12. Londoni napok

Sziasztok,

megérkezett a folytatás. Köszi a komikat: judy és Zsuzsi!

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

12. fejezet - Londoni napok

 

Olyan gyorsan teltek a napok. Már el sem hiszem, hogy egy hete itt vagyok lassan. Szinte egész nap talpon voltunk, hogy mindent elintézzünk a megnyitó napjára. Végre teljesen olyan voltam, mint régen. Élveztem a mindennapok örömét. A napok nagyon egyformák voltak, vagyis mégsem. Mindennap tartogatott valami különleges feladatot, problémát és meglepetést. De nem múlt el nap, hogy Sarah vagy Jane fel ne hívjon. Mindent tudni akartak, túlzottan kíváncsiak voltak. Be tudtam annak, hogy hiányzom nekik, végül is vagy három hónapot töltöttem náluk. Erről jut eszembe, mármint az idő múlásáról: már egy hét eltelt Rob és köztem lezajlott, az utolsó szóváltásunk óta.

Ma viszont a szokottnál vidámabban keltem, boldogította a tudat, hogy mai nap különleges. Egyetlen feladatom volt, hogy elmenjek a szüleimhez. Többször beszéltem velük telefonon, mivel apa egy üzleti út miatt Németországban volt – megint -, csakhogy erre az útra anya is elkísérte. Csaptak egy jó kis késői nyaralást a munka mellett. Szerencsére elfoglaltak a szüleim, így nem értesülnek a médiában zajló találgatásokról. Éppen az ablakhoz értem, mikor üzenetem érkezett.

Szeretlek, imádlak! Sajnálok mindent! Féltékeny marha vagyok. Hiányzol! Soha többé nem engedlek el! Kérlek, beszéljünk!  Beszéljünk minél hamarabb! Vágyom rád! Rob

Vagy ezerszer végigolvastam eme kis üzenetet, mert nem tudtam felfogni. Lefagytam, ahogy a szavak lassan értelmet nyertek. Elhiggyem? Hihetek neki? A szívem őrülten azt verte, hogy igen, higgyek neki, higgyek a szerelmünkben. A józanabbik felem egyértelműen a nemet támogatta. Annyira nehéz bízni, főleg akkor ha már csalódtál. S én csalódtam, olyan emberben csalódtam, akiről azt hittem, hogy szeret. Ezért is oly nehéz újra hinni a szerelemben, újra bízni a másikban. Ezúttal azonban az eszem győzött. A józan ész győzött a szívem felett. Azonban rá kellett jönnöm, hogy éppen ugyan azt csinálom, amit Rob. Éppen úgy elrohantam, ahogy ő tette, mikor meglátta Tony-t.

- A francba, miért vagyok ennyire hülye! – csattantam fel, jóval hangosabban, mint szerettem volna. Emma ezért is figyelt fel rám. Szegény úgy rohant be hozzám, hogy biztos valami baj történt. Kezébe nyomtam a telefont, és láttam rajta az érzelmek sokaságát. Irigyelt és örült. Az összeszűkült szeme és a hatalmas mosolya legalábbis erre engedett következtetni.

Hirtelen azonban megint rosszullét fogott el, lassan kezdem megszokni. Mióta itt vagyok Londonban, valahogy nem akart elmúlni. Viszont már Emma is észrevette, s megígértem, ha nem leszek jobban, elmegyek az orvoshoz. Így eleget tettem az unszolásnak, telefonáltam az orvosnak és kértem egy időpontot. Viszont egy feltételem volt, Emma mindenképpen el fog kísérni. Nem szeretek egyedül az orvoshoz menni, és eleget voltam kórházban mostanában. Nagyot sóhajtottam, s a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Gyorsan készülődtem, mert nem akartam elkésni anyáéktól. Leintettem egy taxit, s már úton voltam. Szerencsésen megérkeztem, nem késtem el, és olyan örömmel fogadtak. Nagyon hiányoztak már nekem is. Részletesen be kellett számolnom mindenről – jó, persze néhány dolgot azért kihagytam, jobb, ha a szülők nem tudnak egy-két részletről. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy teljesen megfeledkeztünk az időről, s már késő este volt. Gyorsan szóltam Emmának, hogy ne aggódjon. Viszont isteni közbenjárás történt, mert éppen ő is azért akart hívni, hogy nem tudnám-e máshol tölteni az éjszakát. Végre a barátja el tudott szabadulni a munkából, és rájuk férne egy kis együttlét. Kész örömmel teljesítettem a kívánságát, mert eszembe jutott milyen volt mikor Rob először maradt a lakásban. Még vagy két órán keresztül beszélgettem anyával mindenféléről, de aztán elnyomott az álom. A végén az egész hétvégét otthon töltöttem.

