47. Egy görbe este másnapja (part 1)

Sziasztok,

szép meglepetést okoztatok nekem. Hihetetlen, mert még ennyi komit nem kaptam soha. Nagyon ügyesek voltatok, hogy ennyien írtatok. Örülök, hogy a rendszeres komizók mellett sok új névvel is találkozhattam. Köszönöm Nektek: Dona, Judy, Kitty, Petra, Liza, Szofi, Heni, Adri, Tina, Kinga, Klau, Evie!
Minden új olvasót üdvözlök! Bízom benne, hogy továbbra is megmarad a komizó kedv. :)

Igen, még Rob készül meglepivel, amire még ugyan egy kicsit várni kell. Kell a függő vég, hogy kicsit felrázzam a dolgokat, még ha ettől gonosznak is tűnök... :)

Még kicsit maradunk New York-ban! Azt hiszem, hogy a kép és a cím is sok mindent elárul. :)

Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~
47. fejezet - Egy görbe este másnapja (part 1)

 (Robert)

Jóízűen húztam meg a sörösüvegem. Láthatólag Danny megbékélt velem, legalább is erre engedett következtetni az, hogy nem kezdett el cseszegetni. Pedig a lányok biztosan nem hallották volna egyetlen szavát sem.

- Bátor vagy… - vetette oda Roy csak úgy mellékesen. Nem értettem, hogy mire gondolt pontosan. Zavartan néztem farkasszemet vele. – Elvetted, és idehoztad. Bevállaltad, megkockáztattad, hogy a nyakadról letekerjük a fejed. Mondom bátor vagy.

- Szeretem, ezért vettem el. Az öröm, a boldogság, amit a látogatás okozott mindent megér. – válaszoltam egyszerűen. Nem éreztem bátor tettnek, csak szerelmemnek szerettem volna kedveskedni. Tudtam, mennyit jelent neki a new york-i csapat.

- A legénybúcsút akár most is megtarthatjuk. – csapta össze a kezeit Danny. – Jó, táncos lányokat már nem hívhatunk, mert akkor nemcsak Sarah tekerné ki a nyakam, hanem Zoé is tuti agyoncsapna… Szóval? – baljósan villogtak Danny szemei, amitől bennem volt a félsz.

- Csapunk egy utólegénybúcsút. – szólalt meg Matt hosszú hallgatás után. Roy bólogatva helyeselt. Amint elért a tudatomig, hogy ezek hárman miben mesterkednek, majdnem megfulladtam. Félrenyeltem a söröm. Kár lett volna a sörért és értem is. A vad fuldoklás csillapodása után sikerült megszólalnom.

- Utólegénybúcsú? – ilyenről sem hallottam még. – Nem kell, srácok, nem kell… - hiába visszakoztam – megjegyzem, csak félve tettem – már  döntöttek nélkülem.

- Hogy megy a munka? – valamiféle élt véltem felfedezni Danny hangjában.

- Jövő márciusban lesz csak a következő forgatás… Addig csak Zoé és a pici számít...

- Ezt jó hallani… Mertél volna mást mondani… - dünnyögte alig hallhatóan.

- Hogy megy a bár? Van nép bőven? – tereltem nem is rosszul. Nagyon bejött a bár téma. Matt és Danny egymás szavába vágva magyarázott, mesélt. Roy is tett olykor néhány megjegyzést.

Lassan már a harmadik sört is kivégeztem, míg beszélgettünk. Bár többnyire inkább csak hallgattam. Hagytam, hadd beszéljenek ők. Aztán finom kezeket éreztem meg a derekamon. Egy kicsit fordultam, így Zoém még jobban hozzám tudott bújni. Sarah hátulról ölelte Danny-t, míg Jane Matt oldalához simult. A lányok kollektívan megéheztek, s mivel nem nagyon volt egyikünknek sem kedve várni a kajára, így megegyeztünk, hogy lentről hozatnak fel mindenféle finomságokat. Míg ezt a házigazdák elintézték, addig végre ölelhettem, csókolhattam a feleségem. Egész eddig oly távol volt tőlem. Az még jobban tetszett, mikor Zoé a fülembe súgta, hogy ő is hiányolt. Közben az ölelésemben bújva úgy dorombolt akár egy kiscica.

