47. Egy görbe este másnapja (part 2)

Sziasztok,

bizony-bizony, itt a folytatás. :) Remélem örültök, amit a komikkal is alá fogtok támasztani! :)
Első lendületből nem terveztem ilyen hosszúra a 47. részt, azonban mégis ez lett belőle. :) Szóval két részre szedtem, de itt is a másik fele.
Némi gondolkodás és számvetés után úgy döntöttem, hogy MA hozom a folytatást. Igaziból holnapra terveztem, azonban a hétvégén programom lesz, mely során a PC és a Net kiiktatásra kerül az életemből, így sem felpakolni nem tudom a kész fejezetet, sem pedig írni a folytatást. Emiatt előfordulhat, hogy kicsit később jön a kövi rész.

Komikra!
Dona! igen, Robot szépen csapdába csalták, de az nevet igazán, aki utoljára nevet :)

Szofi! Danny kicsit elszámította magát, és a másnaposság mellett még Sarah is akcióba lép. :)

Petra! ;) jók a megérzéseid, ami Robot illeti ;)

Liza! köszönöm, igyekszem minél kifejezőbben és minél élvezetesebben írni az érzéseikről.  elárulom, hogy Rob szenvedésének meglesz a jutalma.

Heni! Danny védi szeretteit, és észre sem veszi, ha túlzásokba esik... aztán önmagát kelepcéjébe esik... és akkor még jön Sarah és a kis bosszúhadjárata. :) Oh, Robnak nincs félnivalója :)

Kitty! nem is kell a hétvégéig várni! máris kiderül minden. :)

Jó olvasást! és várom komikat!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~
47. fejezet - Egy görbe este másnapja (part 2)

Kifejezetten jól szórakoztam a reggeli alatt azon, ahogy Sarah és Jane jobbnál jobb módszereket találtak ki arra, hogyan álljanak bosszút a srácokon. De mégsem jutottak dűlőre. Valahogy nem tudtak megegyezni. Csendben hallgattam az eszmecseréjük, mivel nekem nem voltak ilyen terveim a férjemmel kapcsolatban, mert Ő inkább áldozat volt ebben az egészben. Ennek pedig hangot is adtam.

- Zoé, ez az! Hát meg van, tudhattam volna! Danny mitől kapna sokkot… Ugye segítesz? – erre minden jó barátnő kapásból igennel válaszol. Úgyhogy, mivel én is annak tekintettem magam, így simán rábólintottam.

- Erre kíváncsi leszek! – nevettem velük együtt, miután Sarah elmondta, mit is gondolt ki.

A reggelit követően megcéloztuk a Gold-ot, mivel egy-két dologra szüksége volt a lökött barátnőmnek. Útközben egyszer eszembe jutott a telefonom, csak most tűnt fel, hogy otthon hagytam. Talán ez így még jobb is, mert Rob hízelgő szavaitól biztos elolvadnék, s rohannák vissza hozzá amilyen gyorsan csak tudok. Azonban neki most mindenek előtt egy kiadós alvásra és ébredés után egy fürdőre lesz szüksége. Mert akármennyire szeretem Robot, azt a büdös piaszagot képtelen vagyok elviselni. Főleg most, hogy mindenre érzékenyebb vagyok. Nekem is éppen olyan rossz, ha nem rosszabb, hogy nem lehetek vele, nem ölelhetem, nem bújhatok hozzá.

A srácoknak nyoma sem volt a bárban. Roy viszont amint meglátott bennünket a kétségbeesés első jeleit produkálta. Ez egyértelműen bizonyította a bűnösségét. Éppen az üdvözlésünket követően sűrű bocsánatkérésbe kezdett. Bár úgy igazán mégsem tudtam haragudni, de még csak neheztelni sem. Barátomnak tartottam, aki mellettem állt, mikor szükségem volt rá, a társaságára, vagy egy mint barátra.

- Bocsi lányok, lehet egy kicsit eltúloztuk…

- Kicsit eltúloztátok? Teszek róla, hogy még jobban megbánd a bűneid! – fenyegetőzött Sarah. Természetesen csak viccelt, de olyan hitelesen játszott, hogy még én is megsajnáltam szegény Roy-t, aki végül mindenbe belement, és segíteni akart, csak Sarah ne haragudjon. Temperamentumos barátnőm persze mosolyogva nyugtatta meg a csapos barátunk, hogy Danny lesz az áldozat nem pedig ő. Aztán ölelkezés után végre szent volt közöttük a béke. Ez idő alatt Jane a pult mögé osont, és elemelte a szükséges üvegeket. Kuncogva jelezte nekünk, hogy teljesítette a küldetését. Majd pedig a műszakjával végző Roy-t magunkkal csalva indultunk fel a lakásba.

