26. Haditervek

Sziasztok,

nagyon köszönöm a komikat, pipákat! nagyon jól estek, mert ebből tudom, hogy tényleg van értelme folytatni. 25. részhez: Kitty, Zsuzsi; N. A 7. részhez: Kitty, Zsuzsi, Alice és Klau

Tudom, hogy a novella folytatását vártátok, azonban még nem sikerült befejeznem. S így félkészen, nem szeretném kirakni.
Bízom benne, hogy a másik töri folytatása is elnyeri a tetszéseteket. Fény derül bizonyos dolgokra.

Jó olvasást!



Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

~ Véget nem érő szép remény ~

26. fejezet - Haditervek

~ Robert ~

Elérkezett a Los Angeles-i út. A repülőn végig kattogott az agyam. Féltettem, és kár tagadnom, de folyamatosan aggódtam Zoé állapota miatt. New Yorkban még ki tudtuk cselezni a fotósok hadát, de ez már LAX-on nem sikerült. Attól a pillanattól, hogy leszállt a gépünk, Zoét figyeltem. Bátran mosolygott, többször kifejezetten felém fordult. Ilyenkor még jobban mosolygott. A repülőn és az autóban végig egymás kezét fogtuk. Megsimogattam, és olykor megcsókoltam szerelmem, mellyel sikerült kicsit jobb kedvre derítenem. Nem sokáig tartott a jó kedve, mert a gondolataiba zuhant vissza minden kis akcióm után. Drága ügynököm a Chateau Marmont Hotelben foglalt nekünk szobát. - Vajon hol lehet? – morfondíroztam el. Nem Stephre vallott, hogy nem bukkan fel. Szereti szemmel tartani a dolgokat.

Az autónk a garázsban parkoltak le. Máskor is jártam itt, főleg a mélygarázshoz volt szerencsém. Már ismertem a terepet. Zoé viszont bizonytalanul próbálta a lépést tartani, így szorosan magamhoz ölelve indultunk a lift felé. S végül egy kis dallam után nyílt a lift ajtaja. Csak emlegetnem kellett, s megjelent. Steph állt velem szembe. Egyből rá is kezdett a szokásos fejmosásra. Megpróbáltam viccesen elütni a dolgot, remélve, hogy jól jövök ki.

- Steph szeretném bemutatni a barátnőm: Zoét. – kedvesem felé fordultam, s vigyorogva folytattam - Zoé, Steph a legkedvesebb, és legnagyszerűbb menedzser a világon.

- Látom, hízelgéssel eléred a célod… – motyogta kedvesem.

- Most már mindent értek. – jött közelebb hozzám Steph – Pár dolgot azért tisztázni kellene… Menjünk fel a lakosztályotokba, már elintéztem a bejelentkezést.

Ezért imádom annyira Stephet képes mindent észben tartani és elintézni. Semmire sem mennék nélküle. Felmentünk a szobánkba, kicsit féltem mind Steph és mind Zoé reakciójától. Talán nincs itt semmi vész. Elég jól kijöttek. A hálószobába, majd a fürdőbe mentem, míg a lányok a kanapén ültek le beszélgetni.

- Ennek az interjúnak is most kell lennie. - Mérgelődtem magamban. Túlzásban nem vittem semmit, kicseréltem az ingem, végigszántottam a hajamon. Ezután mint, aki jól végezte dolgát elszívtam egy cigit is. Csak egy-két hangfoszlányt hallottam, bár nem nehéz kitalálni, mi volt a téma. Mikor, hol és hogyan találkoztunk… Elnyomtam a cikket és visszamentem a szobába.

- Hát jó, most már mehetünk! Kicsim, ne haragudj, hogy nem maradhatok. – őszinte fájdalmat éreztem a saját hangomban.

- Ne izgulj, nem tűnök el – két keze közé fogta az arcomat, s megcsókolt. Csak még jobban maradni akartam. Őt akartam.

- Bocsi, de tényleg mennünk kell! Örültem, hogy megismertelek Zoé! – szólt közbe Steph – Még biztosan találkozunk!

Még egy utolsó csókkal próbáltam meg húzni az időt. Végre meghallottam a kopogást, ekkor tudtam, hogy tényleg minden rendben lesz. A legjobb kezekben hagyom itt a barátnőm. Zoé nem tudta, mire készülök. Csak egy rövid üzenetben intéztem el ezt az egészet. Mosolyogtam, mint a vadalma. Tudtam, hogy Ashley-re számíthatok.

- Ez a te műved? – suttogta Steph, amire csak jókedvűen bólintottam. S útnak indulhattunk.

- Rob, valamiről beszélnünk kell. – jelentette ki Steph, az előbbi jókedv már a múlté lett. A kocsiban kissé feszültté vált a légkör. Ez az a mondat, ami már előre baljósnak hat. Legyen szó bármiféle természetű kapcsolatról. Aggódva kaptam tekintetem Steph felé, lélekben elég sok mindenre felkészültem, azonban közel sem jártam a valósághoz.

- Igen, figyelek. – egyből rá koncentráltam.

