36. fejezet - The show must go on

Sziasztok,


már itt is van a 36. fejezet. A változatosság kedvéért egy teljes Rob szemszög lesz. Elöljáróban annyit mondok, hogy hullámzó érzelmekre készüljetek fel!
Nagyon szépen köszönöm a komikat! Remélem a továbbiakban sem adjátok fel!


Jó olvasást!
Várom a véleményeket!


Puszi,
ZoÉ

„Igen, tudom, nagyon különbözőek vagyunk, és mást akarunk. Ennek ellenére e pillanatban semmire, senkire sem vágyom jobban, mint rád. Ne mondd, hogy nem érzed, hogyan szikrázik köztünk a levegő! Ne mondd, hogy nem égsz ugyanúgy a vágytól, mint én!”

(Helen Brooks)

Robert

Toronto, 2011.06.22.

Mikor azokkal a szúrós pillantásokkal találkoztam, még nem tudtam, hogy varázslatos éjszakában lesz részem. – De még milyen éjszakában! – pihegtem az átélt izgalmak hatására. Dühített és rosszul estek Flóra szavai, – Tényleg képes lett volna azt feltételezni rólam, hogy összefekszem bárkivel? Bárkivel, mikor nála jobb partnerem még nem volt az ágyban? – szüntelenül ezek a kérdések zakatoltak a fejemben, de aztán a megismételt vallomás teljesen elfelejtetett velem mindent. Az ujjam lágyan cirógatta meg Flóra meztelen és az izzadságcseppektől csillogó hátát. Az utolsó szeretkezésünk után képtelen voltam elaludni. Gondolkodtam, s közben önkénytelenül járták cirógató táncukat a kezeim.

Flóra el akart menekülni, de szerencsére sikerült megakadályoznom. Mint egy ősember, úgy cipeltem vissza a lakókocsimba. Nem tudtam, mire számítsak, ezért az őröket is sétálni küldtem. Mindenki már így is minket figyelt. A lakókocsiban végre ketten lehettünk. Meglepődve néztem végig a hisztis nőszemélyen. Eddig még nem láttam Flórát ennyire kiakadni, sőt eddig nem is hittem, hogy képes ilyesmire. Még azt sem engedte, hogy megöleljem. Minden újabb kísérletem elől kitért.

Aztán nálam is elszakadt a cérna. Választ szerettem volna. Persze a válaszától az első pillanatban ledöbbentem, majd mosolyra késztetett. Féltékeny volt. Tipikusan féltékeny nőként viselkedett. Hiába érveltem, hogy nincs semmi köztem és Sara között, nem akarta elfogadni. Flóra mérges volt, kiabált, majd ezt rám is átragasztotta. Őrjöngve adtam tudtára, hogy nemcsak semmi közöm Sara-hoz, de még rendesen le is állítottam. Úgy tűnt, végre felfogta, hogy nem akarok tőle semmit. Erre ugyan Flóra elgondolkozott és visszább vett a kiakadásából. Gondolkozás nélkül bukott ki belőlem, mennyire rosszul esett a téves feltételezése.

- Fontos vagy nekem. – a fülemben visszhangzott a vallomása. Hihetetlen érzéseket keltett bennem. Nem is akartam mással foglalkozni, csak vele. Viszonozni szerettem volna, mert már egy ideje bennem is hasonló dolog fogalmazódott meg. Aztán azzal, hogy Flóra a képembe vágta mit tett Franco és Sara, megértettem mindent. – Hogy volt képes az a szemét ezt tenni Flórával? Főleg, ha szerette. Szerette egyáltalán? Bántotta és megsebezte azt a különleges nőt, aki a szerelmét adta neki. – irigyeltem Francot, mert az övé lehet Flóra szerelme.

Még mielőtt tisztázni tudtuk volna az iménti balhét, illetve a vallomást megjelent Dean és magával citált. Nem tehettem mást, mennem kellett. Szerencsére valami ösztönösen azt súgta, hogy nézzek vissza, ennek köszönhetően meg tudtam állítani Flórát. Lelépett volna egy szó nélkül.

