14. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

megérkezett a 14. fejezet. Teljes egészében Rob szemszöget olvashattok, melyben újabb kérdésekre kaptok választ. Eszméletlenül hálás vagyok azért, hogy leírtátok a véleményeteket!

© Kitty! a kövi részben kiderül, mit tett Claire és Steph. Rob megtud pár dolgot Flóráról és Sam is vallomást tesz ;)
Nem fenyegetésnek szántam, de már megvan a konkrét tervem, amivel igen is tudom még fokozni a helyzetet. :D
Köszönöm a dícséretet! és nyugodtan ijesztegess, néha jó motiváció a félelem ;)

© Demon! "a cél szentesíti az eszközt" elvet tartották szem előtt, csak a következményekkel nem számoltak, amit ha nem is kegyetlenül, de meg fogják szenvedni.

© Klaum! bizony Steph és Claire módszereivel voltak bajok, ha nem így tettek volna, nem letámadják Flórát, akkor talán Flóra sem rohan el.
Egy fontos dolog: választ kapsz Sam és Flóra ismeretségére ;)

© Alice! Rob kiakadása csak most kezdődött és Flóra nagyon remekül ért az eltűnéshez :)

© Ancsa! az érzések még nagyon illékonyak, ezért Flóra és Rob is még csak ismerkedik a bennük kialakuló érzésekkel.

© Dona! imádtam a komid! totál meghatódva olvatam végig a soraid, mert pontosan ilyen gondolatok és érzések jártak a fejemben írás közben... szem előtt tartva, hogy nem minden helyesnek hitt cselekvés minősül jónak, sőt általában ezek sokkal károsabbak, mint az alapjába véve rossz döntések.

Nem húzom tovább az időt! Jó olvasást!

Természetesen nagyon kíváncsian várom a véleményeket!

Puszi,

ZoÉ

„Az ember akkor fogja fel igazán, hogy mit akar leginkább, amikor azt már elveszítette. Akkor érzi legerősebben valaminek a hiányát, ha az már nem lehet az övé.”