A megérkező falatok zavartak meg bennünket. Sarah tányérokat szedett elő, míg Jane terített. Zoét, engem és Danny-t, Matt-et pedig asztalhoz parancsoltak. Roy nem maradt, mivel kezdődött a műszakja. Ez azonban eldöntötte, hogy azt a legénybúcsút lent a bárban hozzák össze.

Örömmel néztem végig a párokon és természetesen a vidáman falatozó feleségemen. Ahogy mi, úgy ők is összemosolyogtam, könnyed csókot váltottak. Megszerettem ezt a helyet, ahogy a társaságot. Még azt sem bántam, sőt megérdemeltem, hogy Sarah pofonnal üdvözöljön. Danny fenyegetőzése ellenére őt is bírom. Megértem a viselkedését, mert védi a szeretteit, akik mindennél fontosabban neki. Ahogy nekem is Zoé és a kisbabánk számít. A vacsora felettébb vidám hangulatban telt. Még az interjúnk is szóba került.

A vacsora után a két jóbarát elkapta a karom. S ellentmondást nem tűrve magukkal citáltak. Még arra sem hagytak lehetőséget, hogy csókot leheljek a feleségemnek. A lányok csak kuncogtam rajtam. Feltehetőleg a segélykérő pillantásaimon. Majd belenyugodva a megváltoztathatatlanban, hagytam magam. Annyi jó érzés azért volt a srácokban, hogy a bár hátsó részében választottak asztalt. Ott, ahol valamelyest takarásban voltunk. Danny és Matt maguk közé préseltek. Így még a menekülés lehetőségét sem adták meg. Egy pincérlány jött az asztalunkhoz. Sört kértem volna, azonban a srácok felröhögtek és kedvesen elküldték a lányt. Abban a pillanatban Roy már meg is jelent. Egy jól megpakolt tálcával egyensúlyozott. Első ránézésre 15 tele töltött pohárkát számoltam.

- Mi ez a kétségbeesett ábrázat, Pattinson? Légy férfi! – bökött oldalba Danny. S mindhármunk elé letett egy-egy poharat.

- Ilyen jó piát máshol úgysem kapsz! – kontrázott rá Matt. Pedig valamiért benne bíztam.

Az első kört Zoé egészségére ittuk. A második kört a házasságomra, a boldogságunkra emeltük. Majd a pici sem maradhatott ki, így az ő egészségére ürítettük a poharainkat. Pár srác csatlakozott hozzánk, ha jól értettem akkor Danny haverjai voltak. Már akkor éreztem, ahogy a pia kezd a fejembe szállni, de amint tétováztam valamennyien szekálni kezdtek. Ellenkezni pedig amiatt sem volt tanácsos, mert jobb jóban lenni a srácokkal.