- Cathrien felhívott, mert már most dolgoznak a marketingesek a promóciós terveken. Mivel igen nagy népszerűségnek örvend a párosotok, itt gondolok Bella-Edward és Kristen-Robert párosra is… - megtorpant, és az én állam közben a padlón landolt – szóval azt találták ki, hogy táplálhatnátok a sajtót, adhatnátok a médiának azzal, hogy egyre több helyen jelentek meg együtt Kristennel. Egyszerűen csak megjelentek.

- Várj, akkor, ha jól értem… Az egész a médiának szól, ez egy teljesen kreált dolog? Így azt gondolják, hogy népszerűsíthetjük a filmeket? Hivatalosan semmit nem mondunk vagy tagadunk, hogy bármi is lenne köztem és Kristen között? Viszont néhány helyen meg kell jelennünk, és úgy kell viselkednünk, mintha mégis együtt volnánk… jól értem?

- Azt hiszem, megragadtad a lényeget. Kezeld úgy, mint egy szerepet. – mosolyra húzta a száját Step.

- Ez az életem! Mit fog az egészhez Zoé szólni? Mi együtt vagyunk. Ő a barátnőm. Szerinted nem fog kiakadni?

Dühöngtem főként magamban, mivel közben megérkeztünk az interjú helyszínére. A beszélgető partnerem természetesen nő volt. A szokásos kérdéseket tette fel. A családomra, a karrieremre, Kristenre vonatkoztam a kérdései. Most örültem neki, mert a kényes kérdéseknél néhány jól célzott pillantással ki tudtam kerülni a válaszadást. Szerencsére előre az összes témát hamar átrágtuk. Promóciós célból még egy fotózáson részt kellett vennem. Mindennel végeztünk, mikor az épület mögött találkoztam Kristennel. Éppen cigizett.

- Helló! – léptem közelebb.

- A francba! Mi a fenének kell megijesztened… - szitkozódott tovább Kris.

- Hát te? Interjú vagy fotózás? – közben én is rágyújtottam.

- Jah, mindkettő. Hallottál a szerződésről?

- Pont ma mondta el Steph. A rohadt életbe, így is mindig mi vagyunk a címlapon. Nincs egy nyugodt percem… és akkor még ez is… - buktam ki, mire Kris bólogatott. Egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe. Régen találkoztunk, s egy csomó dolog volt, ami felmerült. Mind a szerepünket illetően, mind a forgatással kapcsolatban. Tudtam, hogy nekünk kettőnknek össze kell fognunk, hiszen együtt erősebbek vagyunk.

- Rob, nem is meséltél a barátnődről. Mikor akartad bemutatni? – szólalt meg Kris, és valami furcsa fintort vettem észre az arcán. Ezzel az előbbi gondolataim totálisan dugába döntötte. Hogy fogom ezt az egészet Zoénak tálalni?

- A barátnőmről? Te találkoztál Zoéval? Mi… mikor… hol? – a végére már dadogtam, és megérkeztünk a mélygarázsba.

- Igen, délelőtt és Ash hívott össze minket… - olyan grimaszt vágott, amit ritkán szokott és az ellenszenvét finoman akarja tálalni.

- Zoé a barátnőm, gyönyörű, okos. Nagyon szeretem és ő is viszont szeret. – a büszkeség öntött el, közben megérkeztünk a szobám ajtajához.

- Én meg szakítottam Mike-kal. Reméltem, majd megvigasztalsz – erre szó szerint letámadt Kristen. Megcsókolt, de finoman visszautasítottam.

- Ezt akkor is meg kell beszélnünk, édes! – nyavalygott Kris. Kifejezetten utáltam, mikor ennyire megjátssza magát.

- Nem, nincs miről beszélnünk. Ne is gondolj rá. És nem vagyok neked édes.

- Drágám most miért vagy ilyen. – s ezzel Kris két keze közé fogta az arcom. Még ellenkezni sem volt időm, mert éppen ebben a pillanatban érkezett meg Zoé Dean kíséretében.

- Sziasztok! Köszönöm Dean a segítséged. Most már elveszem a csomagokat. – erre azt vettem észre, két puszit ad Deannek. Mi van? Kikerült minket és bemasírozott a szobánkba.

Dean zavartan állt mellettem, Kris dühöngött. Én pedig fel tudtam volna ott helyben robbanni. Megszabadultam mindenkitől és becsaptam magam mögött az ajtót. Zoé a hálószobánkban pakolászott. Odasiettem hozzá és hátulról, szorosan magamhoz húztam. S csókokkal kényeztettem.

- Szia szerelmem! Nagyon hiányoztál! – egész nap elszakítottak tőle, most végre ekkora balszerencsém van. Pont akkor toppant be Zoé. De ahogy jobban szemügyre vettem más volt. - Új hajszín? Tetszik, nagyon tetszik… - bókoltam neki, de erre hűvösen viselkedett.

- Készülj, nem sok időnk van. – még az ölelésemből is kibújt. – Te még hozzá sem kezdtél a készülődéshez? – ennyire megharagudott.

- Haragszol rám? – meg kellett kérdeznem.

- Nem, miért haragudnék. Bízok benned! – kicsit szarul esett, hogy ennyivel elintézte az egész dolgot.

- Mire ez a kínzás, ha nem haragszol?

