16. Egy közös vacsora

Sziasztok,

nem húzom sokáig az időt, csak röviden: köszi a komikat! Lányok, imádlak benneteket! öröm olvasni a soraitokat! és persze a pipáért is hálás vagyok!

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

 

~ Véget nem érő szép remény ~

16. fejezet - Egy közös vacsora

Kicsit kínos? Nem kicsit, sőt nagyon kínos volt a reggel. A fürdőbe zárkózva gyűjtöttem annyi erőt, hogy ki tudjak menni és a család elé álljak. Megfordulta a fejemben, hogy bemutatom Robot a szüleimnek, de arra egyáltalán nem gondoltam, hogy Ő megelőz ebben. Bemutat a szüleinek. Ráadásul így? Idő se volt felkészülni erre a találkozásra. Sem nekem, sem a szüleinek. S akkor ott voltak még a magazinok azokkal a francos cikkel. Komolyan fellélegeztem, mikor kiléptünk a házból.

Az egyik dolog után jött azonban a másik. Így csak egyre idegesebb lettem, ahogy az orvoshoz közeledtünk. Még szerencse, hogy Rob vezetett, mert nem tudtam volna odafigyelni. Erősen koncentráltam, hogy minden rendben legyen. Idegesen tördeltem a kezeim. Túl fiatalok, túl határozatlanok, bár most jól állnak a dolgok. Még szerencse volt, hogy szólt a kocsiban a zene, mert valami legalább a földön tartott. Félve néztem Robra, aki feszülten az útra koncentrált. Elképzelni sem tudtam, hogy mit forgat a fejében.

Mikor kiszálltunk egyből Rob keze után kaptam, biztatásképpen szorosan magához ölelt. Gyors csókot váltottunk, ami újult erővel töltött el. Balszerencsénkre egy csapat tini lány került elő a semmiből. Sikítottak, kiabáltak, eddig nem kerültem még ilyen helyzetbe. Egyszerűen megrémített ez az egész. Rob hamarabb reagált, mint én. Nem hiába, neki van már egy kis rutinja. Szerelmem a kezét a derekamra csúsztatta, így vont közel magához. Rohamléptekkel indultunk a rendelőbe. Oda már reméltem, hogy nem követnek minket. Tévedtem. Utánunk jöttek. Nagyon elszántak voltak a lányok, mert követtek minket egészen a váróterembe. A jelenlévőktől jó néhány rosszalló pillantást kaptunk. Ezzel még finoman fogalmaztam.

- Nem lehet igaz! – fogyott el Rob türelme – Még az orvosnál sem hagyják békén az embert!

- Nyugodj meg Édes! – Most rajtam volt a sor. Összefűztem az ujjainkat, míg a másik kezemmel nyugtatólak simogattam a kézfejét.

- Zoé Decker! Zoé Decker, kérem, fáradjon be! – szólt az asszisztens. Egyszerre pattantunk fel. Rob nem engedett el, s együtt léptünk az ajtó felé.

- Sajnálom fiatalember, de kint kell várnia! – darálta az asszisztens monoton hangon. Rob azonban kitartott mellettem.

- Kérem, én a kisasszony vőlegénye vagyok. – mondta a lehető legédesebb hangján. S még szorosabban fogta meg a kezem. Mire az asszisztens majdnem elájult. Füllentés vagy éppen hazugságnak mondható az előbbi állítás, de annyira jól esett.

- Rendben, ebben az esetben kérem, foglaljanak helyet! – folytatta a doktor – Nos, az eredményei nem túl meggyőzőek, túlságosan alacsony értékeket mutatnak. Ezek okozhatták a rosszulléteit. A szervezete ezzel kívánta jelezni, hogy nincs rendben. Jó hír, hogy gyógyszerekkel, melyeket felírtam segíteni fognak önnek. Amint elfogynak a tabletták, meg kell ismételni a vizsgálatokat.

Összességében hamar végeztünk, felmarkoltam a recepteket. Szinte megkönnyebbültem a hallottaktól, de ez mégsem volt teljesen őszinte. Talán titkon reméltem. Az sokkal inkább nyugtalanított, hogy Rob úgy a szívére vett mindent. Próbált jókedvűnek és vidámnak mutatkozni, szorosan fogta a kezem. Nem sok sikerrel, de ami még ennél kétségbe ejtőbb volt, az a sok paparazzi és tini lány, akik ránk találtak. Mindenki a parkolóban nyüzsgött. Vajon honnan tudták meg, hogy itt vagyunk? Robra pillantottam, akinél most tényleg betelt a pohár.

- Már csak ez hiányzott! – morgott folyamatosan.