- Piával akarnak megölni. - Az utolsó értelmes gondolat, ami átfutott az agyamon, aztán onnantól kezdve filmszakadás…

~~~ xxx ~~~

(Zoé)

Újra itt voltam New York-ban. Szinte fel sem fogtam, mit történik, annyira elvarázsoltak az elmúlt napok. A pocakomat simogatva dőltem hátra a kanapén, ahova Sarah és Jane helyezte a táborunk. Sarah a bárról mesélt, de mégsem tudtam teljesen rá figyelni. Lopva újra és újra a srácok felé pillantottam. Egyetlen hím tekintetére szomjaztam. Azonban teljesen belemerültek a sörözésbe, ráadásul mintha versenyeztek volna, ki issza ki előbb az üvegét. Ahogy Őt néztem akaratlanul az emlékeimbe merültem.

Az interjút követően hazaértünk, s Rob a karjaiba zárt, onnantól mintha egy varázslat vette volna kezdetét. Éreztem, sőt egyenesen tudtam, hogy Rob elsősorban az interjú miatt hozta fel a házasságot. A lánykérés is ezt bizonyította, csak úgy, hirtelen nekem szegezte a kérdést. Eddig szóba sem került közöttünk. Most pedig szinte egy csapásra férjhez mentem.

Tényleg őrültségnek gondoltam, mikor Rob elmondta az ötletét. Őrültség? Nem, ez nem a megfelelő szó rá, de őszintén magam sem tudom, mi illene ehhez a helyzethez. Az ujjamra pillantottam, a karikagyűrűre és a kísérő gyűrűre, amit Robtól kaptam. Mikor rájuk pillantottam a szívem szerelmesen dobbant egy nagyot.

Rob betartotta az ígéretét. Tényleg megszervezett és elintézett mindent, már ami a villámgyors esküvőt illette. Addig én sem unatkoztam, hiszen gondosan elpakoltam és felkészültem az utazásra. Bár a magángép láttán forgattam a szemem, hogy felesleges, azonban Rob úgy tett, mint aki észre sem veszi. De a szálloda az tökéletes választás volt részéről. Amit szenvedélyes csókkal nyugtáztam, mert Rob leste minden reakcióm. Tulajdonképp a lakosztályban nem csak nagy ablakok voltak, hanem a szobák egyik fala teljes üvegfelület volt. Mesés kilátást biztosítva az alattunk elterülő, ezer színben pompázó városra. Az éjszakai város – akármerre is jártam a világban, akármelyik városban – mindig megbűvölt. A naplemente előtt a szüntelen neon reklámok jelentéktelennek tűnnek, azonban miután a nap nyugovóra tér a felgyúló fények különleges atmoszférát képesek teremteni. Minden város, minden hely képes egy egyedi kis világot megteremteni maga köré.

A készülődés idejére bezárkóztam a hálószobába. Remegő kezekkel öltözködtem vagy tűztem fel a hajam egy részét, míg a többit kifésülve hagytam a vállamra omlani. Izgatott és egyben ideges voltam, mert mégis csak férjhez készültem menni. Így visszagondolva, hülyeség volt az egész, de akkor is eluralkodott rajtam az idegesség. Az egyik vázából emeltem el egy szál virágot. Ezzel késznek ítéltem magam. Az idegesség pedig addig tartott, míg ki nem léptem a hálóból és meg nem pillantottam Robot.

Az ajtó előtt várt rám. Faltam, szó szerintem faltam a látványt, amit nyújtott. Ing és öltöny volt rajta, és megborotválkozott. Mindezt önszántából és mindenféle morgás nélkül. Már a puszta látványától elolvadtam. Aztán a kápolna, az ügyesen megszervezett esküvő és a nászéjszaka. Rob minden érintése, minden csókja maga volt a megtestesült csábítás és kényeztetés, melyekkel a mennyekig emelt. Azonban nem tétlenkedtem, mert viszonozni akartam neki azt a sok örömöt, gyengédséget, szerelmet, amit nekem adott. Ne csak ő adjon, ezért olyan kényeztetésben volt része, mint még soha. Még most is, a puszta gondolattól, az emlékképektől elöntött a forróság, s úgy éreztem, menten meggyulladok. Gyorsan elhessegettem a vágyat ébresztő sugallatokat.

Inkább arra gondoltam, ahogy Rob énekelt nekem. Újra énekelt. Bár azt nehezményeztem, hogy nem árulta el a következő úti célunk, azonban azzal totálisan levett a lábamról, hogy énekelt nekem. Az ölébe vont, s ringatva dalolt. A hangja bársonyosan simogatott, minden értelmes gondolatot kiűzött a fejemből. Nemcsak nekem tetszett Rob hangja, hanem a manócskának is. Mikor a leendő apuka elkezdte énekelni a dalt, akkor azon nyomban a babánk mozgásba lendült. Ettől csak még jobb kedvem lett.

A landolás pillanatáig nem tudtam, hol vagyunk. Azonban felismertem a helyet és természetesen barátnőm is megpillantottam. Addig a pofonig nem is gondoltam rá, hogy Rob azóta nem járt New York-ban. Sarah azonban űgy tűnt, hogy hamar túllendült Rob viszontlátásán és teljes erőbedobással engem faggatott. Rob azért kapott tőlem egy puszit, mert hősiesen viselkedett. Mivel hajnalban értünk New York-ba, ezért egyből mindketten szorgalmazták a pihenésem. Természetesen elaludtam, még mielőtt Rob felért volna.