Igyekeztem a legjobb formámat hozni a forgatáson, de nem volt túl könnyű. A fejemben össze-vissza kavarogtak a dolgok. Hinni akartam benne, hogy az a vallomás talán több mint egyszerű szavak. S ezek alapján az első lépéseket megtehetjük a közös jövő felé, mely nemcsak ezen a furcsa megállapodáson alapulna, hanem őszinte érzelmeken. Aztán azon kaptam magam, hogy a cigi szünetemben már intézkedem is. Romantikus vacsorát készítettem elő. Magam beszéltem az egyik szobapincérre. Még véletlenül sem akartam, hogy valaki keresztülhúzza a számításaim. Aztán ha már a telefon a kezemben volt, megkíséreltem Flórát is hívni, hogy kicsit korábban jöjjön vissza. Sikertelenül, mivel mellettem szólalt meg a telefonja. Fel tudtam volna robbanni, amiért nem volt elég körültekintő és elhagyta a mobilját.

A szünet fénypontja mégis az a pillanat volt, mikor sikerült elkapnom Sara-t. Úgy éreztem, hogy kötelességem cselekedni. Szerencsére ketten voltunk az öltözőben, éppen egy palack vizet hozott nekem.

- Sara, várj egy pillanatot! – szóltam utána, még mielőtt kilépett volna az ajtón.

- Miben állhatok rendelkezésedre? – némi meglepődés helyet kapott a tekintetében. A kirohanásom óta, mintha normálisabban viselkedett volna.

- Abban, hogy lehetőleg tisztázd a helyzetet a feleségemmel. A ti konfliktusotokba nem akarok belefolyni, és engem ne keverj bele. – értetlenül nézett rám, amire kissé felment bennem a pumpa. – Jól hallottad! Megmondtam, nincs és nem is lesz közöttünk semmi. Ezt pedig jobb, ha észben tartod! Nem szeretek fenyegetőzni, de amit korábban mondtam a munkád elvesztéséről, azt fenntartom. Ha pedig nagyobb meggondolatlanságot forgatsz a fejedben, akkor biztosítalak róla, hogy nemcsak a munkádat veszted el, de egyetlen forgatáson sem fogsz állást kapni. Remélem, világosan beszéltem!

- Igen, megértettem. – azzal sarkon fordult és elviharzott. Bűntudatom volt, hogy így beszéltem vele és még attól sem rettentem el, hogy fenyegetőzzek. De meg kellett tennem, legalábbis ezzel igyekeztem vigasztalni magam. Befejeztem az öltözködést és beálltam a helyemre. Valahogy megnyugodtam, hogy meglepetés készül Flórának, illetve Sara-val is megejtettem azt a beszélgetést. Újra visszazökkent a lelki egyensúlyom.

Aztán lejárt a forgatás, felvettük az utolsó jelenetet, David pedig megveregette a vállam, elégedett volt a munkánkkal. Jó pihenést kívánva köszönt el a stábtagoktól. Villámgyorsan kapkodtam magamra a ruháim, hogy mielőbb mehessünk, azonban a lakókocsim üres volt. Aggodalommal töltött el, hogy nem találtam ott a feleségem. Hirtelen arra gondtoltam, hogy talán csak elkerültük egymást és visszafele igyekeztem az étterem felé. Persze ott sem volt. Kemény néhány perc volt.

Végül Flóra visszajött és ölelő karjaimból el sem akartam engedni. Dean poénja sem hatott meg. Csak öleltem, és ahogy közelebb kerültünk a hotelhez, majd pedig a szobánkba, úgy lettem izgatottabb. De minden várakozásomat felülmúlta az este és az éjszaka, olyan intenzíven érzékeltem Őt, s minden rezdülését. Figyeltem és ámulattal fogadtam, ahogy Flóra rám bízta magát, s ezt pedig maximálisan viszonoztam. Szeretni akartam, úgy, mint még soha. Elfelejtetni vele minden rosszat, visszaszerezni a bizalmát és szeretni.

