38. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

elérkezett a következő szerda és ezzel együtt a folytatás is.
38. fejezet. Jön egy újabb Rob szemszög, és remélem, hogy ez az oldala is tetszeni fog nektek. Köszi a komikat!

- Alice! Mindig a legjobb helyen hagyom abba. Igen, ha nem szólal meg a telefon, akkor megtörténik a csók, és talán több is. Már jön is a folytatás!
- Ancsa! Jók a megérzéseid, ami Flóra és Francora vonatkozik. A kövi fejiben szerintem nagyon tetszeni fog Rob. És imádom a kisregényes komikat! élek-halok értük!
- Elena! csak halkan mondom, de Franco még kever némi bajt.
- Pixiem! remélem, a kövi részben is sikerül elérnem, hogy olvadozz. Szerintem tudod, mire célzom.
- Klau! Tudom, kissé hatásvadász befejezés, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt így befejeznem. Köszi a bókot és, hogy Franco elnyerte a szimpádiád (már egyszer mondtam, de legalább ketten vagyunk). A folytatásból sem marad ki Franco.

Jó olvasást!
Epedve várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ

„Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt sűrűn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos emlékek fűzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes), hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak egymásnak.”

(Milan Kundera)

Robert

Toronto, 2011.06.23.

Nehezemre esett elfogadni azt a tényt, hogy Franco nemcsak felbukkant, hanem még meg is kereste Flórát. Valahogy nem tudtam elhinni, hogy véletlenül került ide csak azért, hogy bocsánatot kérjen vagy, hogy csak beszélgessen a feleségemmel. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy Londonban kerek perec kijelentette, hogy vissza fogja szerezni Flórát, mert akarja Őt. Azt elhiszem, hogy akarja, de én nem fogom ennyiben hagyni a dolgot, azt már abban a pillanatban tudtam, mikor Londonban beállított hozzánk. Most, főleg az azóta történtek tükrében, még erősebb késztetés ébredt bennem, hogy megvédjem Flórát. Már nem a hülye megállapodás miatt, hanem mert egy új és varázslatos érzés kerített hatalmába vele kapcsolatban. Tudtom nélkül és akaratom ellenére beleszerettem abba a csodálatos nőbe, aki az álfeleségem játssza. – Beleszerettem. – sóhajtottam fel, míg a langyos kávémat szürcsöltem a forgatási szünet alatt.

- Rob, minden oké? – Dean érdekes pillantásokat vetett rám. Úgy méregetett, mintha minimum beteg lennék. - Ki tudja, lehet, tényleg az vagyok. – Bánt valami?

- Nem… vagyis igen… - össze-vissza kezdtem el dadogni. – Bocs, csak elgondolkoztam.

- Azt látom. Az előbb majdnem felrobbantál, most meg úgy vigyorogsz, mintha minimum a lottót nyerted volna meg. – zavartan mosolyodtam el. Ezek szerint tényleg annyira elmerengtem, hogy a vonásaimat sem tudtam kontrollálni.

- Dean, estére kimenőt kapsz. – mosolyogva sóhajtottam fel, mert a komoly testőröm arcára némi aggodalommal fűszerezett döbbenet ült ki. – Kinéztem egy csendes éttermet, ahova szeretném Flórát elvinni. Kettesben eltölteni vele egy romantikus estét.

- Nem! Ezt nem engedhetem, mármint, hogy egyedül menjetek! – tiltakozott hevesen hű testőröm abban a pillanatban, mikor kiejtettem a tervemet a számon.

- De igen! Még én vagyok a főnököd! – nem szívesen tettem, de ez volt az egyetlen dolog, amivel Dean-t rá tudtam bírni arra, hogy maradjon a szállodába.

- Persze, most ki tudod játszani a főnök kártyát. – húzta össze a szemeit Dean.