Kusza érzések töltöttek el. Ott voltam, a saját szobámban. Egykor az a szoba annyi mindent jelentett. Telis-tele volt emlékekkel. Annyit fáradoztam, hogy végre minden a helyére kerüljön. Olyanná váljon, ami legjobban kifejezi, hogy milyen is vagyok. A képek és fotók a falakon. A színes és vidám dekoráció. Most azonban a falak üresek voltak, csak a helyük árulkodott arról, hogy egykor képek lógtak ott. Bár a színek, és a legtöbb dísz a helyén maradt, de ez már nem ugyanaz volt. Az összkép megbomlott s már így nem éreztem annyira az enyémnek. Már nem engem tükrözött. Nem ez voltam én.

Elérkezett a hétfőn, s egy újabb hét vette kezdetét. Apa már korán bement az irodába s tőle nem tudtam elköszönni. Anyuval együtt reggeliztünk, majd boldogan indultam Emmához, mivel már csak néhány napunk volt a galéria megnyitásáig. El kellett intézni az utolsó simításokat. Szokatlanul meleg idő volt, amely nem Londonra vallott. Nagyképűen arra gondoltam, biztos az idő is érzi a jó kedvem.

- Zoé! Szia! Várj! – szólongatott felváltva egy férfi és egy női hang. Alig akartam meghallani, mert annyira elkalandoztam a tennivalók között. Nem is igazán vettem először tudomásul, hogy nekem szólnak.

- Igen? – fordultam meg lassan. Közben azon agyaltam, mit ne felejtsek el. Csakhogy nem hittem a szememnek.

- Végre! – kiáltották egyszerre, mikor beértek.

- Ashley! Jackson! Hát ti? Hogy kerültök ide? Mit csináltok itt? – hadartam, míg mindketten megöleltek.

- Ezt mi is kérdezhetnénk? – felelték viccelődve – Egyedül vagy? – csodálkoztak el a tényen.

- Igen, de ez egy hosszú történet. – lemondóan sóhajtottam, mert egészen eddig elfoglaltam magam más dolgokkal, hogy nem gondolkoztam Rob-on és rajtam.

- Talán valami baj van? – kérdezte Ash együttérzően.

- Hát nem tudom, gyertek, majd mindent elmesélek… de előbb ti meséljetek, mit csináltok erre?

- Tudod Ash-nek nem volt elég Kalifornia összes boltja… - kezdte nevetve Jack – Egy kis munka miatt jöttünk. – folytatta komolyabb hangon – Egy fotózás és reklámfilm miatt…

Olyan jó volt önfeledten beszélgetni a barátaimmal. Lelkesen mesélték, hogy egy új kampányban vesznek részt. S ehhez készült róluk egy fotósorozat, de ez nem volt elegendő, így egy rövid reklámfilmet is forgattak. Felajánlottam, hogy a nyugodt körülmények miatt inkább a lakásba menjünk. Hamar megérkeztünk, Emma is éppen otthon volt. A cuccai a szokásos helyükön voltak. Ahogy körülnéztem úgy láttam, hogy Emma barátja hamarabb távozott.

- Szia Emma! Hazaértem! – szóltam kedvesen.

- Szia! Itt vagyok a konyhában! – jött a válasz. Az ujjamat a számhoz emelve jeleztem Ash-nek és Jack-nek, hogy maradjanak csendben.

- Szeretném bemutatni két barátom… - értem be a konyhába Ash-sel és Jack-kel az oldalamon.

Nagyon vicces volt, mikor betoppantunk így hármasban. Tudtam, hogy Emma oda van a Twilight-ért, viszont valami miatt ő valahogy Jacksont jobban kedvelte. Így a meglepetésem tökéletesen sikerült, persze szóltam időben Ash-nek. Ne lepődjön meg, ha Jack-et letámadja Emma. Csak nevettünk rajta, de egy szót sem szóltunk Jack-nek. A hadműveletem teljes sikerrel zárult. Sikerült két plusz főt meghívni a bemutatóra, ami nem is rossz marketing-fogás – jegyezte meg Emma kuncogva. Közben betoppan Emma két másik ismerőse, mondván a környéken jártak. Nem számítottunk vendégekre. A vacsit a pizza rendelés oldotta meg. De fergeteges hangulat kerekedett… a konyhába igyekeztem utánpótlásért, mikor Ash jött utánam.