- Nem tudom, miről beszélsz…

A féltékenységem legyőzött. Nem tudtam, mit kéne tennem. Ha magyarázkodom, akkor tuti bűnösnek néz. Az egész tetejében még itt volt a szerződés is. Csak azt sikerült elérnem, hogy még inkább felbosszantottam magam. Bevonultam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Végig ezen a hülye helyzeten agyaltam. Miután kimásztam a víz alól, egy kicsit jobban éreztem magam. Egyben igaza volt szerelmemnek, idővel nem jól álltunk. Kicsit késésben voltunk. Mindketten sietve készülődtünk.

Steph mindent elrendezett, megszervezett. Nem kellett mással foglalkozom, csak jelenjek meg és hozzam a legjobb formám. Tudtam, mire számítsak. Bár sok esetben kellemetlenül érzem még mindig magam a hirtelen figyelemtől. Olyankor mintha az agyam leblokkolna, s egy értelmes, ép gondolatot sem bírok szóra váltani. Hát ez várt ránk ma este. A megsokszorozódott figyelem, mert végre együtt, egy párként jelenünk meg. Ettől meg dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy a mellettem ülő csodás nő az én párom.

Lassított az autó, de még nem szállhattunk ki. Zoé alig szólt hozzám eddig, s erre szenvedélyes csókkal kényeztetett, nem kis meglepődést okozott ezzel nekem. Ahogy kimondta, hogy szeret, attól úgy éreztem, bármire képes vagyok. Hamar viszonoztam a vallomást. Amint kinyílott az autó és kiszálltunk, megkezdődtek a villogások. Zoé megilletődve figyelt.

- Soha többet nem engedlek Dean közelébe… - súgtam neki, s ettől végre újra mosolygott. Pedig ha tudná, hogy egy kicsikét komolyan gondoltam. El se tudja képzelni, milyen kínokat képes okozni, hogyha más pasi csak a közelébe megy, vagy megérinti. Gratuláltam magamnak, mert a „A világ legféltékenyebb pasija” címet egészen biztosan nekem ítélték volna. Ahogy a mellettem álló tüneményre tekintettem, úgy feledtem el az összes sötét gondolatot.

Zoé sugárzó mosolya elbűvölt mindenkit. A fotósok folyamatosan kattogtattak. Sejtettem, hogy ez lesz, mégis az összes elképzelésem semmit sem ért ehhez a felhajtáshoz. Bennem pedig egyre inkább feléledt a védelmező ösztön. Finoman a kedvesem derekára csúsztattam a kezem, s így haladtunk lépésről lépésre, mivel újra és újra meg kellett állnunk a fotósok hada előtt. Igyekeztem töretlenül mosolyogni, ami sokkal könnyebben ment, mint máskor. Az arcomra kiülő vigyor szívből jött, s főként az engem támogató csodálatos nőnek szólt. A hátunk mögött a csapatom követett bennünket. Dean vigyázott a biztonságunkra, míg Step adta az utasításokat. Máskor is ez volt a szokás.

- Kérem, Robert… Kérem… válaszolna… Hány díjat vár? – folyamatosan ostromoltak a kérdésekkel, némelyiket nem is értettem teljesen. Csak hangfoszlányok értek el hozzám. - Ki a barátnője? Hol találkoztak? Mióta vannak együtt? – a riporterektől csak még inkább felfele görbült a szám. Főleg akkor, mikor képtelenségeket kérdeztek olyan meggyőződéssel. - Tényleg együtt élnek? Összeházasodtak?

- Zoé a barátnőm… - még közelebb húztam magamhoz szerelmem. Lágy csókot váltottunk. - Több kérdésre nem válaszolok… - ezzel lezártnak tekintettem a válaszadást.

Pár lépéssel végre beértünk az esemény helyszínére. Zoé végig mellettem volt, az oldalamhoz bújt. Csókot váltottunk. A barátainkat üdvözölve haladtunk beljebb. Értékeltem, hogy nem vitték túlzásba a megjegyzéseket. A nagyteremben előre meghatározott sorrendbe kellett leülnünk. Erre a díjak átvétele miatt volt elsősorban szükség. Ismertem a díjátadók menetrendjét. A helyzetet akkor éreztem kritikusnak, mikor Kristen került mellém. Zoé Ashék mellett ült. Lopva mindig őt figyeltem.

A díjátadó sikeres volt, mert sok díjat bezsebeltünk. Minket ünnepelt mindenki. Mégis az első adandó alkalommal forró csókot váltottam Zoéval, aki büszkén gratulált nekem. A díjátadót követően kocsikhoz tereltek bennünket. Testőrök gyűrűjében tettük meg az utat. Egy éttermet béreltek ki az after parti helyszínének. Jókedvű, vidám társaság szórakozott a kíváncsi szemek elől elrejtve. Amint megérkeztünk az összes jelenlévő kezet fogott velem, gratulált. Sőt valaki még italt is nyomott a kezembe. Nem is tudom, hányszor koccintottam. Mindezek eredményeképp elsodródtam szerelmemtől, sőt elvesztettem szem elől.

Már a sokadik koccintás után valaki megragadta a derekam. Végre itt vagy szerelmem – futott át az agyamon. Nem tudtam megfordulni. A félhomályban úgysem láttam semmit. A kéz nem engedett, és elkezdett hátrafele húzni. Lassan araszoltam a kijelölt irányba. Egy kisebb terem volt, úgy tűnt, raktárnak használtak. Mohón fordultam meg, de pillanatok alatt lefagyott az arcomról a mosoly. Hirtelen kijózanodva hátra hőköltem.

