11. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

a chat-ben már írtam, de most itt is elmondom: mivel az előző fejezet elég rövid volt, és nem főszereplő szemszögéből mesélte el a történéseket, ezért hozom MA a folytatást. Érkezik a 11. fejezet, amely teljesen FLÓRÁhoz kapcsolódik! :)

Hálásan köszönöm a komikat! Így engedjétek meg, hogy Nektek ajánljam a 11. fejezetet!

©      Pixie! Flóra ismét elárul néhány dolgot :) közöttük azt is, miért és hova lopózott ki ;) amúgy nem piszkos a fantáziád, de érvényes a látszat csal mondás :D

©      Alice! Tény, hogy a fejezetvégekkel megőrítek mindenkit, de látjátok nem sokat kell várni az egyes részekre, főleg akkor nem, ha szépen komiztok. Tisztelet a kivételnek!!!

©      Dona! Flóra kapcsolata Claire-rel nem indult jól, és a dolgok nagyon összejátszanak azért, hogy ne mostanában legyen közöttük béke. a félreértések azok borítékolhatók! nagyon örülök, hogy érdekesnek találod a törit, ezt önmagában hatalmas dicséretnek veszem :D

Jó olvasást!

Várom a komikat!

Puszi,

ZoÉ

„Egy nő csak akkor lehet igazán boldog, ha szerethet valakit, mindegy, hogy mennyire szenved is majd utána.”

(Nana c. film)

~~~ xxx ~~~

Flóra

London, 2011.05.17.

Az elmúlt pár napban úgy éreztem magam, mintha egy érzelmi hullámvasútra váltottam volna meg a jegyem. Csakhogy a teljes kör megtétele után senki nem állította meg a hullámvasutat, így újabb köröket tehettem meg és most már a sokadik körben száguldottam végig a pályán. De hogy is gondolhattam azt, hogy valaki megállítja, hiszen ez a hullámvasút maga az életet jelenti. Egyszer hullámvölgyekben, máskor hullámok tetején találjuk magunkat. S egyetlen úton tudunk haladni, mégpedig előre. Remélve, hogy a völgyekből egyszer kijutunk, vagy a hegyek tetejéről ha le is esünk, akkor még talpra tudunk állni és túl tudjuk tenni magunkat a rossz dolgokon, hogy valami új és jó történhessen velünk.

A film, a vetítés előhozta a régi emlékeket, melyek mélységesen felkavartak. Ez volt a dolog sötét és rossz része. Ennek ellentétét jelentette Rob. Mellettem volt. A premier után a hotelben nem tudom, hogy a fáradság, az alkohol hatása volt, de egyszerűen hozzá kellett bújnom. A karjaiban aludtam el, sőt ott ébredtem.

A gondolataim eléggé elragadtak, így a többnyire rutinból hajtottam végre a manővereket. Rob is elkalandozott valamerre, mert eléggé csendben volt. Ez egészen a későre sikerült reggeliig tartott. Szóba került a sajtótájékoztató, melyen még aznap Robnak részt kell venni. Azt követően pedig irány a reptér. Rob édesen győzködni kezdett, hogy mindkettőre kísérjem el. Előbbitől tartottam, míg utóbbitra boldogan rábólintottam.

Dean kísért bennünket el a konferencia teremig, sőt a teremben is az Ő társaságát élveztem. Stephanie ugyanolyan hidegen, közönyösen viselkedett velem. Nick egyszerűen közömbös volt. Rob helyet foglalt a számára kijelölt helyen. Mikor leült, akkor rám kacsintott, amitől mosolyra húztam a szám. Dean vigyázott rám, bár nem értettem erre mi szükség van. Bár meglepetten figyeltem az egybegyűlt társaságot. Rengetegen voltak. Sosem voltam azelőtt sajtótájékoztatón, így érdeklődve figyeltem, hogyan zajlik le egy ilyen esemény.

Egy idő után azt vettem észre Robon, hogy egyre jobban unja az egészet. Nem csodálhattuk, hiszen rengeteg kérdésre kellett válaszolnia, és jó ideje ült egyhelyben. Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve kicsit bolondoztam neki, hogy feldobjam. Grimaszolva fordultam a férjem felé, akiből kibukott a nevetés. Mindenkit meglepett ezzel a reakcióval, de néhány perccel később újra kérdésekkel bombázták.

