25. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

már meg is hoztam a folytatást. Itt a 25. fejezet. Ismételten egy teljes ROB szemszög lesz, illetve szép hosszúra is sikerült. Ezúttal jó sok információmorzsát sikerült belecsempésznem. Remélem értékelitek, és cserébe minél több komival örvendeztettek meg. NEM kötelező, de tényleg nagyon szeretném, ha minél többen véleményt formálnátok. Nagyon köszönöm mindenkinek a komit!

- Pixiem! az izgalmaknak koránt sincs vége és egyre közelebb kerülünk ahhoz a részhez, amit annyira vársz!

- Demon! Épségben haza fognak érni és Francoék sem tűnnek el ilyen egyszerűen.

- Ancsa! oh, Rob vigasztalni fog! Köszi, és folytatódnak az izgalmak!

- Kitty! a most következő lesz teljesen Rob. bizony, teljesen jó érzed a dolgokat Francoval kapcsolatban!

- Alice! ahogy a chat-ben is írtam, remélem, hogy a soron következő fejezet kárpótol a várakozásért. örülök, hogy akkor sikerült úgy behoznom Christ, hogy nem is gondoltad, ki ő valójában.

Nem szaporítom tovább a szót! Csak egyetlen dolgot mondok: jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

„Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket. Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent. Élj hát most a kérdéseknek! S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

(Rainer Maria Rilke)

Robert 

London, 2011.05.25.

A tiszta égnek és a széthúzva maradt függönyöknek köszönhetően a halvány fényben csodáltam Őt. Mellette könyököltem, s akaratlanul a fedetlen hátán simítottam végig. Jól eső sóhajjal díjazta a mozdulatom. Mellette voltam. Mellette virrasztottam. Képtelen voltam lehunyni a szemem, mert annyira féltettem.

Éppen csak megérkeztünk a házhoz. Szerencsére semmi gond nem volt sem a kocsival, sem a vezetéssel. Sikeresen leparkoltam a garázsban is. Flóra egyetlen szót sem szólt. Amint megálltunk, úgy pattant ki a kocsiból, mintha tűzzel kergetnék. Sietve követtem, azonban nem láttam sehol, pedig megnéztem tüzetesen a konyhát, a nappalit. Végül felértem az emeletre. A lámpa fénye árulkodott arról, hogy Flóra erre járt. Matatást és motoszkálást hallottam a fürdő felől. Az ajtó ugyan nem volt becsukva, de nem mertem utána menni. Az ágy szélére ültem le, onnan figyeltem az árnyakat és vártam. Nem sokat kellett, mert pár pillanattal később kilépett a fürdő ajtaján.

Ott állt a fürdő ajtajának dőlve abban a fekete szerelésben. Abban a fehérnemű szettben, amelyet készülődés közben öltött magára. Eltűntette a könnyei nyomát. A haja a vállára és a hátára omlott. Ámulattal néztem végig rajta. Akaratlanul nyaltam meg a szám, hiszen a látvány beindította a fantáziám. Csábító volt, már csak a puszta látványa is. Kecsesen a csípőjét ringatva lépett elém. Kicsit előre hajolt, így még jobban megcsodálhattam a csipkébe csomagolt kerek halmokat. A kezeimért nyúlt és a csípőjére húzta. Míg az ölembe mászott.

- Flóra, mi történt? – minden izmom megfeszült. Hiszen akartam őt. Izgatott a puszta jelenléte. Szerettem volna, ha beszél velem a történtekről. – Mit tett veled? Mit mondott?

- Sss… Ne beszéljük a történtekről… - az ujját az ajkamra tette. Elhallgattatott. – El akarom felejteni… Mindent… Nem akarok róla beszélni… - apró csókokat nyomott az arcomra, az államra közben pedig olyan csábító hangon búgott, hogy ha akartam volna se tudok neki ellenállni.

- Azt akarom, hogy te felejtesd el velem. Azt akarom, hogy csókolj… ölelj… és szeretkezz velem… Úgy, hogy az este emléke eltörpüljön… Még csak a találkozás pillanatára se emlékezzek… - azzal úgy kapott az ajkaim után, mintha valami titkos elixírrel lett volna átitatva, mely a gyógymódot szolgáltatott volna.

