42. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam Flóra és Rob történetének a folytatást.
Remélem ezzel a résszel több lelkesedést váltok ki belőletek!
Nektek, kitartó komizóknak pedig kimondhatatlanul hálás vagyok!
Elena! Köszönöm, hogy írtál! Örülök, hogy sikerült téged kíváncsivá tenni. Remélem, hogy az ajtóban álló személyre gondoltál. S már itt is a folytatás!
Alice! Köszi a komit és a sok-sok kérdést! Sosem a dicsérő szavakért írok, de mindig roppant kíváncsi vagyok véleményetekre. Remélme, hogy a folytatással kárpótollak az várakozás okozta kiakadásért.
Ancsa! Hálás vagyok a komidért! A szerelem kérdése felmerül a következő részben és az előző rész komijánál válaszolok a kérdéseidre, mert itt kicsit hosszú lenne!

Jó olvasást!
Nagyon várom a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

„A legnagyobb örömök mindig váratlanul lepnek meg minket. Mint a véletlenszerű séta, a rögtönzött látogatás, a beszervezetlen utazás, a keresetlen társalgás vagy ismertség.”

(Fanny Fern)

Flóra

Los Angeles, 2011.07.09.

- Te? Hogy kerülsz ide? – nyögtem ki… Tátva maradt a szám és csak néztem Őt.

- Szia! – elmosolyodott. - Talán inkább ezzel kellene kezdeni. – húzta csábító féloldalas mosolyra a száját, majd könnyedén az ajtófélfának támaszkodott. Valamire várt, s nem úgy tűnt, hogy megmozdul addig, míg azt a valamit meg nem kapja.

- Szia! – motyogtam kábultan, mire még szélesebb lett a vigyora. Sütött róla az elégedettség.

- Ez aztán a fogadtatás! – végignézett rajtam, s megnyalta az alsó ajkát. – Ha ezt tudom, akkor biztosan még jobban siettem volna. – Rajtam legelgette az éhes szemeit. Nagyon tetszett neki, amit lát. Nem csodáltam, mivel csak a csipkés francia bugyi és egy éppen csak a hasamig leérő trikó volt rajtam. Az pedig kész csoda, hogy a trikó rám került, és így nyitottam ajtót. Bár ha meztelenül fogadtam volna a váratlan látogatót, akkor nem csak állna ott, hanem talán cselekedett volna. Zúgott végig ez a gondolat a fejemben. - Úgy látom jó kis buli volt a múlt éjszaka… - a szemeim látták Őt, a fülem hallotta a szavait, de az agyam mégsem akarta elhinni, hogy itt van. Csak nagyokat pislogtam, de még mindig nem tudtam eldönteni, hogy álom vagy valóság. Aztán megragadott és megcsókolt. Még ellenkezni sem volt időm.

Belemarkolt a fenekembe, majd a trikó alá férkőzött és már a csupasz bőrömön garázdálkodott.  Az érintésétől felforrott a vérem, s kéj végigsöpört a testemen. Szenvedélyesen csókolt, el sem akart engedni, sőt egy pillanattal később a karjába kapott. Erősen tartott, miközben újabb vad ostrommal kereste a nyelvem. Az ajtót a lábával lökte be, majd botorkálni kezdett a lakásban. Egészen a falig jutottunk, melyhez erősen neki nyomott. Felnyögtem, mert nyelvének érzéki játékával gyötörte a nyakam. Közben pedig egyre jobban éreztem a nekem feszülő vágyát. Néhány kínzó percre állt le, mellyel majdnem az őrületet érte el nálam. Kérdőn nézett a szemembe, s tudtam a ki nem mondott kérdésre várja a választ. A fejemmel böktem a szoba irányába, bólintott egyet, aztán a csábító mosoly villantása után újra az ajkaim után kapott.

Egy huppanással landoltunk az ágyban. Sürgető kezekkel vetkőztettem, bár megnehezített a dolgom, amit még külön élvezett is. Persze nyeregben érezte magát, hiszen két erőteljesebb mozdulattal megszabadított minden felesleges anyagtól. Egymás vetkőztetése közben kialakult hadakozásunk érzéki előjátékká változott. Ésszel követni sem bírtam, mi történik velem. Csak hagytam, hogy az érzések és az élmények magukkal vigyenek, csak lebegtem a mámorban és az élvezetekben, ahogy teljesen birtokba vette a testem. Nem tettem semmit, csak engedtem, hogy had tegyen azt velem, amit csak akar. Gyengéd volt minden mozdulata, mégis éreztem bennük a végtelen feszültséget. Igyekeztem nem a leghangosabb formámat hozni, sőt még a feltörő sikolyaimat és a férfias morgásait, nyögéseit is csókkal tompítottuk. Szívünk eszeveszett módon dübörgött, s egyre fokozottabb tempóra ösztönöztük a másikat. Aztán pillanatokon belül lecsapott ránk az extázis fenséges érzése. Egymásba kapaszkodtunk, erősen szorítottuk a másikat, míg zihálva kapkodtuk a levegőt.

