Novella 2.7 - Nagyvárosi Angyal

Sziasztok,

nem húzom tovább az időt, csak annyit mondok: Jó olvasást!
A komikat köszönöm: Alice, Zsuzsi és kitty :)
Várom továbbra is komikat!

Puszi,
ZoÉ

~ ~ ~ xxx ~ ~ ~ 

7. rész

~ Cassie ~

 

Álarcot viselünk. Akár egész életünk alatt. Ennek, mint ahogy az éremnek, sőt mindennek két oldala van. Megvéd, elrejt, elfed. Másrészt maszkodtól függően beskatulyáznak, ezáltal az emberek nem ismernek, nem ismerhetnek meg, vagy nem akarnak az álarc mögé lesni. Amennyi lehetőséget ad, éppen annyit vagy még többet elvesz tőled. Az én jelmezem egy boldog, felelőtlen csaj, aki nem sokat törődik semmivel. A világnak és a kedvének él. Senki sem lát az álarcom mögé. Kívülről nem láthatják, hogy belül üres vagyok. Semmilyen. Érzéketlen. Tényleg tönkre tett az élet.

Összetörött szívem sosem forrt újra össze. A darabjaira hullott a lelkem romjai alá temettem el az érzéseim. Elvesztem és feladtam a korábbi életem. Miért? Szegezheti nekem bárki a kérdést. A válasz egyszerű. Elvesztettem mindent, amit valaha szerettem. Soha többet nem festettem, nem rajzoltam. A kezemmel már nincs baj, de a bennem tátongó üresség mindent elnyelt. Másrészt elvesztettem azt a férfit, akit mindent elsöprő szerelemmel szerettem.

Minden azután kezdődött, hogy visszajöttem Los Angeles-ből. Talán hiba volt odamennem, de nem tudtam tétlenül nézni, hogy Rob ezt műveli magával. Senkinek sem beszéltem arról, mi történt ott. De azt határozottan tudom, hogy a változás ott kezdődött. A reptéren Tom várt rám. Voltak sejtéseim, hogy miért. Már akkor tudtam, hogy semmi sem lesz olyan, mint régen. Mivel Rob nem jöhetett, így sokkal könnyebb volt minden. Önző dolog, de most csak saját magamra gondoltam.

A mában éltem, nem terveztem, csak élveztem az életet. Ugyanakkor minden új lehetőséget megragadtam. Most új életem lett. A régi lakásban élek anyával, ez az egy nem változott. Bár nagyon ritkán látjuk egymást. Ő nappal, míg én éjjel dolgozom. Már ha egyáltalán hazamegyek meló után. Bár ezt nem munkának tekintem, sokkal inkább szórakozást jelent nekem. Tényleg annak indult. Mivel a baleset után rettentően néztem ki, ami annyit jelent, hogy lefogytam, illetve az izomzatom is meggyengült a sok fekvéstől, ezért lépnem kellett. Jártam tornára, azonban a monotonitásától egyenesen a falnak mentem. Ugyanazok az unalmas, fantáziátlan gyakorlatsorok ismétlődtek folyamatosan. Ráadásul ettől az egésztől csak még rosszabbul éreztem magam. Egyre jobban akartam valamit mást.

Véletlenül találtam egy hirdetést, ahol amatőröket is vállalva táncot tanítanak. Na akkor még nem tudtam, milyen táncról van szó. A foglalkozások egy stúdióban voltak mindennap. Sokat segített, mert végre kezdtem összeszedni magam, mármint a külsőmre gondolok. Az alapoktól kezdtük a gyakorlást, s úgy haladtunk a komolyabb mozdulatok felé. Az első néhány óra után rettentően szenvedtem az izomláztól, de arra nagyon figyeltem, hogy meg ne húzzam magam, ne sérüljek meg. Aztán újra rendesen működtek az izmaim, sőt néhány kiló is felcsúszott. Nem igazán örültem neki, de szerencsére a rendszeres mozgással formába hoztam magam. Legfőképp egészségesebbnek néztem ki. Már nem csak csont és bőr voltam.

