46. Légy a feleségem!

Sziasztok,

itt a péntek, s hogy jól induljon a hétvége meghoztam az új részt. :) Rob szemszög! :)

Dona, Pixie, Kitty, Judy, Szofi, Szasza!

Mindenkinek köszönöm, hogy írt nekem! Be kell vallanom, hogy az előző fejezet sok szempontból igazi kihívás volt nekem.  A megírásakor az interjú lebegett a szemem előtt, igyekeztem minél hitelesebbre írni. Ezért nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket.
Szasza! igazad van, ami a srácokat és a párbeszédeket illeti. Figyelni fogok rá legközelebb. :)
Másrészt örülök azért is, hogy egyre többen írtok. Várom továbbra is a véleményeteket! :)

Most pedig jó olvasást!
Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~
46. fejezet - Légy a feleségem!

(Robert)

Elvállaltuk az interjút, amit végső soron nem bántam meg. Samantha profi módon viselkedett. Nagyon sok kérdést feltett, érdeklődött szinte minden után. Igyekeztem minél normálisabb válaszokat adni. Talán Zoé jelenléte, talán ez az egész furcsa helyzet okozta, de elkerült a máskor rám törő idegesség. Zavaromba állandóan össze-vissza beszélek, azonban most nem így történt. Az újabb és újabb kérdésekre válaszolgattunk, aztán az utolsó néhány kérdés kapcsán gondolkozóba estem.

- Miért nem gondoltam rá előbb? – csaptam képzeleten a homlokomra. Az agyam ezres fordulaton dolgozott, de igyekeztem nyugton maradni. A közös képeken való pózolás valamelyest elterelte a figyelmem, de akkor pedig Zoé közelsége gyakorolt rám erős hatást. A gondolataim mégis újra ugyanoda kanyarodtak vissza.

A hotel előtt a rajongók egy nagyobb csoportja várakozott. Nem tehettem mást, mint mosolyogva írtam alá az orrom alá dugott magazinokat, képeket és az egyéb tárgyakat. Közben meg villogtak a vakuk, és néhányan a fényképezőjüket a kezembe nyomták a közös kép érdekében. Engedtem nekik, így gyorsabban tudtam tenni a dolgom, hogy végre újra Zoém mellett lehessek. Lopva pillantottam rá, tőle is kértek aláírást, sőt még közös képet is. Mosolyogtam, hogy fáradhatatlanul barátságos, és ez csak még inkább büszkeséggel töltött el.

Bűntudatom támadt, mert a legegyszerűbb és a legőszintébb gesztust számításba se vettem. Pedig ezzel csak még inkább kifejezhettem volna a szerelmem. Már csak a megfelelő pillanatot kellett megtalálnom. Erősen törtem a fejem, hogyan és mikor tegyem meg a következő lépést. Emiatt kissé a gondolataimba mélyedtem.

Csendben ültük végig az egész utat. Nem volt zavaró a szótlanságunk sem, mert még így is érzékeltük a másik rezgéseit. A lakásba érve viszont nem tudtam Zoé nélkül meglenni. Gyorsan kaptam utána, amit egyáltalán nem bánt. Belesimult az ölelésembe. A közelsége és az illata megszédített. Mélyen szippantottam a különlegesen édes aromát. A nyakába fúrtam a fejem, majd  kibukott belőlem az egész.

- Légy a feleségem! Hozzám jössz? – felemeltem a fejem, s a szemébe tudtam nézni. Minden alkalommal képes elvarázsolni, ahogy összekapcsolódik a tekintetünk.

- Rob… - Zoé meglepődött. Tétován kereste a szavakat. Ez a néhány másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. A karomban tartottam, mégis oly messze éreztem magamtól. – Rob… Szeretlek… Házasság ide vagy oda… - Nem éppen erre a válaszra számítottam. Tudtam, tudom éppen úgy, ahogy éreztem és érzem a szerelmét.

- Szereltek. Szeretsz. Egymáshoz tartozunk, amit mindketten érzünk. Legyünk egy család. Miért várnánk tovább? - nem akartam belenyugodni a válaszába.