A csók követelőző volt, de ettől még érdekesebb is. Flóra az ölembe vonaglott, újra és újra ágyékomhoz szorította magát. Fel akart tüzelni, ami nagyon is sikerült neki. A fenekét, a csípőjét markoltam, még közelebb vontam magamhoz. Kezei már a vetkőztetésemen fáradoztak. Eltüntette ugyan az ingem, a pólóm, sőt kigombolta a nadrágom is. Nekem könnyebb dolgom volt, mert egyetlen mozdulattal szinte letéptem a felesleges melltartóját. A kerek halmokat csókjaimmal hintettem be, majd nyelvem körbe járt rajtuk, még jobban izgatni akartam. Flóra nyögdécselve fogadta minden érintésem.

Egyre jobban éreztem a forróságát, ágyékom pedig fájón lüktetett. Magamhoz szorítottam, és fordítottam a helyzetünkön. Flórát az ágyra fektettem, s míg testét kényeztető csókokkal hintettem be, addig kiszabadultam magam a boxeremből. Egyből a széttárt lábak közé helyezkedtem, hogy mielőbb ölelhessen és érezhessem a körülölelő forróságot. Nem sok kényeztetésben részesítettem, de nem is lett volna rá szükség. Egyetlen erős mozdulattal adtam meg ama mámorító pillanatot, mikor testünk egyesült.

Kezeit a hátamon, az oldalamon és fenekem éreztem. Belém mart. Kapaszkodott belém, s szinte könyörgött nekem még gyorsabb tempóért. Olyan gyorsan és határozottan adtam meg a lökéseket, hogy szinte éreztem, hogy a szívem is majd kiugrik a helyéről. A buja sóhajok és kéjes nyögések egész sora követte egymást. Olykor egy-egy szenvedélyesebb csókot váltottunk. Minden izmunk, az egész testünk megfeszült, s bekövetkezett az édes robbanás. A gyönyör minden porcikám átjárta. Remegve adtam át magam az érzésnek. Flórára omlottam, aki még most is erősen kapaszkodott belém, míg az orgazmusa magával ragadta.

Lassú és gyengéd csókot követően legördültem róla, de még most is kapkodtam a levegőt. A szívem pedig még mindig rettentő gyorsan kalapált. Flórát a lassan normalizálódó légzése egyúttal álomba ringatta. Békésen szuszogott, de mégsem tudtam követni Őt az álmok világába. Néztem Őt, hisz nem bírtam betelni szépségével. Aztán mégis legyőzött az álom.

Nem voltam nyugodt, így jóval Flóra előtt ébredtem. A hajnali fények még csodálatosabbá varázsolta. Hosszú, fekete zuhatag, édes mosoly. Nem akartam felébreszteni. De már egyáltalán nem volt kényelmes a fekvés. Lassan, óvatosan csúsztam ki az ágy szélére. Felkaptam a gatyám, és a farmerom zsebéből előkotortam a cigis dobozom. A békésen szuszogó nőt néztem, majd csendben kiléptem az ajtón.

Valahogy éreztem, hogy ez így nagyon nincs rendben. Flóra megint eljátszotta, hogy nem beszél a kellemetlen dolgokról. Bár nagyon kedvemre való volt a csábítása. Gyenge voltam, mert hagytam magam, és eltérített. Pedig ez nem megoldás. Beszélnie kellene, ki kellene adnia magából. Mire észbe kaptam már lent voltam a földszinten. Teljesen kiismertem már magam a házban. Gondolkodás nélkül cselekedtem. A teraszra vezető ajtóhoz léptem. Egy pillanatra ugyan megtorpantam a hiányos öltözékem miatt, de egy vállrándítást követően mégis kiléptem a levegőre.

