19. Bosszú kegyes hazugságokkal

Sziasztok,

megérkeztem a folytatással. Köszi a komikat és a pipákat!

judy: remélem most már meggyógyultál és élvezni fogod a következő részt is.

Zsuzsi: na jó, még az egyszer lesz Adam...

Viki: remélem a Rob szemszög is tetszeni fog. :)

Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~~~~~ xxx ~~~~~

 

~ Véget nem érő szép remény ~

19. fejezet - Bosszú kegyes hazugságokkal

(Robert)

Miután elengedtem Zoét nagyon nehezen sikerült visszazökkennem a forgatás világába. Aztán beláttam, hogyha minél előbb szerelmem mellett akarok lenni, akkor bizony össze kell kapnom magam. Így összekaptam magam. A rendező minden utasítását minél pontosabban igyekeztem teljesíteni. A jeleneteim Emilievel azonban mindezek ellenére sem lett megfelelő. Újra és újra neki kellett futnunk. S mikor már a rendezőnk is elvesztette a türelmét egy csapásra sikerült felvenni a snittet.

Tudtam, hogy már nem sok munka maradt hátra. S szerencsére mára végeztem a munkával. Pár olyan jelenet volt hátra, amelyben nem volt szerepem. Miután elköszöntem a kollégáktól, kocsiba pattantam. A hotelbe még a lábam sem tettem, mióta visszajöttünk Londonból. De egy cseppet sem bánom, mert csak egyetlen helyen érzem magam jól, mégpedig ott, ahol a szerelmem van. Ha együtt lehetek Zoéval, akkor semmi sem számít. Már alig vártam, hogy nála legyek.

Persze New York-hoz hűen dugóba keveredtünk. A kocsiban ücsörögve a közös ebédünk felé terelődtek a gondolataim. Az az Adam egy cseppet sem tetszett, sőt kifejezetten bevertem volna a képét, mikor megpróbált közelebb kerülni Zoéhoz. Szerelemem sem szól, nem mesélt róla, pedig a hallottak alapján ismerték egymást. De miért nem szólt? – Na jó, most állítsd le magad, Rob! – szóltam rá saját magamra. Még mielőtt elkezdek kombinálni. Egyrészt semmi jóra nem vezet, csak felhúzom magam, s akkor meggondolatlanul cselekszem és beszélek. Másrészt megfogadtam, hogy komolyan veszem ezt a kapcsolatot, amiben a bizalom alapvetőnek számít. – Zoé szeret engem. Engem szeret. – ismételtem el, bár nem lett volna rá szükség, mert éreztem.

Éreztem a szerelmét a szívemben, a lelkemben. De akkor sem tudok mit tenni, rohadtul féltékeny vagyok. Ez nem gyógyítható, ez egy állapot, mely a lényem része. Küzdök ellen, hogy a féltékenység elvegye az eszem, de eme harc nem könnyű, ha olyan gyönyörű barátnőm van, mint Zoé. Már attól az őrület kerget, ha valaki jobban megnézi formás idomait, ha csak véletlenül is hozzáér.

Lehunytam a szemem, egyből beugrottak azok a csodás idomok. Ahogy legutóbb finom és fedetlen bőrét bejárták a kezeim, ajkaim. Veszélyes gondolatok kerítettek hatalmukban. Szerencsére megindult a sor, és ezzel egyre közelebb kerültem szerelmemhez. Meg persze, ahhoz, hogy újra meztelen testétben gyönyörködhessek és hódoljunk az élvezeteknek.

Csengettem és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Leesett az állam, ahogy kinyílt az ajtó. Azt hittem, hogy az eszem veszet, mikor megláttam törölközőbe csavart szerelmem. Oké, bennem a férfi egyből rávetette volna magát nem törődve semmivel. De megint előjött a féltékenységem, hogy az én szerelmem itt mosolyogva illegeti magát egy szál semmiben.

- Talán elfelejtettél valamit, vagy itt hagytál valamit? – angyali arca ragyogott.

- Te meg mit a jó büdös francot csinálsz ilyen lenge öltözetben? Mi a fészkes fene folyik itt? – akár hogy igyekeztem féken tartani az indulataim kibukott belőlem.

Választ nem kaptam, hanem egyből ajkaimra tapadt. Sikeresen elvettem a maradék józan eszem, hiszen az agyamban egyből a szeretkezés járt. Egy pillanatra lefagytam, de amint megéreztem az alsó ajkamon végigfutó nyelvét, rögtön kapcsoltam. Hevesek voltunk, kutató kezeim a törölközője alatt jártak. Elérve azt, hogy lecsússzon az anyag róla.