Pont emiatt is ébredtem fel előtte. Imádtam nézni, ahogy alszik. A haja rövidebb volt, mint szokott lenni, de még így is ezer fele állt. Az arca kisimult, az ajkai enyhén szétnyíltak. Festeni sem lehetett volna nála szebb látványt. A keze ahogy mindig most is a pocakomon pihent, de most már azon a bizonyos ujján ott csillogott az arany karika. Nem akartam felébreszteni, de nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy végigsimítsak a gyűrűjén. Nagyon elfáradhatott, mert mindössze mosolyra húzta a száját, azonban nem ébredt fel. Békésen szuszogott tovább. Neki éppen úgy szüksége volt a kiadós alvásra, mint nekem. Ezért óvatosan keltem fel mellőle, hagytam, hadd aludjon tovább. Addig inkább üdvözöltem a többieket.

Amikor fuldoklást hallottam, egyből oda kaptam a fejem. A vad köhögő roham gazdája nem volt más, mint a férjem. Enyhén kikerekedő szemekkel néztem, ahogy az arca egyre vörösebb lett és le-fel rázkódik a válla. Kis híján megfulladt a sörétől. Azonban az egészben a leggyanúsabb Danny és Matt egymásra villanó szeme volt. A fejemet is simán rá mertem volna tenni, hogy azok ketten rosszban sántikálnak. Ráadásul az egész Rob kontójára fog menni.

- Te nem is figyelsz rám! – gyanúsított meg barátnőm, ami valóban igaz volt. De mentségemre legyen, hogy életem párjáért aggódtam.

- Figyelek, ott tartottál, hogy megnyitjátok a lépcsőházat… - vágtam rá egyből, ami éppen az eszembe jutott. Hozzá természetesen mosolyogtam.

- Hát vagy fél órája valóban ott tartottam… - elképedtem, hogy ennyire nem vagyok képben, ha Rob-ról van szó, akkor minden mást kizárok. Hirtelen bűntudatom támadt. – Jaj, Zoé, nehogy a szívedre vedd! Csak vicceltem… - Sarah felpattant a helyéről, mellém telepedett és megölelt. – Bocsi, de nem hagyhattam ki… - hajtotta le a fejét bűnbánóan.

- Jól van… Mesélj tovább… - csodálkoztam, hogy eddig Danny és Sarah sem akarta elkötelezni magát, pedig teljesen összeillenek.

- Szóval a bár bejárata melletti lépcsőházat felújítjuk és megnyitjuk. Amúgy is az volt az eredeti bejárata az épületnek. Végülis a lépcsőház pont középen van, és az osztja ketté az emeletet. A túloldalon is lakás van, az is felújított, bár egy festés azért ott sem árt, amúgy beköltözhető. A két lakás között annyi a különbség, hogy ott nincs galéria rész. – lelkesült be barátnőm.

- Azt beszéltük Matt-tel, hogy mi átköltöznénk. Közel lennénk egymáshoz, de akkor mégis mindenkinek lenne saját lakása. Főleg, ha bővül a létszám… - erre Jane Sarah-ra kacsintott. Amitől a padlón koppant az állam.

- Babát vársz? – szegeztem Sarah-nak a kérdést nem túl finoman. Csak meglepődtem, s annak adtam hangot.

- Nem… Nem… - tiltakozott azonnal. Még a kezeit felemelte, és úgy hadonászva hárított. – Még nem… De valóban szóba került a gyerek téma. Egyre jobban hajlunk rá mindketten.

- Várj, Danny? A mi Danny-nk? Hajlik a gyerek téma felé? – Sarah bólogatott minden kérdésemre. Alig akartam elhinni. Danny is felnőtt. Már a tartós kapcsolat is hatalmas előrelépés volt tőle, Sarah-nál jobb párt nem találhatott volna.

Sarah végül engedett a kíváncsiságomnak. Aztán mesélni kezdett. Csakhogy most amiatt szakadt meg, mert megéheztünk. Ez volt a remek alkalom, hogy végre a férjem közelébe kerülhessek. Igazából semmi más nem érdekelt ahogy Rob magához húzott és becézően ízlelte az ajkam. Sarah asztalhoz parancsolt bennünket, amit viszont tényleg nem bántam. De még mielőtt leültem volna Roy elköszönt tőlem. Alig tudtam vele beszélni, ezért arra gondoltam, majd talán holnap sikerül nyugodtan leülnünk kicsit. Roy rábólintott, reggel jár le a műszakja, akkor meg majd feljön. Aztán tényleg elsietett. Mi pedig leültünk vacsorázni. Éhes voltam, s a picúr is. Immár közösen beszélgettünk, nevetgéltünk végig.

Jane feldobta, hogy nézzünk meg egy filmet. Kifejezetten tetszett az ötlete, úgy is ért annyi izgalom mostanában, hogy a nyugodt filmnézésben benne voltam. A srácok mégis pánik szerűen menekülőre fogták. Rob láthatólag szívesebben maradt volna velem, de nem hagyták neki. Egyetlen csók nélkül ment el. Csak a távozó alakját nézhettem. Még azt sem mondták meg, hogy hova tartanak. Sarah ejtett el egy olyan megjegyzést, hogy biztosan a bárba.

