17. Szerencsétlen véletlen

Sziasztok,

meghoztam a folytatást. Zsuzsi és Judy nagyon köszönöm, hogy kitartóan komiztok. ♥ ♥ ♥
Jó olvasást!

Puszi,

ZoÉ

~ Véget nem érő szép remény ~

17. fejezet - Szerencsétlen véletlen

Nem tudom mikor nyomott el bennünket az álom. Az éjszaka fantasztikus volt, de a reggel sem volt semmi. Ismét Rob karjaiba ébredhettem. Hogyan tudtam nélküle meglenni? – morfondíroztam magamban. Míg a békésen alvó kedvesemet csodáltam. Teljesen kiment az álom a szememből. Felé fordultam, felkönyököltem és úgy ittam magamba az igéző látványt. Egy kicsit féltem az elkövetkező napoktól, bár inkább a félelem nem is a legjobb szó ide. Hisz miután Rob befejezi a munkát New York-ban, elrepülünk az Angyalok városába. Ott pedig először fogunk megjelenni egy párként. Ez lesz az első hivatalos megjelenésünk. Ez nyugtalanított.

Enyhén megráztam a fejem, hogy ezzel űzzem el a buta gondolatokat, de nem igazán segített. Valamivel le kell foglalnom magam. – fújtam egy nagyot. Nem akartam szerelmem felébreszteni feleslegesen, másrészt már nem bírtam megmaradni egyhelyben. – Készítek reggelit. – csúsztam ki az ágyból. Minden egyéb mozdulatom előtt a telefonom után nyúltam, mely az éjjeli szekrényen pihent. Kíváncsian néztem a kijelző óráját, mégis mennyi az idő. Az enyém helyett, azonban Rob telefonja került a kezemben. Még csak hét óra volt, s nem úgy tűnt, hogy rajtam kívül más is ébren lenne.

Már tettem volna vissza a helyére a készüléket, mikor villogni kezdett. Meglepett, de az  még jobban, hogy kinek a neve jelent meg a kijelzőn. Kristen. Még szerencse, hogy le volt némítva. Visszatettem a helyére a telefont. Váratlanul ért, de igyekeztem nem a legrosszabbra gondolni. Csakhogy ez nehezen ment, mert eszembe jutottak Claire szavai. Ráadásul tudtam, hogy Rob úgy gondol Kristenre, mint jóbarátra. A filmek, a forgatások és ez az egész parádé, amit együtt éltek meg, összeköti őket. Szeretem Robot és megbízom benne.

Rob egyik levetett pólóját húztam addig magamra, míg előszedtem a tiszta ruhám és a fürdőbe mentem. A víz alatt az előző napi rossz érzésen gondolkoztam, mert most újra lecsapott rám az a furcsa és már kellemetlennek számító sugallat, melyet jóleső meleg víz sem tudta elmosni. Megtörölköztem, majd felöltöztem. A földszint fele vettem az irányt. Claire jó kedvűen a reggeli készítésével foglalkozott. Csatlakoztam hozzá, segítettem neki, amiben csak tudtam. Közben pedig beszélgettünk. Örömmel hallgattam, hogy mennyire szimpatikusak neki a szüleim és hogy Emma kíváncsivá tette a galériát illetően.

A frissen főtt kávé illatát megérezték az álomszuszékok, mert egymás után érkeztek a konyhába. Szerelmem álmos tekintete egyből eltűnt, amit megpillantott. Egy ezer wattos mosolyt villantott, majd karjaiba zárva csókkal üdvözölt. Közösen ültünk le reggelizni, s ettől tényleg úgy éreztem, hogy befogadtak a családba. Ami nagyon jó érzés volt, melegség töltötte le a lelkem. Egyetlen dolgot sajnáltam, amire nem maradt időnk, az az, hogy nem láthattam Lizzy koncertjét. Nagyon kíváncsi lettem volna rá, de ígéretet tettünk, hogy be fogjuk ezt pótolni. A délelőtt folyamán Rob telefonja ismét megszólalt. Lopva ránéztem a kijelzőre, és megint a Kristen névvel találtam szembe magam.

- Várj! Kimegyek!– Rob elég hamar felkapta, majd elvonult. Akartam utána szólni, de már be is csukódott mögötte a bejárati ajtó.