Előkotortam egy szálat és pattintottam az öngyújtóm. – Legalább a szomszédoknak lesz egy jó napjuk! – aztán ledobtam magam abba a napozóba, amiben nem is olyan régen ketten ültünk. Akkor is cigiztünk. Flóra az ölemben ült. Még a hamutartó is a közelben volt. Mélyet szívtam a káros füstből, míg valami megoldáson gondolkoztam. Nem önmagam miatt, hanem miatta szerettem volna tudni, hogy mi történt. Valami nagyon nyomja a lelkét, amit Franco láthatóan kihasznál. Elnyúltam a napozóban, hátravetettem a fejem és totál elgondolkodtam, miközben elszívtam egy újabb cigit.

- Nem voltál mellettem. – köszöntött az édes hang. Mosolyra húztam a szám.– Jó reggelt! – a tenyere a vállamról lefele csúszott. Kulcscsontom, a mellkasomon, a hasamra siklott. Míg ajkát a számra nyomta. Eltartottam magamtól a cigarettát, nehogy megégessem.

- Jó reggelt! Meg tudnám szokni… - mélyítettem el a csókunk. Elkapta a kezem, s szájához emelte a cigarettát. Beleszívott, s míg kifújta a füstöt, addig megkerült. – Gyere ide! – csalogattam közelebb magamhoz. Egy vékonypántos ruha volt rajta. Nem túl hosszú, a combja közepéig ért le.

- Azt elhiszem… - beleült az ölembe. Még egy slukk után átkarolta a nyakam, és a vállamra hajtotta a fejét. Elszívtam a cigarettát, majd egy kézzel ügyeskedve elnyomtam. A másik kezem automatikusan Flóra combjára csúszott.

- Flóra, kérlek, beszélj! Mesélj! Mi történt tegnap? – szabaddá váló kezemmel átöleltem, hogy ne tudjon elmenekülni. – Bennem megbízhatsz! Ne kábíts, hogy a múltad része… Mert nem az… Nem egyszerűen az, jóval több annál… Láttalak, én találtalak meg… - suttogtam neki. Nem akartam megijeszteni.

- Franco a volt barátom… - sóhajtotta megadóan.

- Mit akart? Miért jött? Mert akar valamit… Ugye? Felzaklatott. Beszélj, hidd el attól könnyebb lesz! Melletted vagyok… - igyekeztem meggyőzni. Talán békére lelhet, ha kibeszéli magából.

- Engem. – nem értettem, ezt mire értette. – Engem akar. Vissza akar kapni… - ennél rosszabbra nem is számíthattam. – Ő nem pusztán egy volt barát… Sokkal több volt nekem. Franco a szerelmem volt… Szerettem őt úgy, ahogy senkit. – Alig hittem a fülemnek, de megtörtént. Flóra lassan mesélni kezdett. – Komoly volt a kapcsolatunk. De túl fiatal és naiv voltam, hittem neki és a csábításának. Azt mondta, azt bizonygatta, hogy szeret. Aztán kitáncolt a kapcsolatunkból, mikor szükségem lett volna rá… Fájdalmat okozott... – újra hozzám bújt. Megsimogattam a hátát.

- Semmi baj… Itt vagyok, melletted… - akartam, hogy tudja, hogy meghallgatom és számíthat a segítségemre.

- Munka miatt találkoztunk. Csak pár évvel idősebb nálam, mégis olyan tapasztaltnak tűnt. Sok mindennel foglalkozott és roppant érdeklődő volt minden iránt. Először csak a munkában, és mire észrevettem már benne is volt a magánéletemben nyakig. Csábító és igéző volt minden pillanatban. Meghódított, megszédített. De mikor szükségem lett volna rá, akkor vágott egy hátraarcot… - elhallgatott, s nem mondott többet. A kezem nem állt meg tovább simogattam, szüksége volt nyugtatásra. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Túl sok minden zúdult rám.

- Mihez kezdjünk, ha Franco megint felbukkan? Cosmoék tudják? Tudniuk kell! – Flóra rám kapta a tekintetét. Láthatóan nemlegs volt a válasz. Akkor jött a nagy ötlet, melyet amúgy is meg szerettem volna vitatni vele. – Gyere velem, kísérj el a forgatásra!

- Én? Forgatásra. Nem szeretnélek zavarni. – rázta meg bájosan a fejét.