Leültem filmet nézni a lányokkal. Egy igazi romantikus filmet választottak. Az első néhány perc után máris elkalandozott a figyelmem. Csak testben voltam jelen. Egyszerűen nem bírtam a filmre koncentrálni. Végig a férjem kapa a főszerepet a gondolataimban. A lányok azt hitték, hogy a feltörő sóhajaim a filmnek vagy éppen Ryan Gosling játékának szóltak. Meg is mosolyogtak érte. Ha tudták volna, hogy mi jár a fejemben, akkor ennyivel nem intézték volna el a dolgot.

Mivel amúgy sem kötött le a film, ezért fáradságra hivatkozva inkább a fürdő fele pályáztam. Az járt a fejemben, hogy talán Rob is megérkezik, mire végzek a fürdéssel. A víz megnyugtatott és ellazított. Ki sem akartam szállni, de aztán mégis erőt vettem magamon. Gondosan megtörölköztem és belebújtam az alváshoz használt pólómba és sortomba. Vártam, hátha egyszer csak belép Rob, vagy meghallom a motoszkálását, de semmi. Így inkább megcéloztam az ágyat.

Álmatlanul feküdtem az ágyban. Képtelen voltam elaludni. Főleg úgy, hogy egyedül voltam. – Hol a fenében vannak már? – Hiányzott Rob. Mindig mellettem van, hozzá bújhatok. – Mit csinálnak? – Szinte minden zörrenésre, hangra fülelni kezdtem. Nem bírtam tovább. Felkeltem és a konyha felé indultam. Talán némi gyümölcslé esetleg helyette egy pohár tej segíteni fog. Éppen csak leértem a lépcsőn, mikor kulcs zörgését hallottam. A hang irányába masíroztam várva, hogy végre a férjem karjába lehessek.

- Ti meg mi a fenét műveltetek? – néztem a három férfira. Felesleges kérdés volt részemről, mert a ködös tekintetük és az alkoholgőz mindent elárult. Elképedve nézetem végig a három grácián. – Miért volt erre szükség?

- Pó… pót… pótoltuk az… az elmarad… legénybúcsút… - ahogy előre sejtettem Danny volt az ötletgazda, ennek megfelelően ő próbálkozott, ismétlem próbálkozott a beszéddel, hogy némi magyarázatot adjon. Amúgy végig az járt a fejemben, hogy ennyire késznek még Danny-t nem volt szerencsém látni. – Amúgy… ha… ha… nem… verhetem el…. Akkor… leitatom… Pont… pont… jó… büntetés… lesz… a holnap… - elképedtem a gondolkodásán. Ismertem a negatív érzéseit Rob irányába, de nem gondoltam, mégis csak bosszút áll.

- A kanapéra fektessétek! Aztán húzzatok a szemem elől mindketten… - Danny és Matt támogatta Robot a kanapéig, azonban csak leültetniük sikerült. S mint akik jól végezték a dolgukat rögtön menekülőre fogták.

- Szia… Édesem! Az… én… kicsi… feleségem… Szeretlek… - húzott volna magához közel. Azonban most egyáltalán nem vágytam így az ölelésére. De legalább sikerült lehámoznom róla a kabátot és a felesleges kapucnis pulóvert.

- Rob… Most aludnod kell… Ki kell aludnod magad… Bár egy kiadós fürdés is rád férne… - hadakoztam vele, de végül sikerült eldöntenem a kanapén. Majd lehúztam róla a cipőjét. Míg a másik kanapéra dobott takarót rá terítettem.

Nem számított sem az, hogy kényelmetlen a kanapé alvásra, sem az, hogy párna hiányzik a feje alól. Minden mindegy volt, mert ahogy vízszintesbe került, már hortyogott is. Egy-két pillanatig még néztem, ahogy szuszog, aztán tényleg a konyha felé vettem az irányt. Ittam egy kis gyümölcslevet. Visszamentem alvó férjemhez, de egész megszédültem a belőle áradó alkoholszagtól. Nem akartam magára hagyni, így az egyik fotelba kuporodtam le. Talán egy kicsit elbóbiskoltam, de hogy rendesen nem aludtam az biztos.

Szerencsére elég hamar eljött a reggel. Rob még mindig aludt. Mivel nem lett rosszul, így most ott mertem hagyni az időre, míg felmentem a szobánkba és felöltöztem. De már most tudtam, hogy Danny nem fogja megúszni szárazon ezt az egészet. Csak azt kellett még kitalálnom, hogyan megszorongatni. Ezen mélázva értem vissza a konyhába, ahol két roppant dühös lány társalgott. Persze nem rám, hanem feltehetőleg a párjaikra haragudtak.

- Mit csináltak ezek a marhák? – nézett rám Sarah. – Danny nem éppen rózsaillattal huppant be az ágyba, azóta horpaszt… - közben kávét töltött magának és Jane-nek is.

- Talán Matt nem ütötte ki annyira magát, de hogy benne is volt pia az biztos… - bosszankodott Jane, míg a kávéját kevergette.

- Ha jól értettem – még most is döbbenten állok az éjjeli események előtt - akkor Danny találta ki, hogy legénybúcsút csapjanak… - magyaráztam a barátnőimnek. – De az eredeti céljuk Rob leitatása volt… szóval gondolhatjátok, hogy Ő milyen állapotban volt… - a hűtőből gyümölcslevet vettem elő és pohárba töltöttem magamnak.

- Akkor ezért a kanapén alszik? – fordultak mindketten a kanapé irányába.

- Még az is csoda, hogy eddig el tudták hozni… - kortyoltam bele a poharamba.

- Mit szólnátok egy finom reggelihez? – huncut csillogással tette fel a kérdését Sarah. Tudtam, hogy rá számíthatok. – Egyék meg ők, amit főztek!

