11. Viharos távozás

Sziasztok,


nagyon szépen köszönöm a komikat - judynak és Kittynek - és persze a pipákat is.
folytatódjon a történet egy extra hosszú résszel.
jó olvasást!


Puszi,
ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

11. fejezet - Viharos távozás

Elég mozgalmas voltak az elmúlt napok és éjszakák is. Bevackoltuk magunkat abba a hatalmas ágyba. Reggel mégis ki kellett bújnom az ölelő karok közül. Mosolyogva figyeltem a szeretett férfit. Nem tudtam rá haragudni. A szavai őszinték voltak. Nyíltan válaszolt a kérdéseimre, s úgy éreztem, hogy hihetek neki. Bár lehet, hogy csak azért, mert túlságosan nagy hatással volt rám. Mindamellett rohadtul szerettem volna boldog lenni. Miért ne próbáljam meg? Rob-bal sikerül.

Akaratlanul eszembe jutott néhány emlék. Elsőként az mikor először találkoztunk Adam-mel. Az egész barátság és a kettőnk között kialakult viszony teljesen más volt, mint ami Rob és köztem alakult ki. Most ha csak rá nézek Rob-ra már melegség önti el a testem és a lelkem. Egyetlen mosolyával képes elérni, hogy a szívem hevesen dobogjon. Az érintése maga a megtestesült csábítás, melytől eddig ismeretlen vágy képes eluralkodni rajtam. S a csókjaira már szavak sincsenek.

Első utam a fürdőbe vezetett. A tükör elé álltam, de az egy idegent mutatott. A szemeim ragyogtak, az arcom mosolygott, viszont a testem egészét kék – zöld – lila – és néhol sárga foltok borították. Leestem a lépcsőn, és nem három lépcsőfokról. A fürdőből kifele menet vettem észre a táskám, az életmentő készlettel, amit valamelyik nap Sarah hozott el nekem. Gyorsan átkutattam, belebújtam fehérneműbe, meg egy elég lenge kis vékony pántos, testhez simulós topba. Rob-ra pillantottam. Ő még mindig ugyanúgy, a teljes ágyon elterülve aludt. Telefon rezgésére kaptam fel a feje. Az enyém volt. Gyorsan felvettem, s az ablakhoz mentem. Lehetőleg ne keltsem fel Rob-ot.

- Szia! Édes merre vagy? – szólt bele Roy. Eddig még nem hívott így. Most szólított így először. De miért?

- Szia! – enyhén meglepetten, de mégis boldogan üdvözöltem.

- Már hívtalak néhányszor… - jegyezte meg mellékesen. Pedig a kijelzőn nem vettem észre. Vagy csak figyelmetlen voltam.

- Itt… itt vagyok Rob-nál…

- Akkor most együtt vagytok megint? Kérlek, beszéljünk! Ne tűnj el! – aggódott értem, amit hízelgőnek éreztem. Jó barátnak tartottam, de ennél többet nem éreztem iránta.

- Igen, együtt. Jó, ma este? A szokásos? – Haza kell mennem, akkor meg már a bárba is lemegyek. Rob úgyis forgatni fog, ott pedig nem akarom zavarni.

- Várlak! Puszi! – még elköszönni sem hagyott időt.

Letettem a telefont. Elgondolkozva fordultam teljes testtel az ablak felé. Ezt most miért kellett? Vajon mit akar Roy? Tudtam, és éreztem is, hogy nem vagyok közömbös Roy-nak. Sokszor beszélgettem vele, s mindig megpróbált felvidítani. De ő csak egy jó barát. Mindegy, este úgy is beszélünk, akkor megtudok mindent.

Merengve bámultam kifele az ablakon. Minden olyan zűrös volt kint, itt meg csendes. A rohanó világ olyan aprócskának tűnt innen. A sárga taxik végtelen sorban követték egymást, míg a járdán hömpölygő emberek. Csókok csattantak a nyakamon, majd kezek járták be a testem a pólóm alatt.

- Gyönyörű vagy. Hiányoztál. Miért nem voltál mellettem? – minden kérdés után egy-egy csókot nyomott Rob a testem néhány különböző pontjára.

