40. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

hirtelen nem is tudom, mit mondjak vagyis mit írjak. Hihetetlen, hogy már itt tart a történet, és egy újabb kerek számhoz érkeztünk el. 40. fejezet. Egy teljes Rob szemszöget élvezhettek, és figyeljetek mindenképp a keltezésre, mert az sokat segít a dolgok megértésében! A képe elég beszédesre sikerült, persze nem mindig szabad a szemünknek hinni!
Köszönöm a komikat és a díjat is! Hatalmas hála értük és bevallom, hiányoltam a többi komit, régen volt már ennyire kevés a komik száma!

Jó olvasást!
Ezúttal is kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

„A szerelemébredés nem volt viharos, lassan érett be, mint a késői vetés, de már az első pillanatban éreztem, ismeretségünk nem amolyan futó kaland, hanem valami mélyebb kapcsolat kezdete.”

(Berkesi András)

Robert

Toronto, 2011.07.06.

Jólesően heverésztem az ágyon elterülve. Már jócskán a délelőtt volt, de mi még mindig az ágyban voltunk. Sehova nem kellett sietnem, mivel a forgatás folytatását estére tűzte ki David. Ha jól emlékeztem a beosztásra, akkor már amúgy sem sok jelenet volt hátra. Flóra édes csókja volt az első, ami ébredés után fogadott. Aztán újabb és újabb csókokat váltottunk, melyeket az izgató érintések követtek. S aztán már nem volt megállás. Megbűvölt, sőt megigézett és már csak gyönyört szerettük volna mielőbb elérni.

S most pedig mellettem kuncogott, míg kecses ujjai a mellkasomon és a hasamon jártak fel s alá. Mindkettőnk testét egyedül csak az vékony anyag fedte, amelyet a szeretkezésünk után húztam magunkra. Az a formás és törékeny test puszta gondolata is újra izgalommal töltötte el, pedig néhány perccel ezelőtt öleltem, csókoltam és szenvedélyesen szerethettem. Ezt tettem, szerettem. A bennem lezajló felismerés egy láthatatlan folyamatot indított el, mely teljes mértékben összezavart, ugyanakkor mégis, mintha tisztábban láttam volna. Oly váratlanul kerített a hatalmába az érzés, de valahogy mégis mintha már jóval korábban is tudatában lettem volna. Beleszerettem Flórába. Szerelmes lettem. S ezért a csodálatos nőt még odaadóbban érintettem és csókoltam, amit Ő elfogadott és viszonzott.

- Megéheztem... – torpant meg egy pillanatra Flóra, majd rám emelte a hatalmas barna szemeit. Szerettem volna teljes mértékben elhinni, hogy a szemébe költöző csillogást én okoztam.

- S mit kívánsz? – húztam kicsit közelebb magamhoz, amit Flóra egyáltalán nem bánt, sőt készségesen a mellkasomra csúszott. Érezni szerettem volna a testéből áradó meleget, a bőre selymes tapintását.

- Kezdetnek egy csókot – s már nyújtotta is csókra a nyakát. Valóban ízletesek voltak az ajkai. – Utána reggelit… palacsintát… és gyümölcsöt… - kicsit elgondolkozva sorolta fel, mit enne.

- Kicsim, szerintem így délhez közeledve inkább ebédelni kéne – nyújtózkodtam a mobilomhoz, hogy meglessem az időt.

- Jó, akkor ebédeljünk. – kicsit bosszúsan szusszantott, és már fordult volna el tőlem. El akart iszkolni, de megakadályoztam.

- Drágám, ebédelünk! De előtte… - már fel is nyaláboltam, a vállamra dobtam Őt és ördögi vigyorral céloztam meg a fürdőt.

Flóra sikkantott és csiklandozással próbálkozott, de nem hagytam magam. Bár az utolsó lépéseket jobban megnehezítette, ennek következtében tétováztam egy pillanatra, de aztán a zuhanykabin mellett döntöttem, ahova szerencsésen megérkeztünk. Talpra állítottam Flórát, aki a nyakam köré csavarta a karjait. Igézően nézett, aztán megindította édes csókjaival a támadását, mely oda vezetett, hogy pillanatok múlva egymásba is olvadtunk. A tervem nem volt ennyire kiforrott, de nem is bántam, mert így is fergeteges élményben lett részünk.

