13. Látogatás

Sziasztok,

itt a soron következő rész. ismét Rob gondolataival ismerkedhettek meg. :)
köszi a komikat! továbbra is várom a véleményeteket! :)
jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

13. fejezet - Látogatás


~ Robert ~

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az éjszakám akkor a legjobb szó a szörnyű lenne. Bár ez sem igaz, mert egyetlen szó sem bírja kifejezni azt, amit éreztem. A legjobban az fájt, hogy kibújt az ölelésemből, az egész viselkedésével azt éreztette, hogy ellökött magától. Furcsa dolog a szerelem. Ha van egy szerelmed, akkor az egész életed csodálatossá tudja tenni. Azonban a szerelem képes pokoli kínokat okozni. S minden esetben két személy sínyli meg.

Tudom, hogy Zoé szeret, és milliószor elmondta. Mégis a múlt sebei kísértenek. Pont emiatt nem tudtam elhinni, hogy engem szeret, pedig azt hiszem az egyetlen olyan lány, akit Edward nem tudott elbűvölni. És ez volt nekem hihetetlen, önmagamért szeret. Nesze neked, én meg azzal hálálom meg, hogy féltékenykedem, és megcsalással vádolom. A megcsalás feltételezése olyan szánalmas volt tőlem. Folyamatosan gyötrődtem egész hétvégén, egyedül.

Hétfő, ismét forgatás. Ez sem volt jobb. Több okból sem. Egyrészt a borzalmas hétvége miatt a hangulatom a padlón volt. Hétfő reggel sikerült elaludnom, ami azt eredményezte, hogy kapkodva szedelőzködtem össze. Saját magamnak köszönhettem, így még a reggeli kávé is kimarat. Szóval a nap pokolian indult. A szerepem szerint egy szerelmes fickót kellett alakítanom, csakhogy egyáltalán nem voltam ráhangolva. A szerepnek nem igazán tett jó a kedélyállapotom, többször meg kellett ismételni az egyes jeleneteket. Képtelen voltam élethűen alakítani.

- Oh, mikor lesz már vége ennek a szar napnak! – sóhajtottam fel keservesen. Ekkor meghallottam a délelőtt csúcspontjának számító szünet szócskát. - Végre! - Örült tempóval indultam az utca sarkán álló kávézó irányába. Szükségem volt egy vödör kávéra. Menet közben elszívtam egy cigarettát, de ez sem tudott jelen pillanatban megnyugtatni. Az állandó kísérettel közlekedhettem, de így is akármerre mentem, mindenhol a kiabálás jelezte az utam. Ettől csak még jobban megfájdult a fejem.

Nehezen, de megszereztem a kávém. Extra erős feketét. Már az illata is sokat segített. Újra közrefogtak a testőrök, s így indultunk a forgatás következő helyszínére. Egy játékbolt mellett haladtunk el. Óvatlanul a kirakatra pillantottam, ahol egy csomó játék és néhány babaholmi volt kirakva. Középen egy pár kicsi, kék színű gyerekcipellővel, amint megpillantottam egy idillik kép úszott a szemem elé.

Zoé gömbölyödő pocakkal a konyhában tüsténkedett, aztán hatalmas csókkal köszöntöttem. Közelebb létem hozzá, átöleltem, és finom ajkait becézgettem. S hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel engem nézett. Puszit adtam a pocakjára, mire önfeledt nevetése betöltötte a konyhát, a lakást.

Körül sem néztem, s már a boltban voltam. Az eladólány ámulattal követett végig a boltban, míg gondosan szemügyre vettem mindent. Végül a kék cipellők mellett döntöttem. Szóltam az eladólánynak, hogy gondosan csomagolja be, ne látszódjon mit vettem. Gyorsan leszögeztem, hogy ajándék lesz, még mielőtt megkérdezhette volna. Fizettem, és a csomagot a hónom alá csaptam, s siettem a forgatásra. Végtelennek tűnt a nap további része. A pár perc szünetben feledve minden bánatom telefonálni próbáltam Zoé-nak, de folyamatosan a nem elérhető üzenetet kaptam. Kínomban már Sarah-ékat hívtam, ott legalább kicsengett, de nem vette fel senki. Önmarcangolást a telefon csengése szakította félbe. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok.

- Igen? – vettem fel a telefont kedvetlenül.

- Merre vagy Robert, csak rád várunk! – sürgetett Zack.

- Megyek! – s ki is nyomtam a telefonom.

Alig tettem le, megint csengett. Bosszúsan vettem fel, mondtam, már megyek – futott végig az agyamon – akkor miért tartanak fel ostoba telefonokkal. Jah, várnak rám, vagyis inkább Emilie-re várnak, mert ő még mindig sehol.