- Csak… csak a fürdőben voltam… - dadogtam, s akaratlanul is felszisszentem az utolsó csóknál. – Itt-ott még érzékeny – Ránéztem, szomorúság ült az arcára.

- Mit kérsz enni? Rendelek reggelit. – majd el is tűnt az ajtó mögött. Hatalmasat sóhajtottam, és követtem. Mikor beértem a szobába a fotelben ül, a telefonját babrálta, olyan édesen koncentrált. Nem bírtam ki az ölébe huppantam. Felnevetett, megcsókolt és már az ágyon találtam magam. Mire kezdtünk volna belemerülni a szerelembe, kopogtattak.

- Megyek! – szólt Rob ingerülten. Megérkezett a reggeli – üzent felém.

- Mit eszünk? – kérdeztem kacéran. A pincér folyamatosan engem bámult, bár meg kell hagyni nem sok ruhanemű volt rajtam, mellett rengeteg zúzódás. Nem törődtem vele, de Rob-nak szemet szúrt a pincér viselkedése. Nem tudtam eldönteni, hogy a féltékenység mutatkozik Rob-on a lenge öltözetem miatt vagy éppen a foltjaim láttán azon tűnődik, mit is gondolhat a pincér…

- Köszönöm! – vetette oda a pincérnek dacosan, majd elkapta a karom. Majd követelőzve csókolni kezdett, a pincér menekülve hagyta el a szobát.

Reggeli után gyorsan zuhanyoztam, összeszedtem magam, és a dolgaim. Rob reggeli óta folyamatosan telefonált, mikor éppen letette a telefont, az már meg is szólalt ismét. Csalódottan méregetett pakolás közben, mert felvettem egy kék farmert és egy nagyobb dekoltázsú, eléggé kihívó felsőt – nem volt más választásom. Sarah igen gondosan kiválogatta, hogy csak a dögösebbnek minősülő darabokat rakja el. Csoda volt, hogy a farmerom belekerült a kupacba. Kopogást hallottam megint, de Rob előbb ért az ajtóhoz.

- Szia! Beszélnünk kell! – mondta egy alacsonyabb szőkés csaj, amint Rob-ot megölelte. Balszerencsémre, pont akkor értem ki az ajtóhoz, mikor ez a kis jelenet zajlott. Ő volt Rob partnere a filmben.

- Hello! Gyere be! – terelte be a kolléganőjét.

- Látom nem vagy egyedül… - vigyorgott a csaj. Furcsán nézett végig rajtam, és a szemei egy pillanat erejéig megvillantak.

- Szia! Viszlát! Nekem mennem kell! Hazamegyek! – mondtam egyszerűen, s csak egy gyors csókot nyomtam Rob szájára. Láttam rajta, hogy nem ért semmit, de jobbnak láttam, ha most lelépek. Bíztam Rob-ban, hogy nem csalna meg. Nem olyan, bár még nem teljesen ismerem, de mégis elképzelhetetlennek tartottam róla. Azt sem akartam, hogy miattam hanyagolja a munkáját. Már kellőképp bűntudatom van, hogy az elmúlt napokban csak velem foglalkozott a munkája helyett. Tudom, mennyire szereti a forgatást. Ez a mostani film pedig különleges helyet foglalt el a szívében.

A hotel előtt a csini egyenruhát viselő úr segített taxit fogni. A forgalom az hatalmas volt, ismét összetorlódottak a taxik. A híres sárga taxik. Végre hazaértem, mióta elengedtek a kórházból, otthon sem voltam. Olyan jó volt végre hazamenni, de Rob is hiányzott természetesen. Mindenki otthon volt, mikor befutottam, de Tony volt, aki elsőnek a nyakamba ugrott. A többiek is nevetve üdvözöltek, és megölelgettek.

- Mi a helyzet? Talán kiengedtek a fogságból? – kérdezte gúnyosan Danny. Piszkálódott, de csak merő szeretetből.

- Ha-ha, nagyon vicces. Ha tudni akarod, akkor elmondom: megszöktem… - erre mindenki hangosan felkacagott.

- Zo? Zo játszol velem? – faggatott csillogó szemekkel Tony.