Új és színes világot ismertem meg ezzel az elfoglaltsággal. A csoport pedig egész tűrhető volt. Ahogy haladtunk előre az időben, annál érdekesebb és különlegesebb táncokat, mozdulatokat sajátíthattunk el. Kifejezetten tetszettek azok az órák, mikor a csábítás művészetét és az erotikus mozdulatokat vettük át. Persze nem volt könnyű a lépést tartani a profikkal. Sokan potyogtak ki, feladták az egészet. De én nem. Megérte, mert az ígéretesebb táncosoknak munkát ígértek.

Rohadt nagy szerencsém volt. Azon kevesek egyike voltam, akiket beválogattak, megkaptam a munkát. Mikor először mentem el az új munkahelyemre, akkor picit meglepődtem. Délelőtt volt. A zene mérsékelten szólt, de mindenki táncolt. Tényleg mindenki. A dj pultnál álló srác, a pult mögötti csapos és akkor a tekintetem a színpadra tévedt. Két lány, ikrek táncoltak. Gyakoroltak. Lány létemre tetszett a mozgásuk, egy cseppet sem volt közönséges. Melegítőt és topot viseltek, ebből gondoltam, hogy csak gyakoroltak. Megtapsolták egymást, majd leugrottak a színpadról. Csatlakoztak a többiekhez. Újra és újra körbenéztem a teremben. Az egész kisugárzása megfogott. Igazából nekem már mindegy volt. A festészetet feladni kényszerültem, és ez is jobb volt a semminél, mert attól tuti bediliztem volna. A bár már régóta működött az épületben, de a folytonos tulajdonos váltás végül csődbe vitte a helyet. Az új vezetés gondolt egy merészet, és átalakítatta az egész helyet. A burlesque rég elfeledett hagyományait elevenítették fel, azonban a mai, divatos köntösbe elrejtve. Azt le kell szögezni, mi csak táncolunk, szórakoztatunk, esetleg zsúfolt estén felszolgálunk. Ez nem bordély, mi nem kurvák vagyunk.

Itt kanyarodjunk vissza az álarcokhoz. Mivel minden lány, illetve fiú álarcot visel. A lányok az álarcokhoz passzoló színű extra csipkés, extra rövid szoknyákat, fűzőket. Ízlés szerint harisnyával vagy harisnyakötővel. Kinek melyikhez van éppen kedve. Az én szerelésemhez személy szerint egy paróka is tartozik. A fiúk fekete nadrágot viselnek és fehér inget, a táncosok színes mellénnyel, míg a felszolgálók, a pultosok pedig feketével. Az egyenruhák ötletét is a burlesque showból merítették.

Először mint új alkalmazottak inkább felszolgálást osztották ránk. A következő fokozatként beugró háttértáncosok lehettünk, ha megvolt a bátorságunk és merészségünk. A következő lépést a csapat jelentette. Ez már megtiszteltetés volt. Mivel ez azt jelentette, hogy a csapat legalább három különböző koreográfiát ad elő. Míg az este fő műsorszámai pihennek két fellépés között. A szervezéssel és az esti műsorszámok beosztásával Jason és a koreográfusok döntöttek.

Ez az egész nagyjából hat hónap alatt zajlott le. Hat egész hónapja repültem vissza L.A-ből. Azóta nem láttam, azóta nem beszéltem vele. Hallottam róla, hogy újra ő volt Rob Pattinson, a színész. Hallottam róla, hogy újra dolgozik és lassan visszatért, viszont a magánéletéről a visszatérésével egyenes arányban csökkentek a hírek. Két lehetőséget vettem számításba, vagy tényleg megtartotta az ígéretét és befejezte az önpusztítást, vagy ennyire jók az emberei, akik eltakarítják a mocskát. Ezért nem hittem, nem engedhettem meg magamnak, hogy elhiggyem mindazt, amit róla írnak. A valós híreket talán Tom tudott, de ő is dolgozott, s már hónapok óta nem láttam. Sosem tudtunk egy rendes találkozót összehozni.