Sarah és Jane haladt előttünk nevetgélve. Míg Roy-jal kicsit lemaradtunk. Régen beszélgettünk, s az előző nap sem tudtunk két értelmes szót váltani egymással. Roy félénken kezdett mesélni egy lányról, akivel nagyon úgy néz ki, hogy egy párt fognak alkotni. Örültem neki, mert rá is ráfér a boldogság. Már majdnem felértünk a többiekhez, azonban hirtelen valamiféle rosszullét tört rám. Egy pillanat műve volt az egész. Még magam sem tudom, mi történt velem. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. De ha akkor nem kapaszkodom erősen Royba, félő lett volna, hogy leesek a lépcsőn is. Hálásan pillantottam rá, mivel a derekamra csúsztatta a kezét és szorosan húzott magához, így tényleg nem kellett attól tartanom, hogy elesek. Nyugtatásként még egy puszit is adott. Nem volt több, mint puszta baráti gesztus, azonban a dühödt hang tulajdonosa nem így gondolta.

- Veszed le a kezed a feleségemről! – még ki sem mondta, de már előttem állt. Rob a kezemért nyúlt, s magához húzott. – Soha többet ne csinálj ilyet! Nem tudod, hogy aggódtam, hol a fenébe vagytok. Rohadt cetlit hagyhattál volna, de legalább a telefonod vidd magaddal! – rendületlenül mondta a magáét, nem is engedett szóhoz jutni. Szorosan ölelt magához és közben a keze az folyamatosan simogatott. Az arcom a mellkasába temettem. Újra csábító Rob illata volt, nem pedig az a gyomorforgató alkohol szaga. Jó mélyeket szippantottam eme fenséges aromából, majd az elszenvedett nagy ijedségért cserébe csókra nyújtottam az ajkaim. Ahogy a sivatagban bandukoló szomjtól szenvedő lecsap a vízre, úgy kapott a férjem a felkínált csók után. Elváltam Robtól, bár a kezem még mindig fogta. A két bűnbakra pillantottam, akik csak álltak és vártak. Danny és Matt várta, hogy kedvese csókkal üdvözölje, azonban ők hoppon maradtak. Amikor elindult a műsor.

- Hogy vagy Rob? Kérsz valamit? – lépett hozzánk először Sarah. Aggodalmas hangon faggatta a férjem, aki meglepetten pislogott a hirtelen jött kedvességtől. Felém is pillantott kérdő tekintettel, mire csak megvontam a vállam.

- Drágám, engem nem is üdvözölsz? – Danny bánatosan tárta szét a karját. Sarah-t azonban nem hatotta meg. Mit se törődve Danny-vel inkább Rob felé fordult.

- Hozzak inkább még gyógyszert? – Sarah-ra kellett koncentrálnom, mert ha Danny-re nézek, akkor tuti lebuktatom a lányokat.

- És én kapok egy puszit? – csalta volna magához Matt is kedvesét, de neki sem sikerült.

- Főzök friss kávét még. Milyen reggelit kérsz? – csatlakozott hozzánk Jane is.

- Díjazzuk a kávét és a reggelit is! – nézett egymásra Danny és Matt. A két férfi semmit sem értett. Sőt még jobban kikerekedtek a szemeik, mikor Sarah és Jane közrefogta Robot és a konyhába kísérték.

- Kicsim, én is másnapos vagyok és mégis csak az én barátnőm vagy. – szusszantott Danny, majd Sarah után lépett. Megölelte. – Inkább engem ápolgass!

- Ápolni? Téged? – egy pillanatig elgondolkodott a barátnőm az ötleten, persze láttam rajta, hogy ez csak játék részéről. – Tudod, mit? Ápoljon az, aki kitalálta, hogy be kell rúgnotok. Csak mert szeretlek azért kapsz reggelit…

Danny és Matt bánatosan ültek az asztalhoz, s jobbnak látták, ha csendben maradnak. Főleg amiatt is, hogy kedveseik csúnyán tudtak rájuk nézni, illetve Rob körül ugráltak. A drága férjem és persze Danny-ék meglepett vonásaitól erős nevethetnékem támadt, ami igyekeztem visszafojtani. Segítségül a kezemet is a szám elé tettem, hogy még a mosolyom se árulkodjon. Persze a dolgon az sem segített, hogy Roy kommentálta az eseményeket, így még inkább nevetésre késztetett. A korábban megkezdett beszélgetésünk azonban mégsem tudtuk befejezni, mivel a telefonja és leendő barátnője közbeszólt. Kikísértem Roy-t és el is köszöntem tőle.

