51. Ez csak illúzió

* FRISSÍTVE *

Köszönöm Nektek a türelmeteket, és a komikat, pipákat! Szerintem elég mozgalmasra sikerült a fejezet, van benne minden. :)

Várom a véleményeket!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~

51. fejezet - Ez csak illúzió?

Még két napig élvezhettem a kórház szeretetét. De az utolsó pár órát már alig bírtam ki. Az ébredésem után elég sok vizsgálatot, tesztet végeztek el rajtam. Ez volt a dolog kevésbé megrázó része. Igazából tényleg jól éreztem magam, mint mikor egy kiadós alvás után reggel felébredsz. A saját szobának köszönhetően Rob velem lehetett egész nap, a manócskával együtt. Feldobott, és repkedtem a örömömben, akárhányszor arra gondoltam, hogy anya vagyok és saját kis családot alapítottunk.

Ismételten könnyek szöktek a szemembe, mikor legeslegelőször a karjaimban tarthattam Mariont. Ezt az élményt csak még inkább emelte, mikor az anyák legtermészetesebb tettét hajtottam végre. Megetettem a csöpp lányom. Az első pillanatokban nem igazán ment, de aztán egyszerre minden a helyére rázódott. Rob meg csak tátott szájjal nézte, amint szoptatok. Csodálatot és büszkeséget láttam a szemében, amit igazából meg sem érdemeltem.

Miután Marion jóllakott Rob egyből kapott az alkalmon, s felajánlkozott, hogy ő szeretne büfiztetni. Annyira segíteni akart, olyan odaadással vette el a lányát. Egyből puszit nyomott a homlokára és a pofijára. Már most beleszerelmesedett a kicsibe. Láttam előre, hogy Mariont az apukája a tenyerén fogja hordozni, és legszívesebben burokban nevelné. Mosolyogva figyeltem a férjem minden mozdulatát. Mikor manócska elaludt, Rob óvatosan tette le az ágyába.

- Szia Szívem! – suttogta felém a férjem az ágy szélénél álldogálva. Az a huncut csillogás villant meg a szemeiben. Lehajolt s egyből csókot adott nekem.

- Szia Édesem! – csúsztam egyből kijjebb az ágyon, hogy Ő is elférjen. Lerúgta a cipőit, s mellém feküdt az ágyra.

Újabb csókot váltottunk, míg közelebb csúsztam hozzá. Egyre lendületesebben járták táncukat nyelveink. Rob keze a hátamat, az oldalamat simogatta. Csak akkor szakadtunk el egymástól, mikor végképp elfogyott a levegőnk. Egész kimelegedtem, mélyeket szippantottam a levegőből. Addig készségesen a férjem mellkasára hajtottam a fejem. Vadul dübörgött a szíve, éppen úgy ahogy az enyém is. Csendben élveztük a nyugodt pillanatokat egymás közelében.

Most Rob puszta közelsége elegendő volt. – Meddig lesz elegendő neki? – Tudtam, hogy néhány hétig nem élhetünk teljes házas életet. A doki kijelentette, hogy egész pontosan minimum hat hetet, de a nyolc jobb volna. Ez egyértelműen egy kényszerű tilalmi idő, amit be kell tartanunk. Elsősorban a gyors beavatkozás miatt, mely egy kisebb műtéttel ért fel, elővigyázatosabbnak kell lennem. Másrészt azt sem szerettem volna, hogy valami kellemetlenség rányomja bélyegét az együttlétünkre. Még így is azt mondta a doktor, ha kivárjuk ezt az időszakot, akkor is fokozatosan kell visszarázódnunk. Nem szabad semmit sem elsietni, mert szeretkezés közben előfordulhat, hogy fájdalmat érezhetek. Hiszen a testem is fokozatosan regenerálódik és tér vissza nagyjából a szülés előtti állapothoz. Az orvos távozása után még a szavait emésztettük, tudomásul kellett venni.

- Kicsim, minden rendben… - zökkentett ki a gondolataimból Rob. – Oké, legyen nyolc hét… Jó, nem kevés, de nem is olyan sok… Kibírjuk. Együtt. – erre elmosolyodtam. – Jó hát nem úgy együtt, de érted… - magyarázott úgy, hogy egyre inkább a saját szavaiba belezavarodott. Mindezzel csak még inkább somolygásra késztettek. Aztán Rob feladta, és inkább hanyatt vágta magát az ágyon. A páromhoz bújtam, együtt néztük az alvó kislányunkat.