A gyors együttlétünk után a ránk folyó meleg víz alatt mosdattuk egymást. Egymáshoz simultunk még akkor is, amikor a tusfürdőt szétkentem Flóra testén. Aztán Flóra is simogató érintéssekkel viszonozta a mozdulataim. Olyan tökéletes és meghitt volt a pillanat. Magamhoz ölelve szálltunk ki a kabinból. A hatalmas fürdőlepedőt terítettem magunkra és gyengéden dörzsöltem szárazra Őt. A vizes törölközőt félredobtam, de Flóra nem hagyta ennyiben.

- Jaj, Rob! Előbb megszárad, ha szépen kiteríted! - csúnyán nézett rám, majd ahogy mondta kiterítette a törölközőt.

Egy szárazat viszont felkapott és hozzám vágott, mindketten törölközőbe csavarva sétáltunk vissza a hálóba. Csókokat lopkodva öltöztünk fel. Farmert és pólót húztam fel, éppen úgy, ahogy Flóra is. Ő még ebben az egyszerű összeállításban is szédítően nézett ki. Addig, míg vártam kanapén heverésztem, közben Flórán legeltettem a szemem a készülődése alatt. Szexi fehérneműt meglátva egyből megnyaltam a szám, de hamar elrejtette a csipkés darabokat a ruhája alá. A hosszú sötét zuhatagból kontyot varázsolt, s így felfedte a kecses nyakát. Mélyeket lélegeztem, hogy megtartsam az önuralmam. Minden mozdulata maga volt a csábítás, főleg ahogy direkt hajlongott előttem.

- Bestia! – kaptam el, mikor elsétált előttem. Az ölembe huppant, a fedetlen nyakába csókoltam, mire csilingelve felnevetett. – Mehetünk ebédelni? – a kezem egyből a combjára került.

- Igen, mehetünk! – kuncogott tovább. Boldognak és felszabadultnak láttam, amitől minden porcikámat elöntötte a mérhetetlen elégedettség.

Flóra felpattant, aztán a kezét nyújtotta felém. Egy pillanatra összeölelkeztünk, majd kézen fogva indultunk el az ajtó felé. A folyosón is így sétáltunk végig, míg elértünk a liftig. Egyedül voltunk, amit ki is használtunk, mert szavak sem kellettek, mégis tudtuk, mit szeretne a másik. S egymáshoz simultunk és úgy csókolóztunk egészen addig, míg a földszinten a csilingelő hang nem jelezte, hogy megérkeztünk. A földszinten, ahogy kézen fogva haladtunk az étterem fel, mindenki minket figyelt. Az asztalok közül viszont a bejárattól a legtávolabbit választottuk ki, a hatalmas üveg felület mellett. Flórára hulló fényár bearanyozta a bőrét, csillogó szemei, mint ékkövek ragyogtak. Beleszerettem és Ő volt számomra az eszményi nő.

Együtt töltöttük az egész napot, s mérhetetlen nyugalommal és sok energiát gyűjtöttem a pihentető nap alatt. De ahogy az estéhez közeledtünk, tudtam, hogy lassan indulnom kell. Forgatás utolsó előtti hetében jártunk, néhány éjszaki jelenetet kellett felvennünk még. Ha minden rendben zajlott ezekkel a jelenetekkel, akkor tényleg már csak a vágás és az olyan utómunka maradt, melyet David és a csapa végez. Ezek miatt tudtam erőt venni magamon és végül egy csók után Flórát a szobánkban hagyni. Pedig nagyon is erős volt a késztetés, hogy még maradjak vele. Mikor készülődni kezdtem, akkor lépett ki a fürdőből egyetlen szál törölközőt viselve.

- Légy ügyes! Akkor holnap kapsz jutalmat! – végig nyalt az ajkain, s a vágy egy remegéshullámmal söpört végig rajtam. Éhes ragadózóként kaptam a csók után. Persze a jutalom gondolata igen piszkálta a fantáziám, mire gondolhatott a bestiám, de abban biztos voltam, valami olyasmire, amiben mindketten örömünket leljük.

Vigyorogva szálltam ki az autóból a forgatás helyszínén. Nem sokan voltak, tényleg csak a nélkülözhetetlen segédek, operatőrök álltak csatasorba ezen a késői órán. Az öltöző és a smink felé indultam volna, hogy minél előbb Eric-et varázsoljanak belőlem, de David magához rendelt.