Belefeledkeztem a gondolataimba, de a kezem még mindig nem állt meg a simogatással. Flóra békésen szuszogott, s egyre laposabban pislogtam én is. Lassan közelebb csúsztam az alvó gyönyörűséghez. Átöleltem, s egy pillanattal később Flóra az ölelésembe fészkelte magát, így aludtam el. Édes álom pedig hamar magával ragadott.

Selyem finomságú kényeztetést éreztem az arcomon, le egészen az államig. Ugyanaz az érintés futott végig a nyakamon, mellkasomon és a hasamon. Pont a legjobb pillanatban állt meg. Hirtelen azt sem tudtam, hogy álom vagy valóság. Azonban kifejezetten nagy hatással volt rám. Akartam még belőle. Némi mocorgás után a nyakamon éreztem a forró leheletet.

- Rob… - izgatóan hatott rám. - Rob… - aztán puha ajkakat éreztem meg az számon. Végigcsókolta az alsó ajkam, az állam és lefele indult a nyakamon. A mellkasomnál járt, mikor kipattantak a szemeim. – Édes álomból a még édesebb valóságba csöppentem! – megrebegő pilláim Flóra csillogó tekintetével találkoztak.

- Már kezdtem feladni… Úgy aludtál, mint a bunda. – kuncogott bájosan, s a maga köré tekert takaró már le is hullott róla. Engem pedig máris megbabonáztak a fokozódó nevetéstől hullámzó keblei. A látvány hatására egyre inkább keményedni kezdtem.

- Kár lett volna feladni! – utána kaptam, és magam alá fordítottam. – Régen volt részem ilyen ébresztésben… - csókot nyomtam a füle tövébe. A nyelvem végig futott a nyakán. Flóra elfúló sóhajokat hallatott, s csak még jobban beindított.

- Érzem, hogy tetszik… - felnyögtem, ahogy csípőjét megemelte és hozzám dörzsölődött. - El fogsz késni, ha… ha ezt… most… folytatjuk…

- Nem érdekel… - ismételten felnyögtem, ahogy a fenekembe markolt. Ez volt az a pillanat, hogy az sem számított, ha órák múlva érek csak a forgatásra. De elhatároztam, hogy addig nem megyek sehova, míg nem szeretkezem Flórával. Egyre jobban nyögdécselt, ahogy csókokkal borítottam be a testét és simogatva igyekeztem megfelelő pozícióba hozni magunkat, mert eddig félig az oldalamon feküdtem. Az egyik kezem végigfutott az oldalán, a csípőjén és a belső combján. Széttártam a lábait és közéjük helyezkedtem. A forróság mindkettőnket mardosott, s nedves szentélye már epedve várt. Egy szenvedélyesebb csókra nyújtottam a nyakam az egyesülésünket megelőzve, majd pedig a vágytól hajtva egyetlen határozott mozdulattal merültem el benne. Egyszerre nyögtünk fel az elhatalmasodó érzéstől.

- Ahh… Rob… - szántották végig Flóra körmei a hátamat. – Kérlek… Gyerünk… Mozdulj! – izgató nyögdécseléssel és megmozduló csípőjével ösztönzött. Flóra kezei sem álltak meg, a selymes ujjak simogattak, cirógattak, a hajamba vagy éppen a fenekembe markoltak. – Rob… Kérlek… Rob… - Hogy megfékezzem a kalimpáló kezeit elkaptam, s a fejünk fölött összefűztem az ujjaink. Újabb csókok közepette a vadul kalapáló szívem ritmusát vették fel a lökéseim.

- Varázslatos vagy! - Egyre hevesebben mozogtam, hogy minél mélyebbre merülhessek. Sűrűsödő nyögéseink, sóhajaink jelezték az egyre közeledő gyönyört. Még egy erőteljes lökéssel végül megadtam magunknak a beteljesülést. - Egy igazi démon! - Remegve borultam Flórára és a nyakába fúrtam a fejem. Mindkettőnk mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt. Nem akartam összenyomni a varázsaltos nőt, ezért kicsusszantam belőle, majd Őt ölelve fordultam át a hátamra. De Flórát gondosan a mellkasomra húztam, s a hátát, a haját cirógattam, míg csillapodott zihálásunk.