Az ébredésem után Rob értesítette a szüleinket. Nem is sokat kellett rájuk várni, mert a hír hallatán egyből a kórházba siettek. Anya zokogva borult a nyakamba. Ahogy én, úgy ő is azokkal a szörnyű emlékképekkel küszködött. Minden anya legnagyobb félelme, hogy elveszítse a gyermekét. Önhibámon kívül az anyukám már majdnem kétszer is elvesztett. De nem hagytam magam, s most még több okom van ragaszkodni az élethez. A férjemért és a kislányunkért erős leszek, s nem hagyom magam legyűrni.

- Jól vagyok! – öleltem magamhoz anyát, már amennyire tudtam. – Erős vagyok, és tudom, minden rendben lesz. Láttátok Mariont? – anya a könnyeit törölgetve bólogatott. Közben átengedett apának, aki ugyancsak jól megölelgetett.

- Drágám, nagyon aggódtunk érted… Nehogy többet ilyet csinálj, majdnem anyád is utánad ment! - nyomott puszit az arcomra. – Tüneményes és gyönyörű az unkát kapunk!

- Zoé, mi is nagyon aggódtunk érted. – lépett közelebb Claire is. Kicsit tétovázott, azonban a felé küldött kedves mosoly segített döntenie. Végül mégis megölelt. Richard sem maradhatott ki. Az alvó hercegnőnk körül álldogáltak az immár nagyszülők. Rob addig leült mellém az ágyra. Hagytuk, hadd csodálják a kicsit.

Aztán végre elérkezett a kórházból való távozás időpontja. Vártam, hogy mielőbb a hátam mögött hagyhassuk a kórházat. Még mindig nem barátkoztam meg vele, sőt szerintem még élek addig biztos hadilábon fogok állni eme intézménnyel. Ugyanakkor a távozás rádöbbentett, hogy megijedtem. Hiszen ha hazamegyünk, akkor csak hárman leszünk. S kicsit féltem az első napoktól, hetektől. Egy új élet, egy tüneményes új lakója lesz a háznak. Ugyanakkor igen erősen élt bennem az a bizonyos tilalmi időszak. Ahogy Robra néztem, ahogy a mi tündérkénket tartja a karjában biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi baj.

Bár a kórházból való kijutás vagyis a kocsiig való eljutás okozott némi nehézséget. Megneszelték, Marion érkezését. Fotósok százai lepék el a kórház előtti parkolót, csak azért, hogy egyikük készítse el az első képet a kicsiről. A kórház biztonsági emberei segítettek nekünk, hogy ne kelljen már a kicsivel együtt átverekedni magunkat a tömegen. Egész traumatikus volt ez az élmény, pedig volt már részem hasonló letámadásban. De most, hogy itt volt velünk Marion, akit meg kellett védeni, egy cseppet sem örültem a túlzott és erőszakos érdeklődésnek. Miután végre beszálltunk a kocsiba, láttam Robon, hogy majdnem felrobban. Erősen markolt a kormányt. Kigördültünk a kórház parkolójából, s hazafele haladva úgy láttam, hogy kezd megnyugodni. A városon át haladtunk, szerintem direkt választotta a lehető leghosszabb utat. Nem bántam, mert Marion a kezdeti nyűgössége elmúlt, a mozgó autó álomba ringatta.

Határozottan változott az életünk. Új ritmusunk lett, melyet mindkettőnknek meg kellett szokni. Marion ellátása, kényeztetése volt mindig és mindkettőnknek az elsődleges. Imádtam, hogy Rob odaadóan segít, bármiről legyen szó. De még így is mindkettőnknek fárasztóak voltak az első napok, hetek. A gyakori szoptatások, a pelenkázások, a fürdetés, az átvirrasztott éjszakák és az új felelősségtudat rengeteg energiákat felőrölte. Ez idő alatt lemerülten hanyatlottunk az ágyba, így tényleg mindketten csak aludni szerettünk volna. Persze azért összebújva aludtunk el, mert hát a lelkünknek szüksége volt a másikra.

Aztán szépen lassan minden felvette a maga ritmusát, mialatt a feladatok felosztásra kerültek. Rob a babázás minden pillanatát élvezte, s még inkább annak, hogy bizony velünk lehet. Nem lesz semmi program, semmi forgatás vagy semmi nyilvános szereplés. Így csakis a családjával foglalkozhatott, főleg a kislányával. Ha Marion elaludt, imádta figyelni a piciny szuszogó csodát. Ha kicsit nyűgösebb volt a tündérke, akkor újra és újra elővette a gitárját, s lágy dallamokkal altatta el a kicsi hercegnőt, vagy éppen elég volt, ha valamit dúdolt és közben ringatta a babánkat. Marion óriási szemeivel, ha az apjára nézett, akkor egy pillanat alatt elolvadt.