- Rob, várj! Először nézzünk egy beállást. Kíváncsi vagyok a kamerákra, hogy elegendőek a fényviszonyok – mondta végig a rendező a szokásos halálos nyugalmával.

- Rendben. – mi mást mondhattam volna, hiszen ő volt a kapitányunk.

Gyorsan körbefutott a tekintetem a környezetemen, felmértem ki s hol van. A testőröm követni akarta, de intettem neki, ne tegye. Dean-t hátrahagytam, s egyedül sétáltam a félreeső kapualjhoz. Azt már az első pillanatban megállapítottam magamban, hogy itt tényleg nem sok fényforrás van, de pont erre volt szükségünk. A falnak dőlve várakoztam, ami nem volt több pár másodperc, mert Sarah sietős léptekkel felém tartott. Ahogy közeledett felém tetőtől talpig megnézhettem magamnak. A haja enyhe hullámokban omlott a vállára, pulóver volt rajta és farmer, de az a nadrág teljesen a combjaira feszült. Balerina cipő volt rajta, így még szembetűnőbb volt a kettőnk közötti magasságbeli különbség. Nem tétováztam tovább, ellöktem magam a faltól. A félhomályba csak ketten voltunk. Egymással szembe álltunk, kissé lehajtottam a fejem, míg ő dacosan felszegte a fejét s a tekintetünk találkozott. Sarah kék szemei megvillantak, és hirtelen teljesen kiürült a fejem. Aztán minden egy szempillantás alatt történt. A karjával körülölelte a nyakam és még közelebb húzott magához, míg mellette a falon támaszkodtam meg. A puha ajkak súrolták a szám. Nem állt meg, hanem a következő pillanatban már a nyelve utat tört magának. Egyetlen szenvedélyes csókot váltottunk.

- Tudtam, hogy jól csókolsz – szólalt meg Sarah, amint elváltak egymástól az ajkaink. A meglepetéstől csak pislogni tudtam, és a torkomra forrt a szó. Megkövülten álltam a helyemen, míg Sarah kicsusszant a kezeim közül.

- Ennyi! Tökéletes! – hallottuk meg David hangját. – Irány az öltöző, aztán ugyanezt szeretném látni a felvételen is… - hangzottak el az utasítások, mire csak összezavarodott gondolatokkal első reakcióként a hajamba túrtam. A következő pillanatban zavartan körbenéztem, meg akartam bizonyosodni arról, hogy bárkinek feltűnt-e, hogy nem pusztán egy műcsók csattan el, hanem egy igazi.

„A csók legyen a szenvedély kifejezése. (...) A csók szimbolikus esemény, melynek minden jelentősége elvész, ha az az érzés nincs jelen, amelynek egyébként feltétlenül jelen kell lennie, hogy a csókot csókká tegye.”