- Ez..ez fantasztikus volt… - elpilledve sóhajtozott a mellkasomon. Mikor elhelyezkedett, akkor még éreztem a cirógatást. Mostanra már egyre lassabbak lettek a mozdulatai, majd pedig megálltak. Flóra felemelte a fejét.

- Nekem mondod!? –csibészes mosolyra húztam a szám, míg mélyen a szemébe néztem. Újabb csókra nyújtózkodtunk, mikor dörömbölés zavart meg bennünket. – Dean, agyon fog csapni! – nyeltem egy nagyot, de már most éreztem a fojtogató kezét a nyakamon.

- Irány a fürdő! – pattant fel Flóra mellőlem. Újra erősen megkívántam, ahogy fedetlen testét megszemlélhettem. – Rob, mozdulj! – hatalmasat nyeltem, mert az imént ugyanezt az utasítást adta, csakhogy az egészen másra ösztönzött. Flóra kacéran nézett rám, de a puha és bolyhos köntöst egyből magára kapta.

- Kicsim, miért kínzol?Miért? Élvezed, mi? – fájdalmasan, sőt kínlódva nyögtem fel. – Ne tedd ezt velem! - De a dörömbölés észhez térített.

Felpattantam és bevettem magam a fürdőbe. Egy pillanatra a tükör előtt megtorpantam. A hátamon vékony vörös csíkok kezdtek el megjelenni. Elégedetten mosolyogtam, mert ezek Flóra élvezetének ékes bizonyítékai voltak. Aztán már be is léptem a zuhanykabinba. Villámgyorsnak kellett lennem, és az újraéledő vágyam is le kellett győznöm, melyet Flóra meztelen alakja idézett elő. Ugyanakkor tudtam, hogy a köntös alatt sem visel semmit. A következő pillanatban villámcsapásként ért a felismerés. – Kicsim.–becézve szólítottam meg Flórát. Most először úgy, hogy tényleg azt éreztem, hogy teljes valójában hozzám tartozik. – Kicsim. – újra ízleltem a szót.

Gyorsan lecsutakoltam és leöblítettem magam. Törölközőt ragadtam, és szárazra dörzsöltem magam. Már csak az öltözködés volt hátra. Mély levegőt vettem és a derekamra erősítettem a törölközőt. Sunnyogva mentem a hálóba. Nem húzhattam sokáig az időt. Míg előkapkodtam a ruháim, addig füleltem. Beszélgetés szűrődött be. Kedélyesen csevegtek, bár nem értettem, miről folyt a diskurzus. Boxer, farmer, póló. Már rajtam volt. Zokni után kutattam, s miután azok is megvoltak egy sóhaj után előmerészkedtem.

- Jó reggelt, Dean! – köszöntem a testőrömnek, aki éppen kávét szürcsölt a kanapén ülve. Flóra vele szemben, az egyik fotelbe kuporodott és hasonlóan a fekete nedűt itta. – Kicsim, én is kapok? – automatikusan jött a kérdés. Flóra tekintetében meglepetés jeleit fedeztem fel, azonban semmit nem szólt. Felpattant a helyéről és töltött nekem kávét. Persze amint felszabadult a fotel belehuppantam és a formás kilátásban gyönyörködtem, ami Flóra feneke volt.

- Indulhatunk? –kérdezte Dean, miután tele tömött pocakkal és a maradék kávé elpusztítása után felkelt a kanapéról. Még betömtem az utolsó falatot, de már buzgón bólogattam.

- Mindjárt. – hajtottam fel az utolsó csepp kávémat és a tálcára raktam a csészét. Flórát szorosan magamhoz öleltem. Puszit nyomtam a nyakára. – Már most hiányzol. Biztos, hogy nem szeretnél jönni? – kíváncsian néztem az arcát. Bájosan mosolygott. Átkarolta a nyakam.