A sajtótájékoztató vége felé egy férfi kezdett el faggatni. Az igen szemrevaló fajtából. A lezser elegancia, amit nagyon imádtam a pasikon még vonzóbbá tette. Megnéztem, de ettől függetlenül semmilyen hatást nem tett rám. Amúgy nem ok nélkül pont engem választott. Dean közbe akart avatkozni, de megráztam a fejem, így nem tett semmit a testőr. A riporter először magyarul kérdezett, azonban miután nem válaszoltam átváltott angolra. Csakhogy így sem voltam hajlandó válaszolni. Rob egy kissé feldúltan érkezett meg hozzám. Ennek okát nem igazán értettem, vagy csak valami felett átsiklottam.

A lakosztályba vonultunk. Átöltöztünk és összeszedtük a maradék cuccaink. Szerencsére két táskába belefértem. Már nagyon vártam, hogy hazaérjek. Mire ezt végiggondoltam, megszólalt a telefonom. Cosmo éppen időben hívott, a szálloda és a reptér közötti utat sikerült végigbeszélnünk. Rob csendben figyelt. Bár nem értett meg semmit, ügyeltem rá. Cosmo közvetítette a híreket, a legújabb híreket, hogy mire visszatérek akkor is képbe legyek.

Mindkét reptéren szembeszültem a hírnévvel járó felhajtással. Tömeg várt ránk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy cirkuszi majomnak éreztem magam. Ahogy minden lépésünk, minden mozdulatunk figyelték és megörökítették. Sosem féltem, de határozottan zavaró volt ez a fene nagy érdeklődés. A kocsiban fellélegeztem, bár ott meg Steph és Nick pillantásait élvezhettem. – Hát nem fantasztikus! – somolyogtam az orrom alatt.

Már egyre kevésbé bírtam megmaradni a fenekemen. A környék pásztázása sem kötötte le a figyelmem. Egészen addig, míg észre nem vettem a felhajtón egy autócsodát. Egy különleges kis szériás veterán autó napozott. Amint megállt a mi járművünk, kipattantam. Rob és a kísérete még egyezkedett. Nyertem némi időt magamnak, és a kíváncsiságom győzött.

Egy idősebb urat találtam a szépség mellett, a szereléssel próbálkozott. Meglepődött, mikor felajánlottam a segítségem. Derékig eltűntem a motorháztető alatt. A kicsi és vékony kezemnek köszönhetően elértem a probléma forrását. Könnyedén meghúztam a kilazult csavarokat és megigazítottam a félre csúszott kábeleket. Éppen végeztem, mikor meghallottam a különleges hangot, amely az idősödő urat apának szólítja. – Jól kifogtam! – töröltem meg a kezem és bújtam elő a motorháztető alól.

Még alig tértem magamhoz, hogy Rob apukáját megismerhettem, mikor megjelent az egész család. Kinyílt a bejárati ajtó, ahol két szinte egyforma lány lépett ki, majd a nyomukban az anyjukkal. Rob alig bírt magával. Csak néztem, amint egy család egymásra talál. Rob meg csak mosolygott és mosolygott. Nagyon irigyeltem a családja miatt. Egy pillanatig futott át az agyamon, hogy mennyire hiányoznak a szüleim. Hiszen a szüleim soha többet nem ölelhetnek magukhoz, soha nem láthatom őket. Kevés alkalom volt, mikor ennyire hiányoztak a szüleim. Igyekeztem mindig körbebástyázni magam, hogy még rájuk gondolni se legyen időm. A pillanatnyi szomorúságot, mely átfutott rajtam, Rob valamilyen érthetetlen módon észrevette. Megölelt és nyugtatni próbált.

Eljött a retteget pillanat: a bemutatkozás. A család a várakozásnak megfelelően reagált. Üdvözöltek. Leginkább csak az illem miatt. Nem haragudtam rájuk egy pillanatig sem, hiszen csak most jelentem meg. Beszélgetésbe kezdtek. Rob mesélt az utazásairól, az új élményeiről, addig Richard tartott szóval ez idő alatt. Nem úsztam meg kérdések nélkül, honnan tudok autót szerelni. Megemlítettem a négy bátyám és az autószerelő Zoli bá-t, akivel száz százalékig megértették volna egymást.