- Szóval, mit kerestél törölközőben az ajtóban? Másrészt ki és mit hagyott itt? Várom a válaszokat. Ki volt itt?

Hát nem sokkal lett könnyebb, ahogy a magyarázatát hallgattam. Roy látta ebben a lenge szerelésben. Végülis nem történt semmi, és hiszek neki. Ahogy megnyugodtam, úgy vette át a vágy az uralmat a testem és az eszem felett.

- Vegyél fel valamit. Meg ne fázz nekem! – megéreztem remegő testét. – Addig iszok valamit, míg felöltözöl. Mert ha veled megyek, akkor nem hiszem, hogy tudok uralkodni magamon.

Úgy tettem, ahogy mondtam. Türelmetlenül vártam, hogy visszaérjen.

- Szeretnék neked valamit elmondani. Mindenek előtt tudnod kell, szeretlek. Csak téged szeretlek, amit most elmondok az már a múlt. Fájó emlékek, és nem többek. Már csak te számítasz. Megérteted? – nézett rám komolyan.

- Szeretlek, nagyon szeretlek! – suttogtam szívből.

Aztán nem éppen erre gondoltam. Adammel kapcsolatos félelmem valóra vált. Tudtam, éreztem, hogy a „csak barátok” duma kamu. Zoét mélyen érintette ez a viszontlátás és nem a jó értelemben. Ezt szavai is igazolták, és a könnyei is. Ez azt hiszem egy természetes dolog. Engem is felkavarnak az emlékek, a régi ismerősök. Erről eszembe jutott, hogy én képtelen lettem volna akár csak ránézni Jessicára, ha összefutottunk volna valamikor, a szakításunk óta. Zoé ezúttal, sokadszorra bizonyította, mennyire erős nő. Sokkal erősebb, mint azt gondolja róla bárki. Minden szerelmem mellett minden tiszteletem is az övé lett.

- Semmi baj kicsim! Most már itt vagyok veled! Szeretlek! – biztosítani akartam, hogy bármi történjen és mellette vagyok, mellette maradok. Ha valami bántja, akkor hozzám nyugodtan fordulhat.

Azonban azt is tudtam, hogy ezt nem hagyom annyiban. Méghogy Adam rányomuljon az én barátnőmre. Nem, azt már nem! Kismillió dolog futott végig az agyamon. Mindközül az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy átrendezem az arcfelépítését. De az meg nyílt támadásnak számít. Vagy visszaüt – mondjuk a zúzódásokat nem sminkkel kellene megoldani a filmben, vagy feljelent – ez viszont még nagyobb üt vissza rám. Ha a piócák kiszagolnák, vagy valaki véletlenül lekapna, hát háború robbanna ki. Kétségtelenül megérné, ha ezzel Adam-et távol tartanám Zoétól, de mi van, ha Zoé nem úgy reagál a dologra, ahogy várnám. Mármint ha megtudná, hogy bunyóztam azzal a szeméttel. Nem kockáztathatom, hogy ezzel annak a segfej karjába lökjem szerelmem. Kizárt. Megint belemélyedtem az elméleteimbe. Szegény Zoéról majdnem megfeledkeztem. Annyira lekötött a tervezgetés, amit nem is tudok kivitelezni.

Kedvesem sóhaja törtem meg az eszmefuttatásom, s egyből átkaroltam. El akartam űzni a rossz kedvét, a rossz hangulatát. Mi lenne ennél jobb módszer, ha szeretem. Csókolózva bújtunk össze. Kész voltam én is, és egyértelműen ő is a folytatásra. Váratlanul megszólalt az az átkozott csengő. Meglepődést láttam szerelmem arcán is. Kérdő tekintetemre Zoé csak a fejét csóválta. Sarkon fordultam és az ajtó felé iramodtam. Kíváncsian vártam, hogy ki zavart meg bennünket.