A szoptatás egyértelműen az én reszortom volt, de a fürdetést, és persze a pelenkázást azért drága férjem ügyesen kikerülte. Bár azért nekünk is volt gyenge pontunk. Az éjszakai felkeléssel azonban mindkettőnk meggyűlt a baja. Nem túl sok erőnk volt felkelni, persze amint eljutott a tudatunkig Marion sírása, sietve igyekeztünk a picúrhoz. Szerencsére a picike a nyugodt környezetnek köszönhetően szinte napról napra többet aludt éjjel. Aztán rendeződött, vagyis inkább rendszereződött az éjszakai kelés. De ezt leszámítva nyugodtan aludt a babácskánk.

Egyre többször került kezembe a fényképezőgép, minél több pillanatot szerettem volna megörökíteni. Jó ötletnek tűnt, mivel így a hozzánk ellátogató szüleink is láthatták a képeket, vagy volt úgy, hogy egy-egy jól sikerült szenzációs képet elküldtem rögtön a nagyszülőknek, hadd élvezzék ők is. A tőlünk távol lévő barátainknak nem egy boldog pillanatot okoztunk a képekkel. Sarah-val mail-ben egyezkedtünk, hogy mikor látogatnak meg minket. Addig viszont csak a képek maradtak. Ash, Kristen és Lucas is folyamatosan dolgozott, vagy csak élvezték a szabadnapjaikat a párjaikkal. Legjobb barátom nagyon hallgatott, bármikor az utazást firtattam. Általában a délutáni alvás alatt vagy esti lefekvés előtt egyre gyakrabban néztem rá a laptopomra, de azért sem azt a választ küldték, amit vártam, de sorra érkeztek a gratulációk és az újabb képekért való lobbizás.

Marion nagyon szépen fejlődött, s ezáltal változtak a vonásai. Rob meg volt győződve arról, hogy sokkal inkább rám hasonlít a kicsi lány, persze azt viszont nem akarta elhinni, mikor elmondtam, hogy látom én. Szerintem a gyönyörű kék szemek, és szőke haj, egyértelműen Robtól örökölt. Láttam a férjem gyerekkori képeit. Pont ezért is került legelőször a fényképezőgép, hogy bizonyítsam az igazam, majd után már szívesen nyúltam a masina után, főleg ha Marion Rob karjaiban volt. Játszottak vagy éppen a büszke apuka folyamatosan magyarázott a kislányának. Néha a szemeimet forgattam, néha vihogtam a férjem által leadott szövegek hallatán. Rob szinte mindig oda lyukadt ki, hogy Marion-nak nem szabad egy fiúnak sem hinni, messze el kell kerülni őket. Csak apa számít.

Teltek, múltak a napok, a hetek. Ezzel együtt fogyott a kiszabott tilalmi időnk. Éppen ezért foglalkoztam kicsit a testemmel. Egyre többször szembesültem azzal, hogy a szülés előtt felszedett kilók egy része rajtam maradt. Valamennyit fogytam, azonban messze voltam a régi alakomtól. A nagy tükör előtt álldogáltam egy szál bugyiba. Fürödni indultam, azonban nem jutottam tovább. Barátkoztam a látvánnyal, mikor Rob megérkezett. Láttam Őt közeledni a tükörben. Szorosan mögöttem állt meg.

- Olyan káprázatos vagy. – adott egy puszit a vállamra. Kicsikét hátradőltem, rásimultam a mellkasára. Természetes volt az egész, egyáltalán nem zavart, hogy Rob így lát, sőt inkább ezzel úgy gondoltam mindkettőnknek segítek. Mindketten barátkoznunk kell az új önmagammal.

- Neked így is tetszem? – kérdeztem, a szemeim lehunytam, s csak élveztem a helyzet adta pillanatokat.

- Még hogy tetszel? Ne bagatellizáld el ennyire! Érzéki, kívánatos és csodálatos nő vagy. Szerintem érzed mennyire kívánlak… - nyomott egy puszit a másik vállamra. Nem kellett mondania, mert a nekem feszülő ágyéka egyértelmű bizonyítékát adta. – Gyönyörű vagy… A kerek melleid megbabonáznak… – éppen csak lehelet finoman végigsimított rajtuk. Tudta, hogy olykor fájdalmasan duzzadnak, a szoptatáskor néha Marion is erőteljesebb. – A formás csípőd és feneked meg minden pillanatban csábít… - az említett testrészeken barangolt a keze. Körkörös cirógatásokkal. Végül felsóhajtott.