- Inkább nem… Ma nem… - lopva pillantott az ajtóba szobrozó testőrre. – Szerintem hagyjunk egy nyugis napot Dean-nek. – majdnem felröhögtem.

- Vigyázz magadra! – nyomtam egy puszit a szájára. Flóra felkuncogott. - Telefon legyen mindig nálad! – újabb puszit szerettem volna adni, de amint ajkaink elérték egymást nem értem be egy kósza cuppantással.

Dean torokköszörülése vetett véget a csóknak. Türelmetlenül ácsorgott az ajtóban, mikor felé pillantottam, akkor a fejével az ajtóra bökött. Felkaptam a cipőim, a dzsekim és a testőröm után léptem.

- Nem rosszalkodni! – kiáltottam vissza Flórának az ajtóból, mire a keze ügyébe kerülő párnát a becsukódó ajtónak dobta. Dean meg mellettem kuncogott. Ránéztem, és a nevetését torokköszörüléssel próbálta álcázni. – Meg kéne nézetned a torkod, ha már ennyire kapar… - komoly akartam maradni, de Dean arcán átfutó meglepődés megnehezítette a dolgom.

A kocsiban végig Flórára gondoltam. A tegnapra és a reggelre. Kicsimnek szólítottam. Olyan természetességgel jött ez a becézés a nyelvemre, mintha mindig is hozzá tartozott volna. – Kicsim. – ahogy kimondtam, persze magamba, valami új és roppant megnyugtató érzés hatalmasodott el rajtam. Ugyanakkor a reggeli szeretkezés sem hirtelen felindulásból történt. Hanem gyengédségből. Vigyorogva bámultam ki az autó ablakán, míg a forgatásra értünk. Ott pedig hirtelen pattantam ki a kocsiból. Energiával telve és kirobbanó formában voltam. Többen meglepődtek, hogy a felhőtlen jó kedvemen. S a mosolyom egész napra a képemen maradt, már ha éppen nem egy jelenetben álltam. Sarah először meglepődött, mikor vigyorogva kívántam neki jó reggelt. Talán még őrültnek is nézett, mert utána gyanúsan figyelte a mozdulataim. A jó kedvemnek köszönhetően jobban vettem az akadályokat is, s mikor már vagy tízedszer vettük fel az egyik jelenetet, akkor röhögtem a bénázásomon. Végülis összességében így is előbb végeztünk. Hamarabb mehettem vissza a szállodába. Ettől pedig még inkább szárnyalt a lelkem. Hiányzott Flóra, de még egy nyomorult telefonra sem volt időm.

- De sürgős valakinek! – huppant be a kocsiba Dean, mert még őt is sürgettem, hogy mielőbb indulhassunk.

A szálloda garázsát néhány órára lezárták, így a főbejáraton át lehetett csak közlekedni. Nem érdekelt, de a biztonság kedvéért a baseball sapkát jól a fejembe húztam. Csak azután szálltam ki a kocsiból, miután felmértem a szálloda előtt várakozókat. Az egyik autó mellett álldogáló férfi valahonnan ismerős volt, de nem tudtam eldönteni honnan. Ezen gondolkozva haladtam befele.

A főbejárattól néhány lépésnyire viszont megtorpantam, ahogy a tekintetem egy ismerő alakot fedezett fel. Szövetnadrág, ing és sportzakó volt rajta. Hanyagul még be sem volt gombolva az inge, de az összhatásban nem volt hiba. Makulátlanul nézett ki. Aztán felfigyelem az ezer wattos mosolyára. Bár inkább kielégült vigyorgásnak tűnt. A kezeim már az első pillanatban ökölbe szorultak. Nem akartam elhinni, hogy ez a görény itt van, vagyis inkább itt volt. A liftek felől egyenesen a kijárat felé tartott. Minden nő, legfőképp a recepciós pult mögött álló nő vetkőztetve bámult azután a seggfej után. - Ez meg mi a fenét keresett itt? – dünnyögtem magamban. A fejemben a zizegés nem akart csillapodni. Újra és újra Franco vigyorgó képe jutott eszembe. – Nem, az nem lehet! – ért el a felismerés. A kellemes és jó érzések már el is tűntek. Helyette pedig maradt a kétely. - Mi a fenét keresett itt? – tettem fel magamnak a kérdést ismét, mikor beléptem a liftbe. Folyamatosan ezen kattogott az agyam. Elsőként pusztán egy fatális véletlennek gondoltam. - Végülis ez egy hotel. - De mégis furcsának találtam, hogy pont ebben a szállodában szállt meg. Aztán jött a következő kérdés. - Mi a franc hozta a városba, üzlet vagy valami más? - Minden gondolatom végül Flóránál kötött ki. – Vajon tudja-e Franco, hogy itt vagyunk? Valami azt súgta, hogy a válasz igen. Akkor vajon találkoztak-e? Ismét igen. - S ekkor beugrott az a fene kielégült vigyorgása. Mintha csak tükörbe néztem volna.