- Kristen, te meg mi a fenét csinálsz! – szinte kiabáltam. A kinti zene azonban elnyomta a hangom. Olyan volt, mintha alaphangon szólaltam volna meg.

- Mit? Hát nem látod? – erre még erőteljesebben csókolni kezdett. Tisztán éreztem rajta, hogy többféle italt is kipróbált.

- Hagyd abba! Részeg vagy! Én Zoét szeretem! – próbáltam nyomatékosan az értésére adni. Bár nem igazán fogta fel.

- Ne mond ezt – erőltetetten nevetgélt. Csupán a piától. - Most mit játszod meg magad?... – nem tudta befejezni, ránk nyitottak.

Ezt kihasználva sarkon fordultam, vissza sem néztem. Nem tagadom, ha nem lennék szerelmes Zoéba, akkor simám belementem volna Kris játékába. Már a szereplőválogatáson is nagyon bejött. - Mekkora hülye vagyok! Meg kell találnom Zoét! Hol lehet? – Nikkivel találkoztam először. Neki szóltam, hogy kell egy kis segítség, mert Kris nincs a legjobb állapotban. Visszakísértem Nikkit az ajtóig, akartam segíteni, de elküldtek.

Végigkérdeztem mindenkit, akivel csak találkoztam. Senki sem látta Zoét. – Hova tűnhetett? – kezdtem kétségbe esni. Már a legrosszabb is megfordult a fejembe. Azon kezdtem el agyalni, hogy talán ő jött be. A mentőangyal szokás szerint Ash volt. Megnyugtatott, hogy szerelmem elfáradt és visszament a szállodába, mert sehol sem talált meg. Nagy kő esett le a szívemről. Egyrészt már tudom, hol van. Másrészt elkerülte Krist. Kellan jött elköszönni, hogy most lelép. Szerencsém volt, így ki tudtam úgy osonni, hogy észre se vegyenek a fotósok. Kellan volt olyan rendes visszavitt a hotelba. Teljesen sötét volt a szobánkba, apró ütemes szuszogást lehetett hallani. Kedvesem békésen aludt, leszórtam a ruháim és befészkeltem magam mellé. Nagyon ügyeltem, hogy nehogy felébresszem. Megérezhette, hogy itt vagyok, mert egyből hozzám bújt. Homlokára egy apró csókot leheltem. S hamar elaludtam…

Rettenetesek voltak a napok Zoé nélkül. Még az ígéretem sem tudom teljesíteni. A fotózások és interjúk váltakozva követték egymást, szinte megállás nélkül. A legrosszabb az egészben, hogy reggel elhagytam a hotelt és csak délután vagy este értem vissza. Míg én a kötelező köreimet futottam, addig kedvesem Ash, Jack és Kellan társaságát élvezte. Mindig vidáman mesélt, hogy aznap mi történt. A paparazzik folyamatosan követték őket, így rengeteg kép készült róluk. Zoé az összes képen nevetett és láthatóan jól érezte magát.

A harmadik nap valahogy rosszul indult. Az egész ott kezdődött, hogy hatalmas dugóba keveredtünk. Így természetesen késve kezdődött a napi program. Már késő délután volt mire egy szusszanásnyi szünetet kaptam. Zoét hívtam egyből. Foglalt, majd újra és újra a telefon a foglalt jelzést közölte velem. Erre isteni közbenjárás, csoda történt. Közölték, hogy végeztünk, már ott sem voltam. Rohantam, siettem Zoé karjaiba. A forgalom egész elviselhető volt, arra külön megkértem a sofőröm menjen, ahogy csak tud. Teljesítette is, viszonylag rövid idő alatt a hotelben voltunk. Szigorúan a garázs felől, de már a liftben toporogtam, miért nem megy gyorsabban.

- Győzelem! – gondoltam, mikor beléptem a szobánkba. Először üresnek tűnt az egész lakosztály. Beljebb mentem a háló felé, mikor meghallottam Zoé csilingelő hangját.

- Tudom. Te is nagyon hiányzol! – édesen csacsogta szerelmem a telefonba. De kivel beszélhet? Mert most már biztos, hogy nem nekem mondta.

- Dolgozik. – sóhajtott - Te nem melózol? - Nem tudtam türtőztetni a féltékenységem. Végigfutott rajtam a düh, a harag. Nem szóltam semmit, csak egyhelyben álltam. Egy lépést sem mozdultam. Zoé rám emelte tekintetét, valami furcsa ragyogást véltem felfedezni szemeiben.

- Most mennem kell, holnap is beszélünk! Puszi! – még ki sem mondta az utolsó szavakat, de már ki is nyomta a telefont.

- Szia! Csak nem zavarok? – kérdeztem elég haragos hangon.

- Szia kicsim! Hogy kérdezhetsz ilyet? Nagyon hiányoztál, nem érzem jól magam, ha nem vagy mellettem. – táncolt felém, mint egy angyal s csókokkal köszöntött.

Képtelen voltam megmozdulni, sőt még vissza sem csókoltam. A harag és a düh tombolt valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt. Jobbnak láttam, ha most távozok, mielőtt valami meggondolatlan dolgot mondok, vagy teszek. A zuhany mellett döntöttem. Nem tartott sokáig, törölközőbe csavarva mentem vissza a hálóba.