Ugyanakkor nemcsak Tommal nem találkoztam túl gyakran, hanem Richard-dal sem. Nem bírtam úgy gondolni rá, mint egy apára. Soha életemben nem volt, nem ismertem, mit jelent ez a szó. Most lehet, hogy volt egy személy, akit hozzá lehetett kapcsolni ahhoz a szóhoz, de nekem mégsem jelentett semmit. Ezalatt a majdnem fél év alatt maximum, ha ötször találkoztam Richard-dal és Claire-rel. Miután visszaérkeztem Londonba, azután nem sokkal tettem az első látogatásom náluk. Megköszöntem nekik, hogy támogatták anyát, míg a kórházban voltam. Örültek nekem, ezt nem tagadhatom. Érdeklődtek, őszintén, de aztán szépen lassan egyre nagyobb kihagyások lettek az egyes látogatásaim között, majd végül többet nem mentem. Fájt, ha ott vagyok. Újra és újra Robra emlékeztetett minden. Kényszerítettem magam, hogy úgy gondoljak rá, mint egy testvérre, de nem ment. Már nem. Nekem mindig több volt., mindig több lesz. Az eszem tudta, hogy nem lehet, de a szívem nem fogadta el. A szívem azt súgta, hogy még mindig szeretem, minden cselekedete ellenére. Azzal, hogy magáévá tett, még inkább ellökött attól, hogy testvérként gondolja rá.

Eltelt az a majdnem hat hónap. Most pedig itt tartottam, vagyis rohantam dolgozni. Egy kicsit késve érkeztem, ezért volt szerencsém látni, hogy tolonganak az emberek a bejárat előtt. Még szerencse, hogy az alkalmazottaknak volt hátsó bejárat. Siettem, ahogy tudtam. Egyenesen az öltözőbe mentem, s felkapkodtam magamra az egyenruhám. A lányok kórusban köszöntek, majd mindenki ment a maga dolgára. A sminkem már készen volt, azzal nem kellett sokat vacakolnom, csak kicsi javításra szorult. A parókámat igazítottam meg, és rögzítettem fel, hogy kibírja az egész estét. A beszűrődő hangok nem kerülték el a figyelmem. Hatalmas mosolyra húztam a szám. Már az öltözőbe lehet hallani, ahogy egyre nagyobb tömeg követeli a műsor kezdését. Minden este izgalommal töltött el a fellépés gondolata. Ez az izgalom addig tartott, míg fel nem értünk a színpadra. Amint ott voltunk, átalakult pozitív energiává, amely éltetett bennünket. A közönség szeretetéből, érdeklődéséből és figyelméből táplálkoztunk. Elkészültem. Az ikrek, Helly és Jenny már vagy tíz perce leskelődtek, míg Kate még a sminkjével vacakolt. Jamie, pedig az utolsó pillanatba futott be. Kint volt még cigizni.

- Hello mindenkinek! Üdv a Blue Paradies-ben! Elérkezett a várva várt pillant! Jó szórakozást! Lányok, mutassátok meg, hogy kell rázni! – hallatszott Derek köszöntője. S a lemezek közé csapott.

- Hajrá lányok! – néztünk össze és tettük egymásra a kezünket. A hagyományos rituálé mindig bejött. Azok a cinkos mosolyok biztosítottak minket, hogy jó buli lesz.

Felcsendült a nyitószámunk: Madcom Beggin’. Azt az érzést nehéz szavakkal leírni. Átjárt a tiszta energia, feltöltött és felszabadított. Azok a cinkos kacsintások, mosolyok, melyeket egymás között váltottunk, tették színesebbé az előadást. A közönségtől hangos füttyök, taps hallatszott végig a műsor alatt. A vastaps koronázta meg az estét. A show után a vendégek csalogattak bennünket. Vannak visszatérő vendégek, akik mindig egy-egy itallal kedveskedtek nekünk. A fellépések után olykor jól is esik egy ital, meg az elismerő szavak is.

A ma esti közönség különösen jó volt, nagyon hálásak voltak. Úgyhogy szinte zárásig a vendégek között táncoltunk. Egyszer-egyszer besegítettünk a nehezen boldoguló pincéreknek. Felszabadultan táncoltunk Derek jobbnál jobb keveréseire, annyi szünetet engedélyeztünk magunknak, míg a mosdóba szaladtunk el vagy cigizni. Inni tánc közben is lehetett. Nem sokat, mértékkel. Rengeteg ismerős jött el, s együtt ünnepeltünk. Így hát a mértékletességet rövid úton elfelejtettük. Elég sokat ittunk. Nem ittam annyit, de kellőképpen elfáradtam a folyamatos pörgéstől.