- Figyelj, most komolyan kettesben szeretnék lenni a feleségemmel és már elegem van a négy falból, gondolom Flóra sem bánja, ha kiszabadul. Eddig nem panaszkodott, ami amúgy sem szokása, de elszúrtam a tegnap estét… - vallottam be, miért szeretném kivitelezni a romantikus estét. A vacsora után talán andaloghatunk egy kicsit összebújva, esetleg egyet innánk valamelyik bárban. A szavaim egyből előhozták a tegnap este elkövetett baklövésem.

Rábólintott az étteremre, de nekem már egyáltalán nem volt semmi kedvem hozzá. Egyre jobban dühített Franco. Hülye módon a gyerekes durcáskodást választottam. Pedig Flóra szánt szándékkal hangsúlyozta ki a zuhanyzást. Meginvitált, de még csak meg sem mozdultam, annak ellenére sem, hogy a fejemben már javában ment a műsor. Flóra éppen ledobta magáról a ruhát, fedetlen testét megerőltetés nélkül láthattam magam előtt, majd azt, ahogy a vízcseppek végigfutnak a feszes bőrén.

A szobapincér kopogása térített észhez, ezzel elterelte a figyelmem és így nem képzelegtem tovább. A pincér lepakolt, majd gyorsan távozott is. Felkaptam a tányérom, aztán visszaültem a helyemre. Flóra pár perc múlva mellém kuporodott, és falatozni kezdtünk. Ő azonban egyből kiszúrta, hogy valami nem stimmel nálam. Hiába próbáltam terelni, de vele szembe esélytelen voltam és könnyedén kihúzta belőlem, mi jár a fejemben, majd pedig a csókoktól elvesztettem az eszem.

- Minden nap, mindig így csókolnálak… „Így csókolnálak, ha szeretnélek” – suttogtam neki. Az este mégis azzal ért véget, hogy megnéztük a filmet, melyből egy percre sem emlékszem, aztán csendben készülődtünk lefekvéshez. Újabb csókok után az ölelésembe fészkelte magát, de képtelen voltam továbblépni.

- Mi a fenét mondtál, vagy csináltál? – emelte Dean az égnek a szemét, az arcáról lerítt, mit gondol. Válaszolni akartam volna neki, talán jó is lett volna valakivel beszélgetni és nála jobb személyt keresve sem találhattam volna. Dean az életem szinte minden apró részletet ismeri. Nyitottam a szám, azonban a felvételhez kérettek.

- Rob gyere, folytatjuk a munkát! – letettem a kávém és ledobtam a dzsekim, mert a szerepem szerint csak ingben kellett lennem.

Délután óta az utcán forgattunk, és már csak egyetlen egy, esti jelenet volt hátra. Délután óta az idő előre haladtával kerültek le rólam a ruhadarabok. Végül el kellett szenvednem egy támadást, mely alkalmával egy torta landol a képembe. Ez első alkalommal, mikor beálltam a helyemre és az arcomba landolt a torta, mindenki hangosan felröhögött. Annyira váratlan és valószerűtlen volt, hogy vihogva törölgettem le a krém maradványait, ami rettentően ízletesnek bizonyult. Nem gondoltam rá, mikor végignyaltam a szám szélén. A citrom és a tejszín különleges kombinációja volt. Természetesen meg kellett még ismételnünk az egészet, ekkor már tudatosan nyaltam le a számra kerülő krémet.

Hosszúra nyúlt a forgatás, mert újra és újra az elejéről kellett kezdenünk a felvételt. Sokadszorra is éppen ugyanolyan vicces volt a jelenet, mint elsőre. Aztán végre sikerült tejesítenünk a jelenetet, eddigre már mindenki elfáradt, de ennek ellenére senki sem adta egyetlen jelét sem.

- Ennyi! – kiáltotta el magát a rendezőnk. Dean azon nyomban mellém lépett, Kevin és Mathieu az utolsó jeleneten röhögött velem együtt. A citromos torta maradványait törölgettem le az arcomról, míg a krémtorta-pakolás üdítő hatásával viccelődtem.