- Már egy család vagyunk. – mosolyodott el. A pocakjára húzta a kezem és ráfektette az övét az enyémre. – Nem kell ahhoz feleségül venned, hogy ez megtörténjen. Szeretlek, és téged választottalak. Te vagy a párom. Az interjú miatt jutott eszedbe, ugye? – eszméletlen az észjárása.

- Az interjú csak még jobban megerősített benne. Igenis szeretném, ha hivatalosan is megerősítenénk az egymáshoz tartozásunk. – igyekeztem komoly maradni. Azonban Zoém pajkos pillantásai nem voltak rám hatástalanok. A szemei egyszeribe felragyogtak. Egyre jobban mosolygott, s éreztem a kezeit, amint testemen siklanak végig.

- Hmm… Egymáshoz tartozás? – búgta a fülembe. Vággyal teli hangja csak még jobban csábított. Csókot nyomott a nyakamra. – Van egy ötletem, hogyan tudnánk most a legjobban kifejezni… - Arra játszott, minél előbb elveszítsem a fejem. Nem nagy erőfeszítésre volt szüksége, mert már most beindultam. Józan eszem elvesztésével a testem feletti irányítás is oda lett. Zoé könnyedén kicsúszott a kezeim közül. Hiába kaptam utána, mert már nem értem el. Előttem sétált, s hatalmasakat kellett nyelnem. A terhessége alatt csak még inkább elcsábított feszes és kerek kebleivel, formás csípőjével.

Két nagyobb lépéssel utolértem. Éppen csak hozzáértem, már vágyakozó sóhajokat hallatott. Ettől csak még hamarabb ki akartam szabadítani a felesleges ruháiból. Simogatva tüntettem el az útból szerelmem testét fedő textilt. Közben pedig a felszabaduló bőrét csókoltam. Az egymáshoz érő bőrünk csak úgy szikrázott. Egyáltalán nem kapkodva, végigcsókoltam szerelmem testét, minél inkább kényeztetni akartam. Az ő kezei sem álltak meg, vadul simogatták testem, s mikor ajkaim messzire kalandoztak az ajkaitól erősen markolva húzott vissza magához. Egyensúlyomból kibillentve hagytam, hogy fölém helyezkedjen. A következő pillanatban már magába is fogadott. Először csak lassan ringtatta a csípőjét, ami már-már kínzás volt nekem. Feljebb tornáztam magam, egyből ajkaink találkoztak, nyelveink szilaj táncot lejtettek. A csókjainkat az egyre sűrűbben feltörő kéjes sóhajaink, buja nyögéseink szakították meg. Majd fokozott tempóban igyekeztünk szerelmünk beteljesíteni.

Lágy cirógatásokkal kényezettük egymás, míg csillapodott a zihálásunk. Zoé a mellkasomra hajtotta a fejét, míg az oldalamhoz bújt. Kezei a hasamon, a csípőmön, az oldalamon jártak. A szívem dübörgött, a lelkem szárnyalt. Boldog voltam. Nemcsak a kielégülés okozta öröm miatt, hanem mert tényleg így éreztem. Rend volt körülöttem. A magánéletemben helyre hoztuk a hibákat.

- Lennél a feleségem? – tettem fel ismét a kérdésem. Valami azt súgta, hogy most eldőlt a kérdés.

- Nem hagy nyugodni, ennyire fontos neked, hogy most döntsünk? – emelte fel a fejét a mellkasomról. Olyan csodaszép volt. A kócos haj, csillogó szemek és ragyogó mosoly. Végigsimított az arcomon. A számra szorítottam a kezét, hogy csókot nyomjak rá.

- Igen, nagyon fontos. Szeretném. Szeretném, hogy mielőbb a feleségem légy. Szeretném, ha a tündérke úgy születne meg, hogy házasok vagyunk. Visszakaptalak, és mostantól jól akarom csinálni. – Elég sok időt elvesztegettünk így is, míg nem voltunk együtt. – Gyere hozzám!

- Igen! Leszek a feleséged. – kimondta, és ezzel a mennyekig emelt. Meg kellett csókolnom, magamhoz ölelnem, hogy érezzem őt. Nevettem, szívből nevettem vele együtt. Aztán, mintha valami eszébe jutott volna. Végül megszólalt. – Mielőtt megszületik a pici? – olyan bájosan elcsodálkozott, hogy még nagyobb vigyor terült el a képemen. – Az mindössze két hónap. Rob, ezt te se gondolhatod komolyan?

