9. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

meghoztam a 9. részt!

Nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok nekem.

©    Demon! A Vizet az elefántnak (Water for elephants) c. filmben közlik Rob karakteréve (Jacob), hogy autóbaleset történt, amit a szülei nem éltek túl, s megmutatják neki a holttesteket.
Flóra is autóbalesetben veszette el a szüleit, és emiatt borult ki ennyire. Rossz emlékeket idézett elő a film, és amúgy is nem rég vesztett el egy barátot.

©    Pixie! Érezhetnek egymás iránt valamit, ezt sosem tagadtam le. Valami ugyan létezhet, de még túl mélyen él bennük, s nincsenek még tudatában az érzéseiknek. Drágam, imádom ezt a könyvet és a filmet!

©    Alice! Tetszik, határozottan tetszik a gondolat, amit írtál: "Nagyon jó barátok, és hát innen már csak egy lépés a szerelem." Még gondolkozom azon az egy lépésen ;) Tuti nagy lépés lesz :)

©    Dona! Nagyon szépen köszönöm az összes komid! Mindig nagyon igyekszem, hogy a lehető legjobban ábrázoljam az érzéseiket. Örülök, ha sikerül teljesítenem. :)

©    Kitty! "nem vagyok szerelmes" ez egy tudatos kijelentés volt Rob részéről, és még egyáltalán nincs tisztában a "valós" érzéseivel. Jó barátok lettek, és a tudatalattijuk azért működik mikor nem éppen a kamerák előtt vannak ;)

Jó olvasást!

Várom a komikat!

Puszi,

ZoÉ

"Olyan kevés biztos pont van a világban, olyan őrült ez az egész. (...) Egy hatalmas, áradó folyó a világ... viszi, sodorja a legtöbb embert magával, álmok, vágyak nélkül... és te olyan vagy nekem, mintha egy szikla lennél, egy biztos pont, melybe kapaszkodom, megtartasz, biztonságot adsz. Nem is értem, miként lehetséges ez... Boldog lehet, aki ismer téged, mert beléd kapaszkodhat, te erőt adsz nekik, melletted szembe tudnak nézni az árral."