- Igen te. – bólogattam. – Velem lehetnél. Dean is örülne neki. Sosem lennél egyedül. Kérlek! Jó móka lesz! – egy csibészes mosolyt kerítettem hozzá. Elgondolkodott rajta, amit jó jelnek vettem. Ha gondolkodik rajta, akkor talán némi győzködéssel rá tudom venni az utazásra.

- Tényleg menjek veled? Nem foglak zavarni? – komolyan nézett a szemembe, közben a száját rágcsálta.

- Ragaszkodom hozzá, hogy elkísérj! Amúgy is elvileg friss házasok vagyunk, szóval még jól is jön, ha nem bírjuk ki egymás nélkül… És én tuti nem bírom ki nélküled három hónapig… főleg a tegnap és a tegnapelőtti után… - puszit nyomtam a vállára, a nyakára.

- Tipikus pasi! – fonta karba a kezeit. Ellen akart állni.– Csak a szexen jár az eszetek… - az újabb puszikba beleremegett.

- Nem tudom, kettőnk közül ki volt az, aki tegnap este bevetett mindent a csábításba… - felnevetett. Csilingelően kacagott. A nyakam köré tekerte a karját és megcsókolt.

- De mindketten jól jártunk… - motyogta bele a számba. – Meggyőztél, veled megyek! De előtte elmegyek zuhanyozni… - mászott ki az ölemből. Hiányzott, hogy nem simult hozzám, hogy nem öleltem, hogy nem éreztem a puha bőrét. Felpattantam én is, és utána kaptam. Visszahúztam a karjaimba, és így léptem volna tovább, hogy sort kerítsünk a zuhanyra.

- Még csak kérned sem kell! Veled tartok. – húztam közelebb magamhoz. Pajkos mosoly ült Flóra arcán.

- Drágám nézesd meg a füleid, mert szerintem romlik a hallásod! Azt mondtam, hogy elmegyek zuhanyozni… Nem pedig elmegyünk… - és már tovább is táncolt. – De egy kávét nagyon szívesen elfogadnék! – kiabált vissza nekem.

Csak azért is utána szerettem volna menni, már léptem is a lépcsőn fel. De abban a pillanatban szólalt meg a csengő. A kanapé támlájára dobott pólót kaptam magamra. Flóra szedhette elő nekem, csak eddig nem vettem fel. Amiben ide jöttem, ezért kevés cuccom volt, mert azóta sem jártam otthon. Így sem sokkal több ruha volt rajtam, de újra megszólalt a csengő, ezért sietnem kellett.

- Reggelt! – köszöntött Cosmo. Vigyorgott. - Bocsi, hogy az ágyból ugrasztottalak ki bennetek! Remélem nem zavartam meg semmit. – nézett végig rajtam. Mezítláb, boxerben és pólóban feszítettem. Egyet hátráltam, Cosmo meg belépett a házba. – Érdekelt, hogy van Flóra…

- Megvan! Éppen zuhanyozik. Kávét? – a konyha fele csoszogtunk. A kávéfőzőhöz léptem. Flóra kért, Cosmo is bólogatott, nekem is szükségem volt rá.

- Jó ezt hallani! – Cosmo az egyik szekrényben katatott, míg végül előtúrta a csokis pelyhes dobozt. – Jól megvigasztaltad, mi? – dobta le magát az egyik székre. – Legalább nem nekem kellett!

- Mi a frászról beszélsz? – esett ki a kezemből az egyik bögre. Még szerencse, hogy a mosogatóba landolt, és nem magasról. Törés nélkül megúszta. Rám nézett és felröhögött.

- Nyugi, csak szívatlak! – tömte tele a száját. – Tudnod kell, ha Flóra maga alatt van, akkor orrba-szájba régi időkből, őskövületek versenyeit nézi… Legutóbb három napig nézett egy huzamba egyetlen véget nem érő futamot… - nyúlt bele könyékig újra a dobozba. – Te legalább le tudod szerelni… beveted magad… aztán vigyorogva végzitek mindketten… - ebben volt némi igazsága Cosmonak. Bár Flóra kezdeményezőbb volt, de kétségtelenül mindketten kielégültünk.