Az emeletre mentem, Lizzyvel befejezni a csomagolást. Vagy fél órán keresztül beszélgettünk, majd a csomagokat is lehordtuk. Robot azonban sehol sem láttam legalábbis a lakásban nem. Kint cigizett, miközben még mindig a telefon a fülén lógott. Az órámat nézegettem, mert egyre közelebb kerültünk az induláshoz. A szüleimtől a vacsora után elbúcsúztam. Még akkor anyának meg kellett ígérnem, hogy többször fogom hívni. Emma viszont ragaszkodott hozzá, hogy ő a reptérig kísérjen. Végül barátnőm és Nick fuvarozott ki bennünket a reptérre.

- Talán baj van? – szegeztem a kérdést Rob-nak, mikor visszajött hozzánk. Eddigre már elbúcsúztam az ő szüleitől és nővéreitől is.

- Nem, semmi. – válaszolt, majd megölelte az anyukáját. Sorba elköszönt a családtagjaitól.

- Itt van minden, elhoztam az összes csomagot! – fordultam Emma felé, mert ugyan már előbb összecsomagoltam, de a táskákat most hozták utánam.

- Köszönöm – súgtam neki – Ha valami itt marad, akkor lesz okod meglátogatni! – mire befejeztem, már mindketten nevettünk.

A reptérig vezető utat végig nevettük, s ez könnyebbé tette az elválást. Tudtam, hogy a búcsú nem örökre szól, mindenképp vissza fogok jönni. Az óriási reptér hatalmas tömegében azt hittem sikerült majd beleolvadnunk. Mi is egy átlagos pár leszünk, úgy mint az összes többi pár. Nem sikerült, mert ahogy elhaladtunk egyre többen és többen ismerték fel Robot. Előkerültek a mobilok, hogy megörökítsék a pillanatot. A biztonsági őrök siettek a segítségünkre, nekik köszönhetően gyorsabban tudtunk haladni és szinte úgy menekítettek át bennünket a váróba. Kíváncsi szemekkel Rob után kutattam, mikor egy ismerős tekintettel találkoztam.

Dora

- Zoé, Zoé te vagy? – hallottam meg az ismerős hangot.

- Dora, szia Dora! – csodálkozva ismertem fel egykori barátnőm.

- Micsoda meglepetés! Oh, milyen régen találkoztunk! – hadarta Dora, míg ölelgetett.

- Tényleg régen láttuk egymást. Egyedül utazol? – kicsit szánalmas kérdés jutott eszembe. Bár annyira régen elköltöztek, hogy szinte semmit nem tudok róla.

- Most éppen meglátogattam a rokonságot. New York-i egyetemen tanulok, és a barátommal együtt élünk egy kis lakásban… - mesélte, majd hirtelen ledermedt. Nem tudtam, mi történt. Mire szóra nyitottam volna a szám, megelőzött – Ezt el sem hiszem… Ro… Rob… Robert… - dadogott.

- Tessék? – elég fura képet vághattam. Mire kimondtam addigra leesett, miért zavarodott meg Dora.

- Oh, hogy itt vagy! Már mindenhol kerestelek! – szólat meg Robert a mézédes hangján. – Az őrök is képet és autogramot kértek. El tudod ezt hinni: - A kezeit a derekam köré fonta, míg a nyakamat csókolta.

- Te ismered!? – kiáltott fel Dora. Rosszabb volt, mint egy kisgyerek. Kíváncsisága ott ragyogott az arcán.

- Igen, nem csak ismerem. Dora szeretném bemutatni a barátom! – hangsúlyoztam az utolsó szót.

- Dora régi barátnőm. - Kezet fogtak, Dora egyik ámulatból a másikba esett ezalatt a néhány pillanat alatt.

- Várjunk csak, csak a barátod? – kérdezte félmosollyal Rob.

- A barátom, a kedvesem, a szerelmem – soroltam egy-egy csókot nyomva az ajkára. – Most már jobb így?