- De igen a legkomolyabban… - buzgón bólogattam, azonban Zoé belelendült. Csak néztem, ahogy magyarázkodni kezd és ahogy a gondolatai az arcán megjelenő érzelmekké válnak.

- Nem… Nem… Nem megyek hozzád… Két hónap? Már most egy bálnával vetekszem, aztán úgy kellene odagurítanod az oltárhoz. Nem, azt nem akarom. És a szervezés… Nem szeretnék nagy esküvőt, de azért a szüleinket és a barátainkat illik meghívni. Amúgy is anyukáddal sem valami jó még a viszonyom… - megállás és levegő vétel nélkül mondta, csak mondta. Kifejezetten jókat kuncogtam rajta. Pedig volt egy pofon egyszerű megoldás. – Arról nem is szólva, hogy így is követnek téged. Nem szeretném, ha még a legszebb napot is megkeserítenék a papik. Nem kell a felesleges hírverés, hogy az esküvőnkkel legyen tele minden…

- Kicsim, nyugodj meg! Van egy ötletem… - erre természetesen Zoé elcsendesedett. Kíváncsian fürkészett. – Három nap múlva úgyis elhagyjuk Los Angeles-t. Csak egy kis kitérőre van szükség… Irány Vegas! – leesett az álla, ahogy meghallotta a város nevét.

- Rob, ez még tőled is őrültség. – forgatta meg a szemeit és kimászott az ágyból. Ott hagyott. Nem hagytam magam, követtem Őt. A fürdőbe vonult, vagyis a zuhanykabinba és megengedte a vizet. Gondolkodás nélkül léptem mögé.

- Most miért? – Tusfürdőjéből nyomtam a kezembe, s míg magyaráztam finoman mosdattam. - Kikerüljük a felhajtást, senki nem fogja tudni, mire készülünk, így nem is követhetnek. Nem szeretnél nagy esküvőt, ahogy én sem. Összeházasodnunk, aztán majd csapunk valamikor egy lagzit, ahova meghívunk mindenkit. Mit szólsz? – igazából ennyire konkrét tervem egészen mostanáig nem volt. A szavak automatikusan jöttek belőlem. Zoé hagyta, hogy azt tegyek, amit akarok. Behunyta a szemét, és élvezte a kényeztető fürdőt. Nem szólt közbe sem, talán elgondolkozott. Aztán magamhoz húztam, hogy megcsókoljam. A nyakam köré fonta a karjait.

- Szóval Vegas? Mondjuk még nem jártam ott sem… - a kezei a tarkómon jártak. Bele-beletúrt a hajamba, míg hangosan gondolkozott. – Mindössze három nap múlva…

- Kicsim ne aggódj, mindent elintézek. – az ajkaira hajoltam.

Három nap alatt a kiforrott tervem szerint haladtam, sőt még meglepetést is sikerült előkészítenem. Kedvesemnek nem árultam el semmit, izgatottan készülődött az utazásra. Zoé állapota miatt kértem Steph-től, hogy magángépet intézzen. Annyit kértem, hogy mikor és hol várjon ránk a gép, azonban az úti célunk szándékosan nem közöltem. Közben megérkezett az interjú anyaga a fotókkal, amire rábólintottunk. Ezt követően már tényleg nem marad feladatom L.A-ben. A következő feladatom csak a premiereken való részvételek lesznek. Azok egy-egy alkalmat jelentenek. Los Angeles-ben, New York-ban és végül Londonban. Szerettem volna, ha Zoé is elkísér. Bár addigra már nagyon terhes lesz, az ő szavait idézve. Megmosolyogtam. Egyre biztosabbá vált, hogy egy jó ideig nem jövünk vissza, így az itteni cuccok nagyját el kellett csomagolnunk. A táskák száma ugrásszerűen megnőtt. – Honnan a francból van ennyi cuccunk? - morgolódtam pakolás közben sokadszorra. 

Gyorsan eltelt a három nap. Dean reggel eljött értünk. A hű testőröm segített lecipelni a rengeteg táskát. Egyedül talán még meg is szakadtam volna, jó ez erős túlzás. De hogy nem végeztünk volna ilyen hamar, az teljesen bizonyos. Ugyanakkor ő segített átjutni nekünk a reptéren. Hiába a magángép, akkor is át kell küzdeni magunk a megfelelő terminálig, mert a paparazzik ellepték a bejáratot.