Rob az élménybeszámolója után megtett mindent, hogy vele tartsak. Aranyos volt, ahogy győzködött. Az emeletre érve felsorolta, melyik ajtó mögött mi található, vagyis ki melyik szobában alszik, hol a fürdő. Ha nem magam tapasztalom, akkor el sem hiszem, hogy Rob képes ennyit beszélni. A régi szobájába úgy léptünk be, mintha egy szentély lenne. Imádnivaló képek voltak a polcokon kirakva, és természetesen a gitárját sem rejtette el. Tipikus fiú szoba volt, ami a falak és a berendezés színeit illeti. Azonban nagyon úgy tűnt, hogy a szoba lakója nem mostanában járt erre. Miután körbenéztem Rob felé fordultam, aki az íróasztalnak szélének támaszkodott.

- Miért nem mondtad el az igazat a családodnak? – néztem rá kérdőn. Vele ellentétben nekem a mások véleménye nem számított, és a családom sok szempontból nagyon nyitott volt, amit már több ízben bebizonyított.

- Így igazságos. Te sem mondtad el a családodnak, akkor én miért tenném… - tátva maradt a szám Rob válaszát hallva. – Igazság. Igazságos. – majdnem elfintorodtam, míg ízleltem ezeket a szavakat. Igazából legszívesebben felnevettem volna, mert megtanultam, hogy az élet sosem igazságos. Szép hosszú beszámolót vagy előadást adhatnék eme teóriámról.

- Azért, mert a családod. Joguk volna tudni az igazat. – az észérvekre próbáltam alapozni. Nem akartam felesleges bonyodalmakat okozni neki a jelenlétemmel. Úgyis már egyre inkább mehetnékem volt, és már csak az alkalomra vártam, hogy szóbahozzam Robnál.

- Lehet, de így ők is annyit tudnak, mint mindenki más… - egyszerűen vállat vont. Majd bejelentette, hogy zuhanyozni megy. Csábító volt az ajánlata, de nem éltem vele.

Míg Rob a fürdőben tartózkodott, addig volt időm telefonálni. Az ágyra ültem, míg a barátommal beszélgettem. Cosmo baromi lelkes volt, teljesen rápörgött az új hírekre. Természetesen a „meló” elvégzése rám váró feladat volt. Mondott pár részletet, mert az idő rövidsége megakadályozta a teljes körű tájékoztatást. Egyből rábólintottam, mert felesleges lett volna tovább gondolkoznom rajta. Az ágy nagyon kényelmesnek bizonyult, végül elálmosodtam.

A mai nap minden tekintetben fantasztikus volt. Rob városnézésre vitt. Lelkesen magyarázott. Egy-egy helyhez saját sztorit tudott hozzákötni. Az elején meg akartam mondani, hogy ismerem a város nevezetességeit, de tagadhatatlanul szórakoztató volt, ahogy lelkesen áradt belőle a szó. Amúgy is régen kószáltam csak úgy a városban. Kézen fogva sétáltunk. Újra és újra Rob a kezemért nyúlt, ha valami miatt elszakadtunk egymástól. Hétköznapi embereknek számítottunk. Nem állítottak meg bennünket, nem támadtak le, és legfőképp nem követett bennünket senki. Ha jobban megnézték Robot, akkor mosolyogva intette neki, de most tényleg hagyták Őt élni. A hosszadalmas séta alatt mindketten megéheztünk. Rob javasolt egy kis éttermet. Ragaszkodott hozzá, hogy oda üljünk be, mert nagyon finoman főznek. Rob igazat mondott, mely az ételekre vonatkozott, és olyan meghitt hangulatú volt az egész hely. Jóllakottan és elégedetten indultunk vissza a Pattinson házhoz.

Meglepetés parti fogadott bennünket, mikor beléptünk a házba. Rob nagyon meglepődött, meghatódott. Rob fogkrém reklámot megszégyenítő vigyorral fogadta a jókívánságokat. Újra elfogott az irigység, hiszen a szülei olyan odaadóan keresték a fiuk boldogságát. Az ünnepelt vigyorogva fogadta a köszöntést, a gratulációkat, amíg birtoklóan ölelt magához. Büszkén bemutatott mindenkinek, ami kifejezetten jól esett a lelkemnek. Nincs annál jobb érzés, mikor valaki tényleg büszke rád. Robnál tényleg őszinte és tiszta volt ez az érzés, ezzel csak még inkább kedveskedett nekem.