- Tévedsz, nem három nap volt! Különben te is bírod a futamokat! – szólalt meg a hátunk mögül az édes hang. Kicsit vizes volt még a haja. Törölköző helyett azonban felöltözött. Leültem az egyik székre a kávékkal.

- Jah, bírom a futamokat, csak csinálni Virágszál… Éppen ahogy te is! – mire csak egy könnyed suhintást kapott Cosmo a szavaiért cserébe. Hozzám lépett, puszit nyomott a számra, és elvette az elkészült kávét. Váratlanul az ölembe huppant kezében a saját kávéjával. – Akkor beszéljünk másról! Mondjuk a tegnapról!

- Te is tudod, Franco visszajött… Ennyi! Chris az ő embere, szóval megnyugodhattok… - kortyoltunk bele a kávénkba. – Nem zsaru…

- Nem örülök, hogy megint itt az a féreg… Mit csinálsz? Elintézzük? Elverjük? – búj elő Cosmoból a kisördög. De nekem tetszett az ötlet, hogy vállalkozik Franco leszerelésére.

- Nem kell… Nem maradok itt, Londonba… - vonta meg a vállát a feleségem.

- Mi van? Beverted a fejed az ágytámlába? Mi a fenéről beszélsz? Mégis hova mennél? – Cosmo kiakadt. Bár az első pillanatban majdnem felröhögtem. Elég rendesen vissza kellett fognom magam.

- Ha engem is engednél szóhoz jutni, akkor elmondanám… Forgatásra… - Flóra egészen lelkesen magyarázott.

- Mi van Virágszál felcsapsz színésznőnek? – Cosmo visszaszerezte a lelki nyugalmát és még poénkodáshoz is megjött a kedve.

- Nem te nagyon hülye. Robot kísérem el forgatásra. – a legjobban az tetszett az egészben, hogy mikor Flóra kimondta a nevem, akkor megfogta a kezem.

- Miért elveszik egyedül? Hova? Mégis hova mentek? – még a szívatása sem érdekelt.

- Először L.A-be repülünk, aztán Torontóba… - szólaltam meg először. Ketten remekül elbeszélgettek, azzal voltam elfoglalva, hogy visszatartsam a röhögésem.

- Felőlem… Végülis házasok vagytok, vagy mi a fene… Egyet megmondok,nem csak neked mondom Virágszál, vigyázz magadra! Rob most jól nyisd ki az összes füled! Figyelje erre a lökött tyúkra, meg ne lépjen! Mert akkor az Isten sem keríti elő!

- Vigyázok rá! Megígérem!

- Nem fogok eltűnni. – fintorgott Cosmora. – Nem értem, most mit sírsz… Te és Heiko már mióta könyörögtetek, hogy menjek szabira… Tessék, most megyek! Minden ügyem elintéztem még Manu temetése előtt. Elrendeztem minden ügyféllel a dolgait, a szerződések teljesítve és lezárva iktatásra várnak… Másrészt nem is vállaltam azóta nagyobb melót, ha valami gubanc vagy hiba csúszna be, szerintem akkor online meg tudjuk oldani…

- Anyám, az eszed! Basszus, hogy téged hogy és hol raktak össze! – forgatta a szemeit Cosmo. Flóra diadalmasan legyőzte. – Megyek, beszélek Heiko-val és rendezzük a céges ügyeket…. Még mielőtt leléptek azért gyere be, még egy utolsó megbeszélésre… Elköszönni sem ártana… - feltápászkodott a helyéről Cosmo. A kukáig sétált, és eldobta az üres dobozt.

- Még van pár napunk… Csak 27-én repülünk… - vetettem közbe.

- Bazd meg! Az már csak két nap… Megyek is intézkedni! Akkor búcsú buli és futam ma este! Kötelező! Sziasztok! - Cosmo távozott, Flóra pedig kikísérte. Fülig értő szájjal vigyorogtam. - Már éppen itt az ideje, hogy megnézzek egy futamot. - Felcsigázott és felpörgetett Vigyorogva vártam vissza feleségem.