(Gaál Viktor)

~~~ xxx ~~~

Robert

Budapest, 2011.05. 15.

Rettentően vártam az utolsó kérdést, hogy végre visszamehessek a szobámba. Egyáltalán nem a négy fal, a bezártság miatt igyekeztem, hanem Flóra miatt. Tudtam, hogy nem maradt a lakosztályban egyedül, de mostanra már biztosan visszaért. Elég hosszú ideje ültem itt, a bájologva a riporterekkel szemben. A kérdések többsége megegyezett, semmi újat nem tudtak kérdezni, vagyis a magánéletemre vonatkozó faggatózás új keletű volt. Azokra azonban nem válaszoltam. Általában ilyenkor szoktam kétségbeesetten Steph-nek „Ments meg!” pillantásokat küldeni. Egyik interjún sem volt erre szükségem. Helyette mosolyogva vagy nevetve ütöttem el valami viccessel a nekem szegezett kérdéseket. Ezen persze a beszélgető partnerem úgy meglepődött, hogy azt sem tudta, mihez kezdjen. Egyre kényelmetlenebb volt már a szék, egyre többet mocorogtam. Az előttem lévő üres üveggel játszottam. Már visszaszámoltam magamban, hogy mielőtt mehessek.

Végre elhangzott az utolsó kérdés, de mivel az a magánéletemre vonatkozott, nem voltam hajlandó válaszolni. Így még előbb felpattanhattam, s miután elköszöntem az egybegyűlt társaságtól rohamléptekben a lakosztályom felé igyekeztem. Gyorsan húztam le a kártyám, s már csuktam volna be magam mögött az ajtót, amit Steph megakadályozott. Felhívta a figyelmem az előkészített ruházatomra, melyet a premieren kell majd viselnem. Figyelmeztetett, hogy időben készüljek el, mert a bevonuláson ott kell lennem. Mindezek után volt hajlandó drága ügynököm magamra hagyni.

Mosolyogva csuktam be, vagyis inkább csaptam be az ajtót. Aztán a mosolyom elég gyorsan lelohadt, amint körbejártam a lakosztályt és sehol sem találtam Flórát. Győzködtem magam, hogy vissza fog jönni. – Biztos dugóba keveredett. – mondtam magamnak, mely elég valószínűnek tűnt. Egyedül voltam, semmihez sem volt kedvem. Kezembe akadt a cigarettás dobozom, így kiléptem az erkélyre és rágyújtottam.

Gyönyörű látkép tárult elém. De mégsem tudtam élvezni sem a kilátást, sem a jelenlegi nyugalmat. Sőt az idő múlásával egyre nyugtalanabb, feszültebb lettem. Flóra nem ért vissza. – Miért nincs még itt? – Már a sokadik cigarettát szívtam el. A fejemben egyre szörnyűbb képek jelentek meg, azokból az egyszerű kérdésekből kiindulva, hol van Flóra vagy mi történt vele. Belemerültem a képzelgéseimbe.

Váratlan zörgésre kaptam fel a fejem. S mikor oda fordítottam a fejem, megpillantottam Őt. Az eddigi szorongató érzés egy pillanat alatt szertefoszlott. Átadva a helyet a viszontlátás örömének. Fel sem fogtam, mit teszek, csak egyszerűen éreznem kellett, hogy tényleg itt van és nem csak a képzeletem űzött velem kegyetlen tréfát. Ennek legjobb módjának az ölelést választottam. Szorosan a karjaimba zártam. Nem sokáig élvezhettem a közelségét, mert sürgetve a segítségemet kérte, aztán pedig folytatta a készülődést. Le se bírtam róla venni a szemem. Azt a ruhát pontosan rá tervezték. A legnagyobb örömömre és bánatomra kiemelte a karcsú és tökéletes alakját. Nagyon izgatónak találtam.

Flóra tett róla, hogy tovább ne élvezhessem a látványát. A hálószoba és a fürdő között cikázva folytatta a készülődést. Egész beleszédültem a rohangálásába. Inkább az álmodozás helyett öltözködni kezdtem. Az öltöny, a nyakkendő nem az én világom volt, de megtanultam úgy tekinteni rájuk, mintha ezek csak kellékek lennének. Azonban egy kicsit még is örültem a viseletemnek, mikor Flóra kicsit tovább rajtam felejtette a tekintetét. De a szájából elhangzó mondatok fejbevágóan kijózanítóan hatott rám.