- Flóra, szeretném bemutatni a barátaim. Ő itt Tom, Bobby, Marcus és Sam. –Rob mosolyogva mutatott be a srácoknak. Azonban csak az utolsó személyre tudtam figyelni.

- Helló. Flóra vagyok. – nyújtottam kezet a velem szembe álló srácoknak. Igyekeztem minél kevésbé elárulni magam, vagy legalábbis az ismeretségemet felfedni. Csak remélni mertem, hogy Sam sem tesz másként, mindaddig míg nem sikerül vele beszélnem.

Az este haladt előre, és ezzel együtt egyre feszültebb lettem. Nem számítottam rá, hogy pont itt látom viszont Sam-et, ráadásul Rob egyik legjobb barátjaként. Tényleg szükségem lett volna néhány pillanatnyi nyugodt, s legfőképp magányos percre, csakhogy Rob nem akart elengedni. Állandóan körülöttem volt, s az sem kerülte el a figyelmem, hogy Sam is egyre többször pillant felém.

Elegem lett ebből a semmilyen helyzetből, így gyorsan végiggondoltam a lehetőségeim. Körbenéztem, de szinte sehol nem láttam egérutat. Aztán fény gyúlt az agyamban. Ennek megfelelően cselekedtem. Rob-nak elsuttogtam, hogy a mosdóba indulok. Bólogatva jelezte, hogy tudomásul vette. Így elengedett, s nem kellett attól sem tartanom, hogy követ. Az úti célom azonban módosítottam, nem a mosdó fele, hanem a teraszra igyekeztem.

A hűs levegőtől libabőrös lettem, sőt egyenesen kirázott a hideg. Ennek ellenére jól esett. Ahogy átjárt a hideg könnyebbnek éreztem a gondolkodást. – Valahogy beszélnem kell Sam-mel, négyszemközt. – határoztam el magam. Azonban a megoldás megtalálása előtt még rá akartam gyújtani, de megtorpantam a mozdulatsor közepén, mikor tudatosult benne, társaságom van.

- Nem tud semmit… Nem mondtad el neki… – a szavai inkább hangzottak kijelentésnek, mint kérdésnek. Hátra se kellett fordulnom, felismertem a hangját.

- Nem. Nem került szóba. – sóhajtottam. Részben igaz volt, mert nem tartottunk mélyen szántó megbeszélésünk erről az egészről.

- Mi történt? Mi történt veletek? – Sam mellém sétált. A söréből kortyolt, majd folytatta. – Együtt voltatok… azzal a spanyol sráccal… Őt hol hagytad? – a legutóbbi találkozásunkkor még Manu velünk volt.

- Manuel… Csak barátok voltunk… Manu meghalt… - elég volt csak a hónap elejére gondolnom, mikor végső búcsút vettünk tőle.

- Sajnálom… - Sam újra ivott a söréből. Többet nem szólalt meg. Ez volt az a pillanat, amely lehetőségét kihasználhattam.

- Ne mond meg Robnak, jó? Semmit ne mondj neki! – könyörgően néztem Samre. – Majd elmondom neki én, ha itt lesz a megfelelő pillanat. – Megadóan bólintott, majd magamra hagyott. Abban a pillanatban pedig eszméletlen szükségem volt arra az egy szál cigire. Míg kint bagóztam, végre megkaptam Cosmo sms-ét, amit már nagyon vártam. Mindössze egy időpont szerepelt benne, ami annyit jelentett, mikor jön értem. Már csak egyetlen dolog maradt hátra, hogyan jutok ki a házból.

Rob tárt karokkal fogadott, amint cigizésből visszaértem. De legalább szerzett nekem sört, úgyhogy semmi okom nem volt a panaszra. Sikerült néhány szót váltanom Rob nővéreivel is, ami nem volt egyszerű mutatvány, hiszen a srácok egész este szórták a poénokat. Mint egy érdekes tanulmány, mely szerint Robot figyeltem volna természetes közegében, mert minden bizonnyal ez az volt.