~~~ xxx ~~~

(Robert)

Finom friss kávé illatot éreztem. Összefutott a nyál a számban, már csak meg kellett volna mozdulnom. Azonban éppen csak megmozdítottam a fejem, de máris éles fájdalom hasított belé. A fekhelyesem volt túl kényelmes, egyre jobban éreztem, hogy a fájdalom nemcsak a fejem ostromoljam, hanem a hátam, sőt a derekam is. Szabály szerűen mindenem megfájdult, még jobban, mire ülő helyzetbe tornáztam magam. Volt már néhány kemény éjszakám, de ez a mostani mindent vitt. Nem tudom, hogy Danny milyen piát adott és végül is mennyit ittunk.

Ahogy körbe néztem, felfogtam, hogy a kanapén aludtam. Rögtön Zoé-ra gondoltam, vajon Ő hol lehet. De még képtelen voltam elindulni. Előttem, a dohányzó asztalon pillantottam meg a kávét, illetve gyógyszer és egy pohár víz is oda volt készítve. Éreztem és reméltem, hogy a feleségem gondoskodásának köszönhetem a túléléshez nélkülözhetetlen dolgokat. Először csak szuggeráltam, de aztán eljutott a tudatomig, hogy mozdulnom kellene, mert hogy sem a gyógyszer, sem a kávé nem fog magától a számba repülni. Bekaptam a bogyókat, némi vízzel leöblítettem, majd kortyoltam a kávéból. Hátra dőltem a kanapén, s lehunytam a szemeim is.