Csakhogy egy motor jellegzetes hangja szakított félbe minket. Valaki direkt még megtúráztatta a motort. Kíváncsian néztem körbe, ki lehet az. Amint megláttam a motorost tudtam, hogy ki az a személy, egész pontosan. Felismertem, és megcsodálhattam. Tetőtől talpig feketébe burkolózott, s ezzel teljesen beleolvadt az éjszakába. Hosszú és kecses lábát átvetett a motor felett, hogy le tudjon szállni. A fekete farmernadrág teljesen ráfeszült a formás fenekére. Körülöttem mindenki Őt figyelte, vagyis inkább stírölte. Cselesen elsőnek a kesztyűit húzta let. Csak néhány másodperc volt az egész, mégis mindenki a nyálát csorgatta. Nekünk csak a hátát mutatta, mikor leemelte a bukósisakot és a hosszú sötét zuhatag a vállára, a hátára omlott. A sisakot az egyik kezébe vette, majd a kesztyűket belegyűrte. A válla felett sandított felénk, miután biztonságba helyezte a bukósisakot megfordult. Talán a hatás kedvéért, de roppant lassan lehúzta a bőrdzseki cipzárját, majd elindult felénk. A cipzár lehúzós mutatványára nem egy erőteljes nyögést, morgást hallottam.

Flóra elindult felénk, úgy sétált végig az utcán, mint egy profi szupermodell a kifutón. Kecsesen, csábítóan és vérlázítóan szexisen. Minden szempár, férfiak és nők, vegyesen, Őt követték a tekintetükkel. A kezét a nyakához emelte, majd a következő pillanatban a sötét zuhatag meglebbent. Somolygott, de mit sem törődött a közönségével.

Kis túlzással a nyakamba ugrott. A körülöttem álló kollégáknak egyszerre esett le az álla, melyek hatalmasat koppantak. Gyors, könnyed puszit nyomott a számra. Aztán találkozott a tekintetünk, alig láthatóan bólintottunk egymásnak. Egyetlen és végzetes pillantásom volt a dekoltázsába, abban a pillanatban automatikusan nyaltam meg a szám. Nagyon élesen éltek bennem az élmények, melyek a csodás halmok adtak. Flóra az oldalamhoz simult, úgy ölelte át a derekam.

- Kicsim, honnan a frászból szerezték egy motort? – nem tudtam az aggodalmat kizárnia a hangomból. Féltettem, mert autót is rettentő gyorsan vezet, nem akkor még egy ilyen motort megülni.

- Ez volt a legjobb és a leggyorsabb módja, mielőbb itt lehessek. – dorombolt a fülembe, amitől elvesztettem a maradék józan eszem, és nem bírtam tovább nélküle, így csókot nyomtam az ajkaira. A nyelveink becézgetve járták a táncukat, melyet a citromos íz bolondított meg.

- Mi lenne, ha kicsit visszavonulnánk a lakókocsimba? – beindított és úgy éreztem, hogy Flóra sem tiltakozik az ötletem ellen. Még utoljára végigfutatta a nyelvét a számon.

- Finom vagy. – kacéran somolygott rám. – Az tetszene, mi? – tovább húzta az agyam. – Öltözz át, és induljunk! – sürgetett, és a szemében láttam, hogy komolyan gondolja a kiadott parancsot. Fel volt teljesen villanyozva az este miatt, ezt pedig nem szerettem volna elrontani.

- De nem motorral! – tiltakoztam egyből. Flórában maximálisan megbíztam, de nem voltam annyira bátor, hogy kipróbáljam azt a francos gépezetet.

- Ne gondold, hogy itt hagyom. – szúrósan nézett rám. Valami átfutott az agyán, valami kóbor ötlet. - Legyen. Dean, kérlek! – Flóra rögtön a kedvenc testőrünket bűvölte meg. – Ha szépen megkérlek, visszavinnéd a motort a szállodába? – rebegtette meg a pilláit Dean-nek. Ez az egész különben nagyon jó ötletnek tűnt.

- És ti? Hova és hogyan mentek? – a testőrünk sem hagyta magát, csak nem akart bennünket elengedni.

- Taxival étterembe, és nem lesz semmi gond. – a feleségem mosolyától még Dean is megolvadt, és rábólintott a motor visszaszolgáltatására és a szabad estére.