A többiek el voltak foglalva egymással, mikor visszaértem az emeletre. Ismételten megszédültem, bár ez közel sem volt olyan erős, mint az előző, illetve sikerült megkapaszkodnom. Talán túl sok izgalom ért az elmúlt napokban, ugyanakkor pihenni sem pihentem annyit. A vidám nevetés és a csipkelődő szópárbajok helyett inkább a szobám felé indultam. A barátaim örömét nem szerettem volna elrontani, és talán ha kicsit lepihenek, az segít elűzni ezeket a rám törő szédüléseket.

A lépcsőn felfele erősen kapaszkodnom kellett a korlátba, és néhány fokonként meg is álltam. Ezzel elkerülve a nagyobb bajt. A szobába érve majdnem minden úgy volt, ahogy hagytam. Azt a néhány dolgot leszámítva, amely Rob jelenlétét tükrözte. Mint például a földön kikötött nadrág, a kifordítva levetett póló és a szőnyegen otthagyott nyirkos törölköző. Ahogy körbenéztem a bosszankodás helyett csak kuncogni tudtam, milyen rendetlen férjem van. Felszedtem a földön lévő dolgokat, a ruháit a székre raktam kissé összehajtva, míg a törölközőt kiterítettem, hogy rendesen száradjon meg.

A következő lépésként először csak leültem az ágyra, majd annyira csalogató volt, hogy kényelmesen elfeküdtem rajta. A kezem automatikusan a hasamra csúszott, körözve simogattam, míg lehunyt szemeimmel próbáltam elképzelni a manócskát. Mindig úgy gondoltam, vagyis reméltem a tündöklő kék szemeket örökli az apukájától. Aztán mocorgást éreztem magam mellett. Besüppedt az ágy, majd pedig simogató kezek kényeztettek.

- Úgy hiányoztál. – súgta a fülembe a férjem. Szavait pedig csókok követték a nyakamon. – Jól vagy? Jól érzed magad? Ugye nincs baj?

- Már nincs, semmi baj. Itt vagy mellettem. – már-már remegő hangon suttogtam neki, mert hihetetlen amit művel velem néhány csókja.

- Szeretlek. – addig fészkelődött, míg át nem tudott ölelni. Úgy feküdtünk, mint két kifli. Rob kezei azonban nem álltak meg. Vágyakozva cirógatott, mindig a pocakomról indult, de egyszer egészen a melleimig merészkedett, máskor pedig a fenekem és a combomon jártak a kezei. Szorosan ölelt magához, így egyre keményedő ágyéka is nekem feszült. Bárhogy szerettem volna a férjemmel lenni, de mégsem éreztem magamban semmi erőt. Kicsit elhúzódtam tőle, éppen csak annyira, hogy fel tudjak ülni és a szemébe nézhessek.

- Rob… Szeretlek… és szeretném, ha együtt lennénk, de most nem megy. – azonban mégsem tudtam a szemébe nézni, inkább lesütöttem a szemem.

- Kicsim, sshh… Egyre bújj ide! – kitárta a karjait és a mellkasára vont. Ezek a pillanatok, sokkal többet jelentettek nekem. Békés és nyugalmas volt. – Tudod, nem azért jöttem fel… vagyis miattad, mert nem jöttél vissza. Aggódtam érted, értetek. Meg amúgy is jobbnak láttam kereket oldani, míg Danny meg nem fojt…Kényes témához értek. Nemi életükről nem akarok tudni… Sarah éppen szex-megvonásra kárhoztatta Danny-t… Így leléptem ezt rendezzék el egymás között… Eddig azért félhettem tőle, mert elvettelek, mostantól meg Sarah miatt… Bár tudom, hogy a lányok ezt direkt csinálták… mármint, hogy körülöttem ugráltak. Jó, nem mondom, vicces volt látni Danny döbbent fejét… főleg, mikor a kávéját itta, mert Sarah valamit belecsempészett a pohárba… - a férjem nevetgélve mesélte el a lenti történéseket. - Vajon mit tett bele a poharába?

- Extra csípős chilit – válaszoltam gondolkodás nélkül. A férjem férfias nevetése betöltötte a szobát.