(Ezel c. film)

~~~ xxx ~~~

Robert

London, 2011.05.18.

- Hol van Flóra? – tettem fel egy roppant egyszerű kérdést. Sokadszorra. Mivel a Nick-kel folytatott beszélgetésem után egyből a keresésére indultam. Azt hittem,hogy az asztalnál megvár engem. De nem találtam ott. Tanácstalanul néztem körbe, Flórát kerestem a srácok társaságában, esetleg nővéreimnél vagy a bárpultnál. Sehol nem láttam. Pedig minél előbb meg akartam találni. Azok a csókok mélyen az elmémbe égtek, és már egyszerű emlékekkel nem tudtam betelni. Akartam, kívántam. Reménykedtem, hogy csak a mosdóba ment vagy kint cigizik. Teljesen mindegy lett volna, csak tudjam, hol van. Végső soron jutottam el anyához és Steph-hez. Beszélgettek, ami önmagában nem lett volna gyanús, azonban arckifejezésük semmi jóval nem kecsegtetett. - Hol van Flóra?

- Elrohant… - egyszerre mondta ki az anyám és Steph, amitől a legeslegjobban féltem. – Elment. Nincs itt. – egyszerűen nem érettem semmit. Az agyam képtelen volt feldolgozni eme információt. Nem hittem el, ezáltal egyre idegesebb lettem.

- Miért? Mi történt? – egyből kapcsoltam és eszembe jutott, hogy a budapesti premieren is hasonló történt. Ott értettem az okát, viszont az este folyamán semmi olyan nem történt, ami előhozhatta a rossz emlékeket. Jól érezte magát, jól éreztük magunkat. Egyetlen pillanatig a csókra gondoltam, talán amiatt lépett le. De elhessegettem ezt a lehetőséget, mert akkor nem csókolt volna meg. Kint Ő kezdeményezett.

- Csak beszélgettünk. Az anyák dolgairól… - anya kissé felháborodottan közölte velem a válaszát. Láttam a szemében, hogy fogalma sincs arról, milyen témát feszegettek. – Hogy is lehetne, ha Flóra minden családjára vonatkozó kérdést ügyesen kikerül! – dörzsöltem meg az orrnyergem, mivel egyre jobban kezdett hasogatni a fejem. Hirtelen összeállt bennem a kép. Kiborult. Nagyon kiborult, mert a beszélgetés visszahozta az emlékeit. Visszaemlékezett az ő anyukájára. Csak most nem tudtam vele lenni, nem tudtam mellette lenni. Ráadásul még csak sejteni sem sejtettem, hova mehetett.

- Értem! – adtam hangot a fejemben lejátszódó, és helyesnek bizonyuló teóriámnak. - Meg kell keresnem! Szüksége van rám! – léptem volna tovább. Féltem, hogy valami őrültséget csinál. Ha szándékosan nem is ártana magának, de ilyen felzaklatott állapotban bármi történhet vele. Indulni akartam, hogy megkeressem vagy legalábbis valamit tenni, de még mielőtt cselekedtem volna anya elkapta a karom.

- Miért? Mit értesz? – dühösen izzottak fel a szemei, mintha valami rosszat tettem vagy mondtam volna. Anya a nyugalom mintaképe volt az életemben, de most sehogy sem tudta megőrizni a nyugalmát. Ugyanakkor a felháborodása és a dühe számomra teljesen megmagyarázhatatlan volt. Bármennyire is szerettem az édesanyám jelen pillanatban Flóra és az eltűnése sokkal jobban foglalkoztatott.

- Flóra… kiborult, mert szóba hoztátok az anyját… Flóra gyerekkorában elvesztette a szüleit… - ráztam le magamról anya kezét, hogy mielőbb mehessek. Bár azt sem tudtam, merre induljak vagy mit csináljak. - Talán először a telefonnal kellene próbálkoznom. Fel kell hívnom! – Még mindig nem tudtam szabadulni tőlük. Miután Steph és anyu tudomására hoztam Flóra múltjának egy darabkáját, láttam a meglepődésüket. Majd drága ügynököm tett néhány megjegyzést a pénzre vonatkozóan, illetve az általam elérendő anyagi haszonra. Ez volt az a pont, mikor teljesen elszakadta nálam a cérna. Fennhangon közöltem velük, hogy Flórának semmi szüksége nincs pénzre, és hogy nagyon is jól élnek, ahogy volt szerencsém megtapasztalni. Erre persze habogni kezdtek és még engem akartak csitítani.