- Nagyon, nagyon hiányoztatok! – mosolyodtam el. Felvettem Tony-t és intettem a lányoknak, akik lelkesen követtek. Négyesben játszottunk és beszélgettünk, vagyis inkább engem vallattak.

Gyorsan eltelt a nap, hihetetlenül jól szórakoztam. Miután Tony ágyba került, gyors készülődésbe kezdtem. Roy már biztos kiakadt, hogy még nem értem oda. Nem is nagyon öltözködtem, csak kicseréltem a felsőmet. S már siettem is a bárba.

- Oh, végre itt vagy! Szia Szépségem! - Roy hatalmas mosollyal és öleléssel fogadott.

- Szia! De hiányoztál! – köszöntöttem lelkesen a kedvenc barátom.

- Nem, nem hiszek neked! – adta elő a durcás magatartást.

- Pedig így van. – a legmeggyőzőbb hangon halásztam elő a tarsolyomból.

- Gyere, mesélj, miért tűntél el…

Meglepődtem, de tényleg csak annyiról volt szó, hogy hiányoztam és aggódott értem. Hosszasan beszélgettünk, majd mikor már hatalmas tömeg volt, akkor én is beálltam segíteni. A hajnali órákban, már csak néhány ember volt. Roy szólt, hogy menjek haza. Nem kellett nagyon győzködnie. Mikor felértem a lakásba vettem észre, hogy a mobilom az asztalon felejtettem. Gyorsan megnéztem a kijelzőn jó néhány nem fogadott hívás volt. Mind Rob-tól érkezett. Nagyon tetszett az üzenete, amire persze rögtön válaszoltam.

„Kicsim! Nagyon hiányzol! Nem tudtalak elérni, szerettem volna hallani a hangod. Alig bírom nélküled. Szeretlek! Rob!”

Aztán irány az ágy, alig tettem le a fejem, már aludtam is. Reggel furcsán éreztem magam, olyan hányinger kapott el. Szerencsére a friss levegő sokat segített, így nagyobb baj nem történt. Lassan összeszedtem magam. A legnagyobb meglepetésemre Emma hívott. Nagyon jó barátnők voltunk. Életem akkori szakaszában ismertem meg, amikor hosszabb időt töltünk el egy helyen. Aztán vele megmaradt a baráti kapcsolat évekkel később is. Még arról is tudtam, ő művészeti sulit választott, majd egyetemen művészet történetet és festészetet tanult. Aztán történt az az este, miután megváltoztam. Tartottuk a kapcsolatot, de ez már nem volt olyan szoros barátság, mint régen. Főleg miattam. Most olyan jó volt végre beszélni vele, mint kiderült az anyukám közbenjárásával ért utol. Befutott, és elismert lett a fiatal festők között. De a hívás célja egy nagyszabású bemutató volt, amire mindenképpen szeretné, hogy elmenjek. Tényleg megtisztelő, és olyan büszke voltam. S mikor felőlem kérdezett éreztem a hangjában a meglepődést, mert elmeséltem mi történt, vagyis röviden az Adam-es, a költözéses dolgot. Megemlítettem, hogy most van valaki, aki egyre fontosabb szerepet tölt be az életembe, de az idő rövidsége miatt nem részleteztem.

Nem gondoltam, hogy ennyire boldog leszek. A napok ugyan menetrendszerűen teltek. Rob a forgatás miatt csak ritkán tudott meglátogatni, de minden szabad percében hívott, smsezett. A hétvégét viszont annál forróbb hangulatban, többnyire az ágyban töltöttük. Volt kivétel, az egyik mikor Tony ismét nálunk töltötte a hétvégét. Határtalan boldogság öntött el, mikor láttam Rob-ot Tony-val játszani. Olyan volt az egész, mint egy boldog kis család. Most jutott először eszembe a saját gyerek gondolata, de hamar kiűztem a fejemből.

Egyre közelebb került az utazás időpontja. Döntenem kell: elutazok a barátnőmhöz, és persze haza, de egyedül vagy Rob-bal? Itt a kérdés! Tudom, hogy most minden perce be van táblázva… Folyamatosan törtem a fejem. Nem lehetek önző, hogy megint miattam rúgja fel a forgatást.