Néhány perccel később pedig bezárkóztunk a lakókocsiba. Flóra sürgetett, hogy mielőbb öltözzek át, közben azért édes csókokat loptam a kuncogó nőszemélytől, viszont a csókcsatánál tovább nem jutottunk, mert leállított. Minden egyes alkalommal leállított.

- Annál édesebb desszertet kapsz, ha visszaérünk a hotelbe… - újra a fülembe susogott, amivel felcsigázta a fantáziám, vajon mit tervez. Hiába kérdeztem rá, választ nem kaptam, csak sokat sejtető kacér pillantásokat.

Átöltöztem s kézen fogva hagytuk el a lakókocsit. Dean szerzett nekünk taxit, és megrovóan nézett rám. Flóra elmondta, hova és kinek vigye el a motort, aztán már be is pattantunk a taxiba. Bediktáltam az étterem címét, majd pedig Flórát magammal húzva hátra dőltem az ülésen. Egymás kezét fogtuk, s hüvelykujjam megállíthatatlanul cirógatta Flóra kezét.

Jó húsz perccel később a hangulatos hely előtt parkolt le a taxi. Kifizettem a sofőrt, majd kezemet nyújtottam Flórának és segítettem neki kiszállni. Felszegett fejjel léptem a bejárati ajtón, hiszen Flóra velem volt. Odabent egy mosolygós lány köszöntött bennünket, akinek a felismerés szikrája ott bújkált a szemében, de nem firtatta a dolgot, hanem mosolyogva végezte a munkáját, mégpedig egy meghitt asztalhoz kísért bennünket. Miután kihúztam Flórának a széket, és leültünk mindketten, egy üveg finom bort rendeltem.

- Nagyon tetszik ez a hely… - mosolyodott el Flóra, míg megízlelte a fenséges bort. – Ide máskor is eljöhetnénk még. Ugye eljövünk még? – emelte rám az igéző tekintetét.

- Örülök, hogy ezt mondod… Amikor szeretnéd, akkor jövünk!- a kezembe vettem a poharamat, és a számhoz emeltem. Figyeltem a csodálatos nőt mellettem, s nem tudtam megállni, hogy a másik kezem a combjára ne csúsztassam. Felkuncogtunk, összekacsintottunk és összefutott a nyál a számban, ahogy reménnyel telve egy mámorban gazdag éjszakára gondoltam. Mielőtt jobban beleéltem volna magam visszaérkezett ugyanaz a lány és felvette a rendelésünk. Flóra művészi pontossággal rendelt könnyű, ugyanakkor tápláló falatokat. Éhes voltam már ahhoz, hogy nem is érdekelt, mi van a tányéromon. Amint elém került a tányér, már neki is láttam a falatozásnak. Miután elköltöttük a finom vacsorát koccintottunk az újabb pohár borral.

- Micsoda meglepetés! – lépett az asztalunkhoz az a kellemetlen alak. – Remélem, nem zavarok! – vigyorodott el Franco. Nyeldestem a mérgem, míg Flóra barátságosan nézett fel a férfira.

- Helló Franco! – Flóra már-már túl kedvesen üdvözölte azt a férget, aki még mindig a bögyömben volt, ezért csak egy futó biccentésre futotta tőlem.

- Csatlakozhatok? – megkérdezte, mert az illem ezt diktálta, de még választ sem kapott, már leült. Vigyorogva figyelt bennünket. – Romantikus vacsora a dolgos nap után? – nem tudtam nem észrevenni az élt Franco hangjában. – Mi is szerettük hasonlóval zárni a napot, főleg a desszerttel az ágyban. – Flórára kacsintott.

- Franco. Kérlek… Fejezd be! – Flóra kereste a szemkontaktust Franco-val. – Szerintem Rob tudja, miről beszélek!

- Hát hogyne tudnám. – emeltem felé a poharam egy apró biccentés kíséretében. Flóra csak megforgatta a szemeit.