Felnevetett, majd bólintott. Meghallottuk, hogy megkezdhetjük a beszállást. Valamilyen véletlen során elég közel szóltak a jegyeink egymáshoz. Dora pár hellyel elénk került, de sikerült megbeszélnie a másik utassal, hogy cseréljenek. Végül mellém ült. Rob ült legbelül, akit hamar elnyomott az álom. A kezemet fogta, egy percre sem engedte el. Addig mi ketten folyamatosan beszélgettünk. Mindenek előtt egy találkozót egyeztettünk másnapra. Ha már mindketten New York-ban leszünk, akkor eltöltünk egy kis időt együtt a régi idők emlékére. Van mit bepótolni. Szóba került a család, a barátok, a suli témák. Robról is faggatott, mikor és hogy találkoztunk. Dora is mesélt a barátjáról. Amikor a neve került szóba, megtudtam, hogy Adam-nek hívják. Előkerült az agyam rejtett zugaiból pár emlékkép e név hallatán és nem lettem vidám. Csak véletlennek gondoltam, hogy pont így hívják Dora párját.

- Olyan szótlan lettél? – fordult felém Dora.

- Ne haragudj, de egy kicsit elfáradtam. – mentegetőztem egy fáradt mosoly kíséretében.

- Semmi baj, most már én is fáradt vagyok. - Ezzel rövidre zártuk a beszélgetést, és elbóbiskoltam. Arra ébredtem, hogy Rob simogatta az arcom és a kezem. Ezzel tudatva, hogy mindjárt megérkezünk.

- Megint felhajtás lesz körülötted? – kérdeztem álmosan.

- Igen. De most várni fognak minket testőrök. – lett komor Rob hangja.

- Semmi baj, engem nem zavar addig, míg mellettem vagy. Ölelj szorosan! – csókoltam meg.

- De engem igen! – morogta fintorogva. Ezzel csak azt érte el, hogy mosolyt csalt az arcomra.

Közben Dora is felébredt. Nemsokára pedig megkezdtük a leszállást. Izgatottan vártam, vajon mit hoznak a következő napok. Arra tudtam gondolni, mikor legutóbb jöttem és akkor végre jó dolog történt velem. Megtaláltam, vagyis inkább megtaláltuk egymást! Ahogy haladtunk kifele egyre több és több ember vett minket körül bennünket. Sok biztonsági őr fogott közre bennünket. A hangzavar, amit a sikító, visító rajongók okoztak jobban zavart. Szegény Dora elsodródott mellőlünk, majd eltűnt a tömegben. Még szerencse, hogy megadtam neki a számom és összehoztuk a holnapi talit. A vakuk is folyamatosan villogtak, percenként vagy száz is. Rob erősen tartott, úgy vont magához. Egy pillanatra sem engedett el.

- Látod, mondtam én! – súgta Rob nekem, ez is felkeltette a fotósok figyelmét. Tudtam, hogy magát okolja, hogy bántja őt ez a hatalmas őrület.

- Akkor ezt figyeld! – bújtam hozzá még jobban. Most nemcsak neki, nekem is erősnek kellett lennem. Aztán a következő pillanatban egy olyan szenvedélyes csókot sikerült adnom, amire még én sem számítottam.

- Ezzel totál elintézted, hogy jó pár hétig címlapon legyünk! – viccelődött, ahogy végre haladtunk ki az épületből, ahol látszott a parkoló. Mégis olyan távolinak tűnt, mivel csak nagyon lassan tudták biztosítani az utat.

- Ezt most miért csinálod? – emeltem kérdőn tekintetem szerelmemre. Aki éppen a nagymamámtól kapott gyűrűmmel játszott, persze a gyűrű a gyűrűs ujjamon volt. Először nem válaszolt, csak a féloldalas mosolygással tekintett rám. De sikerült megfordítania a gyűrűt, hogy a kövekkel kirakott dísz a tenyerem felé nézzen.

- Csak adok egy kis munkát a paparazziknak, legyen valami, ami után nyomozhatnak… - nevetett fel. Ez látszat volt, játék, hiszen láttam a szemében, hogy ez egy gondosan előadott szerep. Mosolyt varázsoltam az arcomra, igyekeztem mindaddig fenntartani, míg el nem értjük az autót. Ekkor végre megérkeztünk az autóhoz. Hatalmas fekete, sötétített üvegű terepjáró volt. Mi mégis összebújva ücsörögtünk a hátsó ülésen. Szorosan egymáshoz simulva. Végre levetette Rob a maszkját s nekem sem kellett tovább kényszerből vigyorognom, hanem tényleg szívből jött. Pusztán attól a dologtól, hogy együtt vagyunk és mennyire szeretem a mellettem lévő férfit.