Egyre rosszabbul éreztem magam, levertség, hangulatváltozás, hányinger, émelygés. Sarah rögtön kiszúrta, majd Jane is, de megnyugtattam őket, hogy ezek csak a doki által felírt gyógyszerek mellékhatása. Igen, mert mióta kiengedtek a kórházból szedtem azokat a bogyókat. Szerencsére a pirulák hamar elfogytak, ellenőrzésen is voltam. Az eredményeim javultak. A doktor meg volt elégedve, bár szorgalmazta, hogy több vitamint vegyek magamhoz és egy kicsit hízhatnék is. Ez utóbbinak annyira nem örültem, méghogy hízzak, azt azért nem. Most jól érzem magam a bőrömben. A doktor úgy engedett el, hogy figyeljek arra is, hogy eleget pihenjek, ne terheljem túl magam. S adott egy későbbi időpontot, akkor teljes vizsgálatot végeznek el.

Valahogy mégsem lett semmi sem jobb, egyre jobban bántott, hogy itt kell hagynom mindent, még ha csak egy vagy két hétről van szó. Döntöttem, nem hagyom cserben a barátnőm… Még este összehívtam a többieket.

- Beszélnünk kell! – kezdtem zavartan.

- Baj van? – kérdezte Sarah.

- Nem, nincs baj… Viszont el kell utaznom egy kis időre. Az egyik régi barátnőm számít rám, és akkor már haza is látogatok… - magyaráztam.

- Ez minden? Tényleg nincs baj? – kérdezte Jane, miközben Sarah-val összenéztek. A fiúk is észrevették.

- Hagyjátok már! – szólt közbe Danny – Ha lenne valami, akkor azt úgyis elmondta volna…

- Igen, higgyétek el nincs semmi más. Ne képzelődjetek!

Beszélgetés után írtam e-mailt Emmának és anyunak is, hogy megyek. Sőt még a repteret felhívta, és a repülőjegy rendelést is elintéztem. A fájdalmas része viszont csak ezután következett. Meg kell mondanom Rob-nak, hogy elutazok…

Péntek van megint, ez a kedvenc napom. A legfőbb oka, hogy ilyenkor visszakapom Rob-ot. Elmondtam a többieknek az utazást, még mielőtt Rob megérkezetett. Vele később szerettem volna ezt megbeszélni. Hosszasan tűnődtem, hogy kérdezzek rá vagy hogyan adjam elő az ötletem. Elég meghatározó esemény az életemben, ha bemutatom Rob-ot a szüleimnek. Feltéve, ha sikerül elkísérnie. Bár amilyen szoros beosztásban dolgoztak az elmúlt napokban, nagyon kevés esélyt láttam erre. Végül úgy döntöttem, hogy egy zuhany jól fog esni. Már átöltöztem és lefele indultam, mikor meghallottam a legkedvesebb hangot a világon.

- Igen, de Zoé a legjobban – ahogy kimondta ezeket a szavakat a szívem hatalmasat dobbant, s vad vágtába kezdett. Elbambult, de ez éppen kapóra jött nekem, mert csak azt vette észre, hogy a nyakába ugrottam és össze-vissza csókolom.

- Végre, szeretlek, hiányoztál… - suttogtam vágytól égve.

- Azért megfujtani nem kellene… - viccelődött, míg szorosan ölelt magához.

- Meddig maradsz? – bizakodva tettem fel a kérdést, hogy ezúttal tovább maradhat.

- Ameddig csak akarod, vagyis csak a hétvégére… - és hevesen csókolózni kezdtünk.

- Na de fiatalok… - elengedtem a fülem mellett mindent. Azt sem érdekelt volna, hogyha összedől a világ, míg Rob-ot csókolhatom.

Remek volt az este. Élveztem a társaságot, Rob mellettem volt s más már nem is számított. Csak némi hányinger zavart meg, mire elmúlt akkor meg az étvágyam hagyott el. Bíztam benne, hogy senki nem veszi észre, mert a pátyolgatásra jelen pillanatban nincs szükségem, és mást terveztem az estére Rob-bal. A tervemben csak mi ketten és egy ágy szerepelt, ahogy végiggondoltam akaratlanul elmosolyodtam. Kis idő után elindultunk a szobám felé, hogy megejtsem azt a beszélgetést és utána pedig kivitelezzem a tervem.