- Kérlek, Robert! Engedd el! Mindenkinek így lesz a legjobb! Hadd menjen! – anya tekintete megenyhült. A döbbenetemben még le is fagytam. – Hogy mondhat ilyet? Mindenkinek jobb lesz? – Már semmit sem értettem, vagyis egyvalamit kristálytisztán. Mégpedig azt, hogy nem véletlenül rohant el Flóra. Semmi sem véletlen, hanem minden direkt és kész akarva volt.

- Hát nem értitek egyedül van! Ti… - fortyogtam a bennem tomboló dühtől – erre ti meg elüldözitek… Ti… Mélységesen csalódtam bennetek… Mindkettőtökben… - azzal otthagytam őket. Mérgesen szitkozódva távolodtam el tőlük. – Hogy tehették? Hogy tehették ez velem? – egyszerűen nem fért a fejemben.

A telefonom után nyúltam, rögtön hívni kezdtem a feleségem. Nem vette fel. Nem is tudom ,miért számítottam ezek után az ellenkezőjére. Tehetetlenségemben és tanácstalanságomban a hajamon szántottam végig. – Mit csináljak? Hova mehetett egyáltalán? Olyan nagy ez a város, s annyi lehetőség van, hogy az ember eltűnjön. - Idegesen dörzsöltem az orrnyergem, mert rohadtul felment bennem a pumpa. Ezen az egy telefonszámon kívül semmi sem volt a kezemben. Sem egy cím, sem egy másik telefonszám. Semmit nem tudtam Flóráról, az életéről, a munkájáról vagy a barátairól. Hirtelen a kihallgatott beszélgetés szöget ütött a fejemben. - Sam. Csak ő tud segíteni! – csaptam a homlokomra. Pontosabban Sam-től vártam azt a segítséget, amely előbbre vihet, közelebb Flóráról. Nem firtattam akkor azt a rohadt beszélgetést, amit most már nagyon bántam. Rohamléptekkel siettem a barátaimhoz. Szerencsére őket legalább könnyen megtaláltam.

Sam és a többiek az egyik asztal mellett dülöngéltek a nevetéstől. Tom és Bobby lökte a szöveget, míg a többiek, meg majdnem megszakadtak. Hatalmas mosollyal az arcukon élvezték az egész estét, az after partit. Amint megláttak, egyből tapsolva gratuláltak és mindenáron piát akartak rám tukmálni. Addig nem engedtek szóhoz jutni, míg el nem vettem a felém nyújtott italt. Sorba egymás után mindenkivel koccintanom kellett. Nem vesztegethettem tovább az időt, így tettem, amit kértek tőlem. Lehúztam a piát, ami a francba is, de jól esett, mert rohadt ideges voltam.

- Sam, beszélhetünk? – léptem hozzá. Haverom enyhén üveges szemmel meredt rám, hogy mi a francot akarhatok. Szólni akart, de megelőztem. – Ne itt, menjünk ki cigizni! – úgyis amilyen ideges és feszült lettem, rám fért egy cigi. A friss levegő pedig remélhetőleg kijózanítóan hat Sam-re. Míg kifelé haladtunk, magamban morogtam. – A rohadt életbe, pedig minden olyan jól indult.

- Mi van, haver? Mi történt? – Sam a magával hozott sörös üvegen türelmetlenül dobolt a kezével. Aztán meggondolta magát és kortyolt egyet az üvegből. Vigyorogva nézett rám. Egyrészt jó kedve volt, mint a többieknek, régen találkoztunk és buliztunk együtt. Most összekötöttük a kellemest a hasznossal. Másrészt barátom is bőséges mennyiségű alkoholt tüntetett el, mint itt mindenki.

- Segíts nekem! – halásztam elő a cigarettám, amit egyből a számba toltam. - Mindent tudni akarok, mi tudsz Flóráról? – pattant a kezemben az öngyújtóm. A táncoló lángban pedig felizzott a cigaretta vég. Egy jó nagyot szippantottam belőle. Rossz szokás volt, de ezzel a tevékenységgel néhány pillanatnyi nyugalmat tudtam biztosítani magamnak. Azonban most még a cigizés sem segített.

- Semmit. – Sam túl hirtelen vágta rá a nemleges válaszát. A feszültség szinte tapinthatóan végigcikázott rajtam. Roppant mérgesen néztem haveromra, míg szívtam egyet újra a cigiből. Sam, pedig láthatóan összébb húzta magát.