- Hova mehetünk uram? – kérdezte a sofőr.

- A Hotelbe foglaltattak szobát nekem. – Rob hangosan gondolkodott. - Inkább menjük a Gold Knighthoz!… - adta ki végül az utasítást.

- Köszönöm Édesem! Köszönöm! – doromboltam Robnak, amit láthatóan élvezett.

Végre megérkeztünk az ismerős utcába, az ismerős házakhoz és megpillantottam a bárt. Tagadhatatlanul boldog és önfeledt voltam. Megállt az autó és szinte ész nélkül siettem a bárba. Ott várt engem a másik családom. Danny, Sarah, Jane, Matt és Roy. Mindenki itt volt. Rob vigyorogva követett, nem szólt semmit. Sejtette, hogy olyan pillanatok egyike, melyet jobb csendben kiélvezni. Először Danny kapott el. Aztán csak öleltük egymást, ölelgettek engem. Majd a többiek is sorra kerültek, és a lányoktól Rob is megkapta az ölelés adagját. A srácok meg szimplán üdvözölték egymást, és egyszerűen kezet fogtak.

Mesélj! Mesélj el mindent! – hallottam vagy ezerszer, míg a bártól a nappaliig eljutottunk. A vicces az volt, hogy Rob csak mosolygott az egészen, de egy pillanatra sem hagyott egyedül és el sem engedett. Mintha össze lettünk volna nőve. Végül felértünk az ismerős nappalihoz. Ameddig mi leültünk, Sarah és Jane a konyhából harapni valót és innivalót hozott. Utána ők is csatlakoztak a társaságunkhoz, a párjaik mellé ültek. Egy-egy csókkal köszöntötték őket, mindenki csillogó szemekkel várta az élménybeszámolót, főleg a kibékülésre voltak kíváncsiak. Aztán belekezdtem a mesébe, amit visszafojtott lélegzettel hallgattak, a lányok a romantikusabb részeknél nagyokat sóhajtottak. Túlságosan is jó éreztük magunkat, mert nem is foglalkoztunk az idő múlásával. Egyre nehezebb volt figyelnem a beszélgetésre, mintha mázsás súlyok nehezedtek volna a szememre.

- Kicsim jobb lesz, ha megyek, már késő van. – mondta mézédes hangon Rob.

- Ne, kélek ne! – suttogtam. Rossz lett volna nélküle. Csak most kaptam vissza.

- Dehogy mész! Vagyis irány felfele, ismeritek a járást! Már minden kész! – szólalt fel határozott hangon Sarah. Danny csak elégedetten bólogatott a hallottakra reagálva.

- Holnap forgatás lesz, és foglaltak nekem szobát a hotelben!

- Ez viszont sokkal kényelmesebb, barátságosabb és családias hangulatú. – kuncogott Jane.

- Azt hiszem, nincs mit tenni. – sóhajtottam – Már mindent elrendeztek! Esélyünk sincs ellentmondani! - Erre olyan nevetés tört ki, hogy majdnem leestek a fotelről, de jól esett.

- Gyere, drágám, akkor irány az ágy! – csalogatott Rob. A hangjában egyértelműen csengett, hogy valami huncutságot forgat a fejében.

Felértünk a galériába, majd a szobámba és tényleg minden úgy volt, ahogy ott hagytam. Csak az ágynemű lett kicserélve. Jó érzés volt visszatérni. Újra itt lenni, ahol minden kezdődött, mert a bárra és New York-ra úgy tekintettem, mint egy új kezdetre. Egy tiszta lapra, ahol végre helyet kapott a szerelem is. Nem is akármilyen szerelem. Itt azonban megszakadt a gondolatmenet, mert megéreztem Rob kutató kezeit és éhes ajkait a bőrömön. Az érintése és a csókjai nyomán felizzott a bőröm, azonnal jelentkezett a bizsergés mindent porcikámban. Taktikát készültem váltani, mikor megint megszólalt a telefonja. Mélyeket lélegezve terültem el az ágyon, szerelmem fogadta a hívást.