- Hivatalosan megjelenünk a világ előtt, mint „házaspár”… A viselkedésünk nem túl átlátszó? Elhiszik egyáltalán ezt rólunk? – nézett végig rajtam, míg a zsebembe helyeztem a számomra nélkülözhetetlen kellékeket, mint például a cigarettás dobozom, öngyújtóm és a telefonom.

- Szerintem nem lesz gond… Most majd kiderül, mert fogalmam sincs… Marad a kézfogás, ölelkezés, puszi és kész… Ha neked oké? – várakozóan néztem rá, de egyből bólogatott - A ma este után meglátjuk, mit szólnak hozzánk… - léptem Flórához és felajánlottam neki a karom.

A kísérőink már vártak ránk. A szokásos protokoll szerint Dean társaságát élvezhettük a kocsiban. Ismerős volt az egész folyamat, már nem egy premieren vettem részt, de ez most mégis más volt. Hiszen most mellettem volt Flóra. Ahogy egyre közeledtünk a helyszínhez úgy lettem egyre idegesebb. Nemcsak én, hanem Flóra is. Miután megállt az autónk, Dean kiszállt. Azalatt a néhány másodperc alatt igyekeztem minél jobban megnyugtatni. Megfogtam a kezét, gyakorlásként puszit nyomtam a homlokára és a szájára. Nem mintha szükséges volt a gyakorlás, mert olyan természetesen jöttek a mozdulatok, a gesztusok, melyeket nem értettem.

Hű testőröm jelezte, hogy ideje lenne kiszállnunk. Tudtam, hogy amint kinyílik az ajtó, onnantól kezdve minden mozdulatunkat árgus és kritikus szemmel fogják figyelni. Elsőnek szálltam ki és azon nyomban a megszokhatatlan zsibongás megkezdődött. Majd a kezemet nyújtottam Flórának és segítettem neki kiszállni. Gyönyörű mosollyal sétált mellém. A derekára csúsztattam a kezem, s így pózoltunk az egybegyűlt társaságnak.

Aztán elindult a szokásos folyamat. Az első néhány lépés, mellyel elindultunk a bejárat felé remek lehetőséget biztosított a fotósok számára. Minden lépés után megálltunk, és hagytuk, hadd csináljanak rólunk újabb és újabb képeket. Természetesen a videó-közvetítés miatt folyamatosan kamerások vettek körbe minket. Aztán következett a sajtó. Steph és Nick asszisztálásával adtam az interjúkat. Míg a kérdésekre válaszoltam, akkor is Flórát figyeltem fél szemmel, aki mindezidáig Dean védelmét élvezte. Láthatóan nagyon jól viselte ezt az egészet, ami megnyugtatott engem és ennek köszönhetően tudatosodott bennem, hogy nála jobb partnert nem kívánhattam volna ebbe az őrültségbe.

Egyre jobban fáradtam, ahogy már lassan egy órája mosolyogtam és az elmúlt, nagyjából fél órában a nevemet firkáltam. Emellett a rajongókkal készítetem képeket. Aztán végre elérkezett az utolsó kép, melyet szignálnom kellett. Flóra nem volt mellettem, hanem míg a rajongóimmal foglalkoztam a háttérbe várakozott. De amint teljesítettem az összes kötelességem, Őt kerestem. Nem volt nehéz megtalálnom, mert vonzotta a szépsége a tekintetem. Mikor mellé érkeztem, Ő volt a kezdeményezőbb. Hozzám búj és megpuszilt. S a dicsérete minden eddig nyavalyám egy pillanat alatt söpörte el.

Flóra tündöklő csillagként vonult be az oldalamon. A legbüszkébb férfi voltam, s a többi csak úgy csorgatta a nyálát a szépséges kísérőm után. Mind irigyen figyelt bennünket, mert Ő mellettem volt, engem támogatott. A derekát átkarolva vezettem be a bejáraton. Az épület némi nyugalmat jelentett nekünk. Bár itt is hömpölygött a beszélgető tömeg, amely alapzajt generált. Haladni itt is csak nagyon lassan tudtunk, mivel újabb és újabb üdvözlésbe, köszöntésbe és gratulációba futottunk bele. Nemcsak a film, és az eddig elért sikereim, hanem a feleségem miatt számos elismerő és dicsérő véleményt zsebelhettem be. Dagadt a mellem a büszkeségtől.

Kézen fogva kísértem Flórát a helyünkhöz. Legnagyobb meglepetésemre fel kellett vonulnom a színpadra. Sehogy sem tudtam megúszni a dolgot. Tapssal bíztattak bennünket, hogy néhány szóval köszöntsük az egybe gyűlt társaságot. A köszöntők után szinte menekültem vissza a helyemre. A felszólaló újabb taps immár a film kezdését jelezte.