- Beszélhetünk? – felém fordult, áthatóan nézett rám.

- Igen. – válaszoltam megadóan.

- Elmondod, hogy mi a helyzet? Mi az igazság? – súgta.

- Mindent? – kérdeztem kitérően.

- Igen, ezeknek a lapoknak semmit sem szabad elhinni… - bosszankodott Ash.

- Rendben! – sóhajtottam, s magam után húztam a konyhába.

- Tudod, beszéltem Rob-bal – kezdte Ash – nagyon hiányzol neki…

- Oh! – sóhajtottam – Ash, félek, nagyon félek… – kezdtem a legnagyobb őszinteséggel. Hirtelen Ash érezve a helyzet komolyságát megölelt. – Félek, hogy elveszítem Rob-ot… Olyan rossz nélküle, de az utolsó találkozásunk... – elcsuklott a hangom. – Félek, mert mi van, ha mégis igaz…

- Zoé, mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Ash gyanakodva.

- Még nem tudom, még nem biztos. De van időpontom az orvoshoz. Érted már?… - de nem tudtam befejezni, mert elkezdtek a könnyeim hullani.

- Minden rendben lesz. El kell mondanom valamit – meglepetten kaptam fel a fejem Ashley szavain – Azt hiszem, nem lesz baj. Sőt biztos vagyok benne, hogy Robert lesz a legboldogabb, ha tényleg, az történt amire gondolunk.

- Honnan tudod? – kérdeztem gyanakodva

- Azt hiszem, mi valahogy Rob-bal tényleg olyanok vagyunk, mint a testvérek. Mi sokkal többet beszélgetünk, és sokkal nyitottabbak vagyunk egymás felé, mint bármely másik „családtag” felé. – megállt, elgondolkozott, hogy folytassa-e – Valamelyik este átmentem Rob-hoz beszélgetni. Olyan szomorú és kétségbeesett volt, hogy nem beszéltek, nem láttátok egymást és hogy eltűntél. De tett néhány megjegyzést, ami igencsak megütötte a fülem. Elkezdett családról, gyerekről és ilyenekről beszélni, egész felragyogott a szeme. Ekkor inkább hidegzuhanyként ért Rob hirtelen változása. Azelőtt ezekről nem beszélgettünk, nem tartozott az életünkhöz. Érted te kis butus? Zoé! Rob szeret, s veled szeretne családot…

- Azt… azt… hiszem… mindent… elrontottam… – csüggettem el.

- Szerintem nem, de mielőbb beszélnetek, találkoznotok kell!... – Ashley nem tudta a mondanivalóját befejezni, Jackson robogott be a konyhába segélykérően...

Az est további részében csak testben voltam jelen, mivel az előbbi beszélgetésen gondolkodtam. Olyan hihetetlen volt hallani mindezt, most már csak a megoldáson töprengtem… A gondolataimból hatalmas kacagás zökkentett ki. Nem tudtam, mi a közröhej tárgya, de a jókedv magával ragadott… Elég késő volt, mikor mindenki távozott. Ash és Jack hálásan köszönte a nyugis estét, régen volt benne részük. Majd egy kicsi kártyát csúsztattak nekem, a többiek észre sem vették. Hamar zsebre tettem. Kiürült a lakás, mint mennykőcsapás ugrott hozzám Emma és már ölelgetett is. Vagy ezer köszönömöt mondott el, míg fojtogatva ölelgetett. Nem hagytam cserben a barátnőm, így a koszos edényeket és poharakat behordtuk a konyhába, egyenest a mosogatógépbe. Míg futott a program, addig összesöpörtem, Emma meg rendet rakott a nappaliban. Egyszerre végeztünk, hatalmas ásítások kaptak el minket. Emma zuhanyozni ment, nekem már nem volt erőm hozzá. Csak a cetlit húztam elő a zsebemből: egy hotel címe, telefonszám, szobaszám volt rajta. Megdörzsöltem a szemem, de már ez sem segített. Hamar átöltöztem, felhúztam az alvós szerkóm, s már aludtam is.