- Ülj le, kérlek, beszélnünk kell! – kezdtem lassan.

- Mi történt? – puhatolózott, amivel nem szándékosan, de kizökkentett a gondolataimból. Megszakította a lendületem. S így még nehezebben kezdtem bele a mondanivalómba.

- Csak… csak annyi, hogy… hogy el kell utaznom… egy kis időre. Az egyik barátnőmhöz, és akkor szüleim is meglátogatom… – próbáltam a lehető legfinomabban közölni az utazás tényét. Ezen mielőbb túl szerettem volna esni.

- Miért? Történt valami? Baj van? – kereste a zavartan a szavakat.

- Nem, semmi. – hunytam le a szemem. Miért kell egyből a legrosszabbra gondolni?

- Nem, nem hiszem el, valamit nem mondasz el nekem… - most már dühös volt. Pillanatok alatt változott meg a tartása és a hangja. Ötletem sem volt, hogy most miért lett ilyen.

- Nem, nem így van – bújtam oda hozzá, az arcát simogattam.

- Akkor mond meg az igazat! – követelte. – Talán el akarsz hagyni? Van valakid? Vagy ter…- hirtelen megtorpant. Hogy fordulhat meg a fejében ilyen? Annyi más dolog van még a világon, de neki egyből erre kell következtetnie.

- El akarsz hagyni? Van valakid? Vagy ter… Vagy mit akarsz mondani? - ismételtem a szavait. Most már én is dühös lettem. Talán túl gyorsan vesztettem el a türelmem, mert kiabálva folytattam. – Ilyen embernek ismertél meg. Hogy az első adandó alkalommal megcsallak, vagy elhagylak? – s már hullottak a könnyeim, mint a záporeső. Azon gondolkoztam, mi lehet a mondat vége, mire rájöttem, a zokogás mellett hatalmába kerített az őrjítő düh.

- Kicsim, ne haragudj! – kérlelt – Csak a féltékenység beszél belőlem.

- Oh, szóval most már tudom, azt akartad tudni… hogy terhes vagyok-e… - megdermedt, ahogy kimondtam gondolkodás nélkül az utolsó szavakat, persze igen furcsa hangsúllyal – Takarodj! Tűnj el!... – kiabáltam, mivel a düh győzött, mire Sarah és Jane jelent meg az ajtóban. A következő pillanatban már a földre rogyva zokogtam, Jane és Sarah próbált vigasztalni… Rob meg csak szótlanul nézett minket. Tényleg azt hiszi, hogy képes lennél csak azért teherbe esni, hogy őt… Még gondolni sem tudtam erre.

- Kérlek, édes, tudnom kell. Mond meg, tényleg kisbabát vársz? Tőlem? – próbált a legédesebb hangon megszólalni. A kérdés sokkolta a jelenlévőket. Leült az ágy szélére és csak várta a választ. De képtelen voltam megszólalni, egyrészt fájt a feltételezés, hogy megcsaltam és hogy jött elő megint a terhesség. Csak az visszhangzott a fejemben: miért nem bízik bennem? Hogy gondolhat arra, hogy egy ártatlan csöpp kis életet használnék fel?

- Most jobb lesz, ha elmész… - jött egy halk válasz, de annál hidegebb, elutasítóbb válasz.

- Még nem kaptam választ. – vágott vissza.

- Nem is fogsz, ha ilyeneket gondolsz rólam, akkor jobb lesz, ha többet nem is látjuk egymást… - csak úgy forrott bennem a méreg, de ezek voltak életem legnehezebb szavai.

- Kicsim, édes! Bocsáss meg! Hatalmas marha tudok lenni… – bújt volna oda mellém. Akármennyire is édes, és szeretem, nagyon megbántott, és elhúzódtam tőle. – Beszéljük meg! – kérlelt.

