41. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

végre elkészült a folytatás.
Köszi a komikat!
Elena! Örülök, hogy sem Rob és sem én nem okoztunk csalódást. Köszönöm a szavaid! Már jön is a folytatás!
Ancsa! Köszönöm a komid! Néha a részlet nagyobb fejtörést okoz, mint az egész fejezet, de annak külön örülök, hogyha az érdeklődést fenn tudom tartani. Ígérem (előbb-utóbb) mindenki szándéka ki fog derülni.
Pixie! Hm... amennyire szimpi neked Sarah, ugyanannyira nem bírod Franco-t. Ez tök jó, mert nem lehet mindenkit szeretni. Tudod, egyre közeledünk azokhoz a részekhez...
Klau! Nagyon köszi, hogy olvastál és írtál. Nos jól látod, Franco harcol, mert valamit meg akar szerezni... jelen esetben Flórát.
Alice! Hálás köszi a komiért! Franco úgy látszik, hogy nem akarja és nem is fogadta meg a tanácsod, nem marad a fenekén.


Jó olvasást!
Kíváncsian várom a komikat!

Puszi,
ZoÉ

„- Csak tudni szeretnék a tényeket. Egyszerűen csak tudni. Ilyen az emberi természet. Ezért fedezünk fel dolgokat. Ezért repülünk a Holdra, ezért szállunk le a tengerek mélyébe, ezért akarjuk, hogy az Északi-tenger természetes gázai lássanak el bennünket oxigénnel, ne pedig az erdő fái, növényei. Örökösen kutatunk. Puszta kíváncsiságból. Kíváncsiság nélkül olyanok lennénk, mint a teknősbéka. Nagyon kényelmes életet él. Télen alszik, nyáron él. Nem érdekes, de nagyon békés.”

(Agatha Christie)

Flóra

Los Angeles, 2011.07.08.

A terveim elég hamar dugába dőltek, miszerint feltűnés nélkül próbálok eljutni egyik pontból a másikba. Ezzel akkor szembesültem, mikor a LAX-on próbáltam átjutni. Egyáltalán nem volt egyszerű feladat, mert nemcsak Rob rajongói, hanem a paparazzik is megnehezítették az előbbre jutásom. Kiabáltak, faggattak minden összefüggés nélkül vagdalták felém a különböző kérdéseiket, de arra nem gondoltak, hogy ebből a hangzavarból egyetlen mukkot sem értek. S talán nem is akartam megérteni, ugyanakkor jobb is volt így. Másrészt az agyam jelentős részét lekötötte az utolsó beszélgetésem Franco-val. Első pillanatban átverésnek és aljas húzásnak gondoltam tőle. S néhány pillanat erejéig tényleg kételkedtem a valós szándékaiban, és Torontóban történtekben is. De mikor az apja hívott, akkor valóságossá vált ez a valószerűtlen helyzet. Arthur hívásának hatására még az ütő is megállt bennem. Ilyen eddig még nem történt.

Miután egy darabban átvergődtem magam a reptéren, s kijutottam onnan egy biztonsági őr segített taxit szerezni és még a csomagom is elcipelte addig. A taxiban fellélegezhettem, bár még odáig is követtek. A reptérről az első utam az irodaházba vezetett. Szerencsére oda  nem tudtak követni ezek a hiénák. Most értettem meg csak igazán Rob ellenérzéseit a paparazzikkal kapcsolatban. A taxiban ülve, míg az egyes lámpáknál megállni kényszerültünk, megigazítottam a sminkem és a hajam, ezzel eltűntettem az utazás nyomait. A ruhámmal nem volt mit tenni, nem voltam éppen a tipikus kiskosztümös szerelésben, de jelen pillanatban ez hidegen hagyott. Válaszokat szerettem volna, minél előbb. Ez az egész kétes helyzet nem csak rám és a cégre, hanem Franco-ról is éppen olyan rossz fényt vetett.