- De tudom, hogy tudsz valamit. Steph és anyu beszélt vele, aztán Flóra elrohant. Érted! Elrohant, még engem sem keresett meg… Bassza meg! Hova a fenébe ment? – idegesen túrtam a hajam. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok, vagy szálanként tépem ki a hajam, ha nem hullik ki magától.

- Keressük meg Jenny-t! – Hosszabb gondolkodás után csak ennyit mondott a haverom, s már indult volna. Úgy éreztem, hogy direkt az idegeimen táncol, és rohadtul húzza csak az időt. Ökölbe szorultak már a kezeim, de még igyekeztem türtőztetni magam, ami hatalmas energiákat emésztett fel.

- Mi a fene köze van ehhez Jenny-nek? – idegesen sziszegtem a fogaim között, mert nem láttam az összefüggést sehogy sem. – Mit tud a feleséged? – de ahogy kimondtam a kérdésem, úgy rögtön foglalkoztatni kezdett a válasz. – Mi a fészkes fenét titkolnak ezek? Jenny tudja a megoldást, hova menekülhetett Flóra? – ettől kicsit fellélegeztem.

- Jenny ismeri Flóra egyik barátnőjét. A feleségem az egyetlen, aki most közelebb vihet a tiédhez. Vagy van jobb ötleted? – Sam nem késlekedett a magyarázattal, bár annak jobban örültem volna, ha konkrétan Flórához vezet. - De ha barátnőkön keresztül jutunk el hozzá se érdekel, csak találjuk meg és legnagyobb sajnálatomra nekem tényleg nincs semmilyen más ötletem. – nyomtam el végül a csikkem.

Jenny és a nővéreim elmélyülten beszélgettek. Sam a feleségét csókkal üdvözölte. S sutyorogni kezdtek. Jelen pillanatban nagyon irigyeltem a barátom. Megölelhette, megcsókolhatta a feleségét. Egy kicsikét mindig is féltékeny voltam Sam-re a gyönyörű felesége miatt. Jenny egy kedves, gondoskodó nő, aki az első pillanatban az ujjai köré csavarta Sam-et. Már a kezdetek óta tökéletes párt alkottak. Hihetetlen, hogy egymásra találtak. Semmit sem kapkodtak el. Öt év után döntöttek úgy, hogy belevágnak a házasságba, s mostanra már három egész éve házasok. Mindig úgy képzeltem, hogy találok egy Jenny-hez hasonló, odaadó nőt, aki elviseli az összes hülyeségem. Csakhogy mindezidáig egyetlen nőt sem találtam, aki nemcsak a feleségem, a társam lenne. S akkor belépett Flóra az életemben.

- Van egy hely… - némi gondolkodás után Jenny megszólalt. - Talán… ott megtaláljátok… Gemma-t. Ha szerencsétek van, akkor Flóra is odamehetett. Ha mégsem, biztos vagyok benne, hogy Gemma szívesen segít nektek…- erre kaptam fel a fejem. Jenny elnézően nézett rám, mert Sam beavatta. – Megpróbáltam hívni Gemma-t, de nem veszi fel… Megint elhagyta valahol a mobilját…

- Köszönöm Jenny, nagyon! – öleltem meg a mentőangyalom. Majd a nővéreim felé fordultam. – Egy szót sem szólhattok. Senkinek, legfőképp anyának nem! Megértettétek?! – fenyegetésemre Liz és Vic csak bólogatott. A hangom egyértelműen a tudtukra adta, hogy ez most nem vicc, nem egy hülye tréfa. - Bár az lenne!

Már csak egyetlen gondunk volt, hogy a francba jutunk el a Jenny által megadott címre. Teljesen ismeretlen volt számomra az a körzet, melyben az a hely szerepelt. A taxi ötletét elvettem, mert mire ideér, annyi idő alatt gyorsabban át lehet szelni a várost, főleg éjszaka. Körbenéztem a teremben, hogy lehetséges sofőrként ki jöhet szóba. A srácok biztosan nem, hiszen eleget vedeltek, és Nick is. Steph-et és anyut direkt nem akartam bevonni, nehogy még jobban elüldözzék Flórát. Nem maradt más, mint hű testőröm. Ahogy láttam egész este üdítőt szürcsölt.

- Dean, van egy kis gond. Flóra lelépett, de van egy címünk. Te vezetsz! – nyomtam a kezébe a slusszkulcsot. Egy másodpercre ledermedt, majd összekapta magát. Így oldódott meg hamar a problémánk.