(Sören Kierkegaard)

~~~ xxx ~~~

„Ez új élmény volt: együtt lenni egy nővel, akit kedvelek. Kedvelek? Nos... akivel együtt akarok lenni. Nem kellett társalognivalót kieszelnem. Neki se. Nyugodtan hallgathattunk együtt.”

(Lawrence Sanders)

Robert

Toronto, 2011.07.07.

Az a váratlan csók olyan nagyon összezavart. Nem értettem, hogy Sarah miért csókolt meg és miért most, mikor végre volt bátorságom bevallani magamnak az érzéseim. Már nem tudtam, mit gondoljak a partnernőmről. Akkor ott a próbán Ő kezdeményezett, egy színpadi csók helyett Ő volt az, aki rendesen megcsókolt. Sarah csábított, sőt inkább vonzott. Kiismerhetetlenségével és a pokoli kettősségével, ugyanakkor gyönyörű nő és azokkal a jég kék szemekkel bárkit képes rabul ejteni. Talán ez a magyarázata annak, hogy visszacsókoltam. Meg kellett tennem, meg kellett ízlelnem, persze amint megtettem bevillant Flóra arca, és a bűntudat kezdett elhatalmasodni rajtam. Azon rágódtam, ezek után mit tegyek: elmondjam Flórának vagy ne.

- Rob, már megint mi van? – nézett rá Dean a visszapillantó tükörben. – Elhiszem, hogy hiányzik az asszony. Szívesebben lennél Flórával… Alig ismerek rád… Ez a nő ennyire megszédített… - a nevének hallatán összerezzentem és ijedten kaptam fel a fejem.

- Igen, ennyire megszédített. – kicsit mérgesebben sziszegtem a fogaim között. Nem a viccelődő testőrre haragudtam, hanem saját magamra s a gyengeségemre.

Zsebre dugott kezekkel és lehajtott fejjel csoszogtam a szobánk fele. Békés csend és az egyenletes szuszogás fogadott a hálóban. A beszűrődő holdfénynek köszönhetően majdnem tisztán láthattam Flórát. Ahogy ránéztem, tudtam úgy lesz a legjobb, ha megosztom vele azt a bizonyos csókot. Joga van tudnia róla.

Az ujjaim ösztönösen nyúlt a kisimult arca fele. Elértem és megsimogattam. Az érintés hatására Flóra édesen felsóhajtott, egész pontosan a nevem sóhajtotta. Hiányoztam neki, s amint megérezte a cirógatást egyből felismert. Mosolyra húztam a szám, és ezt biztató jelnek vettem. Talán benne is hasonló érzések bontakoznak ki, mint bennem.

Reményekkel telve gyorsan lezuhanyoztam, mert még volt rajtam némi smink is. Szárazra töröltem magam, s még a törölközőt sem csak lehánytam magam után, hanem kiterítettem. Boxert húztam fel, és már be is csusszantam a puha ágyba. Flóra teste bársonyosan simult az enyémhez, amint elhelyezkedtem Ő belesimult az ölelésbe. Öntudatlanul felismert a teste az én testem. Így aludtam el, mikor a hajnal lassan lopakodott az ablak alatt.

Sokáig aludtam, de piszkosul jól esett, viszont valami furcsa érzés vett körül. Tudtam, hogy eljött az időm, vallanom kell. Csakhogy Flóra már nem volt mellettem. Kimásztam az ágyból, egy félredobott pólót kaptam magamra és a nappali felé lépkedtem. A szemeimet dörzsöltem, mert csak nem akarták megszokni ezt a fene nagy fényáradatot.

Az ajtóban azonban megtorpantam. Flóra telefonnal a fülén járkált, miközben indulatosan magyarázott. Csak néztem, ahogy a rövidke sortból kivillannak a hosszú combjai, a haja éppen csak össze volt tekerve, itt-ott egy-egy tincs az égnek állt, míg egy trikó volt rajta, mely láttatni engedte a kerek melleit. Számomra értelmetlennek tűnő szöveg elsuhant a fülem mellett, viszont ezzel a látvánnyal nem bírtam betelni. Lépni akartam, de megállított Flórától elhangzó mondat.

- Franco, fejezd be! Megértettem. Megyek, az első géppel repülök. – a kezeim ökölbe szorultak. – Mi a jó büdös franc folyik itt? Franco? – hördültem fel, mire Flóra felém kapta a fejét. – Most mennem kell… - s lerakta a telefont. – Jó reggelt, Hétalvó! Már kezdtem azt hinni, hogy hathatósabb módszerrel kell, hogy felkeltselek, ha ennyi telefonra nem ébredtél fel… - közelebb lépett hozzám, igyekezett vidám lenni, de nem sikerült maradéktalanul teljesíteni az elképzelését. Ismertem annyira, hogy átláttam rajta, mikor mond igazat és mikor nem.

- Miért, mi volt olyan rohadt fontos Franco-nak? – megfeszültek az izmaim. – És hova a fenébe akar elrángatni?

- Rob, ne csináld már! Munka miatt hívott. Éppen elég nagy baj van így is! – a szemeit forgatva sétált vissza az asztalhoz, ahol a papírjai, a laptopja és a telefonja volt.

- Mennem kell… Vissza kell mennem Los Angeles-be. - Elkezdte összerendezni az iratok halmazát, közben folyamatosan beszélt. Megváltozott a tartása, a hanghordozása.

- Flóra, hiába kérlek, hogy maradj? – beletörődve sóhajtottam fel, s erőt kellett gyűjtenem, hogy még Flóra lelépése előtt sort kerítsek a vallomásra.

- Rob, nem tehetek mást. – megállt mozdulat közben Flóra. – Miért?

- Flóra… valamit el kell… mondanom… - tétován álltam billegtem egyik lábamról a másikra. – Tegnap valami történt a forgatáson… - felemeltem a fejem és Flóra meglepetten nézett rám, de egy szót sem szólt. – Próbáltunk, egy jelenet beállását próbáltuk el, és Sarah egyszer csak megcsókolt… - Flóra megtorpant, megmerevedett s csak szótlanul pislogott. Gyorsan kapcsoltam és folytattam. – Tényleg csak egyetlen csók volt… Az egésznek meg sem kellett volna történnie… Egy hülye jelenet lett volna, de aztán egy csók lett belőle… Már akkor megbántam az egészet… - aztán már lendültem is és szorosan magamhoz öleltem Őt. Úgy tartottam a kezeim között, mintha csak egy bábu lenne. – Kérlek, Flóra, mondj valamit! – erősen tartottam, s a hátát kezdtem el simogatni.