Alig fogtam fel, de a nap valahogy eltelt. Cosmo távozása után Flóra zuhanyozni zavart. Magammal szerettem volna csábítani, de az átkozott telefonja közbe szólt. Heiko-val beszélt. Csalódva battyogtam fel a fürdőbe. Gondolt mindenre, mert tiszta törölközőt és ruhát is hagyott elől nekem. Már visszaértem, de Ő még mindig telefonált. Mögé settenkedtem, és mosolyogva simult bele az ölelésembe. A telefon letétele után álltunk neki reggelit készítettünk. Vigyorogva és egymás szájába tömködve el is fogyasztottuk. Mondjuk Flóra azon megnyilvánulását nem igazán díjaztam, mikor közölte velem, ha enni akarok akkor segítenem kell neki. Persze az ügyetlenkedésem láttán kifejezetten jókat nevetett. De megúsztam sérülés nélkül a konyhai kalandot, jóllaktam, de az egészben a finom lopott csókok voltak a legjobbak.

Azt utazás egészen lázba hozta Flórát. Elkezdett pörögni és a csomagoláson agyalni. Ami nekem is még megoldandó feladat lesz. Ennek megfelelően néhány órával később a házunk előtti járdán könyörögtem Flórának, hogy jöjjön be velem. Mindenáron kint szeretett volna maradni, sőt még azt is felvetette, hogy addig elmegy az irodába. Hallani sem akartam arról, hogy egyedül császkáljon.

- Csak addig gyere be, míg összepakolok. – már sokadszorra kértem Flórát, de meg sem akart mozdulni. A járdán lecövekelt. Karba fonta a kezét, és még a fejét is megrázta.

- Nem. Ha sietsz megvárlak vagy lehet addig bemegyek az irodába… Ne aggódj, ha végzem úgyis haza megyek. Nincs kedvem összefutni Francoval. – rántotta meg a vállát.

- Kérlek… - átöleltem, és megsimogattam az arcát. Meg akartam csókolni.

- Nézzenek oda, előkerültetek! Merre jártál gyerekem? – kivágódott az ajtó, majd a mögülünk hallatszott a dühös hang.

- Szia anya! – felé fordítottam az arcom. De Flórát nem engedtem el. Érezhetően megfeszült a karjaim között.

- Üdvözlöm asszonyom és viszont látásra! Nem kell aggódnia már megyek! – tisztelettudóan köszöntötte anyát.

- Kiszórakoztátok magatokat, most meg könnyű szerrel távozol. Szép teljesítmény mondhatom. – még mindig az ajtóban állt. Mérgesen szemlélt bennünket.

- Ne csináld ez! Nyugodj bele! Ő a feleségem. Én őt választottam. Mi megbeszéltük a dolgainkat. Mi rendeztük, és helyrehoztuk azt, amit ti majdnem tönkre tettetek! – igyekeztem mérsékelni a haragom, mégis csak az édesanyámmal beszéltem.

- Sajnálom asszonyom, ha nem tettem Önre jobb benyomást. Soha nem akartam senkit sem bántani. – Flóra mindennek ellenére még mindig kedvesen beszélt anyával.

- Jó azt elfogadom, és még bocsánatot is kérek a legutóbbi incidensünk miatt. Rendben, nem vagy prostituált…. Túlzás volt, de lásd be minden ellened dolgozott. De akkor honnan ennyi pénz? És így? Vagy csak látszat, ezért kapaszkodsz ennyire Robba? Az ujjaid kör csavartad, elég csak megriszálnod maga, és már ugrik is… - kérdések és újabb kérdések, melyek válaszra váltak. Minden bonyodalom, minden veszekedést a megválaszolatlan kérdések indítottak el.

- Ezt jobb lenne bent megbeszélni! Nem kell a botrány! Nem kellenek a kíváncsi szomszédok. – tereltem be őket. Pedig nagyon szerettem volna, ha jól kijönnek egymással. Valahol érthetetlen volt számomra, miért látja Flórát az ellenségének. Pedig Flóra csupa kedvesség, és olyan szeretet sugárzik belőle.

- Élősködni? Én, pont én? Minek néz engem, ingyenélőnek? Ezt Ön sem gondolhatja komolyan! – és még most sem emelte fel a hangját, pedig minden oka meglett volna róla.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy tévedek? – csak úgy repkedtek az újabb kérdések.