Hárman megcéloztuk az autót, persze néhány fotós lesben állt. Hiába villogtattak, nem törődtem velük. Nagyobb gondom is volt annál, minthogy készítenek néhány rosszul sikerült képet. Bevágódtunk a kocsiba, és végre indulhattunk.

Az éjszaki városban szerencsére alig volt forgalom. A telefonomon némi bénázás után találtam egy térképszerűséget, így könnyebben tudtam navigálni. Idegesen doboltam a térdeimen, mert annyira nem ilyen éjszakát akartam. Nevetségesnek gondoltam magam, hogy eddig a csókok vagy a szex miatt főtt a fejem. Kétségtelen, hogy megfordult a fejemben, hogy talán összebújással zárul az éjszakánk, és nemcsak alváskor tarthatom a karjaimban. De nem, mert Steph és anya magánakcióba lépett és elcseszett mindent. Most majd örülhetek egyáltalán, ha Flóra szóba áll még velem, a szeretkezés témát meg jó gyorsan elfelejthetem.

Egész könnyen a megadott helyre találtunk, de mondanom sem kell, hogy nem ilyen helyre számítottam. A parkolóban megkérdőjeleztem magamban, hogy tényleg ide akartunk-e kilyukadni. Rohadtul kilógtunk a tömegből. Nemcsak a szerelésünk miatt, hanem úgy általában is. Mi ing és zakóban feszítettünk, míg a körülöttünk lévők pólókban, bőrkabátokban. A lányok meg olyan parányi ruhákban vonultak el mellettünk, amiből szinte mindenük kilátszott. Hát, más esetben nem bírtam volna levenni róluk a szemem, de most csak Flóra járt a fejemben. Egyetlen pillanat erejéig ugyan meglódult a képzeletem, s elképzeltem Flórát is egy olyan icipici szerelésben. De aztán a meghökkenésem átvette az uralmat az agyam felett, hogy esetleg Ő is itt lehet valahol. – Hogy a viharban kerülhetett ide? Mi köze van ezekhez az alakokhoz?

- A rohadt életbe, hogy került ide? – adtam hangot a nemtetszésemnek, mérgelődtem folyamatosan. Sam a pultossal beszélt. Egy darabig Dean csendben bámészkodott, aztán megszólalt.

- Hát főnök, egyre jobban bejön az asszonykája! Ki gondolta volna, hogy ilyen helyekre jár… - vigyorgott, mert poénnak szánta. Csakhogy nekem egyáltalán nem volt poénos, sőt csak még inkább bosszantott.

- Dean, most fogd be! – sosem beszéltem így vele. Attól, hogy nekem dolgozik, az még nem jelenti azt és fel sem jogosít, hogy megengedjem magamnak ezt a bánásmódot. Dean a legkitartóbb testőröm, sőt állandó társaságához magam ragaszkodtam akárhova kellett utaznom. De a dolgok jelenlegi állása mellett kész idegroncs voltam és nem tudtam uralkodni magamon. Hű testőröm megértően bólintott, szerencsére nem vette magára.

Sam fele tekintettem, mert már elég régen otthagyott bennünket. Még mindig a pultos srácnál próbált kérdezősködni. Azonban a tag nem bizonyult túl együttműködőnek. Csodáltam Sam türelmét, mert én már régen búztam volna egyet annak a féregnek, megkockáztatva, hogy elgyepáljanak. Már éppen indultam volna neki, hogy azért is behúzzak annak a csaposnak. De Dean is kapcsolt, s megfogta a vállam.

- Nem kell a felesleges balhé. Nézd Rob, Sam intézett valamit! – bökött a felénk közeledő cimborám felé. Lesöpörtem magamról Dean kezét és vártam, mivel szolgál Sam.

- Gyertek, erre megyünk! - Haverom mégis hatékonynak bizonyult, mert egy ajtóra bökött. Az őrök, mert két kopasz hústorony csak is az lehetett, méregetve bennünket ugyan, de beengedtek. Előtt azért a pultost bólogatását megvárták. – Mi a fenét védnek ennyire? Vagy ki a fene van itt? – morogtam ismét az orrom alatt. Az ajtó egy keskeny folyosóra vitt minket, melynek a végén lépcsősor várt bennünket. Gyorsan kapkodtuk a lábunk, míg egy újabb terembe nem értünk. Elég sokan voltak itt is, de ők sokkal fiatalabbak és kicsit más stílust képviseltek, mint a lenti tagok. Szólt, sőt bömbölt a zene, a lányok táncoltak, riszálták a feneküket.