A taxiból úgy pattantam ki az irodaház előtt, mintha agyúból lőttek volna ki. Többen megnéztek, megbámultak, ezzel bizonyították, hogy felismertek. Furcsa volt ezt beismerni magamnak, mert nem önmagam miatt ismertek fel, hanem azért, mert egy címkét viselek: Rob felesége vagyok a külvilág szemében. A hatalmas üvegajtó kitárult előttem, azonban néhány lépés után a biztonsági őrök feltartóztattak. Nem engedtek fel, s udvariasan megkértek, hogy fáradjak velük, és a kijelölt helyen kellett várakoznom egészen addig, míg Franco meg nem jelent.

- Szólnod kellett volna. – suttogta felém, miközben puszit nyomott az arcomra. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. – Mikor kerültünk mi ennyire bizalmas viszonyba? – megütközve néztem rá, mire csak mosolygott. – Bocs, régi szokás.

- Nem értem, miért mondod ezt. Közöltem veled, hogy az első géppel jövök. – határozottan mondtam végig a mondanivalóm, s közben mélyen a szemébe néztem. – Bocs, a füstjeleket elfelejtettem.

- Örülök, hogy itt vagy. – felszedte a csomagom és a lift felé kezdett el terelni. – Hogy vetted rá a férjed, hogy elengedjen? Egyedül. – a lift előtt ácsorogtunk. Franco-ra néztem, s nem láttam mást, mint a töretlen mosolyát. Valamiért olyan érzéseket ébresztett bennem a jelen helyzet, mintha az elmúlt évek elmúlása meg sem történt volna, de szerencsére nem tudtam becsapni magam.

- Rob sokkal megértőbb, mint azt te gondolod. Nem kellett rávennem semmire, tisztában van vele, hogy ragaszkodom a munkámhoz. S tiszteletben tartja a döntéseim… - könnyed hangon magyaráztam Franco-nak, aki csak bólogatott és váratlanul visszakérdezett.

- Ezek szerint az éjszakai kalandjaidról is tud? – éllel telve szegezte nekem a kérdést, s még csak lehetőségem sem volt, hogy kikerüljem vagy otthagyjam, mert a lift még mindig felfele tartott.

- Igen, a legutóbbit nagyon is élvezte. – meggondoltam magam, s inkább feleltem a kérdésre. – De nem azért jöttem, hogy kivesézzük a magánéletem, amihez amúgy nincs semmi közöd. Elmondod pontosan, mi történt? – mivel nálam volt a labda, ezért úgy irányíthattam a beszélgetést, ahogy szerettem volna.

- Támadás történt. Vagy biztonsági rés, vagy belső munka. Talán időben észlelték, és nem történt adatlopás… - megfeszült a tartása, s a hangjában is ezt fedeztem fel. - De a többit majd az irodában… Itt az egész vezérkar… - olyan kifejezés ült az arcán, amit még én is ritkán láthattam.

- Még apád is? – végigfutott a gondolat a fejemben, s kezdtem sajnálni Franco-t. Bár nekem személy szerint semmi bajom nem volt az apjával és a keménykezű vezetéssel, de néha túlzásba vitte. S Franco a legjobbtól tanult, mind a magán és mind az üzleti életben. Azt jól megtanulta, hogy amit akar, azt hogyan érje.

- Mr. Arthur Drake volt az első, aki megjelent a nyakamon. – egyből a nyakkendőjéhez nyúlt és zavartan megigazította a csomót. Olyan volt ez a mozdulat, mintha tényleg az a francos anyag fojtogatná.

- Akkor tényleg nagy a baj… - ebben a pillanatban állt meg a lift a megfelelő emeleten. Ezzel abba maradt a beszélgetésünk.

Csendben léptünk ki a liftből. Franco vitte a csomagom, s előttem haladt. Ahogy meg tudtam ítélni a saját irodája felé tartott. Csakhogy a konferenciaterem kinyíló ajtaja megállásra késztetett bennünket.

- Flóra, örülök a viszontlátásnak. – Arthur rezzenéstelen arccal és egysíkú hanggal köszöntött engem. Felém lépett, míg a többiek szinte menekülve hagyták el a termet.