- Nyugodj meg Édes, majd csak sikerül eljutni a kocsiig. – biztattam.

Szokatlanul hűvös és tartózkodó volt, még a kapcsolatunk elején sem volt ilyen. Megijedtem a hirtelen jött változástól. Erősen megmarkolta a kezem, és csak húzott maga után. A parkolót kíséreltük meg keresztül szelni, ami egyáltalán nem volt egyszerű. Rob fel sem nézett, a napszemüvegét is feltett. A vakuk villogtak, a lányok sikítottak, én pedig egyre inkább pánikba estem. A hangzavar és a villogás teljesen megbénította az agyam, csak arra eszméltem fel, hogy száguldunk. Rob erősen markolta a kormányt, a düh és a harag teljesen eltorzította az arcát.

- Drágám, lassíts! Nem érzem túl jól magam! – remegett a hangom, amit a gyomrom követett.

- Kicsim, rosszul vagy? – lazított görcsös tartásán Rob, és arckifejezésén. Nem akartam megijeszteni, de úgy látszik mégis sikerült.

- Igen, nem vagyok jól. – fakadtam ki. Már a hisztérikus zokogás határánál voltam.

- Egy kicsit tarts ki még! Emma lakása itt van a közelben. – simogatta meg az arcom.

Rob amit leparkolt, már ki is ugrottam a kocsiból. Előkotortam a kulcsom, egyből a fürdőbe rohantam. Bezárkóztam. A wc fölé görnyedve adtam ki magamból azt a kevés kis reggelit, amit letuszkoltam a torkomon. A földre kuporodva igyekeztem összeszedni magam. Csend volt, nyugalom, s lassan múlni kezdett a rosszullétem. Feltápászkodtam a földről, majd kiöblítettem a szám és megmostam az arcom. Miután leellenőriztem a tükörben, hogy elfogadhatóan nézek ki, bújtam elő a fürdőből. Rob követett a lakásba, csakhogy a bezárt ajtóval megakadályoztam, hogy a fürdőbe is utánam jöjjön. Mint utóbb kiderült Emma és Nick a konyhában voltak, mikor berobogtam. Szerelmem hozzájuk csatlakozott, míg elő nem kerültem.

- Minden rendben? – kérdezte a kórus. Féltettek és aggódtak értem.

- Igen, most már jobb! – motyogtam, mire Rob megölelt. Szégyelltem magam, hiszen annyi bajt okoztok.

- Semmi baj, tudom milyen érzés! – súgta a fülembe, míg a nyakamra adott egy-egy puszit – Én sem szeretem az ilyen nagy felhajtást – sóhajtott végül. Soha még ilyen nem fordult velem elő. De kezdtem megérteni, hogy milyen lehet Robnak. Csodáltam és tiszteltem ezért. Rob telefonja szakította meg a beszélgetésünket. Míg félrevonultan telefonált, addig Emma a további terveimről faggatott.

- … elérkezett az idő, hogy bemutassam a szüleimnek… - suttogtam – Majd beszélek anyuval, mikor lenne egy kis idejük egy családi ebédre, vacsira… Ahova természetesen te és Nick is jöttök.

- Köszönöm! Ez nagyon jó ötlet! – támogatott Emma. – Olyan régen találkoztam már a szüleiddel.

- Mi történt Rob? – figyeltem fel kedvesem szomorú arcára.

- Már csak ez hiányzott! Vége a vakációnak! Steph most hívott, munka van! Interjú, fotózás és rendezvény… - sóhajtott.

- Rendben, a munka igen is fontos. Ha nem teljesíted a feladataid, akkor kiért rajonghatnák örülten, a világról nem beszélve? Tudod nagyon jól, hogy akkor is nagyon-nagyon szeretlek! – bújtam hozzá kedvesemhez.

- De velem kell jönnöd. – elszántan jelentette ki.

- Hogy mi? Hova? – tulajdonképpen bárhova követném, főleg most. Ha jobban belegondolok, akkor tovább én sem terveztem a maradást. A megnyitó pazar volt, és remek kritikákat kapott.

- Igen, nélküled nem megyek sehova. – megdobogtatta a szívem.

- De előtte meg kell ismered a szüleim. – remek lehetőségem adódott.

Robnak kifejezetten tetszett az alku. Bár nem sok időt kaptunk az ötletem kivitelezésére. Úgy gondoltuk mindketten, hogy a maradék időt a családdal és a barátokkal töltjük el. Ugyanakkor az utazással mindent be tudunk pótolni, amit nagyon reméltem. Már nagyjából kigondoltam, hogyan lepem meg Robot. Magamban mosolyogtam, ahogy az édes gondolatok felpezsdítettek. Mindezek előtt azonban meg kellett szervezni a közös vacsorát a családtagjainkkal.