Elkezdődött a film, azonban nem bírtam arra koncentrálni és amúgy sem szerettem visszanézni önmagam. Helyette az első közös megjelenésünkön elmélkedtem. Várakozáson felül teljesítettünk mindketten. Olyan hitelesen játszottuk a szerepünk, hogy senkinek a fejében nem fordult meg, hogy megkérdőjelezze a házasságunk. Flóra tökéletesen viselkedett a kamerák és a káosz közepén.

Arra eszméltem fel, hogy eddig a kezemet szorító kéz hiányzik. Döbbenten láttam és majdnem a szívem szakadt meg, mikor felpattant a helyéről és kirohant. Elegendő volt egyetlen pillanatot a vászonra vetnem, és már mindent értettem. Kiborult attól, ahogy a film a szüleivel történtekre emlékeztette. Gondolkodás nélkül igyekeztem utána. Féltettem, aggódtam érte.

Tanácstalanul néztem körbe, mert sehol sem láttam, sőt senkit sem láttam, aki esetleg segíthetett volna nekem megkeresni őt. Egy sor morgolódás után találtam rá a folyosóra, ahol felfedeztem Flórát. A falnak dőlt, és zokogott. Óvatosan lépkedtem közelebb hozzá. Nem szerettem volna megijeszteni. Amint mellé értem, magamhoz húztam. Hagyta magát, belesimult az ölelésembe. Ezúttal tartottam magam, s nem kérdeztem. Emlékeztem rá, hogy legutóbb elmenekült a kérdések elől. Most pedig nem kockáztathattam ezt meg. Csendben öleltem, finoman megsimogattam a hátát.

Hosszú percekig némán öleltük egymást. Flóra sírása abbamaradt, már nem rázkódott a válla. Aztán lassan távolodni kezdett tőlem. Engedtem, bár még nagyon szívesen tartottam volna a karjaimban. Remegő kézzel törölte meg a szemeit, majd felém nyújtott a kecses kacsóját. Váratlanul a zsebembe nyúlt, s előhúzta az elrejtett cigarettás dobozt. Nem messze volt tőlünk egy ajtó, s miután kiértünk a szabad levegőre mindketten füstölni kezdtünk. Ezt nem tudtam róla, egy újabb dolgot fedeztem róla.

Néhány pillanattal később ismét makulátlanul mosolygott. A könnyeinek a nyomát eltűntette, ha nem láttam volna a saját szememmel, hogy sírt, akkor eszembe se jutott volna. Egyetlen árulkodó jele sem volt a kiborulásának. Ismételten kézen fogva vonultunk be a terembe, amint megjelentünk egyből minden tekintet ránk szegeződött. Főleg, hogy már befejeződött a vetítés.

Flórán azonban változást vettem észre. Nem tudtam volna megmondani, hogy ez a változás jó vagy rossz. Az arca, az ajkai mosolyt tükröztek, de a szemeiben fájdalom bukkant fel. Mégis el tudta rejteni, eldugta a valós érzéseit, még olykor engem is sikerült megtévesztenie. A kavargó lelke ellenére volt türelme a kollégáimmal, a vendégekkel bájosan csevegni. Végig mellettem maradt, így még könnyebben szemmel tarthattam. Koccintottunk. Gratulált. Sőt még táncoltunk is, amit elsősorban az alkohol számlájára írhatok. Egymás után csúsztak le a pezsgők, mert mindenkivel koccintanunk kellett. Kész sértésnek vette volna bárki, ha esetleg visszautasítjuk.

Nem tudom, pontosan mikor, de erősen hajnalban vittek bennünket vissza a szállodába. A lifttől a lakosztályig vezető úton Flóra már erősen kapaszkodott belém. Fáradt sóhajokat hallatott, mikor beszabadultunk a szobánkba. Megmosolyogtam, ahogy egyből lerúgta a cipőit. Így tettem én is, miközben a nyakkendőmtől és a zakómtól is megszabadultam. Egy végzetes pillanatban fordultam Flóra felé. éppen akkor csúszott le róla a ruha a fürdőben. Nem volt becsukva teljesen az ajtó, így láthattam fedetlen kebleit, mert nem viselt melltartót a ruha alatt, és mindössze egy parányi bugyi maradt rajta. Hatalmasat kellett nyelnem. Ez volt az igazi próbatétel számomra, mert legszívesebben utána iramodtam volna s addig kényeztetném, míg a mennyekig nem emelném.