- Rob… - egy nagy sóhaj után szólalt meg. – Mit vársz tőlem? – felemelte a fejét. Találkozott a tekintetünk és csak erősödött a bűntudatom.

- Mondj bármit! Tudnod kellett… - a tenyerét az arcára borítottam.

- Elmondtad és ezt köszönöm neked. Őszinte voltál… ezt nagyra értékelem. – lehajtotta a fejét a mellkasomra. Néhány percig csak így álltunk és ölelkeztünk. – De ez semmin sem változtat… Most pedig mennem kell! – kibújt a karjaim közül, hiába kaptam utána, már csak a levegőt markoltam.

Elsőként a fürdőbe zárkózott, majd a sietősen a hálóba pakolászott. Csak tehetetlenül néztem, mert megállítani úgysem tudtam volna. Flóra felkapta a farmerjét, egy ujjatlan pólót és egy vékony pulóvert. A haját kibontva hagyta és felkapta a balerina cipőit s már készen is volt. Mindössze két táskát vett magához, amelyeket pillanatok alatt tömött meg.

- Kérlek, akkor legalább menj a villába! Nyugodtabb lennék, ha ott maradnál és Rosa is… - Flóra megrázta a fejét és már válaszolt is.

- Nem, a villába akkor mennék, ha te is ott lennél. – az egyik táskát már a vállára dobta. – A belvárosban van az iroda, s nem messze tőle van egy lakás, ott meg tudom húzni magam…

- Hol és mégis kinél? – hirtelen rossz előérzetem támadt, mely fojtogatni kezdett. Ez a tudatlanság nagyon bosszantott.

- A barátaimnál… Hidd el, jó helyen leszek! – mosolygott el, aztán a másik táskáját is magához vette. Hozzám lépett és egy puszit nyomott a számra. – Nincs több időm. Mennem kell. Kérlek, vigyázz magadra, míg nem leszek itt! Megnézem, mi történt LA-ben, de a forgatás végére visszajövök… Ha mégsem tudnék, akkor hívni foglak! – újabb puszit akart adni, de most már kapcsoltam és elkaptam. Magamhoz húztam és végre egy rendes és hosszú csókot váltottunk. Majd pedig már el is illant a karjaim közül, és a lakosztályból is. Flóra távozása után jó nagy űr keletkezett a szobában és a lelkemben is.

Aztán a váratlan kopogás térített észhez. Semmivel sem törődve igyekeztem az ajtóhoz, reméltem, hogy Flóra visszajött. Úgy téptem fel az ajtót s a szőke hajzuhatagra figyeltem fel elsőként.

- Hát te? Mit keresel itt? – a döbbenettől lefagytam az ajtóban.

- Rob, beszélni szeretnék veled – mosolygott rám, míg én majdnem felrobbantam. – Kérlek, engedj be! – igaza volt, mert mégsem a folyosón kellett volna jelenetet rendezni.

- Gyere! – léptem félre az ajtóból. – Egy pillanat, csak felkapok valamit. – szóltam vissza Sarah-nak.

- Miattam ne fáradj, így is jó vagy. – kacsintott felém.

- Elég! – mordultam fel durvábban.

Mérges voltam, mert Flóra csak úgy lelépett, meg voltam róla győződve arról, hogy Franco keze van ebbe az egészbe. Aztán erre meg megjelent Sarah. Felkaptam a melegítőm, s úgy mentem vissza a váratlan vendégemhez, aki a kanapén ücsörgött teljes nyugalomban.

- Mit szeretnél, Sarah? – néztem a szemébe, de végigfutattam rajta a tekintetem. Farmer és egyszerű felső volt rajta. Kecsesen és elegánsan foglalt helyet, pedig fiatalabb volt nálam.

- Úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom neked… mármint annyival, hogy eljöjjek hozzád. – váratlanul szólalt meg. Felnyögtem és ledobtam magam az egyik fotelbe. – Mindenki hidegnek és távolságtartónak tart, csak mert kicsit nehezebben barátkozom. Igazából rólad sem tudtam eldönteni, hogyan viszonyuljak hozzád.

- Hogy hozzám? – újabb meglepetést okozott a szavaival.

- Igen, mert az asszisztensek és a sminkesek, mindenki olyan elragadtatva beszéltek rólad, aztán mindenkire mosolyogtál, mintha csak meg akarnád nyerni magadnak… Aztán rájöttem, hogy tényleg ilyen közvetlen és barátságos vagy… S azt hittem, hogy lehetünk barátok… és megpróbálok barátkozni… De azt hiszem, mindketten félreértettük a másikat…

- Nálad ezt jelenti barátkozni? – hitetlenkedtem.

- Próbáltam vicces lenni… - megvonta a vállát. – Barátkozni nehéz… Nem sok barátom van, de őket mindennél többre értékelem. Szerintem érted, miről beszélek… - bólintottam, mert igaz volt, már ami a barátokra vonatkozott. – A tegnapi dolgot, a csókot nem bántam meg… „Nem hiszek a megbánásban”… De hiba volt nős pasival kezdenem… - miután végigmondta a monológját illedelmesen felállt és távozott. Ezután, a váratlan látogatás után már egyáltalán nem volt kedvem semmihez sem, főleg egyedül nem. Elszívtam egy cigit, azt hittem ez segít megnyugtatni, mert az agyam csak Flórán járt. Aztán rendeltem némi kaját, amit a tévé előtt faltam fel. Ma nem kellett forgatásra mennem, sőt a következő nap is pihenő volt nekem, mivel Benno jeleneteit vették fel, így végül bedőltem az ágyba. Fáradt voltam, s most még inkább rám nehezedett a fáradtság, aminek köszönhetően hamar elaludtam…

„Nem hiszek a megbánásban, mert minden, amit tettem vagy nem tettem, még ha nem is úgy alakult, ahogyan terveztem, visszavonhatatlan része lett az életemnek.”

(Szívek szállodája c. film)

