze ennyivel képes volt kiszúrni a szemem. Aztán bevágódott a kocsiba és elhajtott. Most azonban egyáltalán nem éreztem a késztetést, hogy megtaláljam. Egyszerűen csak néztem utána, és hagytam, hogy eltűnjünk. Valahogy alapjaiban rengette meg a világot, a képet, amit Flóráról gondoltam.

Egy prosti. Egy szajha. – idegesen trappoltam végig a házon, undorral köptem a szavakat magam elé. Szétvetett az ideg, ennek következtében remegő kézzel húztam elő egy szál cigarettát a dobozából. A cigarettás doboz mellett a telefonom is a kezem ügyébe került. Szerencsére gyorshívóra tettem, akire szükségem volt ebben a kilátástalan helyzetben. Most először fordult meg a fejemben, hogy hülyeséget csináltam a hirtelen jött „nősüléssel”. Valakivel beszélnem kell erről.

- Helló haver! Nincs kedvetek iszogatni? Rohadtul rám férne egy kis társaság. – a megfelelő személyt hívtam.

- Már ott is vagyunk! Útközben felszedem a srácokat! – Tom-ra számíthattam. Mindig, ha lazításról, piálással egybekötött dumálásról volt szó.

- Sam-et majd hívom én! – azzal Tom lecsapta a telefont. Nem vacakoltam, hanem a másik cimborámat hívtam.

- Sam összeülünk a srácokkal, remélem számíthatok rád! – nem voltam valami udvarias, de a lényeg lejött belőle.

- Ott leszek! Te Liz még otthon van, mert Jenny beszélni szeretne vele? – egy pillanatra majdnem megfogott, mert fogalmam sincs a nővérem hollétéről. Legutolsó információim szerint maradt még pár napig.

- Igen, azt hiszem, még marad egy darabig. – kicsit tétován és elgondolkozva motyogtam bele a telefonba. Ezek után Sam elköszönt, s eltehettem a telefonom.

Kint várakoztam, míg a barátaim megérkeznek. Ott legalább egyedül lehettem, és cigizhettem. Egyszer anya megpróbált beszélni velem, de igyekeztem szépen megkérni, hogy most egy kicsit hagyjon magamra. Még magamnak is fel kellett dolgoznom a történteket, megemészteni, mi a pokol történt az imént. Anya nem akadékoskodott, szerintem megértett és távozott. Szerencsére nem sokat kellett várnom a srácokra sem. Tom hozta Bobby-t és Marcust. Kint cigiztünk, míg Sam érkezésére vártunk. Csakhogy haverünk előtt egy másik váratlan látogató futott be. Egy jó erős jobb egyenessel köszöntött. Még szerencse, hogy a srácok elkapták, mert amilyen feldúlt állapotban volt Cosmo, talán még meg is ölt volna. A barátaim kezei között vergődött, de mindeközben hozzám vagdalta a fenyegetéseit, amitől csak még inkább felment bennem a pumpa. Csak azért is visszapofáztam neki.

- Miért véded? Bocs, végülis ez is benne van a munkakörödben. Szállítod, kliensekkel tárgyalsz és meg kell védened az aranytojást tojó tyúkod. Legalább azt mond meg, mennyi egy menet? Vagy óra? Vagy hogy is számoltok el? – csakhogy szavaimmal inkább erőteljesen rontottam a nem éppen veszélytelen helyzetemen.

- Oh, te rohadt szemétláda! Bazd meg, ezért mit kapsz! – villámokat szórtak a szemei. Legszívesebben a tekintetével megölt volna. Anya és Liz zavarta meg Cosmo-t. Kijózanodott. Aztán egy újabb hideg zuhany következett. Cosmo szavai mint a pengék, úgy hasítottak belém. Újabb és újabb szúrást éreztem. Fájt, égett, szúrt, sajgott. Egyszerűen nem éreztem a lábaim alatt a talaj. A férfi amilyen hirtelen jött, úgy is távozott.

- Rob, te nem vagy normális! Honnan a francból gondoltad, hogy prosti? – meg kellett kapaszkodnom az egyik székbe, mert tartottam attól, hogy elterülök. Erősen markoltam a háttámla tetejét, szinte elfehéredtek az ujjaim is.

- Miért, mi másra kellett volna gondolnom? – lassan erőtlenül ültem le, mert tovább már nem bírtam állva maradni. Liz szökkent oda mellém, egy poharat nyomott a kezemben. Benne valami lötyögött, meg sem néztem, hanem egy húzóra megittam. Tömény whiskey volt benne. A hirtelen a torkomon lezúgó alkohol pár percig égette a belsőm.