Megráztam a fejem, elűztem a kísértő és csábító gondolatokat. Helyette inkább folytattam az ingem kigombolását. Pólóban és boxerben, fáradtan hanyatlottam bele az ágyba. Éppen csak elhelyezkedtem, mikor mellettem besüppedt az ágy. Mámorító aroma szállt felém. A hatalmas ágy ellenére Flóra hozzám bújt. Mielőtt bármi történhetett volna, mindkettőnket a fáradság elemi erővel maga alá temetett.

Elsőként ébredtem fel. Örömmel nyugtáztam, hogy még mindig a karomban tartom Őt. Nem akartam felkelni, nem akartam kikelni az ágyból. Azonban egyetlen gondolat adott hatalmas erőt a mai naphoz, mégpedig az, hogy végre hazamehetek. Londonba repülünk. Újra láthatom a családom, a barátaim. Mindössze részt kell vennem még egy sajtótájékoztatón s irány a reptér. Bár még Flórát is rá kell vennem, hogy jöjjön velem. Az események forgatagában még nem beszéltünk a továbbiakról sem.

A karomban nyugvó Flórát csodáltam, míg a finom délelőtti napsugarak bearanyozták az arcát, a haját. Kezem önálló életre kelt, s lágyan megcirógattam. Elfáradt, mert még mindig meg sem mozdult, amit tulajdonképpen nem csodáltam, hiszen kimerítő éjszakában volt részünk. A bőre a legselymesebb anyaggal vetekedett, melyen újra és újra végigsiklottak az ujjaim rajta kecsesen, mintha a legdrágább zongorán játszottam volna egy remekművet. A finom simogatás belőlem vágyakozó sóhajokat szakított fel. Muszáj volt elterelnem más irányba a gondolataim, de akárhogy próbáltam mindig csak rá tudtam gondolni.

Mocorgás jelezte Flóra ébredését. Eltávolodott tőlem, és nyújtózkodva rebegtette meg a pilláit. Feljebb csúsztam az ágyban. A háttámlának vetettem a hátam. Leesett az állam, az elém táruló látványtól. Flóra lerúgta magáról a takarót, először csak felült, majd kikelt az ágyból. Újra nyújtózkodott, aminek következtében a rajta lévő trikó a derekáig szaladt fel. A bugyi amit viselt nem túl sok mindent hagyott a képzeletemre.

Kocsányon lógó szemekkel néztem ahogy Flóra eltűnik a fürdőben. Azonban most becsukta maga után az ajtót. Csorgott utána a nyálam. Eddig is tudtam, hogy kívánatos nő fantasztikus testtel, de a hajnalban és az imént látottak előhozták belőlem a vad vágyaim. A helyzetemen az sem segített, hogy nem mostanában voltam utoljára nővel. Annyi munka volt, a rohadt utazások, és a nap 24 órájában állandó kíséret. Erre a gondolatra azonban majdnem szembe röhögtem saját magam.

- Mehetsz, szabad a fürdő! – érkezett vissza Flóra a hálóba. Zavartan kaptam felé a pillantásom, mert nem volt hatástalan az előbb produkált műsora. Azonban  felém sem nézett. Pánikba estem, hogy elárultam magam. Ő rezzenéstelen arccal és szokatlanul csendesen a csomagjához lépett és pakolászott. Gondoltam, hogy ruhát szed elő. Megnyugodtam és a fürdőbe sprinteltem.

Leszórtam magamról a pólót és a boxert, a zuhanykabinba léptem. Egyből egy adag hideg vizet engedtem magamra, hogy azáltal még előbb lehűtsem magam. Flóra túl fontos volt ahhoz, hogy elrontsam azzal az egészet, mert letámadom. Be kellett látnom, hogy Flóra egyáltalán nem tekint rám úgy, mint egy férfira. Beletörődve a felfedezésbe kezdem magam lecsutakolni. Az alapos zuhany után törölközőbe csavarva voltam kénytelen visszamenni a hálóba, mivel elfelejtettem ruhaneműt magammal vinni.

Flóra az ablak előtt ácsorgott, üveges tekintettel meredt maga elé. De biztosra vettem, hogy a gondolatai jóval messzebb járnak. Bénáztam, így zajt csaptam. Erre egy pillanatra felém fordult. Az elméletem ezzel a pár másodperccel bizonyítást nyert.

- Öltözz fel, addig rendelek reggelit! – nyúlt a telefonért, majd a masinával a kezében elhagyta a hálót, még az ajtót is becsukta maga után.