- Minden bizonnyal! Ami meg a nemi életünket illeti, ahhoz aztán tényleg semmi köze. Mindketten felnőttek vagyunk… - Flóra elég frappánsan felelt, mire csak kapkodhattam a fejem.

- Semmi közöm hozzá?… Csak akkor lesz, ha bejelented: terhes vagy?… - egy pillanatra megrémültem, hogy ez a beszélgetés hova fog jutni.

- Megnyugodhat, mert egyáltalán nem tervezem a terhességet… - Flóra megremegett a karomban. Csak egy pillanat volt, de éreztem.

- Persze, hogy is terveznéd… vigyáznod kell az alakodra…

- Tudja mit, nekem ebből elegem van. Bántson, ha jól esik, mondjon el annak, aminek akar… De legalább ne Rob előtt tegye… Vegye észre, hogy ezzel csak fájdalmat okoz neki… az örökös veszekedéssel. Nem akarom, nem akartam és nem is fogom Robot elszakítani sem Öntől, sem a családjától. - Flóra egy nagy levegőt vett és úgy folytatta. Képtelen voltam akárcsak megszólalni, kinyitni a szám. – Nincs semmi bajom a terhességgel. Nem az alakom miatt nem tervezem… Arra nem is gondolt, hogy más okai is lehetnek… - állták egymás tekintetét.

- Te… nem…? Te… soha…? – valamiféle furcsa párbeszéd alakult ki a két nő között. Anya dadogva valamiféle kérdésre hasonlító dologgal próbálkozott, mire Flóra válaszként széttárta a karjait. – Biztos? – most először láttam valamiféle enyhülést anya arcán Flóra irányába.

- Semmi sem biztos… csak lehet… talán… valószínűleg… Minden csak a fejlődő orvostudományon múlik… Most ha megbocsát, de össze kell pakolnunk! – Flóra még felém fordult – A szobádban megvárlak!

- Most elégedett vagy? Miért kell folyton bántani Őt? – néztem farkasszemet az édesanyámmal.

- Nem értem, a miérteket! – csattant fel. – Bizalmatlan vagyok és ez miért baj?

- A szerelemben mintha lenne ésszerűség! Bizalmatlan vagy, de nem is vagy hajlandó nyitni Flóra felé… De ez nem jó így! – nem akartam tovább pazarolni az időm. Flóra a szobámba várt rám. – Tényleg jobb lesz, ha egy darabig nem találkoznak. - kettesével szedtem a lépcsőfokokat, mielőbb mellette legyek.

A lépcső tetején azonban megtorpantam. Most döbbentem rá, hogy mit is mondtam anyának. – Szerelem. – Hirtelen felfogtam, mivel érveltem. Meg kellett ízlelnem a szó jelentését. Nem hittem abban, hogy beleszerettem. Vonzott, csábított, hiszen csodálatos, és kívánatos nőnek láttam. Tanácstalan voltam. – Szerelem? Ez már szerelem lenne? Vagy csak megrészegített a tudat, hogy az enyém lehet? – Tudni akartam a válaszokat, azonban sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő a filozófiai és érzelmi eszmefuttatásokra.

Tétova léptekkel közelítettem meg a szobám. Az ajtó nyitva maradt. Félve léptem be. Minden porcikám tiltakozott, nem akartam újra összetörve látni. Amint beléptem a szobába egyből Flórát kerestem. Először az ágyra dobott kabátot fedeztem fel. Lent még arra sem volt idő, hogy a kabátot felakassza a fogasra. Karcsú alakját az ablak előtt fedeztem fel. Maga köré fonta a karjait. Láttam a felkarján, hogy szinte kapaszkodott a saját kezébe.

- Flóra… - lassan mögé értem. Annyira el voltam foglalva magammal, hogy Flóra szavai csak most tudatosultak bennem. Megfogtam a karját, a kézfejére csúsztattam a kezem.

- Semmi baj. – fogta meg a kezem és egy picit felém fordult. Mosolyt erőltetett az arcára, ami egyáltalán nem volt őszinte.