- Azt hiszem, még egy kávé simán belefér, Emilie még sehol… - jött közelebb Bob. Bólintottam, és elindultam a kávézó felé. Elhaladtunk egy újságos stand előtt. A magazinok szalagcímei egyszerűen sokkolt: „Útban a szerelemgyerek?” vagy „Twilight ifjú sztárja kisfiút szeretne, ennek bizonyítéka a kék cipellő, amit a minap vett…” vagy éppen „Ki az a szerencsés, akivel R-Pattz családot alapít?” vagy „Most már biztos! NEM egy pár a két főszereplő: Kristen és Robert. Sőt Robert apa lesz!” és ehhez hasonló címekkel volt tele a kirakat. Némelyik már tényként kezelte azt az információt, amit még senki sem tudott.

- Ezek szerint mindenki tudja, hogy apa leszek, csak én nem?! – motyogtam magamban, amit az egyik testőr meghallott, és ledöbbent.

- Most komolyan, ne törődj vele, ha igaz lenne, akkor biztos tudnál róla… - válaszolta.

- De az a baj, lehet, hogy van benne igazság. Lehet, hogy hamarosan boldog apuka leszek. – mondtam keserűséggel Zoé hiánya miatt. A szavaim hallatán mindenkinek tátva maradta a szája.

A szünet letelt, és semmivel sem voltam előbbre. Visszaálltam a díszletbe, folyatódott a munka. Egy kisebb közjáték után, amit néhány rajongó rendezett egész zökkenőmentesen teljesítettük a mai napra tervezett jeleneteket.

Miután kimenekítettek a sikítozó tömeg markából, a lakosztályom csendjét kincsnek tartottam. Újra a kezembe vettem a picike cipőket. Olyan aprók voltak, szinte eltűntek a kezemben. – Elment az eszem! – motyogtam magam elé. Felfoghatatlan, mennyire gyorsan változnak a dolgok. Teljesen elmerengtem, s egyre jobban hiányzott Zoé.

Meglepetésemre Ashley hívott fel volt, a hogylétem felöl érdeklődött, és hogy nincs kedvem beszélgetni vele valamikor. Jacksonnak a családjához kellett mennie, de Ash nem akarta zavarni, így most egyedül volt ő is. Meglepett, de örültem neki, áthívtam estére. Egyből a zuhannyal kezdtem. Majd kaját rendeltem. Elkezdtem felöltözni, ami majdnem sikerült, csak a pulcsi maradt a kezembe, na meg még a hajam is csupa víz volt. Csengettek.

- Nyitom! – kiabáltam az ajtó fele.

- Szia! Jó végre látni téged! – fogadott Ashley.

- Helló! Én is örülök neked!

Míg Ash elhelyezkedett, addig befejeztem az öltözést, és hamar megtöröltem a hajam. Közben pedig megérkezett a vacsi.

- Elmondod, hogy mi a helyzet veletek? – kérdezte Ash.

- Remélem, te tudsz segíteni… - sóhajtottam.

Belekezdtem a mondandómba. Megkönnyebbültem, ahogy egyre jobban belemerültem a mesélésbe… Hangom szomorúan csengett. Majd furcsa módon előkerültek olyan témák, mint például család, gyerek. Ilyenekről azelőtt sosem beszéltem, egész megdöbbent Ashley a szavaim hallatán. Akivel el tudtam volna képzelni a jövőm, amiben szerepelt volna a gyerek, az a személy rohadtul átvert.

Sokat segített Ash, mert végre megértettem az érzéseim. Feldolgoztam, s tudtam, hogy ez most tényleg komoly, amit Zoé iránt érzek. Beszélnünk kell, értelmes felnőttek módjára. Mert én kész vagyok harcolni ezért a kapcsolatért, Zoéért. Bár a baba hatalmas lépés a kapcsolatunkban, kicsit korai, de mindenben mellette állok. Ezt teszem, mert ezt érzem és szeretném tenni, és nem azért, mert ezt kell, mint kötelességem. Rájöttem, hogy nem csak engem rémített meg, hanem Zoét is. S talán emiatt fajult el odáig az utolsó beszélgetésünk. S ahogy jobban belegondoltam, tudatosult bennem, hogy neki ez sokkal nagyobb változást jelent az életében. Talán még ő sem készült fel rá.

Másnap korán keltem, de nem önszántamból. Bob már tűkön ült, hol vagyok már, és feszített tempóban zajlott a forgatás. Késésben voltunk, mivel elég sokszor megszakították a rajongók a jeleneteket. Nekünk, vagyis Emilie-nek és nekem elég sok interjút és fotózást kellett teljesítenünk, melyek ugyancsak időbe teltek. Már egy hét eltelt Zoé-val folytatott veszekedés óta. Tudtam, hogy cselekednem kell és kezdetnek egy rövid üzenet mellett döntöttem. Reméltem, hogy kapok valami választ. Csakhogy semmilyen válasz nem érkezett, sem akkor, sem később.