- Flóra sofőr… versenyzik, nem is rosszul… tudod olyan illegális éjszakai futamokon. – összehúztam a szemöldököm, mert most Sam tényleg ezzel akar megetetni. Flóra? – Valóban a koncertemen találkoztunk, de akkor is éppen a győztes futamát ünnepelték.

- Sam igazat mond. – szólalt meg Jenny. – Flóra az egyik legjobb sofőr. Már elég régóta versenyzik…

A bennem lévő kétely, a szüleim beszélgetése mint elegendő volt ahhoz, hogy elkövessem életem legnagyobb hibáját. – Ezt sehogy sem mosom le magamról… - forgattam meg az üres poharat a kezemben. Zúgott a fejem, és egyre mélyebbre süllyedtem a bűntudat tengerében. Legszívesebben megfulladtam volna, mert akkor nem kellett volna Flóra szeme elé kerülnöm. Nem sikerült. Egy rakás szerencsétlenségként ültem egyhelyben. Tom és Liz hozott ki még poharakat egy üveg whiskey társaságában. Magamba roskadtam, míg a barátaim „jobbnál jobb” ötleteket találtak ki a fájdalmas és lassú halálomra.

- Nincs az az Isten, vagy mágia, ami ebből a szarból kihúzzon… - emelte a szájához a poharát Tom. Sajnos nagyon is egyetértettem vele.

- Csak azt csodálom, hogy a feleséged még csak fel sem képelt… - ezt sem tudtam megcáfolni. Bobby fején találta a szöget.

- Nagyon is megérdemeled volna…

Észre sem vettem, s már a harmadik italom tűntettem el. Csakhogy semmit sem segített. Az ötletelés odáig jutott, hogy este kollektívan a bárba készültünk. A srácok nem akartak belemenni, de engem sem akartak egyedül elengedni. Egyetlen megoldás maradt, hogy Sam és Jenny társaságát élvezzük a srácokkal. A harmadik italnak köszönhetően már bátorságom is volt, hogy beszéljek a feleségemmel. Majdnem képen röhögtem magam. Most, mikor ekkora bajt kevertem, újra a feleségemként gondoltam rá. Pedig az egyetlen dolog, ami ezt bizonyította a zsebemben pihent. Hozzám vágta.

A torkomban dobogott a szívem. Kiszáradt a szám. A vérnyomásom pedig az egekben volt. A bárhoz közeledve megint egy furcsa érzés kerített hatalmába. Főleg ahogy végignéztem a mellettünk elhaladó lányok, srácok láttán. A két ismeretlen pasas állt a főbejáratnál, majd a két ismerős izomkupac a privát terem előtt meresztett rám érdekes szemeket. A bulizó tömegbe Cosmo mégis kiszúrta az elől haladó Sam-et és Jenny-t. Értékeltem Sam védőbeszédét, de mégsem tudtam rá figyelni, ahogy Cosmo fenyegetésére sem.

Feltűnt Flóra a táncolók között. S innentől kezdve végem volt…

~~~ xxx ~~~

„De a megbocsátás... Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó is meg rossz is, fény és árnyék, tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás. Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és valóságossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak.”

(Libba Bray)

~~~ xxx ~~~

Robert

London, 2011.05.23.

Lüktetett a halántékom, a fejem szét akart robban. – Mi a pokol történt? – suttogtam magam elé. Erősen masszíroztam az orrnyergem, de sehogy sem múlt el a fájdalom. A napsugarak, melyek betöltötték az egész szobát, bántóan fehérlettek. Kész művészet volt a fekvő helyzetemből feltornáznom magam.

- Hol vagyok? Mi a fészkes fene történt? – néztem körbe az ismeretlen szobában. Úgy tűnt ez egy nappali. S a kanapé szolgált ideiglenes fekhelyemül. – Hogy kerültem ide? – indult el a tekintetem a másik irányba. Sehol senki. Ráadásul semmi hangot nem hallottam.

A tegnap estéből sem túl sok maradt meg. Utolsó emlékeim között szerepelt, ahogy Sam-ékkel beléptünk a bárba, ezúttal még a privát terembe is felmehettünk minden gond nélkül. Aztán Cosmo nekem esett, de feltűnt Flóra, aki azzal a kigyúrt fickónak vonaglott. Elöntött a féltékenység, és még az is rémlik, hogy veszekedtünk. Hevesen és szenvedélyesen veszekedtünk, de az már egyáltalán nem rémlik, miket vágtunk egymás fejéhez. – Talán jobb is. – Viszont ahogy körbenéztem nem otthon voltam, amiből következhet, hogy talán Flóránál vagyok. Legnagyobb sajnálatomra megállapíthattam, hogy nem sokra juthattunk, ha ugyanúgy ruhában vagyok és a kanapén tértem magamhoz. – Vagy mégis, mert nem dobott ki az utcára?