- Meg kell keresnünk valami Zero nevű fickót! – szólt oda nekem Sam ezzel kizökkentve a bámulásomból. Egy barna lány ejtette rabul a pillantásom. Első pillanatban azt hittem, hogy Flórát látom. Ugyanolyan magas és karcsú volt. Hosszú és sötét hajzuhataga fedte a meztelen hátát. Az egész testét néhány tenyérnyi méretű anyag borította. Átszellemülten ringatta a csípőjét a zene ritmusára.

- Hogy találjuk meg? Ebben a tömegben? – kicsit értetlenül néztem Sam-re, hogyan képzeli azt, hogy csak úgy megtalálunk valakit itt.

- Nyugi menni fog, mert egy tetkó van a nyakán. Tőrök vagy kardok, már nem is tudom. Elég feltűnő! – Sam amint befejezte, már a szemével a tömeget pásztázta. Leadtam Dean-nek az infót, kit kell keresni. Aztán igyekeztük felmérni a terepet.

- Ott van! – böktem az éppen egy egész üveget lenyelni készülő suhanc felé. Egy fotelben terpeszkedett mindkét oldalhoz egy-egy lány dörgölőzött. Fiatal vágott szemű srác tud élni! Bár ránézésre még a nagykorúságát azért vitatatnám. Mindhárman előtte termettünk, mire a két csaj elhúzott, otthagyva a srácot. Csak remélni tudtam, hogy nem éppen az erősítést hívják.

- Helló! Te lennél Zero? – lépett hozzá Sam. Kiabálnia kellett a zene miatt, így mi is hallhattuk, ha jól figyeltünk. A srác elvarázsolódott ábrázattal nézett fel először a haveromra, majd ránk. Megvonta a vállát és csak után volt hajlandó megszólalni.

- Az attól függ, ki kérdezi? – gúnyosan, flegmán és erős akcentussal beszélt. ökölbe szorultak a kezeim, ma már sokadszorra. Legszívesebben felkaptam volna a fotelről, és a falhoz kentem volna.

- Sam vagyok, ő pedig a haverom Rob. Szeretnénk megtalálni valakit, s hozzád küldtek. – haverom higgadtan tett eleget a kérésnek. Míg én már rég ütöttem volna, s csak aztán udvariaskodok, ha megkaptam minden kérdésemre a választ.

- Hát srácok, kit kerestek? – megmozdult. Nem hittem, hogy képes még rá, mert annyi pia volt már benne. Majd szó nélkül a pult fele indult imbolyogva. - Addig is piát! – támasztottam meg a Zero nevű srác a pultot. Elég ingatag lábakon állt már így is, de a pult mögül mégis kapott még egy üveget.

- Nem kösz, Gemma-t… vagyis eredetileg Flórát. – vettem át a szót, mert már robbanás közeli állapotban voltam. Itt meg csak raboljuk egymás idejét. Türelmetlenül toporogva vártam, hogy végre nyögjön ki valamit.

- Mi közötök van egyáltalán bármelyik lányhoz? – akadozó nyelvvel visszakérdezett ahelyett, hogy válaszolt volna az eredeti kérdésemre az alkoholmámorban egyre mélyebbre süllyedő srác. Már ennek a rohadt helynek a láttán is a legrosszabb rémálmomra gondoltam, amely egyre inkább megvalósulni látszik, főleg ha ez a félnótás ismeri Flórát.

- Flóra a feleségem, és eltűnt. – döbbenet ült ki az arcára. De még csak meg sem nyikkant. Folytattam - Ha jól tudjuk, akkor Gemma és Flóra ismeri egymást, ráadásul Sam felesége, Jenny adta meg a klub nevét és címét, hogy itt megtaláljuk Gemma-t. – a klub szó kiejtése nem ment fintorgás nélkül, mert ezt a helyet inkább lebujnak nevezném, minthogy klubnak.

- Bassza meg! El se mondta. – Zero elgondolkodott egy pillanatra. - Bocs, de nem láttam itt sem Gemma-t, sem Flórát… ma este egyáltalán és ha én nem láttam őket, akkor tuti nem jártak itt. – azzal felkapott egy üveget, ha jól láttam a Vodka felirat díszítette. – Férjhez ment… Akkor egészségedre Drágám! – jól meghúzta az üveget. Csalódott volt. Talán még meg is sajnáltam volna, ha nem éppen a saját nyomorommal voltam elfoglalva.