Taxival mentem haza. Ritka alkalmak egyike. Egyből a fürdőbe mentem. A zuhany segített megnyugtatni a testem, ellazított. Megtörölköztem és nagyjából olyan hajnali 5 körül sikerült beleszédülnöm a saját ágyamba. Máskor is így szokott lenni, miután hazaértem, egy villámgyors zuhany után bevetődtem az ágyba. Abban az esetben, ha tényleg hazamentem. Volt már rá példa, nem egyszer, hogy elhúzódott a parti, vagy after parti lett belőle. Egy lakásban, egy házban, egy szállodában folytattuk a mulatást. De most hazamentem. Talán a pia, a pörgés, vagy nem is tudom, de rohadtul kiütöttem magam. Szóval még ha akartam volna se tudtam volna megmozdulni. Amint a fejem landolt a párnán és elhelyezkedtem, már szunyáltam is.

Éktelen zajra figyeltem fel. Mély dörömbölő hang szivárgott be az elmémbe. Aztán a dörömbölést szinte az agyamon éreztem. Lassan jutott el a tudatomig, hogy valaki csak a bejárati ajtót püfölte, de azt irdatlanul. Utáltam, ha felkeltenek, eme módját meg különösen rosszul viselem. Ráadásul még fel is kellett kapnom valamit magamra, mert jó szokáshoz híven meztelenül aludtam. Egy pólót húztam magamra és bugyit. Ezek voltak a legkönnyebben elérhető dolgok. Kócosan, kómásan csoszogtam az ajtóhoz.

- Remélem, jó oka volt felébreszteni! – nyitottam ki az ajtót. Az egyik szomszéd szinte rendszeresen minket talált meg, ha valami éppen nem volt neki elérhető.

- Szia! – köszönte egyszerre az ajtóban ácsorgó két személy. Mosolyogva néztek végig. Szerintem a döbbenet csak amiatt nem ült ki az arcomra, mert lassan fogtam fel kikkel állok szembe.

- Sziasztok! Mit csináltok ti ilyen korán itt? – nem bírtam tovább, és ásítottam egy hatalmasat.

- Korán? Már 10 óra elmúlt! – Lizzy felháborodva közölte a pontos időt. Tettem egy lépést hátra, s a két lány bemasírozott a lakásba.

- Inkább te mit csináltál? – kérdezett vissza Vick, mikor becsoszogtam utánuk a nappaliba.

- Melóztam. Nem rég kerültem ágyba… - vállat vontam. – Kávét? – nem voltam túl udvarias, de keményen csak öt órát aludtam. Általában sikerül végigaludnom hetet, ha szerencsém van akkor nyolcat. Tehát ilyen esetben nálam csak a délután jön számításban felkelés gyanánt. Mivel mindketten bólintottak, raktam oda egy nagyobb adag kávét.

A mosogatónak dőltem, míg vártam a csodanedűre. A lányok pedig a pult mellé ültek le. A két lány vásárolni indult, mint kiderült csak ritkán találkoznak ők is. Különösebben több időt mi sem töltöttünk együtt. Ezért gondolták, hogy szerették volna bepótolni a kimaradt időt, és elhívtak magukkal vásárolni, ebédelni. Most döbbentem rá, hogy nem ismerem őket egyáltalán. Igazából ők semmiről sem tehetnek. Szóval kár lenne őket büntetni olyanért, ami nem is az ő hibájuk. Ezen elmorfondírozva bólintottam rá a tervükre, így nem leszek annyira idegenek.

Megfőtt a kávé, amit kitöltöttem csészékbe. Lizzy és Vick lázasan kevergette a fekete nedűt, hogy ihatóvá váljon. Addig én inkább a felöltözés mellett döntöttem. Gyorsan berohantam a fürdőbe mindenek előtt. Majd miután ott végeztem, siettem a szobámba. Nem sok időt vesztegettem. Csak farmert húztam, egy kék felsőt és a magas sarkú cipőm. A hajammal sem bajlódtam sokat, párszor átfésültem, és kibontva hagytam. A táskámmal a kezembe és a bőrkabátommal érkeztem meg a konyhába. A lányok csodálkoztak, hogyan varázsoltam magam emberire néhány perc alatt. Megittuk a kávénkat, hogy mielőbb indulhassunk.