A hátára fordult, de a tekintetem nem engedte. A homlokára néhány hosszabb tincs rátapadt, a szemei fénylettek és édesen mosolygott. A fedetlen mellkasát az aranyszínű napsugarak színezték meg. Magunkra húztam a takarót, majd hozzábújtam. A kezét egyből felemelte és cirógatni kezdett, ott ahol ért. Már csillapodott mind a szívverésünk, mind a zihálásunk, mégsem szóltunk egy szót sem. Elegendőek voltak a csókok, az érintések. Közelebb húzott magához, és újfent megízleltük egymást.

- Jaj, Szívem! Tudom, hogy hiányzik az urad… - kinyílott és már be is csukódott az ajtó. – De már kora reggel pornót nézni? Ez nem normális dolog! – Cosmo betörtetett a szobába, még szerencse, hogy betakaróztunk. – Vagy ha ennyire szükségét érzed, akkor legközelebb tekerd lejjebb a hangerőt, ha már nem szólsz… előre…- nem zavartatta magát. Alsógatyában és a szemeit dörzsölve állt meg az ágy előtt.

- Cosmo… Cosmo… - feljebb tornáztam magamhoz szorítva a takarót. De nehéz volt a megszólítottra koncentrálnom, mert a nyakamból hirtelen eltűnt a hajam, és helyette lehelet finom csókok csattantak el a csupasz bőröm. Minden újabb csókkal pedig újabb kísértést adott.

- Flóra, te meg mi a… - Cosmo csodálkozva nézett végig az ágyban lévő kettősünkön. Azt hittem, hogy a hülyeségét nem tudja fokozni. Hát tévedtem. - Ki a franc ez? – úgy néztem a lökött barátomra, mintha megzakkant volna. – Rob… - végre leesett neki. – Bocs, de fel sem ismertelek… ezzel az új séróval… Remélem nem fizettél egy vasat sem annak a kontárnak… - fintorgott és akkor mintha villámcsapás érte volna. – Basszus! Akkor ti… Oh, bassza meg!... Már mentem is… - azzal kiviharzott a szobából, s az ajtó hangosan csapódott utána. Nevetve terültem el az ágyban, míg Rob csak mellém könyökölt.

- Tényleg borzalom a hajad! – néztem fel a jókedvű férfira. Felemeltem az egyik kezem, és a hajába szántottam. – Legalább megigazíthatták volna, hogy egyforma legyen… - nevettem továbbra is.

- Észre sem vetted?  - egy kicsit megdöbbent és furcsán nézett rám. – Mielőtt eljöttél, már akkor ilyen volt… Az utazásod előtti napon szereztem be… Fel sem tűnt? – mintha a jókedve elillant volna.

- Nem, bocsi, de akkor nem nagyon tudtam másra koncentrálni… - bűnbánóan hajtottam le a fejem és a szempilláim alól kukucskáltam ki.

- Persze, minden gondolatod Franco kötötte le… - ott hagyott az ágyban, s a ledobott gatyáját húzta magára. Aztán a szétszórt ruhái után nyúlt, összeszedte egy kupacba.

- Ez nem Franco-ról szólt, és nem rá gondoltam… hanem a munkára… - felültem az ágyban, és Robot figyeltem. Nem hittem a szememnek, hogy ezt csinálja. – Most komolyan képes vagy csak így itt hagyni? – tártam szét a kezeim.

- Nem ezért jöttem. – sóhajtott fel, miközben végre újra rám nézett.

- Nem, persze… Nem azért repültél órákat, hogy megdugj… - fennakadtak a szemei. - Csak remek ráadás volt. – kimásztam az ágyból és öltözni kezdtem.

- Flóra, ne csináld ezt! Kérlek, ne beszélj így! – bugyit és pólót húztam magamra, mikor magához ölelt. A hátamhoz simult, megállított mozdulat közben, de nem akartam csak azért sem megfordulni.