Flóra elment, eltűnt. Senki nem tud róla semmit. Zúgó fejjel hagytam magam mögött azt a helyet. Amint kiléptem az ajtón, azon nyomban rágyújtottam. Az az átkozott cigaretta is a közös cigizésünket juttatta eszembe. A finom csókok közepette megosztott szál cigaretta csak még inkább megsebzett. Mérhetetlenül csalódottan ültem be az autóba. Ismét Dean vezetett. Mindhárman csendben voltunk. Néhány utcával később viszont Sam megszólalt.

- Tényleg ismerem Flórát, és néhány barátját. De nem olyan jól, mint azt te gondolod. Semmi elérhetőséget nem tudok róluk. – meglepett a hirtelen jött őszintesége, de értékeltem. - Emlékszel, mikor a Remember Me-t forgattad… - megvárta, míg bólintottam. – Visszahívtak a forgatásra, pedig úgy volt, hogy jössz haza. – emlékeztem rá, teljes mértékben. Néhány percnyi jelenet miatt végigdolgoztunk legalább két napot, azért, hogy a végén kiderüljön, hogy a filmből teljesen kimaradt. – Emiatt nem tudtál hazajönni, pedig akkor volt a koncertem is… Akkor este Flóra és pár barátja is ott volt… és kiderült, hogy Jenny ismeri Gemma-t… De most, hogy jobban gondolkozom, akkor vancouver-i koncerten is ott volt Flóra… Nem, nem is azon, hanem a L.A-ben… tényleg… mikor Kristennel ti is ott nyomultatok… Csak ti hátul voltatok, aztán a tömegben meg Flórát vesztettem el… - Szó szerint padlót fogtam Sam vallomásától. Lett volna lehetőségem előbb megismerni Őt. Minden másképpen alakult volna, ha akkor megismerem. Mostanra lehet, hogy tényleg egy pár lennénk. A sors azonban mégis azt akarta, hogy csak később találkozzam vele. De azt valamiféle pozitív jelnek tekintem, hogy Flórával a találkozásom valahol el volt rendelve. Akár akkor, ha a forgatás helyett hazamegyek és este bulizok a barátaimmal, vagy ha nem futamodunk meg a tömegtől. De ezek már a múlt részét képzik, s ezen nem lehet, nem tudok változtatni, még akkor sem, ha nagyon akarok. Megnémultam. Nem volt semmi kedvem beszélgetni. Csak egyszerűen merengtem magamban. Először engem szállítottak haza.

Mikor hazaértem, egyből anya jött elém. Most képtelen voltam beszélni vele. Nem értettem, miért tették ezt velem. Nem tudtam megérteni őt. Flóra volt az egyetlen jó dolog mostanában, s képesek voltak tönkretenni a kapcsolatunkat. Ráadásul azok tették ezt velem, akiket a legjobban szeretek. Szó nélkül lerúgtam a cipőm. Anya követett, de nem mert sem kérdezni, sem faggatni.

- Jó éjszakát! – mindössze ennyit bírtam magamból kipréselni. De ezt is már a lépcsőn felfele menet vetettem oda neki. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy mielőbb a szobámba lehessek.

Amint beléptem és lámpát gyújtottam azt hittem, hogy megáll a szívem. Egy újabb meglepetést tartogatott nekem ez a nap. Flóra összes cucca eltűnt. Nem emlékeztem rá, mennyi cucca volt pontosan, de határozottan elvitte őket. Elvitt mindent, semmit sem hagyott hátra, ami a sajátja volt, mert a premieren lévő ruhát az egyik székre terítette. A ruhakölteményt, melyet promóciós céllal kellett viselnie. Még az a nyamvadt ruhát is itt hagyta, még az sem kellett neki. Ez azonban nekem semmit sem jelentett.

Egyedül csak a nyakamban lógó medál és az ujjamon lévő gyűrű maradt, melyek igazán számítanak nekem. Erre a gondolatra egyből a medálért nyúltam, hisz azt szívből adta nekem. Míg a gyűrű is remek ajándék volt, azonban mégsem ért fel a medálomhoz. Szó szerint összetörve ültem le az ágyamra. A térdeimen könyököltem. – Ez valami rossz álom! – hajtogattam magamnak, de mégsem tudtam felébredni.

Rossz álom… Rémálom…

„Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat - ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.”

(Feldmár András)