- … hol a fenében vagy? – kristálytisztán hallatszott az ideges női hang a vonal túloldaláról.

- Jó estét neked is Steph! Nem vesztem el, csak a barátaimnál vagyok! – sűrű bólogatás mellett magyarázkodott Rob.

Tovább nem bírtam várni, így elmentem letusolni. Jól esett, ahogy a melegvíz cseppjei versenyeztek a testemen. Megtörölköztem, s belebújtam egy vékonypántos felsőbe és egy sortba. Rob akkor tette le a telefonját, mikor beléptem az ajtón.

- Milyen gyors volt valaki? – csókolt meg, s ott folytatta ahol az előbb abbahagyta bőröm ízlelését.

Persze most már könnyebb dolga volt, mert lényegesebben kevesebb anyag fedte el a testem. Egy könnyű mozdulattal egy pillanat alatt megszabadított a felsőtől. Centiről centire haladt lefele a nyakamtól, nyelve izgatóan csiklandozott. Azok a csodás, hosszú ujjai pedig kényeztetően cirógatták az oldalam, a combom. Rob csillogó szemeiben minden egyes alkalommal elvesztem, s most sem volt ez másképp. Minden mozdulat, érintése, csókja csupa szerelemmel volt átitatva. Akarta őt, s azt, hogy én is adhassak neki olyan élvezetet, amilyet megérdemel. Sietve szabadítottam ki Robot a nadrágjából, majd a boxerét is hamar eltűntettem róla. Még csak ujjaim simultak rá férfiasságára, mire férfiasan felnyögött. Hirtelen vont magához, hogy csókoljon. Nem akart elengedni, így átvetettem csípőjén a lábam, s kőkeménységét készségesen fogadtam be. Ebben a pillanatban egyszerre engedtük szabadjára sóhajainkat. S már csak egyetlen cél lebegett a szemünk előtt, mégpedig szerelmünk beteljesülése.

- Szeretlek. – az élvezet kiváltotta gyönyör utolsó hullámait követően, a csillapodó légzésünk közepette egyszerre mondtuk ki a csodálatos érzést, ami teljesen átjárt bennünket.

- Jó éjt kicsim! – súgta a fülembe.

- Aludj jól! – pontosan a karjaiba illettem, olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak lehetett.

Néhány óránál többet egyszerűen nem tudtam aludni. Még nem álltam át erre az időzónára. Másrészt túlságosan felpörögtem, hogy itt lehetek. Csendben hallgattam Rob szívverését. Nem akartam békésen szunnyadó kedvesem felébreszteni, így elindultam a konyha fele. Még feltehetőleg mindenki aludt. Egyetlen lélekkel sem találkoztam. Teát és kávét főztem elsőként, majd bekapcsoltam a konyhai kis tv-t és elkezdtem reggelit készíteni. A tv műsorra nem is figyeltem, rossz szokásként inkább csak alapzajt biztosított. Előpakoltam a hűtőből az alapanyagokat, majd arra gondoltam, hogy palacsintával kezdem. Szorgosan tettem a dolgom, de egyből felkaptam a fejem, mikor az előzetest meghallottam.

„Jó reggelt kedves nézőink! Ismét itt a News Channel műsora… Miről is lesz szó ma?... Igen jól hallották, megtudtunk néhány részletet a híres vámpírt alakító, Robert Pattinson félve őrzött magánéletéről…”

A kávémmal a kezemben ültem le az egyik bárszékre. Egyáltalán nem foglalkoztam volna vele, más esetben. De lassan kezdtem belátni, hogy érdemes felkészülni, mivel állnak elő a műsor népszerűsítésének érdekében. A jobb félni, mint megijedni mottó jutott eszemben. Hiszen egy-egy hamis hír bizony fel tudja keverni az állóvizet, és hatalmas galibákat tud okozni. Így hát feszülten figyeltem, mégis mit találnak ki ezúttal?