- Hogy ment az üzlet? – csendben kortyoltam az italom, mert ha kinyitottam volna a szám, akkor talán olyat mondtam volna, amit nagyon megbánok.

- Jól. Remekül megy az üzlet. – kért egy újabb kört Franco. – Ismered a hozzáállásom… Hatékony vagyok, főleg olyan dolgokkal kapcsolatban, melyek piszkosul érdekelnek engem… - kedélyes csevegésnek álcázta Franco a kétértelmű megjegyzéseit. Már csak az volt kérdés, hogy Flóra nem veszi, vagy nem akarja észrevenni mindezt.

- Ez egy régi vagy új üzlet? – tette fel a következő kérdését a feleségem. Egy kissé kezdtem magam feleslegesnek érezni, de az éjszaka ígérete tartotta bennem a lelket, ezért igyekeztem uralkodni magamon.

- Az új dolgokhoz nincs fogható, mert izgatóak és a hódítás élményét adják… Azonban, a régi dolgok magukban hordozzák az édes emlékeket, melyek újult erővel keríthetnek hatalmukba… - újabb kétértelmű mondat hagyta el Franco száját ezzel pedig direkt provokál engem, míg Flórának a nosztalgikus hangulatot idézi elő.

- Egyetértek… A régi dolgok már csak emlékek… Továbblépünk, de akaratlanul is megőrzünk belőlük jó néhányat… – Flóra láthatólag nem hagyta magát és ez valamilyen szinten megnyugvással töltött el, mert talán így nem dől be ennek a ficsúrnak.

- Erre igyunk! – hangzott el a parancs, amit végül teljesítettünk mindhárman.

- Meddig maradsz még Torontóban? – szólaltam meg végre én is, tudnom kellett, mire számítsak.

- Csak ma éjszakára, holnap már repülök vissza, LA-be... – Franco nekem beszélt, mégis Flórát bámulta, aki meg az asztalon lévő kezemet simogatta vagy fogta meg. Nyugtatni próbált.

- Engedelmetekkel, most elszaladok a mosdóba. – némi tétovázás után a feleségem felállt az asztalunktól. Végigsimított a kezemen, majd egy könnyed csókra hajolt hozzám, amit készségesen viszonoztam, aztán elengedtük egymást. Franco meg dühösen szusszantott egy nagyot. Flóra távolodó alakját néztem, míg el nem tűnt a szemem elől. Amint ez megtörtént a felesleges és kéretlen vendégünkre pillantottam. Nagyon érett már ez a beszélgetés, a kezem is kellőképp viszketett hozzá, így megragadtam a remek alkalmat.

- Szóval, mi a francot akarsz tőle? – igyekeztem kontrolálni magam, de attól a pillanattól kezdve forrott bennem a düh, amint minden ellenérzés nélkül helyet foglalt mellettünk. – Miért nem hagyod végre békén? – sziszegtem a fogaim között, amit látszólag Franco fel sem vett.

- Csak nem féltékeny vagy? – vigyorgott rám tenyérbe mászó képpel. – Süt belőled a féltékenység.

- Inkább te vagy az, mert még mindig tepersz az elszalasztott lehetőség után. – villantottam rá a szemem. - Megvolt a lehetőséged, de te elcseszted. Megbántottad, megsebezted. - Céloz, lő és talál, bele a közepébe! – húztam gonosz vigyorra a szám. Egy pillanatra megfeszült a tartása. Jöhetett a kegyelemdöfés. – Már túl van rajtad. Flóra boldog, velem. – jó erősen megnyomtam az utolsó szót, hogy még jobban tudatosítsam Franco-ban a dolgok jelenlegi állását.