Az előttem lévő üvegasztalon kincseket fedeztem fel. Először is oda volt készítve egy pohár gőzölgő kávé, mellette egy pohár víz tablettákkal. Olyan pirulákkal, amelyek tipikusan másnaposság okozta fejfájásra javasolnak a gyógyszerészek. Végül felfedeztem a megvajazott pirítósokat. A gyomrommal nem volt bajom, így először a pirítósok tűntek el. Közben a kezembe vettem a pirulákból pár szemet, amit a vízzel tűntettem el. Mire mindezzel végeztem egész tűrhetően éreztem magam. A kávémat megkaparintva indultam feltérképezni, hol vagyok.

Hatalmas nappali általános kellékeit fedeztem fel. Óriási könyvespolcot tele vaskos könyvekkel. Tévét házimozi rendszerrel. Mellette egy rakat DVD-vel, csakhogy másokkal szemben nem pusztán filmek voltak, hanem autóversenyekről készült felvételekkel. Legalábbis a borítókon az szerepelt. A sarokból egy bárszekrény figyelt méregdrága üvegekkel feltöltve. Tökéletes összhang volt a bútorok elrendezésében, és a színek tekintetében. Körbenéztem kétszer is, de valami furcsa volt. Először nem jöttem rá, hogy mi az, ami zavart. De másodszorra rájöttem. Nem láttam sehol képeket. Fotókat, családi képeket vagy bármi családra emlékeztető dolgot. Csak pedáns rend volt.

Megittam a kávém, s folytattam az utam. Felfedeztem a földszinten két vendégszobát, fürdőszobát, majd a konyhát. - A francba mekkora ez a rohadt ház. - S újabb ajtókat találtam. Ez az ajtó a garázsba vezetett, amely az ismerős autót rejtette el. Egy halom szerszám, tipikus olaj és üzemanyag szaga csapta meg az orrom. A motorháztető fel volt pattintva, s overállba bújtatott lábakba ütközött a tekintetem.

- Helló! – köszörültem meg a torkom.

- Végre felébredték. Szóval akkor akár mehetsz is! – az ismerős kedves hang helyett csupa közönyt kaptam. Zörgött valamivel, majd pedig felegyenesedett. Rám sem nézett, felém sem nézett. Megtörölte a kezét, simán kikerült és elment mellettem. Eltűnt a házban, míg tanácstalanul néztem körbe. A következő pillanatban sortban és igen rövidke pólóban haladt el mellettem, megint. A konyháig követtem. Friss kávé illata száll a levegőben.

- Flóra, kérlek! – léptem közelebb hozzá. Tétován és férfihez cseppet sem méltóan csengett a hangom. Kikerült, s a hűtőbe bújt.

- Mire, mégis mire kérsz? – felegyenesedett. Most először a szemembe nézett. Vagyis akkor találkozott a tekintetünk, miután végigfuttattam formás testén a tekintetem. Nagyon dögös volt abban a szerelésben. Ezt a tényt pedig képtelen voltam figyelmen kívül hagyni.

- A bocsánatod kérem! Kérlek, bocsáss meg nekem! Szörnyen viselkedtem. Nincs mentségem rá. Előbb téged kellett volna megkérdeznem, nem pedig ész nélkül vádaskodni. – a bűntudat emésztett, ami érződött a hangomon.

- Csalódtam benned. – hidegen és keményen értek a szavai. – Nem a szavaid, vagy az anyád szavai bántottak. Bár nem esett jól, hogy simán lekurváztatok, de mit számít. De az, hogy megkérdőjelezted azt, hogy őszinte vagyok veled, az vérig sértett. – a döbbenettől még szóhoz sem jutotta. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, de az nem nyílt meg alattam. Leforrázva álltam Flórával szemben. Agyam lázasan dolgozott, mert ezt helyre kell hoznom. Mégsem tudtam megszólalni. Ő megtette helyettem.

- Lehet, hogy nem mondtam el mindent. Sőt biztos, de amit megosztottam veled, azt őszintén tettem. Az életemnek van egy olyan része, amelyet szerettem volna megtartani magamnak. Az csak az enyém legyen. Bennem volt a késztetés, hogy elmondjam, el akartam. De mindig valaki közbeszólt. Tessék, most láthatsz mindent. Ez vagyok én. Én ilyen vagyok. Szenvedélyesen szeretek egy olyan sportot, amelyet nem is lehetne folytatni. Bár nem hiszed, de éppen emiatt téged akartalak azzal megvédeni, hogy hallgatok erről. Tudatlanság olykor hatalmas kincs… - sokkoltak a szavai. – De ha nem kérdeztek, akkor válaszok sincsenek. Egyszerűbb volt simán prostinak titulálni… - elhamarkodottan ítéltem és vádaskodtam.