Cseverészve vettük nyakunkba a városnak. Míg az utcán haladtunk előkerestem a cigimet és rágyújtottam. Eme káros szenvedélyre egy-két megjegyzést tettek. Nem különösebben hatottak meg beszólások. Egyből Robot hozták fel, hogy ő is állandóan cigizik.

A vásárlás alatt mindenféle szóba került. Nem gondoltam rá, hogy ennyi mindent megveszek, sőt akkor még a fehérnemű üzlet hátra volt. Lizzy és Vick enyhén kikerekedett szemekkel nézte végig, amint a sorok között válogatok és nem épp a legszolidabb darabokkal vonulok be a próbafülkébe. Sikerült találnom új fűzőket, amiket semmiképpen nem hagyhattam ott. Még szerencse, hogy a fizetés mellett azért kapunk rendesen borravalót, így egyáltalán nem kellett aggódnom a fizetés miatt. Amúgy is lassan esedékes lett volna egy hasonló beszerzőkörút. A véletlen hozta össze, hogy éppen Lizzy és Vick társaságában ejtettem meg. A vásárlókörutat ebéddel zártuk. Elégedetten helyezkedtem el széken, mivel a csomagjaim csupa-csupa jó dolgot rejtettek.

- Szia Baby! Rég láttalak! – jött felénk Scotty. A lányok összenéztek, majd mindketten köztem és a dögös pasi között kapkodta a tekintetét.

- Hello Szépfiú! – egyből felpattantam a helyemről. - Te beszélsz, és akkor én mit szóljak? Ezer éve jártál felénk! – a nyakába ugorva és két puszival üdvözöltem.

- Sok a meló. Tegnap jöttem Madridból, előtte Rómában voltam, előtte meg L.A-ben… azelőtt meg tudja a halál… - nevetett Scotty. A családja elég sok mindennel foglalkozik, a világ több pontján van érdekeltségük. Az apja a központot Londonba helyezte, innen az egész céget irányítja, míg két fiát bízza meg a tárgyalások lebonyolításával. A lányok árgus szemekkel figyeltek bennünket. – Üdvözlet a hölgyeknek! Hol rejtegetted a barátnőid? – kacsintott rám.

- Lizzy és Vick igaziból a nővéreim. – Meghatott pillantásokat kaptam az említettek felől. A bemutatkozást Scotty telefonja zavarta meg. Felkapta, olyan gyorsan beszélt, hogy alig lehetett követni. Egy valamit azonban értettem, hogy Dylan-nel beszélt.

- Baby, este dolgozol? Mert akkor lehet, hogy benézek este hozzátok… - dugta zsebre a telefonját.

- Aha, már miért ne dolgoznék? Szerintem a lányok is örülni fognak… - nem véletlenül tettem eme megjegyzést, mire Scotty csak rám kacsintott. Értette a célzást. - De hoznod kell Dylan-t!

- Baby, neked mindent! Csak te tudod úgy rázni azt a formás feneked… - Fel sem vettem Scotty évődését. Puszit váltottunk, majd elsietett.

Lizzy egyből rávetette magát a témára, hol és mit dolgozok. Megemlítettem a Blue-t, de nem közöltem velük a munkaköri leírásom. Addig faggatózott, hogy rávett, hogy este ők is had jöjjenek el és nézzenek meg. Kicsit vonakodva, de belementem. Megadtam a pontos címet, s a műsorkezdés időpontját. Kicsike gonosz vigyor ült ki a szám szélére, mert péntek lévén jobban bedobjuk magunkat, mint máskor.

Elszaladt az idő, de nem voltam fáradt, pedig nem túl sokat aludtam. Kirobbanó formában érkeztem meg a klubba, a próbára. Gonosz nőszemély lévén senkinek nem mondtam meg, hogy találkoztam Scotty-val. Az esti látogatásáról végképp nem. A próbán végigvettük a műsor tervét, aztán a csomagjaimmal együtt hazamentem. Egy kicsit jobban rákészültem az estére, mintha valamit előre megéreztem volna.