- Kisgyerek vagy hozzá. Csak egy taknyos. – válaszolt Franco, s a hidegvére már a múlté volt. Azonban nem adtam meg neki az örömöt, és fel sem vettem a hülye sértegetéseit. – Lehet, hogy most hagyja magát… hogy az ágyadba cipeld, de fogalmad sincs, hogyan kezelj, egy ilyen vadmacskát… sőt inkább most Flóra az, aki kihasznál téged és csak játszik veled… Ő egy igazi nő… Egy démon… Az élet minden területén, de legfőképp az ágyban…

- De még mennyire, hogy démoni nő! Csodálatos szerető! – Flóra és az együttléteink jutottak eszembe, és reméltem, hogy ezek a gondolatok kiültek az arcomra. – Mégis tudhatok valamit, mert nekem mondott igent… Törődj bele, hogy elvesztetted! Ha bármit is jelentene neked, akkor hagynád, hogy Flóra boldog legyen velem… mert velem az lehet! – magamon is meglepődtem, hogy ilyen nyugodtan, ugyanakkor hatásosan védtem meg az érdekim. Elégedett, sőt büszke voltam magamra, hogy a balhé és a bunyó helyett a szavak erejét használtam.

- Beképzelt pöcs vagy! – hadakozott és sértegetett Franco, ami elégtételt jelentett nekem, mert tudtam, nem nyerhet.

- Lehet, de ennek a beképzelt pöcsnek mégis sikerült az, ami neked nem. Flóra az enyém. – vágtam rá rögtön a válaszom.

- Flóra az enyém. – ismételte meg a dühös hang a hátam mögött. – Ezt nem hiszem el! Pasik, ti idióta barmok! Miért kell mindent tárgyiasítanotok? A nők is éppen olyan érző lények, mint ti, akik azt hiszitek magatokról, hogy ti vagytok a teremtés koronája. Nem vagyok tárgy, az istenért!

- Köszönöm a remek estét! Ez mindent megért! – kacsintott Flórára az a bájgúnár és még két puszit is lenyomott, míg majdnem felrobbantam. Mindezt direkt kiprovokálta belőlem, mert Franco távozása után Flóra mérgesen méregetett. Most először nem tudtam eldönteni, mit jelenek az arcán átfutó érzések, melyeket vagy a szavaim vagy a viselkedésem eredményezett. Nem sokáig kellett várnom, mert egyből megtudtam, mi jár abban az okos fejecskéjében.

- Mi ütött beléd? Miért kellett Franco-nak esned? – azt hittem, hogy lefordulok a székről, melyen eddig ücsörögtem, pedig annyit azért nem ittam.

- Belém? Már megbocsáss Szívem, de Franco provokálta ki ezt az egészet, és ne várd, hogy csak úgy benyelem, hogy megjavult. - Megütközve néztem farkasszemet Flórával, amiért Franco-t védelmezte.

- Rob, te rémeket látsz! Még hogy Franco provokált! Ez agyrém! – forgatta meg a szemeit Flóra. – Franco nem csinált semmi…

- Semmit, mi? – horkantam fel, majd intettem a lánynak, aki egész eddig kiszolgált bennünket, hogy hozhatja a számlát. Flóra meg sem lepődött, sőt inkább felpattant, amint végeztünk.

- Csak te fújtad fel az egészet. – motyogta nekem, míg a kijárat felé lépkedtünk. Az utcára érve egyből fürkészőn figyelt, s pillanatok alatt leintett egy szabad taxit.

A szállodáig vezető utat csendben tettük meg. Flóra érezhetően paprikás hangulatba került, csak azt nem értettem meg, miért védi még mindig Franco-t. Próbáltam közeledni a feleségem felé, mert a beígért desszertemről nem szerettem volna lemondani. Csakhogy a szúrós pillantásai megállásra késztettek. Ugyan kézen fogva sétáltunk be a hotel főbejáratán, melyet pár fotós meg is örökített, de a feszültség kettőnk között ott volt, ami a lakosztályunkhoz közeledve egyre növekedett. A szobánkba érve Flóra egyből kitépte a kezét a kezemből, majd lendületes léptekkel megcélozta a fürdőszobát, követni akartam, de az igen hangosan becsapódó ajtó megállásra késztetett.

- Ezt jól megcsináltam! – csaptam egyet a falra, még szerencse, hogy nyitott tenyérrel, mert így némi bizsergéssel megúsztam. Ha ököllel teszem, félő, hogy helyben eltörtem volna a mancsom. Felkaptam a mellettem heverő telefont és a testőrömet hívtam.