~~~ xxx ~~~

„Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.”

(Nicholas Sparks)

Robert

Toronto, 2011.07.08.

- Hiányzol… Már most hiányzol… – nyögtem bele a szoba csendjébe. Pont a mai nappal fogtam, hogy szabad napom lett. Bosszúsan csaptam egyet az ágy üres felébe. Így már annyira a fekvés sem esett jól, hogy Flóra nem volt mellettem. Éppen csak kitette a lábát, de nekem máris hiányzott, sőt vele álmodtam. Olyan valóságos volt az álom, olyan magával ragadó, mintha tényleg mellettem lett volna, megölelt és megcsókolt volna. De csak a képzeletem csalfa játéka volt az egész.

Kimásztam az ágyból, de olyan bénán, hogy levertem a telefonom, melyet bosszúsan dobtam vissza a kicsi szekrény tetejére. A másik telefonért nyúltam és reggelit rendeltem magamnak jó sok kávéval. Tudtam, hogy van annyi időm, míg a kaja felér, hogy lezuhanyozzak. Mire végeztem és felöltöztem, melegítő és póló összeállításba, addigra kopogtatott az ismerős pincér. Gyanúsan méregetett, de csak megvontam a vállam. Aztán neki kezdtem a falatozásnak.

A kávém szürcsölése közben, az asztalon megtaláltam Flóra egyik könyvét, s mivel jobb dolgom nem volt, így kezembe vettem. A regény mottója fogott meg elsőként: „A dicsőség valójában semmit se jelent, és mégis mindent megér.” Utána néztem csak meg jobban a szerzőt és a könyv címét. Szigorúan bizalmas hirdette nagy piros betűkkel a borító, a szerzője pedig James Ellroy volt. Megtetszett, így nem bírtam ki és a könyvajánlóhoz lapoztam.