Éreztem, hogy egyre jobban elborul az agyam. Ez volt életem leghosszabb liftezése. Mikor az emeletünkre értünk, akkor úgy robbantam ki a liftből. Dean csak pislogott. Végigtörtettem a folyosón. Vadul dörömbölni kezdtem, de semmiféle választ nem kaptam. Kicsit erősebben nyúltam a kilincshez, s az ajtó végre kinyílt. Egy pillanatra megtorpantam. Körülnéztem, de nem láttam semmi gyanúsat és Flórát sem. A torkomban dobogott a szívem, ahogy a hálóba siettem. Az egész nap nem volt más, mint vihar előtti csend. Idegesen léptem be a hálóba, ahol is Flóra éppen ágyazott. Teljesen elgondolkozva hajtotta végre a mozdulatokat.

- Remélem nem zavarok! – elborult az agyam, és nem bírtam lakatot tenni a számra. Flóra összerezzent és abban a pillanatban pördült meg, mikor meghallotta a hangom. Egy aprócska sort volt rajta, mely vadítóan emelte ki a formás fenekét. Felül pedig egy lenge trikót viselt, és még melltartót sem. – Mi a fene történt itt? – dühöngtem tovább a szobába járkálva.

- Szia Rob! – végignézett rajtam, majd csábítóan megnyalta a száját. Halványan elmosolyodott. - Semmi. Inkább én kérdezem, mi történt veled. Úgy viselkedsz, mint egy agresszív kismalac. – felkuncogott, de nem tudtam vele együtt nevetni, sőt inkább csak még inkább felhúzta az agyam.

- Fejezd be! Egyáltalán nem vagyok vevő erre és a képmutatásodra sem! – mordultam rá dühösen, mely következtében pár pillanatnyi döbbenetet suhant át Flóra szemeiben.

- Legalább lehetett volna annyi benned, hogy nem a mi ágyunkban csináljátok! – kiabáltam miközben a hajamat tépve járkáltam. Abban az ágyban, ahol nem is olyan régen velem töltött el szenvedélyes pillanatokat. Ebben a tetves szobában, ahol élünk.

- Mit csináltam és kivel? –értetlenkedésétől csak még inkább felfele szökött a vérnyomásom. – Ne nézzen már idiótának! – Tovább folytattam volna a járkálást, mert attól féltem, ha megállok, felrobbanok. A következő lépésnél valamire ráléptem. Döbbenten emeltem fel azt az átkozott ruhadarabot. Háttal álltam Flórának, így nem láthatta, mit találtam. – Megszólalnál végre?

- Ne játszd az ártatlant! Nem áll jól neked! – fintorogva néztem rá. Egyik felem hitt az ártatlanságában, míg a másik a pokolba kívánta.

-Rob, mi a bajod? – higgadtan beszélt, még mindig nyugodtan várta tőlem a választ. - Ha nem árulod el, akkor segíteni sem tudok. – győzködött, pedig minden olyan egyértelmű volt. S emiatt felforrott az agyam. Nem tudtam elhinni, hogy ezt csinálja velem. Összegyűrtem az anyagot, és a kezemben szorongattam, bár egy pillanat elég lett volna hozzá, hogy apró cafatokra tépjem.

