48. Két lökött egy egész!

Sziasztok,

elmondhatatlanul hálás vagyok a sok komiért, s mivel ügyesek voltatok, ezért összekaptam magam és már el is készültem a fejezettel. :)
Elöljáróban annyit, hogy elérkezett a new york-i látogatás utolsó napja, de ez sem eseménytelen. Aztán végre jön Rob meglepije! :) Ezúttal NINCS függővég! :)

Jó olvasást! és várom komikat!

Puszi,
ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 ~ Véget nem érő szép remény ~

48. fejezet - Két lökött egy egész!

 A fürdő felé tartottam, még az ajtó sem léptem ki, mikor ismét Rob kezeit éreztem magamon. Egyből megállásra késztetett. Magához húzott, s csókot nyomtam a szájára. Üdvözlésnek szántam, amivel nem elégedett meg. Nyelvével ostromolta ajkaim, míg bebocsátatást nem nyert. Amikor is táncba lendültek nyelveink. A keze a rajtam lévő pólója szélét kereste, s amint megtalálta alá is férkőzött, a bőrömön éreztem végigsiklani a kezét. A kutató kezeitől a póló feljebb csúszott, és más nem volt rajtam. Még szerencse, hogy Rob elém helyezkedett ezzel takart engem, bár rajta sem sokkal több ruha volt. Csak boxert viselt. Már csak néhány lépés lett volna a fürdő, azonban mégsem mozdultunk egy centit sem. A falnak dőlve élveztük a helyzetet.

- Velem tartasz? – elfogyott a levegőnk, ezzel lehetőségem nyílt arra, hogy férjemet a szándékairól kérdezzem. De még mindig ugyanott álldogáltunk. Tényleg az az egy szerencsénk volt, hogy a többiek nem nagyon jöttek fel az emeletre, mert bizony akkor nem kerültük volna el a kínos szituációt.

- Már azt hittem, meguntál, hogy nélkülem indultál el… - huncut villogás játszott a szemében. Aztán a vállamra hajtotta a fejét, a nyakamban éreztem lehelete melegségét.

Megunni? Őt? Még a gondolat is abszurd. Minden pillanatban, ha vele vagyok, megbűvöl, elvarázsol, hogy már-már a képtelenség határát súroljuk. Ha pedig nincs velem, akkor mintha minden színtelenné válna. Sosem lehet megunni. Sosem fogom megunni. A szememet forgatva kaptam a keze után, és magam után húztam az eredeti célomnak megfelelően a fürdőbe. Lekaptam magamról a pólóját. Itt láthatóan elakadt a lélegzete, majd hatalmasat nyelt. Kacsintottam felé egyet a hatás kedvéért, majd beléptem a kabinba. Még a vizet sem nyitottam meg, mikor Rob már szorosan mögöttem állt. Lágyan folyt ránk a víz, míg megfordultam az ölelésében. Ragyogó szemeiben a saját érzéseim és vágyaim tükröződtek. Az agyam már rég kikapcsolt. Lassan és megfontoltan ízleltük egymást, mikor a kezem útnak indult. Először Rob mellkasát járta be, az oldalára csúszott, ahol is a csípőjéig ereszkedett. A férjem egyre hevesebben kapkodta a levegőt, ahogy egyre közeledtem éledező férfiasságához.

- Most rajtam a sor, hogy kényeztesselek… - búgtam a fülébe, eközben merev testrészén simítottam végig. Egyből felnyögött, amint megérezte ujjaim játékát.

- Kérlek… - csatát vesztett. A falnak döntöttem, a kezem egy pillanatra sem állt meg, míg ajkaim is bevontam kényeztetésébe. A nyakát, a kulcscsontjának vonalát, a mellkasát csókokkal hintettem be. A sűrűsödő morgásai, és nyögései bizonyították, hogy hatékonyan munkálkodom. Néhány pillanat múlva el is élvezett. A nyakamba temette a fejét, s erősen tartott közel magához, míg valamelyest normalizálódott a légzése. Mikor ez megtörtént, akkor a számra hajolt és úgy csókolt meg, mint még soha.

A tisztálkodás után törölközőkbe csavarva tértünk vissza a szobába. Mindketten boldogságtól ragyogó, és elégedett arckifejezéssel készülődtünk. Öltözködés közben ismét szembesültem azzal, hogy híztam. Elkeseredetten rogytam le az ágy szélére.