Már kapunyitás előtt hatalmas tömeg gyülekezett a bejárat előtt. A srácok elfoglalták a helyüket az ajtónál, s kezdték beengedni a vendégeket. Lopva pilláztam körbe, titkon lestem Lizzy és Vick eljönnek-e. Nem láttam őket, bár az feltűnt, hogy az emeleten kialakított vip szekció körül hatalmas felhajtás lett. Abban teljesen biztos voltam, hogy nem Scotty és Dylan miatt van ez az egész cirkusz. Ők sokkal jobban szeretnek a színpad előtt ülni. Nem maradt több időm bámészkodni, mivel lassan elérkeztünk a műsorhoz. S már Derek szolgáltatta a zenét a dj pult mögül.

- Hello mindenkinek! Üdv újra emberek a Blue Paradies-ben! Elérkezett a várva várt péntek! Jól kapaszkodjatok meg, mert ezek a lányok nem kispályások! Lányok, mutassátok meg, hogy csinálják a profik! – hallatszott Derek köszöntője.

A köszöntővel magára terelte a figyelmét a dj, s így el tudtuk foglalni a helyünket. Ketten-ketten a klub két végében vártak, míg én a bárpult mögött álltam rajtra készen. Rendhagyó módon Ida Corr vs. Fedde Le Grand Let Me Think About It című átkevert változata csendült fel. A bevonulásunk alatt, míg a show kedvéért a felesleges, a fűzőket és szoknyákat takaró kabátoktól szabadultunk meg. Már ekkor üdvrivalgás tört ki.

A koreográfia szerint a lányok felmennek a színpadra, addig a színpad előtt, egy szerencsés kiválasztottnak táncoltam a Aggro Santos feat. Kimberly Wyatt Candy dalából felcsendülő taktusokra. Nem árulok el nagy titkot, ezen okból kifolyólag Dylan és Scotty mindig a színpadhoz közel telepedett le. Tánc közben, amit éppen Dylan körül lejtettem, felpillantottam az emeletre. Jó néhány ismerős arcot véltem felfedezni. Tom kidülledt szemekkel nézte a műsor. – Hogy került ide? – estem kétségbe. Lizzy, Vick is engem néztek, csak visszafogottabban. A többi férfit nem tudtam beazonosítani, viszont felfedeztem Őt. – Mit keres itt? Miért hozták ide őket? – Mereven engem bámult. Erősen markolta a korlátot. Átfutott az agyamon a délelőtt, miért nem mondták meg, hogy hazajön. Elöntött a düh, amely jelen helyzetben kapóra jött, csak még többet segített. Annál jobban ráztam, annál csábítóbban.

Lecsengett a számom, amit fütty koronázott meg. A lányok már alaphelyzetben voltak, így gyorsan beálltam a helyemre. Ezalatt persze szólt a zene, az sosem áll meg. Pár pillanat múlva a csapat együtt mozgott és szórakoztatta a vendégeket. Derek igazán kitett magáért, mert a Goldfrapp Ooh La La és Fedde Le Grand 3 Minutes to Explain leghosszabb változatát pörgette. Lihegve, levegőért kapkodva, de rohadt nagy mosollyal az arcunkon vettük fel a végső pozíciót. Üdvrivalgás, taps, füttyök törtek ki. A hálás közönség megérdemelt egy kis ráadást.

Jeleztem Helly-nek és Jenny-nek, hogy kövessenek. Még szerencse, hogy ők, illetve a jól mulató testvérpár is hamar kapcsolt. Kate és Jamie a színpadon maradtak. Engem, Helly-t és Jenny-t átvittek a bárpultra az első asztaloknál ülő szép szál legények. Egy pillanatra újra láttam meg Őt a barátaival. Jól szórakoztak. Amint stabilan álltam intettem a DJ-nknek, s Derek közreműködésével magán akcióba léptem. Sugarbabes Get sexy számát dobta be. Hát én sem tétováztam. Ennyire forró táncot nem látott még a közönség. Rá néztem, neki tettem, neki ajánlottam a csábító mozdulatokat. Helly a jobbomon, Jenny a balomon tett hasonló gesztusokat, csak ők Dylant és Scottyt tűntették ki figyelmükkel. Persze míg mi a pult tetején, addig Kate és Jamie a színpadon művelte ugyanezt. A szám befejezésével a mi szereplésünknek is vége lett. Elfáradtunk mindannyian. Csak néhány pillanatra futottunk hátra az öltözőbe, hogy rendbe hozzuk magunkat.