„… az elmúlt néhány napban, amint megtudtuk Robert Londonba tartózkodott. Egyes források szerint ismét ugyanazzal az a fiatal lánnyal látták, akivel korábban is többször hírbe hozták… Talán véletlen vagy mégsem???…

A fiatalok tegnap érkeztek vissza New York-ba. A szemtanúk szerint a pár nem zavartatta magát, természetesen viselkedett, mintha már rég óta egymáshoz tartoznának… Egy másik forrás szerint többről van szó, mint egyszerű vakációról. Több rajongó felfedezte őket London utcáin, egy kiállításon, sőt együtt jeletek meg az egyik kórházban is. Ezekről néhány rajongói kép árulkodik. Továbbá rengeteg kép készült egy családi eseményről. Ahol jelen voltak Robert szülei és nővérei. Ott, a már korábban említett lány és családja (?) is jelen volt. Ugyanakkor a lány ujján felfedeztek egy gyűrűt, mellyel Robert előszeretettel játszott, míg a reptéren várakoztak…

Talán titkos esküvő? Házasság? Így elkelhetett a legdögösebb agglegény címét viselő Robert? Vajon Kristen és a stáb többi tagjának mi a véleménye az új szerelemről?... További részleteket olvashat a honlapunkon…”

Hát jó, most már nem csak egy egyszerű barátnő, vagy szerető voltam. Előléptettek, most már a feleséggé… Hogy a francba készítettek képeket? Senki nem láttam, mármint fotósokat aznap este. Valóban néhány rajongóba belefutottunk. Futattam magamban végig a hallottakat. Egyszerűen csak mosolyogni tudtam, ahogy kortyoltam a kávémból. Legnagyobb meglepetésemre két hideg kéz ért hozzám, ölelt át és csókolta meg a nyakam.

- Jó reggel kincsem! Hiányoztál! – fúrta a nyakamba Rob a fejét.

- Szia férjecském! – nevettem fel. Rob kicsit furcsán, értetlenül nézett rám – Tudod most hallottam, hogy férjhez mentem…

-      Oh! A tegnapi akció? – kérdezte mosolyogva, egyből kapcsolt.

-      Igen, drágám. Viszont, akkor gratulálok, hogy megnősültél. Vagy van valami kifogásod ez ellen? – úgysem tudunk vele mit csinálni. Egyszerűbb belőle viccet csinálni, nem? Talán így Rob is könnyebben fogja elviselni ezeket a kitalációkat, ha nem veszem a szívemre.

- A férjednek nincs ellene semmi kifogása! – nevettünk egyszerre. – Elégedett, Pazar volt a nászéjszakánk.

Ahogy kimondta, egyből a múlt éjszaka eseményei jutottak eszemben. A konyhapultnak nekifeszülve kezdtünk egyre forróbb és forróbb csókokat váltani. Köhintésre figyeltünk fel, összenéztünk, és a homlokunkat összenyomva nevettünk tovább. Hirtelen átfutott az agyamon, mennyit hallhattak az iménti beszélgetésből? Elég furcsán vette ki magát a dolog, de aztán egy vállrántás után tovább is léptem. Családias körben reggeliztünk. Rob beszámolt a terveiről és a beosztásáról, pedig nem is hoztam szóba, de nagyon jól esett. Fontos neki, hogy tudjam, merre jár. A hotelben kezd, bejelentkezik, lepakol és indul a forgatásra. Délelőtt lesz elvileg a forgatás, és utána ebédelünk Dora-val hármasban. Rob hosszú búcsúzás után indult el. Még egy perce sem ment el, mégis nagyon hiányzott.

- Most mi csináljak, míg újra látom? – amióta kibékültünk, még nehezebb volt nélküle. Felöltöztem és lementem Roy-hoz. Tárt karokkal fogadott. Neki is részletesen be kellett számolnom mindenről. Aztán sok minden más is szóba került. Nem tétlenkedtem a beszéd közben sem. Segítettem, amiben csak tudtam. Megszólalt a mobilom, de nem erre a hívásra számítottam.

- Szia! Remélem nem zavarlak, és az ebéd is áll?

- Szia Dora! Semmiben nem zavartál meg. Még szép, hogy áll az ebéd!

- Nem lenne baj, hogyha nem egyedül mennék? Be szeretnék mutatni valakit! – sejtelmesen mondta, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Remek lesz! Az idő és a hely is marad, ugye? – nekem egyből a barátja jutott eszemben. Biztos, hogy őt szeretné bemutatni.