- Rob, kérlek, engedd! – fordultam meg, hogy szembe legyünk egymással. Mélyen a szemébe néztem. Nem akartam, hogy szenvedjen, örömöt akartam adni neki, kényeztetni azért a sok jóért, amit Ő mindennap ad nekünk. Már nem egyszer próbáltam jobb belátásra bírni. Megkíséreltem szavakkal, és finom mozdulatokkal ráhangolni, de mindig ugyanazt a választ kaptam. Mégis megkellett újra próbálnom. – Kérlek, attól még neked lehet jó… Szeretném… - nem tudtam befejezni, mert mutató ujját a számra csúsztatta.

- Kibírjuk. Együtt. – határozott, mégis bársonyos volt a hangja. – Szeretlek, szeretnélek úgy érezni, ahogy azelőtt… Szeretni, kényeztetni…. Szeretkezni veled… - Finoman végigtáncoltatta az ujját a számon, majd csókot lehelt rá. Magához ölelt, úgy mint még soha. Bennem rekedt a szusz.

Mélyeket szippantott a levegőből, a hajam illatából, szinte éreztem ahogy megtelik a tüdeje levegővel, majd néhány másodperc múlva útjára engedi. Lopva pillantottam rá, még a szemeit is lehunyta. Egy újabb csók után elengedett. Mivel többet nem tudtam tenni, így folytattam az utam a fürdőbe.

Zuhanyzás közben jutott eszembe, hogy nemcsak a tilalmi idő vége közeledik, hanem a karácsony is. Amit bizony az időjárás is a tudtunkra adott. Marion-ra éppen ezért még inkább vigyázni kellett. Nehogy megfázzon, vagy elkapjon valami betegséget. Az elővigyázatosságból, bár még ha kockázatosabb volt, Robnak kellett bevásárolni.

Míg befejeztem a zuhanyozást, megtörölköztem és öltözködtem az ünnepeken kezdtem el agyalni. Mert több okból is különleges lesz a karácsony. Egyrészt ez lesz az első hármasban töltött karácsonyunk, illetve addigra teljesen letelik, sőt néhány nappal meg is haladjuk ezt a kényszerű kihagyást.

Azt hiszem már kezdtem helyre rázódni mind testbe, mind lélekben. Vágy, a férjem utáni vágy egyre erősödött. Hiszen nem egy könyv hozta le együttlétre csak akkor kerülhet sor, ha testileg és lelkileg is felkészültél erre. Hogy mikor éledhet benned újra fel a vágy, azt nehéz meghatározni és sok-sok tényező befolyásolhatja. A mi esetünkben ráadásul az orvosi előírással is számolni kellet.

Mindezek tudatában bőszen tervezgetni kezdtem. Egyrészt a karácsony apropóján valami széppel meglepni Robot, készülni kicsit az ünnepi hangulatra, s egy tökéletes estét kivitelezni. Még ha nem is együttlét lesz a végkimenetele, amit azért sajnálnák, legyen egy sok szempontból különleges esténk.