- Kicsim… történt valami? – Zoé rám emelte a tekintetét.

- Nem, kérlek, hagyj, nem történt semmi… csak fáradt vagyok. – próbáltam kitérni a válaszadás elöl, míg valami száraz ruhát keresek.

- Hát jó, ha tényleg annyira fáradt vagy, akkor aludj jól egyedül! – azt vettem észre, hogy szerelmem felpattant az ágyról, és a következő pillanatban már csapódott maga mögött a szoba ajtaja.

- Ezt nem hagyhatom szó nélkül. - Összeszedtem a ruháim, már öltöztem is. - Utol kell érnem. - Bénáztam egy csomót, de sikerült elkészülnöm. - Merre mehetett?- Egy erő a lift felé húzott. A folyosón már nem láttam senkit, a lift dallamára lettem figyelmes. Felgyorsítottam a lépteim, éppen a csukódó ajtó előtt sikerült odaérnem. Szorosan húztam magamhoz édesem.

- Azt hittem fáradt vagy. – válaszolt gúnyosan az ölelésre. Megtorpantam.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom. Magamra sokkal jobban haragszom, mert alig találkozunk…

- Szeretlek! – s heves csókokban forrtunk össze.

Kinyílt a lift ajtaja, s kézen fogva indultunk a bár felé. Egy csendes kis asztalt kaptunk. Nem zavart bennünket senki. Napok óta most először ez is végre megadatott. Finom vacsi ellenére alig vártam, hogy felérjünk a szobánkba. Szeretni szerettem volna Zoét. A szeretkezés mindennél jobb volt.

Boldog tudatlanként ébredtem fel, az örömöm hamar tovaszállt. Egyedül voltam az ágyban, és az egész lakásban is. Letörten bolyongtam, mikor észrevettem a cetlit a telefonom mellett. Szerelmem összetéveszthetetlen kézírásával. Elolvastam a rövidke üzenetet. Nem sokáig élvezhettem a pillanatot, mert már így is késésben voltam. Levakarhatatlan vigyor volt a képemen. Menet közben írtam egy lényegre törő választ.

A stúdióban már mindenki ott volt rajtam kívül. Kibúvónak elég volt annyit mondanom, hogy már megint a rajongók kavartak be. Ez az egy előnye van a jelenlegi, felfokozott helyzetnek. Míg az autóra várakoztam, elkezdtünk beszélgetni egy páran. Többen megkérdezték, hogy hallottam-e a legfrissebb pletykákat. Egy-két lelkesebb tag részletesen ecsetelte, mi éppen az aktuális, vagy a legmegdöbbentőbb. Vagy előálltak a legröhejesebb pletykával. A legtöbben csak nevetni tudtam. Szerencsére ez nem tartott sokáig, mármint a mai munka.

A hotel erkélyén ácsorogtam, az egyik cigit eldobva már gyújtottam rá a következő szálra. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy délutánra az új rendező egy kis kupaktanácsot hívott össze. Oda persze szigorúan Kristen társaságában kell megjelennem. Azóta nem beszéltünk arról a TCA utáni dologról. A pia számlájára írtam. Egyedül voltam az egész lakosztályban, tűkön ültem, hogy Zoé érjen már vissza. Kopogtak.

- Krsiten – állt velem szembe. Bosszúsan fújtatott, míg kis híján engem is fellökve a szobába masírozott. – Mi történt? – nagyon igyekeztem, hogy megakadályozzam a kitörő nevetésem. Sokat segített, hogy bevonult a fürdőbe.

- Édes, drágám csakhogy itt vagy! – végre a karomba zárhattam a szerelmem. Olyan hűvösen viselkedett, amit nem értettem. Persze Krsinek is ekkor kellett megjelennie, s cseppet sem szolidan adta a tudtunkra, mi történt az ingével. Nem túl kedvesen köszöntötte Zoét. Majd hozzám fordult.

– Rob, a rohadt életbe! Gyere már! Tudod, megbeszélés! - Kristen köszönés nélkül távozott, egyáltalán nem lepett meg.

- Szia kicsim, sietek vissza! – szorosan megöleltem és elmélyítettem a csókunkat. Miután elváltunk tényleg futólépésben hagytam el szobánkat.

A hotelt Kristennel együtt hagytam el. A fotósok vártak minket. Némelyik teljesen pofátlan módon, szinte az arcunkba tolta a kamerát. Mindketten csendben szenvedtük végig a megbeszélésig vezető utat. A megbeszélés az új rendező bemutatásával indult. Dave Slade. Ismertette az elképzeléseit a forgatásról. Megtudtuk a pontos dátumokat. Ráadásul közölték velünk, hogy ez a film a harcjelenetekre fog építeni, ezért az állóképességünk, fizikumunkat ennek megfelelően kell átalakítani. Taylorra néztem, akinek nyert ügye volt, szinte a füle botját sem kell megmozdítania. Irigység töltött el, soha nem voltam sem a sportos, sem az edzőterembe járós típus. Most pedig várt ránk a kiadós edzés. A forgatás, pedig csak az edzések befejezése után fog kezdődni. A tárgyalás után mindenki sietve távozott. Én is követtem a példájukat. Tomboló vággyal érkeztem meg a lakosztályunkba. Belépve jó kis meglepetés fogadott a tv-nek köszönhetően.