- Matt-en megkönyörültek, legalábbis valamit nagyon sugdolózott Jane-nel… Elérte, hogy a barátnője a nyakába ugorjon… Szóval ő ügyesebben játszott, mint Danny… Ezt megszívta! – nem hiába mondják legszebb öröm a káröröm. Mégsem tudtam teljesen erre koncentrálni. A gondolataim egészen más irányba lódultak meg. S miután Rob kinevetgélte magát, addigra elég bátorságot szedtem össze, hogy színt valljak.

- Rob… Félek… Annyi dolgunk lenne még, és félek, hogy kifutunk az időből. Élvezem a mindennapokat, de tartok a jövőtől. Még a babanevekről sem beszéltünk… Még azt sem tudom, hol fogunk élni… Lakást vagy talán házat kellene nézni? Hiszen alig van két hónapunk… - még jobban a mellkasába temettem az arcom. Az érzelmeim túl hullámzóak voltak, s sírni sem akartam. Rob feltornázta magát. Két keze közé fogta az arcom, úgy nézett mélyen bele a szemembe. A lelkemig hatolt.

- Melletted vagyok. Zoé, mindig melletted leszek. Szeretlek. Nem kell félned, itt a kezem és belém mindig kapaszkodhatsz. Együtt sikerül majd mindent megoldanunk. Szeretlek. Ezt soha ne felejtsd el! – lassan közelített a szám felé. Hosszan és lágyan csókolt, ezzel minden kétséget és félelmet elűzött a szívemből, a lelkemből. – Téged is szeretlek manócska. – a pocakomhoz hajolt, puszikat nyomott rá. – Szépséges hercegnőnknek gyönyörű nevet választunk…

- Talán már ötleted is van? – töröltem meg a szemem, hogy még véletlenül se csorduljon ki egy könnycsepp se. Rob lelkesen bólogatott, mikor rám emelte a zafírként megcsillanó szemeit. – Elárulod nekünk is? – túrtam bele a lassan visszanövő hajába. Sóhajtozva élvezte, ahogy újra és újra végigsimítok a tincsei között.

– Alexis, Annabelle, Ashlee, Beverley, Beth, Brooklyn, Cameron, Charlotte, Cathie, Charity, Cordelia, Dorothy, Elinor, Elizabeth, Gillianne, Gwen, Hailey, Hannah, Helena, Holly, Isabel, Ivonne, Jamie, Janice, Joanna, Jordan, Julie, Kate, Katherine, Kimberly, Lana, Lexie, Lily, Loreen, Lynette, Madelyn, Marcy, Margery, Marianne, Maryleen, Marion, Maybelle, Michelle, Molly, Nathalie, Patricia, Pearl, Priscilla, Rachel, Rebeca, Roxanne, Ruth, Sabrine, Sallie, Sarah, Savannah, Scarlett, Shanon, Sheilah, Sophie, Stella, Victoria, Virginia, Violet, Vivienne – sorolta végig egy szuszra. Nem győztem kapkodni a fejem. Ennyi név, de a legjobb az az volt, hogy bizony felfedeztem benne azt a kettőt, amelyeket rég kiszemeltem.

- Ezek gyönyörűek… - ezúttal a meghatottságtól küszködtem a könnyeimmel. – Hogyan… Mikor… Ennyi név? – Rob az arcomra fektette a tenyerét, míg a sajátom a kézfején pihent. Nála tökéletesebb társat keresve sem találhattam volna.

- Tudod, már egy ideje gyűjtögettem a neveket… - hajtotta le szégyellősen a fejét, de mosolygott. Mégpedig úgy, hogy még levegőt is elfelejtettem venni.

- Nagyon tetszenek… De… - megelőzött még mielőtt bármit is mondhattam volna.

- De te választottál… - sóhajtotta, és lehullott maga mellé a keze. – Nélkülem… - ilyenkor szinte láttam minden alkalommal magam előtt a gondolatait. A feltámadó bűntudat bántja, mert a terhességem elején nem lehetett velem. Nem szerettem, hogy ezzel kínozza magát, pedig már rég megbocsátottam neki, és én már csak a közös jövőnkre szeretnék gondolni, nem pedig a múlton merengeni, mert bizony a múltban nekem is voltak hibáim. – Rob… Rob, félreértettél… Azt szerettem volna mondani, hogy nagyon tetszenek a nevek, de csak kettőt kell választanunk, hagyjunk máskorra is lehetőséget. – erre azonban felkapta a fejét, és vigyorgott ezerrel.

- Hmm… szóval hagyjunk máskorra is lehetőséget… - húzogatta a szemöldökét.