A sors mellém állt s nem várt fordulatot hozott, hogy mégis helyre tegyem ezt a tahót. Persze ügyelve arra, hogy a jó modorra tegyem. Most aztán tényleg használhattam, amit megtanultam a színészet alatt. Mert most hitelesen kellett alakítanom, hogy sikerrel járjon a tervem.

~~~~~ xxx ~~~~~

(Zoé)

Megijesztett a csengő. Nem vártam már vendéget, sőt azt reméltem, hogy ma már senki nem fog minket zavarni. Szerettem volna kihasználni a helyzetet. Itt egy üres lakás, itt van szerelem is, és erre megzavarnak minket. Ezzel a kínálkozó alkalmat tönkretéve. Pedig már akartam javasolni, hogy menjünk fel a szobámba.

Arra lettem figyelmes, hogy Rob az ajtónál jár már. Elmosolyodtam, mert azon morfondíroztam, hogy elég időt töltött itt velünk. Rob immár otthonosa mozog nálunk, ezzel is bizonyítva, hogy otthon érzi magát. Ugyan hivatalosan nem élünk együtt, mégis ő már ide tartozik. Elképzelhetetlen számomra, hogy ne itt legyünk, és egy szállodába töltsük az szabadidőnket. Olyan idegenek, és némelyik hotelszoba kifejezetten barátságtalan.

Ez a lakás menedéknek számított. Rob el tudott bújni a kíváncsiskodók elől. Emiatt kifejezetten örültem annak, hogy a magazinokban és a pletykákban nem esett szó a lakásunkról. Hál’ Isten! A bár felemlegették, de nem tudták, hol van a lakás pontosan. Ilyen megfontolás miatt is, inkább a báron keresztül közlekedtünk. Csak azt láthatták a Robot követők, hogy betér a Gold Knight-ba.

- Helló! – szólat meg egy igencsak meglepett hang. Fel sem akartam fogni, hogy ismerem ezt a hangot. Tudom, hogy ki érkezett.

- Helló! Te meg mit keresel itt? – Rob nem kiabált, de hangosabban és nyersen tette fel a kérdését. Egy cseppet sem okolom, hiszen beavattam az ebéd után történtekbe. Ahhoz képest, hogy mennyire felhúzta magát, visszafogottan viselkedett. A beszélgetés többi részét nem hallottam. Sejtéseim szerint úgyis hamarosan megtudom, hogy mi folyik itt. Előkészítettem tiszta poharat és üdítőt a hűtőből Becsukódott a hűtő ajtaja már mindkét férfi engem figyelt.

- Drágám vendégünk van. – kezdte nyájasan Rob. Bevetette a színészi tehetségét, még sosem láttam ilyennek. Az iménti düh már csak a szemében izzott. De ott vad tűz lobogott. Gondosan ügyelt, hogy szorosan magához öleljen.

- Szia! – köszönt Adam.

- Szia! – elakadt a lélegzetem. Most már tudom, hogy Rob színészkedése Adamnek szól.

- Nem akarok zavarni… csak… csak Dora említette, hogy a Gold Knight-ban szoktál lógni… Arra gondoltam, a mai viszontlátás után, hogy megkereslek… Jó volna beszélgetni… A bárban mondták meg, hogy itt talállak… - magyarázkodott Adam, a tekintete folyamatosan Rob és köztem ingázott. Nem ok nélkül, mert Rob továbbra sem engedett el, sőt inkább rátette egy-két lapáttal, mert a nyakamat csókolgatta.

- Egyáltalán nem zavarsz, csak megleptél… - kezdtem. Mégsem mondhatom, hogy de igenis zavar. Jobb lenne, ha soha többet nem is találkoznánk. – Foglalj helyet. Mivel kínálhatlak? Üdítőt vagy valami mást?

- Köszi, jó lesz. – Adam egyértelműen nem így tervezte. Látszott rajta, hogy zavarja Rob jelenléte, aki csak azért is olyan dolgokat csinált, amivel Adamet tovább bosszantotta.

- Kicsim, lehoznád a pulcsim? – fordultam Rob fele Reméltem, míg Rob felmegy az emeletre, addig Adam kiböki mit akart és elhúz innen a francba. – Azt hiszem, hogy az ágyon van. Bár lehet, hogy a fürdőben hagytam… - Talán nyerek elegendő időt, hogy kirakjam Adam szűrét.

- Neked bármit, Édes! – mosolygott és csókot nyomott a számra. Rob elindult a lépcső fele, de villámok cikáztak a szemében. Adam döbbenten figyelte, ahogy szerelmem eltűnt a lépcsőn.

- Oké! Most halljuk, mi a fenét keresel itt? – ingerültem és dühösen meredtem Adamre. – Még mielőtt bármit is mondasz, tudnod kell: boldog vagyok! Boldog vagyok Robbal, és ezt semmiért sem akarom elrontani! Még érted sem!