- Miért ne? Hiszen igaz. – motyogtam magam elé, de még így is tökéletesen hallhatta minden szavam.

- Tudod nagyon jól, hogy nem igaz. Így nem. Aggódtam érted, mert láttam azokat a botrányos cikkeket és a fotókat… Féltettelek, azért jöttem… és hogy felvilágosítsalak ez nem dugás volt… hanem érzéki szeretkezés… - a fülembe susogta, amitől a bensőm újra vadul megremegett.

- Steph tudja, hogy itt vagy? Mármint LA-ben? – tartani akartam magam, ezért is kezdtem teljesen más irányba gondolkodni. Csakhogy a kezem mégis az ő kezeire fektettem, úgy álltunk összeölelkezve a szoba közepén.

- Részben… Beszéltem Steph-fel, kikötöttem, hogy előbb veled szeretnék beszélni erről az egészről. Majd utána avatom be őt, mire jutottunk. Belement, mert beszélt veled. Amúgy hogy is volt ez? Erre kíváncsi lennék? – lazított a karjain és lassan magával szembe fordított. Bevetette a legcsábítóbb pillantásait és mosolyát. Az ajkait néztem, egyszerűen nem bírtam másra gondolni, mint arra, hogy pár pillanattal ezelőtt azok az ajkak a testem különböző pontját hintették be finomabbnál finomabb csókokkal.

- Jó, majd elmondom. De hogyan és honnan tudtad meg a pletykákat? Hogy kerültél ide? – elszakítottam a tekintetem a szájától és inkább visszakérdeztem.

- Dean mutatta meg a képeket, aminek a telefonom lett az áldozata… Tényleg kell egy új telefon! Majd beszerzem azt is. Szóval a lényeg, hogy összekaptam magam és megcéloztuk a repteret… Steph-től megszereztem a címet és most itt vagyok. – galádul elmosolyodott s egyre közeledett felém. Kicsusszantam a karjai közül, persze utánam kapott. Nem ért el, s hogy biztosan ne tudjon elkapni, felugrottam az ágy tetejére. Csakhogy Rob nem adta fel ilyen könnyen.

- Itt van? – sikította valaki az ajtón túlról. Nagyon emlékeztetett Maddie hangjára, de ez a hang legalább két oktávval magasabb volt. Ezzel elterelte a figyelmem, amit Rob egyből kihasznált. Elkapta a lábam és hirtelen eltűnt alólam minden. Pár pillanattal később újra az ágyon feküdtem és Rob felém gördült. Gonoszkodó vigyorral a fejem felett lefogta a kezeim és megcsókolt. Vágyakozva csókoltam vissza. – Ezt nem hiszem el! Tényleg itt van! – kivágódó ajtó és az újabb ujjongás után már egészen biztos voltam, hogy Maddie átjött hozzánk.

- Kettőből kettő! – motyogtam bele Rob szájába.

- Ez nálatok valami hülye szokás? – morogta Rob a nyakamba. Nagy levegőt vett, majd kifújta. Le kellett higgadnia, így meg sem mozdultam. Egy utolsó nagy sóhaj után legördült rólam és elterült az ágyon. Kuncogva szedtem össze magam, és igyekeztem szórósan nézni Maddire, akit Cosmo és Demo is követett.

- Haver, nem is mondta, hogy a műsor is megy… - röhögött Demo.

- Ne is mond! Azt hittem, hogy a lökött tyúk pornót néz, de nem… - Cosmo színpadiasan magyarázott a haverjának, amit persze mindenki végignézett, hova is fut ki a beszélgetés. – Nem nézte, hanem forgatták… amilyen hangosak… Gyere, cimbora, igyunk egy erős feketét.

- Flóra, te gonosz nőszemély! Miért nem mondtad, hogy jön a férjed? De izgatott vagyok, annyi kérdésem van… Rob, úgy imádlak. – mint egy tizenéves csitri, úgy viselkedett Maddie. Tudtam, hogy oda van Robért, mint színészért, de álmomban sem gondoltam volna, hogy képes átmenni őrült rajongóba. – Csak legyetek nagyon boldogok! – fogalmam sincs, hogyan jutott el idáig, szegén Rob is csak kamillázott. Mostanra egymás mellett ültünk, s üveges tekintettel figyeltük az előttünk nagy lendülettel magyarázó nőt.