Időközben az alkonyatos stáb megérkezett New York-ba. Így csaptunk egy jó kis bulit. Túl jól is sikerült. A srácok, Kellan, Jackson és Peter társasága hiányzott. A lányokat is jó volt újra látni. Nikki, Elisabeth kíváncsian érdeklődtek, hogy vagyok mostanában. Ash persze teljesen képben volt. A legnagyobb megdöbbenést Kristen megjelenése okozta. Elég sokat sikerült innunk, ezért egy kicsit féktelenre sikerült a party. A szobámban tértem magamhoz. Ami a legfontosabb, egyedül. Vagyis az eszelős fejfájásommal ketten maradtunk.

Végre a szombat is elérkezett, a szorgos munkának meglett az eredménye. Befejeztük a forgatást, csak apróbb utómunkálatok maradtak hátra. Fáradtan dőltem végig az ágyon, mikor kopogtak. Csak odavetettem, hogy nyitva. Nem volt erőm felkelni. Emilie jött be, kíváncsiskodott: mit csinálok, vagy mit fogok csinálni este. Volt rá egy-két példa, hogy a stáb beült a közeli bárba munka után, általában ez olyan hajnali 1 és 3 között szokott lenni, vagy addig tart. Éppen ecsetelni kezdtem volna, hogy nincs semmi kedvem most bulizni menni, mikor megszólalt a telefon. A recepcióról szóltak fel, hogy látogatóim érkeztek, és felkísérik őket. Kapkodva próbáltam rendbe szedni magam, amit Emilie nem igazán értett. S már kopogtak az ajtón.

- Sziasztok! – tört ki belőlem. Oka van, hogy itt vannak. Talán valami baj van? Nem tűntek túl vidámak.

- Szia Rob! – mondta egyszerre Sarah és Danny. Telis-tele voltak szomorúsággal, amit én okoztam. Pont nekik, akiket nagyon megkedveltem, ők akik normális emberként kezeltek. Befogadtak a maguk kicsi, különleges és szeretetteljes körébe, de én elcsesztem. Rohadtul elcsesztem mindent.

- Gyertek beljebb, örülök nektek! – kaptam Sarah-tól egy ölelést és két puszit. Éppen ugyanúgy, mint mindig. Danny-vel kezet fogtunk. Most fura volt a helyzet, máskor közvetlenebbek voltak. Teljesen családtagnak tekintettek a kis lakóközösségükben. Sosem éreztem, soha nem mutatták, hogy esetleg zavaró a jelenlétem. Sőt inkább nagyon is szívesen fogadtak.

- Mi járatban vagytok erre? Miben segíthetek? – a torkomban dobogott a szívem. Tartottam, hogy valami baj történt. Mi más magyarázata lenne annak, hogy meglátogattak?

- Régen jártál nálunk, és már rettentően hiányoltunk… - viccelődött Sarah keserű humorral, de nem tudott mosolyogni. Nem őszintén. Betereltem a réglátott barátaim.

- Hadd mutassam be a filmbeli partnerem: Emilie-t. – kolléganőm felé fordultam - Emilie ők a barátaim Sarah és Danny – gyorsan lezajlott a bemutatkozás. Emilie kíváncsian méregette őket. Látszott rajta, hogy már semmit sem ért velem kapcsolatban. Nem csodálom. Aztán úgy döntött, hogy inkább lelép. Kikísértem, de még távozása előtt még megjegyezte, hogy kiment a stáb előtt.

Kíváncsian ültem le szembe a vendégeimmel és várakozóan figyeltem őket. Ahogy sejtettem látogatásuknak oka nem volt más, mint Zoé távozása. Sarah elmondta, hogy hiába beszél szinte minden nap Zoéval, mégsem hiszi, hogy boldog. Már csak a neve említése is a szívemig hatolt. Elolvashattam Zoé levelét. Azt hiszem, ez a látogatás döbbentett rá, mennyit jelent nekem Zoé.

Elhatározásra jutottam, meg kell keresnem mielőbb Zoét, tisztáznom kell minden félreértést. Sarah távozáskor a kezembe nyomott még egy cetlit, amin telefonszám, cím, és időpontok sora szerepelt. A következő lépésként már csomagoltam is, sőt a reptérre is telefonáltam, foglaltam a leghamarabb induló gépre jegyet. Felhívtam a menedzserem, hogy egy halaszthatatlan családi ügy miatt Londonba kell repülnöm. Nem értette, és nem helyeselte, de beletörődött. Annyit fűzött az egészhez, hogy akkor majd átszervezi a napirendem. Azt viszont megígértette, hogy a Teen Choise Awards-on ott kell lennem. Belementem, megegyeztünk.