Gyorsan felöltöztem, mire kiértem addigra terített asztal fogadott. A reggeli elfogyasztása közben beszélgettünk az aznapi feladatomról és végre volt alkalmam felvetni az utazást is. Sikerült rávennem, hogy kísérjen el az sajtótájékoztatóra is. Bár ez sokkal nehezebben ment, mint a londoni utazásra való rábeszélés, de belement.

Dean kopogott be hozzánk, hogy elkísérjen a sajtótájékoztatóra. Steph és Nick már a helyszínen várt rám. A lakosztályból Flórával kézen fogva léptünk ki. A konferencia terem állt az újságírók és tévések rendelkezésére. A megszokott módon engem kiültettek egy asztal mögé, ahol egy halom mikrofon és diktafon foglalta el a helyet. Azért egy pohárnak és egy üveg ásványvíznek is szorítottak egy kicsike helyet. Elhelyezkedtem a széken, majd miután elcsendesedett a terem az egyik szervező volt segítségemre, aki felszólította az egyes riportereket.

A tömött terem ellenére is egyetlen személyt figyeltem. Ő Dean mellett állt, s engem figyelt. Felém mosolygott, egyszer még bolondozva integetett, amit persze nem bírtam ki röhögés nélkül. Mindenki meglepődött a belőlem kitörő nevetéstől. Drága ügynököm viszont szúrós szemeket meresztett. A felé irányuló kérdésekből feleszmélve, mikor újra Flóra felé lestem a kezem ökölbe szorult. Még szerencse, hogy az asztal eltakarta, Flórát megkörnyékezte valami bájgúnár. Fel akartam pattanni, s lemészárolni azt a pasast. Elhatalmasodott rajtam az a fura érzés, melyet nem értettem, hiszen nem vagyok szerelmes. Mégis féltékeny voltam. Határozottan.

A kötelező tájékoztató után rajtam volt a sor, hogy a némaságba burkolózzam. Nem értettem magam, nem értettem az érzéseim. Kívántam, mert csodálatos és káprázatos nő. – Férfi vagyok, és nem vagyok fából! – csattantam fel önmagamban. Kész rejtély ez a csodálatos nő, akit figyeltem. Sietnünk kellett a sajtótájékoztató után, hogy le ne késsük a gépet. De Ő még átöltözött indulás előtt, illetve összepakolta a maradék holmiját. Az egész belefért két kicsi táskába. - De hogyan? – Ez volt a kisebb gond számomra. A nagyobb az volt, hogy alig bírtam magammal. Mint mondtam átöltözött. Nem is ez volt a baj, hanem az, hogy egy olyan farmert húzott magára, amely olyan mértékben tapadt a hosszú combjára és formás fenekére, hogy az már bűncselekmény. A fekete trikója meg nagy volt rá, s míg cipőjét húzta – fekete balerinacipellőket – megcsodálhattam a fekete melltartóval beborított formás kebleit. A fekete bőrdzseki és a nyaka köré tekert kendő szerencsére sokat segített nekem, hogy megőrizzem a józan eszem.

A szálloda és a reptér között a velem utazó tünemény folyamatosan telefonált. Ráadásul úgy, hogy egy mukkot sem értettem belőle. – Bár ameddig velem van, pontosabban mellettem van, addig nem is érdekel semmi. – húztam felfelé a szám. A reptéren újabb döbbenet ért minket. Az érkezésünk elég nagy tömeget csődített össze. Féltem, hogy még a végén valaki megsérül, ahogy egymást lökdösték. A biztonsági őrök nem győzték visszatartani az embereket, míg a check-in pultnál végeztünk, amire elsősorban Flóra jegyének elintézése miatt volt szükség. Ezt követően már biztonságban voltunk, elszigetelve a kíváncsiskodóktól. A várakozás alatt azon morfondíroztam, mit fog szólni a családom, a barátaim, hol bulizunk, vagy hova viszem el a drágámat. Erre viszont eszembe jutott, hogy nem tudom, hol dolgozik pontosan vagy hol lakik. Egy csomó fontos kérdés felett elsiklottunk. Egyre több és több kérdésem lett vele kapcsolatban. Csakhogy ezek megbeszélésére a repülőút nem volt alkalmas egyrészt az idő rövidsége, másrészt az esetleges kíváncsiskodók miatt. El kellett napolnom ezt a beszélgetést, de felvéstem gondolatban, hogy mielőbb sort kerítsek rá.