- Maddie, lassíts! Kávé nélkül nem bírjuk veled az iramot. – csitítottam Maddie-t, aki szó szerint lefagyott. Rob meg hálásan megszorította a combom, mert megint rajtam volt a keze.

- Akkor gyertek! Az enyém a legjobb kávé! – kacsintott ránk, és sietős léptekkel haladt előre.

- Gyere, tényleg az övé a legjobb kávé, amit ihatsz! – felkeltem az ágyról és miután egy rövidke sortot magamra kaptam Rob felé nyújtottam a kezem.

- Nem. Nem megyek sehova. – jelentette ki. Tüntetőleg még a karjait is keresztbe fonta maga előtt.

- Mi van? – néztem rá, mert ötletem sem volt, hogy mi a fene miatt nem akar kimenni.

- Még kérded? Ha kiteszem innen a lábam, akkor a barátnőd szét fog szedni. Nem megyek. – rázta meg a fejét, igyekeztem nem felröhögni, de nagyon nem ment.

- Na gyere! Majd én megvédelek! – csalogattam, majd bevetettem a csókjaim, hogy meggyőzzem.

- Ez nem tisztességes! Nem játszol sportszerűen. Itt húzod az agyam a csókjaiddal, ettől még inkább itt akarok maradni… - elkapott és az ölébe húzott.

- Azért menjünk ki, hogy mielőbb visszajöhessünk! – kacsintottam rá. Megértette, mire gondolok, s már fel is pattant. Megigazította a kissé felcsúszott pólóját, aztán összefűzte az ujjainkat és így sétáltunk ki a konyhába.

Egy-egy bögre kávét kaptunk, amint kiértünk. Rob nem akart elszakadni tőlem, így az ölébe húzott. A bögrék az asztalra kerültek, mert még forró volt a benne lévő kávé. Ennek köszönhetően a szabad kezeim Rob nyaka köré csavartam, míg Ő a combomra fektette a kezét.

- Bocs, tényleg, hogy úgy rátok törtünk… - kortyolt a poharába Maddie bűnbánóan.

- Nyugi, nincs semmi. – legyintettem rá, mert semmi értelme nem lett volna ezen veszekedni.

- Ezek szerint szent a béke köztetek? – Cosmo gyanakvóan nézett végig rajtunk.

- Már miért ne lenne? – kérdezett vissza Rob, mert éppen kávét kortyolgattam.

- Mert épp az a vezető hír mindenhol, hogy csalod a feleséged? – Cosmo harciasan ugrott a neki szegezett kérdésre.

- Mindenki tévedésbe van. Ez egy hülye pletyka. – megfeszült Rob tartása, ezért nyugtatóan cirógattam meg a nyakát, a tarkóját. – Olcsó és ocsmány húzás volt azoktól a hiénáktól…

Egyre nyomasztóbb kezdett lenni a hangulat, de Maddie ismét bevetette magát és kérdésáradatot zúdított Robra. Hagytam volna őket, hogy hadd beszéljék ki magukat, de Rob nem eresztett. Az öléből nem engedett, átkarolta a derekam és a vállára hajtottam a fejem. Olyan piszkosul jó érzés volt a karjaiban lenni és olyan természetes volt. Éreztem minden rezdülését, minden levegővételét, minden szívdobbanását. Vele együtt mosolyogtam, nevettem. Hálás voltam neki, hiszen újra boldog önmagam voltam. Nem akart megváltoztatni, nem akart befolyásolni. S rá kellett jönnöm, hogy ez, ami kettőn között kialakult több, mint puszta testiség, több, mint puszta barátság.

Szerelem? Nem hittem benne, hogy ez az lenne, ezért igyekeztem elhessegettem a gondolatot. De csak nem akart tágítani, s ott motoszkált a fejemben. Szerelem? Nem tudtam a választ, pedig egy egyszerű eldöntendő kérdés lett volna. Igen vagy nem. Mégsem tudtam választani. Szerettem, egyszer nagyon szerettem. Akkor szerelmes voltam, legalábbis mindezidáig azt hittem, hogy az az igazi nagy szerelem. S most itt voltam egy férfi oldalán, aki annyi mindent adott nekem. Én meg az érzéseimen sem vagyok képes kiigazodni. Holmi múltbéli tapasztalásra alapozva döntenék, de valahol érzem, hogy nem lenne helyes a választás. Rob alapjaiban eltér Francotól, s talán emiatt a szerelme is más lenne? Talán mégsem Franco volt a nekem rendelt nagy Ő? Szerelem?