- Ha így folytatom, akkor tényleg két lábon járó bálna leszek… - suttogtam magam elé. Önmagamnak szántam a megjegyzést, de pechemre Rob meghallotta. Elém guggolt. Az államnál éreztem a kezét, felemeltette a fejem, hogy rá nézzek.

- Nem számít… Gyönyörű nő vagy… Csakis az enyém vagy… Én szeretlek… Amúgy jól áll a terhesség, sőt sokkal kívánatosabb vagy… - olyan csábító hangon beszélt megfűszerezve csibészes mosolyával, ettől totálisan elolvadtam. Rá kellett jönnöm, hogy az újrakezdés óta többször és kiadósabb szeretkezésekben volt részünk, mint azelőtt bármikor.

Rob felállt és a kezét nyújtotta felém. Gondolkodás nélkül fogtam meg a kezét, s összefűztem ujjaink. Szavak nélkül megértettük egymást. Majd pedig összeölelkezve indultunk lefele. Azonban meglepő módon odalent senkit sem találtunk. Míg Rob innivalót és némi harapnivalót készített elő a hűtőből, miután leadott egy „enned kell, még ha nem is akarsz, mert a manónak szüksége van rá” monológot, addig mentem egy kört a lakásban, vagyis a hálók felé is elmerészkedtem. Azonban mindegyik szoba üres volt.

- Gyere, enned kell! – Rob felszólítással asztalhoz parancsolt, s maga is vidáman nekilátott enni.

Megéhezett mostanra Ő is. Kora este lévén nem is csodálom. Evés és a mosogatóba pakolás után a bárba indultunk. Egyre kíváncsibbá váltam, hogy mi lehet Sarah és Danny között. Rob óvón ölelt magához vagy éppen kézen fogva sétáltunk, de nem engedett el. Ami először feltűnt az az volt, hogy már most nyüzsgés fogadott bennünket. A háttérben kellemes zene szólt. A legtöbb asztal már foglalt volt, és akármelyik irányba néztem mindenhol nevetgélő és beszélgető vendégeket láttam. Az asztalok között Sarah egy hatalmas tálcával egyensúlyozott, míg Danny egy műmosollyal igyekezte leplezni a fancsali ábrázatát.

- Helló házasok! – fogadott bennünket Matt, aki a pult mellett valami számlákat bogarászott. – Csak egy jó tanács haver! – jelentőségteljesen Robra nézett – A helyben eltűntetném a kielégültségtől dagadó bárgyú vigyorom. – megvonta a vállát és újabb papírköteget emelt fel. – Ha Danny meglátja, akkor keservesen le is fogja törölni a képedről, főleg Sarah kis büntije miatt… - összenéztem a férjemmel, akinek egyből eltűnt a mosoly az arcáról, bár a csillogó szemei még árulkodóbbak voltak.

- Jaj, Matt, Édesem! Hagyd már Robot! – érkezett meg Jane, éppen a párja utolsó mondatát hallva. Robnak igaza volt, mert Jane csókot nyomott Matt szájára.

- Ugyan Kicsim, én csak figyelmeztettem… - azzal a férfi felmarkolta a három papírkupacsot és megcélozta Danny-t.

- Sziasztok! Rob… Rob… Nagyon… szeretünk… Megtennéd, hogy… hogy… aláírod… és készíthetünk közös fotót? – két velem egykorú fiatal lány lépett a férjem mellé. A rajongástól megrészegülten, kissé dadogva kérdezték Robot, aki először felém pillantott.

- Menj Szívem, tedd a dolgod! – nyomtam egy csókot a szájára. – Addig kifaggatom Jane-t. – ez utóbbi mondatom, csak neki szólt, így azt a fülébe suttogtam.

- Sietek vissza hozzátok! – nyomott egy utolsó puszit a homlokomra. – Kinek legyen az első? – fordult a lányok felé. Majd a mellette lévő üres bárszékre ült, hogy aláírhassa a lányok képeit. Fél szemmel láttam, ahogy az egyik lány mellé áll és közös képet készítenek.

- Szóval megkegyelmeztél Matt-nek? – ültem le Matt helyére, míg Jane a pult mögé osont. Két poharat vett elő, melyekbe gyümölcslevet töltött, illetve vett egy harmadik poharat elő, abba kólát öntött és a férjem elé helyzet, aki hálásan kacsintott felém. Mostanra többen vették körül, és úgy tűnt, hogy normálisan viselkednek a rajongói.