- Hát persze. – a kezem a combjára csúszott, míg az ajkaimmal az ajkai felé közelítettem. – Amúgy mondtad mindkét nevet, amit korábban kiválasztottam… - a kezem lassan körkörös mozdulatokat írt le, míg feljebb csúsztattam. Most Rob lélegzete akadt el. Azonban nem hagyta magát, finoman fordított a helyzetünkön. A saját csapdámba esetem, mert kísértettem a férjem, aki mindennél nagyobb vágyat ébresztett bennem. Csókok és érintések közepette Rob rekedt hangja szűrődött be az elmémbe, mely még inkább felizgatott.

- Elárulod? – a nevekre utalt, de most nem ezzel akartam foglalkozni. Szeretni akartam Őt, ahogy megérdemli. Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem teszek eleget a kérdésének, még pajzán sóhajokkal meg is fűszereztem. Erre még szenvedélyesebb csókcsatára késztetett. A kezeim sietve kezdték meg férjem vetkőztetését, ő is hasonlóan sürgető tempóban szabadította ki bőröm. A csupasszá váló bőrfelületemre pedig érzéki csókokat nyomott vagy éppen a nyelvével kényeztetett. Ugyanígy tettem én is, Rob ennek hatására minden csókom után felnyögött. Egyetlen picike bajunk volt. Nem egyedül voltunk, nem otthon és még ha egy emelet választott el bennünket a barátainktól, akkor is igyekeznünk kellett a hangunk kordában tartani. Csókkal fojtottuk el egymás hangját, melyek az élvezetünket bizonyították.

A férjem karjaiba omolva pihegtem, míg kiélveztem a beteljesült gyönyör utórengéseit. A szeretkezésünk alatt összefűzött ujjaink még most is egymásba kapaszkodtak. Ezzel csak még egyértelműbbé téve az összetartozást. Rob nem engedet el, még most is hevesen ölelt magához, de így is sikerült neki magunkra ügyeskedni a takarót. S most mindketten boldogan adhattuk át magunkat a ránk törő álomnak.

~~~ xxx ~~~

(Robert)

Boldogan aludtam el, ami elég hamar megtörtént. Még valamennyire éreztem az éjszaka hatásait, a kényelmetlen fekhelyen való kényszer pihenést, és természetesen az idegesség is lemerített. A közjáték, melynek szemtanúja voltam csak még inkább megerősítette bennem, hogy egyáltalán nem lettem volna Danny helyében. Sarah tüzes természetéhez eddig nem volt szerencsém. Lassan át kell értékelnem a dolgokat. Danny-től tartottam a legjobban, azonban lehet, hogy Sarah félelmetesebb. S mi van, ha Zoénak is ad egy-két ilyen tanácsot, akkor aztán tényleg bajban leszek. Bele is pusztulnák, ha Zoé megfosztana magától, az érintéseitől, a csókjaitól, és a szeretkezések megvonása. Danny szépen belesett a saját csapdájába. De mindent összevetve megérte, hiszen Zoémat ölelve, egy fantasztikus szeretkezés után hajthattam álomra a fejem. Ennél többet nem is kívánhat az ember, vagyis igen, amit ugyancsak megkaptam.

Boldogan ébredtem fel a feleségem mellett. Azt sem tudtam, mennyi az idő mostanában. Az elmúlt napok kissé összezavarták az időérzékem. De nem is érdekelt, míg mellettem van a feleségem. Nyugodtan feküdtem, mert nem szerettem volna Zoét felébreszteni. S míg aludt, addig gondolkozhattam a tegnapi szavain, a beszélgetésünk járt a fejemben. Fél, aggódik. Tudtam, mire van szüksége. Még inkább támogatnom kell, mellette állni, s minél többször kell szavakba öntenem az érzéseim. Zoé ébredezni kezdett. Mindent megért, hogy boldog mosollyal nézett rám.

- Hmm… Ez olyan jó… - Újra hozzám bújt. – De fel kellene kelnünk. Meg kellene nézni, hogy Sarah és Danny életben van-e még vagy már megölték egymást…

- Hmm… Kicsim, még maradjunk egy kicsit… - finom csókot váltottunk.

- Csak egy picit… - mosolygott bele a csókunkba.

- Lassan itt az idő, és tovább kellene mennünk. Igazából New York és ez a látogatás kitérő volt, mert tudtam, mennyire hiányoznak neked…

- Ha jól sejtem, akkor most sem árulod el, hova megyünk? – ült fel az ágyban. A lecsúszó takaró után kapott és legnagyobb bánatomra, még inkább magára húzta.

- Hadd legyen meglepetés. – csókoltam meg a vállát. Mert a következő pillanatban már bele is bújt a levetett pólómba.

- Te sosem adod fel! – pajkosan motyogta felém.