Rám mosolygott a szerencse, mivel mindenkinek szabad volt az estéje. Nem így kellett volna ezt intézni, de még maga Rob sem tudta, mikor tud legközelebb hazalátogatni. Lefoglaltam az egyik leghangulatosabb helyet. Bíztam benne, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését. Meghívtuk a szüleinket, Rob nővéreit, s Emma és Nick sem maradhatott ki. Miután letettem a telefont valahogy egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Rossz érzésem támadt. Valami történni fog, a csontjaimban éreztem. Mi fog történni?

- Hova is megyünk? – torpantam meg pakolás közben. Ez előbbi rossz előérzetet feledve inkább Robra koncentráltam és a közelgő utazásra.

- Először New York-ba, ott még befejezem az utolsó felvételeket a Remember Me stábjával. Azután megyünk L. A–be. Részt kell vennem egy fotózáson, interjúkon és egy díjátadón. – Magyarázta hatalmas mosollyal Rob elterülve az ágyamon, míg befejeztem a pakolást.– Tudod, már mondtam, hogy oda is szeretném, ha velem jönnél.

- Igen. Valóban mondtad. – gondolkoztam el. Megijedtem. Egy díjátadón. Én?

- A legjobb az egészbe, hogy L. A-be lesz még egy kis szabadságom!

- De utána kezdődik a másik film forgatása… - vett erőt rajtam a szomorúság.

- Most viszont szólok Stephnek, elintézem az utazással kapcsolatos dolgokat – nyomott egy puszit a számra. S már a telefonon lógott. A dolgaim nagy részét szerencsésen elpakoltam, így később nem kell ezzel foglalkoznom.

- Kicsim, nézd mennyi az idő!

- Oh, már ennyi! – kiáltottam fel.

- Haza kellene mennem még!

- Jó már indulhatunk! Köszönjük Emma a segítséget és a menedéket! Este találkozunk még!

Tényleg már későre járt, délután közepe lehetett. Amint megérkeztünk Rob-ékhoz, Rob zuhanyozással kezdett. Próbált rávenni, hogy csatlakozzak, de nem tartottam illendőnek a szülei házában. Így kénytelen voltam könnyelmű ígéretet tenni, hogy majd kárpótolom mindenért. Amit azzal az elképesztően szexi féloldalas mosolyával nyugtázott.

- Zoé, mi történt? Hogyhogy ilyen későn jöttetek? – jött elém Claire. Teljesen meglepődtem, milyen nyitott felém.

- Szia! – tettem eleget a kérésének, miszerint tegezzem – Semmi, vagyis csak néhány firkász, fotós és egy csapat tini lány… - kezdtem viccesen.

- Oh, ezt soha nem lehet megszokni! – sóhajtott – Mit mondott az orvos? – váltott témát.

- Mindent rendben talált – megálltam – Vagyis majdnem mindent, de írt fel gyógyszert és később meg kell ismételni a vizsgálatokat. Babáról szó sincs.

- Jaj, Drágám, jobban kellene magadra vigyázni!

- Ugye jó lesz akkor a ma esti program? Szeretném, ha találkoznátok a szüleimmel!

- Roppantul meglepett, hogy ilyen hamar cselekedtetek. De tudom, hogy a fiam visszamegy dolgozni… olyankor alig tudunk beszélni, s szinte soha nem látjuk. - a kezdeti öröm, lassan eltűnt a hangjából.

- Engem is meglepett, hogy ilyen hamar vissza kell mennie, de vele tartok. Visszamegyek én is New York-ba, nagyon megszerettem azt a helyet.

- Megnyugtató a tudat, hogy ilyen boldogok vagytok együtt! – csúszott ki Claire száján, majd folytatta – Zoé, nagyon hálás vagyok neked. Régen láttam a kisfiam ilyen boldognak. Nagyon megviseli az az egész cirkusz, ami nap, mint nap körülveszi. Be kell vallanom, hogy soha sem volt szimpatikus Kristen, pedig találkoztam vele. Akkor már Nikkit inkább elfogadtam volna Rob mellett…

Teljes megsemmisülés! Mit jelent most ez? Rob bemutatta a szüleinek Kristent és Nikkit, legalább is találkoztak. Jobban belegondolva kollégák voltak, így nem is olyan meglepő a dolog. Csalódott voltam, erről még soha nem beszéltünk komolyabban. Clairerel való beszélgetésünk után készülődés miatt felsiettem Rob szobájába, aki megint a telefonján lógott. Hátat fordítva nagyot sóhajtottam, próbáltam minden negatív gondolatot elűzni, de nem igazán sikerült. Ahogy Robra pillantottam egyszer csak eszembe jutottak Claire szavai. Kristen és Nikki.