- Igen, lekenyerezett… - vallotta be kissé kipirult arccal Jane. – Belement, hogy elmegyünk Párizsba. Már régi vágyam, de mindig talált valami kibúvót, hogy miért nem megyünk. De most egyből bedobta, amint látta Danny szenvedéseit…. Mit tehettem volna?

- Matt a legjobbkor választotta Párizst. – összekuncogtunk. – Mi történt Sarah-ék között? Szóval Danny szenved?

- Szenved és irigykedik… - előbbit értettem, de utóbbit nem. Kérdőn néztem Jane-re, míg kortyoltam egyet a poharamból. – Nem vette a legjobb néven, hogy Robot ennyire körül ugráltuk. Aztán a kávéja is csípősebb lett… - itt tényleg mindketten felnevettünk. – Arról nem beszélve, hogy Sarah megvonásra ítélte… Rob itt mondjuk kereket oldott, így nem hallhatta Danny védőbeszédét… De Danny kitartott az álláspontja mellett, hogy a férjed igen is megérdemelte, amit kapott és nem érti miért Robot tartjuk áldozatnak… Aztán ott már tényleg elszakadt Danny-nél a cérna, mikor… hát hogy is mondjam… szóval… belelendültetek… - amint leesett Jane mire célozgat, vad prüszkölésbe kezdtem. Ezek szerint mégsem voltunk túl csendesek. – Nyugalom, még mielőtt megfulladnál… Leléptünk… Bár ahogy látom az urad a teljes kényeztető programot megkapta, mert fülig ér a szája…

Rob felé pillantottam. Még mindig a pult mellett ült, s vagy tízen vették körül. A férjem beszélgetett a lányokkal, asszonyokkal, míg tényleg vigyorogva írta alá az orra alá tolt képeket, magazinokat. Készségesen tette a dolgát, sőt talán még szívesen foglalkozott a rajongóival, mert ezúttal nem akarták széttépni, nem kiabáltak neki, hanem egymásnak megadva a kellő figyelmet és tiszteletet vártak a sorukra. Büszke voltam rá.

- Jól van, megértettem. Te választottad. Megbocsátottál neki. Szeretitek egymást. De akkor is azért némi elégtételt jelentett, hogy sikerült leitatnom… De most már könyörülj rajtam… Segíts megbékítenem Sarah-t! – rogyott le mellém Danny, míg szemével a barátnőjét követte.

- Danny bármilyen furcsa is nem haragszom rád. Nem tetszett, hogy ezt műveltétek, de szerintem te jobban megszívtad, mint ahogy Robot megszívattad. – felém kapta a fejét és kikerekedett szemekkel nézett rám. Felnevettem. Tényleg úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

- Megérdemlitek egymást Robbal… Két lökött egy egész! – pont akkor szólalt meg Danny, mikor Sarah mellettünk haladt el.

- Hm… Jól hallottam? Danny, befejezed végre a hadjáratot Rob ellen? – buzgó bólogatások közepette adta meg a választ a párjának. Sarah letette az üres tálcát a pultra, majd Danny ölébe huppant. A nyaka köré csavarta a kezeit. – Ha így van, akkor én is beszüntetem a büntetésed, de cserébe kiadós kényeztetésre és engesztelésre számítok… - most volt az a pont, ami nekem bizony elég volt belőlük. Úgy gondoltam, ez már a kettőjük ügye. Egyből a férjem felé vettem az irány. A pult mellett ült, de még mindig álltak körülötte. Most már csak beszélgettek. Rob amint észrevett széttárta a kezeit.

- Szia Édesem! Úgy hiányoztál. – pattant fel a helyéről. Puszit nyomott a számra, majd leültetett a helyére. Mellettem áll meg, a pultnak támaszkodott, de pont át tudtam ölelni a derekát és az oldalának dőltem. A rajongói pislogtak körülöttünk. – Lányok, Ő lenne az én Zoém, a feleségem.

- Sziasztok! – nem kicsit lepődtem meg eme közvetlen viselkedésen.

- Szia, engem Elisának hívnak. Aláírnád a magazinom? – nyújtotta elém a nemrég megjelent cikkünket. Rob odaadta a kezében szorongatott tollat. – Nagyon jól sikerült az interjú. Gratulálok a babához!

- Köszönöm, Elisa. Hogy tetszik a bár? – adtam vissza a magazint. De már kaptam is a következőt, amit ugyancsak aláírtam.