A tervekkel a tarsolyomban már másnap, reggeli után neki is láttam bevásárló listát gyártani, illetve keresgélni a megfelelő ajándékok után. Rob Marion-t dajkálta, majd miután lefektette rögtönzött gitárjátékkal lepett meg bennünket. Ezzel eszembe juttatott egy tökéletes ajándékot. Annyira megörültem, hogy felpattantam, s örömömben egy csókot nyomtam a szájára. Szerencsére el tudtam ütni azzal a dolgot, hogy imádom a játékát. Pasi lévén büszkén kihúzta magát, és ezerrel vigyorogni kezdett. Ilyenkor annyira nincs baj az egójával, máskor meg rá sem ismerek. Rám kacsintott és folytatta a gitározást. A fotelbe kuporodtam, ölemben a laptoppal, majd gyorsan mentettem a nekem szükséges elérhetőségeket. Ránéztem a leveleimre is, majd a konyha felé indultam, hogy készítsek valami ebédet.

~~~ xxx ~~~

(Robert)

Egyedül ébredtem az ágyban. Bár nem szerettem, mégis elfogadtam. Pislogtam párat, de ahogy oldalra fordultam éreztem a finom illatot. Zoé kifejezetten imádja a virágok illatát, s a párna ontotta magából a fenséges aromát. Jól aludtam, a béke és nyugalom oázisát találtam meg, és még a szabadságom is teljesen ki tudom élvezni. Bár az élvezetek egy egészen más témakör. A felesleges gondolkodás után inkább felkeltem, hogy szívem hölgyeit láthassam.

Zoé kicsattanó formában fogadott. Miután megpuszilgattam és megcsodáltam Marion-t, hogy egyetlen éjszaka alatt mennyit nőtt a feleségem következett. Egyből kávét nyomott a kezembe, a számra pedig ízletes csókot. Csak pislogtam, míg boldogságban úszó feleségem néztem. Újra olyannak láttam, mint régen. Vidámnak, lélegzetelállítónak, olyan nyüzsgőnek. A kórházból való hazajövetelünk utáni napok, hetek mindkettőnket lefárasztottak, megviseltek. Azonban egyre több jobban belerázódtunk. Már tegnap, mikor gitároztam, akkor is ezek a boldog szemek figyeltek, sőt az a csók sem volt semmi.

A fenséges kávé mellé pazar kiszolgálást kaptam, ami magában foglalta az újabb adag kávét, a finom reggelit és ráadásnak csókok tömkelegét. A pulthoz ültem, hogy még közelebb legyek a feleségemhez és tökéletes rálátásom volt manócskára. Remek ötletnek bizonyult, mert Zoé akárhányszor elment mellettem adott egy csókot vagy ha épp tele volt a szám, akkor puszit nyomott a számra. Egyre gyanúsabb lett nekem, mikor a kezét a combomon is végighúzta. Már-már az járt a fejemben, hogy a feleségem készül valamire. Nagyon arra játszott, hogy elveszítsem a fejem, pedig ha eddig kibírtam, akkor már ezt a viszonylag kicsike időt is kihúzom valahogy.

Aztán váratlanul, mikor már nem is számítottam rá, akkor elárulta Zoém, mit szeretnek. A kezében lobogtatta hosszú bevásárló listát. Enyhén kikerekedtek a szemeim, mikor megláttam a tételek végtelen sorát, míg magamban egy szép cifrát káromkodtam.

- Ugyan Szívem, kérlek! – nézett rám azokkal az igéző szemeivel. Közelebb jött hozzám, a kezeit a combomra fektette. Hatalmasat kellett nyelnem, mert előbbre dőlt, és beláthattam a dekoltázsába. – Bevásárolsz? – újabb hatalmas nyelés és bólogatások következtek. A gondolataim már régen előbbre jártak. Elvesztettem a fejem, s a felségem az ölembe kapva okoztam neki örömöket.

- Persze. – kaptam fel a listát. Ugyan kockáztattam, de egy újabb túlfűtött csókot váltottunk.

Zihálva váltunk el egymástól, határozottan megérte. Ez a néhány hét rohadt jó gyakorlat arra, hogy fejlesszem az önuralmam. Azonban most már tényleg pattanásig feszült minden idegszálam. Főleg eme reggelivel egybekötött csábítással. Listával a kezemben öltözködni indultam, de természetesen megálltam Marion-nál. Újra megpuszilgattam. Aztán Ő ment az anyukájához, mert mostanra már megéhezett.