- Igen-igen, persze, akkor ott!

Miután elköszöntünk egymástól az órára pillantottam. „Oh, már megint késésben vagyok!” Roy-hoz fordultam, aki csak nevetett rajtam, s utamra engedett. Még utánam kiabáltam, hogy el ne késs! Válaszul megígértem, hogy még este is jövök! Aztán rohantam a lakásba. Átöltöztem, bár sokat nem vacakoltam. A farmeromhoz választottam egy cini felsőt, hogy tetszek Robnak. Meleg lévén egyáltalán nem kellette vastagon felöltözni. Gyorsan összeszedtem magam, utolsó igazítást követően indulhattam. Éppen jókor értem az utcára, akkor állt meg egy taxi, majd gondolkodás nélkül bepattantam. A Central Park-hoz közelebb nem tudott menni a forgatás miatt, le voltak zárva az utcák, vagyis csak gyalogosan lehetett közlekedni. Így átadtam a pénzt, majd egy napszemüveget felvettem s gyalog folytattam az utam. Tömeg szinte mindenhol nagy volt, főleg a kordonok mellett. Nem kellett aggódnom, mert a hajam ki volt teljesen bontva – ami nálam ritka – és egy most divatos, nagy napszemüvegem is volt. Közelebb léptem a kordonhoz, s mire szóra nyitottam volna a szám megelőzött az egyik testőr.

- Kérem, erre jöjjön Mrs. Pattinson? – s nyitotta meg az utat előttem. Azonban a kijelentése hidegzuhanyként ért. Aztán egyszerre éledt fel az összes rajongó.

 - Köszönöm, de ne szólítson… - mordultam fel. Nem tudtam befejezni, mivel Rob feltűnt. Abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. Szívdöglesztően nézett ki. Fehér póló és farmer volt rajta. Nevetett. Bár a szemeit nem láttam a napszemüveg miatt, de egyszerűen megbabonázott a kisugárzásával. Engem és őt is a testőrök tereltek.

Sikítás, visítás és fényképezés együttese szó szerint elemi erővel csapott le ránk, mikor egymáshoz értünk. Bemenekültünk Rob lakókocsijába, de mégsem akart megszűnni a hangzavar odakint. Rob átöltözött és letörölte a maradék sminket. Csókokkal üdvözöltük egymást. Pár perc múlva egy fiatal fiú kopogott be, hogy megérkezett a kocsi. Rob megfogta a kezem, s pillanatok alatt az autóba ültünk, az étteremig meg sem álltunk. Szálltunk volna ki a kocsiból, mikor Rob telefonja megint közbeszólt. Végül nem szállt ki, hanem elkezdett beszélni. Azt a barátságos éttermet javasoltam, ahova egyszer Rob is elhívott ebédelni. Csak akkor nem ért oda, hanem helyette Ash és Jack kísért el. Ezt az apró kellemetlenséget leszámítva nagyon tetszett a hely. A leginkább az fogott meg, hogy teret hagyott az asztalok között, s nem egy túlzsúfolt étterem látszatát keltette. A terített asztalokat egy-egy szál virág dobta fel. Hagytam, hogy Rob nyugodtan telefonáljon. Nem vártam meg, mert tudtam, hogy Dora már biztos vár minket. Tévedtem, mert én voltam az első. Dora volt a következő. Helyet foglaltunk, és egy-egy italt rendeltünk, közben magyarázkodhattam, és bocsánatot kérhettem, miért tűntünk el a reptérről olyan hirtelen. Folyamatosan az ajtót figyeltem, de Robot nem láttam.

A nyíló ajtóra kaptam fel a tekintetem, egy srác jött be és felénk indult el. Dora arca felragyogott, de az enyém inkább komor lett. Mivel a közeledő srácban Adam-et véltem felfedezni. Szerencsétlen véletlen, mikor boldog vagyok a sors közbe szól? Miért kellett ennek történnie. Vagy inkább, miért most kellett megjelennie? Végre nagy nehezen Rob befutott. Ekkor egy picit fellélegeztem, hogy nem egyedül kell szembenéznem ezzel a helyzettel…

Adam