- Ezek soha nem változnak! – jegyeztem meg elkeseredetten. Azok a képek viszont beleégtek az agyamba. Kibukott belőlem. - Te is hiányoztál, de meg tudnád magyarázni azokat a fotókat?

- Régi barát Londonból. Ő Lucas. Meséltem róla. Véletlenül találkoztunk és meghívott kávézni. Ha már itt tartunk, akkor te is beavatnál, mi folyik közted és Kristen között?

- Úgy látom valaki féltékeny?

- Nem, igen, talán… Akkor sem válaszoltál. – megtorpantam. Ezek szerint most jött el az igazság pillanata.

- Az egész a médiának szól, ez egy teljesen kreált marketing fogás. Értelme nem sok van, de így azt gondolják, hogy népszerűsíthetjük a filmeket. Hivatalosan néhány helyen meg kell jelennünk. Ezért töltöttem annyi időt Kris-szel.… érted?

- Hogy mi?

- Igen kicsim, ez az igazság. Semmi közöm nincs Kris-hez, de a szerződés, vagyis a szerepünk erre is kiterjed…

- Miért nézel hülyének? Most komolyan ezt el kéne hinnem? – éreztem, hogy ez lesz. Fordított helyzetben még rosszabbul reagálnák. – Ez eddig a legjobb magyarázat a megcsalásra… Szerződés, mi?...

- Nem, nem! Édes, ez az igazság. Ez nem kitaláció, ez a teljes igazság. Be is tudom bizonyítani!... – muszáj volt a elszívnom egy cigit. Közben az egyetlen személyhez fordultam, aki segíteni fog. Ha még jobban magyarázkodni kezdek, akkor csak még jobban elásom magam. Steph. Ő az egyetlen, aki be tudja avatni ebbe az egészbe Zoét, és akinek el is hiszi. Meg kell hagyni tényleg, hogy fordított helyzetben én sem hinném el ezt a magyarázatot.

Rosszul aludtam, ráadásul többször felébredtem. Nagy nehezen tudtam csak visszaaludni, végül már az sem sikerült. Zoé békésen aludt az ágy túl oldalán. Lassan, lomhán másztam ki az ágyból. Elsőnek a fürdőbe mentem. Felöltöztem, majd az erkélyre indultam. Időközben megkerestem a telefonom. Elszívtam egy cigit. Utána visszamentem, hogy megnézzem Zoét. Beléptem a szobába. Zoé telefonja kezdett el izegni-mozogni. Ki akartam nyomni, de észrevettem az üzenet. Kis idő múlva megint. Aztán megint. Végén nem bírtam tovább, muszáj volt megnéznem. Zoé lassan ébredezett, rám pillantott. Miután felült az ágyban mellé dobtam a telefonját.

- Miért nézel hülyének? Most komolyan ezt el kéne hinnem? Most én is ezt mondhatom… - ugyanazokat mondtam vissza, amit Zoé vágott hozzám.

- Miről beszélsz? Mint láthatod, csak most ébredtem fel. Fogalmam sincs, hogy mi a bajod… - elkezdte nézegetni a telefonját, szándékosan nem csuktam be az utolsó üzenetet.

Válogatás nélkül, meggondolatlanul kiabáltam. Mindketten kiabáltunk. Zoé a fürdőbe zárkózott. Az ajtót jó hangosan becsaptam, minél előbb el akartam tűnni. Egy taxit fogtam, és egy eldugott kávézó felé vettem az irányt. Újra és újra átgondoltam a történteket. Sehogy sem lettem okosabb. Megittam vagy két pohár kávét. Taxira várakoztam, amikor néhány rajongó megtalált. Ritka pillanatok egyike, mikor nem akarnak széttépni. Ez most egy olyan volt. Pár autogram és fénykép után békésen mentünk a magunk dolgára. A taxiban ültem, mikor Kristen telefonált. Addig győzködött, míg bele nem mentem egy ebédbe. Címet egyeztettünk, megállapodtunk, hogy ott találkozunk. Le se tettem a telefont, és újra megszólalt. A srácok hívtak. Név szerint Tom, Marcus, Bobby. Az egyik clubban lesz Sam fellépése. Tom szavaival csapunk egy olyan igazi görbe estét. Rábólintottam miért ne. Meghívtam a srácokat ebédelni, reméltem Kristen nem akad ki ettől a húzásomtól.

Felrohantam átöltöztem, és összeszedtem pár dolgot. Már indultam is Kristen-nel megbeszélt ebéd helyszínére. Jó kis hely volt. Elintézte, végre befutott mindenki. Nevettünk, viccelődtünk. Kikapcsolódtam. Az étteremből a srácok lakására mentünk. Már elkezdtük alapozni a hangulatot. Folyton nyaggattak, hogy mi van velem. Nem volt semmi kedvem a problémáimról beszélni. Inkább zenélgettünk még egy kicsit. Kristen lepett meg minket pizzával. A srácok készülődni kezdtek, és elindultunk a klubba. Naná, hogy nem úsztuk meg az élősködő paparazzik támadását, de most voltak őrült rajongók is. Ittunk, és ittunk, megvolt a fellépés, amit meg koronáztunk koccintással. Részegek voltunk, kár szépíteni. Talán egy kicsit józanabb voltam, mint a többiek, de nem sokkal. Nagy nehezen, bár nem tudom, hogyan kerültünk taxiba. Elég homályos az egész este. Az viszont egy világos pont, hajnalban támolyogtam vissza a szobánkba, de a kanapéig jutottam csak el. Totál kiütöttem magam.