- Hívtalak. Amióta elváltunk az étterembe hívtalak! Nem vetted fel, egyszer sem. Kérhetek bocsánatot, mert túlzásba vittem a dolgokat, de most sem gondolom másképp… A francba hiányoztál!

- Te nekem nem. Nem hiányoztál. Egy évvel ezelőtt lemondtál rólam… Nem tudod, min mentem keresztül azóta. De túléltem. Igen, túl vagyok mindenen, s most boldog vagyok…. Hol voltál, mikor szükségem lett volna rád? Hol voltál ez idő alatt? – elszorult a torkom, ahogy kiadtam magamból a dühöm.

- Sajnálom. Már nem tudok rajta változtatni… - Adam régi szokásához híven lerázott magáról mindent.

- Miről maradtam le? – érkezett vissza Rob. Egyből megpuszilt, amikor mellém lépett.

- Semmiről édes! – kaptam ki a kezéből a pulcsim, s magamra húztam.

- Látod, én megmondtam, hogy fel kell öltözni. Mégsem rohangálhatsz a lakásban, egy szál törölközőben… - viccelődött szerelmem, míg végigsimította az arcom. Adam szeme, pedig kikerekedett a hallottak hatására. A keze pedig ökölbe szorult.

- Ti együtt éltek? Akkor igaz? – kérdezte hitetlenkedve Adam. Most először láttam rajta, hogy megértette, felfogta a vereségét. Engem már nem fog soha sem visszakapni. Nem lehetek már sem a barátja, sem több.

- Nem tudom, mire gondolsz pontosan? Mi igaz? – kérdezett vissza könnyedén megjátszott értetlenséggel Rob. Nem hiába színész! Pokolian jó színész!

- Dora oda van érted, állandóan azokat a pletykalapokat bújja, ha szerepelsz benne. – fintorgott folyamatosan Adam, míg összehúzott szemét Robra szegezte. Szerelmem nem ijedt meg, sőt még inkább büszkén kihúzta magát. - Azt olvasta, hogy már megkérted Zoé kezét vagy már el is vetted…

- Mrs. Pattinson úgy látom, lebuktunk! – nézett rám Rob csibészes mosollyal. Magához húzott, s tekintetében elvesztem.

Egyre jobban égett az arcom, ahogy Adam végig követte az eseményeket. Rob úgy csókolt meg végül, mintha az élete múlna rajta. Az egészet azért csinálta, hogy Adam orra alá dörgölhesse. A további faggatózást és magyarázkodást megúsztuk, mikor megszólalt Adam mobilja. Zavartan kotorta elő a zsebéből a masinát. Egyből a füléhez emelte. Hadarva válaszolt bele a telefonba. A hívás után sietve távozott. Az viszont nem derült ki, hogy felfogta, hogy engem elvesztett. Csak reméltem, hogy Adam megértette: neki már soha többé nincs esélye!

- Erre meg mi szükség volt? – céloztam a színjátékra, mikor már kettesben maradtunk Robbal. Amióta Adam távozott Rob vigyorgott.

- Én megmondtam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Mégsem mászhat rá a barátnőmre! Ennél jobb bosszút nem is tudtam volna kitalálni! – nevetett Rob.

- Aha, most már csak a barátnőd? – játszottam a sértődöttet.

- Jaj Kicsim, Édes! Nem úgy gondoltam. – hízelgett.

- De mi lesz, ha elkapja egy firkász vagy egy lesifotós? És Adam kitálal, amit most hallott? Ő elhitt mindent…

- Drágám, ezen a helyzeten nem tud már rontani…

Igaz volt, teljes mértékben. Már így is mindenfélét összeírtak rólunk. Rob elég meggyőző tud lenni, így rögtön el is felejtettem mindent. A kanapéra ült le, míg engem az ölébe húzott. Vele szembe kerültem, ahogy megmozgattam a csípőm Rob felnyögött. Elvesztettük a kontrollt. Kihasználva, hogy még mindig egyedül vagyunk, így ott a kanapén estünk egymásnak. A vágy űzött bennünket, csak a gyönyör számított. Hevesek és szenvedélyesek voltunk, totálisan kipurcanva érezem magam. Rob kielégülten vigyorgott mellettem. Miután észhez tértünk Rob felhúzta az alsóját, míg én a levetett pólóját. Majd összekapkodtam a szétszórt ruháinkat. Ahogy hajolgattam sikerült újra felhúznom Robot. A karjába kapott, úgy vitt fel a szobámba. Az este további része fantasztikus volt. A mi kis világunkban nem létezett más, csak Rob és én. Csak a mienk volt az éjszaka, hogy hódoljunk a szerelemnek. Egész éjszaka szerettük egymást, a legmélyebb és legtisztább módon…