Másnap az orvosnál kezdtünk, Emma eleget tett az ígéretének elkísért. Várnunk kellett, és a teljes kivizsgálás sem két percig tartott. Mikor végeztünk az orvos annyit mondott, hogy az eredmények miatt három nap múlva ismét mennem kell. Beletörődve bólogattam egy műmosoly keretében, csak arra tudtam gondolni, így minden tisztázódni fog. Bár már most féltem, sőt egyenesen rettegtem az eredmények miatt. Egy kissé előre szaladtak a gondolataim, s rendesen ráparáztam a „Mi lesz ha…?” kezdetű kérdésekre. Még az volt a szerencse, hogy elcsaltam Emmát, mert végül neki sikerült újra visszahozni a valóságba.

Az orvosnál eltöltött délelőtt után a galéria felé vettük az irányt. Az egész délutánt ott töltöttük, itt volt az ideje az utolsó simításoknak. Gyorsabban ment, mint gondoltuk. A kiállított festmények végleges helyükre kerültek. Egy-két asztalt és ülő alkalmatosságokat helyeztek el a szemrevaló férfiak. Tulajdonképp már csak a bárnak felállított pultot kellett itallal feltölteni, de ezt a megnyitó napjára az egyik cég vállalta. Ők a felelősek úgyis az italokért, a pincérekért, vagyis a vendégek teljes kiszolgálásáért.

Mivel mindent rendben találtunk, így folytathattuk a napunkat a következő ponttal. A nap csúcspontját a vásárlás jelentette. Ha Emma lesz a házigazda, velem együtt, akkor nekünk kell a legszebbnek lennünk. A kedvenc boltunkat céloztuk meg. Emma egy egyszerű, fekete színű, térdig érő ruhát választott. Tökéletes volt az alakjához. Nekem kicsit nehezebb dolgom volt. Végül egy piros ruhát választottam. A színe nagyon megtetszett, nem volt szívem otthagyni. Elegáns volt, de fiatalos és dögös. Kicsattantam az örömtől, hogy ezt is sikerült megoldanunk.

Öt óra volt, mikor hazaértünk. Emma zuhanyozni ment, míg én a konyhába. Régen főztem, így éppen itt volt az ideje egy kis házi kajának. Teljesen belemelegedtem a főzésbe. Ismét sikerült elfoglalnom magam, így megint nem volt időm agyalni. Pedig valamit ki kell találnom.

- Mit szólnál, ha néznék egy filmet? – kérdezte mosolyogva barátnőm, mikor belépett a konyhába.

- Mit szeretnél megnézni? – kérdeztem vissza, míg megterítettem az asztalt.

- Azt hiszem valami vicceset, vígjátékot nézzünk meg… - javasolta.

- Mit szólnál a Jégkorszak 3-hoz vagy a Nászajánlathoz?

- Oké, ezek jók lesznek. Viszont inkább kezdjünk a Nászajánlattal! – A vacsora elkészült, így először leültünk vacsorázni. Közben Emma izgatottan csacsogott, nagyon várta már a megnyitó napját. A vacsora után elpakoltam az edényeket a mosogatóba, addig Emma a DVD lejátszót és a filmeket készítette oda. Kértem még gyorsan egy kis időt. Hirtelen Emma öröm ujjongásától lett hangos a lakás. Siettem kideríteni mi történt. A barátja volt, végre én is megismerhettem: Nicket.

Az üdvözlés után hoztam még egy nasit, majd indult az első film. Meghúztam magam, hogy a szerelmesek hadd élvezze az estét. Néha-néha lopva pillantottam a boldog párra, összebújva együtt kacagtak a filmen. Olykor váltottak egy-egy édes csókot. Úgy irigyeltem őket, a konyhába érve egy nagy sóhaj tört elő. Magamhoz vettem egy újabb adag innivalót, s úgy mentem vissza. Mikor visszaértem a nappaliba, Emma csak annyit súgott, hogy felmennek. Bólintottam, és szép álmokat kívántam. Nem voltam sem álmos, sem fáradt, és végignéztem mindkét filmet.

Jól esett a lelkemnek ez a kis kikapcsolódás. Jókat nevettem, s megalapozta a vidámságot. Bár a romantikus részeknél hiányzott a lelkem másik fele. Arra gondoltam, hogy holnap hosszabb napunk lesz, így az alvás mellett döntöttem. Vagyis előtte lezuhanyoztam. Felöltöztem, s lefeküdtem. Hosszú percekig nem jött álom a szememre, aztán váratlanul ólom súllyal nehezedett rám. S álmaim ismét csakis Rob körül forogtak.