Rettentő fejfájással ébredtem. Jól sikerült az éjszaka, talán túl jól. Már annak is örültem, hogy kiértem a fürdőbe. Kótyagos, kavargó fejjel ültem le az ágy szélére, ami üres volt. Eldőltem, és el is aludtam. Még aludtam egy kicsit, aztán éhesen ébredtem. Rendeltem kaját, míg a pincért vártam a tv-t kapcsolgattam, fel s alá jártam a szobában. Aztán megtaláltam Zoé levelét. Totális megsemmisülés. Megérkezett a pincér. Értetlen fejet vágott. Nem csodálom, teljesen szét voltam csúszva. Beszélnem kell valakivel. Sorra hívtam a szóba jöhető személyeket, de nem jártam sikerrel. Vagy ki volt kapcsolva, vagy csak egyszerűen nem vette fel, illetve foglalt volt. Hihetetlen. Ez most összeesküvés. Már csak Kellan maradt.

- Helló haver! Mekkora hülye vagy!... – köszöntött Kellan.

- Oh, helló! – ennyire futotta tőlem.

Kellan nem zavartatta magát, ami a szívén az a száján. Azt hiszem erre volt szükségem, hogy valaki helyre tegyen. De ezzel nem volt vége, részletesen beszámolt, hogy Zoé milyen nagyszerű fotós. Elmesélte, hogy találkozott Zoéval, mert az éppen aktuális barátnőjét kísérte el fotózásra. Biztosított, hogy a Lucas nevű srácnak semmi köze szerelmemhez, sőt elmesélte, hogy milyen szégyentelenül flörtöl mindenkivel, Zoét kivéve.

Összeállt a haditervem: romantika kell. Tervem véghezviteléhez segítséget kellett kérnem. Először az étteremmel beszéltem, megrendeltem a vacsorát. Recepción takarítást kértem. Még egy rózsa csokrot rendeltem. Türelmetlenül vártam, hogy minden a helyére kerüljön. Zuhanyoztam, borotválkoztam. Felöltöztem, és a pincér gondosan megterített. Majd távozott. Kellemes zenét kerestem, hangulat-világítást kapcsoltam. Már csak Zoé hiányzik. Ekkor meghallottam, az ajtóban a motoszkálást.

Lendületesen nyitottam előtte ki az ajtót. Gyönyörű volt és meglepett. Megtorpant az ajtóban, elindultam felé. Átöleltem. Egyre azt ismételgettem, hogy sajnálom. Csendben volt. Tele volt a keze, elvettem tőle a cuccait. Egy magazin volt kihajtva, rápillantottam. Egyből széles mosoly húzódott végig az arcomon. Gyengéden megfogtam Zoé kezét, a gyönyörűen terített asztalhoz kísértem. A gyertyalángok elbűvölően táncoltak. Pezsgőt töltöttem és nyújtottam át az egyik poharat.

- Zoé, szerelmem! Kérlek, bocsásd meg a bizalmatlanságomat. Előbb kellett volna beszélnem erről az egész cirkuszról. Szánalmasan féltékeny alak vagyok. Kérlek, kérlek, adj még egy esélyt. Csak egyetlen egyet, egy utolsót, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek! – közeledtem felé, hogy rendbe tudunk hozni mindent. - Kicsim, drágám! Bocsáss meg, esedezem neked! Kérlek, csak ne hagyj el! Nem lehet így vége!

- Rob nem akarok szakítani, viszont nem tudom nem megtörténté tenni az elmúlt pár nap szenvedését… Meghallgatlak, nem tagadhatom meg, mert akkor magammal szemben sem lennék őszinte… Beszéljünk… Légy őszinte, én is az leszek… - immár erőteljesen, szenvedélyesen öleltem át és csókoltam meg. Ilyen egyszerűen nem adom fel. Igenis harcolni fogok szerelmemért. Tomboló vággyal az ajkai után kaptam. Kopogtattak.

- Megyek! Nyitom! – megfogadtam, hogy bárki is legyen az azt most elküldöm egy jóval melegebb éghajlatra. Bárkire gondoltam, de az ügynökömre nem. Engem kikerülve száguldott befele Steph. Őt mégsem dobhatom ki. – Mi ez a fene nagy érdeklődés?

- Ki? Ki ez a Josh? – zavartan figyeltem a beszélgetést.

Ezt kár volt megkérdeznem, mert ezzel egy véget nem érő szóáradatot indítottam el. Azokról a szúrós tekintet nem is beszélve. Nem ilyen estét terveztem. Ugrott a romantika. – keseredtem el.