Teljesen kidögölve huppantam le a bárpult mellé. Slone, a csaposunk egyből elém tette a martinim. Legurítottam egyszerre. A lányok szétszéledtek. Ki-ki a maga választott párját szórakoztatta. A másodikat kortyoltam, mikor Diego, az egyik biztonsági tag lépett hozzám. Az ő feladata volt az emeletre vezető lépcső őrzése. Megkocogtatta a vállam, s feltűnés nélkül közölte a mondanivalóját.

- Cassie, baromi jók voltatok! Meghívtak a vip-be. A művésznőnek jelenése van… - dicsért meg s bökött a fejével az emelet felé.

- Nekem? Mi van? – értetlenkedtem. - Oké, felőlem. Várj! Név szerint kértek, tudták a nevem?

- Ott fenn valami színészek vannak a haverjaikkal. Téged kértek, hogy felkísérjelek… Nem… nem hiszem, mert a srác csak rád mutatott… nevet nem mondott…

Slone közben előkészített egy tálcát. Sorakoztak rajta a különféle italok. Mielőtt felfele indultam vetettem magamra egy pillantást az italos szekrény visszatükröződő felületén. Meg kellett kicsit igazítani az álarcom, mert elcsúszott a parókám. Tálcával a kezemben, indultam az emeletre. Elég sokan voltak fenn. A középpontban Rob és Tom ült. A többi srác pedig őket vették körül és dumáltak. Lizzy és Vick a korlát mellett nézelődtek. A tekintetükkel kerestek valamit, vagyis valakit. Letettem az asztalra a tálcát. Tom lendületesen közeledett a piáért. Lecsapott, mint ragadozó a zsákmányára, aminek az lett a vége, hogy meglökött. Elvesztettem az egyensúlyom és szerencsésen vagy szerencsétlenül Rob ölébe estem. Még mindig hatással voltam rá, legalábbis az egyre keményedő ülőhelyem erre utalt. Amióta új életet kezdtem, nem beszéltem vele. Furcsa érzés volt viszontlátni és ilyen közel lenni hozzá. Hatással volt rám. Attól csak még inkább, hogy akarva vagy akaratlanul simított végig a combomon. Megijedtem és megdermedtem a hirtelen rám törő vágytól. Az sem segített, hogy éreztem a leheletét a bőrömön.

- Szia, tudnál segíteni? – Lizzy közel hajolva próbált beszélni. Nehezítette a dolgát a dübörgő zene. – Cassiet keresem, segítenél megkeresni?- válaszolni nem tudtam, óvatlan mozdulattal lekotortam az álarcom.

- Cassie!!! – kiabálták kórusban. Minden egyes szempár rám szegeződött. Közben bájosan mosolyogtam.

Rob felpattant magával rántva engem. Egy pillanatra rám meredt, mintha most látna először. Váratlanul indult el valamerre. Maga után húzott, úgy törtetett le a lépcsőn. Ki az épületből. Kifelé menet a csuklyáját felhúzta. Nem mondott semmit, nem nézett vissza. Csak ment előre. Egyenesen a parkoló felé tartott. Próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment. Megint az az éjszaka jutott eszembe. Akkor is küzdöttem ellene, de nem ment. Az egyik autónál állt meg végre. Amint megálltunk kint levettem az álarcom, a parókám. Újra önmagam voltam.

Éjszaka kellős közepén egy szemernyi jó idő sem volt. Remegni kezdtem. Egy kósza könnycseppet elmorzsoltam az emlékek hatására. Rám emelte végre a csodás kék szemeit. Fáradt, bánatos szempárban vágy izzott. Mégis egész eddigi cselekedetéhez képest finoman simogatta meg az arcom. Az ujjait az ajkamon táncoltatta végig. Eltűrte a fülem mögé a hajam. Gyengédség, szeretet sugárzott a mozdulataiból. Megölelt. Megcsókolt. Úgy igazán. Szerelmesen. Egyből ajkai után kaptam, s nem bírtam betelni vele. Akartam őt, mindennél jobban.

- Kérlek! Bocsáss meg! Bocsáss meg, mindenért! – suttogta, miközben magához ölelt. – Szeretlek! – S újra megcsókolt.

Az új szereplők