- Arthur, nekem a megtiszteltetés, hogy ismét találkozunk. Viszont jobban örültem volna, ha más körülmények hoznak össze bennünket. – a jóvágású férfi szája enyhén felfele görbült.

- A szívemből szóltál… - azzal az izgatói iroda fele indultunk el, ahova Franco némán követett bennünket. Az iroda szinte semmit sem változott, ugyanazok a nehéz bőr fotelek és kanapé, illetve a hatalmas íróasztal volt az iroda berendezése. Talán csak a laptop volt, és annak elhelyezése hatott rám az újdonság erejével.  – Foglalj helyet! – Arthur hellyel a hatalmas ülő alkalmatosságokon. Sötét és méltóságteljes bőrfotelbe ültem le. Feltűnt, hogy Arthur a kanapét választotta közel hozzám, azonban Franco az ablak előtt állt meg. – Elkészültek az előzetes jelentések… - egy vaskos dossziét kaptam, melyet a térdeimre tettem és egyből belelapoztam, míg Arthur tovább magyarázott nekem. – Frissíttettem a belépési engedélyed, elintéztettem a hozzáférésed… Ha bármire szükséged van, akkor szólj! De mielőbb a végére szeretnék járni ennek az ügynek!

Az iratokat magamhoz vetem és szinte fellélegeztem, mikor elhagyhattam az irodaházat. Franco megint velem tartott, azonban egyáltalán nem érdekelt. Az apja szavain rágódtam, amint kiértem az utcára egyből rágyújtottam.

- Nem vagy éhes? – Franco türelmesen várt. Beleszívtam a cigarettába, ezzel késleltettem a válaszom. - Gyere, elviszlek ebédelni. – elfogyott Franco türelme.

- Köszi, de nem vagyok éhes. Különben is mennem kell, már várnak rám… - elnyomtam a csikkem, majd taxit fogtam. Egy kis nyugalomra és ismerős környezetre volt szükségem, hogy mindent át tudjak gondolni.

Demo és Maddie örömmel fogadtak engem. Megöleltek és puszival köszöntöttek. Hiányoztam nekik, mert elég régen jártam erre. Imádtam ezt a házat, mert olyan ötletesen csinálták meg és annyi szép emléket idézett az ittlétem. Egyből tettetett bosszúsággal álltak neki faggatni, mikor akartam velük tudatni és miért a bulvárból tudják meg, hogy férjhez mentem. Ezen jót derültem, legfőképp azon, hogy úgy beszéltek Robról, mintha egy lenne közülünk. Franco-ról soha nem beszéltek így, sőt Demo még most is megjegyezte, hogy jól tettem, hogy túlléptem azon a gyökéren. – Tényleg ennyire rossz volt Franco? Miért nem vettem észre? – morfondíroztam el, ráadásul pont az utóbbi napokban hatására alapjaiban ingott meg a korábban sokszor hangoztatott állításom. Demo viccesen megjegyezte, mielőtt leléptek volna, hogy hamarosan csomagom érkezik, persze furán néztem rá, de Maddie megnyugtatott, hogy roppant módon örülni fogok neki. Így míg várakoztam addig az Arthurtól kapott dossziét tanulmányoztam, persze nem igazán tudtam rá figyelni, mert végig az piszkálta a csőröm, hogy mi lesz az a csomagban. Aztán mégis erőt vettem magamon és a jelentéseket kezdtem el böngészni. Aztán ahogy újabb és újabb oldalakkal végeztem felfedeztem egy furcsának tűnő jelenséget. Először csak véletlennek gondoltam, éppen úgy, ahogy másodszorra is. De mikor harmadszorra szúrt ugyanaz szemet, akkor már kifejezetten gyanúsnak találtam. Egy cetlivel megjelöltem, hogy mit és hol kell utána néznem a cég rendszerében, mikor lépteket hallottam.

Felpattantam a helyemről pont akkor, mikor kinyílt az ajtó. Nem gondolkoztam, csak futó lépésben a nyakába ugrottam. Úgy hiányzott nekem, s most itt volt. Annyi kérdésem lett volna, mikor, hogy és miért, de mégsem tudtam egyet sem kinyögni. Mindketten szorosan kapaszkodtunk a másikba.