Szerencsére az időjárás kedvezett, de látszódott, hogy a tél közeleg. Kocsiba vágtam magam, hogy minél előbb teljesítsem a küldetésem. A rádió szólt a háttérben, bár be kell vallanom, hogy egyáltalán nem figyeltem rá. - Utálok vásárolni, mint a pasik általában. – Azonban most mégis örültem, hogy Zoé elküldött a boltba. – Ez a rohadt böjt már totálisan az agyamra megy. – morgolódtam az orrom alatt. Olyannyira, hogy drága feleségem egyetlen csókja, gyengéd érintése képes arra, hogy beindítson. Elég volt a reggelre gondolnom. – De nem lehet, nem szabad. Orvosi utasítás. – sulykoltam magamba. – Mikor már most a következő babaprojekten dolgoznék. – mosolyodtam el a saját hülyeségemen.

Jó valamilyen szinten megértettem, elfogadtam a dolgot, de a francba is akkor is nehéz kibírni. Az elején még hagyján, azt még nem is éreztem olyan vészesnek, de az utóbbi napokra szavakat sem találok. Mindent vitt ezek közül a mai reggel. Persze a feleségem kész lett volna örömet okozni nekem, hogy ne szenvedjek. De akármilyen jó lett volna, ezt nem akartam. Nem így akartam, hanem vele. Szeretkezni akartam vele, nemcsak holmi testi vágyak ideig-óráig történő kielégítését elérni.

Marion az legutóbbi etetését követően kevésbé tetszett neki a büfiztetés, így szépen beterítette a pólóm. Zoé arcára gyönyörű mosolyt varázsolt kicsiny lányunk, akit átvett tőlem, engem pedig elzavart zuhanyozni. Gyorsan lecsutakoltam magam, így egyedül annyira nem volt élvezetes a fürdés. Sokkal több fantázia volt benne, mikor Zoé utánam settenkedett, vagy direkt elcsábított kényeztetéssel egybekötött közös tisztálkodásra. A nagy sietségben csak leszórtam magamról a szennyest, csakhogy tiszta ruhát elfelejtettem hozni. Magam köré csavartam a törölközőt, miután egyszer azért megtörölköztem.

A hálóban már ott találtam Zoét. Az ágy szélén ücsörgött. Mélyen a gondolataiba temetkezve. Szerettem, mikor a pólóimat vagy az ingeimet viselte. Akkor egy-egy szeretkezés után bújt bele ama ruhadarabokba, az utóbbi időbe viszont előszeretettel bújtatta el magát bennük. Mikor észrevett, akkor felkelt, s mélyen a szemeimbe nézett. Megölelt, pusztán megölelt. Azonban a kezeit éreztem a hátamon, az oldalamon lesiklani egészen a törölközőig. Az érintései nyomán felizzott a bőröm, s a hajamról lecseppenő vizet szinte jegesnek éreztem. Megcsókolt, amit egyből viszonoztam, míg magamhoz öleltem. Elérte, hogy belenyögjek a csókunkba. Az elváló ajkai a nyakamra vándoroltak. A kezei azonban nem maradtak nyugton a törölköző szegélyével babráltak. A tilalmi időszakban akkor először akart rávenni arra, hogy hadd kényeztessen. Bár féltem, hogy elutasításnak veszi, de a szavaimmal sikerült meggyőznöm, hogy nem így szeretném Őt. Hanem testestül-lelkestül.

Ez az időszak Zoénak is nehéz. Láttam rajta, mikor vágyakozva nézett rám, szerette volna az érintésem, szeretne velem lenni, főleg az utolsó néhány napban ez még erőteljesebben mutatkozott meg nála. Pont emiatt nem hagytam, hogy csak nekem legyen jó, s neki ne. Elhatároztam, hogy én is, vagyis együtt bírjuk ki az orvos által előírt néhány hetet, ami baromi lassan telik le. – De egyre fogynak a napok a tilalmi időből, és ha vége a böjtnek, akkor aztán adunk az élvezeteknek. – Zártam le végül a dolgot magamba.

Megérkeztem a kiszemelt áruház parkolójába. A sapkát a fejembe húztam, a kabátom kapucnijával egyetemben. Lekapcsoltam a rádiót, majd megcéloztam a bejáratot. Út közben átfutottam a listát, mégis mi olyan sürgős. Azonban belül szembesültem karácsony közeledtével. Meglepett és döbbenetet okozott. – Ennyire szalad az idő! – gyorsan szedtem a lábaim, mert korábban megfogalmazódott egy ötlet, a kivitelezéshez is adottak voltak a feltételek. Úgy gondoltam, hogy ennyi belefér, majd utána bevásárolok.

Siettem volna, de a bevásárló listám kilométeres volt. Az áruházban is rengetegen voltak, a kasszánál ki kellett várnom a sorom, ahol amúgy az életem is meguntam. Hazafele pedig egy jókora dugóba is belekerültem. Nem akartam ennyi időre magukra hagyni a lányokat. A parkolás után igyekeztem mindent egyszerre bevinni, hogy tovább ne kelljen távol lennem tőlük. Mindkét kezemen egy-egy jól megpakolt zacskó lógott, úgy léptem be a házba. Ami amúgy teljesítmény volt részemről. Azonban a szemöldököm egyből a homlokomig szaladt, mikor meghallottam az igen egyértelmű hangokat.