- Azt hittem, hogy végre előre haladunk. Már megbízunk egymásban. Hittem benne, hogy a tegnapi beszélgetés után túl vagyunk azon, hogy nem bízunk a másikban… - csalódottsággal átitatott szavaim megsebeztek.

- Rob, így van. Bízok benned és neked sincs okod kételkedni bennem. Nem történt semmi… - lágyan suttogta, s legszívesebben átöleltem volna. De a pillanatnyi elmezavaron a düh hamar felülkerekedett.

- Legalább ne hazudj a képembe! Vagy neked nem jelentett semmit az éjszaka és a reggel sem? – hirtelen összeszorult a torkom, a szívem fájdalmasan dobbant. A leginkább attól féltem, sőt rettegtem, hogy kimondja: neki semmit sem jelentett.

- Nem hazudok. Még a feltételezés is sértő, hogy nem jelentett semmit! – immár dühösen csattant fel Flóra is. Ugyanakkor a szavai a megnyugvás morzsáit szórták el.  Szúrósan nézett rám, s úgy nyitotta ki ismét a száját. - Nyögd ki végre, mi a frász ütött beléd! Beszélj világosan! – csak egyetlen dolgot nem értettem. Ha számított neki az együttlétünk, akkor miért játssza ezt velem?

- Csak egy okod mondj! Miért? Láttam, úgyhogy már nem kell falaznod neki. Láttam szóval ne hazudj! – tudnom kellett az okait, az indítékait. Akkor talán megértettem volna. Bár akkor is fájt volna.

- Kiről vagy miről beszélsz? Még mindig fogalmam sincs, mit hordasz össze! De hogy oltári baromságokat az biztos!Miért vagy ekkora idióta, hogy nem értesz a szóból? – felhúztam és paprikás hangulatban hadakozott tovább velem.

- Hát erről! –lendületből odadobtam Flórának, még az ágy szélén ült. Égette a póló, mely égette a kezem, Flóra előtt landolt és mindössze döbbent pislogást váltott ki belőle. – Erről! Mert ez nem az enyém! Az övé?

- Valóban nem a tied…- de nem bírt többet mondani, mert a kuncogását nyeldeste.

- Végre, hogy beismered. Mond ki!…Végre mond ki, hogy az övé!

- Ez az én pólóm… Cosmo-tól kaptam… Ha nem dühöngenél és vagdalóznál, akkor láttad volna a feliratot rajta… - sodorta félre a pólót, nem foglalkozott vele.

- Lehet, hogy a póló a tied. Akkor sem véletlen, hogy itt van…  Te hívtad!…. És most miért véded? – az agyam ezres fordulaton kattogott. Ötletek, feltételezések egész hada futott át az agyamon. - Mi a fenével állhatott elő, hogy Flóra ennyire védi?

- Nem hívtam senkit és nem védek senkit. – Flóra ismételten tagadott.

- Akkor Franco, hogy a faszba talált meg? Szóltál neki? Ide hívtad?

- Nem!…Nem szóltam neki és nem én hívtam… ide!

- De itt van és hagytad, hogy megdugjon… – felpattant és lekent egy pofont, de még mielőtt elmenekült volna tőlem megragadtam a csuklóját. S azzal a lendülettel magamhoz is húztam. Vadul villogó szemeibe néztem. A tenyere nyoma zsibogni kezdett. Azt hiszem, hogy erre a pofonra volt szükségem, hogy kijózanodjam. Rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam és mekkora baromságokat hordtam össze. Nem engedtem el Flórát, sőt még inkább magamhoz húztam. Öleltem és kapaszkodtam belé. Furcsa volt, hogy nem ellenkezett és nem taszított el, pedig az lett volna a normális reakció. Az óriási barna szemek rabul ejtettek és nem engedtek el. Ahogy Őt csodáltam váratlanul nyílalt belém a felismerés. – Jóval többet érzek Flóra iránt?… Szerelem?… Ez már a szerelem lenne?...

„Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.”

(Tomán Edina)