Végre elérkezett az idő és szorgosan készülődtem. Éppen csak visszaértem a fürdőből, Rob már hortyogott, mert rettentően elfáradt az egész nap alatt. Finoman lépkedtem lefele. Igyekeztem minél kisebb zajt csapni, vagyis legalábbis csendbe maradni, mert már mindenki elaludt. Úgy osontam ki a házból, mint egy betörő. Becsukódott mögöttem az ajtó, majd pedig vártam. Nem kellett sokat várnom, mert az autó lassított, majd megállt a ház előtt. Cosmo pattant ki. Türelmetlen volt. - „Gyere!” – kiáltott felém. Mosolyogva siettem felé, az üdvözlő puszit is csak akkor váltottunk, mikor már mindketten beszálltunk. Cosmo kacsintott egyet felém és elfordította a kulcsot. Azon nyomban a csodás BMW motorja dorombolni kezdett. Majd néhány röpke másodperc múlva az autó beleolvadt az éjszakában.

Az elhagyatott környék és utcák, mégis ismerősek voltak. Egyre intenzívebb bizsergést váltottak ki belőlem. Mintha évek óta úton lettem volna, s most végre hazatérnél. Azt hiszem, sőt tudom, hogy hazatértem. A barátaim, a társaim vártak rám. Különös öröm volt látni a növekvő tömeget, a színes fényeket, melyek az autók fényezésén táncot lejtettek. Hiányzott a pezsgés, az adrenalin, s most egyszerre egy nagy adagban megkaphattam.

Cosmo felé pillantottam. Kérdő tekintetemre csak bólintással felelt. S másodperc töredéke alatt felfedeztem a ki nem mondott kérdésem válaszát. A mosolyom egyből teljessé vált, ahogy újra és újra körbenéztem. A remekművek egymás mellett sorakoztak fel. A mi kis csapatunk egy kicsit elkülönül a többi csapattól. Mindenki itt volt, és olyan jó érzést váltott ki a viszontlátás. Teresa, Gemma, Heiko egy üveget adott körbe, melyet mindegyikük meghúzott. De vigyorogva fordultak az érkező BMW felé. Cosmo beállt a sorba és leparkolt. Egyszerre nyíltak ki az ajtók, és kipattantunk a kocsiból. A barátom a kezem után nyúlt, s úgy húzott maga után. Kifejezetten furcsa volt, ahogy most Comso megfogta a kezem. Annyira más volt az érintése, annyira nem Rob volt. Egyetlen pillanatig engedtem magamnak, de akkor bevallottam, hiányzott nekem Ő. Hiányzott nekem Rob, a jelenléte, az érintése. Csakhogy több időm nem volt erre gondolni, mert rohamléptekkel közeledtünk a társasághoz. Cosmo elengedte a kezem, s Gemma-hoz sietett. Amint elérte barátnőm, a karjaiba zárta. A levegőbe kapta és megpörgette, miután földet ért a kacagó lány forró és szenvedélyes csókkal üdvözölte a párját. Már majdnem hozzájuk értem, mikor bilincsként két kar fonódott körém. A szorítás egyre erősebbé vált, egyre jobban húzott magához.

- Oh, a francba! Összenyomsz te hülye! – támadóm nem felelt. A többiek meg röhögtek a markukba. – Nem segítene valaki? – kollektívan a fejüket rázták és majd megszakadtak a röhögéstől.

- Csak örülök neked. – Puszit nyomott a nyakamra. De nem kerülte el a figyelmem a már kissé alkoholgőzös lehelete.

- Zero, te marha! Nekem is hiányoztál! – nevettem fel, és végre megenyhül a szorítása.

- Hazudsz! De attól még szeretlek. – végre elengedett. Megfordultam, s szomorú szemeivel találkoztam. Valahonnan sejtettem, hogy ezúttal bánatában emelte meg a poharakat.

- Hol hagytad Saya-t? – akaratlanul is megcsillant a meglepettség a hangomban, mire csak egyetlen vállrándítást kaptam. Érdekes és váratlan fordulattal szembesültem. Mióta megismertem őket, azóta együtt voltak. Most a szakításuk hírének, vagy legalábbis a mosolyszünetüknek mégsem tudtam örülni. Néhány hónappal ezelőtt, de minden bizonnyal néhány héttel ezelőtt még kiugrottam volna a bőrömből ennek a hírnek a hallatán.