- Halló! – a szokásosnál feszültebb volt Dean hangja.

- Helló, Dean! Csak szólok, hogy visszaértünk. Nem volt semmi gond, csak a hotel előtt lebzselt pár fotós… - hadartam végig a mondanivalóm, mert a fejben már valamiféle engesztelés járt.

- Kösz Rob, hogy szóltál! – megkönnyebbül sóhaj után elköszönt a testőröm. – Jó éjt!

- Neked is, jó éjt! – lecsaptam a telefont és a kanapéra dobtam a készüléket. Összeszedtem minden bátorságom és a fürdő irányába indultam.

A hálóig jutottam, mert Flóra éppen a fürdőből masírozott az ágy felé. Elkaptam a karját, megpördítettem és magamhoz húztam. A szemei izzóan villantak rám. Egy kissé kinyúlt és megkopott trikó volt rajta, azonban még ebben is gyönyörűnek láttam. Az egyik kezem a trikó anyaga alá férkőzött, a csípőjén végigsimítottam, majd pedig a derekát öleltem át. Közben megbűvölve figyeltem a fenséges ajkakat, melyek finoman szétnyíltak. A nyakához hajtottam a fejem, az orrom hegyével simítottam végig a bőrén.

- Ah… Rob… - nyögött fel a karjaim között. Csibészes mosolyra húztam a szám, s kidugtam a nyelvem és most azzal rajzoltam végig a kecses vonalat. - Még… haragszom… rád… - sóhajok közepette motyogta el szavait, míg feszes tartása lassan elernyedt.

Nyelvemmel végig rajzoltam az édes ajkait, mely manővert behunyt szemekkel élvezett. Az édes íztől elvesztettem a fejem, s szenvedélyesebb csókkal üdvözöltem az ismerős ajkakat. Legnagyobb örömömre viszonzásra leltem. Flóra belém kapaszkodott, s türelmetlen ujjacskák már a pólóm aljánál matattak. Belemosolyogtam a csókba, ezért Flóra elszakította tőlem a száját, de csak annyira, hogy leheletfinom csókokat nyomjon az arcomra, a nyakamra vagy éppen a fülem tövébe. Hirtelen kaptam a kezeim a fenekéhez, az érzéki simítás után megemeltem. A csípőm köré fonta a lábait, s felnyögtem, ahogy szorosan egymásnak feszült a testünk. Egyre jobban kívántam Őt, amit egyértelműen a tudtára adtam.

Egy pillanatra mindkettőnk tüdejébe megakadt a levegő, s abban a másodpercben a tekintetünk összeolvadt, melyet mohó ajkaink követtek. Egyre többet és többet szerettünk volna, míg a vágy hullámai söpörtek végig testünkön. Egyetlen határozott mozdulattal húztam le Flóráról a testét fedő anyagot. Ahogy számítottam rá, alatta semmit sem viselt. Most, hogy már nem csak puszta sejtés volt a meztelen test, hanem kézzel fogható és szemmel látható, határozottan indultam el az ágy felé.

Az ágy közepére fektettem az eszményi nőt, aki olyan szorosan kapaszkodott belém, míg ízletes csókokat váltottunk, hogy rajta kötöttem ki. Aztán annyira szakadtam el tőle, hogy egy az egybe lerántsam magamról a pólót és az ingem, nem szenvedtem velük külön-külön. Flóra ez idő alatt már az övemet bontogatta, de mintha direkt úgy csinálta, hogy minden mozdulata még inkább izgasson. Lekerült rólam a nadrág és már rettentően ki kívánkoztam a boxer szorításából, mikor Flóra gondolt egyet és feljebb csúszott az ágyon. Csábítóan indult el a keze a nyakából, a mellein keresztül le a hasáig. Aztán a következő pillanatban az ujjával incselkedve csalogatott, s a hatás kedvéért szélesebbre tárta a lábait. Az idegeimen táncolt, de még uralkodnom kellett magamon.