„Mert mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában?

Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden.”

(Laurell Kaye Hamilton)

~~~ xxx ~~~

„Az életben akad számos nagy, romantikus pillanat, amikért érdemes élni. Ám van egy kis gubanc, ezek a pillanatok elmúlnak és a sarkon előbb utóbb ott ólálkodik a kegyetlen, borotválatlan gazember: a valóság.”

(Így jártam anyátokkal c. film)

Flóra

Toronto, 2011.07.14.

Teljesen felspannolva lépkedtem a folyosón, vágytól pezsgő vérrel és egyre izgatottabban, közeledtem a szobánkhoz. Olyan hosszúnak és zsúfoltnak tűntek a hétköznapok, de végig Rob ígérete lebegett a szemem előtt, melyeket az elmúlt napok történései követtek.

Hétfő reggel szórakozottan lépkedtem az irodaház hatalmas bejárta felé. Mosolyogtam, mert még mindig a hétvége járt a fejemben, vagyis Rob és a villámlátogatása. Persze csak éppen hogy sort tudtunk keríteni arra a beszélgetésre, amiért valójában jött. Valami mindig elterelte a figyelmünk. Az édes csókok, melyek sosem fogytak el és mindig szeretkezést eredményeztek. Aztán csak sikerült dűlőre jutnunk. Rob szegény Steph nyakába varrta, hogy hétfőn első dolga legyen helyesbítést követelni, viszont a nyilatkozatot és interjút mindenki felejtse el egy huzamosabb időre. Rob lelkemre kötötte, hogy semmiféle kérdésre ne válaszoljak, és ha lehet, akkor kíséret nélkül se menjek sehova. A pár pillanatnyi komolyság után újra a szenvedély gyűrt minket maga alá.

Este azonban szinte kényszerítettek bennünket, hogy hagyjuk már végre el a szobát. Elmentünk közösen vacsizni, majd a klub helyett inkább egy futam felé vettük az irányt. Most mindenki csak megfigyelő volt, bár Tommy nagyon rá szeretett volna venni egy gyors menetre. De most mindennél többet jelentett, hogy Robbal együtt élvezhettem a bulit, a futamokat, majd pedig az éjszakát újra a szobánkba.

Természetesen nem sokat aludtunk, és vasárnap hajnalban búcsút kellett vennünk egymástól, mert Robnak vissza kellett érnie a forgatásra, ahol természetesen mit sem sejtettek a hétvégére beiktatott villámlátogatásról. Ráadásul Rob konokul tartotta azt az elhatározását, hogy maradjak a lakásban, ne kísérjem ki a reptérre. Mondhattam neki bármit, de ezt már eldöntötte s az elhatározásán semmiért sem változtatott volna. Cserébe viszont olyan búcsúcsókot lehelt az ajkaimra, hogy nem csak elengedni nem akartam, hanem legszívesebben visszacibáltam volna az ágyba.

- Gyere vissza Torontóba minél előbb, s olyat teszek veled… - a fülembe suttogta, hogy még bele is pirultam. S már most mentem volna vele.

- De el vagy gondolkozva! – a váratlan és közeli hangjától majdnem kiugrottam a bőrömből. Franco meg csak röhögött és nem tágított mellőlem.

- Erre meg miért volt szükség? Meg akarsz ölni? Arra van egyszerűbb megoldás is! – dünnyögtem, majd beállt kettőnk között a csend. S már majdnem fellélegeztem, mikor kiszálltunk a liftből és mindenki ment volna a maga dolgára, azonban Franco elkapta a kezem és maga felé fordított.

- Csak nem ballábbal keltél, Édesem? - a szemembe nézett és nem engedett, pedig el akartam magam szakítani tőle. – Nincs, aki törődjön veled? Tudod, hogy rám bármikor számíthatsz.

- Oh, micsoda önfeláldozás lenne tőled. De el kell, hogy keserítselek. Van, aki törődik velem, úgy ahogy te sosem… - lendületet vettem, s kiszakítottam magam a kezei közül.

Paprikás hangulatba kerültem, s már időm sem volt lehiggadni, mert Arthur az irodájába kéretett. Kíváncsian várta a fejleményeket, s megdöbbenve fogadta a beszámolókat. Aztán a hiba felismerése után a megoldásra kellett koncentrálnunk.