- Virágszál, már megint mi a fenébe keveredtél? Egy újabb seggfej? – Cosmo a szemeit forgatta, s egyúttal meglepett a kérdéseivel.

- Cosmo. – egyáltalán nem tetszett, hogy seggfejnek titulálta Robot, ezért kénytelen voltam megcsapni a vállát.

- Rendeljük pizzát, és megbeszélünk mindent! – szerencsére nem vette fel a harcias cselekedetem, sőt nem is törődött vele, sokkal inkább a hasára gondolt. Rábólintottam, mert egészen eddig én sem ettem, Franco meghívását is visszautasítottam s kezdtem már megéhezni. Még észbe sem kaptam, mikor már a telefonon lógott és rendelte a pizzát.

- Hogy hogy jöttél? És egyedül? – kezdtünk bele a beszélgetésbe, közben meg elkezdtem a széthagyott papírokat összerakni.

- Demo-val van egy kis üzleti ügyem, emiatt indultam el LA-be, és Gemma amúgy sem tudott elkísérni… - Még sem tudta megvárni a pizza megérkezését. A kíváncsiság elhatalmasodott rajta és faggatózni kezdett. – Aztán láttam a híreket, eszméletlen minden veletek van tele… - megálltam mozdulat közben, és még a szemeim is fennakadtak.

- Milyen hírek? Minden velünk van tele? – kérdeztem vissza. – Ekkora port kavart volna a jelenlétem? Vagy mi történt? Rob? – hirtelen egy szorító érzés hatalmasodott el rajtam. – Remélem, nem történt vele semmi! Remélem, jól van!

- Flóra, láttam azokat a képeket… a magazint… Megcsalt. Csak mond el, ne védd tovább! – fogta meg a kezem Cosmo. – Ugye ezért? Ezért hagytad ott és menekültél el? – aggódott értem. – Mondj valamit, kérlek! Ne fojtsd el magadba, attól semmivel sem lesz jobb!

- Cosmo, ez nem az, amire gondolsz… - megálltam, hogy magyarázza el neki mindent, mert lassan összeálltak a fejemben a dolgok. Egy baromi nagy félreértés kerekedett a véletlenekből.

- Akkor mond el, mi ez? Várom a magyarázatot, és tudd, hogy bármiben támogatlak! – pár pillanatig csak néztük egymást. Hirtelen gondoltam egyet és megöleltem Cosmot.

- Nem csalt meg… Tudod, Rob színész és az egész nem volt más, mint egy jelenet… - magyaráztam neki lelkesen, mikor elengedtük egymást.

- Azt várod, hogy higgyem el… nah persze, ezért dugta le a nyelvét a csaj torkán… - bosszankodott magában és a hűtőhöz trappolt. Csak néhány palack innivaló volt benne. Cosmo lendületből vette az egyik üveget, mely ez által felrázódott. A következő pillanatban hangosan felnevettem, ahogy az üdítő teljesen beterítette Cosmo-t.

- Vedd le! – nevetéstől fuldokoltam. – Vedd le a pólód, kiöblítem, még mielőtt rád ragadna! Addig takaríts fel! – a póló végül nekem csapódva érkezett meg és a fürdőben eltűntem.

Kiöblítettem a pólót és kiraktam száradni. Még mindig mosolyogtam, ahogy Cosmo képét magam előtt láttam. Nagyon jól esett ez a nevetés és ez kicsike bosszú volt az élettől. Hangokat hallottam kintről, bíztam benne, hogy a pizzánk érkezett meg, mert már kifejezetten éhes voltam. Nem voltam elég óvatos, így a pulcsim is vizes lett, amit rögtön lekaptam magamról. Trikó volt alatta, mely szerencsére nem ázott át. Elgondolkozva hagytam el a fürdőt, mert eszembe jutott valami a jelentésekkel kapcsolatban, s mindenképp ki akartam kérni Cosmo véleményét.