Közelebb másztam hozzá, óvatos mozdulattal hanyatt döntöttem és fölé gördültem. Epedve várta, hogy magába fogadhasson, de bármennyire kínzott engem is a vágy, még nem tehettem meg. A szájára hajoltam elsőként, majd a szenvedélyes csók után a testét halmoztam el csókjaimmal. A mellei keményen feszültek meg, miután azokat is kezelésbe vettem gyengéd masszírozással és nyelvem játékával. Csókokkal haladtam egyre lejjebb testén, mely már most megfeszülve vergődött alattam és a lepedőt markolta kínjában. A hajamban éreztem meg ujjait, belemarkolt s csókra magához húzott. A kezem viszont nem adta fel, s a forró és nedves nőiességét kényeztettem tovább. Simogattam, majd pedig eltűntette benne ujjaim. Ütemes játékom hamar a mennyekig repítette Flórát. Édes szenvedésének pedig kellően hangot is adott, pajzán sóhajok, buja nyögések és érzékien kimondott nevem mérhetetlen elégedettséggel töltöttek el, azonban többet akartam. Egy újabb csókroham után megadtam az egyesülés felemelő érzését mindkettőnknek.

Határozott lökéseim egyre gyorsabb ütemet vettek fel. Egyre jobban ziháltam, és mélyről törtek fel belőlem a férfias nyögések, melyeket Flóra csókokkal igyekezett tompítani, éppen úgy, ahogy én pedig a szobát betöltő női sikolyokat hallgatattam el. Bár kétség sem fért hozzá, hogy nemcsak a mellettünk lévő lakosztályban szereztek tudomást a szenvedélyes szeretkezésünkről, hanem az egész emelet. De ameddig ilyen eszméletlen élményben van részem, addig semmi sem érdekelt. S újabb sikoly és a nevem hasított a levegőbe abban a pillanatban, mikor elért bennünket a beteljesülés.

Szétdúlt ágyba, a párnák közé hanyatlottunk vadul kalapáló szívvel és levegőt kapkodva. Pihegő hangok töltötték be a szoba csendjét. Tapogatva kerestem meg a földre került takarót, és egy könnyed mozdulattal magunkra húztam. Flóra hasra fordult, felkönyökölt és a takaró pedig lejjebb csúszott felfedve a meztelen vállát, hátát. Csókra nyújtotta a nyakát, míg boldogságtól csillogó barna szemeivel fürkészett engem. Mosolyogva túrtam bele a nyirkos hajamba.

- Hihetetlen vagy. – jelentette ki Flóra teljes meggyőződéssel. – Egyik pillanatban olyan, de olyan dühös vagyok rád… - szusszantott édesen, amit csendben figyeltem, majd pedig mosolyogva folytatta. - Aztán a másikban pedig már azt sem tudom, mit csinálok… Elveszed az eszem. – erre közelebb húztam magamhoz, s csókot kezdeményeztem.

- Hmm… ezek szerint teljes mértékben kiengeszteltelek? – csókot nyomtam a vállára, mire összerezzent.

- Szóval mindent előre kiterveltél? – megvillantak a szemei, de a hangjában pajkosság ólálkodott.

- Mi mást tehettem volna? – csibészes mosolyra húztam a szám és újabb csókot nyomtam Flóra fedetlen vállára. - Elég egyértelmű volt az étteremben leadott monológod… - enyhén félre döntötte a fejét, így szabad utat kaptam a nyaka felé, hogy végigcsókoljam. - A feszült autóút a szállodáig, és az az ajtócsapkodás… - végül elértem az ajkait, majd nyelveink szilaj táncba lendültek, hogy a mindent elsöprő gyönyörig meg se álljunk.

„Boldogságuk lassanként oly magaslatig emelkedett, ahol már nincs is növekedés tovább. Egy szó fejezi ki ezt a helyzetet: a beteljesülés. A boldogság, mint a tenger, eléri legfelső fokát. A tökéletes boldogságban csak az a nyugtalanító, hogy a tenger visszaáramlik.”

(Victor Hugo)