- Nagyon… Imádjuk New York-ot… Ide járunk a NYU-ra… - válaszolt Stella, miután neki is adtam egy aláírást. Leona és Mira kicsit csendesebbek voltak, de kiderült a lányok barátnők, s együtt bérelnek egy kis lakást. Bevallották, hogy amiatt jöttek a Gold-ba, mert hallották, hogy Rob is gyakran megfordul itt. Ma pedig oltári nagy szerencséjük volt, hogy tényleg itt találták kedvencük.

- Nem vagy fáradt, Kincsem? – nyomott egy csókot a számra, miután magunkra maradtunk. Mellettem lévő székre ült le, és úgy hajolt rá az ajkaimra. Csak megráztam a fejem, mert nem akartam elválni tőle, vagyis az ajkaitól. Azonban Ő újabb kérdése miatt eltávolodott. – Mi a helyzet a hadban álló felekkel? Melyik pártján állunk vagy éppen kitől kell félnem? – a kezei a combomon pihentek.

- Jelentem megkezdődtek a béketárgyalások… Legalábbis, mikor otthagytam őket, akkor úgy tűnt sínen van a békülés… Szóval megmenekültél… - kacsintottam rá a férjemre biztatóan.

- Huh… - fújt egy nagyot, mintha tényleg életveszélyben lett volna. – Ha minden rendben, akkor ideje lenne tényleg folytatni az utunk… - húzta végig az orra hegyét a nyakamon, észre se vette ahogy a kezeivel simogató mozdulatokat tett.

- Édesem… Ahh… Nagyon jó, amit csinálsz… De ez nem a legjobb hely és idő, hogy a beindításomra koncentrálj… - nyögtem fel. Hirtelen melegem lett, kiszáradt a szám is. Korábban Robnak hozott pohár még félig volt, így utána kaptam. De majdnem kiköptem a kólát. Hátulról, a raktárak felől éppen akkor érkezett meg Sarah a haját igazgatva. Szorosan mögötte Danny követte, akinek végre felfele görbült a szája.

- Azt hiszem, lezárultak a béketárgyalások… Sőt ha jól gondolom, akkor meg is pecsételték a békét… - Rob szájára tettem a tenyerem. Elhallgattattam. Láttam a jelenetet, az agyam is még működött, s gondoltam, hogy nem éppen a mirelit áru számolásával voltak éppen elfoglalva.

- Ki ne mond! Éppen elég, hogy Ők hallottak minket… Szóval ugorjunk! – megráztam a fejem, mintha az segítene. Aztán újra belekortyoltam az üdítőbe.

- Végre, kibékültek! – mondta Jane, míg a tálcával ellejtette mellettünk. Erre Rob hangosan felnevetett, gondolom az arckifejezésem láttán. Sarah-ék felé pillantottam, akik a pultnak dőlve falták egymást.

- Tudod mit, ha kiszórakoztad magad, akkor majd az újra normális férjem küld utánam!…. Elfáradtam… Túl sok információ ért… Most pedig megyek aludni… - menet közben Jane állított meg, hova készülök. Miután megölelt, utamra engedett. Sarah-nak csak messziről integettem.

Rob követett, éreztem a jelenlétét. Azonban nem szólalt meg és nem is ért hozzám. Komolyan azon gondolkodtam, hogy besértődött. Vártam, hátha történik valami. A lakásban sem volt semmi változás. Egyenesen az emeletre vezető lépcsők felé vettem az irányt. Mögöttem lépkedett. Kezdtem megunni ezt a semmilyen hangulatot. Belebújtam az alvós pólóba és sortomba anélkül, hogy Rob bármit is tett vagy közeledett volna. Ő is levetett a felesleges ruháit, s elhelyezkedett az ágyban. Csak álltam és néztem. Bemásztam mellé az ágyba.

- Haragszol rám? – a könnyeimmel küszködve néztem a férjemre. Nem értettem, mi történik.

- Dehogy. – könyökölt fel. Nem sokon múlt, hogy kicsorduljon az áruló könnyem. – Kicsim, ne butáskodj! Gyere, csússz ide! - Befészkeltem magam szorosan az oldalához. A dübörgő szívverését és a sóhajait hallgattam. Éreztem ahogy bele-beleszagolt a hajamba, vagy éppen puszit adott rá. Megnyugodtam.