Alig hittem el, hogy néhány óra múlva a kezemet szorongató csodálatos nő a feleségem lesz. Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből. Újra és újra csókot loptam tőle. Már mindent elterveztem és leszerveztem. A nászutas lakosztályt foglaltam le a Bellagio hotelben. S míg keresgéltem a kápolnák között, közvetlenül a hotel mellett megtaláltam a Silver Sky Kápolnát. Egyszerű és letisztult színek, semmi felesleges giccs. Nagyon vártam, már hogy ott tartsunk.

A leszállás után autó várt ránk. A pilótákkal egyeztettem, hogy másnap csak este indulunk tovább, addig ők is pihenhetnek. Zoé nem győzte kapkodni a fejét. Kíváncsian, mindent meg szeretett volna nézni. Kuncogva öleltem magamhoz, s csupán élveztem a közelségét. A lakosztály valami csodálatos volt. Zoé körbe-körbe járt, és felragyogott az arca és a szemei. Majd mikor körbeért, visszasietett hozzám. Forró csókkal köszöntött.

- Vegasban hogy rohan az idő! – rettentően gyorsan elszaladt a nap. Mégis percenként néztem rá az órára.

Zoé bezárkózott a hálóba. Készülődni. Ma kitettem magamért. Félretettem a szakadt kinézetet, s rendes embert faragtam magamból. Természetesen hamarabb elkészültem, mint szerelmem. A hálószoba előtt vártam. Már nem akartam többször az órámra, így inkább zsebre dugtam a kezeim. Az ablakon bámultam kifele, mikor kinyílt az ajtó. Egy földre szállt angyal lépett ki a hálóból. Fehér ruhát viselt, s a kezében a kedvenc virágával. Ő is meglepődött, és a szemeit legeltette rajtam. A francba, jól esett.

A kápolnába belépve felcsendül a lágy zongora játék. Egyszerű, normál szertartás zajlott le saját fogadalommal. Aztán kimondtuk mindketten a bűvös szót. „Fogadom.” Elhangzott a „Megcsókolhatjátok egymást!” felszólítás, de e nélkül is megtettem volna. Immár valóban férj és feleség voltunk. Egy család. Már most fülig ért a szám, pedig akkor még nem is tudtam, mit tartogat az éjszaka. A szertartást követően visszamentünk a hotelba, bezárkóztunk a lakosztályunkba, hogy beteljesítsük a nászunk.

Maximálisan kihasználtuk a szoba adta lehetőségeket. Azonban a másnap várt ránk a repülő, így is kicsit késve érkeztünk. Szívesen maradtam volna még, de nem a város miatt. Hanem azért, hogy kiélvezzük ezeket a mámorító pillanatokat, mit együtt töltöttünk. Férj és feleség lettünk, bár soha nem így gondoltam az esküvőmre, azonban ezt az adott helyzet hozta. Végülis nem is bánom, mert az őrjítő készülődés helyett gyorsan és zökkenőmentesen keltünk egybe. Ez számít csak, hogy tényleg egymáshoz tartozunk. Szórakozottan néztem rá az ujjamon megcsillanó karikára.

- Rob, kérlek! Áruld el, hova megyünk? – szüntelenül próbálkozott, azonban tartottam magam, ami nem volt könnyű feladat. Sőt egyenesen próbatétel volt a javából.

- Nem, mert akkor elrontom a meglepetést. – Zoé felé fordultam, s csókot akartam adni neki, de tett róla, hogy ne sikerüljön. Még bosszankodva is csodaszép volt.

- Nem szeretem a meglepetéseid. – fonta karba a kezét, és hátradőlt az ülésben. Végül mégis sikerült megcsókolnom. Ahogy ajkaink összeértek, egyből rendben volt minden. Már nem érdekelte a meglepetés, az úti célunk.