Vártam, hátha felbukkan valaki, vagyis inkább a feleségem megjelenését reméltem. Hiába. Kinyitottam a szemem, mivel nem történt semmi. A tompa fejfájás még mindig megmaradt. Ráadásul gyanúsan nagy csend volt a lakásban. Kiittam a kávém, és az emeletre indultam. Bíztam benne, hogy Zoém ott találom. Lassan vánszorogtam, minden megtett lépés szinte fájdalmat okozott. Magamban szidtam a kanapét, mert rohadt hátfájást okozott.

A hálóba belépve furcsa kép fogadott. Bevetett ágyat, kihúzott függönyöket találtam. Nem úgy tűnt, hogy bárki is aludt volna abban az ágyban. Hosszú percekig mozdulatlanul bámultam az ágyat. Nem értettem semmit, és még mindig nehezen ment a gondolkodás, pedig most aztán tényleg józanságra lett volna szükségem. Amit egyetlen dologtól reméltem. A kiadós zuhanytól. A víz alatt is próbáltam összerakni a történéseket. Magyarázatot találni, hol lehet a feleségem. Valóban segített valamennyit a víz, és természetesen a gyógyszer is hatni kezdett. Tiszta ruhába bújtam, és egész felfrissültem. De még mindig nem hagyott nyugodni a gondolat, hol van a feleségem. A legfurcsább, hogy a telefonja az asztalon maradt, amit öltözés közben vettem észre. Így még az sem segített volna, ha hívom.

Visszarobogtam a konyhába, hátha előkerült Sarah vagy Jane, talán ők tudnak segíteni nekem. Tévedtem ismét. Senki nem volt lent. Egyre idegesebb kezdtem lenni, mi folyik itt. Hogy kicsit lecsillapodjak töltöttem magamnak még egy bögre kávét. A pult mellett ücsörögve kortyoltam, persze az ujjaim megállás nélkül doboltak, járt a lábam, szóval összességében mégsem sikerült megnyugodnom. A következő látvány azonban sok mindenért kárpótolt. Danny és Matt szó szerint úgy vonszolta be magát a konyhába. Rajtuk egyértelműen látszódott, hogy másnaposak. Rajtam már kevésbé látszott, segített a gyógyszer, a zuhany és az idegesség.

- Hol vannak a lányok? – normál hangnemben szegeztem neki Danny-nek roppantul fontos kérdést.

- Sshh… Ember… Halkabban… Majd szét robban a fejem! – szorította a kezeit a fejére Danny. Matt bögréket vett elő, és kávéval töltötte meg őket. Furcsán méregettek, de egyik sem szólt semmit.

- Hol vannak a lányok? – ismételtem meg magam, mert nem kaptam semmiféle választ. – Zoé nincs fenn, az ágy is érintetlen. Sarah-t és Jane-t sem látom sehol… Hol vannak? – mindkét srác mellém telepedett, bár a fejüket erősen támasztották.

- Nem tudom… Zoéval összefutottunk, mikor felvonszoltunk… De nem igazán emlékszem, mi volt…

Nem tudom, meddig ülhettünk ott. De egy darabig biztosan. Mindhárman folyamatosan töltöttük magunkba a koffeint, remélve, hogy ettől kicsit észhez térünk. Nem túl sokat beszéltünk, mivel Danny hasogató fejfájással küzdött, Matt meg álmosan támasztotta a fejét, bennem meg dolgozott az ideg. Haragudtam Danny-ékre, a hülye ötletükért és a leitatásért, meg magamra is hogy ennyire puhány vagyok. Robbanás közeli állapotban voltam, mikor kulcszörgés, ajtónyitás és léptek zaja szűrődött be az elmémbe. Akkor sikerült végre megnyugodnom, mikor három csilingelő nevetés töltötte be a teret. Egymásra néztünk, s tudtuk, mit kell tennünk. Mindhárman felkeltünk a helyünkről és a kedveseink elébe mentünk. Hatalmas sóhajjal engedtem ki a levegőt, hogy nemsokára a karomban tarthatom a feleségem, de a kezem egyből ökölbe szorult az elém táruló látványtól…