- Cosmo… - csakhogy megkövültem és nem tudtam tovább folytatni a mondókám. Egy ismerős női alak állt velem szembe, akinek a tekintet a félmeztelen Cosmo és közöttem járt. – Stephanie… - nyögtem ki nagy nehezen.

- Flóra, beszélnünk kell! – céltudatos és határozott volt, mint mindig.

- Jó, ezek szerint ismeritek egymást. – támasztotta meg a pultot Cosmo. – Ne is foglalkozzatok velem, én itt sem vagyok! – emelte fel a kezeit az a lökött, persze ezt az egészet a kettőnk között lévő feszültség oldására csinálta.

- Ő Stephanie… Rob ügynöke. – erre egyből rám kapta a tekintetét Cosmo, csak megráztam a fejem, hogy most nem válaszolok a kérdéseire.

- Helló! – nyújtotta a kezét Cosmo Steph felé, aki ugyan elfogadta, de nem volt túlzottan elragadtatva.

- Steph, kérlek, foglalj helyet! – egymással szembe ültünk el, s hosszú másodpercekig csak néztük egymást. Egyikünk sem tudott megszólani.

- Flóra, ez nem megoldás. Ezt te is meg fogod bánni. Ha Rob tényleg megcsalt, akkor sem kellene csak bosszúból neked is megcsalnod. Meg fogd bánni, ebben biztos vagyok. Ne hagyd, hogy a megbántottságod vezessen! – dorgáló hangon magyarázott nekem. Teljesen meg volt győződve az igazáról.

- Steph, én nem csaltam meg senkit. – közbe kellett szólnom, bár nem sokat ért. Nem igazán tűnt úgy, hogy az ügynök hisz nekem.

- Pont időben érkeztem. – mintha felsóhajtott volna.

- Minden csak félreértés! – kezdett felmenni bennem a pumpa, hogy mindenki annyira tudja, mi történt.

- Akkor meg mond el, mi történt? Tudnom kell, hogy segíteni tudja! – idegesebb és kissé magasabb hangon szólalt meg Steph. – Szerinted én milyen helyzetben vagyok? A búlvárból kell értesülnöm arról, hogy Rob megcsalt és te meg összepakoltál és elhagytad. Reggel óta hívom Robot, de fel sem veszi azt az átkozott telefont. Hagytam egy csomó üzenetet, ráadásul még csak Dean-t sem érem el… Erre itt talállak téged ezzel a férfival… Ha mindez csak félreértés lenne, akkor te nem itt lennél, hanem Rob mellett…

- A francba! Rob nem csalt meg! – fakadtam ki, mert elegem volt már mindenből és késztetést éreztem, hogy igen is kiálljak Rob mellett. – Egy jelenetet vettek fel… vagyis próbálták el a jelenetet. Csakhogy Sarah nem érte be a csók imitálásával. – fintorral mondtam ki annak a szőkének a nevét. – Ő csókolta meg Robot… Tudom, mert Rob bevallotta… elmondta nekem… - Steph teljesen ledöbbent és csak tátogott. – Elmondta, mert rosszul érezte magát… De nem azért jöttem el, és nem azért nem vagyok Rob mellett, mert megharagudtam rá, hanem munka miatt.

- Munka? Milyen munka? – Cosmo, aki eddig hallgatott, most felkapta a fejét. – Ne! Ugye nem? – egyre mérgesebb lett, mert leesett neki a tantusz. – Az a mocskos szemétláda!

- Cosmo, ezt majd mi megbeszéljünk! Hagyd abba! – leállítottam még mielőtt valami olyasmit mond, amit Steph még jobban félre ért.

- Ez akkor sem tetszik nekem! – pufogott tovább Cosmo.

- Steph, de mi az, hogy nem lehet elérni őket? Mi van Robbal? – a torkomban dobogott a szívem, s újra azt a szorító érzést éreztem a mellkasomban. – Ugye nincs baj? Kérlek, mondj valamit!