„Los Angeles a háború után. Mindenki egyet akar: befutni. Ellis Loew, a fiatal, ambiciózus zsidó ügyész, Ed Exley, a jó családból származó rendőrtiszt, Bud White, az izomember, Jack Vincennes, a hajdani árvagyerek, Pierce Patchett, a legexluzívabb callgirl-hálózat feje, Sid Hudgens, a Pszt! magazin sztárriportere, Ray Dieterling, a filmcézár - valamennyien a csúcsra törnek.

Nincsenek csodák. Mindent az alvilág pénze mozgat. Lehet szó szerelemről, üzletről, művészetről, politikáról, heroinról vagy bármi egyébről. Minden tündökletes karrier mögött hazugságok, árulások, csalások, megalkuvások sora rejtőzik. És legalább egy hulla.

A szereplők sorsa összefonódik. Barátságok, szövetségek köttetnek és bomlanak fel, az álmok beteljesülnek és szertefoszlanak, százszor is fel kell állni a padlóról, és mégse lehet abbahagyni. Előbb vagy utóbb mindenki rálép a palacsintára, de bármely pillanatban lehetőség van tiszta lappal kezdeni. Van, aki elkopik ebben a játékban, van, aki bedobja a törölközőt, és olyan is akad, akit megedz a folyamatos, gyilkos küzdelem. Semmit sem adnak ingyen. James Ellroy pedig pontosan tudja, mi mennyibe kerül, és kinek mennyi az ár."

 Gondoltam egyet, a könyvet a honom alá csaptam, előkerestem a cigis dobozom és öngyújtóm, ezekkel együtt kiültem az erkélyre. A kellemes idő volt és kényelmesen elhelyezkedtem, aztán felcsaptam az első oldalt. Bámulatos volt a könyv még a brutalitás mellett is. Képtelen voltam letenni, újabb s újabb sorok, oldalak követték egymást. Teljesen megfeledkeztem mindenről és teljesen kikapcsolt az agyam.

Eljutottam a könyv feléig, mikor vad dörömbölés zavart meg. A könyvvel a kezembe céloztam meg az ajtót. Dean robogott be rohadt idegesen. Még befejeztem az oldalon az utolsó mondatot, utána már a testőrömre figyeltem.

- Rob… - Dean szemei fennakadtak. – Mit csináltál már megint?

- Miről beszélsz? Nem csináltam semmit… Itt voltam végig a szobában… Könyvet olvastam… - emeltem fel a kezemben tartott regényt.

- Nem erről beszélek, nem a mai napról! A tegnapról. Mit műveltél? Hol van egyáltalán Flóra? – fürkészve nézett körbe a testőr

- LA-be repült, munka miatt… - Dean-nek leesett az álla.

- Ezek szerint te semmit sem tudsz, mi zajlik a médiában? – felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem ezt miért mondja. – Hozd a laptopod és a mobilod! – teljesítettem a kérést. A mobilom ott volt, ahol hagytam bár feltűnt, hogy kinyomhattam reggel. Mindketten a laptop elé ültünk, s Dean rákattintott egy linkre. Vártam, hogy betöltsön az oldal és amint ez megtörtént azt hittem, hogy lefordulok a kanapéról. Az méreg egy pillanat alatt öntötte el az agyam. Újra a képernyőre pillantottam, melynek az lett a következménye, hogy a mobilom a szemközti falon csattant és apró darabokban hullott alá.

- Ezt nem hiszem el! A rohadt büdös életbe! – a hajamat tépve járkáltam a szobába. – Egy próba volt! Egy átkozott jelente, mi a fenének kell mindent kiforgatni… - tudhattam volna, hogy semmi sem marad titokban. De, hogy ekkor a hülyeséget kreáljanak, attól kis híján eldobtam az agyam. Ráadásul minden annyira összejátszott, pedig még csak közük sem volt a dolgoknak egymáshoz.

Ott abba a pillanatban egy cseppet sem magamra gondoltam, hanem a szeretteimre, a családomra, az anyámra és Flórára… Mert mindezzel a mocsokkal csak őket bántják…

„A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar, de néhány seb mélyebb, mint első látásra tűnik, és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon, és idővel meggyógyuljon.”

(Grace klinika c. film)