Egy szót sem voltam hajlandó szólni, és az öleléséből sem kértem. Megértette, mert végül távozott. Most mihez kezdjek? Szörnyű volt a hétvége. Rob miféle cédának néz engem? Ez bántott a legjobban. Nem az esett rosszul, hogy arra gondol: terhes lennék, hanem az a feltételezés, hogy megcsaltam vagy hogy el akarom hagyni. Olyan volt, mintha egy kést forgatott volna meg a szívemben. Miért nem érzi, mennyire fontos nekem? Vele sokkal jobb a kedvem, sokkal szebbnek látom a világot. De ő ezt miért nem látja?

Sarah és Jane is többször benézett hozzám, hogy vagyok, bár azt mondhattam volna, hogy jól. De nem így volt. Velük szerencsére le tudtam ülni és tényleg tisztáztunk mindent. Mármint arra vonatkozóan, jól vagyok, egészséges az eredmények szerint. Semmi bajom nincs, csak a barátnőm miatt lett sürgős az utazás. Megértették, s többet nem faggattak ez ügyben.

Hétfő reggel korán keltem, az első dolgom a pakolás volt. A második, hogy felhívjam a repteret, szerencsémre meg lehetett oldani, hogy előbbre hozzam az utazást. Remek, ez legalább sikerült. Nem láttam értelmét tovább húzni az időt. Igazából már nem tartott vissza semmi sem. Rob-nak még fel sem tudtam dobni az ötletem, hogy jöjjön velem s ismerje meg a családom. Megbántva éreztem magam. Éppen csak átjutottunk az előző félreértéseken. De most úgy éreztem, hogy szükségünk van mindkettőnknek egy kis távolságra.

Mindkettőnkben mélyen elrejtve van a félelem, melyet nem egyszerű átlépni vagy elengedni. Rob fél, hogy csak azért kedvesek vele, mert ki akarják használni. Emiatt soha senkiben nem tudott és nem tud megbízni. De úgy érzem, már bizonyítottam, hogy én őt, mármint a hús-vér Rob-ot szeretem, nem pedig a média kreálta alakot. Mégsem hisz nekem, mégsem bízik meg bennem. Pedig minden félelmem félre tettem, mikor Rob felé nyitottam. Talán korai volt még, de mégis hajlottam rá, s elfogadtam a közeledését. Elhatároztam, hogy boldogok leszünk. Azonban rá kell jönnöm, hogy ez nehezebb, mint bármelyikünk is gondolta volna. Ilyen gondolatokkal rogytam le az asztal mellé, papírt és tollat kerestem.

Kedves Danny, Sarah, Jane és Matt,

mire ezt a levelet olvassátok, remélhetőleg már felszállt a gépem vagy akár már megérkeztem a tervezett úti célomhoz. Londonba.

Nagyon-nagyon köszönöm a szíves fogadtatást. Fantasztikus élmény volt megismerkedni veletek és együtt dolgozni, szórakozni. Imádom a Gold Knight-ot! Nincs ennél jobb hely, és sosem lesz ilyen királyi lakosztályom, mint amilyen itt volt.

Ezúton is elnézést kérek minden kellemetlenség miatt!

Kérlek vigyázzatok magatokra!

Adjátok át üdvözletem Roy-nak! Puszilom és ölelem!

Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem elbúcsúzni személyesen!

Ölel és puszil,

 Zoé

Úgy éreztem, ennyivel tartozom a barátaimnak. Ha már nem várom meg azt, hogy személyesen elköszönjek tőlük. Enyhén remegő kézzel hajtottam össze a papírt és tuszkoltam bele a megcímezett borítékba. Fájdalmas volt az egész. Ekkor jutott eszembe, hogy szólnom kéne Emmának. Jobb ötlet híján e-mailt írtam neki, megírtam: megyek, mikor és hol száll le a gépem és elküldtem. Innen nincs visszaút. Csak a legszükségesebb dolgokat pakoltam össze, reméltem vissza jövök még ide. Két táskám lett, mikor végeztem elmentem letusolni és felöltöztem.

Gyorsan rendeltem egy taxit is. Még egy utolsó pillantást vettem a szobára, majd lefele indultam a csomagokkal együtt. A taxira várakozva igyekeztem pár falatot letuszkolni a torkomon, hogy nehogy rosszul legyek útközben. Mindenki aludt még, így a levelet otthagytam a konyhapulton. Ott biztosan megtalálják. És elindultam a taxi felé.