Nagyot sóhajtva inkább a feladatomra koncentráltam. Nissan Skyline GT rajtra készen várt rám. Ismertem már a régi raktár területén kialakított pályát, hogy minden gond nélkül fejben összeraktam a stratégiám. Ez a tudás némi előnyt jelent. - Bár a picikémmel még könnyebben menne. – még egy sort sóhajtoztam, aztán lezártam magamban a dolgot. De még utoljára elkalandoztam a holnapban. - Ha jól sikerül az este, meglesznek az utolsó alkatrészek. Vagyis nemsokára megjárathatom a kék csodám. – Ettől csak még inkább nyerni szerettem volna. Villogó szemekkel szálltam a Skyline-ba. Dübörgött a zene, amire a lányok többsége táncolt. A srácok egy része a lányokat stírölték, a többiek pedig az autókkal foglalkoztak. A kormányon ütöttem a ritmust, mely átjárt. S jobb kedvre derített. – Nyernem kell! – ismételtem magamban már sokadszorra.

Jason türelmetlenül rám dudált. Összenéztünk, de valahogy a zsigereimben éreztem, hogy ez a futam nem neki fog kedvezni. Így rá kacsintottam, de csak fintorgásra futotta tőle. Ekkor eldördült a rajtot jelző hang. Gyors reakciónak köszönhetően az élre törtem, de a következő és éles kanyarban Jason manővereivel megelőzött. Ettől csak még jobban felhúzott, és csak még paprikásabb hangulatban sokkal bevállalósabb lettem, mint azt szabadna. De mégsem tudtam sehogy megelőzni azt a szemetet, mindent elkövetett annak érdekében, hogy mögötte maradjak. Három egész kört kellett megtenni és már a második kört kezdtük, de még mindig Jason mögött voltam. Próbáltam megelőzi külső íven, de az utolsó pillanatban zárta a rést. Aztán végre eljött a én időm. Sikerült megzavarnom Jasont, s végre átvettem a vezetést. Eldurrant az agya, rámenősen és kitartóan ostromolt az ellenfelem, de nem hagytam magam. Meglett a jutalmam. Nyertem. A zenét elnyomó tapsvihar tört ki. A barátaim velem együtt örültek. Megöleltek és ujjongtunk. Jason nem volt hajlandó beismerni a vereségét, ezért rövid időn belül elhúzott a sleppjével.

Mi sem sokáig maradtunk az elhagyatott terepen. Kocsikba pattant a díszes társaság és a törzshelyünkön folytattuk tovább a bulizást. A bár kapui mindig nyitva álltak mindenki előtt, azonban a környékre a finnyás nyárspolgárok még fényes nappal sem voltak hajlandóak betenni a lábukat, nem pedig este. Táncoltunk és buliztunk. Itt mindenki ismert, olyannak amilyen vagyok. Itt egy voltam a többiek közül. Mindenkinek megvoltak a maga sötét kis titkai vagy foltjai a múltjában, azonban most ezek semmit sem számítottak. Csak élveztük az éjszakát.

Nyertesként egy üveg tequilát választottam. Két kört egyből el is fogyasztottunk belőle. Majd Teresa és Gemma ragadta meg a karom, s addig nem nyugodtak, míg a táncparkett közepére nem értünk. Vad és szenvedélyes táncba kezdtünk. Riszáltam és ringattam a csípőm, ahogy csak tudtam. A mellkasomban, a lelkemben dübörgött a zene. Bár csak egyetlen pillanatig, de újra az a fura, megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába pusztán attól, hogy eszembe jutott Rob. De nem tudtam tovább erre gondolni, mert egy test csapódott nekem. Felismerte a férfit még mielőtt ránéztem volna.

Zero már a futam előtt sem volt józan, s azóta sem tartózkodott a piától. Eredményként sikerült többet innia a kelleténél, amitől rámenősebben viselkedett. Táncolni akart velem, míg végül egymásnak simultunk, amely eredményként birtoklóan ölelt magához. Nem zavart a közelsége, de már régen nem ugyanazt éreztem, mint azelőtt. Aztán az agyam rejtett zugából egy sor kép villant be, melyekben Zero és Saya volt a főszereplő. Egy apró hang azt suttogta, hogy összetartoznak. - Oh, Zero! Drága Zero! El kell, hogy engedj! Örökre… – minden olyan kusza és bonyolultnak tűnt, de egyetlen dolgot tisztán láttam. A sors rendelte utakon mi határozottan külön járunk. Soha semmi nem lehet és nem is lesz közöttünk. Kedveltem Zero-t, de rájöttem ez sosem lehet több barátságnál.