A repülőút zökkenőmentes volt. Zoé néha-néha felállt és az ülések közt rendelkezésre álló  helyet kihasználva megmozgatta a tagjait. Közben somolyogva a pocakját simogatta, élvezettel figyeltem, ahogy az ujján lévő gyűrűin megcsillant a fény. Aztán feltűnt, hogy dúdolt, énekelt egy dalt. A hangja tisztán és  lenyűgözően csengett. A sétában elhaladt előttem, azonban kinyújtott karjaim megakadályozták abban, hogy tovább menjen. Az egyik tenyerem a manócska menedékére tettem. Meggondoltam magam, mert közelebb húztam szerelmem, s puszit nyomtam a pocakra. Sőt az ölembe húztam.

- Rob… - túrt bele a kedvesem a hajamba. Lágyan cirógatott. – Olyan régen énekeltél nekem. Úgy szeretem a hangod… - szinte dorombolt nekem, mint egy kiscica. Egy ilyen kérésnek lehetetlen ellenállni.

- Mit szeretnél hallani? Bár a gitárom ott van… - böktem a csomagok felé. – De akkor te is énekeld el azt a dalt…

- Nem számít a gitár, csak énekelj! – bólogatott, s a még közelebb bújt hozzám.

Zoé imádta, ahogy énekeltem neki és az én lelkemnek is jól esett. Azelőtt egy csomót énekeltem, gitároztam pusztán kedvtelésből, hogy levezessem az energiáimat. Elhatároztam, hogy innentől kezdve többször fogok hódolni eme szokásomnak, főleg ha szerelmem is jobb kedvre derítem. A pilóta hangja zökkentett ki bennünket, mert felszólított bennünket, készüljünk a leszálláshoz.

- Most már elárulod, hol vagyunk? – nézett rám kedvesem. Óriási boci szemekkel.

- Csak élvezd az utazást! – villantottam felé abból a jellegzetes mosolyomból. Míg Zoét nyugtatni próbáltam, ezzel igyekeztem leplezni a zavarom.

Merész lépés még tőlem is, főleg Zoé beszámolója alapján. Nem hiszem, hogy tárt karokkal fognak várni engem. Ahogy közeledtünk, úgy növekedett bennem a para. A torkomba éreztem dobogni a szívem, azonban most nem az a csodálatos vággyal teli érzéstől. – Induljunk! – nyeltem egy nagyot. Éppen csak kiszálltunk a gépből, de Zoé egyből a nyakamba ugrott. Csilingelő nevetése szabadon szállt a levegőben. Eddig tartott a meglepetés, mert kapásból felismerte a helyet, ahol landoltunk.

A hajnali sugarak éppen csak megcsillantak az üvegfelületeken és mindenen. Bearanyoztak mindent. Kora reggel volt, mégis egy különleges személy várt ránk. Nagyon sok mindent köszönhetek neki. Sokszor segített, mikor már nem tudtam, mihez kezdjek. Tőle tartottam legkevésbé. Tévedtem. Hirtelen emelte a kezét, és szinte fel sem fogtam, mit csinál. Egészen addig, míg a tenyere hangos csattanással nem landolt az arcomon.

- Ennyivel tartoztam! – könnyedén rám mosolygott Sarah. Csak pislogni tudtam. Jól titkolta a harcias énjét. – Zoé, de jó, hogy itt vagy! Gyönyörű vagy! És a baba, oh, kislány vagy kisfiú lesz? – ölelgették egymást. Az arcomat dörzsöltem, mert még most is bizsergett a keze nyoma. – Nah, azért ekkorát nem kaptál.

- Már nem is fáj! – nyomott egy puszit Zoé az arcomra.

Beültünk a kocsiba, s míg a két lány kedélyesen csevegett a manócska érkezéséről, addig a frász kerülgetett. Sarah eme „kedves” gesztussal fogadott, akkor mire számítsak Danny részéről. Nagyon úgy tűnt, hogy ma nem a feleségem mellett fogom álomra hajtani a fejem, hanem egyre esélyesebb volt az a kórházi ágy.

- Biztos elfáradtatok az utazás alatt… Ismeritek a járást… Menjetek fel, nyugodtan! Mindent előkészítettem, a többiek még alszanak. Elég nagy mostanában a forgalom a Gold-ban… - csicseregte a harcias szőke, míg kikászálódtunk a kocsiból. Kinyitotta a bejárati ajtót. Zoét előre küldtem, míg felmarkoltam a táskáink.