Megérkeztem a reptérre, mint mindig tömeg volt és nyüzsgés. Egyik sem hiányzott, lehajtott fejjel céltudatosan haladtam előre. Egyáltalán nem lógtam ki a sorból, átlagosnak számítottam. Csak ez a kavalkád nem tett jót. Viszonylag hamar elintéztem mindent. Volt még egy csomó időm, így kávé mellett döntöttem. Elhaladtam egy újságos előtt és szíven ütöttek a címlapok:

„Útban a szerelemgyerek?” vagy „Twilight ifjú sztárja kisfiút szeretne, ennek bizonyítéka a kék cipellő, amit a minap vett…” vagy éppen „Ki az a szerencsés, akivel RPattz családot alapít?” vagy „Most már biztos! NEM egy pár a két főszereplő: Kristen és Robert. Sőt Robert apa lesz!” és ehhez hasonló ostobaságokkal volt tele a kirakat.

Akaratlanul a hasamra tettem a kezem, milyen jó volna, ha tényleg boldog családot alapítanánk. Töprengtem el. De nem így volt. Elkeseredtem teljesen. Gyors mozdulattal letöröltem a könnyeim, aztán meghallottam, hogy megkezdhetjük a beszállást. Elfoglaltam a helyem, csak úgy zakatolt a fejem. Egyszerre tört rám minden jó és rossz emlék, érzés. Azt hiszem, hibát követtem el. Most már bánom, hogy eljöttem. Viszont némi környezetváltozásra szükségem van ismét. Győzködtem magam. Fáradtan és meggyötörve szálltam le a gépről. Minden itt kezdődött, jegyeztem meg magamnak.

- Zee, Zee… - kiáltotta egy ismerős hang. Mint egy csiga, olyan lassan fordultam meg. Csak Emma volt, aki így hívott, nem kellett nagyon gyötörnöm az agyam ki szólongat.

- Szia Csajszi! – viccelődtem, mire a nyakamba ugrott.

- Úgy hiányoztál. Régen láttalak. – örvendezett hatalmas mosollyal.

- Te is hiányoztál. Sajnálom, hogy ennyire eltűntem.

- Ne haragudj, remélem nincs semmi baj. Különben is jobban kellene vigyáznod magadra… - jött egy hirtelen megrovás.

- Miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül, mire egy magazint húzott ki a táskájából.

- Először meg sem akartam venni, tudod, hogy nem szeretem a pletykalapokat – kezdte el, míg én teljes kétségbeeséssel csak a címlapot néztem. Megint ugyanaz a téma köszönt vissza: család, terhesség és persze Rob  – de aztán felfigyeltem, hogy mennyire ismerős a lány… és az a lány te voltál… Jól vagy? – kérdezte óvatosan.

- Nem, egyáltalán nem! – fakadt ki belőlem, s már megint bőgtem. Nem ez volt a legrosszabb, hanem mindenki minket nézett. Gyorsan felvettem a napszemüvegem, s a hajamat az arcomra kotortam a fülem mögül. – Menjünk inkább, útközben mindent elmesélek.

Emma megértően bólogatott, és mentünk az autó felé. Hiába próbáltam megszólalni, de egy szó sem jött ki a számon. Csak annyit sikerült kipréselnem magamból, hogy rettentően fáradt és kimerült vagyok. Ez azonban messziről látszott, Emma csak annyit mondott, hogy mindenre lesz időnk. Hálás voltam neki, hogy nem kezdett el faggatni, és az egész autóutat csendben tettük meg. Egy csodaszép házhoz értünk, éppen csak futó pillantást tettem a házra, és a szobákra. Emma egyből a vendégszobához vezetett.

- Itt vagyunk. Remélem tetszeni fog. Pihenj! Majd később beszélünk.

- Köszönöm, gyorsan rendbe szedem magam. Utána üljünk le beszélgetni.

- Rendben addig főzök: teát vagy kávét? Vagy éhes, vagy inkább mást?