Gördülékenyen sikerült helyrerakni mindent. Annyira izgatott lettem, hogy viszonylag hamar mindent el tudtam intézni. Hirtelen eszembe jutottak a cipellők. Azokat – történjen bármi – nem hagyhatom el. Felkaptam őket, s elrejtettem a csomagomban. Nem aludtam, inkább a tv csatornák között ugráltam. Így várakoztam addig, míg végre elindulhattam végre a reptérre. – Majd a repülőn alszok. – vontam meg a vállam.

Nehezen, de elérkezett az idő indulhattam a reptérre. Az egyik testőröm kísért el, mivel hirtelen döntésből származott az egész utazás, így el tudtam kerülni a cirkuszt. Hamar feljutottam a gépre, és ahogy vártam totál kiütve sikerült végigaludnom az utat. A napsugarak különleges fénnyel vonták be az egész várost. Mosoly kúszott az arcomra, mikor megpillantottam Londont. Már nagyon hiányzott minden. Legjobban Zoém hiányzott, de ott volt még a családom és a barátaim.

Taxit fogtam, s első utam haza vezetett a szüleim legnagyobb meglepetésére. Anya örült és aggódott, hogy feltűntem. Győzködnöm kellett, hogy minden rendben és csak egy kis vakáció miatt jöttem haza. Bár annyira erősködött anya, hogy muszáj volt nagyvonalakban elmondanom a jövetelem másik okát. Mire befejeztem, a nővéreim is előkerültek. - Idillikus család!

Pár szót beszéltünk, majd egy megbeszélt találkozóra hivatkozva elsiettem. A régi szobám felé vettem az irányt, hamar leszórtam a cuccom. Gyors zuhanyt és átöltözést iktattam be a szoros programomba. Mielőtt indultam volna, megsúgtam anyunak: ha minden jól megy, akkor meglepetésem lesz. Immár kocsival – Lizzy adta kölcsön a kocsiját – száguldottam a papírkán lévő címre. Útközben megálltam egy virágbolt előtt, egy csokor vörös rózsát és egy vegyes csokrot választottam. Mégsem mehetek üres kézzel. Romantikus gesztus a virág. Szerencsére a boltban sem ütköztem semmilyen akadályba. A címet könnyedén és hamar megtaláltam. Az ajtóban gyűjtöttem a bátorságot a csengetéshez, mikor kinyílott az ajtó.

- Jó reggelt! – köszöntem udvariasan.

- Neked is jó reggelt! – megdermedve válaszolta az ajtóban a lány. Biztos felismert, bár a gondolataim az én édes Zoém körül forogtak.

- Ne haragudj, tudnál nekem segíteni? Zoé Deckert keresem. Ezt a címet adták meg nekem… - nyújtottam át a papírt.

- Igen… igen… itt… itt van… - dadogta a lány – Szia, én Emma vagyok!

- Örvendek! Szólíts Rob-nak! – nyújtottam a kezem, mire behúzott az ajtón.

- Zoé még szerintem alszik, fent a lépcsőtől jobbra a második ajtó, az a szobája. Menj fel, jó kis meglepetés leszel! – kuncogott a lány.

- A meglepetés a szándékom! – mosolyogtam, mire Emmának elakadt a lélegzete. S végül átnyújtottam a vegyes virágcsokrot.

Emma lelkesen fogadta a virágokat. Pírt csalt az arcára. A virágok jutalma két puszi lett. Majd egyből fel is tessékelt Zoé felé. Tüneményes lány. Energikus, barátságos. Teljesen Zoéra emlékeztetett. Halkan lépdeltem, nem szerettem volna felébreszteni szerelmem. Az ajtó résnyire volt nyitva, csak egy picit kellett meglökni és már ki is nyílt. Zoé édesen aludt, nagyokat sóhajtva. Gyönyörű volt, még szebb, mint ahogy emlékeztem rá.

A rózsacsokrot biztonságos helyre, az asztalra tettem. Közelebb mentem Zoéhoz, mintha megérezte volna a jelenlétem, mocorogni kezdett. Kihasználva, hogy már ébredezik csókot leheltem az ajkára. A csókunk egyre hosszabb lett, és a vágy tüze lobban fel egy pillanat alatt. Nem tudtam, Zoé ébren van már, vagy még mindig álmodik.

- Szeretlek, nagyon szeretlek! – sóhajtotta bársonyosan.

- Én is nagyon szeretlek! – válaszoltam mézédesen, mire észrevettem Zoé hirtelen felpattanó szemhéját. Majd magával rántott, s az ágyba összebújva, ölelkezve folytattuk a csókolózást.