- Ahh… - nyögött fel Zoém elég érzékien, ami pengeként hasított a levegőben. Megtorpantam. Első gondolatként az jött le, tuti, hogy hallucinálok. Agyamra ment a szex hiánya. Beképzelem az egészet. Aztán villámcsapásként ért egy másik hangszín. Azok a hangok is erősen nyögésekre emlékeztetőek voltak, esetleg morgás. Egy férfitől. – Gyerünk… Tom! – szólalt meg ismét a feleségem. – Tom! – A bejárati ajtóban toporogtam. Megdermedtem, és földbe gyökereztek a lábaim. Sőt még a levegő is keresztbe állt a torkomban. A kezeim meg fehéredni kezdtek, annyira szorítottam a zacskók fülét. Az agyamat meg elöntötte a méreg, míg futólépésben közeledtem a hangok irányába. – Tom? Miféle Tom? Tom! – a szemeim előtt a legszörnyűségesebb képek peregtek le. Fokozva a paprikás hangulatom, amit erősen gyilkolási vágy fűszerezett. – Megcsal? A saját házunkba? Ahol a kislányunk is van? – fújtattam – Hogy tehették?

Egy kérdés, melyet számtalanszor feltettem magamnak. Most is és jóval korábban is. Egy kérdés, melyre nincs ésszerű vagy elfogadható válasz. – Hogy tehették? – ismételtem meg újra. Egy szempillantással később a múlt egy olyan pillanata elevenedett fel, amit igyekeztem elfelejteni. Akárhogy igyekeztem, mégis az életem része maradt. Akkori életemet sikerült megmérgeznie az árulással. S egyre inkább, ismételten egy gyötrelmet okozó pillanat felé sodródtam.

Hirtelen jelent meg előttem az arca. Kacagott. A képembe nevetett. Jessica. Egykor szerettem, aztán gyűlöltem. Hosszú ideig rémálomként jelent meg előttem. Nem tudtam elűzni, viszont apránként mégis sikerült elnyomnom a jelenlétét. Egészen addig míg a végén már semmit sem éreztem iránta. Kiölt belőlem minden jó érzést az irányába. Miatta nem tudtam szeretni, mindenkiben egy esetleges árulót láttam. Jess után még szerelmes sem voltam. Egészen addig a pillanatig, míg Zoém be nem lépett az életembe. Féltem az újabb csalódástól, a szenvedéstől, de miatta kész voltam kockáztatni. A mi kapcsolatunk sem volt zökkenő- és akadálymentes, de végtére mégis boldogok lettünk.

- Vagy ez is csak illúzió? Beleestem az önámítás csapdájába? – újabb kérdések, melyekre választ vártam.

Jess-ről sem hittem, nem gondoltam, hogy képes elárulni, átverni és kihasználni. Mégis megtörtént. Nem akartam, hogy megismétlődjön, nem akartam, hogy azok a rémképek  igazak legyenek és Zoé is áruló legyen.

Leesett az állam. Nem hittem a szememnek, mikor végre elértem a hangok forrásához. Ez volt az a kép, amit soha nem akartam volna látni. Ahogy gondoltam legjobb cimborámnak tartott Tom a földön feküdt. Zoé kényelmesen ült az ölében. Semmiféle zavartságot, vagy frusztrációt nem mutattak a másik közelsége miatt. Már-már szinte természetesnek hatottak. Zoé éppen úgy helyezkedett el, ahogy máskor rajtam szokott. Mindketten elég furán vették a levegőt, Tom képén bárgyú vigyor, míg szeretett Zoém édesen mosolygott. Újabb kérdések tódultak a fejembe, úgymint a mikor vagy hogyan került ide Tom. De aztán beláttam, hogy teljesen mindegy már a válasz. A látvány magáért beszélt. A szívem ettől az egésztől meg akart szakadni. Pusztán a kicsiny lányom miatt nem adtam be ott helyben a kulcsot. Pedig nem sokon múlt.

- Hé, legalább egy puszit megérdemlek, ha már itt kidolgozom a belem a férjed helyett… - kacsintott rá az én feleségemre, míg a kezei Zoé combján indultak felfele, aki egyáltalán nem tiltakozott. Tom hozta a szokásos viccelődő formáját. Nálam itt telt be a pohár, elszakadt a cérna és kibukott belőlem az első epés megjegyzés.