Minden ugyanúgy volt, ahogy emlékeztem. Pedig nem tegnap jártam itt. Mire felértem, a csomagokkal Zoé az ágyon feküdt. Elfáradt, mert már most békésen szuszogott. Még arra sem ébredt fel, hogy mellételepedtem az ágyon, megsimogattam a haját és puszit adtam neki. Bár érezhette a jelenlétem, mert elmosolyodott. Egy darabig figyeltem Őt, aztán engem is elnyomott az álom. A múlt éjszakát és az időt, ami az indulásig hátra volt, azt sem alvással töltöttük.

Furcsa hiányérzet kerített hatalmába. Először megpróbáltam elhessegetni ezt az ismeretlen, mégis zavaró érzést. Csak nem sikerült. Befészkelte magát az agyamba. Nem akartam kinyitni a szemem vagy éppen felkelni. Jó volt csak feküdni. A kezemmel tapogattam az ágyon, azonban a lepedőn, a takarón kívül nem éreztem mást. Erre helyre kattant minden. Kipattantak a szemeim, s azzal a lendülettel felültem. Nem esett le, hol vagyok. De az igen, hogy Zoé nincs mellettem.

Felkaptam a ledobott nadrágom. Majd a szememet dörzsölve indultam feleségem keresésére. Lentről beszélgetés és nevetés, röhögés hallatszott. Tudtam, hogy minden rendben van velük, de annyira megszoktam, hogy ébredéskor mellettem van. Már a lépcsőről láttam, hogy itt van az egész banda. Danny, Sarah, Matt, Jane és még Roy is. Mindenki Zoé körül csoportosult, lesték minden szavát. Mikor leértem, mindenki elhallgatott. A feleségem csillogó szemekkel nézett rám. Bármennyire szerettem volna Őt csodálni, a tekintetem a felém közeledő Danny vonzotta magára.

- Te idióta, ezt megúsztad! – egy lépéssel állt meg előttem. – Csak azért nem nyírlak ki itt helyben, mert nem akarom a feleséged egyből özveggyé tenni, a kislányodat apátlanná és amúgy is sem bírom a bezártságot… De ha még egyszer, ha csak a fejedben fordul meg egy ilyen hülyeség, vagy másik nő… Esküszöm, akkor ott helyben agyoncsaplak! Értettem?

- Szóval Zoé miatt nem versz agyon… Amúgy legszívesebben elintéznél… - tétován válaszoltam. Danny elég fenyegetően nézett rám. A hozzá csatlakozó csapos sem a kedvesség mintaképe volt per pillanat.

- Ha esetleg Danny mégsem járna sikerrel, akkor számíthatsz rám is! – állt meg Danny mellett Roy is.

- Jaj, hagyjátok már! Elég legyen ebből! – furakodott közénk Zoé – Szia Édesem! Csókot sem adsz a feleségednek? – játszotta a sértődöttet, mert amint elértem édes ajkait elolvadt a karjaimban.

A többiek kuncogva figyeltek bennünket. Párok rendeződtek, s ők is egy-egy könnyed csókot váltottak. Egy pillanattal később Zoét Sarah és Jane elrabolta tőlem. Sarah újabb és újabb kérdésekkel bombázta szerelmem a terhességéről. Lopva lányok felé pillantottam, a kanapén ültek le csacsogni. A srácok pedig jobbnak látták, hogy a pult köré csoportosulnak, főleg hogy nem is egy sörös üveg álldogált a tetején.

- Nah, azért látom tudod kezelni az asszonyt! – veregetett hátba Danny, aztán a kezembe nyomott egy üveget. Már jócskán a délutánban jártunk, így nem volt ellenemre a hideg nedű. Jól meghúztam az üveget erre a nagy izgalomra.

Az indulásunkkor volt bennem félsz, nem is alaptalanul. Mostanra viszont büszke voltam magamra, hogy bejöttek a terveim. Mindenkinek örömet tudtam szerezni ezzel a látogatással, legfőképp a feleségemnek. Túl éltem a találkozást Danny-vel is, egyenlőre, legalábbis míg hülyeséget nem csinálok. De azt nem fogok. Jól akarom csinálni. Jó férj, jó apa akarok lenni. Ezért pedig mindent meg fogok tenni… Feltéve, ha az utolsó meglepetésért Zoé nem fog agyoncsapni…