Aztán a lányok ismét elsodortak a forgatagban, ezzel elszakítva Zero-tól. Eddig észre sem vettem, hova tűnt Cosmo és Heiko. De nem sokáig kellett keresnem a két férfit, az egyik asztalnál fennhangon röhögtek, a kezükben egy-egy üveg sör volt. Miután belefáradtunk a táncba ama asztal mellé rogytunk le. A tequilás üvegünk már régen kifogyott, és valahogy a túlzott izgalmak mostanra csillapodtak, így erőt vett rajtam a fáradtság. Heiko mellett ültem, így az ő vállára hajtottam a fejem.

- Csak nem elfáradtál, Angyalom? – simított végig az arcomon. – Hosszú nap volt, mi? De nézd a jó oldalát, legyőzted Jason-t. Nagyon ügyes voltál! – csak bólogatni tudtam, mert az elém rakott poharat emeltem a számhoz. Úgy gondoltam, hogy ez lesz az utolsó italom. Gyorsan eltűntettem az utolsó kortyot és ezáltal tényleg itt volt az ideje, hogy távozzak.

Az egyik autóba Heiko volt a sofőr. Ő vállalta, hogy haza viszi az elázott Zero-t. A két sráccal tartott Teresa is, mert az ő lakása is útba esett. A másik kocsiba Gemma, Cosmo és én ültünk. Rohadtul elfáradtam, s a legrosszabb módon jött ez ki rajtam. Ezt még Cosmo néhány megjegyzéssel fűszerezett, amiről tudtam, hogy csak vicc akar lenni, de nem tudtam most mégsem úgy kezelni. Durcásan szálltam ki a kocsiból a Pattinson ház előtt. Mielőtt befele indultam volna, akkor Cosmo pattan ki a kocsiból. Nem értettem, mit szeretne még, mikor felém dobta a nyereményem egy részét, mely egy borítékba volt csomagolva. Gemma előre mászott az első ülésre, majd még láttam a gyors csókjukat. Aztán ismét egyedül maradtam. A ház fele tartottam, és magamban erősen imádkoztam, hogy ne tűnjön fel Robnak a távollétem, és senki ne vegyenek észre, mikor befele tartok.

Szerencsésen beértem. A táskám és a bőrdzsekim a fogasra szórtam, lerúgtam a cipőm is. A ház békés volt, s ezt igyekeztem megőrizni. Settenkedve lépdeltem felfele a lépcsőn. Fényforrásnak a telefonom használtam, elegendő fényt adott ahhoz, hogy ne essek hasra. Elsőként a fürdőbe zárkóztam, eszméletlenül szükségem volt egy villámgyors zuhanyra. A pia, a cigaretta, vagyis a buli jellegzetes szaga bevette magát a pórusaimba. Emiatt muszáj volt lecsutakolnom magam. A nagy igyekezetemben persze a ruhát elfelejtettem magammal vinni a fürdőbe. Ez meg csak akkor esett le, mikor kiléptem a zuhanykabinból. Nem volt más választásom és lehetőségem, így törölközőbe csavartam magam és úgy osontam be Rob szobájába. A kora hajnali fények lágyan szűrődtek be a szobába. Egy pólót kotortam elő és egy bugyit, melyeket a törölközőt ledobva húztam magamra. A férjem az ágyon elterülve hortyogott, úgy aludt, ahogy itt hagytam. Óvatosan először csak leültem az ágy szélére. Robra kaptam a tekintetem, vártam a reakcióját. De nem történ semmi, így megkíséreltem mellébújni. Nem ébredt fel, bár egyből átkarolt és magához húzott. Megnyugodva fújtam ki a levegőt. Most már minden rendbe volt. Hirtelen rám szakadó béke árasztotta el a testem, elnehezültek a tagjaim. Lehunytam a szemem. Elszunnyadtam és velem együtt a titkaim is. Úgy aludtam el, hogy tudtam, itt van az én helyem.

Mellette…

„Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért, egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat, egy barátot, aki sosem szól meg. Igen. Mind segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem helyette egy másik.”

(Született feleségek c. film)

Vannak titkok, amelyek jobb, ha rejtve maradnak. Vannak titkok, amelyeket túl veszélyes megosztani másokkal, még azokkal is, akiket szeretsz, akikben bízol.

(George R. R. Martin)