- Micsoda önfeláldozás! – éllel és mérhetetlen undorral a hangomban böktem ki. Egyikük sem tudott megszólalni, bennük rekedt a szó. Meglepetést okozott az érkezésem, ezek szerint túl korán jöttem haza. Még így is. Először zavartan összenéztek, s ettől még biztosabb voltam a bűnösségükben. Utána kapták csak felém a fejüket. Zoé mosolyának már hűlt helye sem volt. Rám nézett, azonban nem bírtam rá nézni, nem bírtam a szemébe nézni. Ezúttal nem, egyszerűen nem ment.

- Takarodjatok a házamból! Tűnjetek el innen! Most! Kifelé mindketten! – indulatosan vetettem feléjük. Döbbenten néztek rám. Imádtam Zoé szemeit, máskor kész voltam elveszni bennük, de nem ment. Elfordítottam a fejem, ezzel együtt a lábaim egyből elindultak. Régen ordítottam volna, törtem-zúztam volna végig akár az egész házban. Azonban most még ehhez sem volt erőm. A hitetlenkedésem megmaradt, emiatt újra és újra lejátszotta az agyam a képeket. Míg végül már nem maradt kétségem sem volt afelől, mit láttam.

- Rob… Rob… Várj! – a csalárd feleségem szólongatott, de nem álltam meg. Most az egyetlen tiszta, őszinte személy felé siettem, aki mindennél többet jelentett nekem és keserves sírása csak még inkább bántotta a lelkem. Marion a kiságyban sírdogált, mikor odaértem hozzá.

- Itt vagyok, Kicsikém! Marion, picikém, ne sírj! – lassan emeltem a kezembe. A hangomra felfigyelt. Hüppögött még párat, majd végül teljesen megnyugodott.

- Rob, ne csináld ezt! – lépett be a szoba a feleségem. Megigazgathatta a ruháját, a haját, mert a legnagyobb rendben volt ránézésre. Csak fél pillanatra néztem rá, de így is elbűvölt szépségével.

- Még mindig itt vagy? – vetettem neki hidegen, bár a szívem majd beleszakadta abba, hogy kimondjam. Meglepődött, de folytatta útját felénk.

- Rob, figyelj ide! Semmi sem történt, hallod! Nem az történt, amire gondolsz! – éreztem meg a kezét a hátamon.

- Vedd le rólam a kezed! – haragosan szóltam hozzá. Elfojtottam az indulataim amennyire csak tudtam, mert Marion a kezemben volt. A bennem cikázó feszültség miatt inkább visszatettem a kiságyába, majd csak ezután fordultam Zoé felé. – Talán már nem vagyok jó neked? Vagy ennyire bántott, hogy nem engedtem hogy lekezelj? Vagy csak nem bírtál tovább várni? Reggeli is erre játszottál? Bepróbálkoztál, hogy engedek-e vagy nem? Mivel nem, ezért rövid úton megszabadultál tőlem, de kellett valaki, hogy jól megdugjon? Pont kapóra jött Tom. Mégis mi a fenét keresett itt? – nem törődtem azzal, hogy megbántom vagy fájdalmat okozok neki a szavaimmal. Érezze azt, amit én érzek most. – Vagy egyszerűen meguntál? Mi a frász ütött belétek?

- Neked teljesen elment az eszed… De hogy a szemedtől nem látsz tisztán, az is biztos! Téged szeretlek, soha nem csalnálak meg! – immár Ő is mérgesen és hadarva ejtette ki a szavakat.

- Soha nem csalnálak meg, mi? Mert már túl vagy rajta! – kibuggyantak Zoé könnyei. – Talán tényleg sok voltam. Ezt már tényleg nem kellett volna. – Aztán hirtelen sarkon fordult és ott hagyott Marion-nal, kettesben. Akivel addig maradtam, míg el nem aludt.

Mikor kiléptem a babaszobából. Az első gondolat a cigi volt. Kellett egy cigi. Azon nyomban. Annyira feszült, ideges voltam, hogy kellett valami, hogy lenyugodjak. A kezeim is remegtek. Végigtörtettem a házon, míg a hátra, a teraszra nem értem. Ugyan körül nem néztem tüzetesen, de nagyon úgy tűnt, hogy egyedül voltam. Amint kiértem egyből pattant az öngyújtóm, s a káros füstöt mélyen a tüdőmbe szippantottam.

- Hiába hiszed, nem tettük meg. Nem tettünk semmi olyat, amivel gyanúsítasz bennünket. – a hang irányába fordultam. Tom teljes lelki nyugalommal, a falnak dőlve cigizett. Bár a mellette lévő hamutartóban már három csikk ott hevert. – Szeret téged, csakis téged szeret. Én pedig a legjobb barátodnak tartom magam. Képtelen lennék így kicseszni vele és veled. Dögöljek meg itt helyben, ha mégsem így lenne!

- De hát láttam… és hallottam… - vágtam rá egyből.

- Nem tudom, mit hallottál vagy mit láttál, de akkor sem döntöttem meg a te feleséged…