- Nem tudok mit mondani. De ezt az egészet valahogy helyre kell tenni… Még nem tudom, hogyan oldjuk meg, de helyre kell hozni… - töprengett el Steph, hangosan gondolkozott. – Flóra semmit se mondj! Akárki érdeklődik, vagy ha követnek, senkinek ne mondj semmit! Mielőbb beszélnem kell Robbal!

Steph amint megtudta, amit szeretett volna, már hűlt helye volt. Csak pislogtam utána, mert amilyen hirtelen jött úgy távozott is. Közben a pizzánk is befutott és Cosmo-t is roppant módon foglalkoztatta, milyen munka miatt vagyok LA-ben. Majdnem megfulladt a betömött pizza falattól, mikor kiejtetem Franco nevét és belekezdtem a mesélésbe. Ennyi káromkodást még nem hallottam tőle egyhuzamban, mint amennyit most teli szájjal elmondott. De legalább most el tudtam mondani a felfedezésem Cosmo-nak, illetve a véleményét is kikérhettem. Nem szívesen, de segített végül. Mindketten egyre igazoltabbnak láttuk az eredeti elméletem. Tudtam, hogy hétfőn mindenképp beszélnem kell Arthur-ral.

Kicsit később befutottak Demo-ék. Velük is leültünk dumálni, amolyan kivel mi történt mióta nem láttuk egymást. Maddie persze folyamatosan Rob-ról faggatott, s részleteket követelt a férjemről. Fel sem tűnt, milyen lelkesedéssel mesélek Robról. Jó kedvünk kerekedett, így egy görbe este mellett döntöttünk. Péntek volt, lassan elérkezett a hétvége és a lazítás ideje. Cosmo és Demo úgyis bulizni indultunk volna, miután lerendezték a kettőjük üzletét. Így még a srácok tárgyaltak, addig Maddie-vel kicsíptük magunkat. Zuhany és smink után csak az öltözködés maradt, csakhogy tanácstalanul álltam Maddie szekrénye előtt. Tulajdonképp nagyon is rám fért ez az este, hogy kicsit kiszakadjak ebből az egész kaotikus helyzetből. Egyrészt Rob és a pletykaáradattal kellett szembenéznem, másrészt Franco-val és a céges ügyeivel. Végül Maddie egy testhez simuló mélykék ruhával lepett meg. Nagyon tetszett a szabása és a színe is, így gondolkozás nélkül elfogadtam.

Majdnem egy órával később mindannyian elkészültünk. Bulizni akartunk, inni és szórakozni, éppen ezért taxit fogtunk. Elsőként vacsorázni mentünk Demoék kedvenc helyére. A finom falatok és a jó borok után indult igazán az este. Az egyik belvárosi szórakozóhelyen kötöttünk ki, ahova a többi barátunkat is hívtuk. A bejárat fele sétáltunk, személy szerint Cosmo ölelte a derekam, mikor vad villogás vakított el bennünket. Még szerencse, hogy Cosmo fogott és ugyanakkor bele tudtam kapaszkodni. Megrohamoztak bennünket a paparazzik. Faggattak és vádaskodtak, közben pedig kismillió képet lőttek. A közjáték után, a klub belsejében egyből valami erősebb italt kértünk ki. A dübörgő zene, a lecsúszó italok megtették a hatásukat. Táncoltunk és szórakoztunk, tényleg jól éreztük magunkat, s felszabadultan élveztem a barátaink társaságát.

Fogalmam sincs, mikor és hogyan értünk haza. Kavargó fejjel tartottam a konyhába, eszméletlenül szomjasnak éreztem magam. Már majdnem elértem a hűtőt, mikor az ajtó felől dörömbölést hallatszott. Bár az ajtót verték, mégis úgy éreztem, mintha valaki a fejemet ütné. Az biztos, hogy a múlt éjszaka többet ittunk, mint kellett volna. A halántékomat masszírozva lépkedtem az ajtóhoz, hogy mielőbb kinyissam. Hirtelen nyitottam ki az ajtót.

- Te? Hogy kerülsz ide? – nyögtem ki…

„Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.”

(Márai Sándor)

Arthur Drake