- Meg tudsz valaha bocsátani nekem? Sajnálok mindent. – Ki akart kerülni, de ezúttal nem hagytam magam. Megöleltem, bár olyan szerencsétlenül sikerült megtennem, hogy Flóra kezében lévő tej a ruhámon landolt. Fintorogva néztem végig magamon, de a felcsendülő édes kacaj megérte.

- Gyere, te nagy mamlasz! – megragadta a kezem, úgy húzott maga után. A fürdőbe csalt, ahol a kezembe nyomott egy törölközőt. – Zuhanyozz le! Jót fog tenni, a ruhád majd kimosom. Addig keresek valamit, amit fel tudsz venni. – Már lépett volna ki a fürdőből, de elkaptam a kezét.

- Szeretném, ha ezt visszavennéd. Legyen nálad, s ha úgy gondolod, ha megbocsátasz nekem, akkor kérlek légy újra a feleségem.

- Ez nem ilyen egyszerű. Csak bocsánatot kérsz, és elvan minden intézve. Megbántottál, sőt megaláztatok. Idő kell a megbocsátáshoz. - Elvette tőlem a gyűrűt, melyet korábban hozzám vágott. Azóta mindig nálam volt. Most vissza tudtam adni. Flóra elvette és a tenyerébe zárta az aranyló karikát. Csak remélni tudtam, hogy egyszer újra a megfelelő ujjára kerül a karika. Majd sietve távozott.

Tényleg jót tett a zuhany. Kellett nekem. Bármennyire jól esett siettem, minél előbb Flóra mellett lehessek. Elhatároztam, hogy az egész napot együtt fogjuk tölteni és megteszek mindent, hogy megbocsásson nekem. Már szárazra töröltem magán, mikor a ruhámat kerestem. Azonban nem találtam sehol. Törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből. Egészen a nappaliig jutottam. S végül magukkal sodortak az események.

Ott állt velem szembe, igézően és csábítóan. Ahogy néztem, nem bírtam másra gondolni, mint arra, hogy megcsókolom és addig szeretem, míg meg nem bocsájt nekem. Még a gondolat végére sem értem, de már szorosan tapadtunk egymáshoz. Szenvedélyesen ölelt, csókolt. A felsőjéből kiszabadítva láthattam és kényeztethettem formás melleit. Nem akartam semmit sem elsietni. Egy csomó megbánni való bűnöm volt, amiért ki akartam engesztelni Flórát. Szeretni, kényeztetni akartam, minél jobban. Megtehette volna, hogy kidob, sőt haza sem hoz magával. Azonban nem ezt választotta. Akartam, hogy legyen még esélyünk.

A karjaimba kaptam és az ágy fele indultam vele. Botladozva tettem meg az egyes lépéseket. Egy cseppet sem könnyítette meg a dolgom. Vad tűzzel kapott újra és újra az ajkaim után, míg a lábaival és a kezeivel még erősebben kapaszkodott belém. Már jóval korábban elhagytam a törölközőt, már is merevedő férfiasságomhoz dörgölőzött. Kínzóan izgatott, de Őt és az Ő gyönyörét helyeztem előtérbe.

Eldöntöttem az ágyon, s megszabadítottam a nadrágjától, bugyijától. Ámulattal néztem végig a törékeny és kecses testen. Annyira izgató látvány nyújtott, ahogy meztelenül hevert az ágyon. Lassan helyezkedtem fölé. Egy újabb csókra hajoltam az ajkaira, miközben kezem a lábai közé vezettem. Ujjaimat szinte perzselte a teljesen nedvessé vált nőiessége. Ajkaimat nem bírtam elszakítani tőle, éreznem és ízlelnem kellett őket. A ujjaim játékát egy pillanatra sem szakítottam meg, azok repítették Őt a fellegekbe. Abban a pillanatban, mikor elérte a szédítő magasságot az én nevem ismételte. Elégedettség töltött el, bár a kielégülés sem váratott sokáig magára.

Flóra kezét a merev férfiasságomon éreztem. Nem hagyhattam, hogy befejezze amit elkezdett, mert már így is rettentően közel voltam robbanáshoz. Vele együtt akartam kiélvezni a gyönyör minden pillanatát. Emiatt kicsit erőteljesebben fordítottam a hátára, magam alá. A kezeit a feje fölé irányítottam, majd lefogtam. Szélesre tárt lábai köz furakodtam és egyetlen mozdulattal nyomultam olyan mélyre benne, amennyire csak tudtam. Már maga a testünk egyesülése is felemelő pillanat volt. Minden idegszálam szinte feszülten várta az ingereket. Flóra türelmetlenül ösztönzött gyorsabb tempóra. Néhány lökés után pedig végre bekövetkezett a mindent elsöprő katarzis.

„Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk.”

(William Paul Young)