Elérkezett egy új nap, és ezzel együtt egy újabb búcsú. Számítottam rá, már lélekben készületem rá, azonban mégis nehezen ment. Szerettem a kis csapatot, és valahol mélyen a lelkemben sejtettem, hogy egy ideig ismételten nem találkozunk. Könnyes búcsút vettem Danny-től, aki már nem neheztelt a férjemre. Sarah és Jane vidáman ölelt magához. Aztán Rob kézen fogott és a géphez vezetett.

A férjem ismételten nem árult el semmit az úti célunkat illetően, mégis szinte biztos voltam benne, hogy Londonban fogunk landolni. Igazam lett. Szinte izgatottan vártam, hogy végre megérkezzünk az öreg kontinens eme részére. Mosolygásra késztetett a gondolat, hogy egykor tulajdonképp innen indultunk el mindketten. Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy az élet egymáshoz rendel minket. Nem pusztán futó ismerettség, barátság alakul ki közöttünk, hanem igenis egy életre szóló köteléket hozott magával a találkozásunk. Talán erre lehet azt mondani, hogy előre elrendelt volt a találkozásunk.

Reméltem, hogy talán ismerős fog ránk várni a reptéren, azonban nem így lett. Tény, hogy vártak ránk, de a reptér személyzete biztonsági őrökkel és bérelt autó. Szép kis látványosság lettünk ahogy kíséretünkkel végigvonultunk a reptér terminálján. Rob segített beszállni, míg Ő a csomagok bepakolására ügyelt. Aztán behuppant mellém, és egy teljesen ismeretlen címet mondott a sofőrnek.

A férjem kezét markoltam, aki nyugtatóan simogatta a kezem, esetleg az arcomra puszit adott. Nagyon szép volt a környék, ahol végül is kikötöttünk. A régi stílusú házakon látszott, hogy nem rég újították fel őket, majd ahogy az úton előre haladtunk úgy következtek a modernebb épületek. Egy magas kerítéssel körbevett ház előtt várakoztunk, míg kinyílt a kapu. Kétségtelenül káprázatos épület bújt meg az óriási fák árnyékában. Tátott szájjal bámultam ezt a mesés palotát. Rob a derekamra tette a kezét, a bejárta felé terelt. Elképedve léptem át a küszöböt. A váltakozó érzések kerítettek hatalmába, ahogy befele lépkedtem.

- Nem tetszik? Baj van? – Rob félve kérdezte. Nem is tudtam rögtön válaszolni. Mert magam sem tudtam még a megfelelő választ. Ámultam, mert minden gyönyörűséges volt. Cseppet sem hivalkodó, hangulatos és a modern formák ellenére is nagyon otthonosnak tűnt. Bár a berendezés nagy része hiányzott.

- Nagyon tetszik, de… - alig találtam a szavakat. Az agyam teljesen lemaradt, lefagytam és az újraindítás lassúnak bizonyult.

- De? – persze egyből visszakérdezett. Türelmetlen volt, és rettentően kíváncsi. Léptem volna tovább, azonban elém állt. S addig tovább sem engedett, míg a válaszomat nem hallotta.

- De erre nincsenek is szavak… Olyan csodálatos… De miért vagyunk itt? Ki lakik itt? – a válaszom megfelelőnek bizonyult, mert Rob az eddig bent tartott levegőjét egyszerre fújta ki. Mintha csak megkönnyebbült volna.

- Erre van a konyha… Ott a fürdőszoba… - húzott maga után a férjem, míg csak kamillázni tudtam. – Hát szóval Steph segített, főleg az ő érdeme… Szóval a miénk… Mi fogunk itt lakni… - nos abban a pillanatban megtorpantam. – Jól hallottam? Miénk? – már nemcsak a meglepetés, hanem a döbbenet miatt is leesett az állam.

- Vettél egy házat? Egy házat? A megkérdezésem nélkül döntöttél? Kihagytál az egészből? – még nekem is feltűnt, hogy legalább egy oktávval feljebb csúszott a hangom. Értékeltem az ötletét. Tényleg abban maradtunk, hogy a picike Londonban születik meg és itt maradunk vele, főleg amiatt, hogy Rob is itt fog forgatni. Azonban ez egy nagy döntés volt. S ez egy picit rosszul esett, hogy nem kérdezett semmit, csak egymaga intézkedett.

- Kicsim, én… - egy pillanat alatt megváltoztak a vonásai. A kezem után nyúlt, összefűzte az ujjaink. Megakadt, s ezzel igyekezett időt nyerni. Aztán felsóhajtottam.