- Kérlek, ne mond ezt! – magam felé fordítottam. A tekintetünk találkozott. Lassan emeltem fel a kezem, s az arcára csúsztattam. – Emlékezz, mit mondtam neked!

- Bízzak benned! Mellettem vagy és semmi baj nem lesz! – ismételte meg a szavaim. Keserédes mosolyt idézett elő.

- Így van… Csak kérlek, ne zárkózz be! – könny csillant meg a szemeiben, de még időben behunyta, hogy nehogy kicsordulhassanak a könnyek. – Nem kell elmondanod, ha fáj… ha felzaklatott…

- Talán jobb lesz, ha elmondom most… és akkor többet nem kell róla beszélni. – mégis kicsordult egy könnycsepp. Az ujjammal kotortam le, legszívesebben a fájdalmát is elsöpörtem volna. De nem tudtam megtenni. Megremegett, mert az emlékek fájdalmat okoztak neki. - Méhen kívüli terhesség… Előfordul. Van amikor természetes módon megoldja a szervezet. Van olyan helyzet, hogy gyógyszeres kezelést alkalmaznak. De vannak olyan súlyos, életveszélyes állapot, mikor orvosi utasítás… a műtét… Súlyos vérvesztés esetén azonnali műtéti beavatkozást kell végezni. – újabb és újabb könnycseppek szöktek a szemébe. Beleremegett a lelkem, ahogy a szavait hallgattam. Megakadt. Flóra összepréselte a száját. Összeszorította a szemét. Segíteni szerettem volna. De hogyan? Magamhoz húztam, szorosan öleltem. Belém kapaszkodott, úgy mint még soha. Erősen tartottam, a hátát simogattam. Finom puszit nyomtam a hajába.

- Semmi baj… Vigyázok rád! – suttogásommal szerettem volna még jobban megnyugtatni. – Itt vagyok!

- A műtét közben komplikáció lépett fel, és… - végül befejezte a történetét. - Nem túl bizakodóak az orvosok…

Flóra egyetlen hangot sem adott ki. Azonban mégis hüppögést hallottam. Lassan, karjaim között Flórával fordultam a hang irányába. Anya az ajtóban állt. Folytak a könnyei. A hüppögésre mérsékelte, ennyire fogta vissza a sírást. Flóra kibontakozott az ölelésből. Durva mozdulatokkal törölte meg a szemeit.

- Ha jól sejtem, akkor mindent hallottál, ugye?

- Igen, de higgyétek el nem akartam. Nyitva volt az ajtó… Flóra… én sajnálom…

- Már nem kell, asszonyom! Nem kell engem sajnálnia! A saját lábamon állok, mióta nagykorú vagyok…

- Talán az elhamarkodottságom legyőzött. Téves ítélkezéssel pedig csak még rontottam a helyzeten. Sajnálom. –elmormolta anya némi szipogás mellett, de aztán elrohant. Ketten maradtunk.

Hagytam időt Flórának, hogy összeszedje magát. Az ágyra ült le, addig előhalásztam a táskám. Egyetlen körútra elegendő holmi volt az, amit újra be kellett csomagolnom. Hiszen minden más cuccom az otthonomba várt rám. Ezért is van szükség a forgatás előtti kitérőre. Utáltam mindig is csomagolni, most is gyorsan akartam végezni. Ezért úgy szórtam bele a táskába a ruháim.

- Inkább segítek, mert így mindenből csak rongy lesz. – vette ki a kezemből a táskámba szórni készült pólóm. Elkaptam a kezét és magamhoz húztam. Megöleltem. Hosszasan öleltük egymást. Nem voltak szavak, csak egy tökéletes pillanat.

„Van az ölelés... az ölelés, amely annyi gondolatot, érzést szül. Amely oly sokat jelenthet, annyi mindent kifejez. Az ölelés, amelyben lehet barátság, lehet szeretet, lehet szerelem, lehet Élet. Az ölelés, amely mindig készen áll, hogy felmelegítsen. Az ölelés, amely kellemes, meleg, puha, jó.”

(Csitáry-Hock Tamás)