Három napig hadakoztunk, melyben Franco jelenléte volt a legnehezebb. Furcsa volt újra vele együtt dolgozni, mert minden olyan volt, mint régen. Ennyi idő után, még mindig össze szokott csapatként tudtunk együtt dolgozni, gondolkodni. Ez pedig abban a pillanatban fel sem tűnt. Hiszen kérés nélkül csinálta a feladatot, vagy épp befejezte a mondatom, a váratlan és kéretlen érintésekről nem beszélve. Tartottam magam, nem akartam engedni, ezért élből elutasítottam minden próbálkozását. Azonban a számtalan ebéd és vacsora meghívások kénytelen voltam elfogadni egyet-kettőt, főleg melyet Arthur is megerősített. A befolyásos férfi sosem titkolta előttem, mennyire támogatja a kapcsolatom a fiával. Minden kétséget kizáróan érdekes élmény volt újra közöttük lenni, kedélyes csevegésbe bonyolódni, mintha tudomást sem vennénk a múltról. Pedig újra ott éreztem magam, hiszen újra velük álltam munkakapcsolatban és nem pusztán egy-két napról volt szó. Hanem egy hosszabb távú együttműködésről.

Megráztam a fejem, mert nem akartam elrontani a hangulatom. Már csak pár lépés volt hátra, amit egyre nagyobb mosollyal tettem meg. Csakis és kizárólag a viszontlátás édes pillanata járt a fejemben. Meglepetést szerettem volna okozni, valami hasonlót, mint amilyet Ő is okozott nekem. Ennek szellemében választottam ki a járatom, remélve, hogy a sok bántóan kíváncsi szempár elől elmenekülhessek. Még sosem esett nehezemre kivárni a repülő út végét, és hogy megérkezhessek a szállodába. De végre megérkeztem, s már nyújtottam is a kezem, hogy bekopogjak.

A kopogást követően motoszkálás hallatszott és végül kinyílt az ajtó. Rob meglepetéstől megkövülve állt meg az ajtóban. A haja még mindig borzalmasan festett, egy sima póló és farmer volt rajta. Talán induláshoz készülődött, vagy talán éppen csak megérkezett, de egyik sem számított igazán, mert abban a pillanatban, mikor megláttam Őt, mindennél erősebben elöntött a vágy és a türelmetlenség. A kezemből a földre huppantak a csomagok, s a terheimtől megszabadulva vethettem magam a karjaiba. Az elszenvedett soktól Rob az első pillanatban még csak vissza sem csókolt, de aztán mintha észbe kapott volna. Erősen húzott magához, ahogy átölelt, nyelve határozottan táncoltatta meg a nyelvem, míg ott szinte az ajtóban álltunk.

Faltuk egymást, az ízletes ajkak még finomabbnak tűntek. Aztán felfedte magát a telhetetlenség. Egyre többet és többet akartunk. Érezni akartam Őt testközelből, nem holmi felesleges anyagokon keresztül. A kezem végigfutott az oldalán és a pólója alá csúsztattam a kezem. Legnagyobb sajnálatomra Rob nem követe a példám, Ő még mindig beérte annyival, hogy a derekamat ölelve csókol. Ez is pokolian jó érzés volt, azonban mégis tovább szerettem volna lépni. Erre való ösztönzésként a hasán jártak a kezeim, mikor Rob hirtelen megállított.

- Flóra, nem vagyok egyedül! – motyogta bele a számba. Hirtelen azt sem tudtam, mit gondoljak. - Nem vagyok egyedül! – visszhangzott a fejemben.

Egyből a legrosszabbra gondoltam, mert hát ilyen az emberi természet. Hajlamosak vagyunk minden ésszerű lehetőséget félredobni, azért, hogy egy elképzelésnek higgyünk. Rob szemében és arcán kerestem a választ, de a szemébe a csillogáson és az örömön kívül mást nem láthattam. Gyanakvón szakítottam el a tekintetem, hogy szembesüljek Rob vendégével. Rosszul érintett a még mindig a fülemben csengő szavai, hiszen vággyal telve érkeztem hozzá.

A szemeim kutatva járták körbe a szobát, de nem láttam semmi árulkodó jelet, míg nem a kanapéhoz ért a tekintetem. Döbbenettől lesújtva néztem abba az irányba. Az agyam szinte lezsibbadt a hirtelen megrohamozó kérdések sokaságától. A számtalan kérdés közül mégis a „Miért?” kezdetű volt most a legégbekiáltóbb.

„Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette.”

(Tomán Edina)