A Heathrow-n még nagyobb tömeg fogadott bennünket, mint az indulási oldalon. Hatalmas látványosságnak számítottunk. Villogó vakuk közepette céloztuk meg a kijáratot, s a paparazzik végig elkísértek bennünket. Flórával egymás kezét markolva igyekeztünk kifeje. Számítottam erre előre, még mielőtt Flóra belekeveredett volna ebbe az egészbe. Emiatt határoztam úgy, hogy ne a családom jöjjön ki elém. Steph és Nick elintézte, hogy egy kocsi várjon ránk. Szerencsére olyat állt a rendelkezésünkre, hogy mindenki elfért benne. Mikor az egész bagázs beszállt a kocsiba, és elindultunk, csak akkor lélegeztem fel.

A házunk előtt parkolt le a sofőr. Flóra szállt ki először, Őt követtem. Dean is kiszállt. Testőröm a csomagtartóhoz lépett, s kipakolta a csomagjainkat, míg Steph-fel egyeztettem a kötelező programokról. Alig volt több egy-két percnél, de a feleségem már ne volt sehol. Végigkérdeztem a kocsiban ülőket, nem látták-e, merre ment vagy hova tűnt. De egyikük sem látta. Nekik már nem volt itt több dolguk, így elhajtottak. A szálloda felé tartottak.

Ott maradtam egyedül. Az idegbaj kerülgetett, hova tűnt el ennyi idő alatt. Kutatva néztem körül az utcán, de sehol nem láttam. Aput viszont kiszúrtam, amint a garázs előtti bejárón a régi kocsiját bütyköli.

- Szia, apa! Nem láttál…? – közelítettem apa és az autó felé. Ahogy körbenéztem, semmi sem változott. Jó érzés volt hazaérnem. Régen voltam már itthon, hiányzott már minden és mindenki.

- Rob, helló fiam! – kissé szórakozottan intett felém. De nem foglalkozott velem. Egy kicsit rosszul esett, hogy most ért haza a fia és ennyivel elintézte. Máskor azért kezet fogott vagy megropogtatta a vállaim. Most semmi. Aztán megvilágosodtam.

- Már kész is! – csilingelt az édes hang. – Most már biztosan elindul! – Már értettem, hogy miért nem én vagyok a legfontosabb. Csak azt nem értettem, mit is csinál Flóra.

- Flóra… Kicsim… Te mit csinálsz? – dadogtam s az autó, illetve a vigyorgó nőszemély között ingázott a tekintetem. Amióta az eszemet tudom, mindig baj volt vele. Hiába szerelte, hiába cserélt ki ezt-azt, mindig valami miatt lerobbant.

- Csak segítettem… - táncolt mellém. Puszit nyomott a számra. Apu persze kikerekedett szemekkel figyelt bennünket.

- Apa bemutatom Flórát… - Láttam apun, ahogy kétkedve nézett végig az előtte álló nőszemélyen. Sehogy sem fogta fel, hogy volt képes pillanatok alatt helyrehozni a hibát. Azonban megtette, s ez nem kis teljesítménynek bizonyult.

- Oh, fiam becsüld meg! Nagyon becsüld meg ezt a lányt, ha már hajlandó volt szóba állni veled! - Az öreget máris az ujja köré csavarta főleg úgy, hogy segített neki megcsinálni azt a nyavalyás tragacsot.

Az örömködésre felfigyelt a családom többi tagja is. Mindenki néhány pillanattal később megjelent, azonban még a bemutatkozás előtt anyu mindenkit beterelt a házba. Kábultan szippantottam be az otthoni illatokat. A család túláradó szeretete lebegett körülöttem. Megvolt mindenem. Az arcomon hatalmas levakarhatatlan vigyor terült szét. Flóra arca azonban közel sem tükrözött ennyi örömöt. Finoman görbültek ugyan felfele azok a csodás ajkak, de a szemeiben szomorúság pislákolt. - Oh, én marha! – csaptam képzeletben a homlokomra. Elengedtem mindent, s csak rá figyeltem. A karomba zártam.

- Nem lesz semmi baj! Minden rendbe lesz! – nyugtatásként suttogtam a fülébe. Nagyokat sóhajtott s megenyhült feszült tartása. Puszit nyomtam a szájára. A családom felé fordultam. – Szeretném bemutatni Flórát…

„Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.

Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik."

(Weöres Sándor)