Elterelésképpen a maradék holmim összeszedtem, s elraktam a táskámba. Elmentem zuhanyozni én is, felöltöztem az estéhez illően. Végre Rob befejezte a beszélgetést. Vajon kivel beszélhetett megint ilyen hosszan? Szerelmem csókkal üdvözölt, amibe sikeresen belebonyolódtunk. Hevesen táncot lejtettek nyelveink, amit Lizzy közbelépése zavart meg.

- Fiatalok, nem csoda, hogy állandóan késésben vagytok! – tört ránk Lizzy.

- Szerintem, jobb lenne, ha összeszednétek magatokat, mert anya erre tart! – jelent meg az ajtóban Victoria is.

- Összeesküvés ellenem! – kiáltott fel Rob – De veletek még számolok! – mutatott testvéreire. – Zoé, te se hidd, hogy ennyivel megúszod! – fordult felém. Felkapta a kikészített ruháját, és kiviharzott a szobából.

Egy kicsit még beszélgettünk hármasban, próbáltak faggatni a kapcsolatunkról. Lizzy sehogy sem akarta feladni, hogy minél többet megtudjon rólunk. Amennyire csak tudtam diplomatikus, vagy inkább kerülő válaszokat adtam. Magam ellen mégsem beszélek, és szerelmemet sem adom ki ilyen könnyen.

Eljött az este, a kedvenc éttermemben foglaltattunk asztalt. Ahogy közeledtünk egyre idegesebb és izgatottabb voltam. Féltem a szüleim reakciója miatt.. Rob és én érkeztünk meg legelőször. Mégis mi vagyunk a szervezők. Aztán befutott Emma és Nick. Feszülten figyeltem az ajtót, pedig Rob folyamatosan simogatta a kezem, a hátam. Volt, hogy meg is puszilta a kezem vagy az arcom, de sehogy sem sikerült megnyugodnom. A következő vendégek a szüleim voltak.

- Sziasztok! – pattantam fel.

- Szia kicsim! – köszönt anya.

- Szia Zoé! – ölelt meg apa is.

- Anya, apa! – vettem egy nagy levegőt – Szeretném bemutatni a barátom, Robert Pattinsont.

- Rob, szeretném bemutatni a szüleimet: Anna és Friedrich Deckert.

- Nagyon örülök a találkozásnak, már nagyon vártam! – mondta Rob a legédesebb hangján.

- Örvendek, hogy megismerhetünk! – mondták a szüleim egyszerre.

A bemutatkozáson túlestünk, ez volt a kritikus pont. Egész jól alakult, már csak Rob szülei hiányoztak. Ezt az én szüleim még nem tudták. De hamar megérkezett Claire és Richard, mögöttük, pedig Lizzy és Victoria is. Ismételt bemutatás következett, anya egy-két szúrós pillantással jelezte az értetlenségét. Éppen kapóra jött anyának, hogy a többiek nem figyeltek ránk.

- Zoé! Mióta a barátod? – nyitott anya egy elég fontos kérdéssel.

- Hát – haboztam – Miután megérkeztem Dannyék-hez, nem sokkal azután jöttünk össze Robbal.

- És csak most szerzek tudomást róla! – szólalt meg mérgesen.

- Előbb el akartam mondani, de az alkalom nem volt megfelelő. Meg volt egy kisebb mosolyszünetünk.

- Miért, most mi az alkalom? – nézett végig rajtam bosszúsan.

- Nem, nem az, amire gondolsz, csak holnap visszamegyünk New York-ba. Ez az alkalom! Rob befejezi az aktuális munkáját és utazunk tovább. Eleget kell tennie néhány kötelezettségnek, majd elkezdi forgatni a következő filmjét, és akkor nem sokat fogunk találkozni. Ide Londonba, meg ki tudja mikor tudtunk együtt jönni… - lett csalódottságtól átitatott a hangom.

Lizzy és Victoria Emmáékkal beszélgettek, ők az első pillanattól kezdve szinte egymásra találtak. Főleg akkor, mikor Emma megemlítette, hogy látta Lizzyt az egyik koncertjén. Anyáink is beszédbe elegyedtek, amit nagyon jó jelnek vettem. Bár egyszer majdnem megfulladtam, mikor apa konkrétan rákérdezett Rob szándékaira velem kapcsolatban és a jövőt illetően. Szerelmem egyetlen arcizma sem rándult, amikor meghallotta a kérdést. S a válaszából, illetve a szívem is azt súgta, hogy sokkal erősebben érzünk egymás iránt, mint azt gondoltuk volna. Változtunk mi és a kapcsolatunk is, sokkal komolyabb és érettebb irányba léptünk. Tudtam, hogy megtaláltam azt a férfit, akire mindig is vágytam.