- Nem, egy finom kávé jól esne…

Emma sietősen távozott a konyha felé, én meg a fürdő fele. Megmostam az arcom, és ez már sokat segített, átöltöztem lazább cuccokba. Nagyot sóhajtottam és elindultam a konyha fele. Jöjjön, aminek jönnie kell. Csak úgy daráltam, mi is történt velem, velünk. Miért vannak a címlapok, és mi közöm van az ifjú filmsztárhoz. Emma csillogó szemekkel itta minden szavam, mikor megtorpantam, akkor máris követelte a folytatást. Eleget tettem a kérésnek, mindent elmeséltem. Megkönnyebbültem, s a lehető legjobb gesztust kaptam: egy hatalmas ölelést.

Miután mindent kibeszéltünk rólam, rátértünk Emmára. Mesélt még a suliról, a gyakorlatáról, a művészetről. A galériáról, honnan jött az ötlet. És a pasik is szóba kerültek. Ő jobb helyzetbe volt, mert megismerkedett élete szerelmével – az ő szavait idézve – azóta is boldogok. Már az esküvőt tervezgetik, csak még a megfelelő időpont nincs meg. Irigyelem, a boldogságát, vagyis inkább a saját boldogtalanságom miatt kicsit elszomorodtam. Próbáltam tartani magam, reméltem sikerült. Átvillant az agyamon, hogy hol a telefonom. Valahogy megéreztem, mert meg is szólalt az a kis masina. Sarah volt, bár Rob-nak jobban örültem volna. Közben Emma elment zuhanyozni, átöltözött és elment vásárolni. Hagyott egy cetlit, később jön, addig érezzem magam otthon, kaja van a hűtőben. Sűrű mentegetőzés és bocsánatkérés közepette adtam Sarah tudtára, hogy jól vagyok, nincs semmi baj, meg azt hogy hol vagyok pontosan – bízva abba, ha Rob keresne, akkor Sarah-ra mint mindig számíthatok.

Most már egyre nagyobb vágyat éreztem egy forró fürdőre, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Beértem a vendégszobába, és mint akit fejbe vertek dőltem az ágyra. Aludtam… azt hiszem két napot is, ha nem hármat végigaludtam…

Anti Fitness Club : Mi a szívemen a számon

„Életlen fél homály

Szürkébe bújt a táj

Színektől mentes jéghideg világ

Kővé vált arcokon

Elhalt a tűz a vágy

Programozva lett a némaság

Üldözz el!

Ebben nem veszek részt

engem más az ami éltet

Ébredj fel!

Futunk fejjel a falnak, míg fent rajtunk kacagnak

Mi a szívemen a számon

A célkeresztet vállalom

Úgyis mindig túlélem!

Bár eltemettek százszor

De a föld ki vet magából

Biztosan van dolgom a felszínen!

Mi a szívemen a számon

a célkeresztet vállalom

Lőjj már, rajta tüntess el!

De nem mered, én látom

Néma csendben átkozz

Bátor vagy

Büszkén emlékezz majd rám!

Ébredj hisz rajtunk áll

Lesz e még folytatás

Csináljunk úgy mintha összetartoznánk!

Ordíts, ha tényleg fáj!

Miért is titkolnád?

Több vagy mint madzag végén

Egy ócska báb

Üldözz el!

Ebben nem veszek részt

engem más az ami éltet

Ébredj fel!

Futunk fejjel a falnak, míg fent rajtunk kacagnak

Mi a szívemen a számon

A célkeresztet vállalom

Úgyis mindig túlélem!

Bár eltemettek százszor

De a föld ki vet magából

Biztosan van dolgom a felszínen!

Mi a szívemen a számon

a célkeresztet vállalom

Lőjj már, rajta tüntess el!

De nem mered, én látom

Néma csendben átkozz

Bátor vagy

Büszkén emlékezz majd rám!

Mi a szívemen a számon

A célkeresztet vállalom

Úgyis mindig túlélem!

Bár eltemettek százszor

De a föld ki vet magából

Biztosan van dolgom a felszínen!

Mi a szívemen a számon

a célkeresztet vállalom

Lőjj már, rajta tüntess el!

De nem mered, én látom

Néma csendben átkozz

Bátor vagy

Büszkén emlékezz majd rám!”