Nagyjából negyed óra múlva Steph elégedetten távozott. Most tényleg nem éppen a szívem csücske volt. De az volt a legfontosabb, hogy végre távozott. Jobban mondva jött, látott és győzött. Elérte célját, minding. Ujjongott, ahogy az ajtóhoz kísértem. Becsuktam mögötte az ajtót. Visszafordultam, hogy akkor fussunk neki megint az estének, csakhogy Zoét nem láttam sehol. Erre ismét kopogtak. Ezúttal csak egy vaskos borítékot kaptam. A recepcióról küldték fel. Sürgős felirat díszítette az elejét, így nem tűrt halasztást a felküldése. Tanácstalanul forgattam körbe, de semmi árulkodó dolgot nem fedeztem fel rajta. S onnantól kezdve nem is érdekelt, mit tartok a kezemben, hogy megéreztem szerelmemet hozzám simulva. Átölelte a derekam. Az egyedi illata elvarázsolt, s egyszeribe gyorsabb tempóra kapcsolta a szívem. Beleszippantottam a hajába, míg egyik kezem kedvesem derekára csúsztattam.

- Ezt neked küldték. Az ügynökségtől jött… - A másikban még mindig ott volt az a boríték, de már nem sokáig. Kikapta onnan, de ahelyett, hogy kibontotta volna, inkább félre tette.

- Később megnézem, inkább fejezzük be a vacsorát! – csókot váltottunk, majd a megterített asztal felé indultunk.

A gyertyafényes vacsora, a pezsgő, a rózsa csokor csak a kezdet volt. Mindezzel az volt a célom, hogy szerelmem újból meghódítsam. S az egymás nélküli napokért kárpótolni akartam. De Zoé előbb cselekedett, minthogy észbe kaptam volna. A kanapén találtam magam, amint velem szembe helyezkedik el az ölembe. Pokoli vágyat ébresztett bennem. Simogató kezeim egy percre sem álltak meg. A csókjaink egyre hosszabbak lettek. A köd lassan ereszkedett le az agyamra, de még mielőtt teljesen ellepte volna az ölembe vittem szerelmem az ágyig.

Gyengéden húztam le Zoé testét fedő anyagot. Csókolni, ízleni akartam hamvas bőrét. Elsőként ajkait csókoltam, ahogy áttértem kecses nyakára érzéki sóhajok törtek fel belőle, melyek csak még jobban beindítottak. A sóhajai pedig sűrűsödtek, ahogy nyakáról a keblei felé vettem az irányt. Azok a csodás halmokat is csókjaimmal borítottam, míg kezem már lejjebb csúszott. Mindkettőnkről fokozatosan tűntek el a feleslegessé váló ruhadarabok. Zoé újra és újra hozzám dörgölőzött, ezzel belőlem mélyről feltörő nyögéseket és sóhajokat váltott ki. Már alig bírtam magammal, mikor végre egyesülhetett testünk. Egyszerre nyögtünk fel a minket eltöltő érzésektől, együtt mozogtunk a szívünk diktálta ütemre, hogy beteljesítsük szerelmünk. Tökéletes volt minden szempontból az együtt töltött éjszakánk. Az egész éjszakát egymás karjaiban töltöttük, sőt még a lassan felbukkanó nap fényei szeretkezés közben ért bennünket. Közelebb bújva suttogtam neki: Aludj jól én egyetlen szerelmem!

Egyedül ébredtem, ami morcossá tett. Csend volt a lakosztályban, viszont gőzölgő kávé illata felé indultam. Az asztalon azonban egy csomó kép volt és az a boríték, mely még tegnap érkezett. Bár semmit nem értek a fényképészethez, de gyönyörűnek találtam a képeket. Aztán felfedeztem a lakásokat és Lucas üzenetét. Nos ez utóbbi cseppet sem tetszett, bár egy közös lakás gondolata megtetszett. Az egyik kép félre volt téve, sőt mellette egy ingatlanos neve és száma volt. Gyorsan lemásoltam a számot és a nevet, mert már most volt egy újabb haditervem. Motoszkálásra figyeltem fel, amely a hálóból jött. Ott végre megláthattam egyetlenem.

- Szia Drága! Most megvagy! – öleltem magamhoz, amitől újra éledtem főként odalent.

- Jó reggelt Édesem! – egy cseppet sem segített, hogy arcát a mellkasomra fektette és a leheletét éreztem a bőrömön.

- Hiányoztál, mikor felébredtem. – Csókban forrt össze ajkunk, reméltem, hogy tovább is jutunk. Az éjszaka és a hajnal ellenére sem tudtam betelni vele.

- Olyan nyugodtan aludtál… nem akartalak felébreszteni. Lassan mennem kell, nem szeretnék elkésni a munkából? Mit csinálsz ma? Együtt ebédelünk? Beszélnünk kellene! – megint ez az átkozott mondat. Ezzel minden reményem az ágybeli tevékenység folytatására dugába dőlt.

- Ma… ma nincs… semmi program… ebéd… oké! Baj van édes? – kérdeztem vissza, hátha elárul valamit.

- Nem, nincs semmi baj. De egy fontos dolgot meg kell beszélnünk! Hol legyen az ebéd? Megbeszéljük később, de most rohannom kell! Elkések! – utolsó csókot váltottunk. Sebesen összeszedte a maradék holmiját, s engem ott hagyott. A telefonért nyúltam, hogy kivitelezzem a tervem. Persze egy kis női segítségre is szükségem volt. Reméltem, a meglepetés jól fog sikerülni és kedvesem boldog lesz.