Az estét koccintások, és jó kívánságok áradata tette érdekessé. A vidám társaság minket ünnepelt. Sikerült egy tökéletes estét eltöltenünk együtt, és ahogy hallottam, a szüleink későbbi találkozásról beszéltek egymás között. A számla rendezése után, pedig egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, de azt hiszem szerelmem is arra az egy dologra gondolhatott. Megékeztünk a házukhoz, mint kiderült az este folyamán mindenkinek hivatalos volt még egy eseményre, így csak mi ketten voltunk az egész házban. Rob szüleit egy fogadásra mentek, míg a nővérei szülinapi buliba tombolták ki magukat. Mi pedig az ágyban tomboltunk.

A vágy hatalmas erővel csapott le, mindkettőnknek hiányzott a másik közelsége. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó Rob szinte felfalt, úgy csókolt. Egyre hevesebben jártak fel s alá a kezei a ruhám alatt. Szemérmetlenül nyöszörögtem, míg tenyerét a mellemre simította, s érzékien belém markolt. Szorosan egymáshoz simulót a testünk. Izgatóan feszült nekem Rob egyre keményedő vágya. Azonban tervem volt, mégpedig ízelítőt adni, mi vár szerelmemre, ha betartom az ígéretem. Rob tekintete egyre ködösebb lett. Az ágyra löktem, onnan nézett rám. Mozdulni akart, vissza hozzám, de nem engedtem. Helyette inkább elindítottam a zenét, majd a lehető legcsábítóbb, legérzékibb mozdulataimat elővéve lejtettem előtte egy rögtönzött bemutatót, míg lassan, egyesével szabadultam meg a ruhadarabjaimtól. Rob kocsányon lógó szemekkel és egyre nagyobb vigyorral élvezet a kis műsort. Mégsem bírta ki teljesen, magához rántott. Vele szembe ültem az ölébe, mely mély és férfias nyögéssel adta a tudtomra, hogy pont jól helyezkedtem el. Vadul kapott ajkam után, kezei ismét, immár fedetlen kebleimre siklottak. Eme mozdulataival belőlem kéjes nyögéseket, sóhajokat sikerült előcsalnia. Lekaptam róla az ingét, s az övénél jártak a kezeim, hogy mielőbb kiszabadítsam a szorító anyagbörtönből. Csakhogy nem sokáig élvezhettem, hogy én irányítok. Rob amint a karjaiban tartott, egy könnyed mozdulattal az átfordította a helyzetünket. Az ágyra fektetett, s fölém helyezkedett. Éreztem a bejáratomnál meredő férfiasságát, mely követelte a bebocsátást. Egyesülésünk pillanatában, azt hittem menten felrobbanok. Rob határozott lökései egyre közelebb sodortak bennünket a beteljesülés felé. Elfelejtettük az egész világot, csak mi ketten léteztünk. Újra és újra élveztük a gyönyört úgy, hogy ezúttal senki sem zavart meg bennünket.

Ákos: Test

A lelkedben hiszel,

De a testedben élsz,

Lelkedhez menekülsz,

Ha a testedtől félsz.

(Test)

Megrémülsz tőle,

Ha sajog vagy kér,

De nem adnád oda semmiért

Az érzést,

Mikor a test,

A test,

Mikor a test a testhez ér.

A test a testhez ér,

Ó, sajog és kér,

A test a testhez ér.

Benned is minden éjjel

Háború dúl,

Fájdalmad kimondhatatlan,

Lelkeden a tested az úr.

(Test)

Megrémülsz tőle,

Mikor a tested megkísért,

De nem adnád oda semmiért

Az érzést,

Mikor a test a testhez ér.

A test a testhez ér,

Tested megkísért,

A test a testhez ér.

Akárhová nézel,

Halálos béke van,

Gyilkol a csönd

Minden pillanatban.

(Test)

Megrémülsz tőle,

Talán túl vörös a vér?

Pedig nem adnád oda semmiért

Az érzést,

Mikor a test a testhez ér.

A test a testhez ér

Túl vörös a vér,

A test a testhez ér.

Sajog és kér,

A test a testhez ér,

Tested megkísért,

A test a testhez ér,

Sajog és kér,

A test a testhez ér,

Sajog vagy kér.