- Igen, te jót akartál… Ezt elismerem. Vegas és a házasságkötés ellen nem is volt semmi kifogásom. Ez azonban még meglepetésnek is nagy… Tetszik, sőt imádom… Csak rosszul esett, hogy kihagytál… - magyaráztam Robnak a bennem kavargó érzéseket. A férjem bólintással jelezte, hogy tudomásul vette a szavaim.

- Kicsim, a ház még nincs teljesen berendezve… az csakis a te kívánságod szerint csináljuk meg… - húzott közelebb magához Rob. Bedobta azt a híres mosolyát, amely nemcsak az én szívemet dobogtatja meg, hanem a világ azért a mosolyért szeretett bele. Ez ellen esélyem sem volt. Azonban felcsigázott, hogy a berendezés még nincs teljesen kész. Közel hajolt hozzám, az ajkai kínzóan súrolták az ajkaim. Mintha direkt húzná az agyam, s aztán végre megcsókolt.

- Meglepetés! – kiáltotta egy kisebb társaság. Abban a pillanatban rebbentünk szét. Itt voltak a szüleim, Rob szülei és nővérei a párjaikkal. Még Emma és Nick is. Boldogan üdvözöltük egymást. Kicsit ugyan féltem, mit szólnak majd a szüleink a hirtelen ötlettől vezérlet esküvőhöz. De sokkal jobban fogadták, mint gondoltam. Ők elsősorban a manócskára gondoltak.

Miután mindenki üdvözölt bennünket előkerültek az ajándékok. Nem győztük ismételni, hogy nem kellett volna. De a családtagjaink hallani sem akartak róla. Hálásan köszöntük meg az ajándékokat, és már most elkényeztették manócskát, pedig még meg sem született. Úgy látszott, hogy összebeszéltek. Minden csomagban ennivalóan édes babaholmi volt.

A szüleink távoztak elsőként, mert ez tulajdonképp csak egy villámlátogatás volt. Mindkét anya szerette volna látni a gyermekét és ez egy nagyszerű alkalom volt rá. De megígértették velünk, hogy hamarosan ellátogatunk hozzájuk is, sőt mostantól gyakrabban kell találkoznunk. Rob a nővéreitől köszönt el, mikor Emmát ölelgettem.

- El kell jönnöd a galériába… Csodát műveltél! – kacagott barátnőm.

Lassan kiürült a ház, csak mi maradtunk. Rob egy csókot nyomott a számra, majd pedig vállalkozott, hogy felhordja a bőröndöket, addig kicsit sétáltam a házban. Ismerkedtem, mit hol találok. Kicsit még idegen volt, bár egyre kevésbé tartottam elképzelhetetlennek, hogy itt éljünk. A konyha nagyon megtetszett. Egészen addig, míg fel nem értem a hálóig. Hatalmas volt a hálószobánk, de még jobban ámulatba ejtett a fürdőszoba. Közvetlenül a hálóból nyílott a gardróbbal együtt. Szóval a fürdőben óriási volt a zuhanykabin, de ami még ezt is felülmúlta az a méretes kád volt.

- Remélem arra gondoltál, amire én… - csókolt bele Rob a nyakamba. Leült a kád szélére, s szétnyitotta a lábait, így közelebb tudott húzni magához. A feje pont a pocakommal volt egy vonalba. Puszit nyomott rá.

- Hmm… Nem tudom, te mire gondoltál… De én arra, hogy kipróbálhatnánk ezt a kádat… - az egyik kezem a tarkóján járt. Imádtam a hajával játszani, amit Ő is élvezett. Míg előre dőltem, hogy végre megcsókolhassam.

Amúgy nem kellett kétszer mondanom az ötletem, mert miután elváltak ajkaink egy hirtelen mozdulattal megnyitotta a csapot, s már csobogott is a víz. Aztán felpattant a helyéről. A pólóját egyetlen mozdulattal kapta le magáról, aztán utánam kapott és rögtön vetkőztetni kezdett. A fedetlenné váló bőrömet puszikkal hintette be. Mire újra magamhoz tértem, már ölelkezve heverésztünk a hatalmas kádban. Be kell vallanom, Rob tényleg kitett magáért, s gyönyörűséges meglepetést okozott a házvásárlással. De most semmi más nem számított, csak a pillanat. Együtt vagyunk, és szeretjük egymást.

Rob meglepije :)